Libri Könyvkiadó strana 13 z 128

vydavateľstvo

A könyvárus lány


A tizenéves Julcsi osztályidegen szülők kisebbik gyermekeként az ötvenes évek Budapestjén nő fel. A zord, ellenséges világban szinte az egyetlen örömet a könyvek és az olvasás jelentik számára. Az ötvenhatos forradalom véres és zavaros napjaiban Julcsi menekülni kényszerül, és némi vargabetű után végül egy amerikai kisvárosban, távoli rokonainál köt ki. Az idegen országban nehezen találja meg a helyét, és a múlt árnyai is megnehezítik, hogy végre boldog lehessen. A rövid, ám annál mozgalmasabb Kennedy-korszakban a kamasz lány aztán lassan felnő, és megbarátkozik új hazájával. Julcsi-Julie-nak már otthon, Magyarországon is nagy vágya volt, hogy egyszer könyvesboltja lehessen. Vajon az álmok hazájában, Amerikában ez az álom is valóra válik?
Na stiahnutie
9,29 €

Áldozati bárányok


„A ?kislány teste, mint egy angyal, egybeolvadt a friss hóval… mintha imádkozás közben elszenderedett volna…”Cudar hideg volt aznap, az iskola bezárt. Alfie céltalanul bóklászott a templomkertben. Észrevett valamit. A kislány fekete haja úgy terült szét a havon, mint egy sötét glória.A gyermekhalál még a sokat látott rendőröket is különösen megviseli.Lehet, hogy az áldozat a kis Willow Devine, akinek aznap reggel jelentették az eltűnését. Ám ez egy másik gyerek, a nyolcéves, szőke hajú Naomi.Lottie kétségbeesetten próbálja megtalálni Willow-t. Kiderül, hogy mindkét gyerek ministráns volt a katedrálisban. Maguire atyának sziklaszilárd alibije van a lányok eltűnésének idejére, de Lottie gyanítja, hogy a férfi többet tud, mint amennyit elárul.Másnap Willow kis testét a város másik végében találták meg. Lottie úgy érzi, senkiben sem bízhat, legkevésbé a lányok szüleiben. Miért állította Willow anyja, hogy a lányok nem ismerték egymást? És miért nincsenek fényképek Naomiról az otthonában?Aztán egy kisfiú is eltűnik a kórusból…Lottie Parker versenyt fut az idővel, hogy megállítsa a gyilkost…
Na stiahnutie
10,98 €

Végzetes Kékszalag


Egy hattagú baráti társaság úgy dönt, elindul a Kékszalagon. A kis túravitorlás fedélzetén azonban meglehetősen feszült a hangulat: az előző estét egy ábrahámhegyi nyaralóban töltötték, s a legkevésbé sem önfeledten és boldogan.Az esti viharban aztán a társaság egyik tagja - egy ismert krimiírónő - a vízbe esik. Mentőcsónak veszi fel és viszi ki a partra, s mint később kiderül: ők látják utoljára, mielőtt nyomtalanul eltűnik.Kardos Júlia, a veszprémi kapitányság nyomozója kapja a feladatot, hogy megtalálja a nőt. Mi történt vele? És hogyan veszhetett nyoma, amikor csak néhány percnyi távolságra volt a saját nyaralójától? Van ennek köze az írói válságához vagy ahhoz, hogy a házassága korántsem volt tökéletes? Lehet, hogy a Kékszalagon vele együtt versenyzők közül tudja valaki a választ?Miközben a nap süt, a Balaton gyönyörű... Kardos Júlia versenyt fut az idővel, hiszen lehet, hogy a krimiírónő még életben van...
Na stiahnutie
10,98 €

A lótusz leánya


"Éppen amikor a kislány lenyeli a tablettákat, kivágódik az ajtó, és Kuo úrnő lép be. A karja keresztbe fonva a teste előtt, a két keze elrejtve a ruhaujjában - a nyugalom és méltóság megtestesülése, de a tekintete a nyulat bekerítő rókáé. Utána megérkezik Mákvirág is, és a teljes behódolás gesztusával a földre borul. - Mi ez a szag? - firtatja Kuo úrnő. - Főzetet készítek magamnak - válaszolom, miközben felemelkedem a szalmaágyról, és tiszteletteljesen fejet hajtok. - Ebben a házban Vong doktor kezeli a nőket. Nagyon okos ember, az első a családjában, akiből orvos lett. Még ha nem is ő lenne a Jang család gyógyítója, akkor sem engedném meg a menyemnek, különösen, ha olyan fiatal és tapasztalatlan, mint te, hogy saját magának készítsen orvosságot. - Nagyanyámtól megtanultam... - Hallgass! Ebben a házban meny vagy, és nem orvos, megértetted?" Tan Jün-hszien a 15. századi Kínában élt. Gazdag úrnő volt. Annyi lett volna a feladata, hogy élvezze a kiváltságait, selyempapucsokat hímezzen, hangszereken játsszon, verseket szavaljon, fiút szüljön. Ő mégis gyógyítani akart. Nőket, akikhez férfi orvos akkoriban hozzá sem érhetett, és a pulzusukat is csak egy csuklójuk köré csavart rongyon keresztül tapinthatta ki. Konfuciusz szerint "a művelt nő, értéktelen nő", Tan Jün-hszient mégis úgy nevelték a nagyszülei, hogy a tudása hasznára váljon. Nagyanyja egyike volt a kevés női orvosnak Kínában, és megtanította a kislányt is az orvoslás alapjaira. Amikor azonban tizenöt évesen a kor szokása szerint elrendezett módon férjhez megy, nagyhatalmú anyósa megtiltja neki, hogy folytassa gyógyító tevékenységeit és a rangjához és neméhez illő életvitelre kényszeríti a családi palota, az Illatos Örömök Kertje falai között. Tan Jün-hszien azonban nem elégszik meg ennyivel, és egy olyan világban, ahol a gyengébbik nemnek jóformán semmi szabadsága sincs, az őt körülvevő támogató nők segítségével lassan eléri a céljait. A valós alapokon nyugvó történelmi regény lenyűgöző korrajz a középkori Kínáról, magával ragadó tanúbizonyság a nők hihetetlen erejéről és leküzdhetetlen szabadságvágyukról.  
Na stiahnutie
10,98 €

Julie Könyvkuckója


Két világ, amelyeket nem csak egy óceán választ el egymástól. Háború és szerelem,csalódások és valóra vált álmok. A könyvárus lány című regényben megismert Julcsi elvesztette szüleit az 1956-os forradalomban, nővére, Gitta pedig nyomtalanul eltűnt. Amerikában talál új otthonra, családra és igaz barátnőre, a lángvörös hajú, nagyszájú, nyughatatlan, magyar származású Ágira. A két lány együtt éli meg a kamaszkor örömeit és bánatait, és vág neki a felnőtt létnek. Ági újságíró lesz, Julcsi pedig valóra válthatja gyerekkori álmát: saját könyvesboltjában árulhatja a szívének oly kedves irodalmi műveket. Aztán az élet és a történelem úgy hozza, hogy útjuk egy időre elválik. A kalandvágyó Ági Saigonból tudósít a vietnámi háborúról, Julcsi pedig egy titokzatos levél és fénykép hatására Budapestre utazik, hogy annyi év után megpróbálja felkutatni a nővérét. Mire visszatérnek Amerikába, mindketten szegényebbek számos illúzióval, de Julcsi új könyvesboltjának, a Julie Könyvkuckójának a megnyitása új kezdetet jelenthet.  
Na stiahnutie
10,98 €

A víz szövetsége


1900, Kérala, Délnyugat-India. Egy tizenkét éves kislány, aki csak nemrég veszítette el imádott édesapját, fontoseseményre készül: a saját esküvőjére. Jövendőbelije egy negyvenéves özvegy, akivel még sosem találkoztak, és akiről egyetlen dolgot tud csupán, hogy családjában minden generációban akadt legalább egyvalaki, aki vízbe fúlt. Márpedig Kéralában a víz az úr: apró patakok, csatornák és széles folyók hálózzák be a termékeny földterületet, az emberek csónakokkal közlekednek, és a gyerekek már egészen kicsi koruktól a lagúnákban úszkálnak. A családban viszont, ahová a lány beházasodik, a víz nem áldás vagy öröm, hanem örök veszélyforrás...Abraham Verghese legújabb regénye számtalan elágazásával, ellenállhatatlan sodrásával maga is olyan, mint egy szeszélyesen kanyargó, lenyűgöző szépségű folyó: a monumentális történet egy család három generációján keresztül nyújt betekintést India huszadik századi történelmébe, a hiedelmekbe és a sorsfordító tudományos felfedezésekbe."A víz, amelybe percekkel korábban lépett, már régen tovafolyt, mégis itt van, múlt, jelen és jövő feltartóztathatatlanul összekapcsolódnak, mint a megtestesült idő. Ez a víz szövetsége: hogy mindannyian elkerülhetetlenül összekapcsolódnak a tetteik és az elmulasztott tetteik által, és senki sincs egyedül. Ott marad, és hallgatja a csobogó mantrát, az éneket, amely sosem marad abba, és vég nélkül ismétli az üzenetét, hogy minden egy. Amiről azt hitte, hogy az élete, az mind májá, illúzió volt, de másokkal közös illúzió. És mi mást tehetne, mint hogy folytatja."
Na stiahnutie
13,80 €

Biztonságos kötődés


Mindnyájan tartós és szeretetteljes kapcsolatra vágyunk, de milyen egy egészséges kapcsolat?Julie Menanno párterapeuta szerint, ha a kötődési mintázatunkkal tisztában vagyunk, és felismerjük a sérüléseinket, az az első lépés a gyógyulás, megbékélés útján.A Biztonságos kötődés segítségével megtudhatjuk:- hogy melyek a kötődési alaptípusok, beazonosíthatjuk a saját és a partnerünk kötődési stílusát is;- hogy hogyan léphetünk ki az ismétlődő konfliktusok ördögi köréből;- hogy védekezés helyett miképpen tehetjük a sebezhetőségünket előtérbe;- hogy milyen forgatókönyvekkel tehetjük könnyebbé a nehéz helyzeteket a kapcsolatunkban;- hogy miként befolyásolja a szexuális életünket a bizonytalan kötődés és hogyan változtathatunk rajta.Julie Menanno könyve segít szembenézni önmagunkkal, felismerni a szerepünket, mintázatainkat és útmutatást ad a kölcsönösen boldog, kielégítő és stabil párkapcsolat eléréséhez."A Biztonságos kötődés végső soron abban segít, hogy megtudjuk, mire van szükségünk ahhoz, hogy egészséges kapcsolatot ápolhassunk valakivel. (...) De vajon akkor is a hasznunkra lehet ez a könyv, ha éppen nem élünk párkapcsolatban? Teljes mértékben, hiszen a téma egyetemes: ha nem élünk párkapcsolatban, akkor azt segíthet megértenünk, hogy gyermekkori kötődési tapasztalataink miként befolyásolták múltbeli párkapcsolatainkat, és hogyan bukkanhatnak fel majd a későbbiekben. Mindaz, amit a könyvből megtudhatunk, az önmagunkhoz való viszonyunkat is befolyásolhatja. Végtére ez a viszony, illetve az öngondoskodás képessége vagy hiánya nemcsak az egészséges énkép, hanem a működő partnerkapcsolat kialakításához is nélkülözhetetlen. (...) Őszintén hiszem, hogy ez a könyv mindenkinek a segítségére lesz, aki tudni szeretné, miként alakíthat ki kötődést másokkal."
Na stiahnutie
10,98 €

Az átmeneti feleség


A Windsor klán körül újabb dráma van kibontakozóban. A család feje, a rettegett Anne nagyi kijelenti, hogy Lucán a sor, hogy megnősüljön, és ő már ki is nézte számára a megfelelő jövendőbelit. Luca azonban nem véletlenül vezeti a család vállalkozását: rájön, hogy úgy veheti elejét legegyszerűbben a frigynek, ha gyorsan megnősül…  Szövetségese pedig ki más lehetne ebben, mint a titkárnője, az évek óta mellette dolgozó, okos és talpraesett Valentina. Az persze kérdés, hogy Valentina mit gondol minderről, és mi történik, ha kitudódik mindez a munkahelyen. Persze hiába minden terv és elhatározás, kölcsönösen előnyös megállapodás, ha közbeszólnak az érzelmek…  
Na stiahnutie
10,98 €

101 gondolat, ami megváltoztatja az életedet


"A legfontosabb, hogy azt tedd, ami boldoggá tesz - és hogy megértsd végre: a boldogságod a te kezedben van, csakis a te felelősséged. Nem egy napra, egy állásra, egy kapcsolatra vagy egy változásra van tőled, hanem itt van veled e pillanatban is. Az egyetlen dolgod, hogy elgördítsd a megélése előtt tornyosuló akadályokat. Egyetlen változásra van szükség - saját magad megváltoztatására." A boldog élethez vezető út ritkán egyenes. Ám a kihívások és nehézségek, amelyekkel szembesülünk, lehetőséget adnak gondolkodásmódunk megváltoztatására és a fejlődésre. Brianna Wiest, a Te magad vagy a hegy sikerkönyv szerzője új könyvében rámutat a káros gondolkodási mintákra, és felnyitja a szemünket. Kiváló emberismerettel és pszichológiai érzékkel tárja fel mindazt, amit hallanunk kell, de nem akarunk hallani. Amit már tudunk, de elfojtunk. Legyen szó a kapcsolatainkról, a saját életünkről vagy a szeretteinkkel való kommunikációról, a 101 gondolat, ami megváltoztatja az életedet választ ad a felmerülő kérdésekre és értékes társunk lesz az újrakezdés és a boldogság felé vezető úton.  
Na stiahnutie
10,98 €

A békeidők szerelmesei


Egy virágzó és dekadens kor - egy család, amelynek a sorsa összeforrt BalatonfüredévelA 19. század végén néhány évtizedig épül-szépül, virágzik Magyarország, így Balatonfüred is. Elkészül a Gyógyszalon, ahol nemcsak bálterem, de könyvtár is van. A tóban cölöpökön ott áll a tizenkét tornyos, száz méter hosszú hidegfürdő, vitorlásversenyeket és Balaton-átúszásokat rendeznek, hogy minél több vendéget csalogassanak a fürdőtelepre.Ám a település fő vonzereje továbbra az évről-évre megtartott Anna-bálok sora, amelyeken, mint eddig is, szerelmek szövődnek, konfliktusok érlelődnek, botrányok pattannak ki. Györöky Ilka és családja most is tevékeny résztvevői Balatonfüred életének, bár az idők során egyre több veszteség, tragédia éri őket. A család és a balatoni település sorsa azonban ezekben az években is elválaszthatatlanul összefonódik: a ,,boldog békeidőknek" nevezett korszakra nem hiába tekintenek majd fájdalmas-édes nosztalgiával - Füred és a ,,békebeli" Anna-bálok amolyan elveszett paradicsom emlékét idézik fel a késői utódokban is.Fábián Janka legújabb könyvében ezt a szép és sikeres, ám ellentmondásos kort ismerhetjük meg a népszerű fürdőhely, az előző kötetekből már ismerős família és a Balaton partján rendre felbukkanó korabeli hírességek, Jókai Mór, Blaha Lujza, Ady Endre regényes történetét olvasva.
Na stiahnutie
12,11 €

Kleopátra és Frankenstein


Úgy tűnik, New York legyőzte Cleót. A húszas éveinek elején járó képzőművész hiába bulizott folyamatosan, nem sikerült barátokat szereznie, a diákvízuma hamarosan lejár, és lassan cigarettára sincs pénze. Így visszatérni Londonba maga lenne a teljes kudarc. Ám ekkor találkozik a nála húsz évvel idősebb Frankkel, akinek rengeteg barátja van, sikeres és gazdag, ráadásul amerikai állampolgár. Egy irracionális pillanatban furcsa döntésre jutnak: összeházasodnak, lesz, ami lesz. Ezen a romantikus komédiának is beillő helyzeten alapszik Coco Mellors szívfájdítóan szép, ám a humort sem nélkülöző regénye szerelemről, barátságról, házasságról és a tökéletességet kereső tökéletlen emberekről, akik legjobb szándékaik ellenére is elhibázzák a lényeget…  
Na stiahnutie
10,98 €

2015


A magyarországi parlamenti választások során megint a kisebbség kerül abszolút többségbe. Hogyan történhetett ez meg? A választási törvény torz, vagy a hatalmon birtokosai csaltak? És mi köze mindehhez egy Amerikában élő sikeres magyar feltalálónőnek? A fejlemények káoszba torkollnak, ezrek lepik el az utcákat Budapesten. A színfalak mögött egymásnak feszül a magyar politikai és gazdasági elit. Az országra feszült idők várnak. Ebben a válságos helyzetben André Calvinak ráadásul a családjában is drámai kihívással kell szembenéznie: a döntései végzetes következményekkel járhatnak. Vajon mi lesz a szerelmével, Adrienn-nel és hároméves kislányával, Fruzsikával? Frei Tamás nagy sikerű akcióthrillerei a hatalomról és a pénzről, a politikai és érzelmi játszmákról szólnak. A szerző mesteri módon keveri a fikciót a valósággal, miközben izgalmas történetbe csomagolva tárja elénk a világpolitika mindig aktuális kérdéseit, és egészen elképesztő összefüggésekre irányítja rá a figyelmet. Az események sodrában ráadásul bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé: megismerjük, miként köttetnek meg a tisztességtelen és korrupt politikai alkuk, hogyan gondolkodnak valójában a történelmet alakító kulcsszereplők.  
Na stiahnutie
12,11 €

A végső árulás


Két problémás lány - egy végzetes hazugság. Vasárnap hajnalban Amy Whyte és Penny Brogan hazaindulnak egy éjjeli szórakozóhelyről, de sosem érnek haza. Conor Dowling nemrég szabadult a börtönből, és nem kevés oka lenne bosszút állni Amyn, hiszen éppen a lány juttatta oda... A lányok véráztatta holttestét néhány nappal később egy lepusztult, elhagyatott házban találják meg. Hiába van bombabiztos alibije, lehet, hogy Conor a gyilkos? Vagy valami többről van szó, aminek hátborzongató eleme a lányok teste közelében talált ezüstérme? Lottie Parker nyomozó most is beleveti magát a munkába, ám míg az áldozatok utolsó lépéseinek nyomában jár, újabb két meggyilkolt lányt találnak. Nem elég, hogy Lottie-nak meggyűlik a baja az üggyel, lányai, Chloe és Katie is nyom nélkül eltűnnek. Lottie retteg, hogy a gyilkos rabolta el a gyerekeit, így megkezdődik a gyanúsított utáni hajsza, amelynek tétje sosem volt nagyobb. Daniel Cole, Robert Bryndza és Karin Slaughter rajongói élvezettel olvashatják Patricia Gibney soron következő thrillerét. A végső árulás kiemelkedő és fordulatokban bővelkedő része a Lottie Parker-sorozatnak.
Na stiahnutie
9,29 €

Egy család vagyunk


Lila Kennedy élete merő káosz. A karrierje zuhanórepülésben, a szerelmi élete, hát... bonyolult. Írt egy bestsellert arról, mi a jó házasság titka, majd kiderült, hogy a férje megcsalja. A házassága így csúfos véget ért, a lányai mennek a maguk feje után, a háza romokban hever, és mindennek a tetejébe idős mostohaapja is odaköltözött hozzájuk.És ha mindez nem lenne épp elég, a vér szerinti apja, akit harmincöt éve nem látott, egyszer csak megjelenik a küszöbén, ami már tényleg az utolsó csepp a pohárban! Ám néha kiderül, hogy bizonyos helyzetekben azoktól is tanulhatunk valamit szeretetről és arról, mit jelent a család, akikről korábban úgy gondoltuk, sosem leszünk képesek megbocsátani nekik..."Ez Jojo Moyes eddigi legjobb könyve. Érett, együttérzéssel teli és bölcs."Marian Keyes
Na stiahnutie
10,98 €

Karácsonyi napló


1849 decemberében kemény faggyal és kiadós havazással érkezik meg a tél az országba. Az eddig gyászoló főváros lakóiba éppen ezekben a napokban kezd visszatérni az életkedv: a Nemzeti Színház mindennap új darabokkalcsalogatja a publikumot, és a nemrégiben átadott Lánchídon a cudar időjárás ellenére élénk a forgalom a két város között.Ónody Hedvig, akinek az édesapja elesett, az öccse, Dániel pedig eltűnt a szabadságharcban, örömteli híreket kap e napokban. Mosonyi Karolina, Dániel menyasszonya és az édesapja, Mosonyi Gáspár, a nagynevű orvos arról értesülnek, hogy egy bécsi kórházban Dániel nyomára bukkantak. El is utaznak hármasban, és a karácsonyt már az ugyancsak hóborította, fenyő- és mézeskalács-illatú Bécsben töltik. Habár nem minden úgy alakul, ahogyantervezték, mégis részesei lesznek egy igazi csodának, ami a karácsonyt ünneplő és az új esztendőt köszöntő császárvárosban még inkább megérinti a lelküket.Fábián Janka kisregényében megelevenedik a levert szabadságharc utáni első karácsony, ami azonban akkor is ugyanaz a szép, bensőséges és utánozhatatlan hangulatú ünnep volt, mint napjainkban. A veszteségek ellenére a könyv szereplői a maguk módján keresik és találják meg a nyugalmat és a boldogságot.
Na stiahnutie
10,14 €

Álmok nyomában


"Hogyan lehet elszakadni a múlttól látható sebhelyek nélkül?"Henri Lachapelle - becenevén a "Kapitány" - ugyanúgy szereti a lovakat, mint tinédzser unokája, és igyekszik átadni tudását a lelkes és motivált lánynak. Amikor azonban az idős férfi kórházba kerül, Sarah-nak egyszerre kell megküzdenie a nagyvárosi élettel, a lótartás nehézségeivel és a betegség lelki terheivel.Natasha Macauley ügyvédnő élete épp lejtmenetben van; kénytelen egy fedél alatt élni a volt férjével, ráadásul a szakmai kompetenciája is megkérdőjeleződik. Amikor egy véletlen folytán találkozik a magányos Sarah-val, mégis úgy dönt, a szárnyai alá veszi a lányt. Sarah azonban olyan titkot rejteget, amely sokak életét változtathatja meg örökre.Az Álmok nyomában megrendítő és szívmelengető regény, tele érzelemmel, gyengédséggel. Olyan történet erőről és kitartásról, amely sokáig velünk marad.
Na stiahnutie
10,98 €