Helikon Kiadó strana 107 z 115
vydavateľstvo
Mi is volt a szabad Európa rádió?
"Rákosi Mátyás Magyarországa. A teljes információs sötétség. Amit a mai nemzedék a rázúduló információs áradat világában elképzelni sem tud: csak a pártállami kormány tájékoztatása létezik, a két eszköz, a nyomtatott sajtó és a rádió útján. Körös-kör
ül vasfüggöny, gyakorlatilag átláthatatlan. A polgár bent csak arról értesülhet, mit a hatalom akar, megenged, hirdet. A szovjet uralom alá került térségben ugyanez mindenütt. Kelet és Nyugat között a hidegháború állapota.
Ebben a helyzetben születik
Washingtonban a döntés: egy Európa keleti felébe irányuló rádióállomás létesítésével megtörni a kommunista tömegtájékoztatás monopóliumát. Münchenben felállítják a Szabad Európa Rádiót. A megalakulás, sorrendben, reggel hattól éjfél utánig: csehszlo
vák, magyar, lengyel, majd, rövidebb műsoridővel, román és bolgár állomás.
Aki, mint én, belép egy ilyen intézménybe, csak később ébred annak tudatára, hogy emberi számítás szerint soha nem térhet vissza hazájába. Aztán, harminckilenc év emigráció, b
enne harminchárom Szabad Európa Rádió után, mégis. E szerkesztői pálya élményvilága az, amit az olvasó elé teszek." (Skultéty Csaba)
Vypredané
9,58 €
Budán lakni világnézet A városrész Márai Sándor ír
Hogyan vélekedett Márai Budáról, miért szerette szűkebb pátriáját, a Krisztinavárost, miért ragaszkodott a Kosztolányi által is kedvelt Mikó utcához? Mit értékelt a kávéházakban, a kiskocsmákban, a Vár zegzugos utcáiban? Miért hitte, hogy Buda szeret
hetőbb, mint Pest?
Vypredané
11,35 €
Istenek nyomában Útirajz
A két világháború közötti időszakban egy nemzedék kelt útra. Németh László San Remóba, majd Romániába, Cs. Szabó László "Kárpát kebelében" kalandozott, Illyés Gyula Oroszországot fedezte föl, Márai Sándor pedig elindult az Istenek nyomában.
A hajdan
i "riporter" aki végighaladt ezen a varázslatos úton, elsősorban élményeket gyűjtött, kötetének is ezt az alcímet adta Útirajz.
Vypredané
10,35 €
Wekerle Sándor
A dualizmus korának háromszoros miniszterelnökéről, a szétzilált magyar gazdaság felvirágoztatójáról, a nagy építőről egykori tanítványa, Görög Staub Károly írt izgalmas monográfiát. A számos korabeli fotóval illusztrált kötet híven követi Wekerle Sándor rendkívüli pályáját.
A teljes napló 1957-58
"Márai Sándor naplóinak eddigi magyar kiadása korántsem teljes - a köteteket vagy maga az író, vagy a kiadó állította össze, esetenként kihagyva a személyesebb, illetve politikailag "kínosabb" feljegyzéseket.
A helyzet orvoslására született "Ami a naplóból kimaradt" sorozat azonban szintén válogatás, teljes naplókiadás tehát nincsen. A Helikon Kiadó ezt a hiányosságot kívánja megszüntetni, amikor új sorozatban közreadja a jegyzetekkel, hely-, név- és tárgymutatóval kiegészített teljes naplót, amely tartalmaz minden eddig megjelent, valamint számos, nyomtatásban még soha nem közölt, a hagyatékból frissen előkerült feljegyzést.
A nagyszabású vállalkozás kétségtelenül hozzájárul majd Márai Sándor, az író és az ember minél teljesebb megértéséhez." (a Kiadó)
Vypredané
19,19 €
Varázs
Márai Sándornak ez a színdarabja több mint hatvan év után jelenik meg újra. Márai Sándor 1944-ben írt Varázs című darabját 1945-ben mutatta be a Vígszínház Ajtay Andor és Tolnay Klári főszereplésével. Még abban az évben megjelent a dráma a Révai Testvéreknél, azóta azonban mintha elfeledkeztek volna róla, pedig a Márai-életmű legfontosabb erkölcsi kérdéseit boncolgatja. Krisztián, a nyugdíjba készülő, világhírű bűvész úgy dönt, hogy feleségül veszi a húszéves trapézművésznőt, a sokat nélkülöző Estellát. Azt szeretné, ha együtt vonulnának vissza. Ki is nézett egy Estellának tetsző házat, hogy ott éljen majd a lánnyal. Estella vágyik a kényeztetésre és nyugalomra, ám Maharamába, az állatszelídítőbe szerelmes, tőle vár gyermeket. Maharama most vehetné meg a világ leghíresebb idomított tigriseit, és éppen annyi pénzért, amennyibe a Krisztián által kiszemelt ház kerülne. Mindenki sorsdöntő lépés előtt áll, amikor elérkezik a lány huszadik születésnapja. Ez a nap valamennyi szereplő életét megváltoztatja. A negyvenes évei közepén járó Márai pontosan tudja, mi vár a hirtelen lángra lobbanó, idősödő férfiakra, hiszen a fiatal és gyönyörű Tolnay Klári őt is rabul ejti.
Vypredané
8,81 €
Lacná kniha Varázs (-90%)
Márai Sándornak ez a színdarabja több mint hatvan év után jelenik meg újra. Márai Sándor 1944-ben írt Varázs című darabját 1945-ben mutatta be a Vígszínház Ajtay Andor és Tolnay Klári főszereplésével. Még abban az évben megjelent a dráma a Révai Testvéreknél, azóta azonban mintha elfeledkeztek volna róla, pedig a Márai-életmű legfontosabb erkölcsi kérdéseit boncolgatja. Krisztián, a nyugdíjba készülő, világhírű bűvész úgy dönt, hogy feleségül veszi a húszéves trapézművésznőt, a sokat nélkülöző Estellát. Azt szeretné, ha együtt vonulnának vissza. Ki is nézett egy Estellának tetsző házat, hogy ott éljen majd a lánnyal. Estella vágyik a kényeztetésre és nyugalomra, ám Maharamába, az állatszelídítőbe szerelmes, tőle vár gyermeket. Maharama most vehetné meg a világ leghíresebb idomított tigriseit, és éppen annyi pénzért, amennyibe a Krisztián által kiszemelt ház kerülne. Mindenki sorsdöntő lépés előtt áll, amikor elérkezik a lány huszadik születésnapja. Ez a nap valamennyi szereplő életét megváltoztatja. A negyvenes évei közepén járó Márai pontosan tudja, mi vár a hirtelen lángra lobbanó, idősödő férfiakra, hiszen a fiatal és gyönyörű Tolnay Klári őt is rabul ejti.
Vypredané
0,88 €
8,81€
dostupné aj ako:
Élő hal
Miért éppen "Élő hal"? Hát mert élek, akár hal a vízben. Mert a hal ősi szakrális jelkép. Mert élek-halok életért-halálért. Mert élő és holt költők társaságában szeretek mulatni. Mert az élő halak olyan esendően tátognak az áruházi akváriumokban, hogy nem tudja nem önmagát látni bennük az ember. Mert próbálom élőben közvetíteni, hogy nap mint nap élünk és egy kicsit meg is halunk." (Lackfi János)
Vypredané
9,97 €
Harminc ezüstpénz
Az emigrációban írt Júdás-regény teszi teljessé Márai történelmi témájú prózáját. A mű központi kérdése: az áruló, illetve az árulás természetrajza.
Vypredané
11,50 €
dostupné aj ako:
Az igazi Judit ...és az utóhang
A két szorosan összekapcsolódó regényben Márai a szerelemről, a szenvedélyről, az élet végső értelméről mondja el gondolatait. Az író a szokványos polgári házassági "háromszög" történetét izgalmas mélylélektani drámává alakítja.
"Az igazi"-ban a feleség, majd a férj mondja el vallomását közös életükről, kapcsolatukról. A "Judit ...és az utóhang" pedig a szerető, az egykori cselédlányból nagyvilági hölggyé változó, a "mellékutca" helyett a házasság biztonságát kiharcoló asszony története - a háttérben a második világháború után lassan éledező Budapest, majd a New York-i emigrációs lét érdekes tablójával.
Vypredané
15,35 €
Füves könyv
Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni az emberi élet alapigazságait illetően. Márai Sándor 1943-ban írott művét Epiktétosznak, kedves Marcus Aureliusának, Montaigne-nak és valamennyi sztoikusnak ajánlja, akiktől a hatalomról, a jókedvről, a félelemmentes életről tanult.
Vypredané
10,35 €
Iránytű a végtelenhez - Csaba testvér gondolatai az isteni parancsolatokról
Böjte Csaba ferences szerzetes harmadik beszélgető könyvének középpontjában a Tízparancsolat áll. Időszerűek-e még a mózesi időben kőtáblára vésett intelmek? Mit kezdjen a ma embere a szigorú tiltásokkal?
A kétkedő, kereső ember kérdéseit az előző két kötethez (Ablak a Végtelenre, Út a Végtelenbe) hasonlóan ezúttal is Karikó Éva közvetíti Csaba testvérnek, aki nemcsak angyali türelemmel, hanem remek humorérzékkel fogadja az egyház bűneit és mulasztásait, olykor vaskalapos vélekedéseit kritizáló megjegyzéseket.
Nincs tabu téma, nincs kínos feszengés: Böjte Csaba a homoszexualitásról, a pedofíliáról, a fogamzásgátlásról, az abortuszról és az eutanáziáról éppoly természetesen szól, mint a vasárnap megszenteléséről vagy a sírig tartó hűség szépségéről.
A könyvet mélységes hit és derű hatja át: mindnyájan szebbé és boldogabbá tehetjük a világot, embertársainkat és önmagunkat, ha komolyan vesszük Isten parancsolatait, amelyek nem korlátozni akarnak, hanem eligazítani. Utat mutatni a Végtelenbe. Az Iránytű a Végtelenhez a korábbi kötetek minden erényét hordozza, de talán itt mutatkozik meg leginkább Csaba testvér áttetszően tiszta Isten- és emberszeretete.
Vypredané
11,50 €
A nagyság átka
Pályája igazi kezdetétől, 1919-től a német csapatok 1944-es magyarországi megszállásáig írja tárcáit, tudósításait. A lehetetlenre vállalkozik, amikor naponta akár két-három írással is jelentkezik: a keltezéssel ellátott napi sajtóban megragadni a végtelent és maradandóvá tenni azt, ami elenyészik s mindezt az írott szó felelősségének tudatában... Az új kötet a 1937-39-es publicisztikákat tartalmazza.
Vypredané
19,19 €
Vértelenül
Alessandro Baricco olasz író harmadik könyvét tartja "kezében" a magyar olvasó. A Selyem és a Tengeróceán után itt a Vértelenül.Hasonlít is, meg nem is az elődeire. Romantikus történet olyan szikáran előadva, hogy hihetetlen feszültséget tüd kelteni. Ez ad a látszólag egyszerű kijelentő mondatoknak szivárványos ragyogást. Nagy-nagy emberi szomorúság árad a romantikus történetból, ami több az emberek iránti sajnálatnál - az emberiség iránti sajnálat süt a regényből. Minden szereplőt valami determináltság mozgat. Nem akarja csinálni, amit csinál, mégis csinálja. Ime az ember. Ecce homo.
Vypredané
7,11 €
Liszt Ferenc oratóriuma és a Zeneakadémia
Liszt oratóriuma, a Christus a 2011-es jubileumi év kiemelt műve lesz, magyar kezdeményezésre a zeneszerző születésnapján a világ számos koncerttermében egyidejűleg felhangzik majd. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontja különösen sok, értékes és látványos dokumentummal rendelkezik, amelyek ezzel a művel kapcsolatosak, többek között az egyik tétel szerzői kéziratával, amelynek fakszimile kiadását már régen tervezzük. Annak a reprezentatív kivitelű sorozatnak, amelyet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Helikon Kiadó Liszt Ferenc Zeneakadémiája címmel a bicentenáriumi évben indított, második kötetében tehát a Christus oratórium és a Zeneakadémia témáját járjuk körül. A Christus-t 1873. november 9-én, Liszt 50 éves művészi jubileumi ünnepségeinek keretében mutatták be Magyarországon. A Liszt Ferenc Emlékmúzeum gyűjteményéből kiadványunkban bemutatunk számos, az eseménnyel kapcsolatos fényképet, műsort, kritikát, valamint az ünnepség alkalmából Pest városa által létrehozott Liszt-ösztöndíj alapító levelét, a Christus díszkiadású példányait Liszt hagyatéki könyvtárában, továbbá Juhász Aladár egykori Liszt-ösztöndíjas zeneakadémiai Liszt-növendék hagyatékából egy 14+2 oldalas eredeti Liszt-kottakéziratot, mely a Christus egyik tételének négykezes zongoraverzióját tartalmazza. Célunk az, hogy az Eckhardt Mária magyar és angol nyelvű tanulmányával, számos képpel megjelenő, tartalmi szempontból igényes, ugyanakkor igen látványos kiadvány egyaránt kielégítse a szakemberek és minden, a magyar kultúra iránt érdeklődő olvasó igényeit, EU elnökségünk és a Liszt-év idején reprezentálja méltó módon a Zeneakadémiát és Magyarországot bel- és külföldön egyaránt.
Vypredané
23,03 €
Harag-várak
A Selyem, a Tengeróceán, a Vértelenül és a Novecento után most a Harag-várak. Csupa "vaskos" mű - százötven-kétszáz oldalon. Bármily furcsa, a Baricco-regényeknek ez az egyik varázserejük. Földrészeket és évtizedeket fognak át, nagy emberi drámákat sűrítenek magukba - hihetetlenül tömören. Az író egyszer elmondta, hogyan készülnek: évekig töri a fejét hosszú és bonyolult történeteken, majd évekig töri a fejét azon, miként írhatná meg őket néhány tucatnyi oldalon. A Harag-várak? Van egy város, Quinnipak. Benne él a legszebb ajkú asszony, a titkát mélyen őrző Jun. A leghálásabb férj, Rail úr. Olyan hálás, hogy a feleségét megajándékozza Elisabeth-tel. Egy mozdonnyal. Itt él a legtalálékonyabb muzsikus, Pekisch úr, a humanofon feltalálója. Apja zakójában ott cseperedik Pehnt, míg egyszer csak hirtelen bele nem nő a zakóba. És idelátogat Hector Horeau, a kristálypalota megálmodója. Európának egy boldog századában vagyunk, az illúziókéban, amikor az emberek megmámorosodnak találmányaiktól, még nem tudják, hogy ezek milyen veszélyt hordoznak. Vannak szelíd tündérmesék, ilyen volt a Selyem, a Harag-várak viszont rakoncátlan, buja tündérmese.
Vypredané
10,35 €

















