Helikon Kiadó strana 88 z 115
vydavateľstvo
Kelet, Nyugat - Helikon Zsebkönyvek 51.
S még mi mindenre vágyunk hasztalan! Mennyire ritka lett a szivárvány is. Vajon elvárható-e akár egy bűvös cipellőtől is, hogy működjék? Azt ígéri, hazavisz bennünket, de vajon föl tudja-e fogni az otthonlét metaforáit?
Vypredané
3,57 €
Fedőneve - Ulysses II.
Mit mondjon ma egy magyar író nemzetének? Mit mondhat, ami nyilvánosságot kaphat, ami nem mákony, nem hazugság, nem a valóság és az igazság ferdítése? Mit mondhat, ami az irodalom, tehát a nemzeti, emberi lelkiismeret nagy hangszóróján át teljes felelősséggel tájékoztatja a nemzetet a valóságról, a közvetlen és távoli tennivalókról?
Nem beleegyezni: ez a mi korunk különféle gyehennáiban az áldozatok egyik legerősebb fegyvere. Tragikus, hogy a legkülönb hősiesség, amire ennek a nemzedéknek módja van, gyakran nem a cselekvés, hanem az ellenállás hősiessége.
Ez az újkori menekülttömeg, melynek kataszterét még hozzávetőlegesen sem lehet megállapítani, földrészeken és óceánokon át vándorol a világban, s e milliós tömegek száma a múló idővel nem apad, hanem gyarapszik. Hazájukon belül éppen úgy élnek a vasfüggöny mögött belső emigráns embermilliók, mint mások, akik e vasfüggönyön innen hazátlanok. A displaced person, ahogy hivatalosan nevezik ezt a tömeget, melynek mi is egyik atomja vagyunk, ma világprobléma.
Ulysses vasárnapi krónikája következik. Ulysses a magyar irodalom egyik legnagyobb élő reprezentánsának fedőneve. Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja.
Márai Sándor ulyssesi bolyongásaiban rádiófelolvasásai jelentették a szellemi összeköttetést otthonával. Ezek 1954-1955-ös, New Yorkban született anyagát adjuk most közre, melyben hírkommentárjain keresztül kíméletlen véleményt mond a Sztálin halálát követő zűrzavaros évek magyar és világpolitikai eseményeiről.
A rádiószereplések Márai számára a publicisztikát pótolták ekkor, és valóban: hangütésükben a kritikához állnak a legközelebb. Szigorú, gyakran nyers ítéletei mögött azonban feltárul saját zaklatottsága is. Aktuálpolitikai értelmezéseiben és éles portréiban újra és újra szembenéz önmaga tehetetlenségével, önigazolást keres emigránslétére. A felolvasások maguk is igazolásul szolgálhattak, hiszen hétről hétre szót emelt hazája ügyében. Saját hangján, engedmények nélkül ezt ekkor csakis egy New York-i stúdióban tehette meg.
Vypredané
16,07 €
Az ártatlanság múzeuma
"Életem legboldogabb pillanata volt, de nem vettem észre."
Kemal, Isztambul egyik gazdag családjának sarja eljegyezni készül Sibelt, egy másik jómódú család szépséges leányát, amikor is egy véletlen találkozás egy húszéves lánnyal kizökkenti szépen elrendezett életéből. Füsun Kemalnak adja szüzességét, titkos szerelmi találkáik azonban veszélyesen távolítják őket attól az élettől, amit addig ismertek. Kemal kényszeresen gyűjti azokat a tárgyakat, amelyek Füsun szerelmére emlékeztetik, és "Az ártatlanság múzeuma" így válik hiteles krónikásává Isztambul színes és változó világának, a törtetők és lemaradók köreinek és egy férfi soha nem múló szerelmének. "Korunk kötelező olvasmánya... Pamuk rocksztár, guru, politikai szakértő és diagnoszta egy személyben, ő Törökország pulzusa." - The New York Times A Nobel-díjas Orhan Pamuk Törökország legnevesebb írója. Munkásságát García Márquez, Umberto Eco, Kafka és Proust írásművészetéhez hasonlítják méltatói. A több mint negyven nyelven megjelenő és a legrangosabb irodalmi díjakkal kitüntetett szerző politikai nézeteinek is gyakran ad hangot, míg műveiben Európa és az iszlám Törökország találkozik.
Vypredané
14,28 €
A nevem Piros
Minél nagyobb és színesebb egy város, annál több zuga van, ahol bűneinket rejtegethetjük, s minél többen lakják, annál több esélyed van arra, hogy bűnöddel elkeveredj benne. Egy város okosságát nem tudósai, könyvtárai, miniátorai, kalligráfusai és medreszéi, hanem a sötét utcákon, évezredek folyamán alattomos módon elkövetett gyilkosságok mérik. Semmi kétségem afelől, hogy eszerint Isztambul a világ legeszesebb városa.
A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952-) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban - többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban - is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The Guardian beválasztott a 21. század huszonegy legjelentősebb írója közé, az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot.
Egy gyilkosság ördögien összekuszált szálai, egy évtizedek óta emésztő szerelem tüze és a művészet mindent felülíró ereje szövődik egybe ebben a magával ragadó történetben. A nevem Piros meséjét a 16. századi Isztambul csillogó pompája mögött megbújó sötét intrikák mozgatják.
A szultán titkos megbízást ad birodalma legkiválóbb miniatúrakészítőinek: az uralkodó dicsőségét hirdető könyvet kell készíteniük, amely a korabeli európai festészet stílusjegyeit viseli magán. Csakhogy az iszlám tiltja az ember- és állatábrázolást, a feladat tehát nemcsak izgalmas, hanem rendkívül veszélyes is. Amikor a könyvön dolgozó miniátorok egyikének nyoma vész, a kötet valódi céljairól mit sem sejtők körében kitör a pánik. A megoldást - avagy a gyilkost eláruló bűnjelet - a félig kész rajzok rejtik. A nevem Piros történelmi tablót, krimit, szerelmes elbeszélést és filozofikus elmélkedést vegyítő története kaleidoszkópszerűen rendezi újabb és újabb formákba a művészet, a vallás, a szerelem, a szexualitás és a hatalom össze-összekapcsolódó darabjait.
Vypredané
14,28 €
Az elveszett cirkáló - Helikon zsebkönyvek 50.
A regényeit többnyire P. Howard néven publikáló Rejtő Jenő (1905-1943) a magyar ponyvairodalom legismertebb és legnépszerűbb írója. Alvilági és légiós hősei - Fülig Jimmytől Rozsdásig, Vanek úrtól Galambig - az irodalmi köztudat részévé váltak, klasszikussá vált mondataikat ("Uram, a késemért jöttem!") mindenki ismeri.
Az elveszett cirkáló című Rejtő-regény - fergeteges humorán túl - elsősorban arról nevezetes, hogy ebben bukkan fel először Piszkos Fred (a kapitány), aki rögtön az egyik alapító tagja lesz egy gyilkossággal vádolt ártatlan fiatalember megmentésére létrehozott részvénytársaságnak, nem sokkal ezután pedig már az általa elkötött cirkáló kapitányi hídjáról harsogja a szélbe legendás parancsát: "Sört!".
Vypredané
3,22 €
Az ötös számú vágóhíd - Helikon zsebkönyvek 49
Így megy megy ez Vonnegut-életműkiadás a Helikon Kiadónál
A fekete humor nagymesterének életműve új sorozatban kerül az olvasók elé, a Helikon Kiadó gondozásában. A sorozat kötetei akképp követik majd egymást, ahogy annak idején megjelentek. Időrendben. Semmi szemezgetés, kimazsolázás. Vonnegut tudniillik ma már klasszikus szerző.
Az ötös számú vágóhíd a világirodalom egyik legnagyszerűbb háborúellenes regénye. Főhőse, Billy Pilgrim elszabadul az időben, és zsiráfok meg gyakorlózubbonyos csecsemők, bombák meg ellopott teáskannák társaságában nézi, amint halál és művészet járja szolgálati keringőjét, most, a múltban és mindig, a Földön és a Tralfamador bolygón. Hozzá madarak csicsergik: Nyitni-kék.
Így megy ez..
Vypredané
3,57 €
Apám, a drogbáró
Juan Pablo Escobar, jelenlegi nevén Juan Sebastián Marroquín Santos a világtörténelem legismertebb drogkereskedőjének a fia. Medellínben született 1977-ben. Építész és ipari tervezőmérnök. Mint pacifista, párbeszédet és megbékélést kezdeményezett azokkal, akik a nyolcvanas és kilencvenes években lettek apja drogkereskedelemmel kapcsolatos terrorizmusának áldozatai. Gyakran tart előadásokat, szerepelt az ENSZ Nemzetközi Békenapján bemutatott, díjnyertes dokumentumfilmben, amely "Apám bűnei" (Pecados de mi padre) címen jelent meg 2009-ben.
A családi történeteket mindig hallgatás övezi, és csak az idő múlásával válik kimondhatóvá és meghallhatóvá az igazság. Azt hittük, hogy mostanra már mindent elmondtak Pablo Escobarról, a drogkereskedőről, Latin-Amerika valaha élt legszörnyűbb bűnözőjéről, de ezek a történetek mindig külső szemlélők történetei voltak, sosem az otthon melegéből mesélték el őket.
Huszonegy évvel a Medellín kartell fejének halála utá, Juan Pablo Escobar utazásra indul a múltba, amit nem válaszhatott, ami elkerülhetetlenül a sajátja, hogy megmutathassa apja eddig ismeretlen oldalát: egy férfi, aki elképzelhetetlen kegyetlenségre volt képes, miközben a családját a végletekig szerette.
Ez a fiú nem az apát próbálja mentegetni, nem megváltást keres számára, hiszen a saját története is az erőszak szövedékéből épül fel.
Vypredané
12,90 €
Eszter hagyatéka - Helikon Zsebkönyvek 59.
"Nem elég szeretni valakit. Bátran kell szeretni. Úgy kell szeretni, hogy tolvaj vagy szándék, vagy törvény, isteni vagy világi törvény ne tehessen e szerelem ellen semmit." A Helikon Zsebkönyvek 59. köteteként Márai Sándor egyik legnépszerűbb regényét adjuk közre.
Vypredané
4,84 €
Eszter hagyatéka - Helikon Zsebkönyvek 59.
"Nem elég szeretni valakit. Bátran kell szeretni. Úgy kell szeretni, hogy tolvaj vagy szándék, vagy törvény, isteni vagy világi törvény ne tehessen e szerelem ellen semmit."
A Helikon Zsebkönyvek 59. köteteként Márai Sándor egyik legnépszerűbb regényét adjuk közre.
Honfoglalás és megtelepedés - Magyar őstörténet 4.
A magyarság őstörténetének szentelt sorozat 4. kötete, a Honfoglalás és megtelepedés, a korábbiakhoz hasonlóan, több tudományág legfrissebb kutatási eredményeit felhasználva foglalja össze a honfoglaló magyar törzseknek a Kárpát-medence megszerzéséért folytatott küzdelmét. A szerzők a korabeli magyar és külföldi írott források elemzése mellett elsősorban a régészeti feltárások és a nyelvészeti kutatások nyújtotta ismeretekre támaszkodva mutatják be a Kárpát-medence IX. századi etnikai, társadalmi és politikai viszonyait, illetve a magyarság megtelepedésének katonai és politikai vonatkozásait. Külön fejezet foglalkozik Anonymus Gestájával, a László Gyula nevéhez köthető kettős honfoglalás elméletével, illetve a székelység eredetének máig sem tisztázott kérdésével.
Vypredané
12,50 €
Rapszódia a kivívott szabadságról
Ez az összeállítás Weöres Sándor közéleti és közérzeti költeményeit tartalmazza: vallomásait hazájához, anyanyelvéhez, a magyar irodalomhoz, valamint lírai beszámolóit pályájának alakulásáról, az őt ért méltatlan kritikákról. Kifejezett politikai versek is találhatók a kötetben: a Rákosi-rendszer zsarnokságáról, az 1956-os forradalomról és annak eltiprásáról, majd az ezt követő évek keserűségeiről.
Nem apolitikus, elefántcsonttoronyba visszahúzódó költővel ismerkedhetünk meg e lapokon, hanem a környező világra, a mindennapi életre nagyon is figyelő humanista művésszel, aki magyarként európai és európaiként magyar.
Vypredané
10,71 €
A Balaton partján és más írások - Helikon zsebkönyvek 47.
A Švejk, a derék katona szerzőjének kisebb írásaiból: tárcáiból, karcolataiból, humoreszkjeiből válogattunk egy kötetre valót. A csetlő-botló, egyszerű örömökre vágyó és egyszerű problémákkal küzdő kisembereket a szerző ezekben az írásokban is jellegzetes kíméletlen humorával mutatja be. A kalandos életű Hašek sokat utazott az Osztrák–Magyar Monarchiában, így nem csoda, hogy számos magyar tárgyú írása született, köztük a kötet címadó darabja, A Balaton partján.
Vypredané
3,57 €
Esti Kornél - Helikon zsebkönyvek 46.
„Már túljártam életem felén, amikor egy szeles, tavaszi napon eszembe jutott Esti Kornél. Elhatároztam, hogy meglátogatom, s fölújítom vele régi barátságunkat.
Tíz éve nem érintkeztünk akkor. Hogy mi történt közöttünk? Isten tudja. Nem haragudtunk mi egymásra. Legalábbis nem úgy, mint a többi emberek.”
Esti Kornél, a novellaciklus főszereplője a szerző „alteregója”, énjének féktelen, lázadó, szabad oldala. Kosztolányi ragyogó prózájának legjátékosabb darabjai ezek az önéletrajzi ihletésűnek is tekinthető novellák.
Vypredané
3,22 €
Tajtékos napok - Helikon zsebkönyvek 48.
A világirodalom egyik legszebb, de biztosan a legszürreálisabb, édes-bús szerelmi történetének szerzője így ír könyvéről előszócskájában: „Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle. A többinek el kéne tűnnie, mert a többi rút, s az alább következő néhány bizonyságul szolgáló lapnak az ereje abban a tényben rejlik, hogy a történet teljes egészében igaz, mert elejétől a végéig én találtam ki.”
Vypredané
3,22 €
Varju nemzetség
Kós Károly 1925-ben írt balladai hangvételű történelmi regénye - vagy ahogy ő nevezi: krónikája - a XVII. századi Erdély, azon belül is Kalotaszeg forrongó, lázongó világába vezet. Bethlen Gábor halála után öccse, István, kérész életű fejedelemségét a Rákóczi család uralkodása követi. Erdély megosztott: a régi "bethleniánusok" közé tartozik a családjával együtt kissé bolondnak tartott Varju Gáspár, a szerényen élő kisnemes, míg fő ellenlábasa, Maksai László I. Rákóczi György porkolábja. Mindketten egy leány, Basa Anna szívéért versengenek, mígnem szembenállásuk egy táncmulatságon majdnem végzetes fordulatot vesz.
Varju Gáspár visszavonul családjuk ősi birtokára, a havasok közti Pojánára, ami a Bethlen-pártiak fészkévé válik. A szóbeszéd úgy tartja, hogy ide rejtették el a mesés kincset, a Zólyomi harácsot. E kincs megkaparintása miatt indul medvevadászatra Rákóczi fejedelem, katonáit pedig Maksai vezeti. A csapat végül a Varju-nemzetség uradalmán száll meg, ahol Maksai László és Varju Gáspár tragikus kimenetelű találkozása immáron elkerülhetetlen...
A három nemzedék életét átfogó erdélyi krónika a két ellenség halála utáni megbékélés jegyében zárul: Varju Jankó és Maksai Katka sorsa összefonódik.
Vypredané
12,50 €
A szívtől a kézig
Sajnos Európában a templomaink kiürülnek, ha képtelenek leszünk változtatni, akkor üresek is maradnak. Ferenc pápa egy megcsontosodott egyházban egy változtatni akaró, változtatni tudó karizmatikus személy, aki hiszem, hogy a Szentlélek vezetésével kormányozza a lelki megújulásra áhítozó egyházunkat, ezért én bízom benne, mellette állok, és minden erőmmel segítem őt. Annak, aki kritizálja Ferenc pápát, egyetlen kérdést teszek fel: Vajon ha maga Jézus Krisztus lenne a pápa, mit tenne másképpen, mint amit a jelenlegi Szentatya tesz? Biztos vagyok benne, hogy ezt az irányt vinné tovább, csak sokkal radikálisabban, még akkor is, ha újabb nagypéntekbe torkollna az útja!
Krisztus azért küldött a világba, hogy szeretetünkkel gyógyítsuk, és nem azért, hogy elítéljük egymást. Nekünk nem legyőznünk kell a másikat, hanem békében, jó testvérekként együtt kell építenünk Isten országát! Lépjünk ki pazarló, kapzsi, önző életvitelünkből, és térjünk meg! Álljunk felekezettől függetlenül korunk legnagyobb prófétája mögé! Fogjunk össze, és indítsunk el egy újabb, világunkat megtisztító, gyógyító, arcunkat az igaz értékek felé fordító reformációt!
Vypredané
10,71 €















