Gold Book strana 16 z 37

vydavateľstvo

A kőfaragó


Az Úr ezerháromszáznegyvenedik esztendejében, az idős Anjou Károly Róbert király uralkodásának őszén a Magyar Királyság erős, szilárd állam. Az uralkodó hosszas küzdelmek után megerősítette a központi hatalmat, felszámolta a főnemesi „kiskirályok” uralmát, és a felvirágzás útjára vezette az országot. Zétényfi András, az ifjú kőfaragó és kőművesmester a királyné egyik kegyencének zaklatásai miatt kénytelen elhagyni szülőhelye várát és biztos megélhetését. A Zemplén és a Bükk környékén vándorolva előbb a szentléleki kolostor pálos szerzeteseivel ismerkedik meg, majd az upponyi Dede-vár megerősítésénél kap munkát, ám hamarosan innen is mennie kell. Perényi Bulcsú, Szád-vár ura, az ifjú kisnemes leghőbb vágya, hogy a király lovagjává váljon, és miközben szerény birtokait igazgatja, izgatottan készül a hamarosan megrendezésre kerülő vitézi tornára és a trónörökös, Lajos herceg váratlanul bejelentett vadászatára. Mindeközben húga, a szép Villő sorra utasítja el nemesi kérőit, bírva betegeskedő édesanyjuk ígéretét, hogy maga választhatja meg jövendőbelijét. Bebek László, Csorba-kő ura súlyos adósságokkal küzd, és végső kétségbeesésében a Rudabányáról a királyi kincstárba útnak indított ezüstrudakra veti szemét. És mindeközben a sűrű erdők mélyén ott rejtőzik egy könyörtelen haramia, aki csak ura parancsára vár, hogy beteljesítse annak a gyermek trónörökösök életére törő Zách Felicián és családja kivégzése miatt forralt bosszúját…  Bónizs Róbert regénye kiterjedt kutatómunkán alapuló, rendkívül olvasmányos és hangulatos tükre a XIV. századi Magyar Királyság életének. A puszta történelmi tényeken túl élethű képet fest a vidéki nemesség és köznép életéről, szokásairól, hétköznapjairól és ünnepeiről, szerelmeiről és halálos harcairól.
Na stiahnutie
9,27 €

dostupné aj ako:

A veterán - Aquincum farkasa


A Kr. u. I. század végére a Római Birodalom meghódította és pacifikálta a mai Dunántúl területét, két provinciára, Pannonia Inferiorra és Pannonia Superiorra osztva azt. A római jelenlét azonban közel egy évszázadig pusztán katonai volt, sok helyen megmaradt a régi törzsi szervezet, és a legiók állományát is a helyi lakossággal töltötték fel. Marcellus Mihály Pannonia Romanum című regénysorozata rendkívül alapos történelmi kutatómunkára támaszkodva, hagyományőrzőként saját élményekből is táplálkozva mutatja be a Kr. u. Pannonia provinciák történetét. A regények fordulatokban gazdag cselekménye mellett színes, plasztikus képet fest a korabeli Aquincum és Pannonia életéről, úgy a hódítókéról, mint a meghódítottakéról, a kézművesekéről és az előkelőkéről, a közkatonákéról és a hadvezérekéről, a helytartókéról és a császárokéról.
Na stiahnutie
9,27 €

dostupné aj ako:

Királyok végnapjai


Rodrigo Diaz de Vivar, El Cid a muszlimok ellen, az Ibériai-félsziget felszabadításáért indított harc, a „reconquista” legismertebb alakja. Élete hadjáratok, árulások, várostromok és a becsület megőrzéséért folytatott küzdelem története. A trilógia harmadik kötetében El Cid a királyi udvar intrikáinak következtében ismét száműzetésbe kényszerül, felesége és lányai pedig a király túszai lesznek. A száműzött hadvezérhez azonban özönlenek a veteránok, a szabad katonák és a földművesek, és hamarosan ismét tekintélyes sereg élén találja magát. El Cid hosszas töprengés után úgy dönt, nem könyörög tovább Alfonso király kegyeiért, hanem saját királyságot alapít. Valenciára esik a választása…  Mindeközben azonban Júszuf ibn Tashufin vaskézzel kormányzott Almorávida Birodalma sem tétlenkedik: a fanatikus Elfátyolozottak ismét partra szállnak al-Andalúszban, ám haragjuk most már nem csak a hitetlenek ellen fordul, hanem az elpuhult emírségek gyors egymásutánban történő elfoglalásával közel kerülnek a Córdobai Kalifátus elveszett dicsőségének helyreállításához. A végső célpont, Toledo előtt azonban be kell venniük Valencia városát…
Na stiahnutie
9,27 €

dostupné aj ako:

Leszek, mint űzött vad


Nemere István történelmi regénytrilógiájának első kötete az 1380-as években játszódik. Nagy Lajos király már meghalt, kicsi lánya, Mária a Magyar Királyság névleges uralkodója, helyette anyja, Bosnyák Erzsébet vezeti az országot – egyenesen a csőd és pusztulás felé. Bár ott van mellette Garai Miklós nádor, a nagy formátumú politikus, aki itthon és külföldön egyaránt tevékenykedik, élet és halál ura, de a rossz irányba ható folyamatokat ő sem állíthatja meg. Négy párt, négy főnemesi liga vetélkedik egymással. Önjelölt királyok bukkannak fel és buknak el: a fiatal Luxemburgi Zsigmond, a már nem fiatal, esküszegő nápolyi Károly, sőt maga Erzsébet, de talán még Garai is örömmel látná a trónon – önmagát… Zádor fia Zádor egy furcsa fogadás révén lett jobbágy fiából írni-olvasni tudó, latinul is beszélő fiatalember. Miután urától szökni kényszerül, kalandok során át jut el Budára, áll Garai nádor szolgálatába, és lesz bizalmas futárja. Bejárja az országot, számos kalandot él át, közben lassan kiismeri a nagyurak szokásait. Nem paraszt már, de még nem is úr vagy polgár. Becsületessége és hűsége hamarosan mások fölé emeli, azonban őt is érik személyes tragédiák, ő is csak egy falevél a bajban lévő országra lecsapó, sokakat elsöprő viharban. A szerző a valós történelmi tényekhez ragaszkodva beszéli el hősei sorsát, felhasználva az elérhető krónikákat, korabeli leveleket, elemzéseket, történészi munkákat. Fordulatokban gazdag, olvasmányos regénye élethű és hiteles képet fest a XIV. század végi Magyar Királyság történetéről és állapotairól.
Na stiahnutie
9,27 €

Ezüst sávok, arany liliomok


Ezerháromszázegy januárjában meghalt III. András király, és halálával véget ért az Árpád-házi királyok uralma a Magyar Királyságban. Az ország életét ekkor már a tatárjárást követően megerősödött kiskirályok küzdelmei határozzák meg: az új trónkövetelőknek a Csák, Aba, Kán, Borsa, Kőszegi nemzetségek támogatását kell elnyerniük ahhoz, hogy sikerrel szállhassanak harcba a koronáért. A déli országrészben V. István király dédunokája, az ekkor még csak tizenhárom esztendős Anjou Károly Róbert pártja erősödik meg, északon pedig a szinte vele egykorú III. Vencel cseh és lengyel trónörökös támogatói. A kölcsönösen el nem ismert koronázásokat kölcsönös kiátkozások és fel-fellángoló összecsapások követik. Ezekben a viharos időkben veszíti el családját az ifjú Ócsárd nembeli Imre. Miután apja évtizedes ellensége feldúlja a falujukat, a cseperedő legény rabszolga-kereskedők kezére kerül, és az erdélyi sóbányákban köt ki. Azonban fürge észjárásának, vakmerőségének és karja erejének köszönhetően hamarosan kiszabadul, és a rabságban szerzett társaival bejárja az egész országot, míg csak új urat nem talál Károly Róbert szolgálatában, és új otthont a kunok között. Csikász Lajos regénye könnyed, kiforrott stílusban, fordulatokban gazdag, lendületes cselekményen, mélyen szerethető és gyűlölhető szereplőkön keresztül mutatja be a XIV. század eleji Magyar Királyság viszályokkal, cselszövésekkel és árulásokkal terhes történetét, a nagypolitika fordulataitól kezdve egészen a legszegényebbek, és így a legtöbbet szenvedők mindennapos élethalálharcáig.
Na stiahnutie
9,27 €

dostupné aj ako:

A Hajnalcsillag fénye


Bán Mór nem kisebb célt tűzött ki maga elé nagyszabású történelmi regénysorozatával, mint hogy színes, mozgalmas tablóba foglalja a Hunyadiak dicsőségben és tragédiákban egyaránt bővelkedő korszakát. Az utolsó keresztes hadjárat véres bukásának idején került a világtörténelem színpadára a Hunyadi család. A havasalföldi kun kenézek leszármazottai vérrokonuk, Vlad fejedelem rettenetes bosszúja elől menekülnek Erdélybe, ahol Zsigmond magyar király szolgálatába álltak. A valós történelmi tényeken alapuló, kalandos sorozat első kötete hamisítatlan történelmi olvasmány: romantikus, végig feszültséggel teli. Igazi nagyregény, amilyet a magyar történelem ezen alig ismert korszakáról talán még soha nem olvashattunk.
Na stiahnutie
11,24 €

dostupné aj ako:

Az üstökös lángja


Ezernégyszázharmincegy. Miközben a Magyar Királyságot északon a huszita seregek dúlják, sorra megfutamítva Zsigmond király hadait, délen pedig a török terjeszkedése a Bizánci Császárság végóráit vetíti előre, Hunyadi János uralkodója kíséretében előbb Nürnbergbe, majd Milánóba kénytelen utazni. Zsigmond karnyújtásnyira került áhított céljától, a Német-római Birodalom császári koronájának megszerzésétől, és a birodalmi politikai játszmák részeként a milánói Visconti herceg rendelkezésére bocsátja Hunyadit és csapatát a Velence ellen vívott háborúban. Az ifjú hadvezér Lombardiában is dicsőséget szerez királyának, hamarosan csak Il Cavaliere Nero – a Fekete Lovag – néven emlegetik Itália-szerte. Hunyadi mégsem nyugodt: imádott felesége, Szilágyi Erzsébet a távollétében szüli meg fiukat, Lászlót, és miután Zsigmond Havaselve fejedelmévé teszi a Sárkányos Lovagrend egyik új tagját, Vlad Tepest, egyre nyugtalanítóbb hírek érkeznek Hunyadvárról…
Na stiahnutie
11,24 €

dostupné aj ako:

Kasztília oroszlánja


A keresztes hadjáratok előtt első ízben az Ibériai-félszigeten csaptak össze egymással keresztények és muszlimok, európaiak és arabok. A hódítók Afrikából érkeztek, átkeltek a Gibraltári-szoroson, és szélvész gyorsasággal hajtották uralmuk alá a vizigótok királyságát, mígnem Martell Károly Frankföldön, 732-ben meg nem állította előretörésüket. A keresztény menekültek csak az északi hegyek között leltek menedéket a hideg, barátságtalan völgyekben, ahol a tevék elpusztultak és a gyümölcsfák elsorvadtak.A mórok ezen területekre nem tartottak igényt, így a kialakuló egyensúlyi helyzet százévnyi békét, virágzást és kulturális egymásra hatást eredményezett. A vallási tolerancia, a művészetek és a tudományok fejlődésének időszaka köszöntött be az Ibériai-félszigetre. A IX. század elején, Szent Jakab apostol földi maradványainak megtalálása után azonban megerősödött a spanyolok keresztény öntudata, a XI. századra pedig közös kormányzás alá került Kasztília és Navarra királysága. A mór egység folyamatos bomlásával és az időközben meghirdetett keresztes hadjáratok ösztönző példája nyomán elkezdődött a muszlimok céltudatos kiszorítása a félszigetről. Ennek az egészen 1492-ig, Granada elestéig tartó háborúnak, a „reconquistának” az egyik legkiemelkedőbb, legtöbb legendával övezett alakja Rodrigo Diaz de Vivar, közismertebb nevén: El Cid.
Na stiahnutie
9,27 €

dostupné aj ako:

A pénz diktatúrája


Ha kellő létszámú kortársunk értené a kamatszedő hitelpénzrendszer működését, hogy az milyen módszerekkel, mennyire aránytalanul gazdagít egy kis létszámú bankárkasztot, miközben egész népeket taszít adósságfüggésbe, továbbá hogy a pénzkartell nemcsak pénzügyeiket, gazdaságukat, de tömegtájékoztatási rendszerüket is ellenőrzi, akkor már hatékonyan lehetne fellépni a közpénzrendszer visszaállítása érdekében.Ha valaki azt is megérti, hogy a föléje nőtt pénzhatalom viszonylag egyszerűen megdönthető, hogy nincs másra szükség, mint a pénz kibocsátásának és forgalomba hozatalának a közösség – a társadalom egészét képviselő demokratikus állam, az Országgyűlés és a kormány – ellenőrzése alá való visszahelyezésére, a pénzkibocsátás magánmonopóliuma megszüntetésére, akkor megreped a tudatlanság kősziklája, az az alap, amelyre ez a pénzhatalom épült. Bármennyire hihetetlennek tűnik, de ily módon fel lehet számolni a pénzkartell világuralmát. Valódi rendszerváltás akkor lesz Magyarországon, ha a pénzrendszer irányításának életbevágóan fontos közügye ismét a köz – azaz a demokratikus állam és társadalom – ellenőrzése alá kerül, ha áttér az ország a magánpénzrendszerről a közpénzrendszerre. Földgolyónk, a levegő, a víz, a termőföld, úthálózatunk és a gazdasági élet útrendszere – a pénzrendszer – is csak köztulajdonban lehet, hogy működhessen az egyéni teljesítményt az azonos esélyek alapján kibontakoztató piacgazdaság és politikai megfelelője: a nem formális, hanem tartalmi demokrácia. Csak az uzsorajövedelmet biztosító magánpénzteremtés és kamatmechanizmus megszüntetésével lehet beindítani a tartós gazdasági növekedést, felszámolni a munkanélküliséget, az inflációt, és visszaállítani az értékteremtő munka és teljesítmény becsületét. Csak a pénzrendszer demokratizálásával lehet megszabadulni a ránk telepedett pénzmonopólium jelenlegi diktatúrájától, amely a demokratikus formák és látszatok mögé bújó arctalan uralom, de amely ugyanolyan könyörtelenül leigázza és megalázza az embereket, mint a nyílt – fizikai erőszakra – támaszkodó diktatúra. Csak a népszuverenitást helyreállító közpénzrendszer bevezetésével lehet kikerülni a jelenlegi morbid és dekadens uzsoracivilizációból és áttérni egy egészséges emberközpontú társadalomra Magyarországon is.
Na stiahnutie
9,27 €

Isten ostorai


Róma alapításának 1127. évében az egykori világbirodalom két részre szakadva próbálja útját állni a határait ostromló barbár népeknek. Balambér hun nagykirály Theodosius kelet-, és Gratianus nyugatrómai császár viszályát kihasználva egyre nyugatabbra tolja a Hun Birodalom határait. Miközben seregei a Duna–Tisza közén megvetve lábukat Pannónia végső meghódítására készülnek, messze, a Volga partján Tas, a magori tudók tanítványa hozzásegít egy kovácsot szerelme beteljesüléséhez… de segítségének ára van: magának kéri a kovács majdan megszülető hetedik gyermekét. Fonyódi Tibor történelmi regénytrilógiájának első kötetében Torda, a táltos élettörténetén keresztül az európai történelem talán legvéresebb évszázadának eseményeit mutatja be. A fordulatokban gazdag, lebilincselő, egyedi hangvételű regényben a magyar őshagyomány legszebb elemei és a történelmi tények ötvözése révén nyerhet betekintést az olvasó a Hun Birodalom fénykorába és legnagyobb királya, Atilla életébe.
Na stiahnutie
9,27 €

dostupné aj ako:

Kié a magyar állam?


Ma azért folyik az elkeseredett küzdelem, hogy kié Magyarország és kié a magyar állam. A pénzkartellé és hálózatáé, vagy pedig a magyar nemzet érdekeit a választók túlnyomó részének akaratából képviselő nemzeti kormányé? 2010-ben a nemzetközi pénzkartell szolgálatában álló kozmopolita-komprádor-kollaboráns pénzügyi technokrata réteg, amely a Kádár-korszak pártállami nómenklatúrájának utóda, internacionalista-kommunistából kozmopolita-globalista lett. Ez a posztkommunista hatalmi csoport egyelőre elveszítette a politikai szféra irányítását. A politikai döntéshozatal átkerült ahhoz a magyar nemzeti középosztályhoz, amely még rendelkezik kellő felkészültséggel és nemzettudattal, hogy érvényesíteni tudja a magyar nemzet megmaradásához szükséges érdekeket és értékeket. Ez a nemzeti elkötelezettségű középosztály a rendkívül erős belső és külső ellenállást leküzdve látott hozzá az égető magyar sorskérdések megoldásához. Miközben a magyar munka termelékenysége átlagban eléri a nyugat-európai munkaerő termelékenységének a 70 százalékát, addig a magyar munkaerő átlagbére mindössze a nyugat-európai munkaerő átlagbérének 20–30 százaléka. Kérdés: ki teszi zsebre a 40–50 százalék teljesítménykülönbség után járó munkabért? Ebből az extraprofitból a multinacionális cégek magántulajdonosainak (végső soron az államok feletti pénzkartellnek mint végső tulajdonosnak) fel kellene emelnie a magyarországi béreket. A nagyobb bérek növelnék nemcsak az állam bevételeit, de olyan fizetőképes keresletet jelentenének, ami mozgásba hozhatná az egész magyar gazdaságot, annak minden szektorát.
Na stiahnutie
9,27 €

dostupné aj ako:

A Vérszemű csillag


Keletről roppant sereg kel át a Tiszán, hogy letörölje a Kárpát-medence térképéről a büszke Dunavai Királyságot. A védelmet lázasan megszervező Thangar nádor egy utolsó, elkeseredett csatára gyűjti erőit, hogy megállásra késztesse a sötét hatalmak által irányított ellenséget. A hadba hívó szó ellenére azonban Zete fia Zolta, a sivatagi magyarok felderítője, a nádor újdonsült pártfogoltja úgy dönt, nem tart a dunavai lovagokkal, ehelyett veszedelmes és fölöttébb bizonytalan kimenetelű küldetésre indul nyugat felé, a nomád törzsek által uralt sötét vadonba.Zolta e döntésével a gyávaság szégyenbélyegét is magára vállalja Kárpáthia népeinek megmentése érdekében. Sejtelme sincs azonban arról, hogy sorsa már régen elrendeltetett, és hogy az ezer esztendeje dúló háború utolsó, mindent eldöntő szakaszában főszerepet szántak neki az eseményeket a színfalak mögül irányító titokzatos erők. A Nomádkirály-regényciklus második könyvében tovább kalandozhatunk e nem létező, mégis ismerős világban. Izgalmas csatákban, kalandokban lehet részünk azon a földön, melynek folyói, városai, népei ismerősen köszönnek vissza ránk e vérbeli fantasy lapjairól.
Na stiahnutie
9,27 €

dostupné aj ako:

Örvénylés


A szervezett magánhatalom által létrehozott Európai Unióba a viszonosságot megtagadó, igen hátrányos és igazságtalan feltételekkel kényszerítették be Magyarországot. 2003-ig 8866 milliárd forint nettó veszteséget okozott a magyaroknak az EU-tagságra való felkészülés. 2004 óta pedig évi mintegy 4500 milliárd forintba kerül a tagsággal járó terhek viselése. Kezdettől nettó befizetők vagyunk. Az úgynevezett „támogatás” nem egyéb, mint a már átadott összegek egy részének keserves visszapályázgatása. A magyar költségvetési hiány és külkereskedelmi deficit egyik legfőbb okozója tehát az, hogy az EU folyamatosan sarcolja Magyarországot, nem pedig támogatja. Az EU a szervezett magánhatalom intézménye a szuperbankárok útjában álló nemzetállamok olcsó és önkéntes felszámolására. Az EU fölösleges és elbürokratizálódott vízfejjé vált. Ami jót hozott – emberek és áruk szabadabb mozgása, vámok csökkentése, szorosabb együttműködés Európa államai között – azt olcsóbban és hatékonyabban el lehetett volna érni nélküle. Nem kellett volna feladni nemzeti szuverenitásunkat, önrendelkezésünket, az önálló magyar jogrendszert. Az EU természetellenes, mert nem olyan közösség, mint a biológiai és társadalmi reprodukcióhoz nélkülözhetetlen család és a nemzet. E két család az élet nélkülözhetetlen előfeltétele. Az EU viszont élősködő – funkciótlan – képződmény. Az elmúlt évszázad tragikus történetét a magyar nemzet sorsdrámájaként is felfoghatjuk. Ez a sorsdráma a végéhez közeledik. A nemzet sírját már megásták, de nem gyászolók, hanem pénz- és hataloméhes hódítók veszik körül. Szemükből nem gyász, hanem bosszúéhes győzelmi mámor, arrogancia és a bitorló rossz lelkiismerete sugárzik. Ez keveredik a mérhetetlen nyerészkedési vággyal és a zsákmány megtartása miatti páni félelemmel.
Na stiahnutie
9,27 €

Uzsoracivilizáció II.


?„...Azon nézetben vagyok, hogy – ameddig befolyásom lesz Magyarország ügyeibe – a banknak (értsd: egy magántulajdonban lévő független központi banknak, D. J.) nem akarom azon hatalmat adni kezébe, hogy ő szabályozza Magyarország pénzügyeit. Őt csak eszközül, s mintegy tisztviselőül akarom használni bizonyos határok között. Ez okból nem ő bocsátja ki a pénzt, hanem csak kezeli bizonyos jutalomért...”KOSSUTH LAJOS „Képtelenség azt állítani, hogy országunk kibocsáthat 30 millió dollár értékű államkötvényt, de nem bocsáthat ki 30 millió dollár értékű állami pénzt. Mindkettő kötelezettségvállalás arra, hogy fizetünk. Az egyik azonban az uzsorásokat gazdagítja, a másik viszont a lakosságnak nyújt segítséget.”THOMAS EDISON Carroll Quigley a Georgetown Egyetem tanára, a „Tragédia és remény” című művének 324. oldalán írja a pénzvagyon-tulajdonosok nemzetközi hálózatának céljáról: „...ez nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon kontrollálnák, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak...” A világ lakóinak a fejlett ipari országaiban élő 20%-a fogyasztja el a világ erőforrásainak a 86%-át, míg a világ többi lakójának jut az erőforrások 14%-a. Ez az aránytalanság még növekszik is a kamatautomatizmus miatt. Világunk tehát krízishelyzetben van, küszöbön áll a pénzrendszer összeomlása, és új status quo kialakulása. Az új helyzetre fel kell készülnünk. Az együtt gondolkodást kívánja elősegíteni ez a könyv. „A látható kormány mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely nem tartozik hűséggel a népnek, és nem ismeri a felelősséget. Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a megsemmisítése, a korrupt üzlet és a korrupt politika közti szövetség széttörése.”THEODORE ROOSEVELT, az Egyesült Államok 26. elnöke A világ szupergazdag pénzdinasztiái által létrehozott, és több száz éves múltra visszatekintő HÁLÓZAT olyan sok rejtett szállal, sűrűn egybekapcsolódó hierarchia, amely a háttérből irányítja az időközben globálissá növekedett pénzhatalom széles körű intézményrendszerét. A pénzvagyon-tulajdonosoknak ez a mag&
Na stiahnutie
9,27 €

Vérszagra gyűl


A tatárjárás (1241–42) Magyarország történelmének egyik legnagyobb pusztítása nemzeti tragédiaként került be a történetírásba és a köztudatba. A legújabb kutatások ugyanakkor arra is engednek következtetni, hogy a tragédia nem volt olyan nagy mértékű, mint eddig hittük. A dúlás után hazatérő IV. Béla bár megfogyatkozott, de semmiképpen sem megtört népet talált a Kárpát-medencében. Magyarország hadereje olyannyira erős maradt, hogy a király a „második honalapítás” mellett agresszív, terjeszkedő külpolitikát, többfrontos hadjáratokat folytatott. Országunk a tatárjárás iszonyata után is a térség meghatározó nagyhatalma maradt. Urbánszki László IV. Béla uralkodásának ezt a második, tatárjárás utáni, küzdelmekkel teli korszakát örökíti meg regénysorozatában. Hősei a kor híres vagy hírhedt alakjai mellett esendő mindennapi emberek, akik erővel és ravaszsággal szállnak szembe a rájuk törő ellenséggel. A nádasok rejtekében veszett farkasként küzdő parasztok, halászok, pásztorok tettei olykor a csataterek hősi eseményeit is felülmúlják. A Vérszagra gyűl című regény a mongol betörés évében játszódik. A kedélyes nyugalomban élő, mocsárszéli kis faluba (ma Ladánybene) izmaelita kereskedőknek álcázott mongol felderítők, kémek érkeznek. Az idill rémálommá változik, amikor kiderül, hogy a csapat a közelgő, népeket elsöprő förgeteg előhírnöke: kisebb, de ugyanolyan pusztító szélvihar. A falu népe a mocsár mélyére rejtőzik, és szembeszáll a förgeteggel. Halászok, parasztok, nők és gyerekek küzdenek a hajdanvolt világ legjobb harcosai ellen a torokszorítóan izgalmas, életszerű hitelességgel megírt regényben.
Na stiahnutie
9,27 €

dostupné aj ako:

Világzsákutca


Az Egyesült Államok – amely 1914 óta nemzetközi bankárok által irányított szuperkorporációként működik, és amelynek vezető politikusait e szuperkorporáció éppen hivatalban lévő menedzsereinek tekinthetjük – 2001. szeptember 11-ét arra használta fel, hogy beindítson egy vég nélküli háborút általa tetszés szerint kiválasztott államok ellen azért, hogy felgyorsítsa az egy központból kormányzott új világrend kialakítását. Másrészt arra is kihasználta ezt az alkalmat, hogy korlátozza az amerikaiak alkotmányosan rögzített emberi jogait és politikai szabadságjogait. Ezt a terrorizmus elleni harccal és a nemzetbiztonság védelmével próbálta igazolni. A nemzetközi bankárok szuperkorporációjának a kongresszus (az amerikai törvényhozás) megkerülésével, elnöki rendeletekkel és utasításokkal bevezetett rendőrállami módszerekre volt szükségük ahhoz, hogy az Egyesült Államok szilárdan a háttérhatalom ellenőrzése alatt álljon. Ez ugyanis az egyik fontos előfeltétele annak, hogy az immáron háromszáz éve folyamatban lévő világstratégiai programjukat a következő két évtizedben befejezhessék. A felgyorsításhoz egy Pearl Harbor-szerű sokkhatásra volt szükség, így lehetett rávenni a békés beállítódású és jó szándékú amerikaiakat arra, hogy támogassanak a hidegháború végeztével egy újabb – immáron vég nélküli – háborút, a „war on terror”-t, amelyhez egyébként semmilyen érdekük sem fűződik. A hivatalos fedőtörténetet az afganisztáni és később az Irak elleni háború igazolására használták, elősegítve így az egy központból irányított globális világdiktatúra megvalósítását. A kommunisták által a nemzetközi munkásmozgalom ünnepévé tett május elseje azért volt kitüntetett nap, mert ezen a napon alakult meg Adam Weishaupt irányításával az illuminátusok titkos társasága 1776-ban. Az sem véletlen, hogy a kommunisták az ötágú csillagot, a pentagramot használják a saját jelképüknek. Ugyancsak az sem merő véletlen, hogy az immáron kommunistának nevezett illuminátusok a vörös színt is átvették saját forradalmi mozgalmuk szimbolizálására. A vörös szín bensőséges kapcsolatban állt azzal a nagy befolyásúvá vált nemzetközi bankárdinasztiával, amely a vörös színt a nevébe is felvette. A szupergazdag Rothschild (Vörös címer) család immáron több mint 200 éve hatalmas befolyást gyakorol nemcsak Európa pénzügyi, gazdasági és politikai életére, de az egész vil&aa
Na stiahnutie
9,27 €