Helikon Kiadó strana 100 z 115

vydavateľstvo

Imakönyvbe írt levelek


"Mivel nincs egy kis darabka papirosom sem, elhatároztam, hogy az imakönyv üres papiros szélein fogok Neked naponta írni. A jó Isten talán nem haragszik meg rám ezért." Az imakönyv vagy "imádságos könyv" olyan könyvecske, amelyből annak használója közelebb kerülhet az Úrhoz ... Folytatás ›› és önmagához is. Egykoron minden asszony és férfi saját "imádságos könyvet" használt. Nemcsak a misén, istentiszteleten, de otthon is, esténként, napközben is elolvasva egy-egy "imádságot". Aki viszont a kezébe veszi ezt a kis kötetet, az nem imádságokat, hanem az imakönyv lapjaira írt leveleket olvashat. "Mátyus Ferencet, az édesapámat az imakönyve mentette meg és hozta haza orosz hadifogolytáborokból. A Kongreganisták Kézikönyvébe, a Mária-Kongregáció ájtatossága és szabályai tizennegyedik kiadásába írta leveleit várandós feleségéhez. Az írások, amelyeket az imakönyv nyomtatott sorai fölé, kétoldalt mellé és alá írt, amint az a facsimile oldalakon látszik, naplószerűen, dátummal kerültek egymás után. 1945. október 6-ától kezdve összesen 47 levelet írt anyánkhoz, miközben elimádkozta legszebb fohászait, az otthoniakért és hazakerüléséért." A levelek csak a képzelet szárnyán keltek útra. A valóságban ott maradtak a lapokon, a nyomtatástól üres helyeken, hogy hosszú évtizedekkel később - majd hét évtized elteltét követően - jussanak el azokhoz is, akiknek nem íródtak a sorok. A(z) Imakönyvbe írt levelek (Könyv) szerzője Mátyus Ferenc.
Vypredané
11,50 €

Lacná kniha A szent és a profán (-90%)


Mircea Eliade a vallást, ezt a szimbolikus létgyakorlatot tekinti a különböző kultúrák közötti közvetítő elemnek. Így kutatásai is mindenekelőtt azokra a nyelvi fordulatokra, illetve magatartásbeli helyzetekre összpontosulnak, melyek egy volt, illetve jövőbeni kulturális egyneműség ... Folytatás ›› egykori vagy épp eljövendő emlékezetét őrzik, ígérik. Számára a vallásban az az emberi lényeg mutatkozik meg mely antropológiai sajátja minden halandónak, s ami az istenhit elegyítő vonzerejében a kultúrfokok egyenetlenségeit perspektivikusan megszüntetni képes. Eliade a kultúrát az egyénnek a mindenségben való lélektani jelenléteként fogja fel, s e tekintetben a valaha elveszett s az "örök visszatérés" hitében egykoron feltétlenül visszaszerezhető egzisztenciális egység letéteményesének is az individuumot tekinti. Míg vallástörténeti kutatásaiban a lét egyneműségének mitikus hagyományát akarja újjáteremteni, addig szépprózai művei inkább a külvilág formabontó hatásaival foglalkoznak. A Kelet Európából rég kiszakadt, román származású tudós ösztöneiben azóta is elevenen őrzi szűkebb szülőhazája sajátos, ellentmondásos dimenzióit. Regényei, novellái e dimenziók disszonanciáját ötvözik az anyanyelv elveszett harmóniáival. A(z) A szent és a profán (Könyv) szerzője Mircea Eliade.
Vypredané
0,96 € 9,58€

dostupné aj ako:

A szent és a profán


Mircea Eliade a vallást, ezt a szimbolikus létgyakorlatot tekinti a különböző kultúrák közötti közvetítő elemnek. Így kutatásai is mindenekelőtt azokra a nyelvi fordulatokra, illetve magatartásbeli helyzetekre összpontosulnak, melyek egy volt, illetve jövőbeni kulturális egyneműség ... Folytatás ›› egykori vagy épp eljövendő emlékezetét őrzik, ígérik. Számára a vallásban az az emberi lényeg mutatkozik meg mely antropológiai sajátja minden halandónak, s ami az istenhit elegyítő vonzerejében a kultúrfokok egyenetlenségeit perspektivikusan megszüntetni képes. Eliade a kultúrát az egyénnek a mindenségben való lélektani jelenléteként fogja fel, s e tekintetben a valaha elveszett s az "örök visszatérés" hitében egykoron feltétlenül visszaszerezhető egzisztenciális egység letéteményesének is az individuumot tekinti. Míg vallástörténeti kutatásaiban a lét egyneműségének mitikus hagyományát akarja újjáteremteni, addig szépprózai művei inkább a külvilág formabontó hatásaival foglalkoznak. A Kelet Európából rég kiszakadt, román származású tudós ösztöneiben azóta is elevenen őrzi szűkebb szülőhazája sajátos, ellentmondásos dimenzióit. Regényei, novellái e dimenziók disszonanciáját ötvözik az anyanyelv elveszett harmóniáival. A(z) A szent és a profán (Könyv) szerzője Mircea Eliade.
Vypredané
9,58 €

Tolnay 100


"Egy nagy művész portréját fel lehet vázolni; azt megmagyarázni viszont, hogy pontosan mi teszi őt nagy művésszé - olyanná, akire nem lehet nem odafigyelni, ha jelen van a színpadon vagy a filmvásznon - csaknem lehetetlen. Izgalmas utazás ez az egyéniség, a személyiség és a művészet ... Folytatás ›› útvesztőjébe, hiszen apróságokból tevődik össze és válik eggyé egy jellemé, mozzanatokból alakul egy drámai cselekmény, részekből áll össze az egész." (a Szerző) A(z) Tolnay 100 (Könyv) szerzője Góg Laura.
Vypredané
13,42 €

Posztszovjet forgatokonyvek


"Némi bátorság szükségeltetik ahhoz, hogy valaki könyvet írjon a volt Szovjetunió utódállamaiban a mi életünkkel, mindennapjainkkal egy időben zajló eseményekről" - írja bevezető soraiban a szerző. Kik irányítják Putyin Oroszországában az energetikát?Mi az ukrajnai válság ... Folytatás ›› háttere? Azé az ukrán válságé, mely a hidegháború vége óta a legsúlyosabb európai konfliktus rémképével, a "jugoszláv forgatókönyvvel" fenyeget. Mi az orosz terjeszkedés iránya és a balti államoknak a Gazprom ellen folytatott "szabadságharca"? Mit tesz az Európai Unió a kőolaj- és főleg a földgázszállítás ellenében időről időre politikai feltételeket támasztó Kreml visszaszorítására? "2013 nyara és 2014 februárja között történt egy s más a posztszovjet térségben..." Nyugat és Kelet között lavírozó gazdaságok, etnikai konfliktusok, egymással háborúzó közép-ázsiai klánok fölött uralkodó diktátorok különös pályája, mesés kincsek, oligarchák uralma. És nem utolsó sorban az Amerikai Egyesült Államok szerepe a posztszovjet térségben. Ezekről és még sok minden másról szól a térség szakértőjének, Gereben Ágnesnek lebilincselő könyve. A(z) Posztszovjet forgatókönyvek (Könyv) szerzője Gereben Ágnes.
Vypredané
15,35 €

San Gennaro vére


Mindenki tudta, hogy valaminek történni kell. Az újságok is megírták. A nápolyi kisemberek színes, kedélyes életét némileg megváltoztatja, hogy az 1940-es évek végén valahonnan Kelet-Európából menekültek érkeznek ide, köztük egy titokzatos pár, a szellem embere és élettársa. A férfi végül öngyilkos lesz, s e tettének okait kutatják a pap, a rendőr, a hatóság képviselői. Az 1957-ben írt regényben, mely valójában rejtett önvallomás, Márai arról szól, miért is érezte úgy, hogy el kell hagynia hazáját, vállalnia kell az önkéntes száműzetést, bármilyen keserű is az. A San Gennaro vére egyben az európai hagyományvilág hanyatlásának regénye is, melynek lüktető feszültségét a nápolyi vércsoda legendájával azonosítja a szerző. A vallomás során Márai lebilincselő képet rajzol a korabeli Magyarországról éppúgy, mint Nyugat-Európáról, az emigráns létről, befogadásról és kirekesztettségről, pártok és eszmerendszerek természetrajzáról.
Vypredané
11,50 €

Béke Ithakában


"…úgy éreztem, nincs boldogtalanabb asszony a szárazföldön és a szigeteken, mint én, Ithaka királynője." "Az emberiség öntudata soha nem fogadta el az Odysseia idillikus befejezését. A XXIV. ének, a békekötés nagy himnusza nem fejezhette be ezt a szenvedélyes mesét. Az olvasó ... Folytatás ›› - minden korban - érezte, hogy Ulysses nem találhatott végleges otthont a hazatérés idilljében. A Költő - vagy a költők - szándéka érzékelhető: Ulyssesnek még új utakat jósol az eposz." Talán ezért is van, hogy alakja számtalan művészeti ág számtalan alkotásában él tovább, és hogy tengernyi olyan mű született, amely az eredeti befejezést átírva-elhagyva tovább folytatja a Nagy Csavargó kalandos életét. "Minden könyvnek mérhetetlen sok őse van. Azt hiszem, leghelyesebb, ha a költők Ősének köszönöm meg, amit e helyen köszönni kell. Homérosnak mondok köszönetet." (a Szerző) A(z) Béke Ithakában (Könyv) szerzője Márai Sándor.
Vypredané
13,42 €

A gyertyák csonkig égnek


"Az ember mindig fél az ilyen szabályos boldogságtól." Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény - az író stílusművészetének remeke - vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélgetik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: a világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.
Vypredané
11,50 €

Az ötös számú vágóhíd


Képzeljék: Kurt Vonnegut megírta a világirodalom egyik legnagyszerűbb háborúellenes regényét. Főhőse, Billy Pilgrim elszabadul az időben, és zsiráfok meg gyakorlózubbonyos csecsemők, bombák meg ellopott teáskannák társaságában nézi, amint halál és művészet járja szolgálati keringőjét, most, a múltban és mindig, a Földön és a Tralfamador bolygón. Hozzá madarak csicsergik: Nyitni-kék. Így megy ez.
Vypredané
10,68 €

Jézus gyermekkora


Egy férfi és egy ötéves fiú óceánokon átkelve új hazába ér. Átmenetileg egy sivatagi táborban helyezik el őket, ahol a Simón és David nevet kapják, majd elindulnak Novilla áttelepülési központjába, hogy megkezdjék új életüket ebben az új, ismeretlen országban. Simón dolgozni kezd egy gabonakikötőben. A munka szokatlan és nehéz, de dokkmunkás társaival - akik pihenőidejükben filozófiai eszmecserét folytatnak a munka méltóságáról - hamar összebarátkozik. Lakást, ételt és minden szükséges holmit biztosít maguknak, majd hozzálát, hogy teljesítse valódi feladatát: felkutassa a különleges kisfiú édesanyját... J. M. Coetzee (1940-) Nobel-díjas író, irodalomtörténész, nyelvész, műfordító, a dél-afrikai irodalom legjelesebb képviselője. Legújabb regénye, a 2013-ban megjelent Jézus gyermekkora az utopisztikus államfilozófia és a kereszténység, a jézusi tanítások allegóriáinak furcsa, magával ragadó, lírai szövedéke, melynek furcsa és bonyolult szálai egy különleges gyermek sorsa körül szövődnek.
Vypredané
13,42 €

Venyigeszú és a plankton


A kiadó Vian-sorozatának második kötete, a Venyigeszú és a plankton egyfelől két, irigylésre méltó profizmussal megszervezett, fergetegesen erkölcstelen házibuli történetét kínálja az olvasóknak, másfelől pedig betekintést nyújt annak az agyalágyult bürokratákkal teli Hivatalnak a hétköznapjaiba, amelyet egy rövid időre az ifjú, friss mérnöki diplomás Boris Vian is kénytelen volt munkahelyéül elfogadni. A regény szereplői - a szívderítően nimfomán lányok, a holt laza jampecek, a minden őrültségre kész zenészek, a szinte fájón röhejes aktakukacok, az inkontinens vadászblézer, az álnok Venyigeszú, az Alvilágjárókból már jól ismert Antiochio-Őrnagy páros és ez utóbbi jegyese, Óvadóc de la Petrence - valamennyien a szving lüktető ritmusától hajtva rohannak elkerülhetetlen végzetük felé.
Vypredané
11,50 €

Itália életérzés


Nápoly és Salerno, Amalfi és Formio, Positano és Castellammare. Néhány helyszín csupán, de árulkodó nevek: Márai szerelmes földrajzának legkedvesebb állomásai ezek Itáliában. Az író hol önszántából vándor e tájon, hol idegenként, kényszerből tartózkodik itt - igaz, az emigráció idejében választása nem véletlenül esett erre az országra. Nápoly az európai kultúra bölcsője, Salerno a rideg és légkör nélküli New York után öregkori menedék, a megnyugvás és alkotás éveit jelenti. "Én is azt hiszem, hogy emberek, akik valamilyen okból nem találnak hazát odahaza, csak egy helyen lelik meg az otthonérzést: Itáliában, pontosabban a Földközi-tenger nyugati partján. Észak-Itáliába, még valahogy Firenzébe sem vágyom most: Nápoly, Szicília úgy hívnak, mint valamikor Kassa."
Vypredané
13,42 €

Jösz´te hezzám


Ezek a történetek Áronnak szólnak, s nem Áronkának. Azaz, e hatvankilenc elbeszélés legtöbbje a benne megbúvó, avagy nem is igen bujkáló pajzán tartalom miatt gyermeknek nemigen mesélhető. "A kötet történetei elsősorban édesanyám, Székely Jula gyűjtői szenvedélye alapján születtek. Ő a hatvanas évek elejétől kezdve egészen a nyolcvanas évek végéig járta Székelyföldet, és néprajzi gyűjtőként hatalmas folklóranyagot halmozott fel. Az általa látogatott helyek zömmel Csíkban voltak, Szentkirály, Menaság, Szentdomokos, Gyimesközéplok, de megjelent magnójával Gyergyóban és Udvarhely megyében is. A Szerző
Vypredané
13,42 €

Lacná kniha Jösz´te hezzám (-70%)


Ezek a történetek Áronnak szólnak, s nem Áronkának. Azaz, e hatvankilenc elbeszélés legtöbbje a benne megbúvó, avagy nem is igen bujkáló pajzán tartalom miatt gyermeknek nemigen mesélhető. "A kötet történetei elsősorban édesanyám, Székely Jula gyűjtői szenvedélye alapján születtek. Ő a hatvanas évek elejétől kezdve egészen a nyolcvanas évek végéig járta Székelyföldet, és néprajzi gyűjtőként hatalmas folklóranyagot halmozott fel. Az általa látogatott helyek zömmel Csíkban voltak, Szentkirály, Menaság, Szentdomokos, Gyimesközéplok, de megjelent magnójával Gyergyóban és Udvarhely megyében is. A Szerző
Vypredané
4,03 € 13,42€

dostupné aj ako:

A gyertyák csonkig égnek


Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény - az író stílusművészetének remeke - vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélgetik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: a világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.
Predaj skončil
5,61 €

A tehetség kibontakozása


Egy könyv, amely a tehetség tiszteletében, megbecsülésében és szeretetében született. Másként közelit, mint a legtöbb, a tehetséges személyiséggel foglalkozó írás, mert egyrészt a jövő reménységeire, a fiatal tehetségekre koncentrál, másrészt szokatlan optikából: a fény és árnyék összetartozására, az eredetiség és a mögötte meghúzódó problémavilág sajátosságaira hívja fel a figyelmet. Amit feltár a tehetséges fiatalokra jellemző, közös vonásokból, azt az egyedi problémamintázatokkal, e páratlan belső világ egyedi jellemzőinek finom megmutatásával teszi teljesebbé. Miben más és új, miért fontos ez a könyv? Mert cselekvő módon, segítő gyakorlattal szolgálja a tehetség szabad kibontakozását. Nagykiterjedésű hazai kutatás nyomán a szerzők száz fiatal esetében igazolják a személyiség fejlődését elősegítő Pszichológia, önfejlesztési szolgálat eredményességét. Bizonyítékokon alapuló eredményeikből felragyog az az érték, hogy a tehetség abban is különleges, ahogyan csekély segítségre hatalmas pozitív változással válaszol. A könyv minden szülőt és a nevelő munkában részt vevő szakembert megszólít, gyakorlati ötleteket adva a tehetségfejlesztésben alkalmazható intervenciókkal, lehetőségekkel kapcsolatban.
Predaj skončil
7,30 €