Magvető Kiadó strana 39 z 97
vydavateľstvo
Babaház
„A pózok, szerepek és titkok világában a beszéd mindig többértelmű, a kimondott szó mást jelent annak, aki mondja, és mást annak, aki hallgatja. Helmer, Nóra és Rank hármas jeleneteiben a mondatoknak sokszor három jelentésük van. Mint az operai tercettekben, ennek a polifóniának az igazi haszonélvezője a néző vagy az olvasó, aki egyszerre hallja és érti a három hangot, és élvezi a harmónia és a diszharmónia hullámzását." Kúnos László
Na stiahnutie
2,53 €
Közellenségek
Franciaország kedvenc botrányhősei, Michel Houellebecq író és Bernard-Henri Lévy filozófus 2008. januártól júliusig leveleztek egymással. Huszonnyolc levelet váltottak, amelyekben megtárgyalták, hogyan próbálják elviselni és feldolgozni a rájuk zúduló médiaössztüzet, és hogyan védekeznek ellene. Beszélgetésük érinti az "elkötelezett értelmiségi" szerepét, a vallás újbóli felbukkanását a nyugati világban, de olyan személyes kérdéseket is, mint az ekcéma, vagy az apjukhoz való viszonyuk. A Közellenségek két hatalmas egójú, sebzett férfi élveboncolással felérő párbeszéde, akik, ahogy Houellebecq fogalmazott, homlokegyenest különböznek egymástól, de annyi közös bennük, hogy mindketten "igencsak megvetésre méltó személyek".
Na stiahnutie
8,45 €
Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről
A kötet a szerző fia, Christopher Tolkien rendszerező munkásságának gyümölcse: A szilmarilokból ismert történetek töredékes vagy alternatív kiegészítéseit adja itt közre mindhárom korból, változtatás nélkül. Olvashatunk a könyv lapjain Húrin gyermekeinek fiatalkoráról, Sauronnak a Végromlás előtti númenori gaztetteiről, Saruman és Gandalf kon?iktusának gyökereiről. A sokszor hiányos szövegek érdekes hátteret szolgáltatnak az ismert eposzok eseményeihez. J. R. R. Tolkien Anglia elveszett mitológiáját szerette volna pótolni, művei így egy nagy, átfogó mitológia részeinek tekinthetők. Apja jegyzetei mellett Christopher Tolkien a szövegeket olyan részletes jegyzetanyaggal látta el, amely a tolkieni mitológia fejlődésének, belső összefüggéseinek, utalásrendszerének magyar nyelven még soha nem látott mély elemzését nyújtja. Egyaránt izgalmas a laikus olvasónak és a tolkieni életmű iránt érdeklődő kutatóknak is. J. R. R. Tolkien (1892-1973) angol író, filológus; legismertebb, világszerte évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendő művei A Gyűrűk Ura és A hobbit, valamint a hozzájuk fűződő, Középfölde-mitológiával kapcsolatos egyéb írásai.
Na stiahnutie
14,93 €
Egy fiatal orvos feljegyzései
Egy fiatal orvos a tanulmányai után vidékre kerül, ahol rettegve állapítja meg, hogy az elméleti és a gyakorlati tudás között hatalmas a különbség. Az isten háta mögötti kórházban a szülés közben fellépő komplikációktól a gégemetszésig, a foghúzástól az amputálásig bármi előfordulhat, neki pedig úgy kell helytállnia, hogy se a kollégái, se a betegei ne vegyék észre, mennyire bizonytalan. Mindennapjait bizalmatlan és túl bizakodó parasztok, az utasításaira fittyet hányó páciensek és a legkülönfélébb kórságok népesítik be. Bulgakov orvosi témájú novelláit és három hosszabb elbeszélését olvasva együtt izgulhatunk, vajon sikerül-e hősének megmentenie a gondjaira bízott felnőtteket és gyerekeket, és elbánik-e az orosz téllel meg a pusztában felbukkanó farkasokkal. Az orosz írózseni felejthetetlen novellái most Kiss Ilona új fordításában jelennek meg.
Na stiahnutie
3,94 €
Szerotonin
Michel Houellebecq új regényének főhőse, a súlyosan depressziós középkorú agronómus, Florent-Claude Labrouste egy olyan gyógyszeren él, amely átsegíti a mindennapokon, viszont megszünteti a libidóját. A nyugati világ hanyatlásán merengő, elvesztett szerelmét kereső férfi Normandiába költözik, ahol tanúja lesz a helyi sajttermelők mindennapi küszködésének. A francia irodalom fenegyereke ezúttal az Európai Uniót veszi célkeresztbe, mely Labrouste szerint megfojtja a francia mezőgazdaságot. Houellebecq nem először bizonyult prófétának: a regény csúcspontján a normandiai farmerek fegyveres összetűzésbe keverednek a rendőrséggel. A Szerotonin úgy beszél egy jóság és szolidaritás nélküli világról, amelyben az egyén már képtelen alkalmazkodni a változásokhoz, hogy közben műve a lelkiismeret-furdalás és megbánás regénye is lesz. Michel Houellebecq író, költő 1956-ban született Réunion szigetén. A világhírt az Elemi részecskék című regény hozta meg a számára. A térkép és a táj című könyvével elnyerte a Goncourt-díjat. A Behódolás a 2015-ös év megkerülhetetlen műve lett.
Na stiahnutie
8,45 €
A börtön szaga
Bodor Ádámot, a Sinistra körzet, Az érsek látogatása és a Verhovina madarai későbbi szerzőjét tizenhét éves korában tartóztatták le rendszerellenes összeesküvés vádjával. Ez a könyv azonban nemcsak a szamosújvári börtönélményekről szól, hanem az írói pálya kezdeteiről, a Magyarországra költözésről, és főként arról, miként változott meg gyökeresen a világ Kolozsvárott, a Trianon utáni Erdélyben.
Na stiahnutie
7,04 €
Requiem Tzimbalomra
Kovács András Ferenc hatvanadik születésnapjára maga válogatott verseket eddigi életművéből, így a zenei témákban és motívumokban gazdag kötet tekinthető a formabravúrjairól híres költő lírai önarcképének, ars poeticájának is, amelyben a rögtönzések, a variációk, az átiratok hol a vígságos játszadozás, hol a kesernyés melankólia regiszterében szólalnak meg, az eufória és az elégia egyensúlyában.
Karácsonyi levelek
J. R. R. Tolkien gyermekei nem csupán az ajándékok miatt várták Karácsony apót: ők ugyanis minden évben képekkel illusztrált levelet is kaptak tőle! Mesélt nekik a házáról, a barátairól és arról, mi történik az Északi-sarkon. Az első levél 1920-ban érkezett, és jöttek húsz éven át, minden egyes karácsonykor. A havas borítékot - amelyen persze északi-sarki postabélyegző díszelgett - néha a házban találták meg a Karácsony apó látogatása utáni reggelen, máskor a postás hozta. Ebben a könyvben bemutatjuk Karácsony apó reszketeg kézírását, és szinte valamennyi képet, amelyeket a levelekhez mellékelt, csakúgy, mint az ábécét, amelyet Jegesmedve szerkesztett a barlangokban látott koboldrajzok alapján, amikor eltévedt; és az a levél sem marad ki, amelyet ezzel a különleges írással küldött a gyerekeknek. J. R. R. Tolkien gyermekei nem csupán az ajándékok miatt várták Karácsony apót: ők ugyanis minden évben képekkel illusztrált levelet is kaptak tőle! Mesélt nekik a házáról, a barátairól és arról, mi történik az Északi-sarkon. Az első levél 1920-ban érkezett, és jöttek húsz éven át, minden egyes karácsonykor. A havas borítékot - amelyen persze északi-sarki postabélyegző díszelgett - néha a házban találták meg a Karácsony apó látogatása utáni reggelen, máskor a postás hozta. Ebben a könyvben bemutatjuk Karácsony apó reszketeg kézírását, és szinte valamennyi képet, amelyeket a levelekhez mellékelt, csakúgy, mint az ábécét, amelyet Jegesmedve szerkesztett a barlangokban látott koboldrajzok alapján, amikor eltévedt; és az a levél sem marad ki, amelyet ezzel a különleges írással küldött a gyerekeknek.
Na stiahnutie
11,83 €
A csillag órája
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi, akinek a bőrébe Lispector bújik. Ellenállhatatlan rafinériával, lenyűgöző váltásokkal bontakozik ki egy banális történet. Egy regény, amiben minden mondat másfelé kanyarodik, mint ahogy várnánk. A csillag órája minden szabályt áthág, minden várakozást kicselez. A 20. századi világirodalom titokzatos csúcsteljesítménye végre magyarul is olvasható. Clarice Lispector brazil író. 1920-ban született Ukrajnában. A pogromok miatt a zsidó család 1922-ben Brazíliába, Recife városába, később Rio de Janeiróba költözött: Lispector itt jogot tanult. Diplomatafeleségként a világ számos helyén élt, válását követően, 1959-től visszatért Rióba. Itt halt meg 1977-ben. Novelláit és regényeit világszerte újra és újra felfedezik. Bense Mónika 1972-ben született Budapesten. Többek között José Luís Peixoto, Rui Cardoso Martins, Afonso Cruz műveinek fordítója.
Na stiahnutie
5,63 €
Rózsaméz
Gion Nándor négy regényben vezeti végig az olvasót szülővárosa történetén. A Rózsaméz az első világháború végétől követi a városkává fejlődő falu lakóinak sorsát. Rojtos Gallai István a háború után családot alapít, barátja, Török Ádám továbbra is kétes ügyekbe keveredve hol ki-, hol visszakerül a börtönbe. Mindenki küszködik, s közben Rojtos Gallai citeraszóval és a rózsaméz meséjével teszi élhetőbbé a háború felé sodródó világot. Meseszerű írásmódja miatt Giont gyakran emlegetik a magyar García Márquezként. Gion Nándor (1941-2002) író, újságíró, forgatókönyvíró, 1993-tól haláláig Magyarországon élt.
Na stiahnutie
3,94 €
Balladáskönyv
A Balladáskönyv egy ízig-vérig mai verseskötet, amely megmutatja, milyen teremtő és ugyanakkor romboló erővel bír a hagyomány és az emlékezet. Pál Sándor Attila versei az Arany János-i és a népballadákat szólaltatják meg ma is érvényes hangon. A balladák nemcsak közös történetek elmesélésére alkalmasak, de lehetőséget adnak arra is, hogy a lassan eltűnő falusi, paraszti kultúrára vessenek megértő pillantást.
Na stiahnutie
3,94 €
Sehol
Bodor Ádám talán nem is regényeket és novellákat ír, hanem történeteket, amelyek időnként, mint a sebes patakok, széles medrű folyóvá állnak össze, máskor pedig a deltatorkolathoz hasonlóan apróbb szigetek, mederrészek, rejtélyes alakzatok alakulnak ki a folyam körül. A Sehol hét elbeszélése, abszurd balladája ilyen delta-történetek füzére. Újabb variációk végnapokra. Hol van ez a Sehol? Valahol a közvetett közelünkben, a vaktérképek szélén, kollektív tudattalanunk mélyén. A Dvug folyó mocsaras partján, a pitvarszki réten, a Hlinka-tetőn, a maglaviti fegyházban vagy éppen a földrajzi valóságban is létező máramarosi Leordinán. Merthogy a többi hely is létezik: megismerjük természeti sajátosságaikat, legerősebb törvényeiket. Temetések és találkozások, árulások és menekülések, háromszögek és mindenféle bonyodalmak. Atombomba az éjszakában. Bodor Ádámnak a kései Beckettet idéző elbeszélései csavarokban és fordulatokban gazdag történetek, elképesztő nyitásokkal és a legváratlanabb végjátékokkal a véletlenek erejéről. Bodor Ádám 1936-ban született Kolozsváron. „Higgadtan visszatekintve, valahányszor a történet szálait követve fölrémlenek a homályos kezdetek, a következtetés mindig ugyanaz: ez a máskor általában eseménytelen hétfői nap volt az, amikor valaminek másképp kellett volna történnie. Ahhoz, hogy az események ne itt tartsanak. Ahol most éppen tartanak."
Na stiahnutie
7,04 €
Földabrosz
G. István László a középnemzedék egyik legjelentősebb költője. Földabrosz című verseskötete egyszerre gondolati és érzéki líra: az érett férfikor állapotáról tudósít, amikor a döntéseknek súlya, a visszaemlékezéseknek távlata lesz. Mégsem szubjektív ez a költészet: a versek álomszerű látomásai a közös tudattalan partjainak határát, az álmok tapasztalatának határtalanságát keresik. Egy igazi életigenlő kötet arról, hogy a szó segítségével hogyan emelkedhetünk felül a nehéz helyzeteken.
Na stiahnutie
3,94 €
A hobbit
Zsákos Bilbó és barátai varázslatos utazása most új életre kel: Jemima Catlin színpompás illusztrációi a kisebbek számára is lebilincselően érdekessé teszik az amúgy is izgalmas történetet, a nagyobbak és a felnőttek pedig szintén szeretni fogják ezt a finom ízléssel és sziporkázó humorral megfestett világot, amely csodálatosan kiemeli J. R. R. Tolkien regényének legszebb és legemlékezetesebb részleteit. J. R. R. Tolkien (1892-1973) angol író, filológus; legismertebb művei A Gyűrűk Ura és A hobbit, valamint a Középfölde-mitológiával kapcsolatos egyéb írásai. Jemima Catlin (1986) az angliai Dorchesterben él, grafikus, illusztrátor. A hobbit illusztrációinak elkészítésére az író fia, Christopher Tolkien kérte fel 2010-ben.
Na stiahnutie
17,74 €
Szép versek 2019
A Magvető Kiadó nagy hagyományú antológiája idén is az előző év legjobb verseiből nyújt válogatást.
Na stiahnutie
7,32 €
Smaragd asztal
Csáth Géza teljes, ma ismert levelezése mintegy 1500 darabra rúg. Kiadásunk ezekből válogat, Csáth leveleit kiegészítve a hozzá írottakkal. Megismerhetjük családtagjaihoz fűződő viszonyát, irodalmi és művészeti kapcsolati hálóját, kibontakoznak művészekkel és orvosokkal szőtt barátságai - Kosztolányi Dezsőtől Weiner Leóig, sőt Pucciniig számos jelentős művésszel levelezett, Ady a Csorba-tóhoz invitálja, Vészi Margit baráti hangú levélben mond véleményt a novelláiról, Csáth Karinthyné halálának okairól érdeklődik orvosi szaknyelven Kosztolányitól... A leveleket olvasva feltárul a XX. századelő - Szabadka, Budapest, tátrai és erdélyi fürdővároskák - sokszínű világa, ahol a levelezőpartnerek is legalább annyi érdekes ablakot nyitnak meg a saját életükre, mint Csáth a maga tragikus történetére. A Smaragd asztal (ez Csáth soha meg nem valósult lapjának a címe) fontos adalékokkal szolgál nemcsak Csáth, de például Kosztolányi műveinek keletkezéstörténetéhez is. A válogatás, a jegyzetek és az annotált névmutató Molnár Eszter Edina és Szajbély Mihály munkája.
Na stiahnutie
10,98 €















