Magvető Kiadó strana 11 z 97

A stílus maga az ember? Szvoren Edina új kötetében a közkeletű mondást fordítja ki. Nádas Péter-, Krasznahorkai László- vagy Tompa Andrea-mondatok olvashatók itt, amelyeket nem Nádas, Krasznahorkai vagy Tompa Andrea írt le, hanem Szvoren Edina. A Kérődző Kronosz pastiche-aiban az ismert írói stílusokra ismerhetünk rá újfajta szemszögekből, hiszen a szövegek egyszerre viselik magukon Szvoren Edina és a kiválasztott szerzők stílusjegyeit. A kötet egyik legizgalmasabb darabja ezért az, amelyikben Szvoren Edina éppen Szvoren Edina-szöveget imitál. A különböző stílusok kaleidoszkópszerű forgatagában pedig egyre nehezebb tetten érni, hol is kezdődik az utánzás. Ezért is nem egy, hanem rögtön négy különböző - egymással teljesen egyenértékű - borítóval adjuk közre a kötetet. Czigány Ákos fotóin négy különböző tűzfalat látunk: variációk egy láthatatlan témára, egyetlen borító azonban mindig csak egyetlen megvalósulása a lehetőségeknek.

Szabó T. Anna könyve gyerekeknek, nagy testvéreknek és szülőknek egyaránt szól. A Dudorászó fejezeteiben reggeltől estig, a hétköznapoktól, hétvégéktől az ünnepekig és a vakációig minden időre és alkalomra találunk verseket. Jöhet eső, fújhat a szél, irány az erdő vagy épp a meleg kuckó. Ritmikus mondókák, lágyabb altatók, rengeteg vicces állat és ember jelenik meg a Dudorászó lapjain, és ezúttal a kötet végén egy csokor verset kaptak a nagyobbak és a szülők is, hogy megpihenjenek a nagy pörgésben. Kárpáti Tibor összetéveszthetetlenül egyedi illusztrációi teszik még színesebbé a könyvet. Négytől tizenkét éves korig ajánljuk, fiúknak és lányoknak egyaránt.

Emlékek és álmok elevenednek meg és keverednek össze Krusovszky Dénes verseiben. Hogyan mesélhetjük el az önéletrajzunkat egy olyan korban, amikor a személyes történeteink határai feloldódnak a digitális nyomok között? Hogyan beszélhetünk érvényesen a képek egyre nehezebben kontrollálható áradata közepette? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a kötet egyszerre érzékenyen finom és intellektuálisan radikális versei.

Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert nevű fiatal férfiról szól. A kötelező katonai szolgálat után hazatér anyjához és testvéréhez, és munkát vállal egy temetkezési vállalatnál. Miután néhai apja holmija között orosz nyelvű leveleket talál, kutatni kezd a férfi múltjában, és a szálak a Szovjetunióig vezetnek. A második rész a jelenben játszódik, ahol megismerjük Alevtinát, aki biológusprofesszor a Moszkvai Egyetemen. A nő megszállottan kutatja a halhatatlanság témáját. Alevtina és Syvert Moszkvában találkozik először egymással, és az égen közben felbukkan egy titokzatos csillag. Az öröklét farkasai az emberi élet határait és a természet rejtélyeit vizsgálja az 1980-as évek és a jelen politikai, kulturális kontextusában.

A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti iskolába, apja javaslatára Stephen elkezd egy üzleti főiskolát a városon kívül. Hamar rájön, hogy az üzleti világ nem neki való, ezért visszatér Londonba, és séfnek áll egy családi barát éttermében. A főzésben megtalálja a szenvedélyét, ám közben meg kell küzdenie se-veled-se-nélküled kapcsolatával, apja rosszallásával és egy váratlan családi tragédiával is. A Kis világok minden érzékre ható regény apa-fiú kapcsolatról, hitről, a közösség erejéről, sok-sok zenével és izgalmas ghánai receptekkel.

Claudia Durastanti a fiatal olasz írónemzedék legizgalmasabb, legeredetibb hangú alkotója. Önéletrajzi elemeket is tartalmazó könyve egy nem mindennapi család életébe enged bepillantást, ahol a szülők még abban sem tudnak megegyezni, hogyan ismerkedtek meg egymással. A narrátor két hallássérült ember gyermekeként nő fel az olaszországi Basilicata régió egyik falujában és New Yorkban. A családi kommunikációban mindennaposak a félreértések, és a szülők viharos kapcsolatára még a válás sem jelent megoldást. A minden szempontból kívülálló lány szabadságra vágyik, ezért könyvekhez és a zenéhez menekül, amelyek megmutatják neki, hogyan teremtse meg a saját mitológiáját. Az Ismerős idegenek egy kulturális utalásokkal teleszórt, egyedi hangú felnövéstörténet családról, emigrációról, nyelvről, valahol a regény és a memoár határán. Az Európai Unió támogatásával megjelenő Határhelyzetek sorozat darabja.

Tone Hodnebo Norvégia egyik legjelentősebb kortárs költője. A Jótállás az igazságért versei örvényként vonzzák magukhoz az olvasót, és mutatják meg a szabadulás lehetőségét egy érzelmi megrázkódtatás idején. Hodnebo versei határvonalként húzódnak aközött, amit közvetlenül tapasztalunk, és aközött, amit megpróbálunk elmagyarázni valaki másnak. Megmutatják, hogy mindaz, amiről azt gondoltuk, elveszett, az emlékezet mélyén megtalálható. Tone Hodnebo (1962) norvég költő, műfordító, szerkesztő. Emily Dickinson és Anne Carson norvég fordítója, költészetét számos irodalmi díjjal ismerték el. A. Dobos Éva (1955) műfordító. Kortárs norvég irodalmat fordít magyarra, többek között Jon Fosse és Karl Ove Knausgard prózai műveit. Oslóban él. A Magyar Műfordítók Egyesületének tagja. Az Európai Unió támogatásával megjelenő Határhelyzetek sorozat darabja.

"Egész úton azt nézed, / mi mindent hagytál magad mögött" - szólítja meg az Utószezon című vers beszélője Rékai Anett első kötetének olvasóját is. Mintha az elszakadás és a felszabadulás állomásait járhatnánk végig: a kamaszkor lezárását, az önálló élet indulásának fázisait, az újabb illeszkedési kényszerek nehéz és nonszensz szabályait, egy párkapcsolat függő játszmáit és az irodalmi nyilvánosság társas játékait. Rékai Anett a visszájáról látja a dolgokat, a vonat ablakában pedig ott van a tükör lehetősége is. Így lesz egyfajta utazás az egész könyv, váratlan váltókkal, feltételes megállókkal és szabad jelzésekkel.

Gabriel García Márquez sosem publikált kisregénye a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul Scholz László fordításában. Az öt rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól, aki minden augusztusban elutazik édesanyja sírjához. A nő boldog házasságban él, ám a szigeten egyetlen éjszakára minden évben más emberré válik, idegen férfiak karjaiban. A Találkozunk augusztusban valódi irodalmi szenzáció, a vágy, a szabadság és az életöröm könyve. García Márquez 1999-ben kezdett el dolgozni rajta, és végül a 2004-es, ötödik változatot tekintette véglegesnek, ám úgy döntött, hogy a könyv nem elég jó, és "meg kell semmisíteni". Fiai, Rodrigo és Gonzalo most úgy határoztak, apjuk halálának tizedik évfordulójára mégis publikálják a kisregényt, amely szerintük annak a végső erőfeszítésnek a gyümölcse, hogy García Márquez minden nehézség ellenére sem hagyott fel az alkotással.

Kötetünk a Nobel-díjas író két kisregényét tartalmazza, amelyeket harminc év választ el egymástól. Mindkettő egy-egy szerelem története: Az Egyszerű szenvedély narrátora az ötvenegy éves, néhány éve elvált Annie Ernaux, aki szenvedélyesen beleszeret egy kelet-európai diplomatába, egy nős férfiba. Ernaux szégyenérzet és önigazolás nélkül dokumentálja az elsöprő érzelmet, amely több mint egy éven keresztül uralta minden pillanatát és gondolatát. A fiú, Ernaux legutóbbi, tavaly megjelent írása egy három évvel későbbi kapcsolatról szól, amelyet egy nála harminc évvel fiatalabb egyetemistával folytatott. A társadalom megrovó pillantásaitól kísért viszonyának köszönhetően a sikeres párizsi tanárnő és író újraéli fiatalkorát. Annie Ernaux két kisregénye a szenvedély természetét tárja fel, és mindazt, amit a másik ember iránt érzett szenvedély tanított neki az emlékezésről, az időről és önmagáról.

Emily 19 éves, egy oslói élelmiszerboltban dolgozik pénztárosként, és gyermeket vár barátjától, Pablótól, a kisstílű drogdílertől, aki egy nap szó nélkül kilép az életéből. Amikor Pablo rendőrségi ügybe keveredik, a lányt is kihallgatják. Emilyt a saját és a környezete, a főnöke, az anyja, a kihallgatást vezető rendőrnő vagy épp a különös szomszéd perspektívájából ismerjük meg. Az Emily forever egy olyan lány története, aki mellett naponta többször is elmegyünk az utcán. Empátiával és éles humorral megírt portré öröklődő mintákról, magányról és a küzdelemről, hogy találjunk valamit magunkban, ami segít megbirkózni a hétköznapokkal. Az Európai Unió támogatásával megjelenő Határhelyzetek sorozat darabja.

Oravecz Imre Alkonynaplója a létezés teljességének katalógusa, az időskor mindennapjainak megörökítése. Hangoltságában és kíméletlen őszinteségében Márai Sándor és Kertész Imre naplóit idézi. Nem feltétlenül az a fontos, hogy az adott napon milyen külső események történtek, a hangsúly a belső tükröződéseken van. Ahogy az Őszi kérdés című naplójegyzetben áll: "Elment a sárgarigó, a kakukk, a gólya, a fecske. Megvárod, míg visszajönnek?" Oravecz Imre most is mindent pontosan rögzít, a létezést elemeire bontja, ugyanakkor nem vész el a részletekben, a lényeges dolgokra összpontosít. Az elmúlásra és az életre, a személyét körülvevő világ állandóságaira és változásaira, a test és a tudat folyamatos párbeszédére. Az egymással szervesen összefüggő emlékekre és álmokra. Arra, ami vele együtt távozik, és azokra, akik utána is itt maradnak. A határban járunk: líra és epika peremén. Az Alkonynapló mintha az időskori remekmű, a Távozó fa továbbírása lenne más modalitásban.

Megannyi menekülő Krasznahorkai-hős után a szerző új regényének főszereplőjét, a 91 éves Kada Józsi bácsit, aki hiába tett meg sok mindent azért, hogy eltűnjön a világ szeme elől, egy meg nem nevezett magyarországi faluban mégis megtalálják követői. Kadának vérében van az inkognitó, családja már több évszázada tartja titokban eredetét, és egyelőre ő se szeretné nagydobra verni, hogy a nyugdíjas villanyszerelő IV. Béla és Dzsingisz kán leszármazottjaként Árpád-házi I. József néven tarthatna igényt a magyar trónra. De nem akar belekeveredni a politikába, úgy döntött, saját szavajárásával, hogy nem tesz többé a tűzre, ellenben tiszta vizet önt a pohárba. De mit szólnak ehhez lelkes tanítványai, akik között akad délibábos monarchista és paramilitáris terrorakciókra készülő alak is? Egyáltalán: elejét lehet-e venni a szükségszerű következményeknek? Krasznahorkai László groteszk és szatirikus új regényében – New York, Dalmácia és Türingia után – visszatér a karneváli Magyarországra. A pácban mindenki benne van: a víkendházi öreg király csakúgy, mint a felbukkanó vendégek, akik között találunk egy Krasznahorkai László névre hallgató vándorzenészt is. És vajon hol lehet mindeközben Józsi bácsi házőrző kutyája, Zsömle? Lehet, hogy homályba vész? Vagy velünk marad örökre?

1951-ben az "úri középosztály" maradványait büntetendő újfajta retorziót vezetett be a sztálinista hatalom: budapesti családok ezreit telepítették ki az alföldi tanyavilágba, lakásaikat pedig elvették. Pár hónap alatt mintegy ötezer család találta magát az Alföld valamelyik sarkában. Bár a kitelepítések 1953-ban véget értek, az érintettek évtizedekig cipelték a trauma súlyos terheit. A Tények és Tanúk sorozat újabb kötete a kitelepítés mentalitástörténeti aspektusába enged bepillantást egy család levelezésén keresztül: a világháború előtt elismert bankárnak, Mikecz Károlynak a Békés megyei Kamut tanyavilágába kellett költöznie Péter fiával és menyével, Kövér Katalinnal. Az ő leveleiken keresztül kapunk képet az Alföldön kényszerűen újrakezdett életről. Az alapvetően életvidám hangvételű leveleken átüt a tanácstalanság, a szorongás érzése: 1952-től már a kitelepítésben született kislányuk miatt is aggódik a család. A fejük felett elhúzó repülők vajon a felszabadítók? Vajon a postás elolvassa a rokonok ideküldött leveleit? Hol a többi családtag, kit hová zsuppoltak? Mit lehet enni adni egy babának a tanyán? Ilyen "apróságokból" áll össze a nagykép: a világháború előtti középosztály térvesztése és túlélése. A Kövér Katalin haláláig a családban ismeretlen leveleket a lánya találta meg. A történeti hátteret és a szereplők további életútját a kötetet sajtó alá rendező Kollai István történész utószava ismerteti.

„Kétféle jó irodalom van - osztja Sándor Iván a nagy bécsi író, Hermann Broch gondolatát. - Az egyik szolgálja a korszak ízlését-divatjait, s ezzel része lesz a korszak struktúrájának. A másik megmutatja: mi maga a korszak.” Legújabb esszéiben Sándor Ivánt is ez foglalkoztatja: a mélyszerkezetek, a szellemi áramlatok, a szakadékok és a kelet-európai sakktábláinkon ránk leselkedő etikai-intellektuális kelepcék. Épp ezért fordul a modern európai irodalom fontos szerzőihez: Samuel Becketthez, W. G. Sebaldhoz, Thomas Bernhardhoz, Örkény Istvánhoz és Mészöly Miklóshoz, hogy az ő modelljeiket és mintáikat, no meg saját élet- és gondolkodástörténeti tapasztalatait összegezve indítson útnak egy palackpostát, amely - a könyvben szintén felbukkanó pályatárs, Földényi F. László szép szavaival - "üzenet a feledés egyre nagyobb tengerében". 

Kupihár Rebeka 2023-ban Petri György-díjjal jutalmazott verseskötetében ciklusról ciklusra és szintről szintre írja végig, milyen valóságai és következményei vannak napjaink Magyarországán nők azonos nemű szerelmi kapcsolatának. Az érzékeny versek különböző kontextusokban járják körül a téma társadalmi, lélektani, fizikai és transzcendens aspektusait. Kupihár Rebeka, miközben első kötetében egyetlen témára összpontosít, épp azt érzékelteti, hogy a szerelem sohasem egyetlen diskurzus: zsigerileg függ össze saját társadalmi státuszunkkal, testünkhöz és testiségünkhöz való viszonyunkkal, kétkedésünkkel és hitünkkel. A kötetet a szerző absztrakt grafikái teszik még eredetibbé.