Magvető Kiadó strana 14 z 97

vydavateľstvo

Nixon nem tud lépcsőzni


Bakos Gyöngyi rövidtörténetei napjainkban játszódnak, zömmel Budapesten, de akadnak olyan novellák is, melyekben a hősök Pozsonyba vagy Bécsbe utaznak. Míg más novellistáknál a karakterek vágynak az utazásra, addig Bakos Gyöngyi figurái sokszor inkább csak tervezik az utazást, sakkoznak a variációkkal, mérlegelik a következő lépést, ízlelik a lehetséges megszólalást. Akár azt is, hogy egyáltalán megszólaljanak-e. Hétköznapinak tűnő, mégis furcsává váló élethelyzetekben találkozunk velük: meglátnak egy ismeretlen embert az utcán, találkozóra hívnának valakit, várják a futárt, odaadnak egy könyvet, inget válogatnak. Ezekben a történetekben sokszor az lesz fontos, hogy mit nem árul el az elbeszélő: titkok, elhallgatások vagy éppen félig kimondott szavak lesznek lényegesek. Ahogyan a szerző izgalmas bemutatkozó kötetében (Nyolcszáz utca gyalog, 2020) is titkos főszereplő volt Budapest, úgy a Nixon nem tud lépcsőzni lapjain is nagyon fontos lesz a főváros, ahol ugyanúgy lehetséges a találkozás, mint az elrejtőzés, akár önmagunk elől is. Mindehhez fanyar irónia, hűvös humor és mindezt ellensúlyozó zsigeri empátia társul. 
Na stiahnutie
9,01 €

Lépcsőházi katarzis


„Az alábbiakban anyám sorsáról és az élete vége felé történtekről írok [...]. A szocializmus lehetővé, sőt már-már kötelezővé tette a holokauszt nyilvánosság előtti csendes emlékezetét, másképp: elhallgatását. Édesanyám otthon - és betegsége alatt különösen - beszélhetett volna róla, de inkább nem tette. Az alábbiakban a halálához vezető időszakról és eseményekről lesz szó - de minden oldalon ott lapul a holokauszt néma emlékezete.” Új kötetében György Péter központi témája a gyász. A túlélő bricolage-szerűen, az európai kultúra ösvényein haladva tárja fel viszonyát a veszteséghez; számára az anya elvesztése és a holokauszt emlékezete összeér a gyászban. „Ez a könyv a gyászról, a gyász kényszeréről, lehetetlenségéről és igazságáról szól. Arról, ami személyes, és arról, amire az ismeretlen emberek sorsa láttán érzett, az emlékezet leckéit átható tehetetlenség vezet, valamint a kettő elválaszthatatlanságáról; arról, hogy mint tűnt elő, akaratlanul, anyám halálakor az ő végjátékában is a történelem.” A Magvető ezzel a könyvvel köszönti a 70 éves szerzőt. 
Na stiahnutie
9,86 €

Mesék férfiakról nőknek, nőkről férfiaknak


Boldizsár Ildikó első két felnőtteknek szóló meseválogatása 2007-ben jelent meg a Magvető Kiadónál Mesék nőkről férfiaknak és Mesék férfiakról nőknek címmel, melyeket egy egész sorozat követett, 2010-től pedig megjelentek a szerző által fejlesztett Metamorphoses Meseterápiás Módszer elméleti kötetei is. 2007 óta felnőtt egy generáció, amelynek tagjai megtanulták olvasni a népmeséket, és sok ezer ember tanult Boldizsár Ildikótól metamorphoses-meseterápiát különféle elméleti és gyakorlati szinten Magyarországon és több helyen Európában. A Mesék... sorozat idén karácsonytól megújult formában, és megújult tartalommal jelenik majd meg. 
Na stiahnutie
15,77 €

Tartuffe


Moliere Tartuffe című drámája igazi klasszikus, ami évszázadok alatt sem veszített humorából és mély emberismeretéből. A francia klasszicista komédia felejthetetlen karakterekkel és jelenetekkel mutatja meg, miképpen törhet magának utat az álszentség.
Na stiahnutie
5,35 €

Apám üzent


Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés a paraszti kultúrából? Milyen férfiszerepeket kínál fel a társadalom, amelyekből válogathatunk? Mennyire ura egy nő a saját sorsának? Hány generáció életét változtatja meg egy különös döntés? Az Apám üzent megrázó család- és identitásregény, apakönyv egy nemzedékről, amely nem találta a helyét a Kádár-korban, de még kevésbé a rendszerváltás után, és egy másik nemzedékről, amelynek ezzel az örökséggel számot kell vetnie. 
Na stiahnutie
14,93 €

Visszatért hozzám az emlékezet


Bárkit érinthet, mégis minden történet másmilyen: ez a könyv a demenciáról és az otthonápolás mindennapjairól, a felejtésről és az emlékezésről szól.Szűcs Teri akkor kezdte írni feljegyzéseit, amikor az édesanyjánál demenciát diagnosztizáltak. A naplójegyzetek és esszék azonban soha nem csak magántermészetű vallomások, hanem egy közös emlékezet megteremtésére tett kísérletek is. Ez a könyv újraírja a demenciával élő ember emlékeit: a leningrádi fiatalkor, a zsidó, szovjet és magyar identitások határain kibomló élettörténet megejtő szépséggel rajzolódik ki, miközben a könyv érzékeny látlelet az otthonápolás jelenlegi nehézségeiről és lehetőségeiről, embert próbáló és felemelő napjairól, törékeny egyensúlyáról is.
Na stiahnutie
7,88 €

Kedves idióta


Virginie Despentes, a francia irodalom punk provokátora ezúttal a #MeToo mozgalom, az internetes zaklatás és a francia társadalom viszonyát boncolgatja. Oscar, a sikeres krimiíró a saját bőrén tapasztalja meg, mit jelent a cancel culture. Egykori sajtósa, Zoé a radikális feminista blogján megírja, hogyan zaklatta a férfi hónapokig, miközben együtt dolgoztak. Amikor Oscar megjegyzéseket tesz egy színésznő, Rebecca Latte külsejére az Instagramon, Rebecca felháborodott üzenetben reagál. Az író és a színésznő levelezni kezdenek egymással, és egyre bensőségesebbé váló beszélgetéseikből két magányos, függőséggel küzdő ember alakja rajzolódik ki. Leveleikben olyan fontos témákat érintenek, mint az öregedés, a társadalmi elvárások vagy épp a művészvilág szexizmusa és erőszakossága. A Kedves idióta a harag, a gyógyulás és az elfogadás könyve, megmutatja, hogyan változtatja meg egy beszélgetés két ember életét, akiknek elsőre látszólag semmi közük egymáshoz. 
Na stiahnutie
11,83 €

Eltérő tartalom


Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes a valóság felett, csak közösen bukhatnak el. Az Eltérő tartalom versei szinte a lehetetlent valósítják meg: közvetlen valóságunk helyeiről és idejeiről szólnak felismerhetően, mégsem publicisztikus módon, hanem szikáran és nagy erővel.
Na stiahnutie
7,88 €

Az imposztor. Ganz. Bábel dombja


Spiró György egyik legismertebb drámáját, Az imposztort eredetileg Az Ikszek című regényéből írta, a főszereplő Boguslawski figurája Major Tamás alakításában elevenedett meg a Katona József Színház színpadán 1983-ban. A színház és a hatalom összefüggéseiről szóló mű több mint negyven évvel később új befejezést kapott: így kortárs drámairodalmunk klasszikusa ebben a formában most olvasható először. A Ganz eredetileg operalibrettónak készült Fekete Gyula felkérésére, végül dráma lett 2021-ben. Az 1849 és 1867 között játszódó tragikus történet főhőse a svájci születésű vasöntő és feltaláló, Ganz Ábrahám. A szerző már a hetvenes években is szeretett volna művet írni a reformkor, a szabadságharc és a megtorlás korszakáról. Kötetünket a Bábel dombja című, napjainkban, egy zsákutcás telepszélen játszódó, rövid groteszk színdarab – alcíme szerint komédia – zárja; ha sok mást nem is, ezt a sötét humorú Spiró-művet a Covid-járványnak köszönhetjük. 
Na stiahnutie
10,70 €

Találkozunk augusztusban


Gabriel García Márquez sosem publikált kisregénye a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul Scholz László fordításában. Az öt rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól, aki minden augusztusban elutazik édesanyja sírjához. A nő boldog házasságban él, ám a szigeten egyetlen éjszakára minden évben más emberré válik, idegen férfiak karjaiban. A Találkozunk augusztusban valódi irodalmi szenzáció, a vágy, a szabadság és az életöröm könyve. García Márquez 1999-ben kezdett el dolgozni rajta, és végül a 2004-es, ötödik változatot tekintette véglegesnek, ám úgy döntött, hogy a könyv nem elég jó, és "meg kell semmisíteni". Fiai, Rodrigo és Gonzalo most úgy határoztak, apjuk halálának tizedik évfordulójára mégis publikálják a kisregényt, amely szerintük annak a végső erőfeszítésnek a gyümölcse, hogy García Márquez minden nehézség ellenére sem hagyott fel az alkotással.
Na stiahnutie
9,01 €

Nixon nem tud lépcsőzni


Bakos Gyöngyi rövidtörténetei napjainkban játszódnak, zömmel Budapesten, de akadnak olyan novellák is, melyekben a hősök Pozsonyba vagy Bécsbe utaznak. Míg más novellistáknál a karakterek vágynak az utazásra, addig Bakos Gyöngyi figurái sokszor inkább csak tervezik az utazást, sakkoznak a variációkkal, mérlegelik a következő lépést, ízlelik a lehetséges megszólalást. Akár azt is, hogy egyáltalán megszólaljanak-e. Hétköznapinak tűnő, mégis furcsává váló élethelyzetekben találkozunk velük: meglátnak egy ismeretlen embert az utcán, találkozóra hívnának valakit, várják a futárt, odaadnak egy könyvet, inget válogatnak. Ezekben a történetekben sokszor az lesz fontos, hogy mit nem árul el az elbeszélő: titkok, elhallgatások vagy éppen félig kimondott szavak lesznek lényegesek. Ahogyan a szerző izgalmas bemutatkozó kötetében (Nyolcszáz utca gyalog, 2020) is titkos főszereplő volt Budapest, úgy a Nixon nem tud lépcsőzni lapjain is nagyon fontos lesz a főváros, ahol ugyanúgy lehetséges a találkozás, mint az elrejtőzés, akár önmagunk elől is. Mindehhez fanyar irónia, hűvös humor és mindezt ellensúlyozó zsigeri empátia társul.
U dodávateľa
12,67 €

Vigasz


A Vigasz gyászkönyv: erősen személyes, az olvasót megszólító kötet. Hangsúlyos benne a fájdalom és az elengedés, a megnyugvás és a továbbélés az anya elvesztése után. Ahogy az ő emlékére írt vers címe is mondja: Nincs. Van. A két fogalom radikális különbsége és összefüggése teremti meg azt az erőteret, amelyben a kötet versei megszületnek. Szabó T. Anna ezúttal is az élet teljességében látja és láttatja a halált, és legyenek bármilyen konkrétak és személyesek a motívumok, a létezés általános érvényű kérdéseiről beszél. A költőre jellemző rövidebb, rímes szövegek mellett a rímtelen, gondolatritmusra íródó jambikus hosszúversek ellensúlyként és megerősítésként is szolgálnak. Egy-egy témát így több szólamban és más fénytörésben is olvashatunk. Ahogy a gyászmunka folyamatának, úgy érdemes az egymással is izgalmas viszonyt létesítő ciklusokba rendezett verseknek egyenként is időt, teret és csendet adni, és lépésenként haladni a könyv ösvényein. 
Na stiahnutie
7,88 €

Mozgókép


Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül Hollywoodba. Pabst később visszakényszerül Ausztriába, és bár családjával ellenállni készül a hatalom csábításának, a berlini propagandaminiszter mégis megkísérti ajánlataival. Hatalom és művészet, egyén és közösség viszonya: Daniel Kehlmann regénye ma is aktuális kérdéseket vizsgál a bravúros történetmesélés erejével.
Na stiahnutie
11,83 €

Az öröklét farkasai


Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert nevű fiatal férfiról szól. A kötelező katonai szolgálat után hazatér anyjához és testvéréhez, és munkát vállal egy temetkezési vállalatnál. Miután néhai apja holmija között orosz nyelvű leveleket talál, kutatni kezd a férfi múltjában, és a szálak a Szovjetunióig vezetnek. A második rész a jelenben játszódik, ahol megismerjük Alevtinát, aki biológusprofesszor a Moszkvai Egyetemen. A nő megszállottan kutatja a halhatatlanság témáját. Alevtina és Syvert Moszkvában találkozik először egymással, és az égen közben felbukkan egy titokzatos csillag. Az öröklét farkasai az emberi élet határait és a természet rejtélyeit vizsgálja az 1980-as évek és a jelen politikai, kulturális kontextusában.
Na stiahnutie
15,77 €

Ádámcsutka


Szép Ernő regénye sokrétű, izgalmas mű. A főhős (a szerző sajátos alteregója), Mihály szerelmi viszonyt létesít egy elegáns férjes asszonnyal, majd megismerkedik Ibollyal, a szegény fiatal színinövendékkel is.Az Ádámcsutka egy szerelmi háromszög regénye, de nemcsak vonzásokról és választásokról szól, hanem az öregedésről, az elmúlásról is, no meg a harmincas évek pulzáló, szép-mélabús Budapestjéről. Ahogy korabeli kritikájában Török Sophie írja: Akár a Margitszigetre kísérjük el, akár a tabáni temetőbe, akár az alsó dunai rakpartra, igazán nem az fontos, mi minden történt e helyeken, hanem hogy mit s hogyan lehetett ezekben az őszi-tavaszi tájakban meglátni s megcsodálni. Olyan fákat, olyan madarakat, olyan Dunát, amit csak Szép Ernő költészete tud adni nekünk...
Na stiahnutie
5,91 €

Ismerős idegenek


Claudia Durastanti a fiatal olasz írónemzedék legizgalmasabb, legeredetibb hangú alkotója. Önéletrajzi elemeket is tartalmazó könyve egy nem mindennapi család életébe enged bepillantást, ahol a szülők még abban sem tudnak megegyezni, hogyan ismerkedtek meg egymással. A narrátor két hallássérült ember gyermekeként nő fel az olaszországi Basilicata régió egyik falujában és New Yorkban. A családi kommunikációban mindennaposak a félreértések, és a szülők viharos kapcsolatára még a válás sem jelent megoldást. A minden szempontból kívülálló lány szabadságra vágyik, ezért könyvekhez és a zenéhez menekül, amelyek megmutatják neki, hogyan teremtse meg a saját mitológiáját. Az Ismerős idegenek egy kulturális utalásokkal teleszórt, egyedi hangú felnövéstörténet családról, emigrációról, nyelvről, valahol a regény és a memoár határán. Az Európai Unió támogatásával megjelenő Határhelyzetek sorozat darabja.
Na stiahnutie
9,01 €