Helikon Kiadó strana 93 z 115

Sherlock Holmes a skót származású író és orvos, Sir Arthur Conan Doyle kitalált nyomozója, aki 1887-ben A bíborvörös dolgozószoba című regényben lépett először színre. A briliáns londoni detektív magas intelligenciájáról, megfigyelőképességéről, következtetőképességéről és logikájáról híres. Alighanem az egyik legnépszerűbb krimifigura az irodalomban. A négyek jele a második Sherlock Holmes-regény. Egy fiatal, vonzó hölgy, Mary Morstan kéri a különc nyomozó segítségét. Apja már 10 éve eltűnt, és születésnapjára évek óta értékes gyöngyöket küld neki egy ismeretlen. Ebben az évben azonban egy levelet kap, amiben arra kéri a titokzatos ismeretlen, hogy találkozzanak. Watson és Holmes elkíséri Maryt, hogy fényt derítsenek apja eltűnésére és a névtelen ajándékokra.

"És ki vagy te? kérdezte ő. - Ne hozz zavarba, mondtam én." Hankiss Elemér életműsorozatának negyedik kötetéről szinte mindent elmond a könyv mottójául választott idézet. Azt, hogy valóban milyen nehéz pontos és kielégítő választ adni a fenti kérdésre, jól mutatja, hogy a kötetben az "én"-ek sokaságával találkozunk: a magánszféra és a közszféra énjével, a munkahelyi és az otthoni énnel, a különböző történelmi korok énjével stb. Hankiss Elemér külön elemzéseket szentel a jelenlegi életkeretünket adó fogyasztói társadalom és az "én" kölcsönhatásainak, szemléletes és olykor kifejezetten szórakoztató példák során keresztül mutatja be azt a küzdelmet, amelyet énünk megalkotása, megtartása és kiteljesítése érdekében folytatunk nap mint nap. Mint a könyvből kiderül, ebben a küzdelemben nagy szerepet kapnak a Gonoszt legyőző mosógépek és a templomok szerepét átvevő bevásárlóközpontok éppúgy, mint a többfunkciós csodafegyverként szolgáló parfümök és az időtlenségben való feloldódást ígérő kocsmák. Ebből is látszik, hogy az életünk - és az énünk - sokkal izgalmasabb és bonyolultabb, mint gondolnánk.

Életadó morzsák Csaba testvér asztaláról a párbeszédről, a bizalomról, a megbocsátásról, az emberi kapcsolatokról. Böjte Csaba Füves könyv-sorozatának negyedik kötete.

Még nem volt olyan pápa, akiről néhány év alatt ennyi könyv jelent meg magyarul. A Helikon Kiadó miért gyarapítja ezek számát? Ez az első Ferenc pápa füves könyv, mely a Szentatya pápává választása óta elhangzott szövegeiből készült, és ez az első, ami nem importált, amit magyar szerkesztő állított össze a magyar lélek sajátosságait szem előtt tartva. Hogyan vélekedik a Katolikus Egyház csúcsvezetője, a világ plébánosa, akit nem mellesleg az amerikai Time magazin és a francia Le Monde is az Év emberének választott, kétkedésről és hitről, boldogságról és félelemről, életről, halálról, isteniről és emberiről? Aki gyengéd és irgalmas az elveszettekhez, akik keresik az igaz utat, viszont nem bánik kesztyűs kézzel a megélhetési-, a kirakatkeresztényekkel, és aki önmagát sem kíméli. Aki együttérzést és tiszteletet sugároz azok felé is, akik másként látják a világot, viszont nem hirdet mást, mint amit a kétezer éves egyház tanít. Ebben a kötetben a válogatás első része található, a következőben többek között az önismeretről, a kommunikációról, a családról, korunk kihívásairól, nehézségeiről, háborúról és békéről összegyűjtött gondolatokat olvashatjuk, melyek iránymutatóak lehetnek az „értékek mai sivatagában” hívőknek és az egyháztól távol levőknek egyaránt.

A szeretet és együttérzés magunknak és másoknak is hasznos. Ha szeretettel fordulunk másokhoz, elménk és szívünk megnyílik a békességre. A békesség tágabb közösségünkre való kiterjesztésével egységet, harmóniát és együttműködést teremthetünk magunk körül. A békesség további kiterjesztése a nemzetekre, majd a világra kölcsönös bizalmat, megbecsülést, őszinte kommunikációt, végül sikeres összefogást eredményez a világ problémáinak megoldása érdekében. Minden lehetséges, ha megtanuljuk, hogyan terjesszük ki szeretetünket. E megvilágító erejű és tanulságos kézikönyvben Őszentsége, a Dalai Láma a Nobel-békedíj tulajdonosa ésszerű mindennapi irányelveket ad arra vonatkozólag, hogyan alakíthatjuk át önközpontú energiánkat kifelé irányuló együttérzéssé. A tibeti kolostorokban több mint ezer évvel ezelőtt meghonosodott gyakorlatokból és eljárásokból merítve bemutat egy hét lépésből álló, önmagát irányító programot, amelynek segítségével szívünket és tudatunkat megnyithatjuk a korlátlan szeretet megtapasztalása felé, amely minden kapcsolatot átformál az életünkben s egyre közelebb vezet a bölcsességhez és a megvilágosodáshoz.

Ez nem regény. Nem is elbeszélés. Ez egy történet. Olyan férfiról, aki beutazza a világot, s a végén egy szeles tó partján ül egész nap. A férfi neve Hervé Joncour. A tóét nem tudni. Mondhatnánk, hogy szerelmi történet. De ha csupán az volna, nem érné meg elmondani. Szerepel benne vágy és fajdalom, mindkettőről tudjuk, mi fán terem, még sincs rá igazi szavunk. Mert szerelemnek nem szerelem. (Régi fogás. Ha nem tudunk nevet adni valaminek, akkor történetnek mondjuk. Ez már csak így van. Évszázadok óta.) Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika. Sok hozzáfűznivalóm nincs. Talán jobb, ha tisztázom még, hogy tizenkilencedik századi történetről van szó: fontos, hogy senki se várjon repülőgépeket, mosóautomatákat és pszichiátereket. Nincsenek. Bár ma se volnának.

Ahogy Weöres Sándor nyomán a mai magyar irodalom ismeri: Tao Te King, vagyis Az Út és Erény könyve az a könyv, amelyben a hagyomány szerint a filozófiai taoizmus alapítómestere, Lao-ce könnyen megjegyezhető formában összegezte a tao szerinti élet tanításait. A könyv legfontosabb üzenete a követendő úttal, a taóval való harmónia keresésének keretbe foglalása. A taoizmus legfontosabb tanítása harmóniát találni a természet erőit mozgató teremtő őserővel, elérni a nem-cselekvés (Wu-wei) állapotát, és ezáltal megvalósítani a tökéletességet és a halhatatlanságot, vagyis a teljes megvilágosodást. A taoizmus egyik legismertebb mestere, Lao-ce a hagyomány szerint megvalósította ezt az állapotot, s miután a Tao-te-king tanításait lediktálta egy őt kérlelő határőrnek, elhagyta a civilizált világot, és halhatatlan remeteként élt tovább egy ismeretlen helyen.

"Mi egyéb nektek a karácsony, mint az az idő, amikor számlákkal kell fizetni pénz nélkül; amikor egy évvel öregebbek vagytok, de egy órával sem gazdagabbak...?" - gúnyolódik Scrooge úr, minden idők irodalmának talán legfösvényebb, legkellemetlenebb figurája. "Humbug" - mondja megvetően a nyomorultak szent áhítatára. Ám csodálatos látomásai nyomán a nagy Ünnepre még az ő gonoszsága is megváltásra lel, a múlt és a jövő képei rádöbbentik sivár jelenének ostobaságára.

Salman Rushdie 1947-ben, nyolc héttel India függetlenségének kikiáltása előtt született Bombayban. Tizennégy éves korától Angliában végezte tanulmányait, Cambridge-ben történésznek tanult. Az éjfél gyermekei óriási sikere után megírta A sátáni verseket, amely miatt Homejni ájatulláh kimondta rá a halálos ítéletet, a fatvát, ami után a szerző egy évtizeden át védőőrizetben élt, s bujkálását azzal kezdte, hogy megírta e könyvet, amelyet elsőszülött fiának, Zafarnak ajánlott. "Volt egyszer Alifbé országában egy szomorú város, minden városok legszomorúbbika... Ennek a városnak az útvesztőiben, túl a tört szívekre emlékeztető romházak negyedén élt egy Hárún nevezetű vidám kis fickó, egyetlen gyermeke a mesemondó Rasíd Kalifának, kinek vidámságáról regéket regéltek szerte a szomorú városban... Aztán valahogy minden elromlott. (Talán beszivárgott végül a város szomorúsága az ablakon.) Mikor egy nap strófa közben, mintha csak kikapcsolták volna, elhallgatott Szoraja éneke, Hárún tudta, hogy bajok lesznek. De hogy mekkorák, azt nem is gyanította." Salman Rushdie 1981-ben Az éjfél gyermekeivel robbant be az irodalmi köztudatba. Olyannyira, hogy azonnal meg is kapta érte a Booker-díjat, sőt huszonöt esztendővel később, amikor az összes addigi nyertest versenyeztették, még az úgynevezett Bookerek Bookerét is. A könyv amerikai megjelenése után a New York Times Book Review azt írta róla, hogy "olyan, mintha egy kontinens rátalálna a hangjára". A kedvező kritikai fogadtatás nem a véletlen műve, hiszen Rushdie ezután még számos regényében bizonyította, hogy rászolgált az elismerésre, és nem enged a "47"-ből (ha már nem sikerült 48-ban születnie). Példa rá e műve is, amely csak első pillantásra gyerekkönyv, valójában ebben is jó és rossz végeérhetetlen harcáról mesél.

Igazi meglepetés ez a kötet. Szónoklatok lejegyzett gyűjteménye. A szónok pedig nem más, mint Kurt Vonnegut, kora legkeresettebb, legnépszerűbb, legviccesebb diplomaosztója. A gazdag amerikai és angol egyetemek ősi és szép hagyománya, hogy a végzősöket életre szólóan emlékezetes tanévzáró ünnepélyen búcsúztatják. Ex-miniszterelnökök, ENSZ-főtitkárok, jeles színészek köszöntik a véndiákokat. Pénz nem számít. Vonnegut esetében maga a tananyag elevenedett meg és szólt a mikrofonokból. Diákok, tanárok és szülők olyan útravalót kaptak tőle, amely csakugyan felejthetetlen maradt. Most mi is megismerkedhetünk a 20. század egyik leghatásosabb tanítójának szépséges, tanulságos, egyszerre komoly és alpári, gyengéd, mégis kegyetlenül őszinte előadásaival. Az életmű eddig ismeretlen tájai várják Vonnegut hazai rajongóit.

Constantinopolis? Bizánc? Sztambul? Kelet nyugati világvárosa, vagy a nyugati civilizáció keleti csücskének fővárosa. Eleinte egyszerű görög gyarmat, kikötőhely, kereskedelmi raktár, azután egy Rómát helyettesíteni hivatott keleti Róma; majd egy új, keleti birodalom székvárosa és egy keleti vallás és kultúra centruma, melyből egy világrengés után ismét más, újabb, keletibb vallás és kultúra fővárosává épült. Évszázadokon át a nagypolitika ütközőpontjában áll, művészeti sajátosságai egyszerre mutatnak európai és ázsiai gyökerekre, arról nem is beszélve, hogy a város története két emberöltőn keresztül meghatározta Magyarország történetét is. A Sztambul Kós Károly egyik legérdekesebb munkája, mely jószerivel az ismeretlenség ködéből lép elő: a páratlan művelődéstörténeti kuriózum majd száz évvel ezelőtt jelent meg egyszer a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet gondozásában.

,,Hamvas Bélának, mesteremnek köszönöm, hogy megírhattam ezt a könyvet: ő teremtett bennem harmóniát. E könyv arra szolgál, hogy a lélek harmóniáját megismerhesd, és ha rád tartozik, te is birtokba vehesd. Az itt következők nem újak, nem is régiek: megfogalmazásuk egy kor jegyeit viseli, de lényegük nem keletkezett és nem múló. Aki a forrásvidéken jár, mindig ugyanez virágokból szedi csokrát." A kötet Orosz István grafikáival illusztrálva jelenik meg a Helikon Kiadó gondozásában

Szindbád, a hajós, író és úriember egy szép májusi reggelen elindult Óbudáról, mert estére hatvan pengőt kellett szereznie. Így indul Márai legköltőibb regénye és a legönzetlenebb is: a mesterének tartott Krúdy Gyulának állít benne emléket úgy, hogy ebben a regényben megéli és megélteti az olvasóval is a Krúdyvilágot. Nem történik ugyan semmi, csak elmúlik egy élet miközben ízeiben, színeiben és szagában föléled egy varázslatos Magyarország, egy mesés világ. Közben pedig csak gőzfürdőbe látogatunk, csöndben borozgatunk egy étteremben, tokaszalonna és főtt tányérhús fölött emlékezünk valami kimondhatatlanul szépre. Kinek ajánlja Márai ezt a művét? Kéhliéknek, a kis Bródynak, a vörös bajszú főpincérnek, az íróknak, s mind a nőknek, zsokéknak, hajósoknak és úriembereknek, akik ismerték őt, s szerették, és gyászolják a világot, mely utánahalt.

nagyobb kép Formátum: Könyv Tibeti Halottaskönyv – A bardó tanítás nagykönyve A Tibeti Halottaskönyv kétségkívül a tibeti irodalom legismertebb alkotása. Világhírét azonban nem annyira saját eredeti kultúrájában betöltött szerepének, mint inkább egy véletlennek köszönheti. E Tibetben viszonylag szűk körben ismert, ezoterikus szöveggyűjtemény a teozófus Y. Evans-Wentz által kiadott angol fordítás nyomán híresült el a XX. század második felében a Tibeti Halottaskönyvként. Noha a szöveg csak egy a számos, Tibetben használatos halotti szertartáskönyv közül, ez cseppet sem von le annak irodalmi értékéből. A mű valóban szuggesztív erővel jeleníti meg a haldoklás, a halál és az utána következő köztes lét folyamatait és történéseit, s mindemellett áttekintést nyújt a halállal kapcsolatos tibeti elképzelésekről is. A kötet Őszentsége, a Dalai Láma előszavával jelenik meg. A Tibeti Halottaskönyv kétségkívül a tibeti irodalom legismertebb alkotása. Világhírét azonban nem annyirasaját eredeti kultúrájában betöltött szerepének, mint inkább egy véletlennek köszönheti. E Tibetbenviszonylag szűk körben ismert, ezoterikus szöveggyűjtemény a teozófus Y. Evans-Wentz által kiadott angolfordítás nyomán híresült el a XX. század második felében a Tibeti Halottaskönyvként. Noha a szöveg csak egya számos, Tibetben használatos halotti szertartáskönyv közül, ez cseppet sem von le annak irodalmiértékéből. A mű valóban szuggesztív erővel jeleníti meg a haldoklás, a halál és az utána következő köztes létfolyamatait és történéseit, s mindemellett áttekintést nyújt a halállal kapcsolatos tibeti elképzelésekről is.A kötet Őszentsége, a Dalai Láma előszavával jelenik meg.

A 20. század elejének különc írófigurája Csáth Géza, akinek munkásságára jószerivel halála után figyeltek fel.Az író, orvos és zenekritikus Csáth Kosztolányi és Bródy hatására kezdett el komolyabban foglalkozni az írással, rövidre szabott élete alatt mindössze öt kötete jelent meg. Idegorvosi munkásságának lenyomata az Egy elmebeteg nő naplója, mely tagoltsága és tanulmány jellege ellenére összefüggő műként olvasható. Főszereplője egy paranoiában szenvedő hölgy, bizonyos A. G. kisasszony, aki az elme- és idegkórtani klinikára való felvétele előtt már évek hosszú sora óta részesült idegorvosi kezelésben. Zseniális adottságait a zseniális adottságú orvosa fedezte fel maga Csáth Géza. A mű a pszichiátria és a pszichoanalízis módszereinek tárháza is egyben, de tudománytörténeti jelentőségénél, a kórrajz közreadásánál mélyebb és erősebb szépirodalmi jellege a benne közölt napló és levelek miatt.

„– Azonban, kedves Watson, ön nyilván nem ismeri még Sherlock Holmest. Talán ha ismerné, nem vágynavele egy fedél alá.”Doktor Watson, a katonaorvos egy háborús baleset és egy betegség után Londonba költözik. Egy ismerősebemutatja Sherlock Holmesnak, aki éppen lakótársat keres Baker Street 221/B alatti otthonába. Watsondoktor hamarosan megtudja, hogy a furcsa figura magándetektívként keresi a kenyerét. Rögtön egy ügyközepébe csöppennek: a rendőrség egy ismeretlen férfi holttestére bukkan egy lakatlan házban, egybíborvörös szobában. Gyilkos fegyver sehol, nincs külső sérülés, és a falra a titokzatos „rache” szót véstékfel... Segítséget kérnek Holmestól, akiről az a hír járja, hogy nincs olyan ügy, amit ne tudna megoldani.