Magvető Kiadó strana 6 z 40

"Mindenekelőtt egy vallomással tartozom, egy, talán különös, de őszinte vallomással. Amióta repülőgépre szálltam, hogy itt, Stockholmban átvegyem az ez évi irodalmi Nobel-díjat, szakadatlanul egy szenvtelen megfigyelő szúrós tekintetét érzem a hátamon; s ebben az ünnepi pillanatban, amely hirtelen a közfigyelem fókuszába állít, inkább e hűvös megfigyelővel, semmint az egyszeriben világszerte olvasott íróval érzem magam azonosnak. S csak remélni tudom, hogy a beszéd, amelyet e kitüntető alkalommal elmondhatok, a segítségemre lesz, hogy e kettősséget, ezt a bennem élő két személyt végül majd egyesítsem..."

'Maga El Kazovszkij, ha meginterjúvolták, mindig azt hangoztatta, hogy őt elsősorban nem a festészet érdekli: ''nekem vér helyett az ereimben is nyelv folyik.'' Oroszul írt verseit azonban soha nem publikálta, halála után viszont megnyíltak a verses fiókok. Ezek a szövegek első látásra is professzionista munkák benyomását keltik, beléjük olvasva pedig kitűnik, hogy sokkal tágabbra nyitják az ajtót, mint performance-ai vagy képzőművészeti munkái. Naplószerű nyíltsággal adnak számot álmokról, képzelt vagy valóságos játékokról, szenvedélyekről és gondokról. Ahogy pedig peregtek az évek, és egyre mélyült az a folyómeder, amelyben El Kazovszkij az ár ellen gázolt, és ahol először csak derékig, később pedig állig ért a sodrás, úgy váltak a versek is egyre súlyosabbakká és árnyékosabbakká. Egy szokatlanul őszinte hangú -és mert magányos, ezért csaknem vad- szellem szól belőlük, megrendítően emberi a versekből kiérződő vágy egy, a gondokat vele megosztó társ után, miközben a versformák zárt kereteit széttöri a sorok közt bujkáló zaklatottság és szorongás.'' (Perneczky Géza)

Szilágyi István novellái sokszínűségükkel lepik meg az olvasót. Némelyikük belakható-belátható mikrovilágot tár elénk – például Jajdont, a Kő hull apadó kútba című nagyregényéből is ismert kisvárost tereivel, vendéglőjével, anekdotikus figuráival. Egy torzulásaival és fenyegetéseivel együtt is élhető világot. Más történeteit az otthontalanság uralja: sorsuk elől menekülő hősöket kísérünk falvakat elborító al-dunai víztározóhoz, ahol "félbemaradt teremtés peremén döglött kagyló a táj". Vagy a Messzi-folyó kísérteties vidékére, a vegyi üzemhez, mely egyik napról a másikra "hurbolja le", pusztítja a természetet maga körül. Másutt a régmúlt ködébe tévedt, célját feledett haddal vonulunk a pusztaságban; egyebütt pedig balladás korok mesterembereivel bolyongunk a titokzatos Szármány-hegység rengetegében. És az olvasó történetről történetre új és újabb nyelvi terrénumokat jár be, a vaskosságaival együtt is meghitt szlengtől a bölcseleti irónián és az abszurdba bicsakló párbeszédeken át a későbbi írások archaikus-mitikus nyelvi univerzumáig jutva. Szilágyi István novellái és elbeszélései kevésbé ismertek nagyregényeihez képest: elszórtan, folyóiratokban, illetve néhány, ma már alig hozzáférhető kötetben jelentek meg. A több mint négy évtizednyi termésből a ritkán publikáló szerző tizenegy darabot rostált-sorjázott e kötetbe, melynek megjelenése irodalmi életünk jeles eseménye.

Lengyelország dél-nyugati szegletében, a cseh határtól nem messze fekszik a sziléziai ipar- és bányászváros, Wałbrzych. Itt, pontosabban a város szélén felhúzott lakótelepen, a helyiek által csak Homokhegyként emlegetett sivár paneldzsungelben játszódik Joanna Bator családregénye, amely három nő – nagyanya, anya és leány – egymásba fonódó élettörténetét meséli el. A legidősebb, Zofia a második világháború után fél évvel szüli meg kislányát, Jadziát – immár özvegyen. Férje ugyanis a felszabadítás előtt nem sokkal halt hősi halált, vagy ahogy a környéken terjesztik, fulladt vízbe részegen. Jadzia azonban nemcsak e történettől, hanem származása zűrzavaros változataitól is nyomasztva nő fel: a helyi pletykalánc ugyanis „hivatalos” apja mellett még esélyes befutónak tartja a Zofiát megerőszakoló kollaboránst, valamint a padláson annak idején rejtegetett zsidót is. Nem csoda, hogy Jadzia szinte még kislányként menekül házasságba Stefannal. Hamarosan világra jön a kislányuk, Dominika, aki nemcsak alkatában – sötéten izzó szemében, fekete hajában, karcsúságában – különbözik a szüleitől, de mentalitásában is: ő már a változás, a múlttal való leszámolás, az új, jobb, más élet reményének a gyermeke. A pazar jellemábrázolás mellett a közelmúlt Lengyelországáról is hiteles képet adó regény a színvonalas kelet-közép-európai szépirodalom iránt érdeklődők olvasmánya.

Beszélgetések a Szentföldről, irodalomról, életről Tevegelő beduin - Esterházy; öreg Dávid király - Konrád; jeruzsálemi ősi szellemek - Spiró. Marianna D. Birnbaum izgalmas kérdései mindezekre és más különös pillanatokra derítenek fényt, vonnak párhuzamot és tesznek különbséget e három irodalmi ikon között, úgy, hogy a történetmesélések közben az írók - e kötet főszereplői - közelebb engedik magukhoz az olvasót. Megosztják gondolataikat a zsidóságról, a magyar-izraeli hasonlóságról, a világszemlélet és érték fontosságáról, választ adnak arra, hogyan lehetünk egy kultúra egyszerre külső és belső szemlélői. Egy üdvözlőkártya, melyet Esterházy, Spiró és Konrád adott postára Izraelben a szülőanyja az interjúkötetnek. S íme, a kártya ettől kezdve nemcsak eszmei értékkel bír, hanem jóval túlmutat önmagán: e szíves gesztus gondolatából fakadt az az ötlet, hogy a címzett a szerzőkkel készített interjúk nyomán kifürkéssze, milyen benyomásokkal tértek haza kedves barátai az Izraelben eltöltött négy nap után. A három szerző mellett sétálva, miközben elhaladunk a Jaffa-kapu, majd a Hurva-zsinagóga előtt, századokon és világokon át utazhatunk, míg ismét visszatérünk saját valóságunkba, amely a könyv élményétől máris gazdagabb lett.

"Aki végigrepül Fehér Béla új nagyregényén, annak páratlan kilátásban lesz része. Egy száguldó zöld delizsánsz ablakából nézheti végig a magyar szabadságharcot. Láthat szabadságot. Szerelmet, háborút és békét, ármányt, bűnt, hűséget, nagyságot és bukást. Mert a "Kossuthkifli" egyszerre hiteles történelmi regény és frenetikus Jókai-paródia, 19. századi pörgő road movie és népmesei motívumokkal átszőtt magyar mágikus realizmus, gigantikus romantika-parafrázis és igazi, régimódi, izgalmas kalandregény. A történelmi málhaposta olykor megáll, hogy az olvasó eltűnődhessen máig aktuális (vagy inkább sosemvolt ilyen aktuális) sorskérdéseken. Hányszor lehet a történelmi lehetőséget elszalasztani? Mit kezd a magyar a szabadsággal? Létezik-e nemzeti végzet? Megbűnhődtük már a múltat s jövendőt? A "Kossuthkifli" végtelenül sokszínű, mégis teljesen homogén mű. Nyelvi leleményei lenyűgözők, humora utánozhatatlan. És hát (nem utolsósorban) a 19. századi gasztronómiai tárháza, ízes hasregény." (Cserna-Szabó András)

Zalán olyan kisfiú, aki jobban szeret képregényeket olvasni, mint számítógépes játékokban lövöldözni. Egy nem túl szép napon egy Székláb nevű öregember csenget be Zalánékhoz. Furcsán viselkedik, és azt állítja: akiket Zalán a szüleinek hisz, nem az igaziak, hanem másolatok. ... Folytatás ›› Meggyőzi a fiút, hogy mivel édesanyját és édesapját elrabolták a dobozvárosiak, Zalán nem tehet mást, mint útra kel vele. A kisfiú is csak így át esélyt viszontlátni a szüleit. Miután alaposabban megismerkedik Székláb nem hétköznapi birodalmával, egy családnyi vízimanóval és Jónással, a kecskével, még előtte áll, hogy sárkányokkal is találkozzon azon a helyen, ahol fogva tartják szüleit: a hatalmas, gőzgépektől hangos Dobozvárosban. Lakatos István meseregénye kalandos és szívhez szóló történet tíz éven felüli gyerekeknek. A(z) Dobozváros (Könyv) szerzője Lakatos István.

"...jönnek, mennek, mintha emberek volnának" - mondja az angyalokról "a hálátlanságról" című vers zárlata. Ilyen mintha-lények mindenestül a "parsifal, parsifal" szereplői. Minthaságuk, tünékenységük, kisbetűsségük hívja új életre a Grál-legendát: a vér, a test, a vágy és a szentség történetét, melyben a túlontúl emberi lovag istenkereső céllal jut el végül leglényegibb önmagához. A versek ideje azonban nem Arthur király lovagjainak kora, még ha az a nevekben vissza-visszacseng is; fontosabb, hogy a kudarcokkal tarkított kaland és keresés örök legendája beleoltódik a mindenkori ember hétköznapi történetébe. Hétköznapi szeretésbe, csalódásba, vágyakozásba. Mert ahogyan Varga Mátyás ezt megelőző, "hallásgyakorlatok" című kötetében, itt is minimál-mozzanatok visznek bennünket oldalról oldalra tovább, minimál-perspektívából, hogy végül ez a végtelenül pontos kicsiség nőjön hatalmassággá.

A keresés az, amikor menni kell, és ki kell találni dolgokat. Egy parancsolgatós tengerészkapitány megunja a tengereket, partra száll, egy hídra költözik, majd nyakába veszi a várost barátjával, a befőttesüvegben tátogó kicsi narancssárga hallal. Velük együtt mi is megtaláljuk a legjobb helyet, ahol élni lehet: Máté Angi meséjének gyöngéd világát, amelyet Rofusz Kinga különleges hangulatú képei ölelnek magukhoz.

Bodor Ádám kötetbe szerkesztett tárcái 1978 és 1981 közt keletkeztek és az Utunk számára, majd közlésük után hosszú időre "feledésbe merültek", illetőleg a novellisztikusabb darabok átdolgozva bekerültek a szerző novellásköteteibe. 2006-ban, Bodor Ádám 70. születésnapja alkalmából az életműve előtt tisztelgő Székelyföld folyóirat közölte az egyik "elfeledett" tárcát (Az elvtársak üdvözletüket küldik), és ekkor Molnár Vilmos időrendbe szedte és listát készített a kötetben meg nem jelent darabokról. Nem sokkal később Báthori Csaba is összegyűjtötte ezt az anyagot, amit aztán az Élet és Irodalom újraközölt 2007 és 2010 között. Az üde nyelvezetű és humorú, ma is frissnek ható, szépirodalmi igénnyel megformált tárcákban ráismerhetünk a novellák, a Sinistra körzet és Az érsek látogatása összekeverhetetlenül Bodor Ádám-i atmoszférájára, sűrűségére és enigmatikusságára. Bár eredeti szándékuk szerint ezek a tárcák pillanatnyi, időszerű hangulatok, kis ívű történetek elmesélésére születtek, egyben olvasva – könyvformában – őket, sokkalta összetettebb és izgalmasabb irodalmi kaland lehetőségét hordozzák

Sokan érezhetik magukhoz közel állónak a vajdasági kisebbségi életet svájci vendégmunkáslétre cserélő magyar Kocsis család jellegzetesen közép-európai történetét. A regény főszereplője Ildikó, aki szüleivel és húgával hazajár rajongásig szeretett mam ikájához a vajdasági ... Folytatás kisvárosba, ahol a lakodalmak vigasságán kívül szép lassan megismeri a titkokkal és tragédiákkal teli múltat is. A család küszködését és megfelelni akarását az új hazában idegenellenesség is nehezíti, a honvágyat és az otthon maradottakért való aggódást pedig a '90-es évek jugoszláv háborúi súlyosbítják. Nem könnyű tehát megtalálni Ildikónak a maga útját. Mindennek kifejezésére az írónő sajátos nyelvezetet és egyéni mondatszerkezeteket használ, a hétköznapi nyelvet ötvözi a költőiséggel. Köztes nyelv ez, szókincsében és nézőpontváltásokban is rendkívül gazdag, egyszerre több hagyományt, kultúrát képes megidézni. A szöveget dőlten szedett kifejezések tűzdelik: a német eredetiben is magyarul szereplő és a magyar fordításban németül vagy más nyelveken meghagyott szavak - a kisebbségben élők és kivándoroltak jellegzetes nyelvhasználatához hűen. A(z) Galambok röppennek föl (Könyv) szerzője Melinda Nadj Abonji.

"Vázlatszerűségében pontos, könnyedségében mély könyv. Irodalmi jazz - a legjobb fajtából. Ottlik egy-két mondattal ábrázolja a nagyváros szórakozni vágyó, bohém közegét; és ugyanígy tesz a figurákkal is. Ismeri őket személyesen, akárcsak mi, olvasók. Az Ottlik-világban járunk ugyanis, a könyv egyik hőse itt is Bébé, még fontosabb figurája pedig Halász Petár szintén ismerős az Iskolából. Holott ez a könyv korábbi, mint az Iskola a határon. Fikció és valóság körbeér. Ahogyan az Ottlik-művek esetében lenni szokott, a könyv keletkezéshistóriája maga is egy külön történet, egy a szerző életével és a magyar történelemmel összeszövődő, rejtélyektől sem mentes intellektuális kalandregény. Ottlik erről így ír: ,"1943 novemberében írtam, elkeseredésemben és szórakoztatásnak. Négyévi munkámmal akadtam el akkor végképp. Ilyenkor a készülő mű is, az író is összeomlik. Ez a mesterségünk kockázata. Elkeseredésemben nekifogtam W. S. Maugham mintájára megszerkeszteni egy hosszú novellát vagy kisregényt. Népszerű olvasmánynak. Ajánljam tehát most annak, aki szórakozni akar? A Magyar Csillag című folyóirat közölte először, 1944-ben, folytatásokban. Az utolsó rész már nem jelent meg, mert a náci csapatok megszállták az országot." Végül a regény 1957-ben látott napvilágot. Ahogy kinyitjuk, láthatjuk, hogy a magyar történelem kellős közepében vagyunk: az első és az utolsó fejezet felett az 1956-os évszám szerepel, a regény középső része pedig 1936-ban játszódik. Kataklizmákon, traumákon, radikális változásokon ível tehát át ez a megkapó történet, melyben a barátság, a szerelem, a hűség és az árulás dilemmáival és változataival találkozhatunk, no meg az (élet)művészet nagyszabású voltával." (a Kiadó) A kötet Ottlik Géza születésének századik évfordulójára jelent meg.

"Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy mán szabad választások keretibe kitakarodtak a magyarok fődjirűl a tatárok, oszt I. Fülkefor lett a kerál. Vót es öröm, vígan zakatót a Nemzeti Együttműködés Rendszere, Rolex karóra se jobban. Még pár bakarasz, pár csipisz iramodás, oszt eppoly jó lesz minékünk, mint Kádár apánk alatt az annóba, teprenkedett a nép, mer mind azt látta a keráli tévébe, hogy siker hág sikerre, sarkalat sarkalatra, és kalap. Rendes, istenfélő magyar nép vót, nem úgy, mint az előző, emmán tutta, hogy csak az lessz, ami bé vagyon ígérve, megszorítás penig nem vót, amíg meg nem haltak." Ez a könyv az első évet, az első 53 írást tartalmazza abból a sorozatból, amit 2011 áprilisában kezdtem el írni az Élet és Irodalom Páratlan oldalán, Magyar mesék címmel. Ezek természetesen álmesék, a népmese bizonyos elemeit, nyelvét imitáló teherbíró kisformák, abszurdok a rögvaló abszurditásáról, hazanzák, glosszák a helyzet margójára. Okom bőven volt rájuk, célom velük csak annyiban, hogy egy hagyományos, mégis szabad műformába "becsatornázzam" az írói, állampolgári köz-érzetemet. Parti Nagy Lajos