Helikon Kiadó strana 92 z 115

„Az irgalmasság Isten első attribútuma. Isten neve. Nincs olyan helyzet, amelyből ne tudnánk kilépni, nem ítéltettünk arra, hogy belesüllyedjünk a futóhomokba.” Ferenc pápa egyszerű, közvetlen szavakkal fordul minden férfihoz és nőhöz a világon, bensőséges, személyes hangú párbeszédbe bocsátkozik velünk. A középpontban az a téma áll, amely a leginkább kedves a szívének: az irgalmasság, tanúságtételének és pápaságának alapja. A könyv lapjairól valósággal sugárzik a pápa vágya, hogy elérje mindazon lelkeket – az egyházon belül és kívül –, akik az élet értelmét, a béke és a bűnbánat útját, a testi és lelki sebek orvosságát keresik. Mindenekelőtt azokat a nyugalmat nem lelő, fájdalmakkal küzdő embereket, akik azt szeretnék, ha nem eltaszítanák, hanem befogadnák őket: a szegényeket és a kirekesztetteket, a fogvatartottakat és a prostituáltakat, de a tévelygőket is, a hittől eltávolodókat, a homoszexuálisokat és az elváltakat. A Vatikán-szakértő Andrea Torniellivel folytatott beszélgetésben Ferenc pápa fiatalkori emlékein és megindító lelkipásztori élményein keresztül magyarázza el, miért is tartotta olyan fontosnak a rendkívüli szentév meghirdetését. Anélkül, hogy tagadná az etikai és teológiai kérdések jelentőségét, hangsúlyozza, hogy az egyház senki előtt sem zárhatja be kapuit; inkább az a feladata, hogy behatoljon a lelkekbe, és lehetőséget teremtsen a felelősségvállalásra és az elkövetett bűnöktől való eltávolodásra. Az őszinte párbeszéd során Ferenc pápa az irgalmasság, igazságosság és a romlottság kapcsolatának bonyolult kérdésére is kitér. Azokat a keresztényeket pedig, akik az „igazak” közé sorolják magukat, emlékezteti: „A pápa is csak ember, és szüksége van Isten irgalmasságára.”

"Nina lehunyta a szemét. A takaróhoz lapult, még jobban összekuporodott, térdét felhúzta a melléhez. Szeretett így feküdni. Úgy érezte, alatta a hűvös föld megvédi - az biztosan nem árulja el. És a testét is érezte, amely így összegömbölyödve olyan volt, mint egy kagylóhéj - szerette ezt a helyzetet -, védekező állat volt, önmaga oltalmazója, akár egy kicsiny mindenség, az égvilágon semmi baj nem érheti, amíg így marad - kinyitotta a szemét, és ezt gondolta: Ne mozdulj, boldog vagy." Alessandro Baricco olasz író harmadik könyvét tartja kezében a magyar olvasó. A Selyem és a Tengeróceán után jelent meg a Vértelenül. Hasonlít is meg nem is az elődeire. Romantikus történet olyan szikáran előadva, hogy hihetetlen feszültséget tud kelteni. Ez ad a látszólag egyszerű kijelentő mondatoknak szivárványos ragyogást. Nagy-nagy emberi szomorúság árad a romantikus történetből, ami több az emberek iránti sajnálatnál - az emberiség iránti sajnálat süt a regényből. Minden szereplőt valami determináltság mozgat. Nem akarja csinálni, amit csinál, mégis csinálja. Íme, az ember. Ecce homo. Alessandro Baricco 1958-ban született Torinóban. Filozófiai és konzervatóriumi tanulmányai után jeles napilapokban közölt kritikákat, a televízióban is kipróbálta magát, majd kreatív íróiskolát alapított. Sokszínű személyisége műveiben is tükröződik; egyedi hangú, stílusjátékokban gazdag írásait több mint két tucat nyelvre fordították le, film- és színpadi adaptációk születtek belőlük. Baricco a kortárs olasz irodalom legizgalmasabb alkotója; számos elismerés mellett a Viareggio- és a Medicis-díjat is magáénak tudhatja.

"Nina lehunyta a szemét. A takaróhoz lapult, még jobban összekuporodott, térdét felhúzta a melléhez. Szeretett így feküdni. Úgy érezte, alatta a hűvös föld megvédi - az biztosan nem árulja el. És a testét is érezte, amely így összegömbölyödve olyan volt, mint egy kagylóhéj - szerette ezt a helyzetet -, védekező állat volt, önmaga oltalmazója, akár egy kicsiny mindenség, az égvilágon semmi baj nem érheti, amíg így marad - kinyitotta a szemét, és ezt gondolta: Ne mozdulj, boldog vagy." Alessandro Baricco olasz író harmadik könyvét tartja kezében a magyar olvasó. A Selyem és a Tengeróceán után jelent meg a Vértelenül. Hasonlít is meg nem is az elődeire. Romantikus történet olyan szikáran előadva, hogy hihetetlen feszültséget tud kelteni. Ez ad a látszólag egyszerű kijelentő mondatoknak szivárványos ragyogást. Nagy-nagy emberi szomorúság árad a romantikus történetből, ami több az emberek iránti sajnálatnál - az emberiség iránti sajnálat süt a regényből. Minden szereplőt valami determináltság mozgat. Nem akarja csinálni, amit csinál, mégis csinálja. Íme, az ember. Ecce homo. Alessandro Baricco 1958-ban született Torinóban. Filozófiai és konzervatóriumi tanulmányai után jeles napilapokban közölt kritikákat, a televízióban is kipróbálta magát, majd kreatív íróiskolát alapított. Sokszínű személyisége műveiben is tükröződik; egyedi hangú, stílusjátékokban gazdag írásait több mint két tucat nyelvre fordították le, film- és színpadi adaptációk születtek belőlük. Baricco a kortárs olasz irodalom legizgalmasabb alkotója; számos elismerés mellett a Viareggio- és a Medicis-díjat is magáénak tudhatja.

"Mert az erény, bármennyire homályban van is, soha nem marad rejtve, hanem jeleket bocsát ki magából, és aki csak méltó rá, felismeri nyomairól." Lucius Annaeus Seneca, római sztoikus filozófus, drámaíró és államférfi három rövidebb dialógusát tartalmazza a kötet: A gondviselésről, A lelki nyugalomról és A boldog életről című írások az élet gyakorlati erkölcsi kérdéseit boncolgatják. A természet azzal tette nekünk a legnagyobb szolgálatot, hogy miután tudja, milyen fájdalmakra születünk, bajaink enyhítésére feltalálta a megszokást, a legsúlyosabb helyzetekkel is gyorsan megbarátkoztatva bennünket.

"Ez a hosszú hajú, új teremtmény nagyon útban van nekem. Mindig itt lóg körülöttem, és állandóan a sarkamban van. Nem szeretem: nem szoktam hozzá a társasághoz. Azt szeretném, ha a többi állat közt maradna..." Férfi és nő örök ellentétének, ugyanakkor elválaszthatatlanságának derűs, szívmelengető, humoros krónikája e kis könyv, az íróra oly jellemző mély humanizmussal átitatva.

"Már hajnalodik, mikor a különvonat, mely államférfiakat, politikusokat és újságírókat visz a kolozsvári ünnepre, megáll a történelmi Erdély területén, hogy - Nagyvárad után először - megpihenjen, mielőtt nekivág az útnak, mely néhány óra múltán elvezeti Erdély fővárosába. Kolozsvárra utazunk, s mintha csak e hajnali pillanatban érzékelnők teljesen és először ennek az útnak valóságát." Márai először 1940-ben utazik Erdélybe, rögtön a második bécsi döntést követő napokban. Élete során kevés esemény hozza ki belőle olyan szemmel láthatóan az érzelmeket, mint Erdély visszatérése. Mindez nem pusztán a felemás igazságtételnek köszönhető, hanem a felfedezés feletti örömnek is. Különösen igaz ez "székely" körútjaira, amikor csak hírből, könyvből ismert tájakat látogat végig, és vonzó szellemiséggel, élő és elhunyt alkotók életművével találkozik.

A Hagakure (jelentése: "Levelek alatt") a Szamuráj Útjára, a Busidóra vonatkozó rövid tanítások, történetek és feljegyzések gyűjteménye a XVIII. század elejéről, amelyet a később zen szerzetessé vált szamuráj, Jamamoto Cunetomo diktált le lelkes tanítványának. A második világháború után egyetlen könyvet sem ítéltek el olyan hevesen, mint a Hagakurét. A műnek jelentős szerepe volt abban, hogy felbátorítsa a japán fiatalságot, akik a háború utolsó, elkeseredett szakaszában ezzel a klasszikussá vált idézettel vállalták az önkéntes halált: "Rájöttem, hogy a Busido a halálban gyökerezik." A beható tanulmányozás azonban megmutatja, hogy a Hagakure nem más, mint Cunetomo szenvedélyes gyűjtésének eredménye, amelyet békeidőben állított össze a Szamuráj Útjáról. Ez pedig az "úgy halj meg, mint egy igazi szamuráj" alapgondolatán, azaz a bátor, igazságos és erényes harcos ideálján nyugszik.

Márványszerű hidegsége nagyrészt abból eredt, hogy élete a szenvedély világától a gondolkodás felé kanyarodott. Egyedül állt a földön, elszakítva a társadalom közösségétől, egyetlen gyermekével, akit vezetnie és oltalmaznia kellett - nem is remélhette, még ha erre törekedett volna is, hogy régi helyzetét valahogyan visszaszerzi -, éppen ezért elhajította a széttöredezett lánc megmaradt szemeit. A világ törvénye neki nem volt törvénye többé. Nathaniel Hawthorne 1850-ben megjelent regénye az amerikai irodalom egyik mérföldköve, komor és felemelő történet bűnről, bűnhődésről, egyén és társadalom viszonyáról.

A legrokonszenvesebb vonása, hogy nagyrészt Olaszországban játszódik. Ezenkívül főképp a nosztalgiáról van szó benne. A nosztalgiáról általában, arról a nosztalgiáról, ami túlmegy a honvágyon, az ember vágyán az ifjúsága után, arról a nosztalgiáról, ami minden vágy alján a teljesülhetetlenséget jelenti. Ebből is látható, hogy romantikus a regény. Esti olvasásra készült. Szerb Antal 1937-ben megjelent, fájdalmasan szép lélektani regénye ma már igazi klasszikusnak számít.

Omraam Mikhaël Aivanhov (1900-1986) bolgár származású francia filozófus és pedagógus 1937-ben kezdett el Franciaországban tevékenykedni. Annak ellenére, hogy életművében a Beavatási Tudomány számos eleme helyet kap, ő maga felhívja figyelmünket arra, hogy "a saját fejlődése érdekében mindenkinek magának kell dolgoznia azzal a feltétellel, hogy nem kizárólag saját magáért, hanem az egész közösség javára teszi azt. Egy közösség ez által fog átalakulni testvériséggé. A testvériség tehát egy olyan közösség, amelynek összetartó ereje abban rejlik, hogy minden egyes tagja - azáltal, hogy a saját maga javára cselekszik - egyszersmind tudatosan szolgálja a többiek javát is." "A legcsodálatosabb hatalmat, amit Isten adni képes, a szellem kapta adományként. S mivel minden egyes gondolat át van itatva a szellem erejével, amely létrehozta őt, nyilvánvalóan hatni képes. Ennek tudatában mindegyikük az emberiség jótevőjévé válhat: a téren át a legtávolabbi régiókig elküldhetik gondolataikat, akár a hírvivőket, az isteni fénylényeket, akiket azzal bíznak meg, hogy segítsék, vigasztalják, gyógyítsák az embereket, és világítsák meg a tudatukat. Aki tudatosan végzi ezt a munkát, lassanként behatol az isteni teremtés nagy arkánumaiba." (Omraam Mikhaël Aivanhov)

A második világháborús amerikai kém, Howard Campbell Jr. náci háborús bűnösként várja tárgyalását egy izraeli börtönben. De vajon tényleg bűnös? Az akasztófahumorral átszőtt, briliáns regényben Vonnegut a feketét és fehéret a szürke egy egészen hátborzongató árnyalatába forgatja, és ítélete mindnyájunk erkölcsi érzékét kísérti.

A két Nobel-békedíjas vezető egy hetet töltött együtt Dharamszalában a dalai láma 80. születésnapja alkalmából, hogy beszélgessenek egy olyan témáról, amely mindkettőjük számára nagyon fontos: az örömről. A könyv úgy épül fel, mint egy háromemeletes születésnapi torta. Az emeletek: a dalai láma és az érsek történetei és tanításai az örömről; a boldogságkutatás legújabb tudományos felfedezései; valamint a napi gyakorlatok, amelyek egyensúlyban tartják a két vezető érzelmi és spirituális életét. Mind a dalai lámát, mind Tutu érseket számos nehézség tette próbára az életben, ennek a könyvnek az oldalain pedig beszámolnak személyes küzdelmeikről és megújulásukról. Most, hogy már mindketten az emberélet vége felé járnak, különösen fontos számukra, hogy mindenkihez eljuttassák az üzenetet: csak úgy lelhetünk rá az örömre, ha örömet szerzünk másoknak. A történelmi jelentőségű hét során a két jó barát saját példáján keresztül mutatta meg, hogyan formálható át együttérzéssel és szeretettel az öröm tünékeny érzelemből tartós létállapottá, mely nemcsak személyes életünket, de szűkebb és tágabb környezetünk, sőt az egész emberiség életét megváltoztathatja.

A kötet huszonöt novellájában a világirodalom egyik legkiválóbb mesélője tanít, oktat és nevel bennünket. Továbbá nevettet, vigasztal, szórakoztat, gondolkodásra, önvizsgálatra kényszerít A Majomház minden egyes története az életmű fontos építőköve. Kifogyhatatlan ötletgazdagság, játékosság, végtelen humánum jellemzi a kötet írásait. Egy határtalanul bölcs, sokat tapasztalt és zseniális nevettető a világ legkomolyabb és legemberibb kérdéseit szegezi nekünk. Íme, Kurt Vonnegut rövidebb munkáinak áttekintő seregszemléje, noha Kurt Vonnegut még nagyon is itt él közöttünk. Jócskán Vonnegut volnék továbbra is. Valahol Németországban csordogál a Vonne-patak. Különös nevemet erről a patakról kaptam. 1949 óta vagyok író. Autodidakta. A mesterséggel kapcsolatban nincs semmiféle elméletem, ami kapóra jöhetne másoknak. Amikor írok, egyszerűen azzá válok, amivé nyilvánvalóan lennem kell. Magasságom száznyolcvannyolc centiméter, testsúlyom kilencven kilogramm, mozgásom rendezetlen, kivéve, ha úszom. Ez a kölcsönkapott hústömeg végzi az írást. Úszás közben gyönyörű vagyok..

Anthony Burgess: Gépnarancs Nagyítás Megosztás Hirdetés Mutasd az Outlet termékeket: 30-39% kedvezmény 40-49% kedvezmény 50-59% kedvezmény 60-80% kedvezmény Összeset Gyorsan szállíthatóak: Raktáron lévő termékek könyv Gépnarancs Anthony Burgess Helikon Kiadó, 2016 Bookline értékelés: (2 darab szavazat) Ez a kiadvány e-könyv formátumban is elérhető! E-könyv változat 220 oldal Kötés: FÜLES, KARTONÁLT ISBN: 9789632276359 Anthony Burgessnek (1917-1993), akit Egy tenyér ha csattan és Beteg a doktor című regényei alapján is ismerhet a magyar olvasó, leghíresebb műve a Gépnarancs. 1962-ben látott napvilágot, s azóta mit sem veszített aktualitásából. Nemcsak mert cselekménye a pontosan meg nem határozott jövőben játszódik, hanem mert Burgess írói képzelete és nyelvteremtő zsenialitása a napi politikánál is, a múló irodalmi divatoknál is időtállóbb. Ezt az antiutópista történetet egy tizenéves bandavezér, a jókedvvel kegyetlenkedő, ugyanakkor igen éles elméjű és a klasszikus zene iránt rajongó Alex mondja el, a maga egyéni, orosz eredetű szavakkal megtűzdelt szlengjén. Az ő egyszerre taszító és vonzó személyiségén keresztül kapunk képet az alattvalóira gondolattalan, gépies konformitást kényszerítő Államról, amely a fiatalok számára életformává vált erőszak visszaszorítására az "agymosástól" sem riad vissza - holott ez az erőszak paradox módon már a méltóság megőrzésének egyetlen eszköze, amikor az állati ösztönöknek kell eluralkodniuk a tudaton, hogy az ember legalább az embertelenségben ember maradhasson. Burgess riasztó, pesszimista látomásából Stanley Kubrick készített döbbenetes hatású filmet.

A Furcsaság a fejemben szerelmi történet, ugyanakkor modern eposz is. Orhan Pamuk hat évig dolgozott a regényen, amelyben a bozaárus Mevlutnak és három éven keresztül szerelmes levelekkel ostromolt kedvesének isztambuli életét meséli el. Mevlut 1969 és 2012 között több mint negyven éven át árult joghurtot, bozát és piláfot Isztambul utcáin, volt parkolóőr és sok minden más. Figyelte, hogyan telnek meg az utcák a különféle emberekkel, hogyan rombolják le és építik újjá a város nagy részét. Látja az Anatóliából érkezőket és a meggazdagodókat; ugyanakkor tanúja az ország átalakulásának, a politikai csatározásoknak és puccsoknak. Az különbözteti meg másoktól, hogy érdekli, milyen furcsaság van a fejében. Soha nem tesz le arról, hogy téli estéken bozát árusítson, és a kedvesének kilétén gondolkozzon. Az ember szándéka vagy a sors a fontosabb a szerelemben? Tőlünk függ, hogy boldogok avagy boldogtalanok leszünk, vagy tőlünk függetlenek a velünk megtörténő események? Miközben a Furcsaság a fejemben ezekre a kérdésekre keresi a választ, a családi élet és a városi lét közötti összeütközésekről, a nők otthoni kiszolgáltatottságáról és haragvásairól is képet ad.

Valami történik. Valami történik. A szálakat szövik a párkák. A llanvygani kastély végzete ébren van valamelyik teremben, a Pendragon-ház története megint egy súlyos fordulat előtt áll. A Pendragon-legenda, Szerb Antal 1934-ben megjelent műve bűnügyi regény, esszéregény és kísértethistória keveréke, és mindezeknek a paródiája is egyben. Maga az író filológiai detektívregénynek nevezte. A fiatal tudós, Bátky János a 17. század misztikusait kutatva belekeveredik az Earl of Gwynedd, a walesi Pendragon-család fejének titokzatos történetébe. Rózsakeresztesek, kísértetek, szélhámosok, gyönyörű nők, ősi rejtélyek, erotika és mindenekfölött a kultúrtörténet iránti olthatatlan szerelem kavarognak e mára kultuszregénnyé vált mű lapjain.