Európa Könyvkiadó strana 119 z 143

A szerző vezető Újtestamentum- és Szent Pál-szakértő, Domonkos-rendi szerzetes tanár, a jeruzsálemi École Biblique et Archéologique Française professzora, aki többek között a Szentföld régészetéről írt művével vált világhírűvé. Murphy-O'Connor fegyelmezett képzelőereje, hatalmas tudása, mely a Közel-Kelet teljes történelmét, földrajzát, archeológiáját felöleli, színes és lebilincselő életrajzot eredményezett Pálról, a gyarló emberről és Szent Pálról, a nagy térítőről. Ahhoz képest, hogy micsoda óriási hatást gyakorolt a keresztény teológiára, bonyolult és sokat vitatott bibliai levelei mögött Pál maga meglehetősen homályos figura maradt, márpedig személyisége fontos kulcs lehet teológiai elveinek teljesebb megértéséhez. Ez a könyv helyreállítja az egyensúlyt. Időrendben kísérhetjük végig Pál szellemi, érzelmi és vallási fejlődését, utazásait, misszióépítését, amint asszimilált zsidó fiatalemberből harcos jeruzsálemi farizeus, majd megszállott hitprédikátor lesz, és kisázsiai, balkáni munkája során, sokszor a jeruzsálemi központtal is szembeszállva, világvallást kovácsol a kis zsidó szektából. Életrajzát olvasva Pál a szemünk előtt magasodik zseniális szervezőként, nagy politikusként és filozófusként a kereszténység kezdetei fölé. Ahogy az America folyóirat kritikusa írta: "Murphy-O'Connor Pál életútjának minden pontján új és provokatív magyarázatokat talál cselekedeteire. Ennek révén a páli levelek is új életre kelnek, az ismerős szövegek friss értelmet kapnak."

Virginia Woolf első, 1913-ban befejezett és 1915-ben publikált regényét tartja kezében az olvasó. Utazások története a mű, többféle szinten is. Távolodás a XIX. századi, viktoriánus irodalomtól: még hagyományos regényköntösben modern témák jelennek meg - mint egyik kutatója felfigyelt rá, Woolf összes műve közül csak ebben csókolózik egy férfi és egy nő, sőt majdhogynem a szerelmi aktusnak is tanúi leszünk. Utazás ezenkívül a civilizációból a vadonba - ahol azonban a szereplők nem Dél-Amerikát mérik föl Darwin módjára, hanem inkább önmagukat, saját világukat tárják elénk ennek előterén, mint Joseph Conrad A sötétség mélyén című kisregényében. És utazása elsősorban egy addig elszigetelt, légritka környezetben élő fiatal nőnek ki az élet forgatagába - amihez nem a legjobb kalauzokat kapja.

A szerelem, öl, butít és nyomorba dönt - szokták mondani a sokat tapasztalt öregek, s ilyenkor általában egy bomba jó nőre gondolnak, aki tönkretett egy szerencsétlen, jobb sorsra érdemes férfiút. De mi van akkor, ha egy szerencsétlen, jobb sorsra érdemes férfiú - pontosabban kamasz fiú - szerelmének tárgya egy ócska, kimustrált, csupa rozsda autó? Egy húszéves, egykor ragyogó szépségű s még mindig elbűvölő alakú 1958-as Plymouth Fury, "akit" ráadásul Christine-nek hívnak? Nos, miután Arnie Cunningham libertyville-i középiskolás diák első látásra fülig beleszeret Christine-be, s őrülten, elvakultan, a végsőkre elszántan szembefordul szüleivel, egyetlen barátjával, sőt egyetlen barátnőjével is, hogy megszerezhesse, illetve megtarthassa "őt", a tétel minden kétséget kizáróan erre az esetre is igaz. Bonyolítja a helyzetet, hogy Christine, a féltékeny, vérszomjas dög, mindenkit elüldöz a fiú mellől. S valóban, ahogy Arnie-nak sikerül üzemképes állapotba hoznia az autót, egyre-másra rejtélyes módon és bestiális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok bolydítják fel a kisváros békés mindennapjait. Bizonyítékok hiányában tétován tapogatózik a nyomozótiszt. Bizonytalan sejtésekkel viaskodik a jó barát, Dennis Guilder és a barátnő, Eligh Cabot is, akiket az egyre megfoghatatlanabbá váló szörnyű események magától értetődő természetességgel sodornak egymás karjaiba. Érzéki csalódás, a képzelet játéka csupán vagy valóság az az oszladozó hulla szagára emlékeztető bűz, amely hol halványabban, hol orrfacsaró módon Christine-ből árad? S vajon mi okozza azt az ijesztő változást, ami Arnie megjelenésében és viselkedésében végbemegy, attól kezdve, hogy Christine-t magáénak tudhatja? Talány és meghatározhatatlan rettegés mesteri adagolásával tartja fogva az olvasót Stephen King, akinek már számtalan regényét izgulhattuk végig.

A Sötétség délben című regényével világhírűvé vált magyar származású író szerteágazó munkásságában kitüntetett helyet foglal el immár klasszikussá vált tudománytörténeti-tudományfilozófiai műve, az Alvajárók, amelyben az univerzumról alkotott kép változását, a csillagászat és a fizika kialakulását vizsgálja a babiloniaktól Newtonig. Miközben átfogó történelmi, tudományos és filozófiai ismeretekkel megrajzolja az adott korszak kulturális képét, és bemutatja azokat a kiválasztott személyiségeket - Kopernikuszt, Tycho de Brahét, Keplert, Galileit-, akiknek a tudományos gondolat fejlődése köszönhető, a szerző korszerű tudományképet sugall. "A tudomány haladását általában egyenes vonalú, józanul töretlen fejlődési folyamatnak tekintjük - írja -, holott nagyon is szabálytalan, olykor a politikai gondolkodás evolúciójánál is cikcakkosabb csapást követ. Különösen a kozmológiai elméletek fejlődése nevezhető - túlzás nélkül - a kollektív megszállottság és kiegyensúlyozott skizofrénia történetének, s az útvonalát meghatározó egyes felfedezések és felismerések inkább tűnnek egy holdkóros, mint egy elektronikus agy produktumainak. Amikor Kopernikuszt vagy Galileit lesegítettem a talapzatról, ahová a tudományos mitográfia állította őket, nem az volt a célom, hogy lealacsonyítsam őket, csupán hogy teremtő gondolkodásukba bepillantsak. Nem bánom azonban azt sem, ha a kaland melléktermékeként szembekerülök a legendával, mely szerint a Tudomány józan és szikár, a Tudósok pedig higgadtabbak és szenvedélyektől mentesebbek másoknál (aminek folytán a világ dolgainak irányításában vezető szerepet kellene játszaniuk), és képesek maguknak és kortársaiknak megfelelően racionális megoldásokat nyújtani a más eredetű etikai ítéletek helyett. Szándékom volt, hogy e bonyolult tárgykört az átlagolvasó számára hozzáférhetővé tegyem, de remélem, hogy az egyetemi ifjúság is haszonnal forgatja majd könyvemet."

Az oroszok sok mindenben tehetségesek, de az istennek se tudják normálisan megszervezni a társadalmukat. Úgyhogy nincs mese, fel kell kérni valamelyik nagyhatalmat, hogy gyarmatosítsa Oroszországot. Természetesen a németek nem jöhetnek szóba, mert az túlságosan rendszerető nép, ráadásul még idegesek is, és a végén még kiirtanák a trehány oroszokat. Mondjuk Japánt lehetne megkérni Oroszország gyarmatosítására, és akkor végre minden rendbe jönne. Ilyen -meg egészen másféle (hol mélyen bölcseleti, hol pimaszul hányaveti)- eszmefuttatásokból áll Jerofejev "regényenciklopédiája", melyben szócikkeken keresztül szembesülünk a szerző mindig markáns (és olykor meghökkentő) nézeteivel az orosz lélek -meg az orosz történelem és kultúra- sajátosságairó l. S ugyanakkor ez mégiscsak regény, amelynek maga a szerző a főszereplője: vagy legalábbis az oroszságát gyűlölve szerető Író, aki folyton az átlagoroszt megtestesítő Tahót keresi, s aztán mindenféle aljas -vagy épp fennkölt- dolgokat művel vele. S a szereplők között vannak még állambiztonsági szakik (akik szintén Tahót keresik), meg Gregory Peck, aki útmutatót ír az oroszokról nyugati kémek számára, meg a felesége, Cécile (aki természetesen imád oroszokkal szeretkezni), meg egy kapafogú menyas szony (hogy az orosz nő is képviselve legyen). Különös könyv -mint Jerofejev minden műve-, amelynek elolvasása után jobban fogjuk érteni az oroszokat, sőt talán magunkat is.

Korunk egyik legismertebb amerikai asszonyát, Jane Fondát színésznőként, társadalmi aktivistaként, feministaként, híres férfiak feleségeként, aerobikkirálynőként tartja számon a világ. Életrajzából kiderül: még ennél is sokrétűbb. A holywoodi elit körében töltött fiatalkoráról, filmes karrierje kezdetéről, a mai életét meghatározó kihívásokról és diadalokról egyaránt mesél: elárul bizalmas, sőt pikáns részleteket, levon belőlük nagy, általános érvényű tanulságokat. A könyvet változatos, ritkán látott képanyag teszi még színesebbé.

A nevem Sławomir Mrożek, de bizonyos körülmények miatt, amelyek négy évvel ezelőtt álltak elő az életemben, új, sokkal rövidebb nevem lesz: Baltazár. 2002. május 15-én agyvérzésem volt, emiatt lettem afáziás. Az afázia nem más, mint a nyelvhasználati képesség részleges vagy teljes elvesztése, ezt egyes agyi struktúrák károsodása okozza. Amikor visszanyertem a beszédkészségemet, és újra dolgozni próbáltam, Beata Mikołajko logopédus asszony azt javasolta, hogy a terápia részeként írjak egy új könyvet. Írás közben fokozatosan nyertem vissza az emlékezőtehetségemet. Ennek köszönhetően 2005-ben, amikor befejeztem a könyvet, már sokkal több eseményt tudtam felidézni, és le is tudtam írni őket. A könyv első, rövid része Mexikóban játszódik. Az olvasók emlékezetébe akartam idézni, amit már megírtam a Hazatérésem naplójá-ban, vagyis azt, mi történt velem 1990-től 1996-ig. A második részben arról számolok be, hogyan éltem gyerekkoromtól addig, amíg el nem hagytam Lengyelországot. Ebben a könyvben különböző ismert és kevésbé ismert emberekről esik szó, és azt is elmondom, milyen helyzetekbe kerültem életem során. Elképzelhető, hogy akaratlanul megváltoztattam bizonyos eseményeket, és másképp mutattam be őket, mint ahogy a valóságban történtek. Ez esetben kérem az olvasókat, legyenek elnézőek." (Baltazár, azaz Sławomir Mrożek)

King's Abbot békés falucska. Mindenki ismeri egymást, mindenki mindenkiről mindent tud, vagy tudni vél. Ám egyszer csak rejtélyes gyilkosság kavarja fel az álmos hétköznapokat. Vajon kinek állt érdekében meggyilkolni a környék leggazdagabb emberét? A számtalan gyanúsított egyikének sincs alibije, s rendre kiderül, hogy titkok lappanganak a nyugodt felszín alatt. Hercule Poirot, a belga mesterdetektív előtt semmi nem maradhat sokáig rejtve, holott nyomozása során nem használ más eszközt, csupán "szürke agysejtjeit". Agatha Christie regénye lebilincselő olvasmány-mint mindig.

Umberto Eco, a világhírű jeltudós és regényíró, aki pályája kezdetén a középkori filozófiával foglalkozott, és egyetemi szakdolgozata témájául is Aquinói Szent Tamás és az esztétika problémáját választotta, 1959-ben jelentette meg azt a tanulmányát, melynek csaknem harminc évvel későbbi frissített, angol nyelvű változata alapján született meg ez a könyv. Összefoglaló mű: a VI. és XI. század közötti latin nyelvű középkorban kidolgozott esztétikai elméletek történetét írja meg. Célja nem az, hogy a jelenkori esztétika problémáiról filozofáljon elvontan, a múltba tekintve, hanem az, hogy meghatározott szemszögből rajzoljon képet egy korról. Érdekes és tanulságos, közérthetően megírt, világos stílusú könyv; egyaránt szól a témában járatlan és jártas olvasóhoz.

A Pokol lakói tisztában vannak bűneik súlyosságával. Egy részük szégyenkezik, átkozza és vádolja magát, de vannak olyan lelkek is, akik büszkén, önérzettel viselik sorsukat, a Pokolban sem adják fel gőgjüket. Nem törnek meg, mintha tudomásul sem vennék a szenvedést. A kárhozottak szenvedése i?1 amelyről az Isteni színjáték-ban olvashatunk i?1 csak átmeneti állapot. Az utolsó ítéletkor a lelkek újra egyesülnek valódi, feltámadt testükkel, s kínjaik akkor válnak örökké és még teljesebbé. Az utószót és a jegyzeteket Madarász Imre írta.

Egy temetés képeivel kezddik a regény - az elhunyt "Akárki" a halála eltt magányosan éldegélt és festegetett: voltak, akik szerették, de nem sokan, fiai közömbösen hajítanak rögöt a sírjába, volt felesége béna karral állja végig a szertartást, a testvére szép beszédet mond- S a halálról, a halál állandó közelségérl szól az egész élet, amely ebben a kis zsidó temetben ért véget. Már az idilli gyerekkor is: hsünk egy ékszerész fia, ügyes keze van, tehetséges képzmvész - de már ekkor, gyerekként meglegyinti a halál, amikor megmtik (és mellette talán meghal egy kisfiú, de az is lehet, hogy csak képzeli így), és a csodás tengerparti nyaralásokat is megzavarja idnként a még homályos, de bénító félelem a test elmúlásától. "Akárki" egy reklámügynökség grafikusa lesz, a maga módján sikeres ember - csak éppen is elköveti azokat a hibákat, amelyek megkeserítik az életet. Els feleségét elhagyja egy új szerelem miatt - s ezt a fiai sohasem bocsátják meg neki. Aztán a másodikat is elhagyja (aki pedig tökéletes társa lehetne öreg éveire), amikor szerelmes lesz egy huszonnégy éves dán modellbe, akivel végre egészen különleges, felszabadító szexuális élményeket él át...

Jean-Jacques, egy pénzügyi tanácsadó cég alkalmazottja, nyolc év után unni kezdi szépséges feleségét, Claire-t, és szenvedélyes viszonyba bonyolódik az erotikus köztes térből kibontakozó Sonia nevű gyakornokkal. Nem sejti, hogy a neje átlát ügyefogyott alakoskodásán, és titokban magándetektívvel, a kórosan félénk Igorral figyelteti. Egy könyörtelenül kötelező, örökkévalóságnak tűnő családi ebéd végén jön az érzelmi sokk, Claire nem túl tragikus mozdulattal, egyszerűen csak szép lassan feláll és határozott léptekkel elindul a függőágyban vegetáló, fincsi ebédtől eltelt, tunya férjurához, és valami különös felsőbbrendűséggel közli: „Elhagylak.” Jean-Jacques szerelmi szenvedélyét rögvest lehűti a váratlan fordulat, kétségbeesésében magándetektívvel, Ib?nnal keresteti a köddé vált asszonyt. Claire először a gátlásos Igor karjaiban keres vigasztalást, de egy rövid berlini utazás után ráébred, hogy nem szereti igazán. Mindeközben Ib?n kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy a keresett személy Igornak, kollégájának és egyben az unokatestvérének a barátnője, akibe ráadásul ő is beleszeretett. A válás felé sodródó pár kapcsolatát végül a két idealista magánnyomozó próbálja megóvni – Claire boldogsága mindenekfelett! –, és hogy a házasság pokol vagy maga a földi mennyország, s hogy mi a teendő boldogság esetén? Ki tudja…

Ebben a kisregényben nincs pont, amely egy szabályos, egyszerű vagy összetett mondatot lezárna. Itt csak vesszőkkel találkozik az olvasó, no meg egy-két kérdő- vagy felkiáltójellel, de utána kisbetűvel folytatódik a szöveg, bekezdések nélkül a végtelennek tetsző monológ egy mostani kisasszonyhoz és a fiatalkori múltból a szüntelen jelenbe átplántált gyönyörű leányzókhoz, akik "ott heverésztek a pokrócukon fürdőruhásan, mint valami napimádó testület tagjai, hatan voltak, és a hátukon feküdtek, karjukkal a feltupírozott fejecskéjük alatt, és direkt a felhőkbe néztek, hogy testecskéjüket a férfiszemek szabad prédájára adják..."Kinek is a szájából hangzik el ez a monológ? Ki is a mestere ennek az élőbeszédtől illatos groteszk retorikának?Nos, az áradó szavak, az egymást szeszélyesen követő anekdoták, az évszázadokat összekapcsoló gondolattársítások, amelyek egy véget nem érő tánc "pajkos" szédületével kábítják el a hölgyeket, azaz olvasókat - egy hatvanéves cipészmesternek, "az emberi láb mérnökének" a vallomásai.A monológista - "érzékeny, mint Mozart" - az "európai reneszánsz híve", akit egy életre megbabonáztak Mária Terézia legendásan méretes keblei, általában a Monarchia Ferenc Józseffel és Schratt Katalinnal, Rudolffal és Vetsera Máriával, aki tudja, mit köszönhet az emberiség Edisonnak, vagy éppen Puskinnak, aki szintén "az európai reneszánszhoz tartozott", akinek "szép pakompartja volt, tudják, olyan oldalszakálla, mint a megboldogult Ferenc Jóskának meg a Strauss zeneszerzőnek"; aki dolgozott, ahol ember csak dolgozhat; aki túlélte az első világháborút, mint Svejk; aki az elbeszélés idején a szocialista munkaverseny sajátosságaira is kitér álmélkodva; aki körül évtizedeken át dúlt az élet szereleméhes banyák és fruskák, papnék és görücék, részeges és szadista, vagy egyszerűen csak féleszű hímek körtáncaként. A kisvárosifalusi lét megannyi mindennapi kalandja, tragédiája és komédiája burjánzott körülötte. Körülötte, a mindig győztes körül.A kisember túléli a katasztrófákat, "táncmesterré" avanzsál, aki a hivatásos, a profi szaktudásával adhat órákat idősebbeknek és haladóknak. "A világ gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én így látom" - mondja hősünk. S ezt is mondja arra emlékezve, amikor egyszer kiment a jugoszláv tengerpartra: "ah, hogy ott micsoda orkán volt, micsoda őrjöngése a természetnek, ha egy ilyen vihar betör az ember sliccébe, hát attól menten költővé válik."A Táncórák idősebbeknek és haladóknak először 1969-ben jelent meg magyarul. Eredeti csillogásán, a remekmű glazúrján nem fogott az idő.

Thad Beaumont tizenegy éves kisfiú, egy novellapályázat kitüntetettje. Irtózatos fejfájások gyötrik, az orvosok agydaganatra gyanakszanak. Amikor azonban megoperálják, a fejében egy kifejlett szemet, körmöket, fogakat találnak, a meg nem született ikertestvére maradványait. A sebész minderről mélyen hallgat a kisfiú és a szülők előtt. Ugrás az időben: Thad Beaumont családos ember, két ikergyereke van, saját nevén nem különösebben híres író, ám George Komor álnéven már több horror-bestsellert publikált. Mivel valaki felfedezi a titkot, hogy a két szerző egy és ugyanaz, és meg akarja vele zsarolni, Thad és a felesége, Liz úgy dönt, hogy egyszer s mindenkorra eltemetik George Komort, még sírkövet is állítanak neki - a People című képeslap pedig mindezt megírja és fotókkal illusztrálja. Csakhogy George Komor nem akar meghalni! Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a temetőben a jelképes sír helyén hatalmas lyuk támad, lábnyomok vezetnek tőle az országút felé, ahol hamarosan brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak egy öregembert. A cáfolhatatlannak tetsző bizonyítékok - ujjlenyomatok! - Thad Beaumontra mutatnak. És a gyilkosságok egyre szaporodnak... Az író sejti, miről van szó - de hogyan hitesse ezt el a rendőrséggel? Arról nem is beszélve, hogy az író sem tud mindent. Mert mi köze például ehhez az egészhez a verebek tömegének, amelyek a kulcspontokon meg-megjelennek - s végül főszerephez jutnak? Amikor aztán a családja kerül életveszélybe, Thad úgy dönt, hogy személyesen is szembeszáll... az árnyékával.

A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai fként a lányok gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a fkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nttön-n az indulat, elégtételt akar venni az t ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom! Elérkezik a nagy nap, az érettségizk bálja. Csodák csodája, a rút kiskacsa Carrie-t bálkirálynvé választják a csinos és népszer Tommy oldalán. Ám néhány diák nem bír magával, a végskig meg akarja alázni a lányt, s szörny tervet eszel ki. Válaszként Carrie szabadjára engedi pusztító erejét, melynek nyomán k kövön nem marad...

"Minden... rossz. Minden. Nincs igazság és nincs becsület. Istenem. Az élet nem lehet... ott kinn, az embernek csak föl kell néznie az égre... de Stilbourne azt is mennyezetnek nézi. Mint a... és rejtegetjük a testünket, és van, amit nem mondunk ki, és van, amit említeni sem merünk, és emberek, akikkel nem ismerkedhetünk meg... és ezt a szemetet zenének hívják... Hazugság! Hát nem értik? Ez hazugság, mind hazugság! Ez trágárság!" Így fakad ki a nyárspolgáriasság, a gőg, a szeretetlenség, a fojtogató kisvárosi légkör és önmaga ellen A piramis kudarcot vallott főszereplője, Oliver, akinek fejlődését és szerelmi kijózanodását három epizódban követhetjük nyomon. Az elsőben az egyetemre készülő fiatalember a kamaszkor szexuális megszállottságából ábrándul ki egy furcsa kalandja révén; a másodikban, amikor látogatóba tér vissza szülővárosába, az "eszményi" szerelemről hull le a szépítő fátyol egy bohózati elemekkel megrajzolt, amatőr színielőadás keretében; a harmadik epizódban Oliver egykori zongoratanárnőjének magányáról, megőrüléséről és haláláról olvashatunk. E három történetből épül fel a "piramis", egy halvaszületett város, halvaszületett világ, halvaszületett életforma groteszk, egyszerre valóságos és titokzatos szimbóluma.