Lazi könyvkiadó strana 20 z 31
vydavateľstvo
Íriszdiagnosztika
A szem a lélek tükre - tartja a mondás -, de nemcsak a léleké, hanem a testé is, amint az Ferencsik István könyvéből kitűnik. Az emberi szem - ez a bonyolult működésű szerv - a szakavatott számára szinte mindent elárul "gazdájának" egészségi állapotáról. Ezért is alkalmazzák sok helyütt a világon az iridológiát a hagyományos orvoslás diagnózisainak kiegészítőjeként. A szerző - a témakör egyik legjobb hazai szakértője - imponáló szakszerűséggel mutatja be könyvében a szem szerkezetét és működését, és különös figyelmet szentel az írisz, a szivárványhártya elemzésének. Az írisz részei - némiképp leegyszerűsítve - a szervezet zónáinak felelnek meg. A gyakorlati vizsgálódások során a szerző először a zónák betegségállapotról valló szín- és formaváltozásait tekinti át, ismerteti a formaképződmények jelentéseit, majd írisztérképek segítségével és íriszfotók elemzésével segíti az olvasót az önálló íriszelemzésben. Az íriszdiagnosztika azért bír különös jelentőséggel, mert nemcsak a már kialakult betegségek megállapításában lehet a segítségünkre, hanem a szervezet elváltozásainak kóros tendenciáit is képes feltárni, már jóval a tünetek jelentkezése előtt.
Vypredané
8,46 €
Lacná kniha Íriszdiagnosztika (-90%)

0,85 €
8,46€
dostupné aj ako:
Lacná kniha Az utolsó angol úriember (-90%)
A régi világrend összeomlását és a modern idők hajnalát megrendítő erővel feltáró regénysorozat második kötetét tartja kezében az olvasó.
Kiégett barátság, elnyűtt szerelem, megsebzett lelkek: bűn és bűnhődés. Christopher Tietjens pokollá vált házasságából a lövészárkok ... Folytatás ›› fagyos rettegésébe menekül. Álmaiban sem gondolta volna, hogy a kíméletlen állóháborúnál is létezhet rosszabb. Tévedett. A felesége, Sylvia itt sem hagyja békén, és gonosz intrikáival, ügyes kis trükkjeivel az elmúló világ fülsiketítő haláltusájának kellős közepén is képes tovább feszíteni a húrt.
Ford Madox Ford évtizedeken át méltatlanul elfeledett tetralógiája kíméletlen őszinteséggel tárja elénk a külső és a belső valóság párhuzamait. A férfi és nő, a régi és új megkeseredett harcában egy pillanatra sem hallgatnak a fegyverek. Véget nem érő vajúdás ez, melyben a józan ész képtelen megküzdeni a mindent maga alá gyűrő őrülettel, s melyben egy gondolat marad csupán mozdulatlan a káosz közepén: Ami elmúlt, örökre elmúlt. Nem jön vissza soha.
Soha többé...
A(z) Az utolsó angol úriember (Könyv) szerzője Ford Madox Ford.
Vypredané
1,04 €
10,38€
dostupné aj ako:
Az utolsó angol úriember

Éjszaka Erdélyben
Szabó Dezsőről leginkább a vaskos, korszakot átfogó regények, a mindenre kiterjedő, alapos társadalmi elemzések jutnak eszünkbe, pedig az író a miniatúrának is nagymestere volt. Ennek bizonyítéka a kiadó vállalkozása: több kötetben közzétenni novelláinak káprázatos világát. ... Folytatás ››
Az első kötet elbeszéléseinek tematikailag a gyökerek, azaz Erdély a közös nevezője, hiszen "egész életem, egész művészetem Erdély meglényegülése". Ám a kötet egyúttal keresztmetszetét adja szerzője teljes írói és emberi világának is, hiszen a novellák alapvetően azon négy megkerülhetetlen tragédia szülöttei, melyek Szabó Dezsőt kínzóan foglalkoztatták.
Az I. világháború: akkoriban a következetesen háborúellenes Szabó Dezső a front közeli Ungváron tanárkodott. A sebesülteket, halottakat hazaszállító katonai vonatok, a gimnázium épületében rögtönzött hadikórház rettenete élete végéig elkísérte. E témakörben alapvetően egyvalamit boncolgat: lehetséges-e hűségesnek maradni az emberséghez? Trianon bekövetkezése: noha sorsszerűnek és a magyar politikai mulasztások miatt elkerülhetetlennek találja, mégis azt keresi, hogy a magyar, akin átlépett a határ, maradhat-e hűséges a nemzethez? A szenvedés egyetemessége: a korszak szörnyű társadalmi viharaiban a másik embert "szenvedésében társának" tekinti, és mindennél jobban érdekli e másikhoz való hűség fontossága. Öregedés: az agglegényként élő, gyermektelen író egyre kínzóbban ütközik bele az elkerülhetetlen vég, a rá váró nyitott sír víziójába, mely azzal szembesíti, hogy hűséges tudott-e maradni eredeti, kolozsvári önmagához mozgalmas élete elmúlt évtizedeiben?
A kötet valamennyi elbeszéléséből tehát Szabó Dezső legközpontibb etikai problémája bontakozik ki: a hűség.
A(z) Éjszaka Erdélyben (Könyv) szerzője Szabó Dezső.
Vypredané
11,12 €
A juhász és a sárkány
Az író híres mesefeldolgozásai immár nemzedékek számára jelenítik meg a képzelet varázslatos világát. A mesés szavú Elek apó szomszédos és távoli földek népeinek mesekincséből válogat e kötetben, mely nagy örömet nyújthat a ma gyermekeinek is.
A mesék Tatárország végtelen ... Folytatás ›› mezőiről, Spanyolhon napszítta tájairól, a messzi Albán hegyek közül, s a világ legkülönfélébb tájairól származnak: az ottani mesemondók történetei elevenednek meg a jellegzetesen Benedek Elek-i fordulatokkal, az író sajátos, eleven és tréfás elbeszélő modorában, ékes-szép nyelvezettel előadva a könyv lapjain.
Mesére éhes gyermek minden tájon akad, kell hát, hogy teremjenek melléjük képzeletet röptető, szemet csillogtató, kincses mesék is. Ennek ékes bizonyítéka a könyv, melyben a mesék világát Szűcs István kedves, derűs rajzai keltik életre.
A(z) A juhász és a sárkány (Könyv) szerzője Benedek Elek.
Vypredané
9,58 €
II. János Pál Csodái
Valóban egy szent vezette a Vatikánt Karol Wojtyla, a legendás II. János Pál pápa személyében? Valóban csodák kísérték a karizmatikus férfi pápaságát? Szentté avatása bizonyítékként szolgálhat arra, amiről Andreas Englisch, a német Vatikán-szakértő, két évtizeden át a saját szemével győződhetett meg: bizonyos jelek arra utalnak, hogy a lengyel pápa környezetében természetfeletti események - például spontán gyógyulások - következtek be. Ebben a könyvében Englisch hosszú évek kutatásának eredményeit gyűjtötte össze, érzékeltetve annak a Karol Wojtylának lelki erejét és szabadságát, akit se a vatikáni bürokrácia, se az egykori keleti blokk vezetői nem voltak képesek térdre kényszeríteni. II. János Pál pápa nem tekintett szentként saját magára. Az emberek közelségét keresve üzente a világnak: Ne féljetek!
Vypredané
10,35 €
Lacná kniha II. János Pál Csodái (-90%)

10,35€
dostupné aj ako:
Mathias Rex
Harsányi Zsolt Hunyadi Mátyás életútját dolgozza fel életrajzi regényében. Nem csupán az álruhában járó, keménykezű, de igazságos, trónra született uralkodót, a legendák Mátyás királyát írta meg, hanem a nemzeti király mítoszát ügyesen egyezteti, kapcsolja össze a történeti valósággal. Ez a Mátyás harcra és tudományra nevelődött: országa első bajvívója, s műveltsége, gyors észjárása tudósokat megszégyenítő. A fiatal lovag eszményképei apja - a hagyomány szerint Zsigmond király természetes fia - a törekvő Hunyadi János, és bátyja, a Cillei-Gara szövetség áldozatául esett László, az érett királyé azonban már Nagy Lajos és Zsigmond is, hiszen Mátyás is erős hadsereget, fejlett gazdaságot, virágzó tudományt és művészetet akar. Titkos álma, a német-római császárság űzi, hajtja egyre nyugat felé, miközben jól látja a török veszedelmet is. A mű nemcsak tanulságos (szerzője hatalmas forrásanyagra támaszkodott, s a regény Mátyás valamennyi emlékezetesebb tettéről beszámol), hanem mindezt fordulatosan, a történelmi regény színes, vonzó módszerével közvetíti az olvasónak. Harsányi Mátyás királya - amellett persze, hogy a magyarság egyik legnagyobb géniusza, s uralkodása a rendező értelem remeke - hús-vér ember, reneszánsz zsarnok, szerelmében megcsúfolt, meggyötört férfi, fiáért aggódó, büszke apa.
Vypredané
13,45 €
Lacná kniha Egy vadászéleten át (-90%)
Dr. Szent Ivány Géza (1870-1946?) gazdag földbirtokos volt, gyermekéveit a Nagy-Magyarországhoz tartozó "százbércű Gömörországban" töltötte. Mivel családja férfitagjai híres vadászok voltak, már korán belekóstolhatott a vadászat nemes szenvedélyébe. Fiatalemberként a gömöri földbirtokosok mellett sok neves főúri és hercegi vadásszal is kapcsolatba került, ezért több vadászuradalomban - betléri-, murányi- és balogvári uradalom, javorinai vadászparadicsom - vadászhatott szabadon.
Mint magyar királyi kincstári uradalmi ügyészségi vezető, munkaköréből adódóan gyakran volt alkalma vadászni a Magas-Tátrában elterülő kincstári vadászterületeken. A Csorba-tó fölötti Bástya-havasokon zergét lőtt, míg a tavaszi dürgés idején siketfajdvadászatra látogatott el a Mlinica-völgybe. Kapitális agancsú gímbikáját az Alacsony-Tátrában lőtte, kolosszális méretű remetekanját - mely 23 cm-es agyarpárral örvendeztette meg - a pelsőci Nagy-hegy egyik szurdokában ejtette el, mégis legjobban a tavaszi szalonkahúzásokat várta. Trianon után szép vadászterületeit - ahol apróvadra, gímszarvasra, őzre, vaddisznóra, sőt medvére is volt alkalma vadászni - messze sodorta a történelem vihara. Budapesten telepedett le, tollat ragadott, és papírra vetette több mint öt évtizednyi vadászattal kapcsolatos élményeit. Könyvében egy letűnt, soha vissza nem térő úri vadászvilág egyik utolsó hírmondójaként egyaránt szól saját vadászélményeiről, a hajdani gömöri vadászatokról, neves felvidéki úri vadászokról, de vadgazdálkodási kérdésekkel is foglalkozik.
Vypredané
1,00 €
10,00€
dostupné aj ako:
Egy vadászéleten át

10,00 €
Székely tragédia
Nyirő József kevésbé ismert, életében kötetbe nem került, leginkább folyóiratok hasábjain megjelent novelláinak foglalata ez a könyv.
Az ízes erdélyi szó ötvösének igazi műfaja a novella. A kötetből népének tragikus életérzése sugárzik, az író rövidprózákba, feszes-tömör, néhol allegorikus-szimbolikus megoldású, balladás hangvételű írásokba sűrítette a székelység életérzését, drámai - olykor tragikomikus - helyzetét, amelybe Erdély magyarsága került, és amelynek lesújtó hatásán sem a nép, sem az író nem tudott felülemelkedni. Ám a "székely apostol" művei mégsem gyűlöletre, hanem szeretetre tanítanak, az írásokból a székelyek csalódások és megpróbáltatások ellenére is töretlen és törhetetlen hite tárul elénk.
Az íróra annyira jellemző tragikus események itt is jelen vannak, de sokszor napfényes jelenetek szomszédságában. Üdítően hat a meg-megjelenő góbés furfang, s még Uz Bence alakja is felbukkan, azokban a novellákban, amelyeket az író nem dolgozott bele a regénybe.
Nyirő írói eszköztárának egész gazdagsága felvonul: remek jelenetező képessége és dramaturgiai hajlama, az ízes székely nyelvjárás és a népi misztika ismerete, finom lélektani megfigyeléseinek árnyaltsága, nyelvi jellemábrázoló tehetsége, természetfestő ereje, melyek kifogyhatatlan mesélőkedvvel párosulnak. Mindez egy olyan író tollából, aki szenvedélyesen szerette szülőföldjét és az "ő népét", azt a közösséget, amelyből vétetett, és akikre rendkívül büszke is volt.
Vypredané
10,38 €
Erény és bölcsesség
"Ezer csatában győzhet le
az egyik győztes ezreket,
A másik egyet: önmagát -
ő a győztesek győztese."
"Mert gyűlöletet
sohasem szüntet meg másik gyűlölet.
Örök törvény: ha nem gyűlölsz,
úgy szűnik meg a gyűlölet."
"A haragot szelídséggel,
a rosszat jóval győzze le,
a fösvényt bőkezűséggel,
igaz szóval a hazugot."
"Ha pénzeső hullna,
az sem csillapítná a vágyakat.
Szemernyi édesség és sok fájdalom jár
a vágy nyomán."
"Nézd, a világ olyan,
mint egy tarka királyi díszkocsi.
A balga felborul vele,
okos ember nem ül bele."
Vypredané
7,65 €
Hideg napok
„Amikor a Hideg napokban regénybe ágyazva előadtam mindazt, amit krudélis hajlamú magyar tábornokok és törzstisztek a magyar nép nevében ezernyi ártatlan szerb és zsidó ember ellen Újvidék ama gyilkos három napján 1942-ben elkövettek, számoltam azzal a reménységgel, hogy válaszul s tán hálából, akad szerb író, aki emléket állít azoknak a magyar tízezreknek, akiket úgyszintén ártatlanul gyilkos gazemberek a jugoszláv nép nevében megkínoztak és halálba küldtek.
Ám mindhiába! Közel három évtizedes várakozás után nem térhettem ki a végül is reám maradt feladat elől, hogy megírjam az 1944-es bácskai vérbosszú könyvét is.
A Jugoszláviában élő magyar százezrek lelkében izzó sebként máig ott ég a negyvenezernyi elpusztított rokon: apa, fiú, testvér megbecstelenített, eltiltott emléke. De a megbillent, megsértett, félbeszakított erkölcsi világrendet ki kell egyenlíteni. Megbékélés nélkül nincs igazi béke a lelkekben. A vérbosszú által kiontott vér eltörlésére nagyon kedvező lehetőség a töredelmes bűnvallomás. Erre ad alkalmat nyíltan feltárt szörnyűségeivel ez a könyv minden délszláv továbbélő számára: Bocsássatok meg ti is! És soha többé!”
Vypredané
10,71 €
Viharlovasok - A táltos fia
Árpád népe - sok harc és viszontagság után - megszállja a Kárpát-medence keleti oldalát, e régtől kiszemelt földet, s a törzsek ideiglenes szállásokat foglalnak.
Hogyan tovább?
Kelendő a magyar fegyver nyugaton, de legalább annyira félik is azt. Arnulf keleti-frank császár a lombard Berengár ellen hívja hadba pénzért és zsákmányért a Duna bal partján éppen csak megtelepült magyarokat, s ezzel elkezdődik az a több évtizedes
időszak, amit - tévesen - a "kalandozások korá"-nak nevez a történelem.
Sok ezer magyar harcos indul nyugatnak, s ott vágtat közöttük az, akit a táltos fiának hívnak. Feladata a nyugati seregekről és a
politikai körülményekről történő adatgyűjtés, mellyel közvetlenül segíti Árpád és Kurszán hadászati és földfoglalási elgondolásait, a Kárpát-medence végleges birtokba vételének tervét. A nagyfejedelem és a vezér példátlan diplomáciai érzékkel fordítják a magyar törzsek hasznára a képlékeny katonapolitikai helyzetet, s figyelmüket a gazdag nyugat felé fordítják.
Nem találván egyéb utat elűzésünkre, a magyar törzsek végleges kiirtására a frank Gyermek Lajos király és a bajorok a Duna
völgyében százezres haddal törnek a magyar gyepű felé...
Harc a továbbélésért, avagy az első "honvédő háború?"
A regény hiteles történelmi adatokra és eseményekre építkezve beszéli el a honfoglalásként jelzett időszak első tíz esztendejét, és megpróbál választ adni a kérdésre: vajon csupán kalandozásnak tekinthető a nyugat felé törekvés, vagy sokkal inkább tudatosan tervezett politikai döntések állnak a háttérben?
Vypredané
10,71 €
Karaván a havasokban
Életének, írásainak felfedezésével Maderspach Viktor alighanem nemzeti történelmünk utolsó magyar akcióhősévé vált. Írásművészetének utóéletét gazdagítva és a rajongóinak szolgál csemegeként e kötet, amely a szinte teljesen elfeledett, beszerezhetetlen kisregényeit, elbeszéléseit gyűjti egybe, s amelyeket akár kaland- vagy vadászirodalomként is olvashatunk.
Maderspach Viktort kora gyermekkorától szinte eleve elrendelt hatások érik, a nagyszülők példája, hazaszeretete egész jellemét és életútját meghatározzák. A szabadságharc bukása után a család áttér a fakitermelésre, a faüzemekben a fiút a világ minden tájáról odavetődött, kalandos sorsú, olykor nagyon is kétes egzisztenciák egész hada veszi körül (Régi történet az erdélyi havasokból, Karaván a havasokban). A maguk módján éppúgy nevelik, tanítgatják a rendkívül értelmes, tehetséges, kiváló szellemi és fizikai adottságokkal rendelkező fiatalembert, mint édesapja, a neves vadász, a Zsil-völgyi faipar egyik első fejlesztője. Viktor pedig figyel és tanul, sportol és mérnöki tanulmányokat folytat, írogat és vadászik, utazgat és - született parancsnok, nagyhatású vezéregyéniség lévén - valóságos tábort vonz maga köré.
Később, akár a régi mesterlegények, szakmát tanulni indul a világba, eljut Amerikába (A nászajándék, Vadászati és halászati élmények Amerikában), ahol bútorgyári munkásként dolgozik, de Törökországot éppúgy meglátogatja (Kalandok Keleten), mint Afrikát. A magyaron kívül hat nyelven beszél, és egészen természetes, hogy a háború kitörésekor önként jelentkezik harctéri szolgálatra.
De ez már egy másik történet...
Vypredané
10,00 €