Magvető Kiadó strana 6 z 97

Silberstein Alétheiának nem csupán a neve, hanem az élete is különleges. Ő Bán Zsófia mozaikokból összeálló családregényének az egyik elbeszélője és főszereplője. Nem véletlenül kapja ezt a nevet 1924-ben klasszika-filológus apjától, hogy aztán hosszú élete során többször is megtapasztalja: kacifántos dolog az igazság. Merthogy szó szerint így hívják: Ezüstkő Igazság. Vagy, ahogy ő maga írja egyik történetében: "Az igazság nem szép, de nincs mit szépíteni rajta." És Alétheia - kevés barátjának és még kevesebb rokonának csak Ali - nem is szépít, amikor mesél. Tárgyakhoz és érzéki emlékekhez kapcsolódó közvetlen, intim és ironikus történeteiben megelevenedik a budapesti zsidó polgárság életvilága és tragédiája, a magyar történelem egy értelmiségi nő perspektívájából a harmincas évektől egészen a Covid-járványig. De az Alétheia él a beszéd mellett a hallgatás könyve is. Az életé és a túlélésé. Erős érv amellett, hogy a családokat nemcsak az elbeszélt történetek, hanem épp az el nem beszélt titkok is tartják egyben. Meg annak, hogy minden családregény a maga módján az. Így lesz a könyv másik főszereplője - és olvasója - Alétheia unokája, aki napjainkban találkozik nagyanyja hagyatékával, és szembesül családja és saját élete örvénylő múltjával. 

Takács Zsuzsa új kötetében a gyűjteményes verseskötet, A Vak Remény megjelenése óta született művek folytatják a megkezdett utat. Emellett néhány fájdalmasan tömör, már-már haikuszerű darab jelzi, hogy új ösvények is formálódnak az életműben. Az álmok, látomásszerű emléktöredékek továbbra is nagy szerepet játszanak, és a személyes történeteket, gyerekkori emlékeket, családi traumákat, szerelmeket és nemzeti tragédiákat megidéző versek sora is folytatódik a kötetben. A költő lányának halála óta a horizont egyre inkább elsötétülni látszik, így a sebzettség, a gyász elevenig ható képei dominálnak a versekben. Ugyanakkor életművében a költő rendületlenül törekszik a tekintet felemelésére, a színről színre látásra - így lesz lehetséges, hogy bár az egyes darabok a közös szenvedésben való megmerítkezésre hívnak, a kötetkompozíció szervező ereje a felemel(ked)és egyfajta megtisztulás, a megváltás reménysége felé. A maradás szégyene a költői életmű újabb fényes állomása: sötéten ragyog, és utat mutat a káoszban, alázatra, szabadságra, felelősségre, szolidaritásra és elmélyülésre hív. 

Kötetünkben Horváth Ádám televíziós rendező életútinterjúja olvasható, akinek sok családtagja játszott szerepet a 20. század kulturális és politikai életében: Molnár Ferenc és Sárközi György mellett felbukkan Illyés Gyula, Erdei Ferenc, Benedek Marcell, Déry Tibor és mások a baráti körből, akikkel Sárközi Márta a város legizgalmasabb irodalmi szalonját hozta létre. Horváth Ádám gyerekként jól ismerte ezeket az embereket, így talán nem véletlen, hogy kortársainál érzékenyebben szemlélte a világot. 1944-ben bujkálása közben emberpróbáló feladatokat kellett végrehajtania; később Sztehlo Gábor ifjúsági államának, a Gaudiopolisnak lett az első kulturális minisztere. Másfelől egyfajta sodródás is jellemezte, amiről a legnagyobb őszinteséggel, nemegyszer öniróniával beszél az interjúkészítő Lévai Júliának. Felnőve alapvetően önerőből építette fel magát, s vált a magyar televíziózás műfajteremtő művészévé, akinek egyik legismertebb rendezése az első magyar teleregény, a Szomszédok. A kötetet számos fényképritkaság illusztrálja.

Kötetünkben Horváth Ádám televíziós rendező életútinterjúja olvasható, akinek sok családtagja játszott szerepet a 20. század kulturális és politikai életében: Molnár Ferenc és Sárközi György mellett felbukkan Illyés Gyula, Erdei Ferenc, Benedek Marcell, Déry Tibor és mások a baráti körből, akikkel Sárközi Márta a város legizgalmasabb irodalmi szalonját hozta létre. Horváth Ádám gyerekként jól ismerte ezeket az embereket, így talán nem véletlen, hogy kortársainál érzékenyebben szemlélte a világot. 1944-ben bujkálása közben emberpróbáló feladatokat kellett végrehajtania; később Sztehlo Gábor ifjúsági államának, a Gaudiopolisnak lett az első kulturális minisztere. Másfelől egyfajta sodródás is jellemezte, amiről a legnagyobb őszinteséggel, nemegyszer öniróniával beszél az interjúkészítő Lévai Júliának. Felnőve alapvetően önerőből építette fel magát, s vált a magyar televíziózás műfajteremtő művészévé, akinek egyik legismertebb rendezése az első magyar teleregény, a Szomszédok. A kötetet számos fényképritkaság illusztrálja.

Bognár Péter regényének főszereplője egy, a szerzőre veszélyesen hasonlító író, aki azzal szembesül, hogy bűnügyi regényei talán maguk is bűnügyeket okoznak. De nem olyan könnyű abbahagyni az írást: főleg, ha az író családjának és a német kiadónak is megvannak a maga szempontjai, miközben az író barátjának, egy civil polgárőrnek is nyoma vész. Bognár Péter harmadik polgárőrkrimije önállóan is olvasható, de az első két könyv (Hajózni kell, élni nem kell; Minél kevesebb karácsonyt) lezárásaként bravúros trilógiává bővíti a sorozatot.

Ahogy az Erdő van idebenn lapjain ismerőssé váló falu félúton van Eger és Ózd között, úgy találja meg a helyét Tóth Marcsi bemutatkozó könyve a novelláskötet és a regény között - és nem csupán megtalálja, hanem be is lakja ezt a sejtelmekkel és babonákkal teli teret. Az egymással összefüggő történetek a kilencvenes évek első felében indulnak, hogy a következő tizen-egynéhány esztendőben nyomon kövessük az itt lakók életét. Azokét, akik eleve itt voltak és mindig is itt lesznek, és azokét, akik idekerültek, és egyszer talán el is hagyhatják ezt a furcsán otthonos világot. A 44 éves Mara a teljes anyagi összeomlás szélén, egy kudarccal végződő házasságból érkezik a faluba 15 éves lányával, hogy barátnője, Dijanka panziójában dolgozva kezdjen új életet. Neki is van egy lánya, Lotti. Míg ő haragban van a világgal, addig Kismara inkább megérteni próbálja. Mellettük és rajtuk keresztül ismerjük meg a többieket: álmaikat és félelmeiket, saját beszédüket és közös titkaikat. Amiből rengeteg van. Akárcsak rejtekútból és útvesztőből. Erre utal a könyv címe is: az erdő konkrét helyszín, körülöleli, védi és zárja a falut, és egyszersmind az elbeszélésciklus, a körkörösség, az időtlenség metaforája.

Tíz év telt el azóta, hogy a fiú negyvenegy évesen becsapta maga mögött az ajtót, többé nem ment vissza a szülői házba, és ezzel megkezdődött élete legboldogabb évtizede. A fiú egy elnyomó, patriarchális családban nőtt fel, ahol mindenről az apa döntött, az anya pedig olyannyira láthatatlanná vált mellette, hogy az alakját is nehéz felidézni a családi élet tereiben. Az apa nem nézte jó szemmel, hogy felesége munkát vállal, vagy meglátogatja a szüleit, a barátnőire és a nagy ritkán megcsörrenő telefonra pedig a családi rendet fenyegető halálos veszélyként tekintett. Bajani regénye arról szól, hogyan látja, vagy épp nem látja egy gyerek élete különböző szakaszaiban a totális elnyomás alatt tartott édesanyját, el lehet-e hagyni a saját szüleinket, és ki lehet-e szabadulni a származásunk fogságából. A Tíz év előhívja az anyát a vakfoltból, vádaskodás nélkül, Emmanuel CarrÉre szavaival: "felháborítóan nyugodt hangon" beszél családi terrorról, birtoklási vágyról, szabadságról, és megrendítő portrét rajzol egy nőről, aki néhány apró lázadáskísérlet után teljesen feladta önmagát.

1835-ben Gus a lille-i Természettudományi Múzeum megbízásából tanulmányúton vesz részt. Egy Izland melletti szigeten szemtanúja lesz egy óriásalka-kolónia lemészárlásának, amelyet csupán egyetlen madár él túl. Amit ott lát, az egész életét megváltoztatja: egyetlen élőlény sorsa váratlanul összefonódik az övével. Miközben a férfi igyekszik megérteni az állatot, egyre mélyebbre merül egy nyugtalanító kérdésben: mihez kezd az ember, ha olyasvalakit szeret, akinek nincs jövője? Az utolsó egyed egy lebilincselő történet felfedezésről, megszállottságról és a határokról, amelyeket hajlandók vagyunk átlépni egy különleges kapcsolatért.

Parti Nagy Lajos káprázatos írásművészetére jellemző, hogy a különböző irodalmi műnemeket, ismert és bevett műfaji zsánereket egyedi és utánozhatatlan új formákba írja át és teremti újjá. Így van ez a színdarabjainál is: a világot jelentő deszkák nyelvi panoptikumokká lesznek, a megszólaló figurák a beszéd révén kapnak karaktert, hús-vér testet és szociális hitelt. Egzisztenciális mélységet és dramaturgiai távlatot. A változatosságot a műfaji sokszínűség is szavatolja. A szerző válogatta kötet az 1991-es Ibusárral indul. Parti Nagy A test angyala című "habszódia" fiktív szerzőjének, Sárbogárdi Jolánnak a "valódi" életét írja meg az Ibusár című "zenés-táncos huszerettben" - a kisregény fergeteges paródiája így kap egy újabb jelentéstartományt. Az 1992-es Gézcsók Kosztolányi Dezső kései szerelmi történetén keresztül sajátos szellemidézés: valódi és kiötlött dokumentumok "ollózata". A címadó Mauzóleum (1995) Parti Nagy legemblematikusabb színműve: "Játszódik tegmanap - valamikor '86 és '94 között -, a magyar jelen félmúltjában Budapesten, egy átlagosan lepusztult bérház belső udvarán, körfolyosóin és kapualjában." A 2012-es komédia, a Bivalyszuflé egy dán gengszterfilm kelet-európai motívumokra áthangszerelt változata. A kötetet két kamaradarab zárja: Az élet sója és a Hulahop is két szereplővel, egy férfi és egy nő révén beszél élet és halál nagy kérdéseiről.

Tíz év telt el azóta, hogy a fiú negyvenegy évesen becsapta maga mögött az ajtót, többé nem ment vissza a szülői házba, és ezzel megkezdődött élete legboldogabb évtizede. A fiú egy elnyomó, patriarchális családban nőtt fel, ahol mindenről az apa döntött, az anya pedig olyannyira láthatatlanná vált mellette, hogy az alakját is nehéz felidézni a családi élet tereiben. Az apa nem nézte jó szemmel, hogy felesége munkát vállal, vagy meglátogatja a szüleit, a barátnőire és a nagy ritkán megcsörrenő telefonra pedig a családi rendet fenyegető halálos veszélyként tekintett. Bajani regénye arról szól, hogyan látja, vagy épp nem látja egy gyerek élete különböző szakaszaiban a totális elnyomás alatt tartott édesanyját, el lehet-e hagyni a saját szüleinket, és ki lehet-e szabadulni a származásunk fogságából. A Tíz év előhívja az anyát a vakfoltból, vádaskodás nélkül, Emmanuel Carrere szavaival: "felháborítóan nyugodt hangon" beszél családi terrorról, birtoklási vágyról, szabadságról, és megrendítő portrét rajzol egy nőről, aki néhány apró lázadáskísérlet után teljesen feladta önmagát.  

Az egyetemről frissen kikerült Tórut felveszik a Murai Tervezőirodába, amelynek főépítésze a hetvenes éveiben járó, legendás Murai Sunszuke. A professzor minden augusztusban elvonul kollégáival az Aszama hegy lábánál álló házába, a Nyári Lakba. Ezúttal a Kortárs Nemzeti Könyvtár tervein dolgoznak, amely a második világháború után megjelent japán könyveknek ad majd otthont, ám a munkára egy rivális iroda is pályázik. 1982 emlékezetes nyarán Tóru rengeteg tapasztalatot szerez munkáról és szerelemről. Bepillantást nyer egy nagy művész gondolkodásába, megtanulja, hogyan formálják a felhasználói igények egy épület alakját, és milyen nehézségekkel kell szembenézni egy könyvtári polc megtervezésekor. Közben sokat hall Murai Sunszuke Amerikában töltött éveiről, amikor a professzor a Guggenheim Múzeumot és a híres Vízesés-házat tervező Frank Lloyd Wright tanítványa volt, és titkos viszonyba bonyolódik főnöke unokahúgával, Marikóval. Ahogy a nyár elmúltával hűvösebbre fordul az időjárás, és közeledik a pályázat leadási határideje, az Aszama egyre nyugtalanabbá válik, a tervezőiroda hétköznapjait pedig nem várt események forgatják fel. A vulkán lábánál lírai, meditatív regény mester és tanítvány kapcsolatáról, hagyomány és modernitás találkozásáról, Japán lenyűgöző természeti adottságairól és arról, mi történik, ha a jól ismert, otthonos világ elkezd széthullani.

Az egyetemről frissen kikerült Tórut felveszik a Murai Tervezőirodába, amelynek főépítésze a hetvenes éveiben járó, legendás Murai Sunszuke. A professzor minden augusztusban elvonul kollégáival az Aszama hegy lábánál álló házába, a Nyári Lakba. Ezúttal a Kortárs Nemzeti Könyvtár tervein dolgoznak, amely a második világháború után megjelent japán könyveknek ad majd otthont, ám a munkára egy rivális iroda is pályázik.1982 emlékezetes nyarán Tóru rengeteg tapasztalatot szerez munkáról és szerelemről. Bepillantást nyer egy nagy művész gondolkodásába, megtanulja, hogyan formálják a felhasználói igények egy épület alakját, és milyen nehézségekkel kell szembenézni egy könyvtári polc megtervezésekor. Közben sokat hall Murai Sunszuke Amerikában töltött éveiről, amikor a professzor a Guggenheim Múzeumot és a híres Vízesés-házat tervező Frank Lloyd Wright tanítványa volt, és titkos viszonyba bonyolódik főnöke unokahúgával, Marikóval. Ahogy a nyár elmúltával hűvösebbre fordul az időjárás, és közeledik a pályázat leadási határideje, az Aszama egyre nyugtalanabbá válik, a tervezőiroda hétköznapjait pedig nem várt események forgatják fel. A vulkán lábánál lírai, meditatív regény mester és tanítvány kapcsolatáról, hagyomány és modernitás találkozásáról, Japán lenyűgöző természeti adottságairól és arról, mi történik, ha a jól ismert, otthonos világ elkezd széthullani. 

Annie Ernaux tízéves korában tudta meg egy beszélgetésfoszlányból, hogy volt egy nővére, aki meghalt, mielőtt Annie megszületett volna. Több mint hatvan évvel később, 2011-ben levelet írt ennek a nővérének, akit soha nem ismert, de akinek az emléke mindvégig meghatározta az életét. A töredékekből, elhallgatásokból és véletlenül elkapott beszélgetésekből kirajzolódik Ginette képe - aki "rendes kislányként", "kis szentként" él a szülei emlékezetében -, és mindaz, ami az eltűnt testvér lenyomata a szerző életében: titok, bűntudat, féltékenység és "a halottak hosszú élete" elleni harc.

Annie Ernaux tízéves korában tudta meg egy beszélgetésfoszlányból, hogy volt egy nővére, aki meghalt, mielőtt Annie megszületett volna. Több mint hatvan évvel később, 2011-ben levelet írt ennek a nővérének, akit soha nem ismert, de akinek az emléke mindvégig meghatározta az életét. A töredékekből, elhallgatásokból és véletlenül elkapott beszélgetésekből kirajzolódik Ginette képe - aki "rendes kislányként", "kis szentként" él a szülei emlékezetében -, és mindaz, ami az eltűnt testvér lenyomata a szerző életében: titok, bűntudat, féltékenység és "a halottak hosszú élete" elleni harc. 

Hogyan tudunk elindulni a felnőtt életben? A kötet klasszikus és kortárs irodalmi szövegek válogatásával kínál fogódzókat egy izgalmas és ingoványos időszakban, a kapunyitás idején. A válogatásban szereplő szövegek szerzői: Bertók László, Erdős Virág, Fehér Renátó, Grecsó Krisztián, Harag Anita, József Attila, Kántor Péter, Karinthy Frigyes, Kellerwessel Klaus, Kemény István, Kosztolányi Dezső, Krusovszky Dénes, Mándy Iván, Mán-Várhegyi Réka, Nádasdy Ádám, Pál Sándor Attila, Radnóti Miklós, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Szép Ernő, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Varró Dániel és Vida Kamilla.

Szaniszló Judit történetei egyszerre ismerősek és meglepőek. Az egyedüllét kiszámíthatóságában is meghökkentő mindennapjairól tudósítanak. A kötet figurái egy budapesti bérház lakói és a környéken megforduló emberek. J. se nem főhős, se nem mellékszereplő. Hol a számvizsgáló bizottság tagjaként kéredzkedik be egy négyemeletes ház minden lakásba, hol kutyatulajdonosként járja be a Városligetet és környékét. J., miközben bárki lehet, alakváltozásai közben folyamatosan megfigyel: sorsokat képzel el másoknak és talán saját magának is. A másik ember üdítően szorongató könyv arról, hogy néha éppen a magány köt minket össze egymással. A kötet szövegeit a szerző fényképei egészítik ki.