Helikon Kiadó strana 109 z 115

Különleges könyvvel lepjük meg a tisztelt magyar olvasót: egyetlen kötetben nyújtjuk át az egész magyar történelmet. A könyv csaknem 700 képpel és térképpel ad színes összefoglalást történelmünkről és művelődésünkről, a néppé alakulás évezredeitől napjainkig. A neves történész szerzők a legújabb kutatások eredményeit is ötvözve hiteles képet rajzolnak arról a népről, amely a Kárpát-medencében gyökeret verve, államot alapítva nemcsak átvette Európától, amit átvenni érdemes volt, hanem sajátos magyar szellemiségével gazdagította is a közös európai kultúrkincset.

"Szegénynek lenni s fiatalnak" - ezt a címet adta Szabó Lőrinc egyik versének, körülbelül ugyanabban az időben, amikor Vaszary Gábor írja ezt az "örökzöld" regényt. "Szegénynek lenni és fiatalnak - ráadásul Párizsban!" - sóhajtanak föl Vaszary hősei a világ, legalábbis a nyugati világ akkori kulturális fővárosában. Mert Párizs mindent el tud fogadni a külfölditől, csak azt nem, ha pénztelen. A két bohó ifjú "különös kényszerítő körülmények hatására" egyszer csak Párizs felé robog - Bécs helyett. Zsebükben ugyan ott lapul egy gyorsan összeírt hasznos szavak gyűjteménye, lévén egyikük sem beszélni franciául, de sajnos már az első szónál elcsúszott a magyar jelentés egy sorral lejjebb, így aztán tudnak bizonyos szavakat, de hogy azok mit jelentenek, arról már gőzük sincs. Párizsban az is kiderül, hogy az általuk betanult mondatok némelyikét hallván meglehetősen durván reagálnak a franciák. Vannak új kísérleteik is: a bátyó megtanulja a hímnemű szavakat, öcsi a nőnemű szavakat. Persze a szótáríró elfelejtette odaírni a névelőt, így aztán a sok la meg le mind összekeveredett. Ahogyan a nemek is Párizsban. És aztán jönnek a kalandok...

Az író legjelentősebb alkotása ez a mű, amely egyúttal a két világháború közötti magyar irodalomnak is egyik remekműve. Rákóczi Confessiójához hasonló szenvedélyes önfeltárás jellemzi Márai írását, a legőszintébben, szinte pőrére vetkezetten írja meg gyermek- és ifjúéveit, testi- és lelki fejlődését, férfivá érését. De mindezeknek a történéseknek nála a család ad keretet, a családnak pedig az osztály, a polgárság, mert annak életformája, kultúrája szolgáltatja a mintát az egész családnak. Az elkötelezettségről vall ez a remekmű, hitvallásos módon: hűnek maradni egy városhoz: Kassához, egy országhoz: a polgársághoz, egy életformához: az európai kultúrához - még akkor is, amikor a város már "elveszett", az osztály széthullott, és az európai kultúrán is sebet ejtettek erőszakos hatalmak. A gyermekévek tájairól, a Felvidék magas fenyveseitől Budapestre, Berlinbe, Párizsba, Londonba és Velencébe kalauzolja el az olvasót, a személyes lét mezsgyéjét pedig a születés mérföldkövétől apja haláláig jelöli ki.

A mandulaszedő

Ez nem regény. Nem is elbeszélés. Ez egy történet. Olyan férfiról, aki beutazza a világot, s a végén egy szeles tó partján ül egész nap. A férfi neve Hervé Joncour. A tóét nem tudni. Mondhatnánk, hogy szerelmi történet. De ha csupán az volna, nem érn é meg elmondani. Szerepel ... Folytatás benne vágy és fájdalom, mindkettőről tudjuk, mi fán terem, még sincs rá igazi szavunk. Mert szerelemnek nem szerelem. (Régi fogás. Ha nem tudunk nevet adni valaminek, akkor történetnek mondjuk. Ez már csak í gy van. Évszázadok óta.) Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen tán colják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika. Sok hozzáfűznivalóm nincs. Talán jobb, ha tisztázom még, hogy tizenkilencedik századi történetről van szó: fontos, hogy senki se várjon repülőgépeket, mosóautomatákat és pszichiá tereket. Nincsenek. Bár ma se volnának. (Alessandro Baricco) A(z) Selyem (Könyv) szerzője Alessandro Baricco.

Különleges könyvvel lepjük meg a tisztelt magyar olvasót: egyetlen kötetben nyújtjuk át az egész magyar történelmet. A könyv csaknem 700 képpel és térképpel ad színes összefoglalást történelmünkről és művelődésünkről, a néppé alakulás évezredeitől napjainkig. A neves történész szerzők a legújabb kutatások eredményeit is ötvözve hiteles képet rajzolnak arról a népről, amely a Kárpát-medencében gyökeret verve, államot alapítva nemcsak átvette Európától, amit átvenni érdemes volt, hanem sajátos magyar szellemiségével gazdagította is a közös európai kultúrkincset.

Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény - az író stílusművészetének remeke - vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.

A mandulaszedő

Az író A szegények iskolája című esszéjét 1933-ban jelentette meg a Pantheon Kiadó. Ebben Márai Sándor az ember létállapota felől közelíti meg a szegénység fogalmát, tartalmát, s önmagát is közéjük sorolja. A mű sztoikus gondolatokon alapuló próbálkozás az élet titkával szemben, ugyanakkor az egész írást átszövi az irónia: nem tudományos értekezést írt, hanem "szatirikus esszét", ahogyan már Bálint György fogalmazott.

Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni az emberi élet alapigazságait illetően. Márai Sándor 1943-ban írott művét Epiktétosznak, kedves Marcus Aureliusának, Montaigne-nak és valamennyi sztoikusnak ajánlja, akiktől a hatalomról, a jókedvről, a félelemmentes életről tanult.

A huszadik századi üveg különleges, színes és illusztrált útmutatója, amely történelmi hátteret, árlistákat és értékes ötleteket is tartalmaz. Ezernél is több üvegtárgy katalógusa árakkal, részletes leírással, naprakész értékeléssel és összehasonlító árakkal, hogy a gyűjtők könnyebben eligazodjanak a legkeresettebb darabok között. A könyv több mint ezer, kifejezetten e kötethez készült csodálatos fotó segítségével mutatja be az összes népszerű üvegfajtát, köztük a különleges kortárs alkotásokat is.

A nápolyi kisemberek - halászok, cipészek, vendéglősök - színes életét némileg megváltoztatja, hogy az 1940-es évek végén valahonnan Kelet-Európából menekültek érkeznek ide, köztük egy titokzatos pár, "a szellem embere" és élettársa. A férfi végül öngyilkos lesz, s e tettének okait kutatják a pap, a rendőr, a hatóság képviselői. A regényben, mely valójában rejtett önvallomás, Márai arról szól, miért is érezte úgy, hogy el kell hagynia hazáját, vállalnia kell az önkéntes száműzetést, bármilyen keserű is az. E vallomás során érdekes képet rajzol a korabeli Magyarországról éppúgy, mint Nyugat-Európáról, az emigráns létről, befogadásról és kirekesztettségről.

Járt már a Kedves Olvasó Bécsben? Nem is egyszer? Talán mégsem tudja, hogy a bécsiek szívesen laknak gáztartályokban, természetesen luxuskivitelűekben, vagy azt, hogy a Városnak szépséges Lidója van a Dunapartján, és hogy poétáik hirdetőoszlopokon teszik közzé verseiket? Hát azt tudja-e, milyen a bécsi állatkert? Milyenek a hétköznapjai a híres bécsi fiúkórusnak? Merre vannak a legfrissebben rendbe hozott paloták? Mi a titka a lipicai ménesnek? Ahol e könyv szerzője él, a tizenkét éve Bécsből - egy ideje a Népszabadságot - tudósító Szászi Júlia, aki most a városnak egy másik arcát rajzolja meg, nem azt, amit minden útikönyvből megismerhetünk. Hanem azt, amit inkább csak az ott élőknek mutat.

"Lovon szoktak járni, gondolkozni, álldogálni és beszélgetni" jegyezte fel évszázadokkal ezelőtt a magyarokról Regino évkönyve. "A Ió szakadatlan társa volt ennek a harcos nemzetnek, amely Attila hunjai örökségéhez méltóan mindig lóháton küzdött" - állapítja meg eleinkről 1876-ban egy német szerzők pedig hozzáteszi: "A ló szeretete velük született."Gazdagon illusztrált kötetünk ennek a magyar embert és lovát évezredek óta nemes vonzalomnak állít emléket. Tizenegy fejezetében elkalauzol a nagy ókori lótenyésztő birodalmakba, megismertet a szkíták és az ősmagyarok lónevelő tudományával; bemutatja a nyeregben harcoló magyar katonát a honfoglalóktól a végvárak vitézein és a kuruc lovasokon át a győzelmet győzelemre halmozó huszárokig; nyomon követi a nevezetes magyar ménesek kialakulásának történetét, s megrajzolja híres Iovasok és lóértők portéját is. Külön fejezetek foglalkoznak a lovas vadászatokkal, a lovassporttal, díjnyertes kancákkal és ménekkel, nyaktörő bravúrjaikról hírhedt hajtókkal.A lótartás a Kiskunságban és a Hortobágy pusztáin egy különleges életformát tart fenn már évszázadok óta: a csikósokét. Nemcsak őrzői, gondozói, gyógyítóti ők állataiknak, hanem népdalokat, meséket is fonnak köréjük, alakjukat használati tárgyaikra vésik, faragják.De nem feledkezik meg a Iovakról a szépirodalom sem: szinte nincs olyan írónk, költőnk, aki ne örökítette volna meg gyengéd szeretettel a magyar ember lóhoz fűződő barátságát. S az sem lehet véletlen, hogy nyelvünk legváltozatosabb kifejezései éppen a ló színeit örökítik meg...Nagy László egyik versének címe: Búcsúzik a lovacska. Rajtunk is múlik, hogy erre a búcsúra soha ne kerüljön sor.

A kötetben föllelhető írásokat a válogatószerkesztő Székely Ádám 1937 és 1942 között megjelenő újságcikkekből gyűjtötte össze. Márai Sándor ez idő tájt a Pesti Hírlapban, az Új Időkben és a Képes Vasárnapban publikált. A dátumokat figyelembe véve azt is mondhatjuk, jelen kötet egy történelmi sorsforduló szubjektív krónikája - Márai szemüvegén keresztül. Szubjektív, mert Kassához és a Felvidékhez való mély kötődése miatt látásmódja meglehetősen egyéni: sokszor nem az események, hanem az abban felfedezhető részletek ragadják meg az írót. Kassa szülöttének szellemi nagyságára és intellektusára jellemző, hogy a pillanatot ugyanakkor képes távlatból, a történéseken felülemelkedve szemlélni, ami által a szubjektív elemek az objektív történelem építőkövei lesznek. A könyvet szövetborító fedi.

Alessandro Baricco olasz író harmadik könyvét veheti kezébe a magyar olvasó. A Selyem és a Tengeróceán után itt a Vértelenül. Hasonlít is, meg nem is az elődeire. Romantikus történet olyan szikáran előadva, hogy hihetetlen feszültséget tud kelteni. Ez ad a látszólag egyszerű kijelentő mondatoknak szivárványos ragyogást. Nagy-nagy emberi szomorúság árad a romantikus történetből, ami több az emberek iránti sajnálatnál - az emberiség iránti sajnálat süt a regényből. Minden szereplőt valami determináltság mozgat. Nem akarja csinálni, amit csinál, mégis csinálja. Íme az ember. Ecce homo. A(z) Vértelenül Könyv szerzője Alessandro Baricco.