Helikon Kiadó strana 90 z 115

"Cave canem! - inti olvasóit a regény elején és végén e játékos-ironikus műben Márai Sándor, azonban nem szabad túl komolyan venni ezt az óvást. Az író e könnyed hangvételű regényében tükröt kínál számunkra, hogy egy kutyához kötődő kapcsolaton keresztül szembenézzünk kialakított szokásainkkal, értékrendünkkel, önmagunkkal. S bár úgy tűnik, a konfliktus megoldását Csutora eltávolítása jelenti, mégis nyugtalanok maradunk, mert egy igazi és szimpatikus ellenféltől mindig tanulhatunk valamit. Kötetünk az 1946-os kiadás alapján újragondozott szöveget tartalmazza." (a Kiadó)

Az amerikai irodalom vén kujonja, Charles Bukowski közel hatvan kötetnyi verset, novellát és hat regényt írt. Témájában, illetve stílusában leginkább az 1994-ben megjelent Ponya tér el a többi írásától. A Ponyva Bukowski utolsó regénye, főszereplője kivételesen nem Henry Chinaski, hanem egy lecsúszott magándetektív, Nicky Belane. A most javított, második kiadásban megjelenő regény rendkívül szórakoztató detektívregény-parafrázis, amelynek olvasása közben gyakran kell hangosan felröhögnünk. Tesszük ezt annak ellenére, hogy Bukowski, a rosszéletű magándetektív szürreális és metafizikus kalandjai közben indirekt módon a saját halálát is beleírta a műbe. Meghalt a király, éljen a király.

„A kötet válogatás Márai Sándor műveiből, naplóiból, cikkeiből és a Szabad Európa Rádióban elhangzott jegyzeteiből. Üzenetét talán így fogalmazhatnánk meg: Márai Sándor, a fantasztikusan érzékeny publicista 1945-ben megjósolta 1956-ot. A SZER-ben 1954 és 1957 között Ulysses, Candidus, illetve saját néven felolvasott jegyzetei mellett más cikkei, naplóbejegyzései, versei mind azt bizonyítják: az író hitt az igazságot szolgáltató sorsban – és azt, hogy mennyire együtt élt hazájával az emigrációban is. Márai mindent tudott – csak megalkudni nem. Jelen kötet a 10 évvel ezelőtti első kiadáshoz képest újabb, 1956-tal foglalkozó írásokkal gazdagodott, melyek most először látnak napvilágot.”

Az embereket ősidők óta foglalkoztatja az álmok jelentésének rejtélye. Már az ókorban is születtek az álomfejtés "technikájáról" szóló könyvek, és mivel általános volt az a vélekedés, hogy az álmok voltaképpen az istenek küldte jelek, jóslatok (tehát kiolvasható belőlük a jövő), az antikvitás és a későbbi korok uralkodóinak udvarában - különféle jövendőmondók és csillagjósok mellett - mindig is fontos szerep jutott a "hivatásos" álomfejtőknek. A XIX. század utolsó harmadában megszülető új tudomány, a pszichológia már az emberi psziché, a tudat s - Freud munkássága nyomán - a tudatalatti "termékének" tekintette az álmokat, és ekkoriban számos, az álmokkal kapcsolatos írás látott napvilágot. Freud jelen munkája az álomfejtés tudományának első nagy összegzése, amely több mint száz évvel a könyv első kiadása után sem vesztett semmit érvényességéből.

"A Piros Hajú Nő mély fájdalommal állt a két harcos mögött. Ő is megbánást mutatott, akárcsak az egymást megölni akaró férfiak. Még hangosabban sírt. Talán a férfiak, a Piros Hajú Nő és a körülöttük lévők egy családot alkottak. Más hang nem hallatszott a sátorban. A Piros Hajú Nő sírása eközben siratódalba fordult. Hosszú és megrendítő költemény volt. Hallgattam, amit hosszú, dühös monológjában a Piros Hajú Nő a férfiakról, a velük átéltekről és az életről előadott, de ő a sötétben nem láthatott engem. Mintha azért nem értettem volna meg és felejtettem volna el, amit mondott, mert nem találkozhatott a pillantásunk. Csillapíthatatlan vágyat éreztem, hogy beszéljek vele, hogy közel legyek hozzá." Az 1980-as években Isztambul peremén Mahmut mester, az ősi módszerekkel dolgozó kútásó és inasa, Cem "úrfi" küzdenek, hogy vizet fakasszanak a kemény talajból. Esténként egy titokzatos nő régi meséket és történeteket mesél egy városszéli sátorszínházban. A fiú fülig beleszeret a nőbe, ám mestere nem nézi jó szemmel szenvedélyét... Orhan Pamuk legújabb regénye, A piros hajú nő egyszerre krimiszerűen realista szöveg, egy harminc évvel korábban elkövetett bűn feltárása, ugyanakkor a civilizációk irodalmi alapjainak vizsgálata. Nyugat és Kelet egy-egy fontos mítosza: Szophoklész Oidipusz királya, valamint Firdauszí Rusztem és Szuhrab-története bukkan fel újra és újra a szereplők életében, az olvasó pedig felteheti magának a kérdést, hogy miképpen hatnak a régi szövegek a mindennapi életünkre. A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952- ) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban - többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban - is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The Guardian beválasztott a XXI. század 21 legjelentősebb írója közé, az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot.

"Leo egyik szolgálónk volt (a szolgálók természetesen ugyanúgy önkéntesen vállalták feladatukat, mint a többiek); segített vinni poggyászainkat, és gyakran beosztották a szószóló mellé is személyes szolgálatra. Ez a jelentéktelen ember rendelkezett valamiféle tetszést keltő, szerényen megnyerő vonással, amiért is mindnyájan szerettük. Derűsen végezte munkáját, gyakran énekelt vagy fütyörészett, és soha nem láttuk, csak amikor szükségünk volt rá: eszményi szolgáló volt. Az állatok is ragaszkodtak hozzá; Leo miatt szinte mindig szegődött hozzánk egy-egy kutya; Leo megszelídítette a madarakat és magához csalogatta a pillangókat. Ama vágy vonzotta Napkeletre, hogy a salamoni kulcs segítségével elsajátítsa a madarak nyelvét." Hermann Hesse e két elbeszélését Az üveggyöngyjáték című regény kapcsolja össze. A napkeleti utazás 1927 és 1929 között, mintegy a nagy regény "előmunkálataként" keletkezett, s Hesse magát a regényt is a "Napkelet utazóinak" ajánlotta. A Sváb életrajz 1934-ben született, és Az üveggyöngyjáték egyik tervezett életrajza volt, amelyet Hesse végül mégsem dolgozott ki teljesen, és nem vett fel a regényébe. A Napkelet, vagyis az egzotikus, távoli, mesés és misztikus Kelet, a fényesség birodalma a romantika óta a német irodalom egyik toposza: a rideg, ésszerűen működő realitás világából való elvágyódás, vándorlás és útkeresés birodalma, amelyben feloldódik idő és tér, és lehetővé válik egyfajta imaginárius szellemi közösség megteremtése. A napkeleti szövetség tagjai múlt-, jelen- és jövőbéli valóságos és költött alakok: művészek és bölcselők, akik életüket egy személyfölötti cél szolgálatába állítják, és nemzeti, vallási és ideológiai különbségektől függetlenül a humánum és a tiszta - vagyis a minden érdek nélkül munkálkodó - szellem jegyében hatnak és alkotnak. A történet egyik főalakja H. H. egyes szám első személyben tudósít a Szövetségről és a napkeleti utazásról, s megkísérli lehetővé tenni a lehetetlent: ésszel felfoghatatlan szellemi lelki történéseket igyekszik a nyelv eszközeivel a realitás dimenziójában megragadni és ábrázolni. Az 1934-ben íródott Sváb életrajz főhőse, Joseph Knecht mindkét szülőtől örökli azok különböző és közös képességeit: különösen a zene iránti szeretetet és érzéket. A paplány anya családi hagyománya nyomán szellemivé szublimálódik az egyszerű hivatású apa hivatása, a kútmesteré, aki felfedi, tisztán tartja, és az emberek számára elérhetővé teszi a friss forrásvizet - vagyis, Bengel szavaival, a Biblia és Luther tanításait.

Sacha Batthyány nagynénje a II. világháború végének egyik legszörnyűbb náci bűntettébe keveredett bele. Amikor a kései utód lejegyzi a történetet, régi családi titokra bukkan. Néhány héttel a háború befejeződése előtt Batthyány-Thyssen Margit grófnő mulatságot rendez az ausztriai Rechnitzben (régi magyar nevén Rohoncon). Éjfél körül a vendégek elhagyják a kastélyt, és agyonlövik a vasútállomáson továbbszállításukra várakozó 180 magyar zsidó munkaszolgálatost. Hogy pontosan mi történt azon az éjszakán, mindmáig tisztázatlan. "És neked - kérdezte Maxim Biller német író a szerzőt - mi közöd mindehhez?" Sacha Batthyány elkezdte keresni a kérdésre a választ. Utazása elvisz a régi Magyarországra, a háború utáni Ausztriába, a mai Svájcba, a Gulag szibériai lágereibe, egy pipázó pszichoanalitikus díványára és egy auschwitzi túlélő Buenos Aires-i nappalijába. Mindezek során felfedez egy titkot, aminek következtében hirtelen máshogy látja a családját és saját magát. Vajon az előttünk járó nemzedékek befolyással vannak arra, ahogyan élünk? Pedig milyen szilárdan hittük, hogy felvilágosultak és modernek vagyunk, és egyedül saját magunk döntjük el, milyenek legyünk. Sacha Batthyány könyve jelen időben elbeszélt, szokatlan családtörténet, egy letűntnek hitt Közép-Európa panorámája, egyszersmind egy generáció pszichogramja.

- Nyilas! Misi felugrott, és halálsápadt lett. - Fordítsd le latinra ezt a mondatot: Az is... tolvaj... aki... az emberek... bizalmát... meglopja... Na, hogy fordítod? Hamar, hamar - s ceruzájával a taktust ütötte. - Hogy van az, hogy tolvaj? A Helikon zsebkönyvek az egyetemes művelődéstörténet legfontosabb és legnépszerűbb műveit teszi elérhetővé kedvező áron. A szépirodalmi címek mellett olyan könyvek jelennek meg a sorozatban, amelyek a történelem, a filozófia, a bölcselet, a pszichológia klasszikusainak számítanak.

Az Istenek számára valójában nincs más alternatíva: vagy a hatalom akarásának istenei - s eközben népistenek lesznek -, vagy pedig a hatalom tehetetlenségéi - s ekkor lesznek szükségképpen jók? A Helikon zsebkönyvek az egyetemes művelődéstörténet legfontosabb és legnépszerűbb műveit teszi elérhetővé kedvező áron. A szépirodalmi címek mellett olyan könyvek jelennek meg a sorozatban, amelyek a történelem, a filozófia, a bölcselet, a pszichológia klasszikusainak számítanak.

Ah, csak még egyszer suhanj, surranj s tekergőzz az ágak között, te bájos, zöld kígyócska, hogy láthassalak. - Csak még egyszer tekints rám bűbájos szemeddel! Ah, hisz szeretlek, és szomorúan, kínok között pusztulok el, hanem jössz vissza hozzám! A Helikon zsebkönyvek az egyetemes művelődéstörténet legfontosabb és legnépszerűbb műveit teszi elérhetővé kedvező áron. A szépirodalmi címek mellett olyan könyvek jelennek meg a sorozatban, amelyek a történelem, a filozófia, a bölcselet, a pszichológia klasszikusainak számítanak.

Sok szereppel próbálkoztunk már. Voltunk már "kelet népe", mely az ősi Ázsiából hoz holmi különleges üzenetet Európának; de az üzenetet útközben elfelejtettük, vagy soha nem is tudtuk. Voltunk már, vágyainkban, "Kert-Magyarország", de a valóságban magyar ugar maradtunk. Voltunk már, álmainkban, "Kelet-Európa Svájca", csak éppen a kicsiségen kívül másban nem hasonlítottunk a modellre. Ajánlkoztunk "kompországnak" Nyugat- és Kelet-Európa között, csak éppen elfelejtettük, hogy ennek érdekében tenni is kellene valamit. [...] Csodálkozhatunk-e azon, hogy mások nem Kert-Magyarországnak és Kelet-Európa Svájcának láttak és tituláltak minket, hanem "dzsentry-országnak", "urambátyám-országnak", az "utolsó csatlósnak", "cigányországnak", "gulyáskommunizmusnak", vagy vállon veregetve a "legvidámabb barakknak"?

A Márai-napló tizenhatodik kötete újabb négy évet mutat be az író életéből, gondolataiból. Ezúttal is a minden iránt érdeklődő intellektus nyilvánul meg a lapokon: a könyvolvasó, a Pasolini-filmet néző és bíráló, a körülötte lévő világ örömteli híreit és vadhajtásait egyaránt megfigyelő és kommentáló íróé. Témáját illetően ebből is adódik a kötet enciklopédikus jellege. Természetesen beavatást nyerhetünk saját művei munkanaplójába is (Föld, föld!..., A delfin visszanézett) s ezek is jól érzékeltetik: Márai salernói évei (az öregedés visszahúzó, állandó alaptémája ellenére is) a legpezsgőbbek közé tartozik. Ezzel együtt egy civilizáció haldoklásának diáriuma is e kötet: Szilveszter éjjel a televízió táncos-öklendező műsort közvetített, és ez a vonagló, rángatózó, nyívó és állatbőgésre emlékeztető produkció tökéletesen kifejezte azt a színvonalat, ahová lesüllyedt egy civilizáció. De mit tehet egy hagyományokhoz ragaszkodó, napirend szerint élő és alkotó művész?

"A kaotikus forrongás napjaiban írom e sorokat, amikor emberi ész nem tudja még meglátni a nemzeti és társadalmi erők leendő egyensúlyviszonyait. Csak annyi látszik bizonyosnak, hogy a régi többé vissza nem tér, hogy mind a régi nemzeti eszme, mind a régi társadalmi rend olyan gyökeres átalakuláson megy keresztül, milyent a kereszténység terjedése óta a világ nem látott, hogy tehát erről a korról mint a régi Magyarország utolsó korszakáról kell beszélnünk, bár töretlen hittel bízom az új Magyarországban, a magyar nemzetnek most ellankadt és megzavart, de feltámadásra rendelt életerejében és hivatásában." Nagyapponyi gróf dr. Apponyi Albert György (1846, Bécs-Genf, 1933) miniszter, belső titkos tanácsos, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az Aranygyapjas rend lovagja, kortársai szemében a "Legnagyobb élő magyar" volt. Az 1920-as párizsi békekonferencián ő vezette a magyar delegációt, a békeszerződést viszont nem írta alá. 1911 és 1932 között ötször jelölték Nobel-díjra. Káprázatos politikai pályafutása a kiegyezéstől a trianoni időszakig tartott. Nemcsak a magyar belpolitika meghatározó alakja, hanem nemzetközileg elismert közéleti személyiség volt, ráadásul az egyetlen államférfi, aki a képviselőház felkérésére fogott bele emlékiratai megírásába. A magyar emlékirat-irodalom remekműve először lát napvilágot teljes egészében. Benne megfejtésre kerül a megfejthetetlennek ítélt korszak rejtélye, a többnemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia sokarcúsága, melynek bukásával valami végérvényesen véget ért Közép-Európában.

Létezik-e olyan ország, ahol kolbászból van a kolbász? Ami konfekcióméret, mégsem töri a bütykömet? Amit bárki megengedhet magának? Ami még a csapból is folyik? Ami fel van virágozva, de nem rézágyú, nem is vízágyú? Ami ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni? Ahol mindaz, amit mondok, nem használható fel ellenem? Ahol nem csak az ügyvédem jelenlétében nyilatkozhatok? Ami nem kínai, csak Kínában gyártják? Ahol egyet fizetek, kettőt kapok? Ahol ha egyet fizetek, nem olyat kapok, hogy a fal adja a másikat? Ami nem okoz komoly fejfájást, legfeljebb komoly fejtörést? Ahol nem várható keletről komoly frontátvonulás? Ahol az árak a földön járnak, a bérek meg az égben? Ahol hogyha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre? Ahol szeretném a homokórát megállítani? Ahol úgy élek, hogy majdnem belehalok? Ahol mindenütt jó, de legjobb? Ahol otthon vagyok minden otthonban? Ahol dúl a létharc, ahol hemzsegnek a fénylátók, ahol szakítás után kettéhasítják a bútorokat, ahol Luxemburgot hazánkhoz csatolják, ahol Erőspista, Kiskapu, Árvalányhaj, Ihajcsuhaj, Délibáb és Ügyesbeton vígan és búsan élik életüket? Ezek a csavaros történetek ismét a magyarok földjére visznek minket.

Egy író életművének alapos gondozását, a filológiai-irodalomtörténeti koronát a kritikai kiadás jelenti. Nem csak a szövegvariánsok, variációk, módosulások tűnnek fel a gondozott szövegben, de a keletkezés és a fogadtatás dokumentumai is. Természetesen csak kis lépésekben juthatunk el idáig, először az „Összegyűjtött”, azután az „Összes”művek megjelentetése előzheti meg a „végső”, azaz kritikai kiadást. Tamási Áron esetében jó okunk van feltételezni, hogy hamarosan eljutunk idáig, az utóbbi évtizedekben megéledő kutatási kedv a garancia erre, véli Urbán László irodalomtörténész, a kötet összeállítója. A jelen antológia az ismeretlenből válogat, vagyis első utánközlésekről (cikkek, tárcák, jelenetek, beszédek, feljegyzések) van szó, de nem maradtak ki Tamási nyilatkozatai, interjúi, korai írásai sem. Lezárásként a Függelék az íróra emlékezők írásaiból, nyilatkozataiból mutat egy csokorra valót. Az Eszmélj, Ábel! különleges Tamási-portré, ami az ismert életművet színesíti. Mert: „regényeim igényes nagy gyermekek. Mindig elégedetlenek és elvágyódnak hazulról a nagyvilágba. Színjátékaim nyugtalan kamaszok. Az elbeszéléseim az én legkedvesebb apró gyermekeim”, nyilatkozta Tamási 1943 januárjában.

"Erdély furcsa zuga Európának; meglehetősen eldugott, nehezen hozzáférhető hely. A régi vándorló népek által könnyen barangolható, nyitott alföldektől zordon hegyfalakkal elválasztott és körülvett magas fekvésű katlan. De talán éppen ez a furcsa eldugottsága, erődítésszerűsége okozta, hogy visszaálmodható ősidők óta ismerték és lakták emberek. De nem a belsejét, nem a tágasabb völgyeket és hullámos mezőségeket, hanem a katlan széleit, a kerítő havas és erdős hegyek lankáit és közvetlen közelében levő folyók völgyeit: keleti részén az Olt középfolyása és a háromszéki havasok közé eső területet, és nyugaton a mai Érchegységet és a Maros-Aranyos-Szamos vonal, meg a Megyesi és Bihari hegylánc közötti dombvidéket." De mi történt ezen a vidéken az évszázadok során? És mitől oly különleges Kalotaszeg e különleges régión belül? Kós Károly művelődéstörténeti munkája teljesen egyéni bemutatás: történelemkönyv, nép- és földrajz, politika- és helytörténet. És egy kicsit magántörténelem is. Illusztrált magántörténelem. "Kalotaszeg eredetileg a Vlegyásza lábánál elterülő azt a kicsiny háromszögletű földterületet jelenti, melyet a Bánffyhunyad alatt összeömlő Körös és Kalota vizei fognak be. Tágasabb értelemben - és ma így értelmezzük mi és így maga a kalotaszegi nép is -, Kolozsvár megyének ezt a területét, mely a kolozsvár-nagyváradi vasútvonal, illetőleg országút közén és két oldala mentén Kolozsvártól egészen Csucsáig terül el, és amelyet délen a Gyulai-havasok északi, nyugaton a Vlegyásza-havas és a Meszes-hegylánc keleti lába foglalnak be. Ehhez az egységes, eléggé zárt és kelet-nyugati húzódású területhez délfelé vékony nyúlványban csatlakozik még néhány falu a gyalu-járai út mentén egészen Alsó-Járáig, melyeket néprajzilag szintén Kalotaszeghez kell számítanunk." (Kós Károly)