Magvető Kiadó strana 13 z 97

Kupihár Rebeka 2023-ban Petri György-díjjal jutalmazott verseskötetében ciklusról ciklusra és szintről szintre írja végig, milyen valóságai és következményei vannak napjaink Magyarországán nők azonos nemű szerelmi kapcsolatának. Az érzékeny versek különböző kontextusokban járják körül a téma társadalmi, lélektani, fizikai és transzcendens aspektusait. Kupihár Rebeka, miközben első kötetében egyetlen témára összpontosít, épp azt érzékelteti, hogy a szerelem sohasem egyetlen diskurzus: zsigerileg függ össze saját társadalmi státuszunkkal, testünkhöz és testiségünkhöz való viszonyunkkal, kétkedésünkkel és hitünkkel. A kötetet a szerző absztrakt grafikái teszik még eredetibbé. 

Kötetünk Takács Zsuzsa és Wirth Imre, a Petőfi Irodalmi Múzeum Médiatárának muzeológusa 2019-2023 között folytatott beszélgetéseiből született. Lapjain végigkövethetjük a költő életútját, s kötetről kötetre haladva bepillantást nyerhetünk a művek keletkezéstörténetébe, a szövegvilág alakulásának szellemi-életrajzi hátterébe. A beszélgetések szerkesztett változata a felvett hanganyagra épül, de a műfaji sajátosság miatt sok mindenben eltér attól: a végleges szöveg egy év intenzív közös munka eredménye. A szövegközpontú visszaemlékezések egyik legfontosabb felismerése az irodalmi folytonosságok hálózatának jelenléte, a hatvanas-hetvenes évek átideologizált közegében széthulló hagyománytapasztalat átalakulása, töredezett jelenléte a személyes sorsok, döntések, etikai dilemmák sodrásában. Takács Zsuzsa élet-mű-története és mély önreflexiója, a versértés felszabadítása emlékezetes élmény és önkép-alakító utazás az olvasó számára. A kötetet gazdag fényképanyag illusztrálja.

A rendszerváltás a magyar történelem fontos fordulópontja. A több mint harmincévnyi távolság már lehetővé teszi, hogy objektívan tekintsünk rá, de még meghallgathassuk az események alakítóinak emlékezéseit. Az iskolarendszer megújulásának egyik emblematikus eseménye volt, amikor 1989-ben megnyílt a kelet-európai térség első alapítványi iskolája, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG). Ennek az iskolának volt a megálmodója és lett a vezetője a többgenerációs pedagóguscsaládból származó Horn György. Az AKG először a minisztérium kísérleti iskolájaként jött létre, majd folyamatosan megújuló programmal lett az elitiskolák szűk klubjának modellje, amelynek önigazgató tantestülete szinte egyedülálló a világon. Horn György életútjából az iskola életútja is megismerhető, de annál több is. Mintegy ötven éve a magyar oktatáspolitika részese, gyakran annak alakítója is, azonban sokakkal szemben sosem hagyta el az iskolát, mindvégig iskolaigazgató és tanár maradt, ami különleges perspektívát kölcsönöz emlékezésének. Az életútinterjúban nemcsak egy unikális és sikeres iskolakísérlet története tárul fel, hanem sok szó esik a tanítás elméletéről és praktikumáról is. 

A nagy múltú antológia idén is az elmúlt év folyóiratterméséből válogatja ki a legfontosabb verspublikációkat.

„Pár évtizede derítették ki a tudósok, hogy – állítólag – az univerzum anyagának kilencven százalékát nem atomok alkotják. De hogy mik alkotják, arról fogalmunk sincs. Vagyis a világmindenség kilencven százalékáról csak sejtéseink lehetnek, ugyanúgy, mint a túlvilágról. Verset pedig csak olyanról lenne »érdemes írni, amiről nem lehet beszélni.«” (Tőzsér Árpád) A metafizikának erről a kilencven százalékáról”, vallja a szerző, Fekete Vince. A Gyönyörű apokalipszis a prímszámokra épített négy ciklusával, a ciklusok közötti feleselő, koncentrikus szerkezetével, a kötet két hangsúlyos pontján pillérszerűen elhelyezett halálversével erről a saját, „véletlen univerzumról”, senkiföldjéről próbál tudósítani. Fekete Vince ezúttal is nagy műgonddal és kreatív játékossággal néz szét ezen a költészetileg is izgalmas területen, ahol egyszerre beszélhetünk – Mészöly Miklós metaforáival – „a tágasság iskolájáról” és a „pontos történetekről útközben”. A kötetre a filozófiai hangoltság, ontológiai érdeklődés mellett jellemző egyfajta ironikus ellenbeszéd is, amely egyszerre ölt testet szociografikus tablóversekben, természetleírásokban és akár személyes, vallomásszerű darabokban is.

A Vattacukor tizenegy elbeszélését - játszódjanak azok a mai Budapesten, a 80-as vagy az 50-es évek vidéki Magyarországán vagy a cári Oroszország távoli vidékein, íródjanak egyes szám első vagy harmadik személyben, legyenek hosszabbak vagy rövidebbek - egy fontos tartalmi elem és egy szintén lényeges formai megoldás köti össze: a novellák zöme a különböző életszemléletek összeütközéseivel és a családi viszonyokkal foglalkozik, a szülő-gyermek kapcsolat nehézségeivel, kivált amikor már a gyermek is felnőtt, illetve a családon belüli egyedüllét eseteivel, az elmagányosodás stációival. Azzal az állapottal, amikor az emlékek és az álmok maradnak elérhető közelségben, vagy épp azok lesznek a kapaszkodók. Ugyanakkor Rakovszky Zsuzsa epikájában nemcsak az az izgalmas, mi történik, hanem az is, hogy arról hogyan szerzünk tudomást. A Vattacukorban az olvasó legtöbbször közvetítőkön keresztül értesül a történtekről: a jó szándékú takarítónő a férjének meséli el egy idős hölgy felzaklató kálváriáját, egy baráti társaság tagjai egymással osztják meg barátnőjük halálának körülményeit, a nyugdíjas szovjet belügyi tiszt a bolgár tengerparton avatja be az ott nyaraló magyar fiatalembert rettenetes gyerekkorába. Mindegyik esetben közvetett közvetlenségben leszünk részesei a történeteknek: ettől a látszólagos távolságtól pedig még inkább érezhetjük azt, hogy mindez akár velünk is megtörténhetett volna.

A kötet elbeszélője és egyben főhőse Gyenes Judith: az 56-os mártír, Maléter Pál özvegye. A gyerekkori emlékek, a jómódú család mindennapi élete, majd a háborús évek megidézése után feleleveníti a korai felnőtté válás és munkába állás nehézségeit a család számára gyökeresen megváltozott világban. Újabb változást a nagy szerelem és a Maléter Pállal kötött házasság hozott. Közös életük azonban mindössze három évig tartott, férjét 1956. november 3-án letartóztatták, 1958. június 16-án kivégezték. Gyenes Judith életét ezután az aggodalom, a remény, a hivatalossággal folytatott harc, az emlékek ápolása töltötte be. Szomorúan, de emelt fővel állt férje koporsója mellett 1989. június 16-án a Hősök terén, az 1956-os mártírok újratemetési szertartásán. Küzdelmes életútjáról az 1956-os Intézet megbízásából Molnár Adrienne készített interjúkat 1998-ban és 2013-2014-ben. A kötetet számos ritkán látott családi fénykép és dokumentum illusztrálja.

Mit jelent életet adni, és mit jelent a világra jönni? Kiss Noémi különleges könyve magzatpróza. Az elbeszélések, monológok, jegyzetek és töprengések ritmikus sorozata a szülés-születés folyamatát járja végig a mesterséges megtermékenyítéstől a vajúdáson át az első születésnapig. Hol az anya, hol az ikerpár szemszögéből bontakoznak ki a szuggesztív történetek. A könyv egyszerre számol be a szülés élettani valóságáról és spirituális csodájáról, az anyaszült meztelenség állapotáról és a világba érkezés számtalan kalandjáról. A várakozás és a kiszolgáltatottság stációit ugyanúgy megismerhetjük belőle, mint a közösnyelv-keresés keserves-gyönyörűséges pillanatait. Az én és a te mellett kozmikus-banális módon megszületik a mi.Felszabadító olvasmány, amely a terhesség és a gyermeknevelés megannyi tabujával foglalkozik.

A nagy múltú antológia idén is az elmúlt év folyóiratterméséből válogatja ki a legfontosabb novellákat.

Magyary Ágnes fantasztikus fordulatokban gazdag regényében egy székelyföldi faluban furcsa biciklis idegenre figyelnek fel a helyiek, aki cilinderben, napszemüvegben, biciklisnadrágban és frakkban ül a drótszamáron, azonban a frakk alatt nem visel semmit. És ha ez nem lenne elég, még megáll az idő is, amely az 1700-as évek óta amúgy is csak araszolgatott errefelé. A falusiak megrémülnek, azt hiszik, az ördöggel van megint dolguk, aki már korábban is járt ezen a vidéken. Magyary Ágnes karneváli regényében helyben és időben vagyunk, pontosabban szabadon utazunk korok, tájak és figurák között a történelmi Magyarország kulisszái és legendáriumai között. Az egyik pillanatban még a 18. században járunk, aztán 1849 után, majd pedig Ady Endre korában. A szerző a történelem állandóságaival és variációival ugyanúgy játszik, mint az olvasó kíváncsiságával és fantáziájával; vagy éppen az archaikussal és a posztmodernnel. Az irodalmi utaláshálókban is gazdag szöveg mögül pedig kirajzolódik Közép-Európa jellegzetes, groteszk, mágikusan realista életvilága, sorsközössége. Mintha Gabriel García Márquez és Esterházy Péter írásművészete találkozna valahol Csíkban.

A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti iskolába, apja javaslatára Stephen elkezd egy üzleti főiskolát a városon kívül. Hamar rájön, hogy az üzleti világ nem neki való, ezért visszatér Londonba, és séfnek áll egy családi barát éttermében. A főzésben megtalálja a szenvedélyét, ám közben meg kell küzdenie se-veled-se-nélküled kapcsolatával, apja rosszallásával és egy váratlan családi tragédiával is. A Kis világok minden érzékre ható regény apa-fiú kapcsolatról, hitről, a közösség erejéről, sok-sok zenével és izgalmas ghánai receptekkel.

Színhely: Palesztina, idő: 1947 nyara. A zsidók már gyökeret vertek a sivár, kiégett talajban, de a végső cél, a független állam megteremtése lebeg a szemük előtt. Az oda vezető út azonban nem könnyű: a világ minden tájáról érkező bevándorlók szembekerülnek a lakosság nagyobb részét jelentő arabok mellett a brit hadsereggel és közigazgatással is, miközben ők maguk ezernyi eszme hívei. Terrorakciók és ellenakciók, bosszú és áldozatvállalás, indulatok és érvek - rengeteg ellentmondás feszíti a harkovi orosz telepes, Avraham Bogatir napjait, aki családjával évtizedek óta küszködik darabka földjén a megélhetésért.A forró 1947-es év palesztinai eseményein keresztül az író tűpontosan érzékelteti azt az időszakot, amelyben Izrael Állam megszületett, és sejteti az ország máig ható, jövendő útját is.

„Egész úton azt nézed, / mi mindent hagytál magad mögött” - szólítja meg az Utószezon című vers beszélője Rékai Anett első kötetének olvasóját is.Mintha az elszakadás és a felszabadulás állomásait járhatnánk végig: a kamaszkor lezárását, az önálló élet indulásának fázisait, az újabb illeszkedési kényszerek nehéz és nonszensz szabályait, egy párkapcsolat függő játszmáit és az irodalmi nyilvánosság társas játékait. Rékai Anett a visszájáról látja a dolgokat, a vonat ablakában pedig ott van a tükör lehetősége is. Így lesz egyfajta utazás az egész könyv, váratlan váltókkal, feltételes megállókkal és szabad jelzésekkel.

Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy tabuként - anya és lánya sosem beszélt. A vállalkozás végül töredékben maradt, de Ancsel Éva életének első, csaknem harminc évét - az 1950-es évek közepéig - többé-kevésbé részletesen feltárja. Emellett fennmaradt egy magnóra mondott vallomása a férjéről, Gimes Imre újságíróról. Ezek a szövegek indították arra Gimes Katalint, hogy könyvet állítson össze az édesanyjáról. Először olvasható itt Solymosi Zsuzsa szociológus mélyinterjúja, amely egy elsőgenerációs értelmiségieket kutató vizsgálat keretében készült 1979-ben. A továbbiakban néhány rádióműsor szövege és a korabeli sajtóban megjelent tematikus beszélgetések kaptak helyet: Ancsel Éva ezekben irodalomról, zenéről, pszichológiáról, oktatásról, a média szerepéről beszél. Szuggesztív előadói stílusa, árnyalt, plasztikus, nemegyszer önironikus fogalmazásmódja e beszélgetéseket - filozófiai műveihez és nevezetes "bekezdéseihez" hasonlóan - rendkívül élvezetes olvasmánnyá teszi. A lapokon felbukkannak a korszak ismert gondolkodói, az egyetemi élet és a politika szereplői, s reflektorfény vetül a hosszú XX. század rettenetes sötét és szürke korszakaira.

Bakos Gyöngyi rövidtörténetei napjainkban játszódnak, zömmel Budapesten, de akadnak olyan novellák is, melyekben a hősök Pozsonyba vagy Bécsbe utaznak. Míg más novellistáknál a karakterek vágynak az utazásra, addig Bakos Gyöngyi figurái sokszor inkább csak tervezik az utazást, sakkoznak a variációkkal, mérlegelik a következő lépést, ízlelik a lehetséges megszólalást. Akár azt is, hogy egyáltalán megszólaljanak-e. Hétköznapinak tűnő, mégis furcsává váló élethelyzetekben találkozunk velük: meglátnak egy ismeretlen embert az utcán, találkozóra hívnának valakit, várják a futárt, odaadnak egy könyvet, inget válogatnak. Ezekben a történetekben sokszor az lesz fontos, hogy mit nem árul el az elbeszélő: titkok, elhallgatások vagy éppen félig kimondott szavak lesznek lényegesek. Ahogyan a szerző izgalmas bemutatkozó kötetében (Nyolcszáz utca gyalog, 2020) is titkos főszereplő volt Budapest, úgy a Nixon nem tud lépcsőzni lapjain is nagyon fontos lesz a főváros, ahol ugyanúgy lehetséges a találkozás, mint az elrejtőzés, akár önmagunk elől is. Mindehhez fanyar irónia, hűvös humor és mindezt ellensúlyozó zsigeri empátia társul. 

„Az alábbiakban anyám sorsáról és az élete vége felé történtekről írok [...]. A szocializmus lehetővé, sőt már-már kötelezővé tette a holokauszt nyilvánosság előtti csendes emlékezetét, másképp: elhallgatását. Édesanyám otthon - és betegsége alatt különösen - beszélhetett volna róla, de inkább nem tette. Az alábbiakban a halálához vezető időszakról és eseményekről lesz szó - de minden oldalon ott lapul a holokauszt néma emlékezete.” Új kötetében György Péter központi témája a gyász. A túlélő bricolage-szerűen, az európai kultúra ösvényein haladva tárja fel viszonyát a veszteséghez; számára az anya elvesztése és a holokauszt emlékezete összeér a gyászban. „Ez a könyv a gyászról, a gyász kényszeréről, lehetetlenségéről és igazságáról szól. Arról, ami személyes, és arról, amire az ismeretlen emberek sorsa láttán érzett, az emlékezet leckéit átható tehetetlenség vezet, valamint a kettő elválaszthatatlanságáról; arról, hogy mint tűnt elő, akaratlanul, anyám halálakor az ő végjátékában is a történelem.” A Magvető ezzel a könyvvel köszönti a 70 éves szerzőt.