Jaffa Kiadó strana 2 z 63
vydavateľstvo
A derű mágiája
DERŰ. De jó kis szó ez!
"Ott fönn a derűs ég, valami tiszta, fényes nagyszerűség." (Kosztolányi Dezső)
Jó ideje életcélomul tűztem ki, hogy derűs idős ember szeretnék lenni. Olyan, akiben ott van a belső béke és elégedettség állapota, akiből mindvégig árad az élet- és emberszeretet, az életöröm. Vagyis aki élvezi az életét.
De hogyan lehet eljutni a derűhöz, főleg most, amikor a világban minden téren óriási a feszültség? No, ez érdekel engem! Ha te is erre törekszel, kedves olvasó, ebben a könyvben átadom neked mindazt, amire így, kezdő derűs idősként, illetve önmagán sok éve dolgozó, tudatos emberként eddig rájöttem, és amit célul tűztem ki magam elé. Mert célkitűzések, célok nélkül biztos, hogy nem lehet napfényesen megöregedni, sőt, még élni sem.
Igyekeztem minden szinten, síkon átadni azt az életszemléletet, beleszőve egy kis játékosságot is (ami az élet sava-borsa), és persze konkrét gyakorlatokat, technikákat is bemutatok, amelyek nekem már most segítettek, segítenek abban, hogy derűs legyek.
Nem vagyok szakember, csak kíváncsi és szorgalmas. No meg már most derűs is. Úgyhogy végül is ezt a könyvet kortól függetlenül mindazoknak szeretettel ajánlom, akiket érdekel a derű, az egészség és önmaguk ismerete, szeretete.
Porlik, mint a szikla (Éldekorált kiadás)
Ilont és két testvérét egészen a magyar fővárosig menekíti Székelyföldről édesapjuk. Talán az emlékek elől, feledni a borzalom éjszakáját, s végre elhallgattatni az ablakba újra és újra leszálló kuvik hangját. Félrevert harangok zúgása közepette hagyják el az ezeréves szülőhazát. De nem csupán ellehetetlenített életük roncsait viszik magukkal a szekéren, hanem egy súlyos családi titkot is.
Ilon mélyre, nagyon mélyre temeti magában a múltat, évtizedekig nem beszél róla sem lányának, sem unokájának, Amandának. Őt nem is foglalkoztatja a család története, jól kereső, sikeres üzletasszonyként csak a jelenben, a jelennek él.
A város széli villa mellett lassan lakópark nő ki a földből, új emberek érkeznek, új barátságok szövődnek, s Amanda végül rádöbben, milyen keveset tud a családról, önmagáról... És akkor Ilon mesélni kezd. Feltámad a múlt, az emlékek, melyeknek nyomába eredve Amanda nemcsak a megbékéléshez nélkülözhetetlen igazságot, hanem a szerelmet és önmagát is megtalálja.
Egymásra találhat-e lélekben egy nagymama és unokája, akiknek élete annyiban különbözik egymástól? Mennyire tud megnyílni a háborúkat megélt idős asszony a fiatal, munkájának élő nőnek? Találkozik-e valaha múlt és jelen? Tud-e nyitni egymás világára két ennyire különböző nő?
Sorsfordító történelmi események, szívekben megőrzött legendák, vérzivataros időkön átmentett hagyományok - egy család több generációjának megindító és elgondolkodtató históriája Bauer Barbara legújabb regényében.
"Égtek a lármafák, világítottak az őrtüzek. Sorra lobbantak be a szurkos szalmacsóvával bekötözött karcsú fenyők a hegy gerincén. Mondhattam volna, hogy szép, ahogy a távoli pontok ragyognak az ezeréves határon, de hallottam már, mit jelent ez. Megijedtem. Elejtettem a kannát, a víz szerteszét folyt. Anyám is kilépett a konyhaajtón, és ahogy jött felénk, eldobta a rongyot, amit a kezében tartott, és a szája elé kapta a kezét.
- Istenem, segíts!"
Live Forever - Az Oasis felemelkedése, bukása és feltámadása
Azt hiszed, az Oasis csak britpop és balhé volt?
Gondold át még egyszer.
John Robb, aki ott volt minden egyes lépésnél, alapos és átfogó könyvében lehántja a rétegeket Nagy-Britannia legnagyobb zenekaráról, Manchester legismertebb zenei exportcikkéről, feltárva egy ambíciókról, egókról, tehetségről és elképesztő mennyiségű önbizalomról szóló történetet. Dél-Manchester lakótelepeitől a világsztárság szédítő magasságáig: a Live Forever őrült hullámvasút a Gallagher fivérek viharos életén és egy egész generációt meghatározó zenéjükön keresztül.
De ez a könyv nem csak róluk szól. Mesél Nagy-Britanniáról és az ezredfordulóról is, valamint azokról a kulturális erőkről - művészetről, divatról, futballról és politikáról - és helyekről, amelyek formálták a két magabiztos és szemtelen zenészt. és amelyeken ők is kitörölhetetlen nyomokat hagytak.
Diana tükre
Meghökkentően sok csillogó alkalmi ruha, hímzett papucs, finom kalap, kincseket rejtő ékszeres és piperés ládikák kerültek elő, amikor a debreceni emlékházban a kurátorok Szabó Magda személyes tárgyait rendezték. Nincs új a nap alatt: a nő tetszeni vágyik, és bár az írónő prózájának egyik alapgondolata, hogy a túlzásba vitt testi szépség helyett a lélek ápolására kell gondot fordítani, ezek a tárgyak arról tanúskodnak, hogy tulajdonosuk a női szépségre, a stílusos megjelenésre éppoly érzékeny volt, mint a lélek finom rezdüléseire.
Ezt bizonyítja kötetünk is, amelyben az írónő kiadatlan és kevésbé ismert írásaiból válogattunk olyan önéletrajz- és regényrészleteket, novellákat és esszéket, amelyek valamilyen módon mind a női szépséget állítják a középpontba. Megtaláljuk benne Szabó Magda doktori értekezésének rövidített változatát is a római szépségápolásról, amelyben a szépítkezés története, egy-egy különleges kenőcs elkészítési módja mellett a szerző arra is kíváncsi volt, hogy a túlzásba vitt szépségápolás és ezzel együtt az emberi hiúság milyen viszonyban áll egy birodalom bukásával...
E különleges válogatás tükrében az írónő személyiségének eddig talán kevésbé ismert oldalát ismerhetjük meg, és megint közelebb kerülünk ahhoz, "ami voltam, vagy amit teremtettem".
Nekik mindegy - A közösségi média cápái testközelbő
Sarah Wynn-Williams fiatal új-zélandi diplomataként jelentkezett a Facebookhoz, álmai állására, mert meg volt győződve arról, hogy a Facebook képes jobbá tenni a világot. Amikor azonban bekerült a céghez, majd rövid időn belül a legfelső vezetés közelébe, egészen más arcát látta meg annak a hatalomnak, amelyben addig hitt.
Magángépek fedélzetén szövögetett grandiózus tervek, külföldön vállalt jogi kockázatok, politikai játszmák a legmagasabb szinteken, korlátlan befolyás és mérgező vállalati kultúra - Isten hozott a Facebook kulisszái mögött. Megdöbbentő, sokszor keserű humorral átszőtt igaz történetek a világ egyik legnagyobb vállalatának hétköznapjaiból, amelyek révén testközelből ismerhetjük meg Mark Zuckerberget, Sheryl Sandberget, a világ vezető politikusait és azt is, hogyan működik valójában a globális elit zárt világa, és hogyan születnek a döntések, amelyeknek a következményei mindannyiunk életét érintik.
Sarah Wynn-Williams hét évet töltött a Facebooknál, és keserű szájízzel jött el onnan. Őszinte, szellemes és személyes hangú visszaemlékezése a hatalom sűrűjében játszódik, de a fokozódó vállalati nyomás és a rossz célok miatt meghozott rossz döntések mellett az emberi csalódásokról is szól. A könyv elolvasása után nehéz lesz ugyanazzal a könnyedséggel pörgetni a Facebookot, mint eddig.
A futball szabadsága - Csendes forradalom a stadionok árnyékában
"Csak a játékban igazán ember az ember, csak ez felel meg szabad szellemének. A labdarúgó órákig rohan, izzad, anélkül, hogy elfáradna, mert csak játszik. Ha ennek az izommunkának mondjuk a negyedét kellene elvégeznie más téren és más céllal, akkor összerogyna" - írta Kosztolányi Dezső. A játéknak ez a rivaldafényből kieső, emberközeli, személyes világa, szabadsága ihlette Csillag Péternek eredetileg a Nemzeti Sport hasábjain megjelent, labdarúgásról szóló tárcáit is. Ahogy az órákig játszó labdarúgó sem fárad el, a szerző is épp olyan fáradhatatlanul gyűjt össze mindent, ami összefüggésbe hozható szeretett sportágával.
Az olvasó elképzelheti, milyen hangulat uralkodhatott egykor a Budapesti Harisnyagyár, a Kávéházi Alkalmazottak vagy a Szénbányászati Kotró mérkőzésein, elmerenghet rajta, mekkora űrt hagytak maguk után Olcsvaapáti, Cégénydányád vagy Penyige megszűnt futballklubjai, és eldöntheti, szeretne-e még több műfüves pályát és videóbírót látni. Szó esik lelkes amatörizmusról és lelketlen profizmusról, futball és politika, futball és természet, futball és alkohol viszonyáról, de nem maradhat ki futball és szépirodalom, futball és újságírás, sőt futball és nyelvújítás kapcsolata sem.
A könyv olvasása mindenkinek ajánlott, de a labdarúgást kedvelőknek egyenesen kötelező.
Légzéssel a jobb alvásért
El tudod képzelni, hogy könnyedén elalszol, majd végigalszod mélyen az éjszakát, s végül teljesen kipihenten ébredsz?
Patrick McKeown, a nemzetközileg elismert légzésszakértő, több mint 20 év klinikai tapasztalatára támaszkodva mutatja be a Buteyko-módszerre épülő, tudományos alapokon álló, ugyanakkor természetes eszközöket használó programját az egész életen át tartó minőségi alváshoz.
Egyszerű gyakorlatai, amelyek mindenkinél, minden alvásproblémára, minden életkorban alkalmazhatók, nappal és éjszaka egyaránt segítenek megváltoztatni a légzési szokásokat. Speciálisan nőkre fókuszáló fejezeteiből pedig olyan gyakorlati eszközöket és légzéstechnikákat is tanulhatsz, amelyek kifejezetten a nők igényeihez igazodnak az élet bármely szakaszában.
A Légzéssel a jobb alvásért a légzésmintáid újratanítása révén megmutatja: - hogyan küzdd le a horkolást, - hogyan szabadítsd fel az orrjárataidat, és aludj csukott szájjal, - hogyan vedd célba az alvás alatti légzészavarok kiváltó okait, beleértve a felső légúti ellenállás szindrómát (UARS) és az obstruktív alvási apnoét, - hogyan csillapítsd le zakatoló elmédet, aktiváld a szervezeted pihenési válaszát, hogy könnyebben aludj el, és vissza tudj aludni, ha éjszaka felébredsz, - hogyan növeld az alvást segítő eszközök – például a CPAP és a fogászati készülékek – hatékonyságát a hibás légzési minták korrigálásával, - hogyan támogasd a mély, természetes alvást felnőtteknél, tinédzsereknél és gyermekeknél az egész életen át tartó egészséges légzési szokások révén.
Akár saját magadnak keresel mélyebb pihenést, akár egy számodra fontos személyt szeretnél támogatni, ez a könyv megadja azt a tudást és eszköztárat, amely segít úgy aludni, ahogyan azt a természet megálmodta. A gyakorlatokat és irányelveket alkalmazva akár már hét nap alatt javulhat az alvásminőséged, frissebben ébredhetsz, és nőhet a nappali energiaszinted.
KÉSZEN ÁLLSZ? LÉLEGEZZ ÉS ALUDJ JOBBAN MOST! KEZDD EL MA!
Egyetlen cseppben
"1984, csendes kisváros a dániai Sjalland szigetén. Merethe, miután csúnyán összeveszett Koreából örökbefogadott, 17 éves lányával, Miával, elmegy otthonról, hogy postára adjon egy levelet – és soha nem tér vissza. A napok múlnak, a remény egyre halványul. Lányai, valamint az apjuk, Finn bénult döbbenettel próbálják összerakni, mi történhetett. A rendőrség nagyszabású nyomozásba kezd, és a gyanú egyre inkább Finnre terelődik. Hol volt azon az éjszakán? És miért hazudik megátalkodottan? Mia hisz apja ártatlanságában. Rendőrnek tanul, és maga kezd nyomozni anyja eltűnése ügyében, ám ahogy apránként feltárulnak előtte a családi hazugságok, az elhallgatott múltbeli események, rádöbben, hogy talán nemcsak az anyja sorsa ismeretlen előtte, hanem a saját családja valódi története is.
Az Egyetlen cseppben sodró lendületű, feszültséggel teli thriller hovatartozásról, a családi kötelékek erejéről és az önálló út kereséséről. Sötét hangulatú, epikus családtörténet arról, hogyan lehet szembeszállni a külvilág elvárásaival, és hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz, még akkor is, ha közben minden darabjaira hullik, amit igaznak hittünk.
SISSEL-JO GAZAN napjaink egyik legsikeresebb és legelismertebb dán regényírója. Gyerekkorában édesanyjával három éven át utazgatott a Földközi-tengeren, élményeiket levelekben osztották meg ismerőseikkel – innen ered a történetmesélés iránti szenvedélye.
Végzettségét tekintve biológus, sokáig tudományos kutatóként is dolgozott. Műveinek témáját elsősorban a természettudomány izgalmas, versengéssel és hatalmi harcokkal teli világából meríti, könyveit ma már közel húsz országban adják ki.
A The Guardian a „skandináv noir” műfaj egyik legjelentősebb képviselőjének nevezte. A dinoszaurusz tolla, a Tintagomba, a Fehér virágok és A fecske röpte című, nagy sikert aratott regényei után ez az ötödik könyve magyarul."
Az önértékelés csapdájában - új kiadás - Hogyan engedd el az önhibáztató gondolatokat?
A pozitív önértékelés mára szemmel láthatóan a hétköznapok elemi szükségletévé vált, hajszolása elképzelhetetlen méreteket öltött. Több tucat film és könyvtárnyi irodalom foglalkozik a témával, amelyek többsége azt sugallja, nincs más dolgunk, mint hogy ilyen vagy olyan módszerekkel fejlesszük az önbecsülésünket, és szürke életünket, boldogtalanságunkat magunk mögött hagyva végre megtanuljuk értékesebbnek látni önmagunkat.
SZENDI GÁBOR könyve merőben új megvilágításba helyezi a problémát. A szerző úgy véli, teljesen felesleges ilyesfajta önképzéssel próbálkoznunk, hiszen az önbecsülés fejleszthetőségének gondolata alapjaiban téves. Szendi az amerikai önértékelésmozgalomtól kezdve egészen a legújabb kutatási eredményekig tárgyalja a témát, és példák sokaságán keresztül bizonyítja, hogy az önértékelést nem fejleszteni kellene, hanem inkább elfelejteni! Az önmagunkról való gondolkodás megváltoztatásával és a sémák kiiktatásával elérhetjük a problémák megfigyelését lehetővé tevő mindfulness állapotot, tudatos cselekvésekkel pedig kikeveredhetünk a lélek útvesztőiből.
"Nemcsak Darwin pintyeit kell evolúciós szemüvegen át néznünk, hanem korunk emberét is, aki egyre súlyosabb össze nem illésben él fizikai és társadalmi környezetével. Pszichés funkcióink évmilliókon át a törzsi léthez alkalmazkodva fejlődtek ki, de mára híre-hamva ennek a világnak. A sikertelenség, a magány, a boldogtalanság és a negatív önértékelés mind abból fakad, hogy rosszul gondolkodunk önmagunkról és a világról. Az önértékelés csapdája maga az önértékelés kényszere."
Für Elise
Szabó Magda elmúlt nyolcvanéves, amikor lánytestvére született: írt magának egyet. Mert bár a Für Elise önéletrajzi ihletésű mű, a regénybeli fogadott testvér, Bogdán Cecília korábban ismeretlen volt az olvasók előtt.
Cili trianoni árva, Zentáról származik, árvaházból kerül Debrecenbe négyévesen. Ő a bájos, szeretni való szőke gyermek, akit minden bajtól óvnak, dédelgetnek ismerősök, ismeretlenek egyaránt. Ígéretes énekesi karrier előtt áll, várja Olaszországban az ünnepelt karmester férjjelölt, és a nagy lehetőség, a Scala. Cili mégis szomorúan megy férjhez.
Magdolna okos, művelt már kisgyerekkorában is. Esti meseként bibliai történeteket hallgat, s még iskolába sem jár, már latinul veszekszik nagybátyjával. Szülei nem korlátozzák, nem nevelik, csak "civilizálják". Nyelveket tanul, képzelete szárnyal: "olyan szabálytalan voltam, mint maga a szabálytalanság". Szerencsére mindig akad, aki egyengeti útját, mert látja benne a tehetséget, a későbbi sikeres írót.
A pár soros szöveg végül sosem születik meg Beethoven dallamára. De megszületik a két testvér befejezetlen története, melyben életüknek és Cili korai halálának sok részlete mégis homályban marad. Ennek oka lehet az is, hogy Szabó Magda Magdaléna címmel a regény folytatását tervezte.
A Jaffa Kiadó a szöveggondozáson túl új arculattal, rövid jegyzetekkel, és új, minden korosztály számára jól befogadható külsővel igyekszik segíteni abban, hogy Szabó Magda művei kultúrtörténeti rangjuknak és töretlen népszerűségüknek megfelelő helyre kerülhessenek.
Kétszáz éves szerelem - Éldekorált kiadás
Szentirmai Róza családjában a bábamesterség anyáról lányára szálló tudomány – őt is szívesen hívják a falubeliek, ha gyermek érkezik a házhoz. De ismer gyógyírt a női test és lélek minden bajára, kezében van a csábítás és a testi örömök fokozására szolgáló csodaszerek titka, ahogy az összetört szívek balzsama is, férfinak, nőnek egyaránt. Az a szóbeszéd járja, hogy tudása nem e világi: felmenői között boszorkány is akadt.
Egy napon Rózát furcsa, valóságosnak tűnő álomból ébresztik. Míg álmában máglyára vetették, a valóságban a háza ég le. Bár fiával sértetlenül megmenekülnek, hamuvá és porrá lett életükből semmi más nem marad, csak egy bordó, bőrkötéses könyv – egy hosszú évszázadokat átfogó napló, amely a semmiből került elő, benne egy üzenettel. Róza késztetést érez, hogy beleírjon egy kérdést a bordó könyvbe, és megdöbbentő módon válasz érkezik. Válasz – kétszáz évvel korábbról. Róza kíváncsian ered útnak, hogy megtudja, ki írhatta a sorokat. Miközben az árvíz után újjászülető Szeged utcáit járja a könyvvel a kezében, egyre többet tud meg egy olyan világról, amelynek már a nyomai is csak az emlékezetben élnek. A könyv sorai az egykori Boszorkányszigetre vezetik, ahol a fák és gyomok között meghallja a múlt suttogását, a talpa alatt érzi az egykori máglyák hamujának perzselő érintését.
BAUER BARBARA regénye egy évszázadokon átívelő, mágikus szerelem története, amelyben párhuzamosan elevenedik meg a híres szegedi boszorkányperek sötét időszaka és a két világháború közötti Magyarország falusi valósága. A nagy kérdések – mit jelent nőnek lenni, mi kell a boldogsághoz, az igaz szerelemhez – talán minden korban ugyanazok. Egy azonban biztos: mindezekhez férfi kell, mégpedig az igazi!
Az utolsó nyár - Magyarország, 1944
A második világháború a magyar társadalom jelentős részének tudatában ma is nagyrészt 1944-45-öt jelenti, a front átvonulását, a bombázásokat, az erőszakot, a deportálásokat, Budapest ostromát. Ennek megfelelően elsősorban a hadtörténetre és a politikatörténetre összpontosító feldolgozások készültek az időszakról. Az utolsó nyár című könyvében Ablonczy Balázs a hadi események mögé tekint: azt kutatja, mi történt Magyarországon abban a három nyári hónapban, amikor hirtelen felgyorsult a történelem kereke. Hogyan éltek az emberek a hétköznapokban, hogyan vészelték át a bombázásokat, a kiürítéseket, mi módon látták el magukat és családjukat.
Miközben a szövetségesek partra szállnak Normandiában és Provence-ban, kezükre jut Párizs és Róma, Varsó és Szlovákia felkel a németek ellen, Románia pedig átáll, addig Magyarország lakosai vidékre mennek, élelmiszerjegyeket pecsételtetnek, ásnak és főleg sokat gyalogolnak. Hogyan élik meg ezt a három hónapot egészen addig, amikor 1944. augusztus végén a szovjet csapatok elfoglalják az első magyarországi falut, a háromszéki Sósmezőt? A német megszállással hatalomra jutott Sztójay-kormány és a körülötte lévő politikusok, értelmiségiek hogyan képzelik el az ő országukat? Mit terveznek és mi valósul meg ebből? És vajon dobáltak-e a szövetséges repülők robbanó játékokat, engedelmeskedtek-e a lakók egy női légóparancsnoknak, és mihez kezdtek a székelyek egy tevével?
Pánik - Tények és tévhitek
Szendi Gábor könyve megkísérli eloszlatni azokat a hiedelmeket és hamis mítoszokat, amelyeket a pszichiátria, a gyógyszeripar és a média évtizedek alatt épített fel a pánik körül. Álláspontja szerint a pánik fogalma az idők során elveszítette eredeti tartalmát, s ma már nem több ügyes marketingeszköznél. Sokan vagyunk szemtanúi, rosszabb esetben áldozatai annak, hogyan fokozzák le a szenvedő embereket egyszerű fogyasztókká. A kötet bemutatja annak folyamatát is, hogyan rombolta le mindeközben a pszichiátria önnön pozitív törekvéseit, és távolodott el eredeti céljaitól.
SZENDI GÁBOR megközelítésében a pánik nem betegség, csupán az emberi szervezet védekező reakciója, a kialakult körülményekre; evolúciósan jól értelmezhető, természetes életjelenség, amelyet a propaganda tett aránytalanul félelmetessé. A szerző elemzi a pánik kezelésére javasolt módszereket, bemutatja a pánik modern szemléletét, valamint a pszichoterápiás megközelítés lehetőségeit. Hogyan tanuljuk a félelmet, és hogyan győzhetjük le? Hogyan dagadhatnak a problémák hatalmassá, miközben a megoldásukkal küszködünk? Hogyan ismerhetjük fel a pánikkal kapcsolatos tévhiteket, a pánikként félrekezelt kórképeket? Mit tehet a pániktól szenvedő ember a félelmeivel? A szerző szerint a pszichoterápia lényege egy új életszemlélet, a konfliktusok, a problémák újszerű megközelítésének elsajátítása.
"A felmérések szerint az emberek 30%-a él át élete során pánikrohamot.... Lehet-e betegség vagy betegségtünet az, ami ennyire gyakori? Nem lehet-e az, hogy itt egy természetes, ősi reakciómódról van szó, ami a pszichiátria malmaiban betegséggé őrlődött? A válasz szerintem egyértelműen igen. Egy természetes emberi reakció betegséggé vált. Persze nem kellemes élmény egy ilyen roham, és ha azt ígéri a pszichiátria, hogy meg tud minket szabadítani tőle, legyen az mégoly ősi és természetes is, persze hogy a legtöbb ember szabadulni szeretne tőle."
A szépségápolás sötét titkai
Mindannyian hallottunk már arról, hogy modern környezetünket elöntötték az egészségünket naponta veszélyeztető vegyületek, szennyezőanyagok milliói. Azzal viszont talán még nem mindenki nézett szembe, hogy valójában nem azért nehéz megszabadulnunk ezektől a mérgektől, mert az technikailag kivitelezhetetlen lenne, vagy mert nem ismerjük a toxinmentes életvitel módjait. Azért árasztjuk el velük naponta a szervezetünket, mert roppant módon kedveljük őket, akár legyenek azok kémiai, akár fizikai, akár információs toxinok. Élvezettel, szenvedéllyel és várakozással vesszük magunkhoz a sorsunkat megpecsételő anyagokat, és közben csodálkozva csóváljuk a fejünket azon, hogy világszerte drámai mértékben nő az intoleranciákkal és egyéb emésztőrendszeri gondokkal, autoimmun megbetegedésekkel, termékenységi problémákkal, daganatos megbetegedésekkel küszködők száma.
Bár az étkezések kapcsán sokan próbálnak egyre inkább törekedni a nagyobb odafigyelésre, a kutatások szerint egy átlagos európai nő reggel 10 óráig mintegy 165 különböző szintetikus vegyületet ken a bőrére és visz be a szervezetébe, pusztán csak a kozmetikumokkal: a különleges illatú parfümökkel, az igéző pillantást garantáló szemfestékekkel, csókálló rúzsokkal, örök fiatalságot ígérő krémekkel.
Ha szeretnél tudatosabb döntést hozni a drogériák végtelen polcsorai előtt állva, és ha fontos számodra a saját és gyermekeid egészsége, a Legkedvesebb mérgeink című sorozat első kötete kötelező olvasmány.
SZÁSZ MÁTÉ neurobiológus, diagnosztikai szakértő. Szakmai csapatával élsportolókat, olimpikonokat támogat a világ legfontosabb versenyeire való felkészülésben. Emellett rendszeres ismeretterjesztő előadások és Kösz, jól podcastje révén a széles közönségnek is segít a tudatosabb, egészségesebb életmód elérésében.
Örökké erősen gyakorlókönyv - Erősebb test, élesebb elme és hosszú távú egészség 6 hét alatt, tudományos alapon
Dr. Gabrielle Lyon Örökké erősen című könyvéből már megtudhattuk, hogy az izmost test nem pusztán az erő és az esztétikum miatt fontos: az izomzat legnagyobb endokrin szervünkként mindent befolyásol, aminek az egészséghez és az öregedéshez köze van. De a szerző nem elégedett meg az elmélettel: ebben a gyakorlókönyvben praktikus, azonnal alkalmazható protokollokat kínál a test és az elme átalakításához, hogy fittebbek, erősebbek, fókuszáltabbak és egészségesebbek legyünk.
Hogyan gondolkodjunk, hogyan táplálkozzunk, hogyan mozogjunk és hogyan regenerálódjunk - ezt a négy szempontot járja körül a könyv gyakorlati megközelítéssel, segítséget adva mind a négy terület optimalizálásához. Átfogó, hathetes, testre szabható programja segít izmot építeni, optimalizálni a táplálkozást, javítani az alvásminőséget, és élethosszig tartó jó szokásokat kialakítani.
A könyvben találsz:
- több mint 60 fehérjedús, tápláló és ízletes receptet reggelire, ebédre, vacsorára, köztes étkezésekhez,
- több mint 100, illusztrációval kísért otthoni és edzőtermi gyakorlatot, amelyek segítenek izmot építeni, megőrizni a mozgékonyságot és javítani az egyensúlyt,
- edzés- és regenerációs naplót, amellyel nyomon követheted a fejlődésedet,
- mentális stratégiákat a fegyelem kialakításához, a stresszkezeléshez és a következetesség fenntartásához,
- tudományosan megalapozott tanácsokat az alvásminőség javításához, a regeneráció fokozásához és a keringés támogatásához.
Élettérkép - A férfi-nő kapcsolat korszakai és evolúciója
Hol tartasz az életedben? Vándor vagy? Amazon? Lovag? Világszép? Melyik állomás az, ahonnan nehéz a továbblépés, és melyik próbatételnél érzed azt, hogy nem biztos, hogy teljesíteni tudod? Átélted már, hogy férfivá és nővé válni nem egyszeri esemény, hanem hosszú, szakaszokra tagolódó folyamat, amelyben evolúciós ugrások és válságnak megélt szakaszok követik egymást? És igen, ez nem megúszható: mindannyiunknak végig kell menni azon a hosszú úton, amelynek a végállomásán úgy tudunk majd egymás felé fordulni, hogy harmóniát, mély szeretetet és valódi kapcsolódást élünk meg.
Joós István Élettérképe mögött nemcsak saját élmények, hanem sokéves segítői munka is áll, amelynek a tapasztalatai alapján született könyv valóban térképet ad az élethez. Megmutatja, hogyan leszünk Fiúkból és Lányokból Királyok és a Királynék, de azt is, hogy ennek a rögös útnak a válságai inkább beavató próbák, amelyek a belső fejlődés szükséges lépcsőfokai. Ezek mentén fejlődik a kapcsolatunk a másik nemmel is, hogy a végén elérkezzünk a célunkhoz.
A könyv segít felismerni, hol tartunk éppen az utunkon, milyen törvényszerűségek mentén haladunk, és kapaszkodókat kínál ahhoz, hogy tisztábban lássunk rá erre az útra, mélyebben megértsük önmagunkat és a találkozásainkat, és megalkuvás nélkül, de a szükséges bátorsággal és ismeretekkel felvértezve alakítsuk a kapcsolatainkat.















