Libri Könyvkiadó strana 12 z 128
vydavateľstvo
A Bánlaky-örökség
"A történelem körbevesz, akár az erdő."László Boglárka nagyívű történelmi kalandregényében négy generáció életét kísérhetjük figyelemmel, a monarchiabeli boldog békeidőktől egészen napjainkig. A kötet lapjain így közel egy évszázad telik el, világháborúkkal, forradalommal, diktatúrával. Mindezen hatások alól nem vonhatják ki magukat a baravári kastélyban élő Bánlakyak és leszármazottaik sem.A történet Bánlaky Pál gróffal veszi kezdetét. Az ő halálát követően a birtok a legkisebb fiához, Bálinthoz kerül. A grófot lenyűgözi az 1900-as párizsi világkiállítás, birtokát modernizálja, és az elsők között lesz automobil-tulajdonos Magyarországon. A gróf és felesége, Mária gyermekkoruk óta ismerik egymást, ám a szerelmet mindketten a házasságon kívül találják meg. A bonyodalmaknak azonban mindez csak a kezdetét jelenti...Miközben a Bánlaky-kastélyban és -uradalomban számtalan sors fonala kapcsolódik össze, színes kor- és társadalomrajz bontakozik ki az olvasó szeme előtt, aki végül, amikor a mozaik utolsó darabja is helyére kerül, maga is megválaszolhatja a regényfolyam központi kérdését: elfuthatunk-e a sorsunk elől, vagy minden meg van írva számunkra előre?
Na stiahnutie
10,98 €
A folyó éneke - (Különleges kiadás)
"A remény arra sarkallja az embert, hogy olyasmiről álmodjon, ami nem lehetséges..."
1834., Karib-szigetek.
A rabszolgaságot ugyan eltörölték a barbadosi ültetvényeken, de ezzel a kiszolgáltatottság és függés csak új nevet kapott. Rachel, aki születése óta a gazdájának dolgozik, még hat évig kénytelen a cukornádföldeken robotolni.
Az egyre fojtóbb és zártabb életet élő asszony egyetlen gondolatba kapaszkodik kétségbeesetten; meg kell találnia a gyermekeit, akiket az évek során kivétel nélkül elragadtak tőle. Olyan erős ez a vágy, hogy elszökik és hosszú, veszélyes útra indul, hogy ráleljen az igazságra, még ha az elviselhetetlennel kell is szembe néznie.
Eleanor Shearer regénye megrendítő történet az anyai szeretetről, a soha el nem haló reményről és kitartásról. Csodálatos elbeszélés arról, mit is jelent valójában a szabadság, és hogy hányféle módon találhatunk rá.
"Azon az éjszakán Rachel megint ugyanazt álmodta. A felperzselt fák. Mellette Micah.
- Hát én nem ilyennek képzeltem - szólalt meg a fia.
- Mi az, amit nem ilyennek képzeltél?
- A szabadságot.
Rachel tekintete végigsuhant az őket körülvevő halott erdőn.
- Nem. Hát én se ilyennek képzeltem."
A telhetetlen agy
Miért kívánom annyira az egészségtelen ételeket? Miért lógok annyit a közösségimédia-oldalakon? Miért zsúfolom tele a lakásomat felesleges tárgyakkal? Sokan tettünk már fel magunknak hasonló kérdéseket, és tűnődtünk el azon, miért olyan nehéz leküzdeni ezeket a rossz szokásokat.
A jó hír az, hogy a hiba nem bennünk van.
Michael Easter, az emberi viselkedés fáradhatatlan kutatója szerint a sóvárgás, a szüntelen információéhség és a felhalmozás évezredek óta velünk vannak, ám abban a formában, amelyben valaha a túlélésünket szolgálták, ma már csak hátráltatnak minket, elhízáshoz, túlfogyasztáshoz, függőséghez és szorongáshoz vezetnek. Éppen ezért új módszereket kell találnunk, amelyek átkeretezik a gondolkodásunkat, s ehhez Easter kivételes embereket, tudósokat, felfedezőket és újítókat hívott segítségül.
Az ő történeteik, kiegészülve a legfrissebb tudományos eredmények ismertetésével, mindannyiunk számára hasznos inspirációt nyújtanak ahhoz, hogy elhagyjuk a rossz beidegződéseket, és új értelmet találjunk az életünknek, amely túlmutat a céltalan fogyasztáson és felhalmozáson.
A holdkapu
Lebilincselő történet szerelemről, háborúról és egy három generáción átívelő rejtélyről.1939. A második világháború elől menekülve Grace, az előkelő angol lány a gyönyörű, ám borzasztóan rideg gardedámja, Rose kíséretében elhagyja hazáját, hogy a világ másik végén fekvő Tasmaniába utazzon a nagybátyjához. A vadon és az óceán szépsége, valamint a jóképű ír szomszéd, Daniel hatására Grace lassanként kinyílik, és elkezd élni. Amikor azonban a férfi bevonul a hadseregbe, és a csatatérre készül, borzalmas titkot hagy maga mögött, amely örökre összeköti hármójuk sorsát.1975. Willow és a férje váratlanul egy elhagyatott házat örököl a tasman tengerparton. Elképzelésük sincs arról, ki hagyhatta rájuk az örökséget. Elhatározzák, hogy kiderítik, ki volt a titokzatos épület korábbi tulajdonosa, s egy olyan rejtélyre bukkannak, amely alapjaiban változtatja meg az életüket.2004. Libby elől az anyja, Willow egész életében eltitkolta az apja tragikus halálának körülményeit. Egy megfakult fénykép azonban feltépi a régi sebet, és arra készteti a lányt, hogy befejezze a nyomozást, amit az apja majd harminc évvel korábban kezdett el. Pedig vannak olyan titkok, amelyekre jobb, ha nem derül fény...
Na stiahnutie
10,98 €
A rossz menyasszony
"Mindig a tündérmesék boldog befejezésére vágytam, de ilyesmi nem létezik. Talán az igaz szerelem csak annyit jelent, hogy két ember egymást választja a rájuk váró nehézségek ellenére, mert úgy érzik, hogy megéri.Mert tényleg megéri."Raven, mióta az eszét tudja, olthatatlanul szerelmes Aresba. Most pedig szenved, mert a vágyott férfi nem őt, hanem a nővérét vezeti oltárhoz.Hannah azonban nem jelenik meg az esküvőn... Más körülmények között lefújnák az eseményt, és szomorúan tudomásul vennék a dolgot, ez azonban nem akármilyen esküvő! Itt két illusztris család gyermekének kell egybekelnie, ami óhatatlanul nagy hírveréssel jár. Micsoda botrány kerekedne! A szennylapok kéjesen csámcsognának a fiaskón, hogy a kiismerhetetlen milliárdos médiamogult faképnél hagyta az arája.Így Ravennek nincs más választása, mint átvenni a nővére helyét... Az ő szemszögéből ez talán nem is olyan nagy tragédia, ám hamarosan megtapasztalja, hogy a házasság Ares Windsorral egyáltalán nem leányálom... Ravennek mégis eltökélt szándéka, hogy elnyerje a férfi szívét. Bármi áron, hiszen szerelemben és háborúban minden megengedett. Ez pedig háború!
Na stiahnutie
10,98 €
Macskát receptre
Szívmelengető olvasmány mindazoknak, akik szeretik a macskákat, és azoknak, akik csak ezután fogják megszeretni őketEgy homályos kiotói sikátorban, egy régi épület negyedik emeletén várja pácienseit a Nakagjó Lélekgyógyászat, ahol mindenki ugyanabban a különleges kezelésben részesül, bármi is legyen a panasza. A titokzatos klinika orvosa azt vallja, "a legtöbb gondra gyógyír a macska", ezért egy-egy cicát ír fel a munkahelyi nehézségekkel küzdő Sútának éppúgy, mint a családjától elhidegült Kogának, vagy az iskolai beilleszkedés miatt szorongó Aobának. Bár a gyógymód kezdetben mindenkit meglep, a macskák az összes beteg életébe elhozzák a kívánt változást.Isida Só nagy sikerű könyvében jó érzékkel ragadja meg a nagyvárosi élet sokunk számára ismerős sivár, sokszor abszurd hétköznapjait. Ebben az álomszerű történetben a macskák melegséget, reményt, misztikumot csempésznek gazdáik otthonába, segítenek nekik megismerni önmagukat, és társul szegődnek melléjük a gyógyulásban.
Na stiahnutie
10,70 €
Áldozati bárányok
"A kislány teste, mint egy angyal, egybeolvadt a friss hóval... mintha imádkozás közben elszenderedett volna..."
Cudar hideg volt aznap, az iskola bezárt. Alfie céltalanul bóklászott a templomkertben. Észrevett valamit. A kislány fekete haja úgy terült szét a havon, mint egy sötét glória.
A gyermekhalál még a sokat látott rendőröket is különösen megviseli.
Lehet, hogy az áldozat a kis Willow Devine, akinek aznap reggel jelentették az eltűnését. Ám ez egy másik gyerek, a nyolcéves, szőke hajú Naomi.
Lottie kétségbeesetten próbálja megtalálni Willow-t. Kiderül, hogy mindkét gyerek ministráns volt a katedrálisban. Maguire atyának sziklaszilárd alibije van a lányok eltűnésének idejére, de Lottie gyanítja, hogy a férfi többet tud, mint amennyit elárul.
Másnap Willow kis testét a város másik végében találták meg. Lottie úgy érzi, senkiben sem bízhat, legkevésbé a lányok szüleiben. Miért állította Willow anyja, hogy a lányok nem ismerték egymást? És miért nincsenek fényképek Naomiról az otthonában?
Aztán egy kisfiú is eltűnik a kórusból...
Lottie Parker versenyt fut az idővel, hogy megállítsa a gyilkost...
Biztonságos kötődés
Mindnyájan tartós és szeretetteljes kapcsolatra vágyunk, de milyen egy egészséges kapcsolat?
Julie Menanno párterapeuta szerint, ha a kötődési mintázatunkkal tisztában vagyunk, és felismerjük a sérüléseinket, az az első lépés a gyógyulás, megbékélés útján.
A Biztonságos kötődés segítségével megtudhatjuk:
- hogy melyek a kötődési alaptípusok, beazonosíthatjuk a saját és a partnerünk kötődési stílusát is;
- hogy hogyan léphetünk ki az ismétlődő konfliktusok ördögi köréből;
- hogy védekezés helyett miképpen tehetjük a sebezhetőségünket előtérbe;
- hogy milyen forgatókönyvekkel tehetjük könnyebbé a nehéz helyzeteket a kapcsolatunkban;
- hogy miként befolyásolja a szexuális életünket a bizonytalan kötődés és hogyan változtathatunk rajta.
Julie Menanno könyve segít szembenézni önmagunkkal, felismerni a szerepünket, mintázatainkat és útmutatást ad a kölcsönösen boldog, kielégítő és stabil párkapcsolat eléréséhez.
"A Biztonságos kötődés végső soron abban segít, hogy megtudjuk, mire van szükségünk ahhoz, hogy egészséges kapcsolatot ápolhassunk valakivel. (...) De vajon akkor is a hasznunkra lehet ez a könyv, ha éppen nem élünk párkapcsolatban? Teljes mértékben, hiszen a téma egyetemes: ha nem élünk párkapcsolatban, akkor azt segíthet megértenünk, hogy gyermekkori kötődési tapasztalataink miként befolyásolták múltbeli párkapcsolatainkat, és hogyan bukkanhatnak fel majd a későbbiekben. Mindaz, amit a könyvből megtudhatunk, az önmagunkhoz való viszonyunkat is befolyásolhatja. Végtére ez a viszony, illetve az öngondoskodás képessége vagy hiánya nemcsak az egészséges énkép, hanem a működő partnerkapcsolat kialakításához is nélkülözhetetlen. (...) Őszintén hiszem, hogy ez a könyv mindenkinek a segítségére lesz, aki tudni szeretné, miként alakíthat ki kötődést másokkal."
A holdkapu - (Különleges kiadás)
Lebilincselő történet szerelemről, háborúról és egy három generáción átívelő rejtélyről.
1939. A második világháború elől menekülve Grace, az előkelő angol lány a gyönyörű, ám borzasztóan rideg gardedámja, Rose kíséretében elhagyja hazáját, hogy a világ másik végén fekvő Tasmaniába utazzon a nagybátyjához. A vadon és az óceán szépsége, valamint a jóképű ír szomszéd, Daniel hatására Grace lassanként kinyílik, és elkezd élni. Amikor azonban a férfi bevonul a hadseregbe, és a csatatérre készül, borzalmas titkot hagy maga mögött, amely örökre összeköti hármójuk sorsát.
1975. Willow és a férje váratlanul egy elhagyatott házat örököl a tasman tengerparton. Elképzelésük sincs arról, ki hagyhatta rájuk az örökséget. Elhatározzák, hogy kiderítik, ki volt a titokzatos épület korábbi tulajdonosa, s egy olyan rejtélyre bukkannak, amely alapjaiban változtatja meg az életüket.
2004. Libby elől az anyja, Willow egész életében eltitkolta az apja tragikus halálának körülményeit. Egy megfakult fénykép azonban feltépi a régi sebet, és arra készteti a lányt, hogy befejezze a nyomozást, amit az apja majd harminc évvel korábban kezdett el. Pedig vannak olyan titkok, amelyekre jobb, ha nem derül fény...
Gáza kapuja - Az izraeli-palesztin konfliktus legsötétebb napja
Lélegzetelállító beszámoló arról, hogyan mentette meg egy izraeli nagyapa az unokáit 2023. október 7-én
Egy történet, amely bemutatja a Hamász-támadás előzményeit, a mélyben meghúzódó történelmi feszültségeket, és hogy miért nem tudta megvédeni Izrael az állampolgárait
2023. október 7. reggelén Amir Tibon és a felesége lövések hangjára ébredt az izraeli Nahal Oz nevű kibucban, amely kevesebb mint egy kilométerre fekszik a gázai határtól. Pár perccel később már a házuk biztonsági szobájában csitítgatták a két kislányukat, miközben az ajtó mögül fegyverlövések hallatszottak. Amir mobilja kezdett lemerülni, de még el tudta küldeni a következő üzenetet az apjának: "A lányok nagyon jól viselkednek, de félek, hogy nemsokára elvesztik a türelmüket, és a Hamász meghall minket idebent."
Nagyjából hetven kilométerre északra, Tel-Aviv partjainál Amir szülei megszakították szokásos kora reggeli úszásukat, beugrottak a kocsijukba, és egy pisztollyal elindultak Nahal Oz felé, hogy megmentsék a családjukat.
A Gáza kapuja nem csak egy család menekülését beszéli el: bemutatja a gázai határvidék - az otthonuk - múltját, azokat a politikai rezsimeket, amelyek az évtizedeken keresztül folytatott háborúskodással ártottak ezeknek az összetartó közösségeknek és gázai szomszédjaiknak, valamint emléket állít a támadás áldozatainak.
"Érzékletes, hiteles és helyenként megrázó beszámoló - nemcsak a támadás napjáról, hanem az életről Gáza és Izrael határán, valamint a zsidók és palesztinek közötti harcról." - Lesley Stahl, tudósító, 60 Minutes
"Mirivel olyan hangot hallottunk, amitől rémülten néztünk össze: géppuskaropogást.
Eleinte távolról hallatszott, a földek irányából. A korábbi támadások alatt az egyedül amiatt aggódtunk, hogy megússzuk-e az aknagránátzáport, sosem gondoltuk volna, hogy a Hamász átlép a határon. De a zajok pontosan erre utaltak. Ráadásul, bár folytatódott a bombázás, egyre több idő telt el egy-egy becsapódás között. Ettől eszembe jutott: vajon azért fejezik be a bombázást, mert akik csinálják, behatolnak a településre?
Nem volt sok időm mérlegelni a kérdést. A géppuskaropogás közeledett, mintha már a kibucot körülvevő körgyűrűről jönne - amely bőven Nahal Oz kerítésén belül húzódik. Aztán már a mi környékünkön szólt, közvetlenül a házunk előtt. Arab kiabálást is hallottunk, és azonnal megértettük, mi történt.
Valóra vált a legrosszabb rémálmunk: Izrael védelmi rendszerét - a kerítéseket, a kamerákat, a biztonsági berendezéseket, amikről mindig azt hittük, hogy megvédenek a határ túloldalán tanyázó terrorista-hadseregtől - áttörték. A Hamász eljött értünk."
Macskát receptre - Elragadó történet egy helyről, ahol minden bánatos lélek gyógyírra lel
Szívmelengető olvasmány mindazoknak, akik szeretik a macskákat, és azoknak, akik csak ezután fogják megszeretni őket
Egy homályos kiotói sikátorban, egy régi épület negyedik emeletén várja pácienseit a Nakagjó Lélekgyógyászat, ahol mindenki ugyanabban a különleges kezelésben részesül, bármi is legyen a panasza. A titokzatos klinika orvosa azt vallja, "a legtöbb gondra gyógyír a macska", ezért egy-egy cicát ír fel a munkahelyi nehézségekkel küzdő Sútának éppúgy, mint a családjától elhidegült Kogának, vagy az iskolai beilleszkedés miatt szorongó Aobának. Bár a gyógymód kezdetben mindenkit meglep, a macskák az összes beteg életébe elhozzák a kívánt változást.
Isida Só nagy sikerű könyvében jó érzékkel ragadja meg a nagyvárosi élet sokunk számára ismerős sivár, sokszor abszurd hétköznapjait. Ebben az álomszerű történetben a macskák melegséget, reményt, misztikumot csempésznek gazdáik otthonába, segítenek nekik megismerni önmagukat, és társul szegődnek melléjük a gyógyulásban.
A víz szövetsége
1900, Kérala, Délnyugat-India. Egy tizenkét éves kislány, aki csak nemrég veszítette el imádott édesapját, fontoseseményre készül: a saját esküvőjére. Jövendőbelije egy negyvenéves özvegy, akivel még sosem találkoztak, és akiről egyetlen dolgot tud csupán, hogy családjában minden generációban akadt legalább egyvalaki, aki vízbe fúlt. Márpedig Kéralában a víz az úr: apró patakok, csatornák és széles folyók hálózzák be a termékeny földterületet, az emberek csónakokkal közlekednek, és a gyerekek már egészen kicsi koruktól a lagúnákban úszkálnak. A családban viszont, ahová a lány beházasodik, a víz nem áldás vagy öröm, hanem örök veszélyforrás...Abraham Verghese legújabb regénye számtalan elágazásával, ellenállhatatlan sodrásával maga is olyan, mint egy szeszélyesen kanyargó, lenyűgöző szépségű folyó: a monumentális történet egy család három generációján keresztül nyújt betekintést India huszadik századi történelmébe, a hiedelmekbe és a sorsfordító tudományos felfedezésekbe."A víz, amelybe percekkel korábban lépett, már régen tovafolyt, mégis itt van, múlt, jelen és jövő feltartóztathatatlanul összekapcsolódnak, mint a megtestesült idő. Ez a víz szövetsége: hogy mindannyian elkerülhetetlenül összekapcsolódnak a tetteik és az elmulasztott tetteik által, és senki sincs egyedül. Ott marad, és hallgatja a csobogó mantrát, az éneket, amely sosem marad abba, és vég nélkül ismétli az üzenetét, hogy minden egy. Amiről azt hitte, hogy az élete, az mind májá, illúzió volt, de másokkal közös illúzió. És mi mást tehetne, mint hogy folytatja."
Na stiahnutie
13,80 €
Julie Könyvkuckója
Két világ, amelyeket nem csak egy óceán választ el egymástól. Háború és szerelem,csalódások és valóra vált álmok. A könyvárus lány című regényben megismert Julcsi elvesztette szüleit az 1956-os forradalomban, nővére, Gitta pedig nyomtalanul eltűnt. Amerikában talál új otthonra, családra és igaz barátnőre, a lángvörös hajú, nagyszájú, nyughatatlan, magyar származású Ágira. A két lány együtt éli meg a kamaszkor örömeit és bánatait, és vág neki a felnőtt létnek. Ági újságíró lesz, Julcsi pedig valóra válthatja gyerekkori álmát: saját könyvesboltjában árulhatja a szívének oly kedves irodalmi műveket. Aztán az élet és a történelem úgy hozza, hogy útjuk egy időre elválik. A kalandvágyó Ági Saigonból tudósít a vietnámi háborúról, Julcsi pedig egy titokzatos levél és fénykép hatására Budapestre utazik, hogy annyi év után megpróbálja felkutatni a nővérét. Mire visszatérnek Amerikába, mindketten szegényebbek számos illúzióval, de Julcsi új könyvesboltjának, a Julie Könyvkuckójának a megnyitása új kezdetet jelenthet.
Na stiahnutie
10,98 €
Biztonságos kötődés
Mindnyájan tartós és szeretetteljes kapcsolatra vágyunk, de milyen egy egészséges kapcsolat?Julie Menanno párterapeuta szerint, ha a kötődési mintázatunkkal tisztában vagyunk, és felismerjük a sérüléseinket, az az első lépés a gyógyulás, megbékélés útján.A Biztonságos kötődés segítségével megtudhatjuk:- hogy melyek a kötődési alaptípusok, beazonosíthatjuk a saját és a partnerünk kötődési stílusát is;- hogy hogyan léphetünk ki az ismétlődő konfliktusok ördögi köréből;- hogy védekezés helyett miképpen tehetjük a sebezhetőségünket előtérbe;- hogy milyen forgatókönyvekkel tehetjük könnyebbé a nehéz helyzeteket a kapcsolatunkban;- hogy miként befolyásolja a szexuális életünket a bizonytalan kötődés és hogyan változtathatunk rajta.Julie Menanno könyve segít szembenézni önmagunkkal, felismerni a szerepünket, mintázatainkat és útmutatást ad a kölcsönösen boldog, kielégítő és stabil párkapcsolat eléréséhez."A Biztonságos kötődés végső soron abban segít, hogy megtudjuk, mire van szükségünk ahhoz, hogy egészséges kapcsolatot ápolhassunk valakivel. (...) De vajon akkor is a hasznunkra lehet ez a könyv, ha éppen nem élünk párkapcsolatban? Teljes mértékben, hiszen a téma egyetemes: ha nem élünk párkapcsolatban, akkor azt segíthet megértenünk, hogy gyermekkori kötődési tapasztalataink miként befolyásolták múltbeli párkapcsolatainkat, és hogyan bukkanhatnak fel majd a későbbiekben. Mindaz, amit a könyvből megtudhatunk, az önmagunkhoz való viszonyunkat is befolyásolhatja. Végtére ez a viszony, illetve az öngondoskodás képessége vagy hiánya nemcsak az egészséges énkép, hanem a működő partnerkapcsolat kialakításához is nélkülözhetetlen. (...) Őszintén hiszem, hogy ez a könyv mindenkinek a segítségére lesz, aki tudni szeretné, miként alakíthat ki kötődést másokkal."
Na stiahnutie
10,98 €
Az átmeneti feleség
A Windsor klán körül újabb dráma van kibontakozóban. A család feje, a rettegett Anne nagyi kijelenti, hogy Lucán a sor, hogy megnősüljön, és ő már ki is nézte számára a megfelelő jövendőbelit. Luca azonban nem véletlenül vezeti a család vállalkozását: rájön, hogy úgy veheti elejét legegyszerűbben a frigynek, ha gyorsan megnősül… Szövetségese pedig ki más lehetne ebben, mint a titkárnője, az évek óta mellette dolgozó, okos és talpraesett Valentina. Az persze kérdés, hogy Valentina mit gondol minderről, és mi történik, ha kitudódik mindez a munkahelyen. Persze hiába minden terv és elhatározás, kölcsönösen előnyös megállapodás, ha közbeszólnak az érzelmek…
Na stiahnutie
10,98 €
101 gondolat, ami megváltoztatja az életedet
"A legfontosabb, hogy azt tedd, ami boldoggá tesz - és hogy megértsd végre: a boldogságod a te kezedben van, csakis a te felelősséged. Nem egy napra, egy állásra, egy kapcsolatra vagy egy változásra van tőled, hanem itt van veled e pillanatban is. Az egyetlen dolgod, hogy elgördítsd a megélése előtt tornyosuló akadályokat. Egyetlen változásra van szükség - saját magad megváltoztatására." A boldog élethez vezető út ritkán egyenes. Ám a kihívások és nehézségek, amelyekkel szembesülünk, lehetőséget adnak gondolkodásmódunk megváltoztatására és a fejlődésre. Brianna Wiest, a Te magad vagy a hegy sikerkönyv szerzője új könyvében rámutat a káros gondolkodási mintákra, és felnyitja a szemünket. Kiváló emberismerettel és pszichológiai érzékkel tárja fel mindazt, amit hallanunk kell, de nem akarunk hallani. Amit már tudunk, de elfojtunk. Legyen szó a kapcsolatainkról, a saját életünkről vagy a szeretteinkkel való kommunikációról, a 101 gondolat, ami megváltoztatja az életedet választ ad a felmerülő kérdésekre és értékes társunk lesz az újrakezdés és a boldogság felé vezető úton.
Na stiahnutie
10,98 €















