Lazi könyvkiadó strana 6 z 31

A lélek sebeit gyógyító füveskönyvében Gárdonyi Géza fiai és tanítványai figyelmébe ajánlja bölcs, intő és őrködő gondolatait, amelyek reményei szerint az ifjak javát szolgálja. A magasztosabb témák - mint például a lélek, hit, felebaráti szeretet vagy életcél - mellett kitér a hétköznapok dolgaira is: többek között az udvariasság, a pénz, a kenyér vagy a dohányzás kérdéskörére. "A könyvre adott pénz látszólag eldobott pénz. Mint a vetőmag." "Minden, amit szépnek látok, növeli lelkem világosságát. Erősebb, jobb, istenibb vagyok tőle. Minden, amit gyűlölök és mégis foglalkozom vele, csökkenti lelkem erejét és világosságát. A gyűlölet felhőként vonul át az emberi lelken, s nagysága és vastagsága arányában fedi el a napot." "Az emberek megmossák az arcukat, kezüket, de vajon hányan vannak azok, akik mindennap megmossák a lelküket is?" "A múlt nem a tied, csak az utána vonuló árnyék. A jövő nem a tied, csak az elébed vetülő sugara. Az óra a tied, csupán az óra, amelyben élsz. Ne siess ki belőle, ha napfényes, virágos békességgel teljes: a világ minden üzlete nem ér fel a szívnek egy boldog órájával."

A kristálytiszta kék ég alatt elterülő Balaton a nap sugarát millió apró fénycsillámra bontja szét nappal, éjjel pedig az óriási aranykorongként tündöklő telihold széles aranyhidat von a tóra, amely a szív kincséhez vezet el. Ezt a varázslatos tájat az emberi képzelet óriások, tündérek, boszorkányok, varázslók, lidércek és ördögök lakhelyének festi le, ahol csodálatos, mitikus történetek teremnek. A furcsa formájú kövek, sziklák, dombok és hegyek, az egykori lápi világ, az ősmocsár, a gyógyvíz megannyi ihletadó, különleges meseforrás. A történelmi események szintén otthagyták a nyomukat a tájon. Regék, elbeszélések őrzik az ősi hitvilág és a keresztény hit harcát, a vészterhes török időket, Kinizsi Pál esetét a malomkővel, a betyárvilágot, a '48-as huszárok hőstetteit vagy a reformkor kulturális hatásait. Lipták Gábor válogatása a Balaton vidékének mondáiból, meséiből és a tóhoz fűződő érdekes történetekből merít azzal a céllal, hogy "honismeretre, műemlékeink megbecsülésére, az ország szép tájainak megkedvelésére, a jó értelemben vett hazaszeretetre" buzdítson.

A Nadler Herbert naplóbejegyzéseit publikáló sorozat legújabb részében az 1942-es és 1943-as évek vadászatai kerülnek bemutatásra. A háborús 1942-es évben még a természet nyugalma is felbolydult, hiszen a rendellenesen hosszú, kegyetlen tél után megkésve érkezett csak meg a tavasz, és az állatok viselkedése is mutatott változásokat. Ebben az esztendőben - noha változatos helyszíneken űzte a vadat - a vadászszerencse jobbára elkerülte a szerzőt, aki gyakran hiába "cserkelt, lopakodott, tervezett, számítgatott, leskelődött, várt és reménykedett". A következő évben azonban már jóval több akadt az eredményes, élvezetes és tanulságos vadászkirándulásokból, amelyek során még egy medve is sikeresen puskavégre került a kárpáti vadonban. Ha a (vadász)szerencse forgandó is, a becsület állandó: Nadler Herbert úgy tekint a vadászmesterségre, mint ami gyakran "főképpen szellemi elfoglaltság, érdekes feladatok keresése és megoldása", de soha nem lehet egyenlő a céltalan pusztítással.

Eric Marshall fényes jövő előtt álló fiatal férfi, egy vagyonos család sarja, aki - azért, hogy szívességet tegyen egy barátjának - helyettes tanári állást vállal a Prince Edward-sziget egy kisvárosában, Lindseyben. Nem számít túl sok izgalomra, arra meg különösen nem, hogy az élete éppen ezen a helyen változik meg gyökeresen. Pedig pontosan ez történik vele, amikor az egyik sétája során egy titokzatos, régi gyümölcsöskertre bukkan, ahonnan elbűvölő hegedűszó hallatszik. Ezen a varázslatos helyen ismerkedik meg egy tragikus sorsú, szép és különleges lánnyal, Kilmenyvel, s ez a találkozás olyan események láncolatát indítja el, amelyek során rég eltemetett titkok látnak napvilágot, s amelyek alaposan megbolygatják a békés kisváros nyugalmát.

"Megállj, majd én megmutatom neked, hogy akad még a Pál utcaiak közt is bátor fiú, ha nem más, hát a Nemecsek, a közlegény! Itt vagyok, kérem, kihallgattam az egész tanácskozást, visszaloptam a zászlónkat, most tessék, csináljanak velem, amit akarnak, verjenek meg, csavarják ki a kezemből a zászlót, mert magamtól ugyan oda nem adom. Tessék, tessék, csak rajta! Hiszen én egyedül vagyok, maguk meg tízen vannak!" "A Pál utcai fiúk a legjobban szívemhez nőtt könyvem, 1906-ban írtam folytatásokban egy ifjúsági lap számára, amelyet volt tanárom, Dr. Rupp Kornél szerkesztett. Abban az időben természetesen még nem volt rendezett írói beosztásom, s így a körúti művészkávéház karzatán írtam délutánonként az egyes folytatásokat. Erre a szedő személyesen ügyelt fel, és szinte kitépkedte kezemből az esedékes kéziratlapokat. Egyébként is szerettem a karzaton dolgozni a nagy csend miatt, mert a szokásos kávéházi zsibongáson és a szünet nélküli katonazenekaron kívül semmi sem zavart meg a munkában. Szóval ezen a nyugodt helyen álmodtam vissza a gyerekkoromat, mikor még a Lónyay utca református gimnáziumába jártam, és valóban megvolt a grund a Pál utcában. Bár a regény fantáziám szüleménye, a figurái azonban éltek. A diáktársaim voltak ezek, akik közül kettővel még máig is a legjobb barátságban élek."

Svejk egyike azoknak az irodalmi alakoknak, akik a szó szoros értelmében önálló életre keltek: akinél csaknem lényegtelen, hogy ki is volt szülőatyja, azaz a róla szóló világhírű regény szerzője. Egy 2019-es európai felmérés szerint ezer megkérdezettből több mint 700 ismeri a derék katona alakját, de alig 500-an tudják megnevezni a könyv íróját. Így aztán olvasóink se csodálkozzanak, hogy Svejk füveskönyve lett kötetünk címe, de azért ne feledjék: valójában a cseh író, Jaroslav Hasek örökéletű sorainak legjobbjait gyűjtöttük össze tíz fejezetben, külön gondolva a magyar olvasóközönségre is.

„A ?Klastrom titká”-ban új oldaláról ismerhetjük meg Jane Austent. Halála után kiadott regényében az (ön)ironikus Austen mutatkozik meg nagy kifejezőerővel és roppant szórakoztató formában.Mint minden regényében, az írónő itt is egy fiatal lány, Catherine Morland útját ábrázolja, akit kezdettől fogva „antihősnőként” mutat be. A sokgyerekes, szegény papi családban felnőtt Catherine semmi különleges tulajdonsággal nem dicsekedhet, sem nem bájos, sem nem tehetséges vagy szépreményű, ám nagy csodálója a kor „gótikus” rémregényeinek. Életére is úgy tekint, mintha regényhősnő volna, és önnön jövőjét olvasná a fordulatos regények lapjain. A jövő azonban nem tartogat számára sem szerencsés kimenetelű hintóbalesetet, amely során a semmiből felbukkanó hős megmenti majdani szíve hölgyét, sem fényes báli részvételeket, sem örökké tartó barátságokat. A lányka bathi utazása balesetmentesen zajlik, élete első bálján kis híján elvész a tömegben, anélkül, hogy bárki lovagféle fölfigyelne rá, igaznak tűnő barátságáról pedig csak egyedül ő nem sejti, hogy üres, pénzhajhász és naivitását kihasználó kapcsolat csupán.A Northanger Klastrombeli látogatása ugyan megcsillantja előtte a dermesztő kalandok lehetőségét: szellemjárta padlásszobákat, holttestnek ható viaszfigurákat, föld alatti cellákba zárt, elgyötört feleségeket, titkos csapóajtókat, ám a regényes fordulatok és a romantikus titkok itt is elmaradnak.Catherine jutalma mindössze némi élettapasztalat, mert ahogyan illúzióit vesztve kezdi megérteni a való életet, lassan kigyógyul romantikus csacskaságaiból, és igazi Austen-hősnővé válik: önismeretet szerez. Még egy tisztes kérő is felbukkan, akinek az oldalán aztán Catherine új fejezetet nyithat egy immár kevésbé ábrándos-ijesztő történetben: a saját hétköznapi életében.

A címben szereplo fejedelmi ékszer, nem más, mint korának legdrágább nyakéke, egy páratlan kincs, amely tulajdonképpen soha nem is volt a királyné tulajdona.  Hogy kerül mégis összefüggésbe a nevével? Egy világraszóló szélhámosság révén, ami önmagában is egy izgalmas történet, de csak még izgalmasabb lesz, amikor az író tágabb kontextusba helyezi: a francia forradalom eloszelét megsejtetve benne.   A nagy forradalom elotti évtizedekben két párizsi ékszerész, Charles August Boehmer és Paul Bassenge évek hosszú és csendes munkájával összevásárolták Európa legszebb gyémántjait, majd elkészítették az akkori világ legdrágább ékszerét. Eredetileg Madame Du Barrynak szánták, vagyis XV. Lajos királlyal akarták kifizettetni. Miután azonban XV. Lajos hirtelen meghalt, új vevő után kellett nézni. Idővel arra jutottak, hogy „csak egy valaki van a világon, akit nyilván a sors is arra szemelt ki, hogy ennek a kincsnek birtokába jusson: ez Marie Antoinette, Franciaország ifjú királynéja”. Csakhogy a számításba egy kis hiba csúszik: a királyné nem óhajtja az ékszert…  Noha Szerb Antalnak ez a muve bevallottan nem regény, és nem is történelmi tanulmány, az író páratlan irodalmi stílusa, – melynek egyaránt része közvetlen eloadásmódja és imponálóan széles muveltségének elegáns megcsillogtatása – nemcsak elgondolkodtató, de rendkívül szellemes és élvezetes olvasmánnyá teszi első sorától az utolsóig.

Boris Johnson - miközben Winston Churchill unokájával beszélget, aki szerint a nagyapja "sok szempontból teljesen átlagos, családos ember volt" - azon gondolkodik, hogy mégis mi volt az a tényező, ami Churchillt annyira különlegessé tette, hiszen "egy átlagos családos férfi nem ad ki annyi szöveget, mint Shakespeare és Dickens együtt, nem nyeri el az irodalmi Nobel-díjat, nem végez négy kontinensen x mennyiségű emberrel harci összecsapásokban, nem lát el minden fontos állami tisztséget, beleértve a miniszterelnöki posztot (kétszer is), nem vállal nélkülözhetetlen szerepet két világháború során is a győzelem elérésében, és halála után nem adják el festményeit egymillió dollárért. Küszködöm, hogy valahogy rájöjjek, mi volt a forrása belső energiájának." Ennek a "küszködésnek" az eredménye ez az utánozhatatlanul egyedi stílusban, tagadhatatlan rajongással és rendkívül olvasmányosan megírt könyv a britek legendás miniszterelnökéről, akiről mindig élvezet olvasni, hiszen amellett, hogy megkerülhetetlen alakja volt a történelemnek, lenyűgöző, markáns egyéniséggel, sajátos világlátással, éles ésszel és kitűnő humorral is bírt, az élete pedig eleve kész regény.

Amikor a firenzei születésű Niccoló Machiavelli (1469-1527) belépett a politikai és irodalmi életbe, az egyesült Olaszország igénye már egész Itália-szerte kibontakozóban volt. Ő maga is elkötelezett híve volt Itália egyesítésének, és mind az irodalmi műveit, mind a politikai, jogi, filozófiai értekező szövegeit nemzeti nyelven, olaszul írta. Akiről úgy vélte, hogy sikeresen élére állhat az egyesítő mozgalomnak, azt lelkesen segítette, szolgálta. Egy ideig a Firenzei Köztársaság második kancellárja lett, s ezáltal a városállam vezető testületének, a Tízek Tanácsának tagja is, így hivatalához a diplomáciai jellegű küldetések és a hadsereg szervezése is hozzátartozott. Ebben az időszakban elsősorban hadtudományi és politikai-diplomáciai tárgyú tanulmányokat és elmélkedéseket írt, amelyekben kitért a hadsereg szervezéséről, felszereléséről, végül a háborúk lehetőségeiről szóló gondolatokra is. Ezen írásainak végső összefoglalása A háború művészete, amelyet sokan mind a mai napig a hadtudomány első klasszikus művének tartanak.

A huszárság valós, történelmi fogalma az idők folyamán a bátorsággal, hősiességgel, virtussal összefonódva folklórkinccsé nemesedett, és a mesék birodalmában a huszár legyőzhetetlen vitézzé, sárkányok, vadak, zsiványok és gonosz tündérek legyőzőjévé vált. Ez a kötet azt a pillanatot ragadja meg, amikor a díszes csákót, zsinórozott dolmányt és mentét viselő, fegyverüket csörtető huszárok átlépik Meseország határát, hogy álomparipájuk hátán csodás tetteket vigyenek véghez, és megküzdjenek minden ellenséggel. A huszár mint főhős jelenti tehát ihlető forrását az e kötetbe válogatott meséknek, történeteknek, ahol a főszereplők lehetnek akár életre kelt gyermekjátékok, de valós történelmi személyek is, és ahol a harc a hazáért, a becsületért, a jóért folyik, mindazért, ami az életben fontos; hűséggel, tisztességgel, és – örökké.

„Emma Woodhouse igazán mindent megkapott az élettől, ami szép és jó: csinos volt, eszes, gazdag, derűs természetű; már huszonegyedik évében járt, de komolyabb baj vagy bánat még sosem érte.” E sorokkal kezdődik a jellegzetes Austen-hősnők közé méltán felsorakozó Emma regénye; s az említett számos jó tulajdonság, kedvező adottság ellenére bizony vele is végigjáratja az írónő a csalódások, kisebb-nagyobb bánatok, tanulságok iskoláját. Az események középpontjában három ifjú pár félreértéseken és viszályokon át győzedelmeskedő szerelme áll. A színtér, a környezet itt is ugyanaz, mint a többi Austen-regényben: vidéki angol úriházak, amelyek úgy élik a maguk derűsnek és kiegyensúlyozottnak látszó életét, mintha az országnak semmi köze sem volna a Csatorna túlsó oldalán dúló napóleoni háborúkhoz. De a szereplők újszerű érzékenységén, társadalmi komédiájuk apró mozzanatain mégis érezni, hogy a világ épp változófélben van körülöttük.

A nyilas-uralom idején játszódó történetben - amelyből Fábri Zoltán rendezésében nagyszerű film is készült - egy négyfős baráti társaság szokásához híven összegyűlik egy kis esti borozgatásra, eszmecserére. Aznap a társaság ötfősre bővül, és az apró-cseprő napi ügyek megbeszélése mellett egy komoly filozofikus kérdés is terítékre kerül: ha maguk dönthetnének arról, hogy haláluk után egy gazdag, ám kegyetlen és zsarnoki uralkodó vagy egy megalázott, megnyomorított, de tiszta lelkiismeretű rabszolga testében születhetnének újra, vajon melyik mellett tennék le a voksukat? A kérdés még hazatérésük után is foglalkoztatja őket, és sorsuk úgy alakul, hogy hamarosan valóban választaniuk kell a tiszta lelkiismeret és a szabadság között, méghozzá úgy, hogy az előbbi a halált, utóbbi pedig a megalázottságot jelenti. Vajon tiszta szívvel meghalni, vagy - a mások iránt már korábban vállalt felelősség miatt - megtörten tovább élni a nehezebb vállalás? Vajon mi hasonló helyzetben hogyan cselekednénk? Hiszen "mindannyian oda vagyunk kötözve más emberek életéhez, és nem dönthetünk szívünk szerint!" "Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket az Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg." Jel 6.9

A jó nevű, ám szegény családba született Fanny Price-t anyja a Mansfield Parkban lakó gazdag rokonaihoz küldi. A mansfieldi kastély Sir Thomas Bertram otthona, itt él feleségével és négy gyermekével. A család befogadja ugyan a lányt, de sohasem kezeli egyenrangúként. Fanny életében mély törést jelent a szülői házból való kiszakadás, és helyzetét - különösen a kezdeti időkben - nem túlzottan könnyíti meg a két elkényeztetett Bertram lány sem. De a fiúk közül az egyikben, Edmundban hamarosan megértő társra talál, s barátságuk idővel szerelemmé érik. Az évek során nemcsak Fanny járja ki az érzelmek iskoláját, hanem négy fiatal rokona és a sorsukban oly jelentős szerepet játszó szép Crawford testvérpár is, akik megnyerő modorukkal és külsejükkel alaposan felforgatják a család mindennapjait, és összezilálják a konzervatív értékrendet. A művet, melynek fő- és mellékszereplői egyaránt emlékezetes, árnyaltan megrajzolt figurák, a jellegzetes austeni irónia teszi még élvezetesebb olvasmánnyá.

Szent László az Úr 1095. esztendejében visszaadta lelkét Teremtőjének. Halála előtt azonban még egy utolsó, nagy jelentőségű döntés várt reá. Meg kellett neveznie utódját a királyi trónon. Végnapjait e gyötrő kérdés keserítette meg: Kálmán vagy Álmos? Végül hosszas töprengés és vívódás után Kálmánt nevezte meg utódjának. A döntésével elindította azt a viszályt, amely az új király, Könyves Kálmán egész uralkodását végigkísérte. A 12. század elejére repíti az olvasót Kollár Zsolt történelmi regénye, amely méltó folytatása a Szent László testamentuma című művének. Sodró lendületű, izgalmas történet, amelyet a főszereplők jellemének részletes megrajzolása, az Árpád-kori királyság színes ábrázolása, Esztergom, Jeruzsálem, Konstantinápoly és Regensburg középkori városainak bemutatása tesz teljessé. Kálmán és Álmos a királyi trónért folytatott küzdelemben, mély hitükben bízva, hol tudatosan, hol érzelmeiktől elbizonytalanodva haladnak, vagy épp sodródnak sorsuk beteljesedése felé. Tudják: végül úgyis Isten ítél felettük.

Hála az öreg Mr. Laurence örökségének, tíz évvel az alapítás után Plumfield főiskolává nőtte ki magát. A régi növendékek ifjakká, illetve bájos és törekvő fiatal hölgyekké serdültek, akik a maguk útját járják a nagyvilágban. Ám egy fiatalnak ugyanannyi a gondja-baja, mint egy gyereknek, és ilyenkor kiderül, hogy ők még mindig Jo "fiai"... Louisa May Alcott (1832-1888) Pennsylvaniában született. Mire ő és három nővére kinőtt a gyermekkorból, cseppet sem gyakorlatias apjuk csődbe vitt egy forradalmian idealista oktatási elveken alapuló iskolát (a plumfieldi iskola mintaképét), egy gazdaságot és egy utópisztikus vegetáriánus közösséget. Louisának tehát már kamasz fejjel ki kellett találnia valamit, amivel hozzájárulhat a családi bevételhez. Néhány évig rémtörténeteket, illetve melodramatikus ponyvaregényeket szállított folyóiratoknak. Ezután arra gondolt, hogy ő és három nővére tökéletes modellek lennének egy komolyabb regényhez. Így született meg a Kisasszonyok, amelyből hamar klasszikus lett. Életszerű alakjainak és helyzeteinek köszönhetően az olvasók mohón várták a folytatásokat, s ez a családregény-folyam sok évvel a szerző halála után még mindig képes megindítani az olvasót.