Lazi könyvkiadó strana 8 z 27

A börtön komor árnyéka ad különös, tragikomikus hátteret annak a hatalmas, nagyívű, sok figurát megmozgató, több szálon futó és izgalmas fordulatokban bővelkedő regénynek, amelyben Dickens kora társadalmának szinte teljes keresztmetszetét adja. A fin om lélekrajzzal ábrázolt számos szereplő közül kiemelkedik Amy Dorrit "kicsi, félénken-csendes alakja". Sorsa már születésekor eldőlt, hiszen az adósok börtönében látta meg a napvilágot. Apja évtizedek óta él itt, és Amy az, aki felnőve nemcsak róla, de testvéreiről is odaadóan gondoskodik. Egy napon találkozik a jómódú Arthur Clennammel, aki családjának titka után nyomozva arra a következtetésre jut, hogy az valamiképpen a Dorrit család tragédiájával áll összefüggésben. Mindent megtesz, hogy a titokra fényt derítsen, és addig is segítsen Amyn, akinek áldozatossága, nemessége és jósága elbűvöli őt. A bebörtönözöttség - a valóságos és képletes rabság - meghatározó elem a történetben a későbbiek során is. Kit bűnei, kit titkai, kit érzelmei, kit valós rácsok tartanak fogva. A komorságot azonban kiválóan oldja a szerző cinikus humora, a briliáns párbeszédek, nyelvi bravúrok és a beszédes névválasztás. Ahogyan a cselekmény bonyolódik, a hétköznapi figurák története példázatszerűvé emelkedi k, és kirajzolódik egy üzenet egyetemes kötelességünkről: embernek, jónak, tisztának és igaznak maradni - és szeretni - minden körülmények között.

"A kalauz azonban felriasztja. - Jegyeket kérek! - Most válik el! - gondolja rémülten a halottvivő, és odanyújtja két jegyét. - Az enyém s a feleségemé! - A kalauz a halott arcába világít lámpájával és megremeg. Alszik! - válaszol a sötétben egy vésztjósló, komor hang. A kalauz tétováz, de egyszerre elszánja magát és a jegycsípővas beleharap a halott jegyébe is." Íme, a magyar novellairodalom egyik legszebb, legmegrázóbb, katartikus jelenete Nyirő József tollából. Elárulhatjuk: a Kopjafák nem szűkölködik ehhez hasonló jelentekben. Nyirő ebben az életművében is kiemelkedő jelentőségű, olvasmányként pedig lebilincselő kötetben ugyan a székely temető kopjafáit faggatja letűnt korok hajdani embereinek sorsáról, de valójában nagyon is az élők számára keresi a zűrzavaros idők buja növényzetében a jövendőbe vezető utat. Sokat elmond jelenünkről, hogy e kutakodás - az egyébként időtálló esztétikai hozadékán túl - még ma sem érdektelen számunkra.

Fekete István műveit a Lazi Könyvkiadó tíz évvel ezelőtt kezdte megjelentetni. A "Zsellérek"-kel 2002-ben induló sorozat a további korai regényekkel folytatódott, amit előbb az elbeszélések, majd a publicisztikák teljességigényű, tematikus válogatásai követtek. Ez az összesen huszonhét kötet bizonyosan a majdani edíciók megkerülhetetlen forrása lesz. A búcsúkötet a válogatásban kezdetektől nélkülözhetetlen Horváth József gyűjtései alapján jött létre. A gyenesdiási bibliográfus nemrégiben néhány elfeledett közleményre bukkant. Ezek témája, cselekménye a korábbi könyvekből ismerős lehet, tehát az ismétlődések miatt maradtak ki belőlük. Ám így, egymás után szerkesztve az úgynevezett naiv olvasat csapdáira hívják fel a figyelmet. Fekete István elsőszemélyű, bizonyíthatóan önéletrajzi írásai ugyanis arra csábítanak, hogy szó szerint értelmezzük a történteket, megfeledkezve a múlt felidézésének korlátairól.

Walter Hartright tehetséges festő lehetne, de szerény rajztanárként kénytelen tengetni életét. Rég megszokta, hogy érzelmeit a kabátjával együtt az előtérben hagyja, mikor előkelő családok kisasszonykáit tanítja a rajzolás alapjaira. A magára erőltetett fegyelem azonban csődöt mond, amikor elszegődik a cumberlandi Limmeridge House-ba két úrihölgy mellé. Az egyik, a szókimondó, tűzrőlpattant Marian akár az életét is adná imádott húgáért, a szép, gyöngéd, szelíd, merengő Lauráért, aki művészi hajlamait az akvarellfestészetben szeretné kamatoztatni. Megtörténik hát a baleset, kölcsönös szerelem szövődik Walter, és a rangban-vagyonban felette álló szép kisasszony között. Ám Laura jegyben jár. Választottja, Sir Percival Glyde látszólag maga a nagyúri kifinomultság és figyelem, a lány mégis megérez valamit abból, hogy e frigyből csak rossz származhat. Mivel azonban ekkoriban egy nőnek nemigen lehet önálló akarata, férjhez megy a baronethez. Ezzel aztán elszabadul a pokol. A szó szoros értelmében, mert az újdonsült férjnek ördögi segítője is akad, Fosca gróf, aki olasz titkos társaságok tagja. A két minden hájjal megkent gazember Laura örökségére pályázik, ehhez azonban el kell tenni őt láb alól. Vagy mégsem? Hátha egy hasonmás is megteszi helyette, a titokzatos fehér ruhás nő... Walter elszánt harcot folytat a két hétpróbás gazember ellen, hogy visszaadja szerelme személyazonosságát... A regény megjelenésekor elsöprő sikert aratott. Collinsnak, Dickens közeli barátjának a kisujjában van az írás mestersége, finoman megrajzolt hangulatai, természetleírásai tele vannak színekkel, fényekkel és árnyakkal, impresszionista vibrálással. A mesterien megszerkesztett történet letehetetlenül izgalmas, lidérces álmok, kákával benőtt, sötét tavak fokozzák rossz előérzetünket.

Bársony István természetimádó vadásznak tartotta magát, és ez az önmeghatározás jól kirajzolódik ebben a válogatáskötetben is. A természetimádó vadászról azt kell tudni, hogy "vad nélkül sokszor tér haza, de hangulat nélkül sohasem. Nincs az esztendőnek olyan szaka, a napnak olyan órája, perce, az időjárásnak olyan szeszélye, hogy a nyílt szemű és fogékony lelkű megfigyelő mindig és mindenütt meg ne telnék a természet gyönyörűségeivel." A vadászat szeretete Bársony Istvánnál családi örökség volt: édesapja vezette be ebbe a világba, amely aztán az egész életét meghatározta. Nyolcéves korában lőtte első vadját, s tizenhárom esztendősen vált önálló vadásszá. Később azután hazánk szinte valamennyi tájegységén vadászott, élményeit papírra vetette. Termékeny író volt, írt elbeszélést, rajzot, regényt és főképpen természetleírást és vadászrajzot. A Petőfi Társaság és a Kisfaludy Társaság is tagjai közé választotta. Főleg vadásztörténeteivel aratott sikereket. Hangulatos írásai ritka természetismeretről tanúskodnak, színes stílusuk révén a közönségnél nagy kedveltséget szereztek Bársony Istvánnak. E kötet a négy évszak változó keretében vonultatja fel a pazar tájleírásokat, a költői hangulatokat, a hasznos gyakorlati tudnivalókat - és persze az állatokat: olvashatunk többek között vaddisznó-, szarvas-, őz-, medve-, farkas-, szalonka- és vadlibavadászatról, valamint hűséges vadászebekről. "Aki a hangulatokból jobban kiveszi a részét, az a természetimádó; de a vadász az, aki mindenüvé elvezet, ahol a hangulat megterem."

Georges Duroy leszerelt őrmester mindössze néhány frankkal a zsebében érkezik Párizsba. Egykori bajtársa szerez számára állást egy helyi lapnál. Ifjú hősünknek nincs különösebb tapasztalata a tollforgatás terén, ezért eleinte barátjának felesége, Madeleine segít rajta. Ám nem ő az egyetlen nő, akinek a rendkívül ambíciózus és nem kevésbé vonzó Georges igénybe veszi a segítségét. A férfi hamar felismeri ugyanis, hogy az érvényesülés legegyszerűbb útja Párizsban a női szalonokon - esetenként hálószobákon - keresztül vezet. Ezzel egy nem mindennapi karriertörténet veszi kezdetét, melyet a szerző csípős iróniával és érzéki megjelenítő erővel mutat be. Sokan úgy tartják, ez Maupassant legteljesebb regénye, melyben leginkább megmutatkozik páratlan társadalom- és lélekábrázoló képessége, éles szatírája. A regényt többször is megfilmesítették már világszerte. A legújabb filmváltozat az Alkonyat-sagával ismertté vált Robert Pattinson főszereplésével készült, és egyes jeleneteit Budapesten forgatták.

A Lazi Könyvkiadó a rendíthetetlen hazafi, frontharcos, a Kárpátok nagy vadásza, Maderspach Viktor életművének újabb darabjával, a "Páreng-Retyezát-Vadászataim a Déli-Kárpátokban" című munkájával örvendezteti meg mindazon olvasóit, akiket érdekelnek ennek a rendkívüli embernek az írásai. Könyve a vadászati irodalom egyik gyöngyszeme, amely nem csak a vadászok és természetbarátok számára, hanem mindenkinek maradandó élményt nyújt. Maderspach Viktor, a medvevadászatok hőse apróbb vadakra is szívesen vadászott. Családja erdélyi birtokai, Nagy-Magyarország, de talán Európa legpompásabb és legérdekesebb hegyvadonjai a Kárpátokban terültek el, így már gyermekkorában hatalmába kerítette a vadászat szenvedélye. Írásaiban igen olvasmányosan és szenvedélyesen idézi fel egy-egy nyuszt, zerge, szarvas, farkas és nem utolsósorban medve elejtésének kalandját. Elbeszéléseiből kitűnik, hogy rendíthetetlen vadászszenvedélyét mindig össze tudta egyeztetni a természet és az állatok szeretetével, védelmével. Izgalmas, olvasmányos történetei következetes és követendő vadászetikát sugallnak. Nem véletlen, hogy ezen kötetéhez jó barátja, Kittenberger Kálmán írt előszót. A vadászatokat megörökítő írások az eredeti fotók kíséretében jelennek meg.

A biedermeier Pest ködös-párás Duna-parti világából rejtélyesen dereng föl a messzi földről érkezett Ulwing Kristóf építőmester hatalmas háza, ahol három generáció élete tárul elénk: a nagy gazdagságot szerző, kemény és elszánt építőmesteré, a vagyonnal és az érzelmeivel egyaránt takarékos fiú, János Hubert sorsa, valamint a tékozló unokáé, Ulwing Kristófé. A család históriája mégsem egyszerűen egy feltörekvő, majd romlásba vesző polgárdinasztia története. Titkos, ki nem mondott, meg nem élt szerelmek itatják át a regény lapjait, amelyből - amikor minden elvész - egy asszony odaadó hűsége és szeretete ad reményt a fennmaradásra. A felszínen a vagyon megszerzése, megtartása és az elszegényedés megfékezése mozgatja a szereplőket, a mélyben azonban leányok utáni be nem teljesült vágyak, vagy a mástól elvett asszonyok iránti hűség hajtja előre mindhárom generáció férfitagjait. Egy elhallgatott női név kísért az idős Kristóf és testvére, Sebestyén viszonyában is: Borbáláé, az asszonyé, aki az erősebb férfié lett. Egykori leányokról suttog a csend János Hubert körül is, aki ifjúi szerelmét áldozza föl az atyjának való megfelelés oltárán. A sors azután Zsófia képében hoz számára új vonzalmat, nem tudván, hogy eközben fia életét állítja át egy olyan pályára, amelynek óhatatlanul pusztulás a vége. Gyöngéd érzelmek hálója szövi át meg át az Ulwingok ősi házát, s e kusza szövedék - amelyen addig valamennyi családtag aláhull -, tartja életben Ulwing Annát, aki mindent és mindenkit elveszít, ám egy reményvesztett pillanatban, élete alkonyán, a legnagyobb ajándékot kapja, amelyben szerető asszonynak része lehet. Tormay Cécile regénye elnyerte az Akadémia irodalmi díját, számos nyelvre lefordították, később itthon mégis tiltották, méltatlanul hallgatták el, s veszett feledésbe. Megjelentetésével az irodalmi élet régi adósságát törlesztjük.

"Az első gondolat a lélek szava." "Ezentúl nem szabad magyarnak lenni? Nincs múlt, történelem, faj, irodalom, művészet, ország, semmi magyarul tovább, csak szolgaság és nemzetközi színtelenség?" "Naiv vagyok... Azt még feltételezni sem mertem volna, hogy bárki is akadjon a magyar parlamentben, aki idegen érdekek és szempontok csatlósaképpen magának az országnak és nemzetnek katasztrófájára spekuláljon..." "-Én nem is hiszem, hogy elítéljenek! Miért? Soha senkinek rosszat nem tettem, mindenkin csak segíteni igyekeztem. Magyar engem el nem ítél otthon! -A magyarok nem. Bizonyosan nem!" "Uram, Jóisten! Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a virág!"

A szabad és vad természet ünnep- és hétköznapjai egyaránt feltárulnak előttünk a szerző gyönyörű leírásaiban, a téli alkony mozdulatlanságától az éjszakai erdő nyüzsgő élővilágának élet-halál harcáig. Hatalmas és fenséges az a panoráma, amely elénk tárul imádott "havasai" csodálatos világából, átmelegítve a hivatásos természetbarát vagy vadász szívét ugyanúgy, mint az érintetlen természet szépségei iránt érdeklődő olvasóét.

"A halál szép, egyetlen valóságos cél, amiért ember, állat él" - hangzik el a Havasok könyvében. Könnyen belátható - nem széplelkeknek való világ ez. Sőt, embernek is alig. Nyirő József novelláiban a halál a havasi életnek olyan folytonosan jelenlévő valósága, mely alól a havasi élőlények egyike sem vonhatja ki magát. Medvék, farkasok, hiúzok, madarak élik a székely havason egyhangúnak nehezen mondható életüket, egymásnak és a zord időjárás szeszélyeinek kiszolgáltatva, mégis harmóniában. Ha ez nem így van, annak csak egy oka lehet: az, hogy megjelent közöttük az ember: "Ember van az erdőben. Tudja minden, mert megfertőzött mindent." De nincs mit tenni, együtt kell élni (vagy halni) vele. S furamód, az állattörténetek is akkor a legszebbek, ha hőseik emberi tulajdonságokkal bírnak, emberi eszményekért harcolnak és ember módjára buknak el. Az eltiport kölykeiért élete árán is bosszút álló farkas, vagy beteg bocsáért az erdőtűzbe rohanó anyamedve az önfeláldozásra is képes szülői szeretet megrázó példái. A haldokló farkasnak az elmúlás küszöbén megfogalmazott dilemmája pedig - "Mindössze ennyi az élet. Ezért bizony nem érdemes élni. Mégis szép volt!..." - emberibb már nem is lehetne... A székely havas izgalmas, drámai pillanatokban bővelkedő mindennapjait megörökítő kötet világirodalmi mércével mérve sem marad el Jack London vagy Kipling hasonló művei mögött. Megfigyeléseinek pontossága, fantáziájának eredetisége, gondolatainak férfiassága és kiemelkedő elbeszélő tehetsége - íme, azok az erények, amelyek Nyirő e művében is jól kimutathatók.

Vérbeli székely népmesékből állt össze ez a csokornyi válogatás, meséket termő, elmúlt időkből merítve. Ízes, szép nyelvezetüknek, már-már elfeledett, kincses szavaiknak köszönhetően olvasásuk nagy örömére szolgál kicsiknek és nagyoknak. Mesét mesélnek a székelyek, vagy az életükről mesélnek? A székely népmesék népereklyék: romolhatatlan kincsként, el nem hervadó vadrózsaként ránk maradt, valósággal ötvözött, de álomba röpítő, szívet-lelket melengető múltdarabok. A történetekben természetesen fel-felvillan a csavaros székely észjárás éppúgy, ahogy Erdély különös hangulata, és felbukkannak a szívünknek kedves hősök ugyanúgy, ahogy az utálnivaló gonoszak is. Velük járjuk be a csodálatos vagy éppenséggel hétköznapi történések színhelyeit, ahol végül, így-vagy úgy, a jók mindig elnyerik jutalmukat, a rosszak pedig az őket megillető büntetésüket, ahogyan az rendjén is van.

Vitéz Somogyváry Gyula az 1920-30-as évek hazai közéletének ismert személyisége. Változatos, drámai életsorsának nyitányát az első világháború jelentette. Érettségi vizsgája után önként jelentkezett katonának, harcolt az olasz és az orosz fronton egyaránt. Töretlen akaratereje és izzó hazaszeretete átsegítette a nehézségeken. A háború végén tartalékos főhadnagy volt, ezt követően részt vett a vörös hatalom elleni szervezkedésben. Érdemeiért 1921-ben Horthy Miklós vitézzé avatta. Költői tehetsége már fiatalon megnyilvánult, a háborús élmények hatására pedig megkezdte regényírói munkásságát is. Legnépszerűbb művei közé tartozik ismert regénytrilógiája - Virágzik a mandula..., Ne sárgulj, fűzfa!, És Mihály harcolt... -egy szociográfiai megfigyelésekben gazdag élményregény-folyam, amely az első világháború kezdetétől a Tanácsköztársaság bukásáig mutatja be a magyar történelem viharos és tragikus korszakát. A nyitó darab, a Virágzik a mandula... főhőse, Fűzfa - aki maga az író, és aki szintén hazafias érzésektől vezérelve önként jelentkezett a frontra - hűen festi le a katonaélet szépségeit, de a gyilkos olasz front és a híres Bruszilov-offenzíva miatt a keleti front nem kevésbé rettenetes harcait is. Somogyvári Gyula élete valódi magyar sors. Tartották irredentának, ellenforradalmárnak, németellenesnek, antifasisztának, kommunistaellenesnek, nacionalistának. Ő azonban csak magyar módon gondolkodott és cselekedett egy nem magyar korban. Ötvennyolc éven át e nemzet érdekében, az iránta táplált magas hőfokú szeretet birtokában munkálkodott. Írásai és tettei harmonikus egységet teremtettek: a humanitás, a mély istenhit és a hazaszeretet nemes érzülete dobogott benne élete utolsó pillanatig.

Szerelmi történetként, és messziről indul a cselekmény. Az erdélyi református teológus, a tehetséges Simándy Pál kitűnő bizonyítványokkal, ám megtört szívvel tér haza Utrechtből Kolozsvárra. A református püspöktől azt kéri, hogy a koldusok papja, az elhagyottak támasza, a szenvedők vigasztalója lehessen. Így kerül Magyargarabóra, Bod Péter egykori templomába, a görgényi havasok közé, hogy a magyarság megmaradásának végvári vitéze legyen e nyomorultul tengődő havasi faluban. Simándynak azonban nemcsak a nyomorral, a babonákkal, a tudatlansággal kell megküzdenie, hanem az erőszakosan terjeszkedő román ortodox egyház helybeli képviselőjével, Todorescu pópával is. A nyelvek, a kultúrák és felekezetek párharcában váratlan fordulat áll be, amikor Simándy őrülten beleszeret a román pap lányába, Floricába. Eleve kilátástalan szerelmük epizódjai egy szörnyű tragédia felé vezető út állomásai, amelynek betetőzéseképpen a lelkész rájön, hogy a lány apja a bukaresti nagyromán irredenta központ ügynöke... A lebilincselően izgalmas, epizódról epizódra drámaibbá váló, szenvedélyes hangszerelésű és sokrétű regény a nemzet katasztrofális sorsát a maga érzelmi életében mélyen megélő hős története.

Nemzeti hőseink egyike, Maderspach Viktor a trianoni tragédia után is hű marad szülőföldjéhez, és kényszerűen román állampolgárrá válva próbál élni birtokán. Nem hagyják. Világháborús szereplése, a Székely Hadosztályban véghezvitt tettei miatt ugyanis nagy vad a román titkosrendőrség számára. A sorozatos zaklatások és provokációk rövidesen cselekvésre kényszerítik: 1921 májusában a szó szoros értelmében kénytelen kitörni a családi fészekből, s birtokáról fegyveres harc után megszökve, a havasokon át az őt üldöző zászlóaljnyi katona elől Csonka-Magyarország felé veszi az irányt... Kalandos és hihetetlenül izgalmas eseményekben gazdag útjáról szól a "Menekülésem Erdélyből" című írása. Magyarországra érkezése után azonnal bekapcsolódik a fegyveres küzdelembe Nyugat-Magyarországért. Egykori különítményeseinek maradékával és új társakkal ismét harcba száll. 1921 augusztusában már ott van a Sopron környéki felszabadító harcokban, szeptemberben részese az osztrák csendőrséget megfutamító Rongyos Gárda győzelemének. Szeptember végéig a Nagymartoni V. Felkelő "hadsereg" parancsnoka, majd Sopronban az Ostenburg-zászlóalj tisztje... Élményeiről, tapasztalatairól szól "Élményeim a nyugat magyarországi szabadságharcból" című, korábban napilapban, sorozatban megjelent írása.

"Íme, az ember!" - mondja Pilátus János evangéliumában, felkínálván a megkínzott Jézust az embereknek, hogy azok megtartsák a földi életnek, és ekkor még bízik a szerencsés fordulatban. "Íme, az emberek!" - mutat rá Nyirő kortársaira, s gesztusában nyomasztóan több a reménytelenség, a lemondás és a keserűség, mint Pilátuséban. Ő már nem bízik a szerencsés fordulatban. Talán mert jobb emberismerő. A negyvenes évek világháború sújtotta Európájában ez egyébként több mint természetes. Ezzel napjaink olvasója is tisztában van. Azzal viszont már kevésbé, hogy a háború befejezése sokak számára nem a Gonosz fölötti győzelem örömmámoros, zászlólengetős, pezsgőpukkantós, kalapot-sapkát levegőbe dobálós, katonaölelgetős ünnepnapjait hozta el, hanem a pokoljárás egy újabb nyitányát. Mert a fegyverek ugyan már nem dörögnek, de a háború nyomán kialakult katonai-politikai helyzetben továbbra is sok millió hazáján kívül rekedt vagy rekesztett embernek kell üres kézzel szembenéznie a létbizonytalanság, gyökértelenség, reményvesztettség és jövőtlenség lélekölő támadásával, sőt a halállal is: vagy a foglyokkal való embertelen bánásmód, vagy a hazatoloncolás következtében. Nyirő regénye egy maroknyi magyar menekült háború utáni kálváriájának állít emléket.