Magvető Kiadó strana 12 z 40

"A hajdani kanadai emigráns, a Németországból hazatért nyomozó és az itthon maradt utcazenész éli és meséli az életét ebben az egyetlen napnyi regényben. A cselekmény helyszíne Szeged napfényes városa, annak már-már kultikus színhelyei, a Dóm tere, a belváros gondosan kikövezett utcái, az árnyas Tisza-part, a ferencesek ősi temploma. Ám a cselekmény által nem derűs és boldog sorsok bontakoznak ki, hanem az élet mélyebb és hidegebb bugyraiba merülhetünk bele. Egy minap tartott osztálytalálkozón veszi kezdeté a történet, hogy aztán hősi tettekre és gyengeségekre, csalásokra, elhallgatásokra, szétfoszló álmokra, rejtett életekre, ifjúkori bűnökre és örömökre nyíljon rá az elbeszélés ablaka. Középkorú emberek, régi barátok mesélik vagy hallgatják el, mi történt velük az utóbbi harminc év alatt, s hogy mi történik velük most. Sok jó, sok rossz, sok igaz, sok hazugság. És ebből a regényből megtudhatjuk azt is, mi a mondat otthona. Hogy lehet az szív, test, lélek, szellem. Persze. De a mondat legfőbb otthona az ember sorsa és esendősége, amiben nyugalmat mégsem lelhet soha. Bátor, lesújtó, nyugtalanító, katartikus könyvet tart a kezében az olvasó." (Darvasi László)

A Természetes fény döntően a II. világháborúban, meg előtte és utána játszódik. A szereplők javarészt Békés megyeiek, nők és férfiak, magyar magyarok, magyar szlovákok és magyar zsidók - ettől is függően veti őket a történet az öldöklés, a kényszermunka, a fogság vagy ... Folytatás ›› az áttelepülés közép- és kelet-európai helyszíneire. Eközben szeretnek és csalódnak, áldozattá vagy tettessé is válnak, elbeszélnek vagy fényképeznek - és vannak, akik nem térnek vissza többé. Eltelt hét évtized, az okokat és a miérteket elfelejtettük: könnyű szívvel nézegettünk retusált képeket. Hogy ennek vessünk véget, ezt ajánlja Závada Pál nagy regénye, miközben máig bevilágít bennünket az iszonyúan szenvtelen természetes fény. A(z) Természetes fény (Könyv) szerzője Závada Pál.

Hogy lehet gondolkodni, ha szép lányok jönnek? Elfeledett, rejtőzködő utak hálózzák be a fülledt alföldi falu földjeit, ahol Daru, a kamaszodó fiú küzd bandavezéri pozíciójáért, az önbecsülésért és szerelemért: egyszóval az életéért. Ha ő nem menne végig ezeken az ösvényeken, elkopnának, beleolvadnának a határba, megszűnne valami hallatlanul fontos, és az emlékezet jóvátehetetlenül megsérülne. Daru élete, sorsa is ilyen: makacsul járja az érzelmek elágazó csapásait, múltban és jövőben, közben mindegyik kapcsolatában elveszít magából valamit, mindegyikbe belehal egy kicsit. Így válik felnőtté. A sebek, varratok és hegek sokasodnak, szíve talán kérgesebb lesz, de a legutolsó, okos és érett viszonyban is ugyanaz a szenvedély izzik, mint a legelsőben. Hogyan is lehetne jobban elmesélni egy ember életét, ha nem a szerelmei történetén keresztül? Erre, és saját boldog-boldogtalan pillanatainkra, éveinkre gondolunk, miközben Daru sorsával ismerkedünk. Jön utánunk, nem ereszt.

Krusovszky Dénest, a fiatal generáció kiemelkedő alkotóját eddig költőként ismerhettük. A fiúk országa az első novelláskötete: nem szárnypróbálgatás egy új műfajban, nem egyszeri kaland, mert a szerző máris kész prózaíróként lép elénk. Pontos történeteket alkot fiúkról ... Folytatás ›› és férfiakról. Problémaérzékeny, éles a tekintete: legyen szó egy család széthullásáról, a párkapcsolatok dinamikájáról, a művészi ambíciók és a polgári élet összeegyeztetésének nehézségeiről. Nem a kényelmes utat választja. Nem fűzi fel a történeteit egyetlen szálra. Minden egyes írásában új világokat fedez fel, a járt utat járatlanra cserélve. Novellái intellektuálisak, higgadtak, érzékenyek. Lélektani látleletek, önmagukkal is vívódó emberekről. Gyönyörről, szorongásról, szerelemről, halálról. Közelmúltról és jelenről, hazai és idegen tájakról. A(z) A fiúk országa (Könyv) szerzője Krusovszky Dénes.

Vajon hány élet fér egy életbe? Szív Ernő az Élet és Irodalom és a Délmagyarország munkatársa csaknem negyedszázada. A regényes életű hírlapíró ebben a könyvben azoknak a városoknak a történeteit meséli el, ahol talán otthonosan élt, ám ahol mégsem talált otthonra. Ahány füzet, annyi város, táj és ország. Berlin, Szeged, New York, Flandria vagy épp Sylt szigete csalóka díszletek: valójában a lélek fordulatos bedekkereit olvassuk. Elsirathatjuk Bakó Andrást (Baka István tárcaíró alteregóját), emlékezhetünk Eörsi Istvánra, találkozhatunk Miss Marple-lel, Emily Dickinsonnal és Kolumbusz Kristóffal, miközben bármikor visszatérhetünk Doktor Feketefekete Por és Hamu Restaurantjába. Csákányos angyalokat, fecsegő nyomozókat, nyeretlen és nyertes lottószelvényeket, kicsi nyereségeket és hatalmas veszteségeket, gyászt és szerelmeket találhatunk a könyvben - vagyis mindent, amit valaha tudni akartunk Szív Ernőről, de soha nem mertük megkérdezni.

Ebben a könyvben huszonöt történet van. Ez nem véletlen: a szerző huszonöt évvel ezelőtt adta ki első könyvét. A történetek mindegyike egy-egy pillanatfelvétel Magyarországról, tükörcserép az elmúlt negyedszázadból. A Pillanatragasztó megkísérli összeragasztani ezeket a cserepeket, és rögzíteni a múlt egy darabját. Vajon miért bonyolódik levelezésbe egy arab fiú a Madártani Intézettel? Mit keres egy hulla a kiállítóteremben? Mi történt azzal a nővel, akinek egy bevásárlóközponban egyszer csak leesik a feje? És mi sodorja a középkorú művésztanárt az őrület szélére egy tengerentúli utazás alatt? Hová tartanak egy kisbuszban az erdélyi vendégmunkások, és mi lesz a kissráccal, aki velük utazik? A szereplők a legkülönbözőbb helyszíneken élnek, életük díszletei, lehetőségeik, vágyaik nagyon eltérőek, de közös bennük, hogy sorsfordító pillanatok előtt állnak. A döntést, a végső nagy halálugrást azonban csaknem mindegyikük halogatja: egy-egy pillanatra odaragadnak másokhoz, a véletlen találkozások talán megváltást jelenthetnének, de ők nem képesek felismerni a lehetőséget. Tóth Krisztina új könyvében a szenvtelennek tűnő elbeszélő végtelenül pontosan láttatja az emberek közti bonyolult viszonyok rendszerét, és a nehéz sorsok, olykor groteszk jelenetek elmesélése közben minduntalan megcsillan kifinomult és szarkasztikus humora.

Mi történik, amikor egy ország felszabadul? Mindenki megkönnyebbül hirtelen, vagy cipeljük magunkkal a múltunk súlyát? A diktátort fejbe lőtték, rituálisan elégették az elnyomás kellékeit, de a titkokra nem derült fény, a régi reflexek pedig működnek tovább. Bármikor kitörhet újra az erőszak, mert a temetetlen múlt még fájdalmasan eleven. A tizenhárom éves Emma erős lány, tele kamaszos vadsággal. Egyszerre vesztette el az otthonát és a szüleit, de váratlanul felbukkanó nagyanyja magához veszi. Új életében mindennek tétje van: a gyásznak, a barátságnak és az első nagy szerelemnek, bármely pillanat magában hordja a katarzis lehetőségét. Emma a boszorkányos nagymamától tanulja meg a hétköznapok mágiáját és a sorsfordító szertartásokat, ám a saját ereje még ennél is nagyobb: ő talán képes nemet mondani a történelmi bűnre, és kilépni a soha-meg-nem-bocsátás véres örvényéből. A regény családtörténet és történelmi tabló egyszerre. A nyelve sűrű, mégis egyszerű, a részletek varázslatos intenzitása sodró és izgalmas történetté formálódik, leköti és nem hagyja nyugodni az olvasót. A gyermek mindent látó szeme, a kamasz mohó testisége és a felnőtt józan figyelme szövődik össze benne érzéki és érzékeny szöveggé. Rákérdez a titkokra és felébreszti a titkos tudást.

Mathilde 24 éves. Hivatalosan művészettörténet szakos egyetemi hallgató. Valójában a sógorának dolgozik, és a munkája leginkább abban merül ki, hogy álnéven kommentelget különböző honlapokon. A nagyvárosi fiatalok tipikus életét éli. Bulizik, pasizik, lazul. Aztán egyszer elhagy egy tekintélyes összeget, és ez - különösképpen a pénzt megtaláló férfi - megváltoztatja az életét. Yann 26 éves. Bár egyetemet végzett, egy bemutatóteremben dolgozik, ahol kis koreai háztartási robotokat prezentál az érdeklődőknek. Már két éve él együtt a barátnőjével, akivel egyre hűvösebb a viszonya. Egy majdhogynem vadidegen házaspárral kell elbeszélgetnie, hogy rájöjjön, valamit nagyon elrontott az életében. Hogy mi a közös a két párizsi fiatalban? Nem találják a helyüket, és lassan már elmenne mellettük az élet a maga kihívásaival, amikor... Anna Gavalda két - egymáshoz lazán kapcsolódó - kisregénye szórakoztatóan és elgondolkodtatóan szól a 21. századi fiatalok égető problémáiról, két kor- és kórtörténetet nyújtva az olvasónak. Hősei kiútkeresők, vagy nagyobb szavakkal: az élet értelmét kutatják.

Mi kell a boldog öregséghez? Ezt a kérdést tette fel a kötet szerkesztője, amikor gyűjteni kezdte az idős emberekről szóló meséket. Boldizsár Ildikó meggyőződése, hogy a mesék minden élethelyzetben és életkorban képesek új tapasztalatokkal gazdagítani bennünket, s ez fokozottan igaz az öregkor meséire. Ha az ember idejében elgondolja, milyennek szeretné látni magát élete utolsó harmadában, lehetőséget teremt arra, hogy ehhez az elképzeléshez igazítsa napjait. Az öregkorra ugyanis éppúgy fel kell készülni, mint a felnőtté válásra, vagy az anyaságra és az apaságra. A kötet meséi úgy segíthetik ezt a "felkészülést", hogy a történetekben szereplő apókák és anyókák követendő példát nyújtanak a mindennapok átrendezésére, a világhoz való viszony megváltoztatására. A boldog öregek tényként fogadják el az idő múlását, és felismerik a benne rejlő lehetőségeket. Megváltozik a fontossági sorrend életükben, és képessé válnak az előítéletektől és önbecsapásoktól mentes létezésre. Ráadásul életörömöt és leleményességet is lehet tanulni tőlük, hiszen tapasztalataik rendezgetése, szintetizálása közben sok olyan dolgot fedeznek fel, amire a fiatalabbaknak még nincs látásuk. A Mesék-sorozat záró kötetét az idős embereken túl azoknak ajánljuk, akik boldog öregségre vágynak, és kíváncsiak rá, hogyan alakítható át az életük ennek érdekében. És persze azoknak, akik szeretnének maguk körül minél több boldog öreget látni, hiszen a hozzátartozókon is múlik, hogy milyen minőségben éljük át az élet délutánját.