Lazi könyvkiadó strana 14 z 31

Bársony István (1855-1928) író, publicista, az utókor számára főképpen vadászíró. Magyarországon elsőként ő ábrázolta irodalmi szinten az élő természetet, a szabadon élő állatok világát és az ember viszonyát a környezetéhez. Több mint negyven éves írói pályafutása a későbbi generációk számára minta volt és iránymutatás. Tárcáinak és egyéb írásainak száma a jelenlegi kutatások szerint megközelíti a kétezret, de ezeknek még fele sem jelent meg könyvben, így volt miből meríteni. A kiadó által 2016-ban megjelentetett „Tavaszi szalonkázás” után ez már a második kötet Bársony Istvántól olyan írásokkal, amelyek régóta lapulnak régi újságok töredezett lapjain.

Hodász András római katolikus pap, egyetemi lelkész a 777 nevű népszerű videóblogjában ad rövid, lényegre törő válaszokat a fiatalokat foglalkoztató kérdésekre. A könyv az elmúlt év legérdekesebb kérdéseiből-válaszaiból tartalmaz válogatást, amelyet haszonnal (és jókedvvel) forgathat hívő és nem hívő, fiatal és idősebb egyaránt.

Életének, írásainak felfedezésével Maderspach Viktor alighanem nemzeti történelmünk utolsó magyar akcióhősévé vált. Írásművészetének utóéletét gazdagítva és a rajongóinak szolgál csemegeként e kötet, amely a szinte teljesen elfeledett, beszerezhetetlen kisregényeit, elbeszéléseit gyűjti egybe, s amelyeket akár kaland- vagy vadászirodalomként is olvashatunk.

Elizabeth és Mr. Darcy csaknem egy éve házasok, heves vitáik immár a múlt homályába vesztek. • De vajon hogyan élik át a házas élet első jelentős válságát? • Ki lehet Georgiana titkos szerelme? • Miféle bajba keveredik legközelebb Wickham? • Utoléri valaha is Lady Catherine-t a megérdemelt büntetése?

Úgy gondolhatjuk, ismerjük a kuruc korszak nagy embereit és eseményeit, mert megtanultuk a történelemórákon. Ám a népszerű szerző (félszáz történelmi monográfia és tíznél is több historikus regény írója) másképpen mutatja meg nekünk, mi is történt az 1600-as évek második felében. A hősök: Zrínyi Ilona, Thököly Imre, Lipót császár és a többiek nála esendő, hús-vér emberek, kis és nagy vágyakkal, dicsérhető vagy kevésbé pozitív tulajdonságokkal. A trilógia első része két ember köré fonódik. Az egyik Ilona, a "vadrózsa", akinek összeesküvő apját kivégzik és birtokait elkobozzák, és akit csak egy jó házasság ment meg a teljes nyomorúságtól. Ám innentől kezdve társadalmi előítéletekkel kell megküzdenie. Különösen a regény végén, amikor a nála tizenhárom évvel fiatalabb Thököly Imre, a "kard" megkéri a kezét. Az asszony számtalan megaláztatáson át érkezik életének arra a pontjára, ahol az addig ismeretlen szerelem ráköszönt. A másik pedig Thököly, az árva gyerek, akinek sorsa és élete sokszor hajszálon függött, szintén kanyargós utakon jut el odáig, hogy egy nagy háborúban a szabadságért küzdők élére állhasson. Mindketten képviselnek valamit, ami sokat segíthet a három részre tépett országon. Ha erőiket egyesítik, talán megszűnhet a két nagyhatalom kéretlen és erőszakos uralma ezen a sokat szenvedett népen...

Amikor Charlotte Brontë 1855-ben meghalt, már megírta új regényének két fejezetét, mely egy titokzatos leányról szól, és az írónő legnagyszerűbb művének ígérkezik a Jane Eyre óta. Csaknem 150 évvel később, Clare Boylan visszatér e figyelemreméltó töredékhez, és korabeli hangulatot megidéző, rejtélyes, lebilincselően izgalmas és fordulatokkal teli történetet varázsol belőle.

Új, modern fordításban! Egyszer volt, hol nem volt... volt egyszer egy könyv. Ez a könyv egyszerre szól felnőtthöz és gyerekhez, egyszerre tündérmese és "nevelődési regény", eredetmítosz és filozófiai bölcselet, érzelmek iskolája és visszaemlékezés, próza és költészet. E könyv millióknak lett sűrűn idézett kedvenc olvasmánya, amit sokan szinte minden életkorban újra meg újra elővesznek. Ez a könyv - amelynek titkát cikkek, monográfiák és tanulmányok százai fürkészik, amelynek nem egy mondata ma már szállóige, és amelyről még az is tud valamit, aki történetesen sohasem olvasta - a legismertebb, legnépszerűbb és legtöbbet fordított műve a világirodalomnak. Ez a könyv: A kis herceg, mely most új fordításban kerül az olvasóközönség elé.

A gasztronómia nem egyenlő az evéssel. Sokkal inkább az ételek, italok szakértő ismerete, élvezésüknek kifinomult képessége, az ízlés művészete. Az evés életminőség. Az evés filozófia. Az erről szóló bölcsességek könyvtárat töltenek meg. Ezek legjavát gyűjtöttük kötetbe. Az étel a paradicsomtól és a bazsalikomtól olaszos, a bortól és a tárkonytól franciás, a tejföltől oroszos, az oregánótól görögös, a szójaszósztól kínai lesz. A fokhagymától finom. Minden gomba ehető. Igaz, némelyik csak egyszer. A kávé legyen forró, mint a pokol; fekete, mint az ördög; tiszta mint az angyal; édes, mint a szerelem. Tíz emberből kilenc szereti a csokoládét. A tizedik hazudik.

Első gyermekkori olvasmányélményem volt Széchenyi Zsigmond afrikai vadásznaplója, a Csui. Már ekkor elhatároztam, hogy vadász leszek, mi több, vadászíró. Mi sem természetesebb, hogy vadásznaplót is vezetek, már oladi vadásztanuló-korom óta. Hosszú téli estéken, ha véletlenül nem éppen vadászik az ember, jó a cserépkályha mellett üldögélve belelapozni régi naplókba, újra átélni sikeres és sikertelen vadűzések bűvöletét, emlékezni diadalokra és levonni kudarcok tanulságait. Könyvemben egy kisalföldi vadásztársaság területén 1992 és 1996 között átélt események közül válogattam. Igyekeztem minden ott honos vadfaj vadászatából szemezgetni egy keveset. Azóta néhány általam leírt dologról kiderült, hogy tévedtem, de ezeket is változatlanul hagytam, hiszen az írót nem csak bölcs meglátásai, hanem tévedései is jellemzik. A naplóírás meglehetősen intim műfaj. Nem a nagyközönségnek készül. Ha mégis nyilvánosság elé tárjuk, kiszolgáltatjuk magunkat, gyarlóságainkról mindenki tudomást szerez. A naplónak nem hazudhatunk, nem szépíthetünk a dolgokon. Ha mégis megtesszük, önmagunkat csapjuk be. Írásom olvasva bizonyára sokan lesznek, akik majd jókat nevetnek rajtam, meg mindazon, amit leírtam, amit gondolok, amiben hiszek. Vállalom. Ez vagyok én, és sem rövid, sem hosszú távú terveim közt nem szerepel, hogy megváltozzam.

Géza nagyfejedelem betegsége miatt néhány éve Sarolta nagyasszony irányítja az erősen széttagolt nagyfejedelemség ügyeit. A tűzzel-vassal keresztény hitre kényszerített lakosság egy része nyíltan konfrontál a hatalommal. Békesség sehol nincs, és a magyarok földje a belháború küszöbén áll. A nagyfejedelmi rendfenntartó jobbágycsapatok vérbe fojtják a lázadókat. Az áldatlan állapotok az emberekből a legrosszabbat hozzák felszínre. Bűnösöket, ördöggel cimborálókat keresnek maguk között, és a szállásokon fellángol a vérbosszú. Akik a régi ősvallást védelmezik, ellenséggé válnak a keresztények szemében. Géza halála után a nagyfejedelmi hatalom Vajkra száll. Színre lép Koppány, a somogyi dukátus vezére, aki az ősi törvényekre hivatkozva jogot formál a nagyfejedelmi címre... A Vér és kereszt című sorozat e második kötetében megismerhetjük az egyszerű emberek életének, hányattatásainak történelmi okait, a két vallás hirdetői között jelentkező, áthidalhatatlannak tűnő konfliktusokat. Megjelenik az egyik legerősebb vezér, a Maros mentén szállásoló Ajtony, és tanúi lehetünk a meghatározópolitikai cselszövéseknek, amelyek a kort tarkították. Megtudhatjuk, miként kezdte építeni az új országot István király, akit a nép mindvégig csak Vajknak említett. Jelen lehetünk a Veszprém melletti döntő csatában, és nyomon követhetjük a megtorlás éveit. A családtörténet folytatódik és bonyolódik. Egyszer fent, máskor lent, és az új hittel kapcsolatos megbékélés szinte lehetetlennek tűnik...

"Emma Woodhouse igazán mindent megkapott az élettől, ami szép és jó: csinos volt, eszes, gazdag, derűs természetű; már huszonegyedik évében járt, de komolyabb baj vagy bánat még sosem érte." E sorokkal kezdődik a jellegzetes Austen-hősnők közé méltán felsorakozó Emma regénye; s az említett számos jó tulajdonság, kedvező adottság ellenére bizony vele is végigjáratja az írónő a csalódások, kisebb-nagyobb bánatok, tanulságok iskoláját. Az események középpontjában három ifjú pár félreértéseken és viszályokon át győzedelmeskedő szerelme áll. A színtér, a környezet itt is ugyanaz, mint a többi Austen-regényben: vidéki angol úriházak, amelyek úgy élik a maguk derűsnek és kiegyensúlyozottnak látszó életét, mintha az országnak semmi köze sem volna a Csatorna túlsó oldalán dúló napóleoni háborúkhoz. De a szereplők újszerű érzékenységén, társadalmi komédiájuk apró mozzanatain mégis érezni, hogy a világ épp változófélben van körülöttük.

"Most már tudom, hogy csak jó lelkiismerettel lehetünk boldogok." "Mivel a hit szentté tesz Isten előtt, szentek azok a cselekedetek is, amelyek hitből fakadnak." "Minden, ami keresztény, a kegyelemre épül. " "Nem emberit ajánlok, hanem istenit. "Az Úristen mindig többet ad, mint amit kérünk tőle. Ha igaz módon kérünk tőle egy darab kenyeret, ő egy egész szántóföldet ad nekünk." "Istent szeretni annyi, mint magunkat gyűlölni és Istenen kívül semmit sem ismerni. " "Ha a Sátán dühöng ellenem, nevetek rajta és a kerteket, a Teremtő áldásait szemlélem és élvezem Őt magasztalva." "Egyedül a kereszt a mi teológiánk."

A Vér és kereszt trilógia első kötete visszavezet a 10. századi magyar történelem utolsó harmadába, a kereszténység felvételének korába, amikor kezdetét vette integ-rálódásunk a keresztény Európába. Géza nagyfejedelem az augsburgi csatavesztés után magyar földön bonyolult belső helyzettel szembesült, és ráébredt: gyökeres változtatásra van szükség, más-különben e soknemzetségű, ősvallásban élő nép beszorul a két keresztény nagyhatalom, a Szent Római Birodalom és Bizánc közé. Tartva a felmorzsolódástól úgy döntött, hogy békepolitikát folytatva szorosabb kapcsolatra lép Ottó császárral, s arra is hajlandó lesz, hogy felvegye a keresztény vallást, és terjessze azt a magyarság és a hozzá kapcsolódott nemzetségek körében. Ám a meggyőződés és a hit átformálása mindig drámai következmé-nyekkel jár. Vajon valóban pogányok voltak elődeink? Aligha. Ősvallásunkban minden megtalálható, ami e nagy múltú népet képes volt egyben tartani. Törzse-ink egyetlen Öregisten tisztelete mellett sokszínű és cizellált hitvilágban éltek. Géza és felesége, Sarolta nagyasszony, s fiuk, Vajk (I. István) tetteit számtalan tudományos és szépirodalmi kötet taglalja. Ezért most ebben a törté-netben - amely csaknem nyolc évtizedet ölel fel - kövessük nyomon a "másik oldalt", a pogánynak bélyegzett egyszerű emberek, nemzetségek sorsát. Vérrel, tűzzel és vassal épült az út, amely az ősi vallásból a keresztény-ségbe vezette a magyarságot. Emlékezzünk a magyar államiság kezdeti idő-szakának e viharaira egy család lebilincselő sorsán keresztül.

Ilosvay Ferenc (1914-1990) író, újságíró, lapszerkesztő volt, nyírségi földbirtokos családból származott. Publicistaként A reggel és a Pester Lloyd című folyóiratoknál dolgozott. Diplomáját mezőgazdasági és állatorvosi karon szerezte, így néhány évig állatélettani és erdészeti kutatóintézetben is tevékenykedett. 1944 őszén háborúellenes magatartása miatt a Gestapo letartóztatta és Dachau majd Buchenwald koncentrációs táboraiban raboskodott. A háború után a Szabad Szó munkatársa lett, majd az Erdőgazdasági Kutatóintézetben dolgozott, de klerikális és szovjetellenes vádak miatt a kommunista munkatáborokkal is volt alkalma megismerkedni. 1953-ban kiszabadult, és a gemenci vadrezervátum vezetője lett. 1956-ban Pesten részt vett a forradalomban, harcolt a Széna téren, s közben szerkesztője lett a Hétfői Hírlapnak, ezért 1957 elején nyugatra menekült. 1959-től egészen haláláig a Münchenben megjelenő Nemzetőr állandó munkatársa volt, s ezekben az évtizedekben bontakozott ki igazán szépirodalmi munkássága. 1967-ben megnősült, feleségével felváltva Bécsben és Stájerorsztágban éltek. Közben sokat utaztak, vadászszenvedélyét követve többször megfordultak Kenyában, az afrikai szavannák csodálatos paradicsomában is. Jó vadászatot! című művét még 1943-ban írta Nagykállón. A könyv hűen ábrázolja a szabolcsi vadászparadicsomot, melyet személyes élményei tesznek még színesebbé. A szabolcsi homok uralta vadászmezők nagyszerűségét rendkívül olvasmányosan tárja az olvasók elé, miközben nyulat, rucát, foglyot, fürjet, vadgalambot, rókát, fácánt, ludat, sőt fülesbaglyot is puskavégre kap. Írásai Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán és Fekete István műveivel mutatják a legtöbb rokonságot.

Jurán Vidor (1879-1963) felvidéki vadászírót és lapszerkesztőt a régi vadászirodalomban jártas olvasók bizonyára jól ismerik. Sajnos annak idején csupán két kötete jelent meg, azok is életének utolsó évtizedében. Halála után több mint harminc évet kellett várni arra, hogy műveit újra olvashassuk. Jurán Vidor az első és második világháború között megjelenő felvidéki Vadászlap szerkesztője volt. Tanárként dolgozott a Szepességben, de foglalkozott vadvédelemmel és vadőrként is munkálkodott. Több száz írása található régi újságokban. Nagy részükhöz ma már csak nehezen juthatunk hozzá. Ezekből válogatott most a kiadó olyan írásokat, amelyeket könyvben még nem olvashattunk. Dénes György méltóképpen jellemzi az író vadászathoz kötődő munkásságát: "Jurán Vidor aprólékos megfigyelő, s talán ez a titka mesteri hangulatkeltésének. Történeteiben megelevenedik a számunkra ismeretlen világ, benne élünk, lélegzünk, részesei leszünk a vadak örömének s tragédiájának. Az íróval hallgatjuk a fajdkakasok dürgését a felderengő hajnalban, vele járjuk a vadászparadicsomot, vele kergetjük a fehér őzbakot."

A biedermeier Pest ködös-párás Duna-parti világából rejtélyesen dereng föl a messzi földről érkezett Ulwing Kristóf építőmester hatalmas háza, ahol három generáció élete tárul elénk: a nagy gazdagságot szerző, kemény és elszánt építőmesteré, a vagyonnal és az érzelmeivel egyaránt takarékos fiú, János Hubert sorsa, valamint a tékozló unokáé, Ulwing Kristófé. A család históriája mégsem egyszerűen egy feltörekvő, majd romlásba vesző polgárdinasztia története. Titkos, ki nem mondott, meg nem élt szerelmek itatják át a regény lapjait, amelyből - amikor minden elvész - egy asszony odaadó hűsége és szeretete ad reményt a fennmaradásra. A felszínen a vagyon megszerzése, megtartása és az elszegényedés megfékezése mozgatja a szereplőket, a mélyben azonban leányok utáni be nem teljesült vágyak, vagy a mástól elvett asszonyok iránti hűség hajtja előre mindhárom generáció férfitagjait. Egy elhallgatott női név kísért az idős Kristóf és testvére, Sebestyén viszonyában is: Borbáláé, az asszonyé, aki az erősebb férfié lett. Egykori leányokról suttog a csend János Hubert körül is, aki ifjúi szerelmét áldozza föl az atyjának való megfelelés oltárán. A sors azután Zsófia képében hoz számára új vonzalmat, nem tudván, hogy eközben fia életét állítja át egy olyan pályára, amelynek óhatatlanul pusztulás a vége. Gyöngéd érzelmek hálója szövi át meg át az Ulwingok ősi házát, s e kusza szövedék -amelyen addig valamennyi családtag aláhull -, tartja életben Ulwing Annát, aki mindent és mindenkit elveszít, ám egy reményvesztett pillanatban, élete alkonyán, a legnagyobb ajándékot kapja, amelyben szerető asszonynak része lehet. Tormay Cécile regénye elnyerte az Akadémia irodalmi díját, számos nyelvre lefordították, később itthon mégis tiltották, méltatlanul hallgatták el, s veszett feledésbe. Megjelentetésével az irodalmi élet régi adósságát törlesztjük.