Kalligram strana 17 z 78

,,Mimi, mint egy tógát, magára terít egy fehér lepedőt, talán érzi, hogy nem illik meztelenül filozofálni." ,,- Kértek vişinatát? - áll fel Karola néni. - Különben -- mindegy, hogy kértek-e, töltök, aki iszik, iszik, aki nem, az nem. Paula, neked feltétlenül innod kell, rossz a kisugárzásod. Kiteszi az apró kristálypoharakat egy kicsorbult fémtálcára, teletölti őket meggylikőrrel, elvesz egyet magának, és visszaül a fotelébe. Én is felállok, odanyújtok nagymamának egy poharat, majd elveszek még kettőt, anyunak és magamnak. - Szóval, Violeta dragă - nyilvánvaló, hogy anyu bosszantására, direkt mondja románul a nevemet. - Szóval, ha azt mondod egy férfira, hogy nem tudod, szeret-e, akkor nem tudsz te semmit. Mert egy igazi nő százszázalékos pontossággal tudja, hogy a férfi szereti, vagy sem. Rágyújt egy másik cigarettára. Ő is füstszűrő nélkülit szív, szertartásosan tette bele a szipkájába. - És még valami: nincs olyan, hogy nagy szerelem, Violeta. - Arca elkomolyodik, tényleg azt akarja, hogy megjegyezzem, amit mond. - Szóval nem létezik az egyetlen, a megismételhetetlen. Férfiak vannak és korszakok vannak. Te pedig használd okosan, amit az élet kínál. - Karola! - Anyu majdnem sikít a felháborodástól. Szerencsére már üres a pohara, mert azzal hadonászik. Én sem hiszem el Karola néni kinyilatkoztatását." ,,- A haza az a hely, ahol nincsen honvágyad - vitatkozom vele. - És apu, nekem még mindig van." Havas Juli regényének hősei Kelet-Európa huszadik századának sűrű és sötét világából indulnak megtalálni a boldogságot, és értelmet adni az életüknek. A regény pontos látleletet ad a múlt század végének Erdélyéről és Magyarországáról, a történelmi tudatalattiban kavargó indulatokról, amelybe hősei beleszületnek. Ki lehet-e törni a kelet-európai lét szorításából, a nacionalizmusok, a diktatúrák embert nyomorító örökségéből, az árulások, a titkok és az elhallgatások körforgásából? Elegendő-e az emberség és a szeretet, hogy megváltsa az egyént? A regényben határozott válaszokat talál az olvasó. Péterfy Gergely

A magyarok magányosak. Hajdan dorongok, vasak és Erő, csupa kétség és baj. Nincs (három a magyar) igazság. Történelmük túl érdekes, túl van rántva, túl sok benne a szép, és baszottul nem igazságos. Sok a király, személyesen nekem pedig feltörte a lábam a cipő az első plenárison. Lágy a szívük. Nem tudják rendesen elhagyni a nőket. Kivár, lapít, hátha történik valami. Odaszorítja az arcát egy édes, édes nő hasához, hallgatja a krutyogást. Hülye a szisztéma, nevetséges, de nem vicces, olyan rendelkezéseket hoznak, hogy attól nem veri ki őket a hideg veríték, mert vigyáznak rá, hogy ne figyeljenek oda. Általában nem jó semmi, bár nekem jó. Szokásuk érzékenykedni, erős a hajlam az érzékenykedésre. Az érzelgősségre, a túlzott meghatódásra. Jó szív, nem jó rendszer. Jó (, de csak) a(z olasz) fagyi. Kutya se figyel rájuk, nem beszélgetnek velük, ha beszélgetnek, akkor nem úgy. Nem azon a nyelven. Nem értik meg őket, úgy tesznek, mintha nem értenének magyarul. A nyeregben fölállva, megfordulva, vágtában hátrafelé nyilaznak. Volna puskaporunk, tudom, megbánnátok!

Tompa Gábor világdarabokat rendez – világszínház szép színjátszásait. És Tompa Gábor már a kezdetektől könyvekbe rendezi verseit is, hiszen ő függőségek közt független, szabad a műteremtés más, magányosabb módozataiban is. Mert a költészet forgószínpadán is csak egy, s mégis hány különböző világlátás, világtalan világ hat: külön versdarabok, szavak, monológok, megformált képek, replikák, helyzetek, hangok, hangsúlyos csendek, elhallgatások, fények, ellenfények, váratlan megvilágítások. Halálosan komolytalan s megkeseredetten komoly, tragikomikus játszadozások pörgetnek rímbe égi s földi látomásokat, sok áhítat kaján szentségeit – botrányosan abszurdoid és groteszk futamok, tisztelettudón és tiszteletlenül kifordított szimbólumok, elfúló sóhajok, fohászok és fölröhögések a szürrealista félhomályból. Szemérmesen és szemérmetlenül is külön életet élnek a versek e könyvben: pillanatképek és jelenések váltakoznak, stációk és provokációk, parafrázisok és variációk, rákérdezések egy sokféleképpen fölmutatható világra. „A láthatatlanságra nincs elég ok.” Ha kinek van szeme, lássa, ha kinek van füle, hallja, hogy mit is mondhat egy megnyíló könyv… „Feltétlenül és feltételesen.” Kovács András Ferenc

"Apai nagyszüleim sem az áldozatokhoz nem tartoztak, sem a hóhérokhoz. Emellett semmilyen hőstettel nem hívták fel magukra a figyelmet; nemhogy bármiféle bűnt nem követtek el, de még túlbuzgósággal se nagyon lehetett vádolni őket. Csak afféle Mitläuferek voltak, olyanok, akik >>úsztak az árral

„A magyar dialektológia egy olyan jó tájszótárral gazdagodik, amelynek adatai olyan területről származnak, amely vidékről nincs még tájszótárunk.” Kiss Jenő A szótár elsősorban a nyitragerencséri tájszavak megismerését teszi lehetővé, de példamondatai a régi gerencséri emberek életét, szokásait, gondolkodásmódját, értékítéletét, mindennapi örömeit és gondjait is elénk tárják. Emellett helyi személy- és földrajzi neveket szintén bőven tartalmaz a gyűjtemény, adatai tehát nemcsak a helybelieknek, hanem a néprajz és a névtan kutatóinak is értékes információkat nyújthatnak. E tájnyelvi szótár megjelenésével a nyitragerencséri magyar tájszólás egy részét ugyan megóvtuk a teljes feledésbe merüléstől, de remélhetőleg e különleges nyelvjárás és annak szókincse nem csak e kiadvány lapjain őrződik meg!

Hat évvel ezelőtt megjelent „50 dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiakról” című kötetünk folytatásában újra olyan témákkal találkozhatnak az olvasók, amelyek elsőre aligha jutnának bárki eszébe az ókori Rómával kapcsolatban: abortusz, belső elhárítás, beton, betyárok, csodafegyverek, dopping, elekt­romosság, erdőpusztulás, globális felmelegedés, házikedvencek, illatszerek, katonai orvoslás, koncepciós perek, közkönyvtárak, köztisztaság, labdajátékok, malária, a Nílus forrásvidékének felkutatása, órák és napórák, politikai humor, Selyemút, státuszszimbólumok, színházi ülésrend, szuvenírok. Az előző kötethez képest újdonság az „utóélet” témakör, amelyben listát közülünk a valaha készült 10 legjobb és 10 legrosszabb római témájú filmről. Kötetünk ötven írásában a fentieken kívül még számos más, a 21. század embere számára is érdekes és meglepő témát foglaltunk össze könnyed, olvasmányos stílusban, ugyanakkor tudományos alaposságra és hitelességre törekedve.

Fossét olvasva, legyen szó az esszéiről, drámáiról, rövidprózáiról vagy éppen a regényeiről, az olvasó ugyanazzal a jellegzetes írásmóddal szembesül, akár harmincöt év távlatából is. Miből áll ez a félreismerhetetlenség, ami Fosse minden írásából árad? A tekervényes és réteges szerkezetű szövegek nem annyira a stílusuk - az ismétlések, motívumok és minták: fjordok, evezős csónakok, eső, testvérek, zene - miatt egyediek, hanem sokkal inkább amiatt, ami ezekből kiderül. Mert Fosse írói világa nem az ötletek, a provokáció miatt érdekes, sőt a korunkra jellemző témákat is kerüli, vagy csak letompított hangon jeleníti meg. Bár szövegei gyakran a halált és a lét valamiféle minimumát közelítik meg, sosem a kiábrándultság vagy a mizantrópia felől teszik ezt. Fossénél a sötétség fénylik, és mindig reményteli. Karl Ove Knausgaard Jon Fosse (1959) a kortárs norvég és a világirodalom egyik legjelentősebb alakja, sokan a mai Ibsenként emlegetik. Színpadi művei világszerte sikert aratnak, regényeit és verseit több mint negyven nyelvre fordították. A norvég állam által felajánlott a nemzet művészének járó és a királyi palota szomszédságában lévő Grotten az egyik lakhelye, emellett Ausztriában is él. 2015 óta dolgozik az 1250 oldalas Szeptológia című főművén, amit az idei Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron mutatnak be.

Žijeme v časoch, v ktorých majú mnohí z nás nástojčivý pocit, že náš spoločenský status a vyhliadky do budúcnosti sú ohrozené. Paralyzuje nás pocit, že sme sa ocitli vo svete, v ktorom sme absolútne bezmocní. Prežívame strach z budúcnosti i z vynárajúcich sa tieňov minulosti, máme obavy z vojny, terorizmu, zo známeho i neznámeho, prežívame neuchopiteľné úzkosti z ekonomickej nestability. Strach je jedným z najvýraznejších pocitov súčasnej spoločnosti stojacej na nestabilných základoch. Popredný nemecký sociológ Heinz Bude sleduje líniu strachu v našej spoločnosti a odhaľuje, že naše súčasné pocity zo všetkého najviac vyjadruje znepokojujúca neistota, potláčaný hnev a tichý odpor. Jeho kniha Spoločnosť strachu ukazuje, že naše obavy a úzkosti nevznikajú z toho, že oproti nám stojí niekto silný, ale skôr z nekonečného množstva možností, ktorým musíme čeliť a vyberať si z nich. Strach nepozná žiadne sociálne hranice, píše Heinz Bude vo svojej eseji. Čo tlačí ľudí do úzkostných kútov, v ktorých sú ochromení obavami o seba a svojich blízkych? A ako môžu jednotlivci odolať strachu a pochopiť ho? V úsilí odpovedať si na tieto otázky stvoril Heinz Bude sviežu analýzu najvýraznejších znakov súčasnej spoločnosti. Kniha Heinza Budeho Spoločnosť strachu je dvanástym zväzkom esejistickej edície Skica, ktorú pod kultovou značkou Kalligram prináša Vydavateľstvo Absynt. Knihu preložila Petra Thomay.

Az idegösszeroppanásából felépült filozófiatörténész, aki gyerekkoráról írt regényével, az Ontogeneával szépíróként is bemutatkozik a közönség előtt, beleszeret egy nála jóval fiatalabb antropológusnőbe. Szerelmük eksztatikus, de betegség árnyékolja be. Két hónappal a regény megjelenése után a férfi idős anyja meghal, és erről a családja nem értesíti. A temetésen gondol először arra, hogy az anya nem rákban hunyt el, ahogy az a halotti jelentésben állt. Megpróbálja összerakni a szálakat. Minél kétségbeesettebben kutatja, valójában mi történt, annál sötétebb családi titkokra derül fény. Miközben lélegzet-visszafojtva követjük a tizenegy tagú család drámáját, a mai Magyarország politikailag és kulturálisan megosztott világa is kirajzolódik előttünk. Az Életünk végéig könyörtelen szembenézés döntéseink és tetteink következményeivel. E felkavaró regény nemcsak szeretetteljes részvéttel, de humorral is ábrázolja az esendőségükben is rokonszenves szereplőket. Lehet, hogy a legmélyebb fájdalmaikra mégis van ellenszer?

Neohrabané helmy a ďalší ťažkopádny hardvér, ktorý sa spája s virtuálnou realitou, ešte vždy prispieva k akémusi jej podceňovaniu. Táto oblasť však v skutočnosti rýchlo napreduje, a to nielen v oblasti zábavy, ale aj v bežnom živote. Znamená to, že sa naša realita rozšíri, alebo skôr zúži? Lucia Mendelová, softvérová vývojárka a konceptuálna umelkyňa v oblasti virtuálnej a rozšírenej reality vo svojej eseji poukazuje na to, že tieto technológie prinášajú celkom nové spôsoby komunikácie i zdieľania informácií a je celkom zrejmé, že ich dôsledkynemôžeme brať na ľahkú váhu. Príchod fascinujúcich možností takzvaného zmiešavania realít je ohlasovaný s podobnou vervou ako internetová revolúcia. Rýchle zmeny rôznych foriem komunikácie, poznávania i prístupu k práci však so sebou nevyhnutne prinášajú aj nové intenzívne podoby konzumu, spotreby ako aj stierania hraníc medzi privátnou a verejnou sférou. Lucia Mendelová nás sprevádza týmito novými svetmi, poučená pozitívnymi i negatívnymi prekvapeniami, ktoré nám od svojho vzniku stihol priniesť internet Esejistická skica Lucie Mednelovej Realita virtuálna vychádza vo Vydavateľstve Absynt pod zavedenou značkou Kalligram.

John Finnis je austrálsky filozof a právny vedec, ktorý sa zameriava na filozofiu práva, právnu vedu, ako aj na ústavné právo. Jeho najvýznamnejším dielom je kniha Prirodzený zákon a prirodzené práva, ktorá po prvý raz vyšla v roku 1980. Týka sa prirodzeného práva a obsahuje predovšetkým výklad o tom, prečo sa niektoré pravdy o prirodzenom zákone / práve v rôznych obdobiach prehliadali alebo zahmlievali. Filozofia práva, ktorú nám vo svojej knihe predkladá John Finnis, sa jasne zaraďuje do spektra prirodzeno-právneho myslenia. V mnohých bodoch je úzko spätá s myslením Tomáša Akvinského, avšak nesporne ponúka aj jeho osobitný variant prihovárajúci sa modernej dobe. Finnis používa prostriedky moderného racionálneho diskurzu a nachádza originálne odpovede na otázky ľudského dobra a praktickej rozumnosti. Preto je jeho teória prirodzeného zákona a prirodzených práv jedným z významných príspevkov k modernej obnove jusnaturalizmu. Je zavŕšením určitej línie, pričom nie je popretím ostatných škôl v právnej vede, ale skôr nápravou nevyváženosti existujúcej v tejto oblasti od polovice 19. storočia až do konca 20. storočia. Kniha Johna Finnisa Prirodzený zákon a prirodzené práva vychádza v slovenčine po prvý raz v preklade Matúša Sitára v zavedenej edícii vydavateľstva Kalligram Exempla Iuris.