Európa Könyvkiadó strana 119 z 143

Jean-Jacques, egy pénzügyi tanácsadó cég alkalmazottja, nyolc év után unni kezdi szépséges feleségét, Claire-t, és szenvedélyes viszonyba bonyolódik az erotikus köztes térből kibontakozó Sonia nevű gyakornokkal. Nem sejti, hogy a neje átlát ügyefogyott alakoskodásán, és titokban magándetektívvel, a kórosan félénk Igorral figyelteti. Egy könyörtelenül kötelező, örökkévalóságnak tűnő családi ebéd végén jön az érzelmi sokk, Claire nem túl tragikus mozdulattal, egyszerűen csak szép lassan feláll és határozott léptekkel elindul a függőágyban vegetáló, fincsi ebédtől eltelt, tunya férjurához, és valami különös felsőbbrendűséggel közli: „Elhagylak.” Jean-Jacques szerelmi szenvedélyét rögvest lehűti a váratlan fordulat, kétségbeesésében magándetektívvel, Ib?nnal keresteti a köddé vált asszonyt. Claire először a gátlásos Igor karjaiban keres vigasztalást, de egy rövid berlini utazás után ráébred, hogy nem szereti igazán. Mindeközben Ib?n kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy a keresett személy Igornak, kollégájának és egyben az unokatestvérének a barátnője, akibe ráadásul ő is beleszeretett. A válás felé sodródó pár kapcsolatát végül a két idealista magánnyomozó próbálja megóvni – Claire boldogsága mindenekfelett! –, és hogy a házasság pokol vagy maga a földi mennyország, s hogy mi a teendő boldogság esetén? Ki tudja…

Egy temetés képeivel kezddik a regény - az elhunyt "Akárki" a halála eltt magányosan éldegélt és festegetett: voltak, akik szerették, de nem sokan, fiai közömbösen hajítanak rögöt a sírjába, volt felesége béna karral állja végig a szertartást, a testvére szép beszédet mond- S a halálról, a halál állandó közelségérl szól az egész élet, amely ebben a kis zsidó temetben ért véget. Már az idilli gyerekkor is: hsünk egy ékszerész fia, ügyes keze van, tehetséges képzmvész - de már ekkor, gyerekként meglegyinti a halál, amikor megmtik (és mellette talán meghal egy kisfiú, de az is lehet, hogy csak képzeli így), és a csodás tengerparti nyaralásokat is megzavarja idnként a még homályos, de bénító félelem a test elmúlásától. "Akárki" egy reklámügynökség grafikusa lesz, a maga módján sikeres ember - csak éppen is elköveti azokat a hibákat, amelyek megkeserítik az életet. Els feleségét elhagyja egy új szerelem miatt - s ezt a fiai sohasem bocsátják meg neki. Aztán a másodikat is elhagyja (aki pedig tökéletes társa lehetne öreg éveire), amikor szerelmes lesz egy huszonnégy éves dán modellbe, akivel végre egészen különleges, felszabadító szexuális élményeket él át...

Ebben a kisregényben nincs pont, amely egy szabályos, egyszerű vagy összetett mondatot lezárna. Itt csak vesszőkkel találkozik az olvasó, no meg egy-két kérdő- vagy felkiáltójellel, de utána kisbetűvel folytatódik a szöveg, bekezdések nélkül a végtelennek tetsző monológ egy mostani kisasszonyhoz és a fiatalkori múltból a szüntelen jelenbe átplántált gyönyörű leányzókhoz, akik "ott heverésztek a pokrócukon fürdőruhásan, mint valami napimádó testület tagjai, hatan voltak, és a hátukon feküdtek, karjukkal a feltupírozott fejecskéjük alatt, és direkt a felhőkbe néztek, hogy testecskéjüket a férfiszemek szabad prédájára adják..."Kinek is a szájából hangzik el ez a monológ? Ki is a mestere ennek az élőbeszédtől illatos groteszk retorikának?Nos, az áradó szavak, az egymást szeszélyesen követő anekdoták, az évszázadokat összekapcsoló gondolattársítások, amelyek egy véget nem érő tánc "pajkos" szédületével kábítják el a hölgyeket, azaz olvasókat - egy hatvanéves cipészmesternek, "az emberi láb mérnökének" a vallomásai.A monológista - "érzékeny, mint Mozart" - az "európai reneszánsz híve", akit egy életre megbabonáztak Mária Terézia legendásan méretes keblei, általában a Monarchia Ferenc Józseffel és Schratt Katalinnal, Rudolffal és Vetsera Máriával, aki tudja, mit köszönhet az emberiség Edisonnak, vagy éppen Puskinnak, aki szintén "az európai reneszánszhoz tartozott", akinek "szép pakompartja volt, tudják, olyan oldalszakálla, mint a megboldogult Ferenc Jóskának meg a Strauss zeneszerzőnek"; aki dolgozott, ahol ember csak dolgozhat; aki túlélte az első világháborút, mint Svejk; aki az elbeszélés idején a szocialista munkaverseny sajátosságaira is kitér álmélkodva; aki körül évtizedeken át dúlt az élet szereleméhes banyák és fruskák, papnék és görücék, részeges és szadista, vagy egyszerűen csak féleszű hímek körtáncaként. A kisvárosifalusi lét megannyi mindennapi kalandja, tragédiája és komédiája burjánzott körülötte. Körülötte, a mindig győztes körül.A kisember túléli a katasztrófákat, "táncmesterré" avanzsál, aki a hivatásos, a profi szaktudásával adhat órákat idősebbeknek és haladóknak. "A világ gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én így látom" - mondja hősünk. S ezt is mondja arra emlékezve, amikor egyszer kiment a jugoszláv tengerpartra: "ah, hogy ott micsoda orkán volt, micsoda őrjöngése a természetnek, ha egy ilyen vihar betör az ember sliccébe, hát attól menten költővé válik."A Táncórák idősebbeknek és haladóknak először 1969-ben jelent meg magyarul. Eredeti csillogásán, a remekmű glazúrján nem fogott az idő.

Thad Beaumont tizenegy éves kisfiú, egy novellapályázat kitüntetettje. Irtózatos fejfájások gyötrik, az orvosok agydaganatra gyanakszanak. Amikor azonban megoperálják, a fejében egy kifejlett szemet, körmöket, fogakat találnak, a meg nem született ikertestvére maradványait. A sebész minderről mélyen hallgat a kisfiú és a szülők előtt. Ugrás az időben: Thad Beaumont családos ember, két ikergyereke van, saját nevén nem különösebben híres író, ám George Komor álnéven már több horror-bestsellert publikált. Mivel valaki felfedezi a titkot, hogy a két szerző egy és ugyanaz, és meg akarja vele zsarolni, Thad és a felesége, Liz úgy dönt, hogy egyszer s mindenkorra eltemetik George Komort, még sírkövet is állítanak neki - a People című képeslap pedig mindezt megírja és fotókkal illusztrálja. Csakhogy George Komor nem akar meghalni! Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a temetőben a jelképes sír helyén hatalmas lyuk támad, lábnyomok vezetnek tőle az országút felé, ahol hamarosan brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak egy öregembert. A cáfolhatatlannak tetsző bizonyítékok - ujjlenyomatok! - Thad Beaumontra mutatnak. És a gyilkosságok egyre szaporodnak... Az író sejti, miről van szó - de hogyan hitesse ezt el a rendőrséggel? Arról nem is beszélve, hogy az író sem tud mindent. Mert mi köze például ehhez az egészhez a verebek tömegének, amelyek a kulcspontokon meg-megjelennek - s végül főszerephez jutnak? Amikor aztán a családja kerül életveszélybe, Thad úgy dönt, hogy személyesen is szembeszáll... az árnyékával.

A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai fként a lányok gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a fkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nttön-n az indulat, elégtételt akar venni az t ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom! Elérkezik a nagy nap, az érettségizk bálja. Csodák csodája, a rút kiskacsa Carrie-t bálkirálynvé választják a csinos és népszer Tommy oldalán. Ám néhány diák nem bír magával, a végskig meg akarja alázni a lányt, s szörny tervet eszel ki. Válaszként Carrie szabadjára engedi pusztító erejét, melynek nyomán k kövön nem marad...

"Minden... rossz. Minden. Nincs igazság és nincs becsület. Istenem. Az élet nem lehet... ott kinn, az embernek csak föl kell néznie az égre... de Stilbourne azt is mennyezetnek nézi. Mint a... és rejtegetjük a testünket, és van, amit nem mondunk ki, és van, amit említeni sem merünk, és emberek, akikkel nem ismerkedhetünk meg... és ezt a szemetet zenének hívják... Hazugság! Hát nem értik? Ez hazugság, mind hazugság! Ez trágárság!" Így fakad ki a nyárspolgáriasság, a gőg, a szeretetlenség, a fojtogató kisvárosi légkör és önmaga ellen A piramis kudarcot vallott főszereplője, Oliver, akinek fejlődését és szerelmi kijózanodását három epizódban követhetjük nyomon. Az elsőben az egyetemre készülő fiatalember a kamaszkor szexuális megszállottságából ábrándul ki egy furcsa kalandja révén; a másodikban, amikor látogatóba tér vissza szülővárosába, az "eszményi" szerelemről hull le a szépítő fátyol egy bohózati elemekkel megrajzolt, amatőr színielőadás keretében; a harmadik epizódban Oliver egykori zongoratanárnőjének magányáról, megőrüléséről és haláláról olvashatunk. E három történetből épül fel a "piramis", egy halvaszületett város, halvaszületett világ, halvaszületett életforma groteszk, egyszerre valóságos és titokzatos szimbóluma.

A blues népe 1963-as első megjelenése óta a téma klasszikusává vált - s azért válhatott klasszikussá, a modern zenetörténet megkerülhetetlen alapművévé, mert Jones mély társadalmi és lelki vonatkozásaival együtt meséli el a spirituálé, a blues, a jazz, a boogie-woogie, a ragtime, a dixieland, a soul, a swing, a bebop, a rhythm and blues és a rock and roll kialakulásának szövevényes történetét. Amely egyben annak története is, hogyan lettek az Afrikából behurcolt rabszolgák amerikaivá, hogyan próbáltak alkalmazkodni új környezetükhöz, majd az ő gyermekeik és unokáik miként fedezték fel saját kulturális örökségük eredeti - és a szerző szerint a fehér ember számára sohasem igazán átélhető vagy másolható - értékeit.

Mi volt az olasz opera elképesztő sikerének titka a XIX. században? Mi volt az oka, hogy a kortárs francia és német zeneszerzők belesárgultak az irigységbe? - teszi fel a kérdést kötetében Julian Budden. És meg is válaszolja: részben az olasz énekesek, minden idők legtökéletesebb technikájú előadóművészei; részben az, hogy az olasz operának az évszázadok során már kialakult a zenei anyanyelve; részben a drámai költészet nemes hagyományain nevelkedett itáliai librettisták tekintélye, legfőképpen azonban egy Giuseppe Verdi nevű zseni, aki szerény vidéki környezetéből kiemelkedve az új Olaszország legnagyobb tisztelettel övezett alakjává lett. Akinek kimeríthetetlenül gazdag zenei világát azóta is csodáljuk. Budden nagydíjakkal kitüntetett Verdi-monográfiája az első magyarul is olvasható kézikönyv, amely a modern kutatásokkal szemben támasztott követelményeknek és a nagyközönség igényeinek egyaránt megfelel. Bemutatja Verdi életét és személyiségét, és külön fejezetekben behatóan, élvezetesen tárgyalja műveit. Nemcsak az operákat, hanem a teljes zenei korpuszt. Julian Budden (1924-2007) angol zenetörténész, tanár a Liverpoolhoz közeli Hoylake-ben született. Oxfordban, majd a londoni Royal College of Musicban folytatott tanulmányai után 1951-ben a BBC-nél helyezkedett el. 1960 és 1967 között az intézmény zenei főmunkatársa, majd elnök-igazgatója lett. 1983-tól Firenzében élt. Pályája során mindvégig kitüntetett figyelmet szentelt az olasz operának, élete utolsó évtizedében a luccai Puccini Kutatóközpont vezetője volt. Részt vett a Verdi műveinek angliai és olaszországi összkiadását gondozó szerkesztőbizottság munkájában. Számos remek tanulmányt írt, és háromkötetes monumentális művet szentelt Verdi operáinak. Utolsó nagyszabású vállalkozása, egy Puccini-monográfia, 2002-ben jelent meg. A(z) Verdi Könyv szerzője Julian Budden.

Hrabal a sínekhez vezette a bizottságot. Miután - hogy be ne piszkolja egyenruháját - a földre terített egy zsebkendőt, letérdelt a vágány mellé, és fülét a sínre szorítva így szólt: "A 804-es számú vonat most haladt Kamenné Zbozin". "Ezt meg hol tanulta?" - álmélkodott a vizsgabiztos... Így kezdődött Bohumil Hrabal forgalmista-karrierje, amelynek élményeit Jiri Menzel Oscar-díjas filmjének köszönhetően a Szigorúan ellenőrzött vonatok-ban dolgozta fel. Hrabal játékosan, humorral-iróniával fűszerezve írta meg az alaptónusában tragikus és végkicsengésében felemelő történetet, hogy ezáltal még szembeszökőbb legyen a náci megszállás, a második világháború komor valósága. "Mennyiben lehet egymás mellé állítani két motívumot..." töpreng Hrabal saját kisregényén. A "nevetségesség, az obszcén a tragikus esemény tőszomszédságában, mely utóbbi fölött ott magasodik a fő motívum: az ellenséggel vívott harc".

A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai - főként a lányok - gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom! Elérkezik a nagy nap, az érettségizők bálja. Csodák csodája, a rút kiskacsa Carrie-t bálkirálynővé választják a csinos és népszerű Tommy oldalán. Ám néhány diák nem bír magával, a végsőkig meg akarják alázni a lányt, s szörnyű tervet eszelnek ki. Válaszként Carrie szabadjára engedi pusztító erejét, melynek nyomán kő kövön nem marad...

"Zsidónak lenni akkortájt azt jelentette, hogy az embert nem nevelhették a saját szülei, nem viselhette a saját nevét, nem engedhette szabadjára az érzéseit, és folyton hazudoznia kellett. Hát mi volt ebben csábító? Katolikus árva szerettem volna lenni." - eleveníti fel háborús éveit Joseph, akit kisgyerekként kor-és sorstársaival együtt egy Sárga Villának nevezett egyházi diákotthonban bújtat egy pap, Pons atya. Joseph igazi kiléte mindenesetre titok, és úgy tűnik, Pons atyának ráadásul nem ez az egyetlen titka... Mi zajlik éjszakánként az elhagyott kerti kápolnában? Mit rejtegethet még Pons atya? Eric-Emmanuel Scmitt az utóbbi időben az egyik legolvasottabb francia szerző. Könyveit huszonöt nyelvre lefordították már, magyarul eddig az Oszkár és Rózsa mami, illetve az Ibrahim úr és a Korán virágai jelent meg. Színdarabjait az egész világon játsszák. A Noé gyermeke újabb megható és meggyőző tanúságtétel az emberség, a különbségeket, vélekedéseket és hiteket egyesítő szeretet mellett.

Stefan Zweig legmodernebb regénye -amely nem távoli évszázadok hírességeit mutatja be az olvasónak, hanem saját kora, a két világháború közötti Ausztria kisemberét- valódi Bonnie és Clyde-történet. Hősnője Christine Hoflehner klein-reiflingi postáski sasszony, aki fellázad az örök igazságtalanság ellen, hogy értékes, becsületes emberek dohos szobákban, rosszul öltözötten kénytelenek élni és dolgozni, míg mások, náluk sokkal méltatlanabbak dőzsölnek. Christine erre akkor döbben rá, amikor gazdag a merikai nagynénje meghívja néhány napra egy előkelő svájci nyaralóhelyre. A fény, a csillogás, a könnyed, vidám élet persze elbűvöli Christinét, s amikor visszalökik a klein-reiflingi osztrák nyomorúságba, képtelen sorsába beletörődni. Orosz hadifogs ágból hazatért, hozzá hasonlóan nyomorult szeretőjével kétségbeesett lépésre szánják el magukat... Zweig az olvasóra bízza: gondolja-írja tovább a regényt: gazdagság vagy börtön vár-e erre a két emberre, akik úgy vélik, csak jogos jussukat akarják ki csikarni az élettől.

Howard Belsey, a liberális beállítottságú angol művészettörténész Wellingtonban, egy Boston környéki kis amerikai egyetemen morzsolgatja pályafutása végnapjait. Afro-amerikai felesége, Kiki fúj rá, mióta tudja, hogy Howard csalja őt. Nagyfiuk, Jerome apja esküdt ellenségének, a Howardhoz hasonlóan Rembrandt-szakértő, ám ultrakonzervatív trinidadi- angol Monty Kippsnek a védőszárnyai alá húzódik, és beleszeret Monty gyönyörű lányába, Victoriába. Az igazi bonyodalmak és a nagy érzelmi sakkjátszmák akkor kezdődnek, amikor Monty egyszer csak felbukkan Wellingtonban, mint vendégprofesszor. Miközben Belsey és Kipps között dúl a bősz vita a pozitív diszkriminációról, a két feleség összebarátkozik, Zora Belsey egy fitala gettórapper karjaiba omlik, a legfiatalabb Belsey gyerek, Levi pedig egy csoport haiti menekült között véli megtalálni identitását.

A Pokol lakói tisztában vannak bűneik súlyosságával. Egy részük szégyenkezik, átkozza és vádolja magát, de vannak olyan lelkek is, akik büszkén, önérzettel viselik sorsukat, a Pokolban sem adják fel gőgjüket. Nem törnek meg, mintha tudomásul sem vennék a szenvedést. A kárhozottak szenvedése i?1 amelyről az Isteni színjáték-ban olvashatunk i?1 csak átmeneti állapot. Az utolsó ítéletkor a lelkek újra egyesülnek valódi, feltámadt testükkel, s kínjaik akkor válnak örökké és még teljesebbé. Az utószót és a jegyzeteket Madarász Imre írta.

A történet jórészt a perui Amazónia mélyén játszódik, egy időtlen idők óta fennálló, a természettel tökéletes összhangban lévő, s ma is ősi körülmények között élő indián kultúrában. A regény másik színhelye a távoli, kifinomult Firenze, ahol az író visszaemlékezik a perui őserdőre, a macsigengákra és hajdani barátjára.