Kalligram strana 37 z 78

A szakmai igénnyel megírt, vallomásosan személyes hangú könyv középpontjában a szuverenitás kérdése áll, amelynek különös aktualitást ad a „szuverén demokrácia” magyar modelljének feltalálása.

A humanista költészet világából érkező játékos és komoly tudósítás ez a nagyszerű vállalkozás, 100 humanista költő gyöngyszemeiből nyújt válogatást, életrajzi és fordítói jegyzetekkel kiegészítve.

Napriek rôznym oceneniam románu Živý bič zostáva Milo Urban predovšetkým intenzitným prozaikom, ktorého viac ako vonkajšia realita či ideológia zaujímajú vnútorné drámy, skryté, často iracionálne stavy človeka a interpersonálne vzťahy. Nesporný prozaický talent Mila Urbana je viditeľný už v jeho raných prózach, knižnom debute Jašek Kutliak spod Bučinky (1922) a v novele Za Vyšným mlynom (1926), ktoré spolu s ďalšími prózami zo zbierky Výkriky bez ozveny (1928) a romániom Živý bič (1927) prezentuje daný výber. M. Urban je tu tiež predstavený ako autor memoárov a rozporuplný publicista, a to nielen počas jeho pôsobenia v redakcii Slováka a Gardistu. Milo Urban vstupoval do slovenskej literatúry v 20. rokoch minulého storočia, v čase, keď sa viacerí autori usilovali otvárať okná do sveta avantgardám. Autor na jednej strane nadviazal na tradíciu kukučínovského realizmu, ten však zároveň popieral príbehmi o zvláštnych ľuďoch, evokujúcimi aj kontext expresionizmu.

Vlak poslednej noci je venovaný dvom veľkým dramatickým témam dvadsiateho storočia: vraždeniu židov v nacistických táboroch a potláčaniu nepokojov vo východnej Európe. Protagonistka románu Amara Sironi cestuje do východnej Európy, aby vypátrala, čo sa stalo s jej priateľom z detstva Emanuelom Orensteinom a presvedčila sa, ako sa žije za železnou oponou. Ide tam v roku 1956, keď sa v Budapešti pokúsili zmeniť osud tejto časti Európy dohodnutý ešte na konci druhej svetovej vojny.

Vlak poslednej noci je venovaný dvom veľkým dramatickým témam dvadsiateho storočia: vraždeniu židov v nacistických táboroch a potláčaniu nepokojov vo východnej Európe. Protagonistka románu Amara Sironi cestuje do východnej Európy, aby vypátrala, čo sa stalo s jej priateľom z detstva Emanuelom Orensteinom a presvedčila sa, ako sa žije za železnou oponou. Ide tam v roku 1956, keď sa v Budapešti pokúsili zmeniť osud tejto časti Európy dohodnutý ešte na konci druhej svetovej vojny.

Vlak poslednej noci je venovaný dvom veľkým dramatickým témam dvadsiateho storočia: vraždeniu židov v nacistických táboroch a potláčaniu nepokojov vo východnej Európe. Protagonistka románu Amara Sironi cestuje do východnej Európy, aby vypátrala, čo sa stalo s jej priateľom z detstva Emanuelom Orensteinom a presvedčila sa, ako sa žije za železnou oponou. Ide tam v roku 1956, keď sa v Budapešti pokúsili zmeniť osud tejto časti Európy dohodnutý ešte na konci druhej svetovej vojny.

Vlak poslednej noci je venovaný dvom veľkým dramatickým témam dvadsiateho storočia: vraždeniu židov v nacistických táboroch a potláčaniu nepokojov vo východnej Európe. Protagonistka románu Amara Sironi cestuje do východnej Európy, aby vypátrala, čo sa stalo s jej priateľom z detstva Emanuelom Orensteinom a presvedčila sa, ako sa žije za železnou oponou. Ide tam v roku 1956, keď sa v Budapešti pokúsili zmeniť osud tejto časti Európy dohodnutý ešte na konci druhej svetovej vojny.

Neoficiálna slovenská výtvarná scéna sedemdesiatych a osemdesiatych rokov 20. storočia

Neoficiálna slovenská výtvarná scéna sedemdesiatych a osemdesiatych rokov 20. storočia

Neoficiálna slovenská výtvarná scéna sedemdesiatych a osemdesiatych rokov 20. storočia

A varietas öröme szubjektív (portré)mozaik a kortárs irodalomból. N. Tóth Anikó beszélgetőtársai nagyrészt prózaírók: Závada Pál, Péterfy Gergely, Lovas Ildikó, az első regényével komoly visszhangot kiváltó Hunčík Péter, a magyar származású, spanyol nyelvű szerző, Pablo Urbányi. A beszélgetőtársak között van két költő és irodalomtudós is: Polgár Anikó és Németh Zoltán.

A könyv azt a másfél évet tekinti át, amely a pozsonyi magyarok számára még 1918-1920-nál is nagyobb megrázkódtatással járt. Akkor egy ország, most Pozsony veszett el a számukra. A város ekkor tette meg az első lépéseket afelé, hogy addigi multietnikus és toleráns jellegét elveszítse.

A könyv a Pozsonyba, illetve Pozsony igazgatása alá került magyar falusiakkal és falusi közösségekkel foglalkozik. A város miliőjéhez való alkalmazkodásukkal járó jelenségek közül elsősorban az önazonosság változását, annak is az etnikai vonatkozásait s így az asszimiláció problémáját járja körül.

Kosztolányi Dezső életében spanyol műfordításai közül mindössze egy verses drámafordítás és négy versfordítás jelent meg kötetben. A Modern Költők 1921-ben megjelent második, bővített kiadása után készített több tucat spanyol versfordítását csak folyóiratokban közölte a szerző, hasonlóan két prózafordításához. A most megjelent kötet Kosztolányi valamennyi, spanyol nyelvből készített átültetését egybegyűjti, s bemutatja a fordítások feltételezett forrásául szolgáló spanyol szövegeket is. A spanyol műfordítások Kosztolányi versfordítói tevékenységének egyfajta hosszmetszeteként szemlélhetők. Jól reprezentálják Kosztolányi idegen nyelvű irodalmak felé mutatott, elsőre felületesnek tetsző, ám kitűnő érzékről tanúskodó érdeklődését, műfordítói poétikáját. Hosszmetszetként szemlélhetők a spanyol nyelvből készült fordítások tágabb értelemben is: a közgyűjteményekben megtalált, korábban lappangó kéziratok (köztük a hiánytalan, és jelentős terjedelmű Calderón-drámafordítás), a folyóiratokban felfedezett szövegváltozatok és kötetben korábban meg nem jelent Kosztolányinak tulajdonítható szövegek és a fordításokkal kapcsolatba hozható cikkek a Kosztolányi-szövegvilág működésének mintegy kicsinyített másaként mutatkoznak meg. A kötet tehát nemcsak az eddig részben és korlátozottan hozzáférhető kiadásoknál ad pontosabb képet Kosztolányi spanyol műfordításairól, hanem a bevezető tanulmány révén műfordítói elveit és szövegalkotási módszereit is újszerű megvilágításba helyezi

Györe Balázs nem talál ki semmit, hanem rendre megtalálják a történetei. Most megtalálták ezek a történetek, amelyeket sem elfelejteni, sem kitalálni nem lehet. Van-e barátság? - ezt kérdezte már az előző regénye is. Új könyve erre a kérdésre fájdalm asabb választ ad.

Tridsaťšesťročný Péter Garren je spisovateľ a práve sa odhodláva napísať prvé veľké dielo, ktoré by obsiahlo všetky problémy života Európy. Jedného dňa vo svojom parížskom byte začuje z rádia hlas. Neznámy rečník škrekľavo žaluje, odsudzuje, obviňuje, Garren mu však sotva rozumie a čoskoro by naňho zabudol ako na zvláštne divadelné predstavenie. Keď však príde na večierok k priateľovi, postupne zisťuje, že hlas je v spoločnosti prítomný, že už zasiahol každého rozmýšľajúceho človeka, každú oblasť života. Čosi sa začalo – a nastávajúca premena bude hrozivejšia, než by si bol vedel predstaviť, lebo znamená koniec kultúry, koniec dovtedy známeho sveta. „Ja rozumiem moci a mám ju rád, čítal som Machiavelliho knihu, je to poučný a moderný autor. Lenže nemožno zároveň podvádzať aj vládnuť. Práve to je tragédia sveta, že človek, ktorý teraz prináša premenu, klame. To je veľký problém. Mimoriadne plynulo, dynamicky a presvedčivo klame. Krvilačnosť a dychtenie po moci sú zakaždým poznávacími znakmi veľkých beštií, a to s krvilačnosťou a túžbou po moci sa ešte dajú uzatvárať dohody. Aj Richard Levie srdce bol krvilačný a aj Panna Orleánska bažila po moci. Lenže neklamali. A to je obrovský rozdiel. Predstavte si veľkorysého obchodníka, ktorý postaví ohromnú firmu, v ktorej majú všetci zamestnanci jedinú úlohu – systematicky podvádzať zákazníkov... Tá firma skôr či neskôr skrachuje. Zákazníkov možno oklamať raz, možno dvakrát, no tretí raz ich celkom isto podviesť nemožno, pretože už neprídu alebo pobežia na súd. Všetky správy, čo sa ku mne dostali, dokazujú, že ten človek, ktorý sa teraz rozkričal do sveta, a rozkričal sa tak hlasno, ako pred ním sotvakto, klame. Predstavte si Alexandra Veľkého, ktorý sa neteší z toho, že vytvoril svetovú veľmoc, ale z toho, že sa mu podarilo podviesť Grékov... Predstavte si Napoleona, ktorý napokon v jednom kuse šiel hlavou proti múru, že si láme hlavu nad tým, ako by preľstil ten múr...“