Magvető Kiadó strana 5 z 97

vydavateľstvo

A szégyen


,,Apám egy júniusi vasárnap kora délutánján meg akarta ölni az anyámat." Ezzel a mondattal kezdődik ez a megrázó történet egy tizenkét éves lányról, és egy emlékről, amely örökös viszonyítási pont maradt egész életében. A regény feltárja a rettenetes esemény okait és következményeit: a kislány eltávolodását a valóságtól és az állandó szégyenérzetet. Az 1997-ben írt A szégyen felidézi a szerző korábban megjelent műveiből ismert érzékeny, okos lány gyermekkorát a normandiai kisvárosban és a katolikus magániskolában, és azt a pillanatot, amelytől kezdve kívülállóként tekintett magára abban a világban.
Na sklade 1Ks
9,86 €

Vera


Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják a helyüket. A sorozat színes évgyűrűi egyszerre jelenítik meg az időtállóságot és az elevenséget, éppen úgy, ahogy a válogatott könyvek. Szeged, 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségnél dolgozik, a mama meg mindennap várja őt tanítás után. De Vera biztonságosnak hitt élete pár hét leforgása alatt megváltozik. Az egyik eseményből következik a másik, mégsem lehet tudni, vajon mi indítja el az események láncolatát. Mi fordítja szembe végzetesen az addigi legjobb barátnőjével? Miért olyan jó és ugyanakkor ijesztő egyre több időt tölteni Józeffel, az új lengyel fiúval? És miért vannak a felnőtteknek titkaik, ha Verától azt várják el, hogy mindig csak az igazat mondja? Grecsó Krisztián regénye arról szól, hogy a családi titkokat felfedni nemcsak tudás, de bátorság kérdése is. Vera felismeri: vannak helyzetek, amikor idő előtt kell felnőttként viselkednünk. És hogy fel lehet nőni a feladathoz.
U dodávateľa
14,08 €

A tengerszemű hölgy


A tengerszemű hölgy egyike Jókai legszórakoztatóbb és legtalányosabb regényeinek. A nagy mesemondó itt saját életútján kalauzolja olvasóit a reformkortól a kiegyezés utáni időkig, emlékeit fiktív ifjúkori ideálja, egy különös nőalak történetének görbe tükrében villantva fel. A könyv lapjain időről időre összetalálkozik Erzsikével, a ,,tengerszemű hölggyel", aki a híres írót mindannyiszor egy-egy kerek történettel ajándékozza meg: feltárja előtte hányatott életének újabb kalandos, drámai vagy épp groteszk fordulatait. A két szálból szövődő történet során megelevenedik a reformkori Komárom; Jókai diákévei, első regényének keletkezése, a márciusi napok és a szabadságharc egyes fejezetei után emlékezetes leírását adja vadregényes bujdosásának a Bükk mélyén; a kiegyezés körül a nemzet érdekében tollával végzett hasznos tevékenységét ellenpontozza a tengerszemű hölgy tragikusan elfecsérelt élete. Egy tehetséges nő tévelyeg a férfiak világában a ,,felesleges ember" szerepében, a XIX. század sűrűjében, valahol Magyarországon.
Na sklade 1Ks
14,08 €

Amikor nagyapám átsíelt Finnországba


Különleges családtörténet és ellenállhatatlanul vicces történelemlecke ez a könyv, pedig átrobog rajta a 20. század első felének nem éppen szívderítő finn-orosz történelme. Katz írásai mégis szívderítőek: ahol az életrevaló nagymama menti ki a tábori kórházból a véletlenül támadást fújó kornétás férjét, vagy ahol a menekülésen gondolkodó zsidó család nőtagjai veszekednek azon, milyen használati tárgyakat lehet elcsomagolni az útra. Aki még nem olvasta Daniel Katz írásait, azt azonnal rabul ejti az áradómesélőkedv, aki pedig már ismeri, örömmel olvassa újra ezeket az örökzöld történeteket.
U dodávateľa
11,26 €

A jövőbelátó gép - Válogatott novellák


Karinthy Frigyes pályáján középponti helyet foglal el a novellisztika. A megannyi műfajban és műnemben alkotó író keze alatt az elbeszélés folytonosan új meg új alakot ölt: lehet néhány skiccből felvitt anekdota, bibliai parabola, önéletrajzi vallomás, tömörre húzott kisregény, sci-fi történet, abszurd jelenet és esszé. Közben a motívumok és fordulatok néhol a klasszikus humoreszkek helyzeteit idézik, csak éppen vérfagyasztó variációkkal; másutt szerzőjük költészetével mutatnak rokonságot. Válogatásunk az 1912-ben megjelent Esik a hó című kötettől kezdve az 1936-os Nevető betegekig igyekszik keresztmetszetet adni Karinthy elbeszélő művészetéből.
U dodávateľa
8,45 €

Szökés az Ólombörtönből


Casanova életének talán leghíresebb kalandja, emlékiratainak egyik csúcspontja,szökése a velencei Ólombörtönből "kész regény" a szó minden értelmében. A koncepciós letartóztatás áldozata nem ismeri sem a vádat, sem az ítéletet-az egykori és a jelenbeli diktatúrák módszerei nem sokat változtak -, egy hírhedett kalandor viszont mindezeken nem sokat töri a fejét, bebörtönzése pillanatától kezdve keresi és meg is leli a kiutat. Szökésének lebilincselő történetét Európa-szerte utazgatva sokszor elmesélte,ki tudja, hány és hány előkelő társaságban, mire végül írott formába öntötte, és az lett belőle, amit ma ismerünk: izgalmas, szórakoztató kalandregény, amelynek egyik legfőbb értéke, hogy kajánul fityiszt mutat a mindenkori sótlan, humortalan és kegyetlen hatalmasságoknak.
U dodávateľa
9,29 €

Füstös képek


Lakatos Menyhért kultikus regénye a két világháború közötti hazai cigányság életének sodró lendületű, önéletrajzi hátterű, szociografikus hitelességgel megrajzolt krónikája. A telepé, vagyis a cigánypárizsé, ahol az időt átéhezett napokban és az öregek újra és újra elmesélt történeteiben mérik, ahol "az örök ma" szétválaszthatatlanul összekeveredik a tegnappal. És egy fiúé, akinek a családjában a babonás hit keveredik a modern világ, az iskola iránti igénnyel. A fiú hol hihetetlen, hol veszélyes kalandjain, felnövéstörténetén keresztül Lakatos megmutatja a cigány nép számkivetettségét és mindennapos küzdelmét. A Füstös képek szenvedélyes, felejthetetlen regény, egyike a 20. századi magyar irodalom legjobbjainak. 1975-ös megjelenése óta több mint harminc nyelvre lefordították. Lakatos Menyhért (1926-2007) író, költő
Na sklade 1Ks
14,08 €

A szerelemről és más démonokról


Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják a helyüket. A sorozat színes évgyűrűi egyszerre jelenítik meg az időtállóságot és az elevenséget, éppen úgy, ahogy a válogatott könyvek. A szerelemről és más démonokról egy börtöncellába álmodott égi és földi szerelem története. A 18. században járunk, a García Márquez regényeiből jól ismert trópusi helyszínen, a történelmi és a mesebeli idő metszéspontjában, barokk szentek és afrikai istenségek vigyázó tekintetének kereszttüzében. A tizenkét éves Sierva Maríát megharapja egy veszett kutya. A kislány gyanússá válik, ezért egy kolostorba küldik ördögűzésre. Itt találkozik Cayetano Delaura atyával, amely találkozás végzetes lesz mindkettejüknek, és feledhetetlen az olvasónak.
U dodávateľa
12,67 €

Körkép 2025


A nagy múltú antológia idén is az elmúlt év folyóiratterméséből válogatja ki a legfontosabb novellákat.
Na stiahnutie
9,86 €

A fehér király


Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják a helyüket. A sorozat színes évgyűrűi egyszerre jelenítik meg az időtállóságot és az elevenséget, éppen úgy, ahogy a válogatott könyvek. Dragomán György regénye egy tizenegy éves fiú történetét meséli el attól a pillanattól kezdve, hogy apját a Duna-csatorna munkatáborába viszik, egészen addig, amíg újra viszontláthatja. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. A történetet a fiú nézőpontjából látjuk, akinek apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőtté válás terheivel, s aki a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttkor reménytelenségének határán még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat. A fehér királyt 2005-ös megjelenése óta több mint harminc nyelvre fordították le.
U dodávateľa
12,67 €

Egy nő


Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a rég- és a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják a helyüket. A sorozat színes évgyűrűi egyszerre jelenítik meg időtállóságot és az elevenséget, éppen úgy, ahogy a válogatott könyvek. "Esterházy regényével a magyar irodalom egy nagy könyvvel lett gazdagabb, és végre nagykorú", írta Nádas Péter az Egy nőről. Esterházy Péter könyve először 1995-ben jelent meg, és azóta fontos viszonyítási pont. "Van egy nő", így kezdődik a közel száz számozott írás, és ez a nő hol szeret, hol gyűlöl, hogy végül teljesen elbizonytalanodjunk: egyetlen nőről olvasunk százféleképpen, vagy száz nőről egyféleképpen? Egy biztos: Esterházy virtuóz írásmódja megváltoztatja mindazt, amit a szerelemről és az erotikáról gondolunk.
Na sklade 1Ks
12,67 €

Padmaly


A magyar történelem közel száz évét kísérhetjük közelről végig Spiró György új nagyregényében az 1810-es évektől 1907-ig. Titkos főszereplője Táncsics Mihály felesége, Seidl Teréz, aki hosszú élete során szemtanúja lehetett a magyar reformkornak, a forradalomnak és elfojtásának, a Bach-rendszernek, a kiegyezésnek, a munkásmozgalom hajnalának és a századfordulónak. Mindezekről igen sarkos véleménye volt férjének, az újságíró és örök forradalmár Táncsicsnak, aki ezt nem is rejtette véka alá, emiatt hol börtönben ült, hol saját háza alatt volt kénytelen bujkálni évekig egy kivájt üregben. Ennek a rejtekhelynek régi magyar elnevezése a padmaly. Spiró György új regénye a 19. századi magyar történelem különleges, részletgazdag körpanorámája. Emberközelből ismerjük meg az egymást váltó korszakok minden fontos szereplőjét: a hatalmon lévőket és a lázadókat, az írókat és a cenzorokat, besúgókat ugyanúgy, mint az akkor élők mentalitását. Megelevenednek a pest-budai és budapesti mindennapok, a keskeny utcák és a piacterek, a nagy viták és a kis kompromisszumok. Mindezek mellett a Padmaly a magyar szabadság örök kérdésének is a regénye. Rabul ejti az olvasóját. "Már fiatalon szerettem volna írni a reformkori Pestről, erről a kivételesen izgalmas városról. Vörösmarty életéről színdarabot terveztem. Az a lelkesedés, ami a forradalomhoz vezetett, azok a drámai összetűzések, amelyek a szabadságharc során kirobbantak, a megtorlás elől üregben, padmalyban, pincében, padláson bujkáló vagy emigráló magyarok szenvedései, a kiegyezés ellentmondásai regénybe kívánkoztak. Amikor nemrég felkérést kaptam, hogy Ganz Ábrahámról írjak librettót, belemerültem a korba, és elképedtem, micsoda tébolyult élete volt Táncsics Mihálynak és a családjának. Jókai, aki vitázott vele, de hosszú ideig pénzzel támogatta, ekkora szélsőségeket soha nem talált ki a regényeiben, pedig neki aztán volt fantáziája. Rendkívül ihletett író a valóság, csak meg kell tanulni a nyelvét, a fordulatainak a mélyére kell hatolni, és lehetőleg tömören lefordítani." Spiró György
Na sklade 1Ks
22,53 €

Szonyecska


Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a rég- és a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják a helyüket. A sorozat színes évgyűrűi egyszerre jelenítik meg az időtállóságot és az elevenséget, éppen úgy, ahogy a válogatott könyvek. Ljudmila Ulickaját a Szonyecska tette ismert íróvá hazájában, és miután a kisregényt több mint húsz nyelvre lefordították, a legnevesebb kortárs orosz íróvá szerte a világon. A Szonyecska egy női sors szívbe markoló története, szovjet is, orosz is. Szovjet, mert a címszereplő élete a vad sztálinizmus, a világháború, majd a létező szocializmus kulisszái között zajlik; és orosz, mert a félszeg, előnytelen külsejű könyvtároslány egyetlen feltűnő tulajdonsága, hogy kislánykorától kezdve elszántan, szenvedélyesen, mámorosan olvassa a nagy orosz irodalmat. Igazi élete az irodalom valóságában zajlik: Anna Karenyina szerelmi bánatát legalább olyan mélyen képes átélni, mint a való életben a saját nővére fájdalmát, és még élete párját is regénybe illő módon találja meg.  
Na stiahnutie
9,01 €

Olvadás


Az Olvadás mozaikszerűen kirajzolódó történetében a szereplők térben és időben is távol vannak egymástól, világok választják el őket, mégis egymás közvetlen közelében léteznek. Álmaikban, vágyaikban, félelmeikben. Menthetetlenül összekapcsolódnak, akár akarják, akár nem. Mert rokonok. Mert szeretik egymást. Mert közös titkuk van. A 2019 tavaszán játszódó regény főszereplője és elbeszélője egy korábban szociális munkásként dolgozó harmincas nő, aki kultúrantropológus férjével egy Baranya megyei faluban kezdett új életet. A szöveg kettejük perspektíváját mutatja meg: a nő életének mindennapjai egy haláleset miatt éppen felkavarodnak, a férfi visszatér a hantik közé Szibériába kutatni, ahol váratlan, drámai helyzet fogadja. A nő eközben nyomozni kezd: régi, lezártnak hitt életével kénytelen újra szembesülni. Körkörös közelítésekben és nagyításokban bomlanak ki a történetek, derül fény az összefüggésekre, a párhuzamos terepmunkák elveszett, újrakezdett életekről és megtalált gyászokról szólnak. Kiss Tibor Noé költői sűrítésekkel megírt regényében végig a terepen vagyunk, útközben: a fővonalaktól elzárt, újraéledésben reménykedő, feledésbe vesző falvak, tanyák, kisvárosok között, erdők rengetegében és a végtelennek tűnő tajgán, a természet érzéki jelenlétében.Az Olvadás lazán kapcsolódik a szerző két korábbi regényéhez, az Aludnod kellene és a Beláthatatlan táj figurái, történései, motívumai helyenként visszatérnek és új fénytörést, jelentést is kapnak. Egy nagyobb történetbe olvadnak.
Na stiahnutie
11,83 €

Alétheia él


Silberstein Alétheiának nem csupán a neve, hanem az élete is különleges. Ő Bán Zsófia mozaikokból összeálló családregényének az egyik elbeszélője és főszereplője. Nem véletlenül kapja ezt a nevet 1924-ben klasszika-filológus apjától, hogy aztán hosszú élete során többször is megtapasztalja: kacifántos dolog az igazság. Merthogy szó szerint így hívják: Ezüstkő Igazság. Vagy, ahogy ő maga írja egyik történetében: "Az igazság nem szép, de nincs mit szépíteni rajta." És Alétheia - kevés barátjának és még kevesebb rokonának csak Ali - nem is szépít, amikor mesél. Tárgyakhoz és érzéki emlékekhez kapcsolódó közvetlen, intim és ironikus történeteiben megelevenedik a budapesti zsidó polgárság életvilága és tragédiája, a magyar történelem egy értelmiségi nő perspektívájából a harmincas évektől egészen a Covid-járványig. De az Alétheia él a beszéd mellett a hallgatás könyve is. Az életé és a túlélésé. Erős érv amellett, hogy a családokat nemcsak az elbeszélt történetek, hanem épp az el nem beszélt titkok is tartják egyben. Meg annak, hogy minden családregény a maga módján az. Így lesz a könyv másik főszereplője - és olvasója - Alétheia unokája, aki napjainkban találkozik nagyanyja hagyatékával, és szembesül családja és saját élete örvénylő múltjával.
U dodávateľa
19,72 €

Szeleknek fordít


Hol van a múltunk, és merre haladunk a jelenben? Tóth Krisztina 2020 és 2025 között írt és kötetbe rendezett verseit olvasva olyan élethelyzetekkel találkozunk, ahol az otthonos és az idegen nem ellentéte egymásnak, hanem egymásból következik. Mi sem tud távolibbá lenni annál, ami vagy aki egykor elérhetően közel volt hozzánk. Magunkban pillanthatjuk meg az ismeretlent, és a másikban az ismerőst. Tóth Krisztina az emlékezet és az emlékezés nagy költője. "Hogyha te írod ezt a verset, jól figyelj: / ez a vers létezik már. Az otthonodban / megtaláltuk a polcon egy kötetben. / Talán csak elfelejtetted, hogy ott van." Emlékek és álmok, fényképek és tárgyak, félreolvasások és rádöbbenések, monológok és visszhangok váltják egymást a Szeleknek fordít formailag is rendkívül gazdag költeményeiben a rímes versektől az ezúttal is fontos és külön ciklusba rendezett haikukig. Elementáris, eleven, katartikus kötet a Szeleknek fordít, a versek sokáig az olvasóval maradnak: "neszez a múlt, nem múlik semmi el".
Na stiahnutie
7,04 €