Kalligram strana 38 z 78

Napriek rôznym oceneniam románu Živý bič zostáva Milo Urban predovšetkým intenzitným prozaikom, ktorého viac ako vonkajšia realita či ideológia zaujímajú vnútorné drámy, skryté, často iracionálne stavy človeka a interpersonálne vzťahy. Nesporný prozaický talent Mila Urbana je viditeľný už v jeho raných prózach, knižnom debute Jašek Kutliak spod Bučinky (1922) a v novele Za Vyšným mlynom (1926), ktoré spolu s ďalšími prózami zo zbierky Výkriky bez ozveny (1928) a romániom Živý bič (1927) prezentuje daný výber. M. Urban je tu tiež predstavený ako autor memoárov a rozporuplný publicista, a to nielen počas jeho pôsobenia v redakcii Slováka a Gardistu. Milo Urban vstupoval do slovenskej literatúry v 20. rokoch minulého storočia, v čase, keď sa viacerí autori usilovali otvárať okná do sveta avantgardám. Autor na jednej strane nadviazal na tradíciu kukučínovského realizmu, ten však zároveň popieral príbehmi o zvláštnych ľuďoch, evokujúcimi aj kontext expresionizmu.

Így tehát - szembefordulva a magyar posztmodern-felfogások hagyományával - a posztmodernizmust a modernizmustól elkülönítve vélem tárgyalhatónak, olyan jelenségként, mint amely sok esetben más kérdések és más válaszok mentén artikulálódik, mint a modernizmus. Másrészt pedig - rátérve most már szűkebb tárgyunkra - a posztmodern szövegalkotást sem egységben, hanem differenciáltan, háromféle stratégia által gondolom értelmezhetőnek, szakítva így a magyar szakirodalomban általános felfogással, amely a posztmodern irodalmat homogén minőségként kezeli.

Život chudobných obyvateľov Posillipa – rybárov, obuvníkov, stánkových predavačov – sa do istej miery mení koncom štyridsiatych rokov minulého storočia, keď tam prichádzajú emigranti z východnej Európy. Všetci sú zaujatí istým tajomným starším párom, „učeným pánom“ a jeho spoločníčkou. Naokolo sa rýchlo roznesie správa, že tento cudzinec chce spasiť svet. Chudobní Taliani, ktorých na jednej strane pokúšajú komunisti, na druhej cirkev, sa s veľkou nádejou obracajú na „učeného pána“, lebo sú presvedčení, že vykoná zázrak a zariadi, aby mali lepší život... „Oficiálny zázrak sa v Neapoli konal každý rok v prvú májovú sobotu, vo večerných hodinách. Potom sa ešte raz konal zázrak devätnásteho septembra a šestnásteho decembra, od deviatej do desiatej ráno. V tom čase začala v dóme, v relikviári, kypieť krv svätého Januária, a v Pozzuoli, na pútnickom mieste, kde vo svätyni uchovávali niekoľko kvapiek svätcovej krvi. O oficiálnom zázraku sa noviny zmieňovali každý rok. Takisto však evidovali aj iné, neoficiálne prípady divých zázrakov. Emigrácia sa vnímala ako zázrak, ale také zázraky sa nestávali často. Každú nedeľu niekto vyhral na športe, na sazke, a aj to bolo čosi zázračné, z viacerých hľadísk. Raz jedna starena v Piemonte vyhrala sedemdesiat miliónov lír, stratila však tiket, a peniaze nemohla prevziať. Aj to bol zázrak, ale prekliaty, nevydarený zázrak. Verili, že zázrak nestačí zažiť. Na zázrak treba mať aj dôvtip, bolo treba byť v strehu, keď sa v ovzduší vznášal pach zázraku, na zázrak bolo treba mať čuch, sluch a ostré oči.“

A Pannonia provincia utolsó évtizedében játszódó regényben a történelmi tények és a fikció, a mese, a csoda és a lehetséges egyformán érvényesként van jelen.

Publikácia obsahuje dosiaľ knižne nepublikované práce jedného z najvýznamnejších slovenských historikov, zaoberajúce sa predovšetkým problematikou hospodárskeho vývoja Slovenska v predvojnovom a vojnovom období.

A 20. századi német költészet kiemelkedő alakjának reprezentatív kötete. Benn költészete sajátos náci múltja miatt Magyarországon kevésbé ismert, pedig maximális figyelmet érdemelne.

Györe Balázs nem talál ki semmit, hanem rendre megtalálják a történetei. Most megtalálták ezek a történetek, amelyeket sem elfelejteni, sem kitalálni nem lehet. Van-e barátság? - ezt kérdezte már az előző regénye is. Új könyve erre a kérdésre fájdalm asabb választ ad.

Élete nagy kalandjairól, pályája furcsa fordulatáról, az Oscar-díjról és annak hozományáról, mindarról, ami boldoggá tette, s ami meggyötörte – Jiří Menzel, a neves cseh filmrendező vallomása Szabó G. Lászlónak.

Élete nagy kalandjairól, pályája furcsa fordulatáról, az Oscar-díjról és annak hozományáról, mindarról, ami boldoggá tette, s ami meggyötörte – Jiří Menzel, a neves cseh filmrendező vallomása Szabó G. Lászlónak.

A szerző 1955 óta tudományos munkásságának fő területe a szocialista rendszerek elemzése volt. Nevéhez fűződik a hiánygazdaság és a puha költségvetési korlát elméletének kidolgozása; kutatásokat végzett az általános egyensúlyelmélet és a gazdasági rendszerek matematikai ... Folytatás ›› modellezése területén. A kilencvenes évektől a posztszocialista átmenet, a jóléti állam, illetve az egészségügy reformja, az intézmények átalakulása, az átmeneti gazdaságok stabilizációs programjai és a gazdaságpolitika kérdései kerültek tudományos tevékenységének középpontjába. A szocialista rendszerben élő ember fogyasztóként szenvedett attól, hogy sorban kellet állni élelemért, az üzletben nem találta meg a kívánt árut, és mással kényszerült helyettesíteni, éveken át kellett várakoznia, amíg rákerült a sor a lakáskiutalás vagy a telefonvonal-beszerelés várólistáján. Termelőként küszködött az anyag vagy az alkatrész hiánya által okozott visszatérő zavarokkal. Az általános, minden szektorra kiterjedő, krónikus hiánynak mélyreható következményei voltak: a vevőt kiszolgáltatta az eladónak és a bürokráciának, megfosztotta a termelést a verseny ösztönző erejétől fékezve a technikai fejlődést. A hiány vezette be és alapozta meg a puha költségvetési korlát elméletét, amellyel azóta világszerte tanulmányok százai foglalkoznak. A mű felszíni jelenségekből, a mindennapos tapasztalatból indul ki, és az okozati elemzésben egyre mélyebbre hatolva eljut a szocialista rendszer alapjaihoz. Az olvasók megértették a mű üzenetét; a hiánygazdaság megszüntetéséhez nem elegendők a felemás rendszabályok, hanem a rendszer fundamentumait kell megváltoztatni. "A hiány" Kornai legnagyobb hatású könyve. A(z) A hiány (Könyv) szerzője Kornai János.

Pavel Vilikovský A gonosz önéletrajza című regényét két, önéletrajzként is olvasható, látszólag egymástól független történet alkotja. Az első történet elbeszélője Jozef K., akit egy meghiúsult emigrációt követően fogva tart és családja életével zsarol a titkosrendőrség a kommunista hatalomátvétel után, Pozsonyban. A másiké egy nyugdíjas irodalomtanár, aki az emberi gonoszság mibenléte után kutatva többek között egy húsz éve eltűnt, számára idegen személy, Mária M. után nyomoz szabadidejében a rendszerváltás utáni Pozsonyban.

Matei Vişniec, a román irodalom 80-as generációjának egyik kiemelkedő képviselője 1987 óta él Párizsban. Egy nap és egy éjszaka alatt írt regényében a láthatatlan Párizst akarta megörökíteni, ahogyan azoknak az elméjében él, akik szeretik e várost.

Matei Vişniec, a román irodalom 80-as generációjának egyik kiemelkedő képviselője 1987 óta él Párizsban. Egy nap és egy éjszaka alatt írt regényében a láthatatlan Párizst akarta megörökíteni, ahogyan azoknak az elméjében él, akik szeretik e várost.

Tadeusz Slobodzianek napjaink egyik legjelentősebb lengyel drámaírója, tanár, rendező, dramaturg, színházkritikus, a Wierszalin Társulat és a varsói Dráma Laboratórium megalapítója. Tadeusz Slobodzianek műveit eddig több mint harminc irodalmi és színházi díjjal tüntették ki. Háromszor nyerte el a lengyelországi Kortárs Darabok Versenyének fődíját, kétszer az edinburghi Nemzetközi Színházi Fesztivál Fringe Firste díját, 2010-ben "A mi osztályunk" című darabjáért elnyerte a rangos lengyelországi NIKE irodalmi díjat "Az év legjobb drámája" kategóriában. Műveit a világ legjelentősebb színpadain játsszák, "A mi osztályunk" ősbemutatójára a londoni Royal National Theatre-ben került sor, azóta Varsóban, Barcelonában, Torontóban, Philadelphiában és Budapesten is műsorra tűzték.

"Úgy tartják, hogy ha Magyarországon ketten tudnak valamiről, az már nem marad titokban. Az úgynevezett "őszödi beszéd" kiszivárogtatásához két embernél több kellett. Az, hogy évekkel a történtek után semelyik fél se tett közzé még csak feltételezett változatot sem arról, mi történt, hogy történt, példátlan."

Kniha mapuje dejiny bratislavského chemického podniku Dynamit Nobel od jeho vzniku roku 1873 až do roku 1945. Zachytáva teda podnik v podmienkach dvoch svetových vojen a troch režimov. Všíma si postavenie Dynamitky v nobelovskom koncerne, rovnako však i dejiny jej vlastného koncernu, ktorý siahal od strednej a juhovýchodnej Európy cez Švajčiarsko až do južnej Afriky. Práve koncern podniku Dynamit Nobel dostal Bratislavu na popredné miesto v chemickom priemysle sveta, a to najmä v období 1939-1945. Prepojenie na nemeckého chemického giganta IG Farben umožňovalo Dynamitke profitovať z vojnovej konjunktúry a podriadiť si celý rad zahraničných tovární. V centre záujmu nie sú klasické politické ani hospodárske dejiny, ale správanie sa a stratégia podnikového manažmentu, ktorý sa vždy snažil minimalizovať dopad štátoprávnych zmien a rôznych historických procesov na výrobnú efektivitu podniku. Bolo to prakticky nemožné, lebo Dynamitka mala strategický charakter a dynamit bol uložený nielen v dejinách rútiacich sa za bránami závodu, ale i v jeho areáli a výrobných halách, keďže práve výbušniny boli kľúčovým výrobným artiklom. Roman Holec (1959) je profesorom histórie na Katedre slovenských dejín Filozofickej fakulty UK a vedeckým pracovníkom Historického ústavu SAV v Bratislave. Zaoberá sa dejinami 19. a prvej polovice 20. storočia v stredoeurópskom priestore. Je spoluautorom viacerých syntéz, autorom mnohých knižných publikácií a vyše stovky vedeckých štúdií. Vo vydavateľstve Kalligram vyšli jeho knihy Aristokrat v službách štátu a Coburgovci a Slovensko.