Kossuth Kiadó strana 65 z 230

Budapest kulturális értékeit számos könyv bemutatta már, területén azonban olyan különleges természeti kincsek is rejtőznek, amelyekkel ritkán foglalkoznak. Ez az e-könyv válogatott fotókkal illusztrálva ezeket a védendő értékeket mutatja be – közülük nem egy, nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő. A szerző és fotós, Bajor Zoltán hasznos ismeretek tömegével kalauzolja olvasóját Budapest védett területeire, szikláihoz, barlangjaihoz, és sorra veszi az itt honos állat- és növényritkaságokat. A kiadvány szinte enciklopédikus alapossággal ismerteti a magyar főváros természeti különlegességeit. A mű első felében az országos jelentőségű védett természeti értékeket, védett területeket, lápokat, kerteket, barlangokat, forrásokat és kutakat, valamint a Natura 2000-es területeket mutatja be. A könyv második fele a helyi, fővárosi és kerületi jelentőségű védett értékeket veszi sorra, és nem maradnak ki a védettség alól kivont természeti értékek sem. Varjú, galamb, sirály, veréb – az olvasó eddig talán csak ennyit látott Budapest madárfaunájából. A kötet végén a fővárosban megfigyelt/megfigyelhető 251(!) madárfaj felsorolása olvasható. A gazdag és részletes leírásokat több mint 200 színes fotó illusztrálja. A kiadvány nem csak a fekete-fehér e-könyv readerek olvasói számára kínál élményt. A legjobban akkor használhatja ki az e-könyvet, ha Ön a kirándulására magával viszik színes tabletjét. Az elektronikus könyv formátuma által biztosított teljes szövegű keresés valódi természeti kisenciklopédiává varázsolja a tabletet. Az elektronikus könyv elkészítését és kiadását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

A náci Harmadik Birodalom vezetői, és maga az antialkoholista, vegetariánus Hitler látszólag esküdt ellenségei voltak a „tiszta” árja népre a kábítószer formájában leselkedő veszélynek. Amikor viszont Norman Ohler, a Totális kábulat szerzője elkezdte kutatni a nácik és a kábítószerek kapcsolatát, lassan rádöbbent arra, hogy a Harmadik Birodalom története elválaszthatatlan az erős tudatmódosító szerek, elsősorban a ma „kristálymet” néven közismert metamfetamin történetétől. Németek milliói már a háború kitörése előtt elképesztő mennyiségben fogyasztották a teljesítményüket megsokszorozó, hangulatukat feljavító, ám súlyos függőséget okozó és testi-lelki leépüléshez vezető szert, a háború pedig csak tovább rontott a helyzeten. Ohler szerint a fél Európa leigázásához vezető villámháború sikerei is nagyrészt a hadseregben a tábornokoktól a közkatonákig mindenkinek kiosztott „varázslatos” tablettákra vezethetők vissza. Az eufóriát azonban hamar követte a kijózanodás, a hadszíntereken is – de a drogokat változatlan mennyiségben, felsőbb jóváhagyással tömték magukba a végsőkig való kitartásra felszólított katonák. És mi van a népéért fáradhatatlanul dolgozó, aszketikus Vezérrel? Ohler fáradtságos munkával fejtette meg Hitler háziorvosa, a korábban jelentéktelen figurának tartott dr. Morell feljegyzéseit és arra jutott, hogy a Führer a háború második felére már súlyos kábítószerfüggőségben szenvedett. A diktátor fokozatosan és teljesen elszakadt az egyre elviselhetetlenebbnek látszó valóságtól, birodalmának összeomlását pedig teljes bódultságban, a saját maga teremtette, kábítószer fűtötte álomvilágban töltötte. Katonái viszont milliószámra áldozták életüket ennek az álomnak az oltárán, ahogy milliószámra pusztultak el a birodalom végvonaglásai közben a meghódított területeken élő zsidók és más kisebbségek tagjai is.  Lehet, hogy a Harmadik Birodalom történetét egyfajta drogos kábulatban elkövetett ámokfutásként kéne kezelnünk? Hitler őrült

Kiválóságok, akik a kultúrában, a tudományban, az üzleti világban mardandót alkottak. Bojár Gábor, Csomós Mari, Iványi Gábor, Kocsis Zoltán, Komoróczy Géza, Szalai Erzsébet és posztumusz Esterházy Péter kapták meg 2016-ban a Hazám-díjat. A könyv Őket, az alkotó egyéniségeket mutatja be egy-egy portréinterjúban. Gondolataikat, érzelmeiket, hitvallásukat, pályaívüket, fontos és tanulságoktól sem mentes életrajzi történeteiket, humorukat és bölcsességüket ismerhetik meg az olvasók. A XXI. Századi Társaság rangos kitüntetését minden év novemberében a magyar szellemi élet hét kiválósága veheti át értékőrző és értékteremtőéletművük elismeréseként. 2016-ban a hetedik díjazott, Esterházy Péter író, posztumusz kapta meg az elismerést. A díj a feledés elleni emlékezést valamint példát adó értékeink megbecsülését szolgálja ezzel a könyvvel együtt. Hagyományteremtő módon a díjazottakkal készített életinterjúkat 2005-től kötet formájában jelenteti meg a Kossuth Kiadó.

J. R. dos Santos portugál bestsellerszerző regényeit 15 országában több millióan olvassák. Eddig 7 lebilincselően izgalmas kötete jelent meg magyarul, és az évek során komoly rajongótáborra tett szert. Ezúttal egy történelmi trilógia első részét tartja kezében az olvasó, melyben négy ember – két férfi és két nő – izgalmas eseményekben bővelkedő, rendhagyó sorsát követheti nyomon. A 20. század hajnalán Európától Ázsiáig új, félelmetes diktatúrák vannak kialakulóban. A regény Portugáliába, Oroszországba, Japánba és Kínába kalauzol el minket, ahol a trilógia első részében hőseink még kisgyermekként figyelik a körülöttük zajló eseményeket. A történelem azonban kíméletlenül beavatkozik az életükbe, és végérvényesen kiszakítja őket megszokott környezetükből. Négy ország, négy család, négy sors. Vajon képes egy új eszme megváltoztatni a világot? Hogyan fér meg egymás mellett a modern gondolkodásmód és a hagyomány? Földrészeken, kultúrákon és politikai rendszereken átívelő utazást ígér Santos új regénye.

Egy iszlám szélsőséges osztag bejut a Vatikánba, ahol az egyházat kompromittáló dokumentumok, majd maga a pápa is eltűnik. Kétségbeesett versenyfutás kezdődik az idővel, az események pedig még inkább felgyorsulnak, amikor az internetre felkerül a terroristák videója: az egész világ láthatja az elrabolt pápát, és hallhatja a megdöbbentő bejelentést, hogy aznap éjfélkor élő közvetítésben kivégzik. A pápa elrablása az egész világot megrázza, s beteljesedni látszik Malakiás jóslata: elszabadul a káosz. Tomás Noronha épp Szent Péter sírját keresi a nevét viselő bazilika alatt, amikor különleges megbízást kap magától a pápától, s ezzel máris a nyomozás kellős közepén találja magát. Vajon sikerül időben rájönnie, hol tartózkodik a pápa, s kideríteni, hogy ki az a rejtélyes Omissis, aki a szálakat a háttérből mozgatja?

Csáth Géza kétszer született. 1887-ben Szabadkán Brenner Józsefként, aki művésznevén nagyon fiatalon, a Nyugat szellemi körében lett a magyar irodalmi és zenei élet fölfedezettje. Életművének hosszú tetszhalála után az 1970-es években újra berobbant a köztudatba, szülőföldjén is, Pesten is sorra jelentek meg munkái, naplói. Mára már közmegegyezés szerint a késő XX. századi modernség előfutára, tragikus alakját az utódok esszék, szépirodalmi művek sorában idézik meg.

A könyv olyan módszereket mutat be, melyek segítségével mindenféle haragot és frusztrációt maradéktalanul megszüntethetünk. Olyan egyszerű kérdezési technikák ezek, melyeket bárki könnyedén elsajátíthat. Olvassa el,• miként alakíthatja át a frusztrációt pozitív energiává;• hogyan fordíthatja át lehetőséggé a legkülönfélébb kríziseket;• miképpen kovácsolhat előnyt a „hibákból” és nőhet fel a „problémákhoz”.

Egy neves londoni kiadó kortárs szerzőknek kínált föl megbízást: válasszanak egy-egy Shakespeare-drámát, s ezek témájára írjanak regényt. Az évtizedek óta népszerű, számos nemzetközi díjjal elismert kanadai író, Margaret Atwood A vihart választotta. A mű főhőse Felix, egy színházi fesztivál nagynevű művészeti igazgatója, akit riválisa kifúr az állásából. Felix tizenkét éven át remeteként él egy kunyhóban. Vadul lobog benne a bosszúvágy, de hőn áhított vágya „A Vihar” színpadra állítása is: ezzel akarja új életre kelteni Mirandát, korán elveszített kislányát. Színházi kurzust vezet egy börtönben, és amikor a véletlen útjába sodorja ellenségeit, felvillan a lehetőség, hogy egy csapásra két tervét is megvalósítsa: megrendezheti a darabot, és elégtételt vehet nagyhatalmú ellenségein is.

„Nálunk a Telepen valahogy mindig úgy alakul, hogy bűnös emberek születnek, bűnösök élnek, és csak az idő kaparja le róluk a rosszat, az esztergál szentet belőlük. Ilyen volt Egon és az Áramkalóz Henyó, a Nyomdász Józsi és Janina, aki csak nyugdíjas korában lett a Szegély Szolgálója. Csak Angéla esete volt más: ő szentnek született! Kis idővel a születése után már nem akart senkinek problémát okozni, különösen nem a szüleinek, ezért éjjel-nappal a sarokban üldögélt, meg se rezzent. Még éhesen se fakadt sírva a drága gyermek, nem akarta zavarni a szüleit, akik szerettek berúgni, dalolni, mulatni – napokon át. Olyan illemtudó volt, hogy a fal mellett osont, nem szúrt szemet senkinek, mindig csak »hogyne, kérem, uram«, »köszönöm szépen, asszonyom« – bele is rúghattál, öcsém, pofán vághattad, ő meg csak néz! Azt mondta Henyó, hogy az ő áttetsző szeméhez furakodnak az Ég angyalai, hogy megnézzék a Telepet, mint a meztelen nőket a panoptikumban!” (Pálfalvi Lajos fordítása)

Özvegy és leánya, Zord idő, A rajongók – káprázatos regények az 1850-es évekből, amelyeket, mintegy Jókai Mór árnyékában, ritkán olvasunk, nem is tudván, mit veszítünk velük. Kemény Zsigmond, a magyar szellemi, politikai, irodalmi élet kiemelkedő alakja pedig olyan világról mesél nekünk, amelyet általa mindenkinél mélyebben ismerhetünk meg: Erdélyről. Az ő könyveiben Erdély – írja jogos feddéssel ránk tekintve Illés Endre – „nem várrom, múzeumi szögről leakasztott fegyver, néhány történelmi név. Az ő Erdélye indulatok áradása, hőfok, kiegyenlíthetetlen ellentét, harc, foszló ábránd, szakadék, bukás, félelmetes élet”.

A mű középpontjában a barátság, hűség és árulás nagy kérdései állnak. De nem pusztán egyes emberi sorsokról van itt szó, hanem egy másik, talán még nagyobb tragédiáról, arról, hogy a régi rend, társadalom széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti. Nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény ez, Márai stílusművészetének remeke.

„Így hát anyával mi ketten semmit sem tudtunk a haldoklásról. Soha semmilyen haldoklást nem láttunk közelről. És ezért érthető, hogy aztán a lehető legjobbat hoztuk ki belőle. A haldoklásnak az élet részévé kellett válnia, be kellett illeszkednie a mindennapokba. A könyvek és a filmek alapján azt hinné az ember, hogy a haldoklás teljes munkaidős feladat. Az ember haldoklik, és senki semmi másra nem gondol. El az utamból, itt haldokolnak. A haldoklás tréfája azonban éppen abban rejlik, hogy az élet megy tovább.” A szerző: Svetlana Žuchová (1976) szlovák írónő orvosi diplomát szerzett a pozsonyi egyetemen, Bécsben pszichológiát tanult. Pszichiáterként főként táplálkozási zavarokkal foglalkozik. Szépirodalmat és szakirodalmat is ír, és fordít a pszichológia és a pszichoterápia tárgyköréből. Kétszer is nyert a Poviedka novellapályázaton, műveivel háromszor is bejutott a legrangosabb szlovák irodalmi díj, az Anasoft Litera döntőjébe. Dulce de Leche (2003) című első novelláskötetével 2003-ban elnyerte az Ivan Krasko-díjat. Yesim című kisregénye (2006) török emigráns környezetben játszódik Ausztriában. A Zlodeji a svedkovia (Tolvajok és tanúk, 2011) is egy külföldön szerencsét próbáló fiatal nő életét mutatja be. Az Obrazy zo života M. (Jelenetek M. életéből, 2013) című, most magyarul is megjelenő könyvével 2015-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját, több nyelvre is fordítják. A fordító: Pénzes Tímea Érsekújváron született 1976-ban. Az ELTE magyar nyelv és irodalom és német nyelvtanári szakán diplomázott, doktori fokozatát ugyanott fordítástudományból szerezte. Német, cseh és szlovák nyelvből fordít, a Műfordítók Egyesületének tagja. Szabadúszó íróként és műfordítóként élt és dolgozott Prágában és Bukarestben, alkotói és műfordítói ösztöndíjasként Lengyelországban és Németországban. Jelenleg Budapesten él a családjával. Kilenc saját könyvet és hét műfordításkötetet adott közre. Monika Kompaníková könyvei is az ő fordításában jelentek meg magyarul a Kalligram és a Naphegy kiadónál. A könyv az Európai Unió által támogatott Európa női szemmel című sorozatban jelenik meg.

Bécstől keletre, Bukaresttől nyugatra, egy erdélyi kisvárosban, Végaknán vagyunk, ahol a Monarchia visszhangjai lassan elhalnak a rendszerváltás utáni átmeneti korszak tipikus alakjainak lelkében és életében. 1995 decemberének végén, a szocializmusból kapitalizmusba botladozó korszak határán az emberek már nyugodtan elmehetnek és el is mennek, a visszatérők és maradók egymás szemében is a vesztesek táborát gyarapítják. Végakna mindenekelőtt az elfeledett vagy mellőzött Erdély, amiről lassan már csak az előítéletek és közhelyek szókészletével tudunk beszélni. A fiktív városban Nagybánya, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyszeben, Gyulafehérvár, Marosújvár és Nagyenyed utcáit, tereit, intézményeit, temetőit (!) ismerjük fel. A város régi, „birodalmi” fénye az idősek visszaemlékezéseiből és a fiatalok álmodozásaiból sejlik fel. A mindenki által Karolina térként azonosított városközpont volt már Ferenc Ferdinánd tér, majd Augusztus 23-a tér, jelenleg pedig a Nemzeti Megbékélés Tere nevet viseli. Az egykor színes – „multikulti” – városra előbb a kommunizmus szürkesége borult, a rendszerváltás utáni kivándorlás pedig elhozta a végső sivárságot; egyre több „űrnek” kell emléket állítani – a városvezetés kis réztáblákkal jelöli a „germán űr” és a „zsidó űr” helyét. A perifériára szorult és alkonyba borult városban a halogatás az egyetlen érvényes életforma.

Elrabolják Suzan Warrent, a politikust, aki az ügyészi talárt cserélte elegáns kosztümre. Bár az asszonynak sikerül megszöknie, férje, a Full Metal gúnynevű nyugdíjas titkosügynök szörnyű haragra gerjed. Dühe csak fokozódik, amikor a házukat is támadás éri. Kinek van útban Suzan? Talán politikai ellenfelei tartanak tőle annyira, hogy ilyen aljas eszközöket is bevessenek ellene? Vagy ügyészi múltjából bukkant fel valaki, bosszúért lihegve? Amíg a választ régi barátja, Jack Winter segítségével megtalálja, Full Metal jobbnak látja elrejteni asszonyát egy régi harcostársa túlélő-kiképző táborában. De vajon tényleg olyan jó ötlet ez? A táborban valaki vaktöltény helyett éleslőszert használ, a búvóhelyül kiszemelt mocsár pedig szinte promenáddá válik – egymás sarkát tapossák a kiképzésen résztvevők, az aligátorvadászok és a macsós képekre áhítozó reklámfilmesek, és nem utolsó sorban a tábor női lakóiból verbuválódott Dáma-kommandó. Lehet, hogy éppen köztük van az, aki nem fél ujjat húzni Full Metallal? A Sakk-matt szerelem hősei újabb kalamajkába keverednek – mert az élet nem áll meg.

Rejtő Jenő könyveit legalább háromszor olvassa el az ember. Kamaszkorában a szabadság mámora és az áradó humor ragadja el. Később az irracionális világ abszurdjában gyönyörködik. Aztán, vissza-visszanézve eltelt éveire, jól látja a lapokon minden komoly dolog, köztük az irodalom bölcs paródiáját. Az 1941-es Csontbrigád e különös életműben is megkülönböztetett helyet foglal el: a légiós regények sorának végén olyan történet áll, amelyben a büntetőtáborok páriái és őskori szintre süllyesztett, alig emberi lényei szerepelnek. Az önbecsülés és az emlékezet utolsó tartalékaival – amikor már végképp indokolhatatlan volna a ragaszkodás bármilyen elvhez, erkölcshöz – mégis kimondatik: „nem akarok Hiéna lenni”. Még két év, és Rejtő Jenő munkaszolgálatos halott.

Válogatásunkban Krúdy Gyula novellái több értelemben is utazásra invitálják az olvasót. Időben visszarepítenek a ’48-as forradalom utáni kifosztottság méla csöndjébe, egy hideglelős bensőségbe, hogy aztán a századvég szalonjaiban találjuk magunkat. Egymástól távoli helyszíneken barangolunk, a Felvidék városkáitól Budáig. És irodalmi értelemben is végigkísérhetjük a szerzőt a mikszáthi alaphangtól összetéveszthetetlenül saját stílusvilágáig, amelynek gazdagságán egy életen át álmélkodhatunk, újra és újra.