Helikon Kiadó strana 86 z 115

Grosschmid Sándor, a kassai polgárfiú 1918 őszén érkezik Budapestre, hogy jogot tanuljon. Amikor 1948-ban végleg búcsút mond a fővárosnak s az országnak, tekintélyes, hallatlanul népszerű író. Ő Márai Sándor, a megrögzött budai polgár, aki nem tudja elviselni, hogy minden, amit ő értéknek gondol, eltűnik a világból. Hogyan vélekedett Márai Budáról, miért szerette szűkebb pátriáját, a Krisztinavárost, miért ragaszkodott a Kosztolányi által is kedvelt Mikó utcához? Mit értékelt a kávéházakban, a kiskocsmákban, a Vár zegzugos utcáiban? Miért hitte, hogy Buda szerethetőbb, mint Pest? E bedekker kötet hangulatos időutazásra hív: fedezzük fel együtt Márai Sándor Budáját!

Károlyi Amy és Weöres Sándor számtalan verse bizonyítja, hogy a természet minden jelensége, titokzatossága, szépsége és tragédiája erősen foglalkoztatta őket. Az állatok viselkedésében is a létezés örök törvényszerűségeit kutatták, az élet sokszínűségében gyönyörködtek. Közös életük végén otthonukat mindig megosztották egy-egy befogadott macskával. A költő házaspár egykori szerkesztője, egyben – Károlyi Amy szavaival élve – „cicapásztoruk”, Steinert Ágota Weöres és Károlyi macskákról szóló verseit gyűjtötte össze a szerzők és cicáik emlékére és a macskabarátok örömére. A kötetet Orosz István remek grafikái illusztrálják.

A szatmári békétől az 1848-49-es szabadságharc leveréséig terjedő időszak mondáit tárja elénk Lengyel Dénes mondagyűjteményének harmadik kötete. A felvilágosodás korának történeteiben megelevenedik Mária Terézia és II. József németesítő törekvése, Wesselényi Miklós ellenállása vagy Fazekas Mihály vitézsége, míg a reformkor mondáiban történelmi nagyjaink: Széchenyi, Vörösmarty, Kőrösi Csoma Sándor lépnek a színre. A kötetet a szabadságharc legendás hőseiről - Kossuthról, Táncsicsról, Petőfiről és az aradi tizenhármakról - szóló mondák zárják, melyek állandó főszereplője a szabadságáért, igazságáért küzdő nép.

"Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: "Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én." Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze - és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. "Addig se iszik" - válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm...) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat - és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. "Tessék mosolyogni!" " Cserna-Szabó András

A Helikon Zsebkönyvek 56. kötetében William Shakespeare két drámáját adjuk közre: a Romeo és Júlia Kosztolányi Dezső, míg a Szentivánéji álom Arany János fordításában olvasható. "Tizenkettőt szólt a vasnyelvü éjfél. - Alunni, hívek; szellemóra ez. Félő, a reggelt akképp túlheverjük, Amint időn túl virrasztók ez éjt."

Carla, a csinos, okos és bátor fiatal lány nem épp szokványos ajándékot kap a huszonegyedik születésnapjára: egy levelet, mely azt állítja, hogy rég halott édesanyja ártatlan. A bűnt, amelyért elítélték, nem ő követte el. Valójában nem ő mérgezte meg a férjét, a zseniális, ám csapodár festőt. Ám a bizonyítékok az asszony ellen szólnak. Hercule Poirot, a legendás nyomozó vállalja, hogy tizenhat év távlatából megfejti az ügyet, s a nyomozás során felkeresi mind az öt lehetséges tettest: a tőzsdést (aki piacra járt), az amatőr botanikust (aki otthon ült), a nagyvilági nőt (aki sok húst evett), a nevelőnőt (aki hoppon maradt) és a fiatal archeológusnőt (aki meg visított: ui, ui, ui)...

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, szerető, bár kissé zűrzavaros család. A Leonidesek boldogan éltek kis, ferde házukban... Egészen addig, míg a családfő, a milliomos Aristide meg nem halt. Valaki a családból inzulin helyett mérget tett a fecskendőjébe. Ki a gyilkos, és miért ölt? Szerelemből, pénzvágyból vagy tán bosszúból? A rejtély nyomába eredő fiatalember indítóoka legalább világos: Sophia, az áldozat legidősebb unokája addig nem hajlandó kitűzni esküvőjük napját, míg ki nem derül az igazság...

A gyilkosság általában egyszerű bűncselekmény. Ám ha egy mániákus sorozatgyilkos az elkövető, máris minden bonyolultabbá válik... Hercule Poirot, a legendás nyomozó levelet kap, melyben ABC, a titokzatos gyilkos kihívás elé állítja. Minden, amit ígér, valóra válik: Andoverben meghal Mrs. Alice Ascher; Bexhillben Betty Barnard; Churstonban Sir Carmichael Clarke. A hajsza egyre nyomasztóbb, és Poirot talán hibát követ el...

Roger Ackroyd túl sokat tudott. Tudta, hogy a nő, akit szeret, megmérgezte az első férjét. Tudta, hogy valaki zsarolja az asszonyt, és azt is tudta, hogy ezért lett öngyilkos. Az esti postából pedig azt is megtudta, ki a titokzatos zsaroló - ám még mielőtt végigolvashatta volna a levelet, valaki elvágta a torkát... Hercule Poirot visszavonult. Úritököt termeszt a békés, álmos falucskában, King's Abbotban. Az Ackroyd-gyilkosság azonban ismét mozgásba hozza "a kis szürke agysejtjeit", és a legendás nyomozó a tettes nyomába ered...

Fiume, azaz Rijeka neve nem csupán az Adriai-tengerhez látogató turisták körében cseng ismerősen. Ebbe az akkor éppen Magyarországhoz tartozó, soknemzetiségű kikötővárosba utazik kevéssel az első világháború kitörése előtt Kovách Richárd budapesti újságíró, hogy leleplező riportot írjon a fővárosi lapokban bulvártémaként fölbukkanó fiumei cápa mibenlétéről. A tengerparton tombol a bóra, a viharos őszi szél, az Amerikába tartó, kivándorlókat szállító Carpathia óceánjáró kapitánya cápaveszélyre figyelmezteti a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóságot, a városszerte könnyűvérűségéről ismert Noskó Emília kisasszony pedig tragikus körülmények között meghal. És miközben Kovách Richárd Fiume viszonyaival ismerkedik, rá kell jönnie, hogy a „boldog békeidők” látszata mögött társadalmi és magánéleti feszültségek húzódnak, és a legnagyobb veszélyt nem is a tengeri ragadozók jelentik...

Ki volt Matzner Lola, Márai Sándor rejtőzködő felesége, írásainak első olvasója, akit naplóiban csak L. kezdőbetűvel jelöl? Mi a személyes története? Ötvös Anna kassai történész-könyvtáros, Márai-kutató az L. betű mögé akart nézni, kiemelni alakját az ismeretlenségből. Szó szerint a szemétből került hozzá Matzner Lola fotóalbuma, amelynek anyaga könyvünkben látható először. Ötvös Anna valódi leletmentést végzett, leporolta a képeket, levéltári és sajtóforrások, levelek, naplók, interjúk segítségével felderítette a fotókon látható figurák családi viszonyrendszerét. A Moskovicsok és Matznerek orvos-lapkiadó családja a 19. század végén, a 20. század elején fontos szerepet játszott Kassa szellemi felemelkedésében; önzetlenül jótékonykodtak, szenvedélyesen munkálkodtak a közjóért. A kötet rekonstruálja azt a kulturális és társadalmi közeget, ahonnan Márai és felesége elindult. A forráskiadvány hiánypótló a Márai-kutatásban: több homályos életrajzi momentumot is pontosít, és makacs legendákat oszlat el.

Márai Sándor naplóinak XVII. kötete az 1978-1981-es időszakot öleli fel, amelyet ideiglenesség, átmenetiség, állandó úton levés határozott meg: Amerikából Európába, Salernóba, és onnan vissza; helyet, utolsó otthonukat keresték feleségével. Európa ekkor már csak "idegen ismerősség" számára, Amerika jelenti az "ismerős idegenséget", az óceán, a tágasság, a "nagyvilági táj" perspektíváját, végül San Diego lesz fizikailag beszűkülő életük színtere. Legotthonosabban azonban, ahogy többször is lejegyzi, a repülőúton érzi magát, kontinensek, óceánok fölött, eltávolodva mindentől. Az elmúlásról, a betegségekről tárgyilagos, sőt időnként szarkasztikus hangon beszél, ugyanolyan távolságtartással, mint ahogy a világpolitikai híreket és - bármennyire elbűvöli is - a technikai, tudományos vívmányokat rögzíti. A másik tér, amelyben élete zajlik, a szimbolikus otthon: az irodalom, az őt körülvevő könyvek biztonságosabb tere. A napló jelentős részében olvasmányait elemzi, ahogy a korábbi kötetekben is. És persze tovább boncolgatja Magyarországhoz való ambivalens viszonyát is.

Kurt Vonnegut 12 olyan írását tartalmazza a gyűjtemény, amelyek még soha, sehol nem jelentek meg. Valamennyit áthatja a szerző erőszakkal szembeni kérlelhetetlen elutasítása éppúgy, mint lesújtó véleménye az emberiség pusztítás iránti olthatatlan szenvedélyéről. Az Ördögcsapda mindent elmond a korról, amelyben élünk, ugyanakkor árnyaltabbá teszi Vonnegut portréját is. A novellákat olvasva és a könyvet illusztráló különös képzőművészeti alkotásokon eltöprengve jobban megismerjük az írót, a szülőt, a művészt, a humanistát.

Tamási Áron (1897-1966) egy véletlen balesetnek köszönhetően lett a székelyudvarhelyi Római Katolikus Gimnázium diákja: gyermekkorában egy "patrópuskával" ellőtte a kezét, s így alkalmatlanná vált a mezőgazdasági munkára. Részben diákéveinek keserű élményei ihlették 1928-ban megjelent első regényét, a Szűzmáriás királyfit, de ennek a javarészt az Egyesült Államokban írt "eposz-regénynek" a központi témája a székely nép tragikus életérzése, amit a főhős, Csorja Bódi apja így foglal össze: "ilyen szerencsétlen népet nem teremte többet az Isten." A két család két generációjának sorsát bemutató balladai hangvételű műben apák és fiúk egyaránt egymás ellen fordulnak - a Csorják és a Gálfik végzete szimbolikusan jeleníti meg egyén és nemzet tragédiáját. A természet törvényei és a mély vallásos hite diktálta parancsolatok szerint élni kívánó Csorja Bódi szükségszerűen újra és újra összeütközésbe kerül az embereket gúzsba kötni igyekvő társadalmi intézményekkel - a nagyra hivatott székely fiatalember szabadságát csak a misztikum világában találhatja meg, és alkotóereje is csak "szűzmáriás" látomásainak, képzelgéseinek köszönhetően teljesedik ki.

Bécsben, a császári palota termeiben szól a keringő és patakzik a pezsgő, de a csillogó díszletek mögött versengés és gyilkos intrika dúl. Sissit, Ferenc József feleségét, népe "tündérkirálynőjét" fojtogatja a szigorú udvari etikett és a kihűlt házasság feszültsége, s nyugtalansága egyre nő. A szabadságra vágyó asszony gödöllői birtokán talál nyugalmat. Itt lovagol szeretett paripáin, itt élvezi az anyaság örömeit imádott kislánya, Valéria révén - és itt fogadja a magyar államférfi, Andrássy gróf látogatásait, a férfiét, akit évek óta teljes szívéből szeret. Az idillinek azonban tragikus hír vet véget: kisfia, Rudolf érdekében azonnal vissza kell térnie a fővárosba, a pletykálkodás, irigység és bánat világába. Szerelem és veszteség, odaadás és ellenszegülés - Sissi ellentmondásos vágyak közt hányódik: együtt tartsa a családját, vagy elmeneküljön fullasztó házassága és a történelem viharai, a nagy birodalmak összeomlásának baljós előjelei elől? A császárné végül kiköveteli helyét a trónon férje oldalán, elnyeri népe és a világ szeretetét, és megmenti a birodalmat. De vajon meg tudja-e menteni önmagát? És egyszer csak ott van; olyan, amilyennek mondják: nem evilági szépség... Vonul lefelé az elegáns hotel, a Beau Rivage lépcsőjén, fogja az ernyőt, kora őszi ragyogó napfény árasztja el a sugárutat. Tömeg gyűlik köré, amikor rájönnek, hogy a császárnét látják. - Itt jön! - Erzsébet császárné! - Sissi! Megy a rakparton a sétány és a várakozó gőzhajó felé, egyetlen női kísérője szaporán szedi a lábát mellette, hogy lépést tartson vele. Megjelenése elárulja, hogy nem közember: gyöngyházszínű bőre, királynői alakja a szűk és magas nyakú kiskabátban, hosszú fekete szoknyája, fekete kalapja dús gesztenyebarna haján. A haja - olyan híres, hogy még a férfi is olvasott róla - sötét és hullámos, apró ezüstök csillognak benne. A férfi végignéz toprongyos önmagán, rosszallóan szemléli a kosz félholdjait a körme alatt, a szakadásokat viseltes nadrágján. Közelről bámulja az asszony arcát, látja, ahogy pislog, ijedten, mint az üldözött állat. Hiszen az is, természetesen: üldözött. Nemcsak ő üldözi, hanem mindenki. Ő, akárcsak a férfi, menekül... Mögé lép, a vére dübörög, testében a fölismerés és lelkesültség mámorító elegye vágtat. Néhány száz méterre ott a gőzös, egy közeli dokkban, fekete füstöt pöfög a kék égre. A férfi a zsebébe nyúl, ujjai kitapintják a pengét...

Az államalapító Szent István király élettörténetét elbeszélő regény, Az országépítő Kós Károly leghíresebb és legnépszerűbb műve, amely 1934-es első megjelenése óta számtalan kiadást élt meg. A történet Géza fejedelem uralkodásának utolsó eseményeivel kezdődik: István apja pajzsra emelteti fiát, s ezzel kiváltja a magát a törzsi öröklési rend alapján jogos utódnak tekintő Koppány lázadását. István véres csatában legyőzi a somogyi nagyurat, de még ezután is "félkirály csak, félországgal", mivel uralma az ország bizonyos részei felett csak névleges. Hatalmát ráadásul nemcsak a magyar törzsfőkkel, hanem a német támadásokkal szemben is meg kell védenie. A történelmi események ismertetésén túl Kós Károly beszámol az "országépítés" hétköznapjairól is: az építkezésekről, az aratásról, a törvénykezésről, az egyháznak juttatott adományokról vagy a családi ügyekről szóló passzusok emberközelből mutatják be az államalapítás hatalmas művét. "Gellért pap a király elé járult: - A munkát, melyet vállaltam, Uram és királyom, íme, megtettem. Henrik Úrfi kinőtt az én gyenge kezem alól, s eljött az ideje, hogy most megtanulja azt, amire én nem taníthatom meg, mert magam is tudatlan vagyok abban. Én megtanítottam engedelmeskedni, most meg kell tanulnia parancsolni. Megtanítottam, hogy aki kővel dobja meg, azt ő kenyérrel dobja vissza; most meg kell tanulnia, hogyha valaki egy ujjal is bántja, azt irgalom nélkül sújtsa le az ő ereje. [...] Tanítottam az én Henrik fiamat jámborságra, irgalmasságra, szerénységre és alázatra, most meg kell tanulja a büszkeséget, az irgalmatlanságot, az uralkodást."