Magvető Kiadó strana 10 z 97

"Nem vagyok női Don Quijote / Nem a női Don Quijote vagyok / Én Lovag Dulcinea vagyok" - jelenti ki magáról kötetünk tizenkilenc éves hőse.A kóbor lovaggá váló lány és mellé szegődő krónikása kalandjait követhetjük a modern kor előtti múlttól a modern kor utáni máig, a pokoltól a világűrig. Míg négy évszázaddal ezelőtt Don Quijote egy éppen racionálissá váló világban próbált lovagként élni, és így természetesen gúny, röhögés és erőszak kísérte az útján, addig Lovag Dulcinea egy olyan világrendben él, amelyben megfordultak a szerepek: maga a társadalom válik donkihóteivá: egyre monomániásabbá, ideológiák, tudatmódosítók és technológiai eszközök rabjává; és amelyben egy kóbor lovag minden őrültségével együtt is a normalitást, a józan észt, a humort és az élet feltétlen szeretetét őrzi. Kemény István káprázatos művében ennek a paradoxonnak néz a mélyére. Az előre leosztott szerepek, stigmák és címkék, korlátok és tabuk ellenében ekképpen lesz a Lovag Dulcinea a szabadság verses könyve, amely egyszerre olvasható egy nagy költészet felszabadult-felszabadító játékának, akár a kötetbeli Krónikás sajátos vallomásának és a klasszikus Cervantes-regény újragondolásának, verses lovagregénynek.

A nagysikerű természetírásokat tartalmazó novelláskötetek és a sváb felmenőinek emléket állító Öreg banda című családregénye után Kollár-Klemencz László új műve tiszta fikció. Az Anyám tenyere a mitikus középkorban játszódik a pilisi rengetegben, a Duna-kanyarban. Főhősei: a családját elveszítő remete és a lováról leeső lány, akik az erdőben szembesülnek életük nagy titkaival és értik meg küldetésüket is. A természet vadsága és jámborsága, beláthatatlan ereje ebben a kötetben még nagyobb téttel jár, mint a szerző korábbi műveiben: Az Anyám tenyere nemcsak két ember találkozásának a krónikája, hanem a természet, ember és állat együttélésének, konfliktusainak és lehetséges harmóniájának megmutatása, legkivált pedig tanúságtétel Isten kereséséről és a létezés legelemibb tapasztalatairól.

Závada Pál új regényének szereplői dokumentumfilmet forgatnak olyan gazdálkodókról, akiket gyújtogatással vádoltak meg az ötvenes években. Egy baráti kör nyomoz - a filmeseken kívül szociográfus, grafikus, történész és újságíró is van köztük -, keresik és megpróbálják szóra bírni az áldozatok családtagjait, a valamikori tanúkat, ügyészeket, bírókat meg a hajdani tudósítókat. De közben saját életüket és korukat is meg kéne érteniük - 1988-ban vagyunk, válságokkal és bizakodásokkal terhes, kiszámíthatatlan időkben. Múltbéli bűnökről és érvekről szóló viták, kutatások és illegális olvasmányok, tüntetések, szervezkedések és kamerába mondott vallomások közepette kell szembenézniük házasságuk válságaival, új szerelmek vágyaival, gyerekeik sorsával, hivatásuk, megélhetésük gondjaival. A szerzői eligazítás szerint Pernye és fű figurái fiktívek, története kitalált, a benne szereplő filmforgatás interjúi azonban valóságosak - azokat Sipos András rendezővel készítették Statárium című, 1989-ben bemutatott filmjükhöz.

Az ausztrál író, J. B. Blackwood és férje egy hajóúttal ünneplik tizennegyedik házassági évfordulójukat. Patrick húsz évvel idősebb a feleségénél, elismert filmrendező, valóságos kultfigura, ám sikere épp akkor kezd megkopni, amikor J. B.-t jelentős irodalmi díjjal jutalmazzák önéletrajzi elemeket is tartalmazó regényéért. Amikor hajójuk viharba keveredik a japán partoknál, Patrick a vízbe zuhan, J. B. pedig hirtelen ott találja magát egy rendőrségi kihallgatás, majd nem sokkal később egy irodalmi díjátadó forgatagában, ahol minden szem rá szegeződik. Válaszokat keresve és férjét gyászolva J. B. végiggondolja megismerkedésük és házasságuk történetét, és számba vesz mindent, amit férje árnyékában fel kellett adnia. Az évforduló letehetetlenül izgalmas regény házasságon belüli dinamikákról, hazugságról és arról, milyen árat kell fizetnie egy kapcsolatnak az egyik fél sikeréért.

Kosztolányi Dezső életművében kivételes helyet foglal el Itália, és közelebbről Velence: lelkesedett az olasz kultúráért, sokszor járt a lagúnák városában, és otthon érezte magát ódon falai közt csakúgy, mint a tengerpart fövenyén. Velence - ez a különleges varázsú szó a regények, versek és novellák mellett útirajzaiban, tárcáiban, levelezésében is sűrűn felbukkan kora fiatalságától kezdve évtizedeken át. Képes irodalmi útikalauzunkban régi velencei fényképekkel illusztráltuk Kosztolányi velencei történeteit, újságcikkeit és rokonainak, barátainak a városból írt leveleit.

Irene Sola új regényében évszázadok emlékei sűrűsödnek egyetlen napba. A Pireneusok és a történelmi idő ismeretlen és járhatatlan útjain felkapaszkodunk a Clavell-házba, melynek örök lakói a nemzedékről nemzedékre itt maradó nők. Az idő viharai elragadják a férfiakat, a hegyekben farkasvadászok, vadállatok, lázadó hadseregek és banditák portyáznak, a tűzhely mellett a nők ünnepre készülnek. Megismerjük Joanát, aki szerződést köt az ördöggel, hogy férjet találjon, ám kihátrál a paktumból, ezért minden gyereknek, aki a házban születik, hiányzik valamije. Margaridának egy darab a szívéből, Blancának nincs nyelve, Ángela nem érez fájdalmat, Bernadetának pedig nincs jó helye a jelenben - mindig máshol van, és olyasmiket lát, amiket rajta kívül senki. A Szemet adtam neked, s te a sötétségbe néztél karneváli kavalkád emlékezésről és felejtésről, valóságról és meséről, fényről és sötétségről, rengeteg színnel, vággyal és mágiával.

A kötetben a verseken és a verses meséken túl a szerző műfordításait és a hagyatékban fennmaradt töredékeket közöljük. A minden eddiginél teljesebb kiadás két verssel, hét töredékkel, egy műfordítással és egy hosszabb verses mesefogalmazvánnyal bővült.

Szabó T. Anna új verseskönyve kifejezetten személyes, az olvasót megszólító költői mű. Fő témája a gyász és az elengedés, a megnyugvás és a továbbélés. Ahogy az édesanyja emlékére írt vers címe is mondja: Nincs. Van. A két fogalom radikális különbsége és összefüggése teremti meg azt az erőteret, amelyben a kötet versei megszületnek. Szabó T. Anna ezúttal is az élet teljességében látja és láttatja a halált, és legyenek bármilyen konkrétak és személyesek a motívumok, a létezés általános érvényű kérdéseiről beszél. Ehhez kapcsolódik a Vigasz formai sajátossága: a költőre jellemző rövidebb, rímes szövegek mellett a rímtelen, gondolatritmusra íródó hosszúversek mintha ellensúlyként és megerősítésként is szolgálnának. Egy-egy témát így több szólamban és más fénytörésben is olvashatunk.

Spiró György egyik legismertebb drámáját, Az imposztort eredetileg Az Ikszek című regényéből írta, a főszereplő Bogusławski figurája Major Tamás alakításában elevenedett meg a Katona József Színház színpadán 1983-ban. A színház és a hatalom összefüggéseiről szóló mű több mint negyven évvel később új befejezést kapott: így kortárs drámairodalmunk klasszikusa ebben a formában most olvasható először. A Ganz eredetileg operalibrettónak készült Fekete Gyula felkérésére, végül dráma lett 2021-ben. Az 1849 és 1867 között játszódó tragikus történet főhőse a svájci születésű vasöntő és feltaláló, Ganz Ábrahám. A szerző már a hetvenes években is szeretett volna művet írni a reformkor, a szabadságharc és a megtorlás korszakáról. Kötetünket a Bábel dombja című, napjainkban, egy zsákutcás telepszélen játszódó, rövid groteszk színdarab - alcíme szerint komédia - zárja; ha sok mást nem is, ezt a sötét humorú Spiró-művet a Covid-járványnak köszönhetjük.

"Pár évtizede derítették ki a tudósok, hogy - állítólag - az univerzum anyagának kilencven százalékát nem atomok alkotják. De hogy mik alkotják, arról fogalmunk sincs. Vagyis a világmindenség kilencven százalékáról csak sejtéseink lehetnek, ugyanúgy, mint a túlvilágról. Verset pedig csak olyanról lenne "érdemes írni, amiről nem lehet beszélni." (Tőzsér Árpád) A metafizikának erről a kilencven százalékáról", vallja a szerző, Fekete Vince. A Gyönyörű apokalipszis a prímszámokra épített négy ciklusával, a ciklusok közötti feleselő, koncentrikus szerkezetével, a kötet két hangsúlyos pontján pillérszerűen elhelyezett halálversével erről a saját, "véletlen univerzumról", senkiföldjéről próbál tudósítani. Fekete Vince ezúttal is nagy műgonddal és kreatív játékossággal néz szét ezen a költészetileg is izgalmas területen, ahol egyszerre beszélhetünk - Mészöly Miklós metaforáival - "a tágasság iskolájáról" és a "pontos történetekről útközben". A kötetre a filozófiai hangoltság, ontológiai érdeklődés mellett jellemző egyfajta ironikus ellenbeszéd is, amely egyszerre ölt testet szociografikus tablóversekben, természetleírásokban és akár személyes, vallomásszerű darabokban is.

Virginie Despentes, a francia irodalom punk provokátora ezúttal a #MeToo mozgalom, az internetes zaklatás és a francia társadalom viszonyát boncolgatja. Oscar, a sikeres krimiíró a saját bőrén tapasztalja meg, mit jelent a cancel culture. Egykori sajtósa, Zoé a radikális feminista blogján megírja, hogyan zaklatta a férfi hónapokig, miközben együtt dolgoztak. Amikor Oscar megjegyzéseket tesz egy színésznő, Rebecca Latte külsejére az Instagramon, Rebecca felháborodott üzenetben reagál. Az író és a színésznő levelezni kezdenek egymással, és egyre bensőségesebbé váló beszélgetéseikből két magányos, függőséggel küzdő ember alakja rajzolódik ki. Leveleikben olyan fontos témákat érintenek, mint az öregedés, a társadalmi elvárások vagy épp a művészvilág szexizmusa és erőszakossága. A Kedves idióta a harag, a gyógyulás és az elfogadás könyve, megmutatja, hogyan változtatja meg egy beszélgetés két ember életét, akiknek elsőre látszólag semmi közük egymáshoz.

1951-ben az "úri középosztály" maradványait büntetendő újfajta retorziót vezetett be a sztálinista hatalom: budapesti családok ezreit telepítették ki az alföldi tanyavilágba, lakásaikat pedig elvették. Pár hónap alatt mintegy ötezer család találta magát az Alföld valamelyik sarkában. Bár a kitelepítések 1953-ban véget értek, az érintettek évtizedekig cipelték a trauma súlyos terheit. A Tények és Tanúk sorozat újabb kötete a kitelepítés mentalitástörténeti aspektusába enged bepillantást egy család levelezésén keresztül: a világháború előtt elismert bankárnak, Mikecz Károlynak a Békés megyei Kamut tanyavilágába kellett költöznie Péter fiával és menyével, Kövér Katalinnal. Az ő leveleiken keresztül kapunk képet az Alföldön kényszerűen újrakezdett életről. Az alapvetően életvidám hangvételű leveleken átüt a tanácstalanság, a szorongás érzése: 1952-től már a kitelepítésben született kislányuk miatt is aggódik a család. A fejük felett elhúzó repülők vajon a felszabadítók? Vajon a postás elolvassa a rokonok ideküldött leveleit? Hol a többi családtag, kit hová zsuppoltak? Mit lehet enni adni egy babának a tanyán? Ilyen "apróságokból" áll össze a nagykép: a világháború előtti középosztály térvesztése és túlélése. A Kövér Katalin haláláig a családban ismeretlen leveleket a lánya találta meg. A történeti hátteret és a szereplők további életútját a kötetet sajtó alá rendező Kollai István történész utószava ismerteti.

A szokcsói tél után ezúttal a tokiói nyárba repíti olvasóit Elisa Shua Dusapin. A Svájcban élő Claire Tokióban tölti a nyarat. A nagyszüleit látogatja meg, akik az ötvenes években menekültek el Koreából a polgárháború elől, játéktermet nyitottak pénznyelő pacsinkó-automatákkal, és nem tértek vissza többé a szülőföldjükre. Claire sosem tanult meg igazán koreaiul, ezért nagyszüleivel csak néhány angol szó, koreai kifejezés és egy sor eltúlzott gesztus segítségével tud kommunikálni. Miközben próbál valahogy kapcsolódni koreai örökségéhez, francialeckéket ad egy japán kislánynak, Miekónak, aki a fejébe veszi, hogy meglátogatja a pacsinkó-termet. Dusapin regénye identitásról, nyelvről és családi bűntudatról mesél egy vibráló, csupa neon nagyváros inszomniás nyarán.

A könyvek fütyülnek rá, hogy ki olvassa őket, vagy hogy olvassák-e őket egyáltalán. Számukra minden olvasó egyenlő, őt, a királynőt is beleértve. Az irodalom, gondolta, egyfajta nemzetközösség, a könyvek: köztársaság. "Az egészről a kutyák tehettek." Amikor az angol királynő corgijai megtámadnak egy mozgó könyvtárat, őfelsége kötelességének érzi, hogy kikölcsönözzön egy könyvet. Bár az első olvasmány nem nyeri el a tetszését, hamarosan visszajáró vendég lesz Mr. Hutchings furgonjánál, összebarátkozik a konyhán dolgozó Normannal, és felfedezi, hogy az olvasás sokkal izgalmasabb, mint a különböző protokoll-látogatások, előkelő fogadások és a miniszterelnöki meghallgatások. Újdonsült szenvedélye nemcsak a palota, de az egész ország életére hatással lesz, ezért az udvar összefog, hogy leszoktassák őt különös hóbortjáról. A királynő olvas egy sok humorral elmesélt, elbűvölő történet az olvasás erejéről, amely még a politikát is képes felforgatni.

Michel Houellebecq esszéje, vagy ahogy ő nevezi, "az első regénye" eredeti portrét nyújt a gótikus horror amerikai mesteréről, Howard Phillips Lovecraftról (1890-1937). A Szemben a világgal, szemben az élettel nemcsak különös műveibe, de nem kevésbé különös életébe is bepillantást enged. Lovecraft, akit ma a weird fiction, a fantasy és a sci-fi előfutárának tekintenek, a maga korában szinte teljesen ismeretlen volt, és szegénységben élt. Houellebecqet kamaszkorától kezdve lenyűgözte az amerikai író által megalkotott nyelv és mitológia, valamint modernitás- és életellenessége. Könyvében bemutatja Lovecraft rövid életű házasságát, New York-i hónapjait, és azt is, hogyan táplálta rasszizmusa a nagy Chtulhu alakját és a "nagy szövegek"-ként kanonizálódott történeteket. Az eredetileg 1991-ben megjelent művet 2005-ben Stephen King előszavával adták ki újra.

Martyna Bunda Észak-Lengyelországban játszódó regényében rövidebb anekdotikus fejezetek füzérén keresztül vezet minket a negyvenes évektől a hetvenes évek közepéig egy jellegzetes kelet-közép-európai történeten. Az anya, Rozela egy kasubföldi faluban él, gazdálkodik, és egyedül neveli három lányát. Ebben a világban a férfiak meghalnak, eltűnnek vagy börtönbe kerülnek, de ha megjelennek a ház körül, abban sincs sok köszönet. A lányok - Gerta, Truda és Ilda - különböző egyéniségek, az egyik szigorú és megbízható, a másik bohém, a harmadik konok. Ők nem maradnak a faluban, a közeli kisvárosba vagy Gdanskba települnek át, de a fontosabb események alkalmából mindig hazatérnek. A Ridegségben mintha kétféle időszámítás lenne egymás mellett: a külső történelmi idő, amely a náci megszállástól a szovjetek bejövetelén keresztül a lengyel pártállami diktatúra hétköznapjaiig állítja újabb és újabb próbatételek elé a regény hőseit; de ott van a térség és a falu saját belső ideje is, egy sokkal archaikusabb, sőt a természet körforgásához kapcsolódó időtapasztalat. Az Európai Unió támogatásával megjelenő Határhelyzetek sorozat darabja.