Magvető Kiadó strana 11 z 40

Krusovszky Dénes első gyerekverskötetének hőse olyan, mint egy átlagos fiú, csak egy kicsit érzékenyebb. Még csupán nyolc éves, de már mindenhol ott van. És járjon bármerre, fáradhatatlanul, éles szemmel figyel, újra meg újra rácsodálkozva az őt körülvevő emberekre és jelenségekre. Ugyanolyan izgalmas számára az édesanyja tükre, vagy egy idős és magányos néni, mint az élet számos nagy rejtélye. Itt és most, a versekben láthatjuk, hogyan válik nyitottá a világra, hol családtagjai, hol barátai, iskolatársai körében. Élményei intenzívek, álmodja bár fűcsomónak magát, biciklizzen a körúton, vagy meséljen arról, miért fél a sötétben. Hangulata gyakran ingadozik: az egyik pillanatban még azon nevet, hogy a tanár néni tüsszentett, a másikban elgondolkodik, vajon mit követhettek el, akiknek büntetésből a parkban kell aludniuk. Krusovszky Dénes a gyerekeket és felnőtteket egyaránt foglalkoztató kérdéseket, az élet nagy titkait finoman, összetetten, egyszerre filozofikusan és humorosan tálalja verseiben. A könyvet 10 éves kortól ajánljuk.

Mit keres egy mesekönyvben a Magyar Történelem? Szólhat-e egy mesekönyv önmagáról, helyet cserélhet-e az írójával? Hol van a világ legjobb helye? Darvasi László a Trapiti-könyvekben és a Pálcika-történetekben már bebizonyította, hogy ért a gyerekek nyelvén. Most, A 3 emeletes mesekönyvben egy folyton kérdezősködő kisfiú, Zalhúber Tibor kérdez rá a történelem, az élet, a hétköznapok nagy, égető kérdéseire. Segítségére vannak a földszinten lakó pupákok, a szép Tanító néni az első emeletről, a másodikról személyesen maga a Magyar Történelem, a harmadik emeleten pedig a mesekönyv írója lakik. De miféle gyanús zajok hallatszanak a padlásról?

Mit mondanak a képek, és mit mondhatunk a képek helyett? Hány képünk van saját magunkról és saját kultúránkról? Bán Zsófia új elbeszéléskönyvében számtalan módon teszi fel és válaszolja meg ezeket a kérdéseket. A tizenöt elbeszélésből álló kötet már címében is felvillantja a Bán Zsófia-történetek egyik visszatérő motívumát. Bán elbeszéléseiben az ember legintellektuálisabb személyiségjegyei közvetlenül találkoznak a benne, bennünk élő animálissal, a mélyben lakozó érzéki-zsigeri teremtménnyel. A két tartomány közötti közvetítésre az az elbeszélői nyelv és pozíció vállalkozik, amely (ön)ironikus kettős ügynökként hol a tudat absztrakt szerkezetét helyezi előtérbe, hol pedig a testek, a nyelven-inneni diskurzusok cserebomlásait írja le. Egyazon ütemben képes ábrázolni és értelmezni. Így pillantjuk meg a Röntgen-sugár feltalálását családi fénytörésben, az apa fotóját a munkaszolgálatról, a Bartók-darabba belesülő zongoristát, az ismerkedést a kínai vendéglőben, a vallomást a taxiban, Karády Katalint Brazíliában, és egy fényképészt az Antarktiszon. A történetek mögött pedig fokozatosan kirajzolódik egy huszadik századi közép-európai család gyakran traumákkal terhes sorsa, az anya és a lány perspektívájából, az apák hiányával. Így lesznek a kötet írásai folyamatos dialógusok, termékeny párbeszédek. Így lesz az olvasó maga is közvetítő. Tolmács és útitárs.

Igazi prózaszimfónia - variációk egy örökzöld Bob Dylan-témára. Hogy az élet nem méznyalás, azt Farkas Péter már korábban tudtunkra adta, most sem fog csalódást okozni. A "Nehéz esők" prózaszimfónia - hat variáció egy örökzöld Bob Dylan-témára. Ha jól olvassuk a partitúrát, a végén jön a hanyatt esés. A szerző halott? Nicsak, ki beszél? A szöveg itt-ott a partra szökik, ahogy az áradás után visszahúzódó folyó rakja le margójára a saját kommentárjait. A szerző él, és elég bölcs volt ahhoz, hogy lemondjon az egójáról, épp így talált másokéval összetéveszthetetlen hangra. "Egyébként megpróbálom "rendszerezve" leírni, hogy miért gondolom úgy, hogy ha félretesszük ezt az egész Lord Chandos-ügyet - vagyis mégis írunk -, miért nem írhatunk úgy, ahogy Apuleius óta megszoktuk. Vagyis nem egészen, inkább csak arról lenne szó, hogy van egy Kafka-Proust-Joyce-cezúra, és durván fogalmazva, azóta "nem történt semmi". Ötleteim persze nekem sincsenek" - írta nemrég egy magánlevélben. Ez a kötet mégis azt bizonyítja, hogy "Van másik!" - mindig maradnak újabb ötletei. Olyan könyv ez, mint gyerekkorunk kihajtós mesekönyvei, ahogy megnyílik, a hős belép az életünkbe. Vigyázz, kész, rajt! Mindenki markolja meg az okostelefonját." (Németh Gábor)

Az Örökbecsű limlom minden eddiginél összetettebb képet nyújt Ljudmila Ulickaja ön- és világszemléletéről, élet- és művészetfilozófiájáról. A műfajilag is sokszínű kötetben az orosz írónő szinte az összes olyan dologról beszél, ami foglalkoztatta valaha. A személyesebb szövegekben, illetve a vele készült és a kötetbe beválogatott interjúkban kendőzetlen őszinteséggel fogalmaz magánéletéről, pályafutásáról. Megtudhatjuk, hogy a családi környezettől kezdve az olvasmányélményekig mi formálta leginkább a személyiségét. Miként azt is, milyen véleménnyel van a család, szerelem, házasság, barátság fogalmáról és megvalósulási formáiról. A társadalmi kérdésekben is bátran foglal állást. Így derül rá fény, mit gondol a nők társadalomban betöltött szerepéről, a politikáról, az állami és egyházi ideológiákról, vagy éppen a világ működését meghatározó gazdasági rendszerekről. Esszéiben, művészeti írásaiban pedig főként a kifogyhatatlanul gazdag orosz kultúra legfontosabb kérdéseiről beszél. Mindezt a tőle megszokott közvetlenséggel és nyíltsággal tárja olvasói elé.

Oleg Pavlov a munkatáborok hétköznapjait jeleníti meg - a szovjet hatalom utolsó óráiban. Az orosz irodalmi hagyományok hű követőjeként, egyszersmind megújítójaként mutatja be, hogy a katonaság hogyan züllik le a szocializmus széthullásával nagyjából párhuzamosan. Egy isten háta mögötti, amolyan időn és téren kívüli helyre kalauzol minket, ahová a hírek is megkésve jutnak el. Senki más nem lakik itt, csak az őrszázad és az elítéltek, akik a napi rutinba belefáradva tengetik céljavesztett életüket. Pavlov töbre vállalkozik nagyszabású trilógiájában, mint hogy pusztán a szörnyű valóságot írja le, a társadalmi problémákat ecsetelve. A közösségi mellett az egyéni, fizikális és lelki leépülést is költőien, olykor egészen álomszerűen ábrázolja. Abszurditásokban bővelkedő prózája egyszerre nyomasztó és komikus, valahol a tragédia és a fekete humor határán egyensúlyoz. Az élet legfontosabb kérdéseit állítja a középpontba, miközben szót ad mindenkinek, az elesett, szánalmat keltő lágerlakóknak és őröknek is. Dosztojevszkij és Szolzsenyicin nyomvonalán haladva teremt érzéki, szürreális regényvilágot.

Ha a közösség nem véd meg - heroikus küzdelem az életben maradásért - Jesús Carrasco remekműgyanús könyve rendkívül élesen és részletgazdagon mutatja be, milyen az, amikor az ember kihullik a társadalom védőhálójából, és nem marad más számára, mint az elemi szintű küzdelem az életben maradásért és a méltóság megőrzéséért. A XX. század közelebbről meghatározhatatlan pontján egy fiú elszökik a falujabeliek, a családja és a csendbiztos elől. Nincs is más célja, csak a menekülés. Útja során összetalálkozik egy kecskepásztorral. Együtt igyekeznek minél távolabb kerülni a falutól, hogy kijussanak a csendbiztos felügyelte körzetből. Útjuk, akár egy bibliai történetben, megpróbáltatások sorozatából áll. Nemcsak az emberek, hanem a természet is kegyetlen velük. Egy aszály sújtotta, elnéptelenedett, apokaliptikus vidéken kóborolnak a hőgutától kerülgetve. Mint az ősi időkben, meg kell küzdeni a napi betevőért, egyetlen falatért, egyetlen csepp vízért is. A Kegyetlen idő Cormac McCarthy műveinek és, kicsit távolabbról, Móricz Zsigmond Barbárok című elbeszélésének a világát idézi. Az olykor teljesen eszköztelen, máskor nagyon is költői regényt Dobos Éva pontos, sallangmentes fordításában olvashatják

E regény főhősei harmincas New York-i értelmiségeik az ezredfordulón. Szorongók, sznobok, szabadelvűek, szinglik, szerelmesek, megint szinglik. Danielle a tévének dolgozik, az ausztrál őslakosokról szeretne forgatni, de egyelőre a zsírleszívásos riportot kell elkészítenie. Julius szabadúszó műkritikus, aki alkalmanként irodistának szegődik, most jön össze kollegájával Daviddel. Marina élete első könyvét írja az öltözködés és a társadalom történetének összefüggéseiről - immár több éve, közben próbál leválni édesapjáról, az ünnepelt újságíróról és véleményvezérről, de nem megy neki. Ebbe a színes világba érkezik meg Marina vidéki unokaöccse a kissé esetlen Bootie, és a roppant cinikus, nagyratörő ausztrál lapszerkesztő Ludovic. Ők is sikeresek akarnak lenni. Felbukkanásuk felszínre hozza a régi sérelmeket, élethazugságokat. A nyíltság groteszk illúziójában tengődő bohémeknek szembesülniük kell azzal, hogy végérvényesen megváltozott a világuk. A király gyermekei meztelenek. Mindez pedig 2001 szeptemberének elején ér a tetőfokára: itt és ebben rejlik a nagyszerű regény csúcspontja és mélysége. Claire Messud realista tablója elevenen és pontosan, empatikusan és ironikusan mutatja meg nekünk a New York-i értelmiségi közeg visszás kulisszáit, nemzedéki intrikáit ugyanúgy, mint az amerikai kisváros és vidék örök sivárságát, ahonnan hőseink valósággal elmenekülnek. Ahogyan New York színeváltozását ábrázolja 2001 szeptemberében a gondtalan előestétől a katasztrófán át a dermedt újrakezdésig, az a közelmúlt egyik legfontosabb regényévé teszi A király gyermekeit.

Centauri, a "titokzatos író" nem az Államokban él, első regénye mégis egy hamisítatlan, modern amerikai nagyregény. Hátborzongató balesetek, merényletek, agyműtétek, kocsmázások, válságok és szerelmi csalódások jelölik ki az ifjú Dan Coolbirth útját, hogy aztán a nálánál jóval idősebb Angelicával folyatott románcát egy kettős gyilkosság szakítsa meg. Ekkor elkezdődik a road movie, Dan Kaliforniából észak felé, Montanába menekül, ahol a vad szépségű és különös képességekkel megáldott indiánlány, Téa keresztezi az útját. Szinte filmszerűen áll össze egy extravagáns, őrült, mégis sok szempontból fájóan átlagos család története, miközben számos jellegzetes és felejthetetlen figura bukkan föl, áttételesen pedig fontos szereplőkké lépnek elő olyan írók, mint Salinger vagy Melville, sőt fény derül arra is, hogy mi köti össze a famíliát Jack Londonnal. Dan, a maga kamaszos módján, durva kritikával illeti a világot, főként a szüleit - még az imádott nagyit is, aki lökött barátai segítségével igyekszik "tökös gyereket" faragni belőle -, ugyanakkor remek humora van. Azt viszont nehéz eldönteni: Dan útja a múltba visz, vagy egy olyan világba, ahol élő ember még nem járt.

Cormac McCarthy Pulitzer-díjas író eredeti forgatókönyve egy jogász történet meséli el, akit teljesen rabjává tesz a vágy, hogy meggazdagodjék és elkápráztassa menyasszonyát, így aztán kockázatos drogcsempész ügyletbe keveredik. A nagy tétekben folytatott kokainkereskedelemhez két kapcsolata révén kerül közel: Reiner titokzatos és aligha tisztakezű, szerelme, a csábító Malkina pedig olyannyira nem mindennapi jelenség, hogy házi kedvencként két gepárdot tart. Amikor az események helyszínei között Mexikó is feltűnik, minden komorabbá, erőszakosabbá és züllöttebbé válik. A bűn és az emberi mohóság kockázatáról, következményeiről és a kettő közötti egyensúlyról szóló, sodró lendületű, megdöbbentő és felkavaró történet Cormac McCarthy írói erényeinek legjavát mutatja meg.

Havasréti József munkája nagy műgonddal megrajzolt pályakép, esszéisztikus szellemi életrajz, illetve részlet- és gondolatgazdag portré Szerb Antalról. A könyv alapján megismerhetjük Szerb életét és munkamódszerét, kedvenc olvasmányait és az őt foglalkoztató különféle életproblémákat is. Hőse a szellemes regényíró, a szenvedélyes irodalmár és az elhivatott irodalomtörténész, akinek történelemimádata, színes és szórakoztató fogalmazásmódja, hol derűs, hol fanyar iróniája, valamint bájos sznobizmusa olvasók generációit hódította meg az irodalom számára.

Los Angeles, 1970. Véget értek a hatvanas évek. Zajlik az egyre kilátástalanabb vietnami háború, folyik a Manson-per tárgyalása, a hippikorszak pedig lassan a múltba merül. Larry Sportello - Doki -, a marihuánafüstbe burkolózó magándetektív megbízást kap a régi szerelmétől egy dúsgazdag építési vállalkozó felkutatására. S ahogy a nyomozása során alámerül a Los Angeles-i bohémtanyák, az őrült szörfösök, a pszichedelikus rockzenekarok, a börtönviselt nehézfiúk, a kisstílű csirkefogók és az alvilági hatalmasságok forgatagába, feltárul egy átalakulóban lévő világ színes és mulatságos panorámája. Thomas Pynchon csípős humorú, karneváli regénye egyszerre tisztelgés a Chandler-féle hard boiled-detektívregény hagyománya előtt, és búcsú a huszadik századi Amerika egyik meghatározó korszakától.

Nem kérdez? Nem válaszol? Krasznahorkait kérdezik, ő pedig válaszol, így megy ez több évtizede - ezekből az interjúkból nyújt alaposan szerkesztett válogatást ez a kötet.

A Háború és háború főhőse egy vidéki levéltáros, Dr. Korin György, aki munkahelyén váratlanul egy különös kéziratra bukkan. Nem tudni, ki írta a szöveget, a keletkezés idejéről is csak találgatni lehet, de a tartalma fokról fokra, egyre jobban rabul ejti Korint. Négy férfiról van benne szó, akik a világtörténelem különböző fordulópontjain bukkannak föl, hol Krétán, hol Velencében, hol Kölnben, és mindig menekülniük kell a háború, a rombolás elől. A levéltárost olyannyira a hatalmába keríti az ismeretlen szerző elbeszélése, hogy úgy érzi, neki is menekülnie kell: mentenie és a világgal megismertetnie a titokzatos szöveget. Elhagyja otthonát, pénzzé teszi mindenét, és repülőjegyet vesz New Yorkba, a "világ közepébe". Azt reméli, ott megtalálja a megoldást a kézirat rejtélyére, az értelmére és a saját életére is. A Háború és háború először 15 éve jelent meg. Azóta az ezredvégből századelő lett, a világ közepén New Yorkban pedig már nem azok a tornyok állnak, hanem a Ground Zero; a regény bábeli összefüggései, jelenprofetikus mondatai pedig folyamatos jövőidőnkben még aktuálisabbak. A mostani kiadás tartalmazza Krasznahorkai László Megjött Ézsaiás című levelét, mely eredetileg bejelentette ezt a regényt. Az idő átzökkent: az író akkori előzetes üzenete így lesz ennek a csodálatos regénynek a nyitánya.

Vers / és rajz / és könyv / és naptár, / amit aján- / dékba kaptál. / De akkor is / bölcsen tetted, / ha, teszem azt, / csak úgy vetted. / Az a fő, hogy / legyen kéznél, / ha időnként / belenéznél, / téli fagyban, / őszi szélben, / kettőezer- / tizennégyben. / Hihetetlen, / tudom, mégis: / elmúlik majd / ez az év is, / ne törődjünk / senkivel, / érjük be a / semmivel, / tartson / – ez a tanácsom – / tavaszig a / karácsony, / s legyen boldog, / mint egy kazán / karbantartáskor, / a hazám.

Mint sírba hulló földgöröngyök kopogása, szikárak a könyv mondatai. Mégsem gépiesen kattogó minimalizmus ez; nagyon is költői. Az eleven, fájdalmasan szép képek ellenpontozzák a baljós hangulatot. Fekete és vörös színben lebeg minden, az ébrenlét és az álom (vagy őrület?) határán, mintha egy azték piramistemplomot vizionálnánk, tetején a pap lüktető emberi szívet emel a magasba. Lüktet a valóságos város is, éli kegyetlen életét, nyomozónk pedig, aki egyben elbeszélő főhősünk, teszi a dolgát: üldözi a bűnösöket, kihallgatja a gyanúsítottakat. De közben minden gondolata, mozdulata merő fájdalom, hiszen a legnagyobb bűnös ő maga - nincs hová menekülnie, és sohasem nyerhet feloldozást. Hogy miért? Ennek a rejtélynek a megfejtése viszont már az olvasóra vár.