Méry Ratio Kiadó strana 3 z 6

"Nádasdy Borbála grófnő úton-útfélen a szabadságról, a személyes autonómia megőrzéséről beszél. Hitelét saját életének rendhagyó példája adja. Személyes szabadságára nemcsak azok törtek, akik előre kirótt büntetéseikhez kerestek bűnösöket, de meglepő módon azok is, akik pénzt, világsikert, hatalmat kínáltak neki. Örök talány, hogyan ismerte fel e kísértésekben az igazi veszélyt. Vonzalmát az ésszerűtlennek látszó döntések, a másolhatatlan minták iránt ősi ösztön őrzi tűzön-vízen át, talán csak azért, hogy napjainkban ország-világjáró küldetését teljesítse. Hogyan jutott el példája az emberek szívéhez, hogyan lett fogékony közszereplő, ebben a könyvében ezt mondja el nekünk." (Mészáros Géza)

Kevés olyan város található a világon, amelyről annyi legenda, különös történet és történészi értékelés látott napvilágot, mint Prágáról. A Óvárosnak és a Kisoldalnak alig van utcája, sőt háza, amelyhez ne fűződne valamilyen misztikus történet. Ennek magyarázata, hogy a város szinte megalapításától kezdve kultúrák kereszteződésében élt: egyaránt magukénak vallják a németek, a csehek, a zsidók és számos más nemzet tagjai, akik valamennyien gazdagították történeteikkel, mítoszaikkal, hiedelmeikkel. Falai történelmi eseményeknek voltak tanúi, melyeket egyrészt tudományosan feldolgoztak, másrészt a népi fantázia is megörökített. Évszázadokon át a cseh királyság fővárosa volt. De ennél nagyobb rangot is elért: volt a Habsburg Birodalom, sőt a Német-római Császárság központja is. Évezredek óta a kelet-nyugati és az észak-déli kereskedelmi útvonalak csomópontja. Már a középkorban magas védőfallal körbevett szárazvám udvarral rendelkezett, ahol a mesés kelet kincseit és a fejlett nyugat kézműves termékeit tárolták, hogy aztán az északi államokba szállítsák a mai Svédországtól egészen Oroszország távol-keleti vidékeiig.

Szmrecsány (szlovák Smrecany) szlovákiai kisközség a Zsolnai kerületben, a Liptószentmiklósi járásban. Liptószentmiklóstól északi irányban 5 km-re fekszik, a Magas-Tátra nyugati lábánál, a Smrecanka patak két partján. A laza szerkezetű, nagyobb kiterjedésű Szmrecsány a szomszédos, zártabb, egyutcás Zsárral (Ziar) mára teljesen egybeépült [...] Környéke ma is kedvelt kirándulóhely. [...] Szmrecsány a XIII. században keletkezhetett [...] A XIX. Századig itt birtokos Szmrecsányi család névadó faluja ... Gótikus stílusú, XIV. századi katolikus temploma mellé csak 1880-ban épült lutheránus templom a falu többségi evangélikusai számára.

Szmrecsány (szlovák Smrecany) szlovákiai kisközség a Zsolnai kerületben, a Liptószentmiklósi járásban. Liptószentmiklóstól északi irányban 5 km-re fekszik, a Magas-Tátra nyugati lábánál, a Smrecanka patak két partján. A laza szerkezetű, nagyobb kiterjedésű Szmrecsány a szomszédos, zártabb, egyutcás Zsárral (Ziar) mára teljesen egybeépült [...] Környéke ma is kedvelt kirándulóhely. [...] Szmrecsány a XIII. században keletkezhetett [...] A XIX. Századig itt birtokos Szmrecsányi család névadó faluja ... Gótikus stílusú, XIV. századi katolikus temploma mellé csak 1880-ban épült lutheránus templom a falu többségi evangélikusai számára.

Bolygónk gazdag de véges természeti kincseit eddig pazarló módon használtuk. Fogyasztói társadalomban élünk, s közben gondatlanul elszennyeztük bolygónk légkörét, vizeit és talajait. Mi több, csodálatosan változatos élővilágát elszegényítettük, s veszedelmes éghajlatváltozást indítottunk el. Mindezzel párhuzamosan az emberiség létszáma és fogyasztási igénye megsokszorozódott, tovább terhelve Földünk működőképességét. Ha nem változtatunk eddigi életmódunkon, saját létünk alapjait tesszük tönkre. Egyre több tudós figyelmeztet: ma már nem a Föld állapota, hanem az emberiség fennmaradása a tét! A ,,bolygóvigyázás" valójában ezt szolgálja. Segít idejében átváltani egy másfajta, környezettudatos, fenntartható életre, melyben nem az anyagi fogyasztás és felhalmozás az egyetlen cél. A változás nem könnyű. Hosszabb távú gondolkodást, összefüggések látását igényli. Erre kell nekünk és gyermekeinknek felkészülni, s ehhez nyújt óriási segítséget ez a könyv. Forgács Ildikó és Dózsa Tamás szinte játékos egyszerűséggel mutatja meg, hogy hányféle apró dologban tudunk valamit tenni, - ha akarunk, - egy másfajta, valóban fenntartható világ megvalósításáért. Gyerekeknek és felnőtteknek is ajánlom e kézikönyv gyakori használatát! (Dr. Vida Gábor, akadémikus

A Kossuth-díjas filmrendező és művelődéstörténész Jankovics Marcell és Méry Gávor fotóművész, a már jól ismert szerzőpáros újabb kötetét veheti kezébe az olvasó.

Levoča je situovaná v najsevernejšom regióne niekdajšieho Horného Uhorska a dnešného Slovenska. Nachádza sa v srdci Spiša, na úpätí Vysokých Tatier, na juhozápadnom okraji Levočských vrchov, pri prítoku rieky Hornád, severne od Spišskej Novej Vsi. Spiš sa územne zhoduje s niekdajšou Spišskou župou, ktorá na severe susedila s Poľskom, na západe so Šarišom, na juhu s Gemerskou a Abovsko-turnianskou župou a na východe s Liptovskou župou. V stredoveku túto oblasť obývali predkovia Slovákov, potomkovia Maďarov a aj poľskí a nemeckí prisťahovalci. Spišské mestá, vrátane Levoče, založili nemeckí (saskí) hostia – hospesi. Levoču prvýkrát založili pravdepodobne za vlády uhorského kráľa Gejzu II. (1141 – 1162). Počas tatárskeho vpádu však mesto bolo zničené. Jeho obyvatelia, ktorí ušli, sa neskôr vrátili a okolo roku 1245 na mieste starého mesta založili nové mesto. Prvá písomná zmienka (pod názvom Leucha) je z roku 1249. Významnou pamätihodnosťou mesta je rímskokatolícky farský Kostol svätého Jakuba, ktorý sa nachádza v srdci mesta. Stojí na námestí pri renesančnej radnici. Je postavený v gotickom štýle ako trojloďová pseudobazilika. Jeho vnútorné rozmery sú: dĺžka 49,5 m a šírka 22 m. Výška strednej lode je 19 m. Rozdelenie priestoru na tri lode má pripomínať jednu podstatu Najsvätejšej Trojice. Klenbu, podľa počtu apoštolov, podopiera 12 stĺpov. Pôvodných päť brán malo pripomínať päť Kristových rán. Samotný kostol ako budova predstavuje matku cirkev. Jeho interiér však stelesňuje Pannu Máriu.

Keď na ceste z Prešova do Levoče vyjdeme z tunela a odbočíme na „gotickú cestu“, ktorá vedie do Levoče, pred očami sa nám objaví jedinečná scenéria. Najprv zazrieme zrúcaninu hradu, ktorý sa týči na pustom vrchu. Na prvý pohľad sa zdá, akoby biele steny boli prirodzeným pokračovaním travertínových kôp, ktoré vykúkajú spoza trávnatého svahu. Potom, trochu obďaleč, si cestovateľ všimne dve kostolné veže v Spišskej Kapitule, ako vykúkajú spoza prstenca opevnenia. Až potom, ak vôbec, mu padne zrak na Spišské Podhradie ukryté v údolí medzi dvomi štítmi. Okrem týchto dvoch úchvatných pozoruhodností sa nám totiž pred očami objaví aj tretia. Cestu lemujú gaštany. Osamelosť tejto gaštanovej aleje pôsobí v pustom kraji veľmi pekne. Spišská Kapitula je sídlom spišského biskupa a kapituly. Nachádza sa západne od Spišského hradu na Martinskom kopci. Dnes sa Spišská Kapitula označuje za „slovenský Vatikán”. Spišský hrad a Spišská Kapitula sa nachádzajú v srdci Spiša a aj v rámci neho v centre niekdajšej Spišskej stolice. Sú to strategicky dôležité miesta. Hrad a mestečko vznikli v 11. – 12. storočí. Ich obyvateľstvo v minulosti plnilo strážnu funkciu nielen pre Spiš, ale aj pre Uhorské kráľovstvo. V hrade sídlil spišský gróf, kastelán, župan, komu aké oslovenie sa páči. Jeho úlohou bolo, aby pomocou „strážcov Gemera”, ktorých usadili v pohraničných sídlach a z ktorých sa neskôr stali „spišskí kopijníci”, ochránil severné hranice krajiny. V stredoveku Spišská Kapitula so svojimi kanonikmi na čele s prepoštom pôsobila takpovediac ako grófova kancelária. Nielen susedstvo týchto dvoch miest vyjadruje ich vzájomnú prepojenosť. Spišskú Kapitolu totiž postavili na kopec pomenovaný podľa svätého Martina, ktorý bol pohraničným strážcom a aj prepoštský kostol a neskoršia biskupská katedrála je pomenovaná podľa svätého Martina. Zároveň v kostoloch okolitých pohraničných sídel môžeme obdivovať nástenné výjavy ďalšieho pohraničného strážcu, kráľa svätého Ladislava.

"E kötetbe három szempont alapján válogatott a kiadó: -Versek, emlékezések, Sziveri János és Szőcs Géza barátságának tárgyi lenyomati, dokumentumai, Sziveri-fotók és kéziratok, -a kiadványunk első kötetében olvasható írások tekintetében fontosnak gondolt, Kolozsvárral és Erdéllyel kapcsolatos ismeretek, -és minták Szőcs Géza korábbi prózájából, mely minták a szerző Erdély-képének a Sziveri-beszélgetőkönyvhöz társítható, azt megelőlegező vagy folytató vagy kiegészítő vagy értelmező hordozói." (részlet a könyvből)

Svätá Alžbeta Uhorská, ktorej 800. výročie narodenia sme si pripomínali v roku 2007, je dcérou uhorského kráľa Ondreja II. a Gertrúdy Meranskej a zároveň sestrou Bela IV. Narodila sa v Blatnom Potoku (Sárospatak). Ako štvorročnú ju zasnúbili s durínskym grófom Hermanom. Malá Alžbeta vyrastala na durínskom dvore. Ibaže o päť rokov neskôr Herman zomrel. Následne sa Alžbeta stala snúbenicou druhorodeného syna, o sedem rokov staršieho Ľudovíta. Za grófa Ľudovíta sa vydala ako 14-ročná. Ako 15-ročná porodila syna, o dva roky neskôr dcéru a o ďalší rok neskôr druhú dcéru. Keď sa jej narodila tretia dcéra, už bola vdova. Alžbeta bola veľmi pobožná a to ju odlúčilo od všetkých okrem manžela. Chudobným pomáhala tam, kde vedela. Počas hladomoru v roku 1225 dala otvoriť sýpky. Dávala piecť chlieb počas celého dňa a rozdávala ho hladujúcim. Vo Wartburgu dala postaviť nemocnicu pre malomocných a aj sama sa zapojila do poskytovania starostlivosti pre nich. Nepohŕdala ani fyzickou prácou, postila sa a trýznila svoje telo. Ich manželstvo z lásky však, žiaľ, trvalo veľmi krátko. V roku 1227 sa Ľudovít vydal na križiacku výpravu, ale ešte po ceste ochorel a zomrel. Zúfalá vdova bez Ľudovítovej ochrany nemohla ďalej ostať na hrade. V roku 1228 so svojimi deťmi odišla z hradu Wartburg a odsťahovala sa do Marburgu. V nasledujúcich rokoch významnú úlohu v jej živote zohrával františkán Konrád z Marburgu, prvý nemecký inkvizítor, ktorého ako spovedníka pre Alžbetu vybral pápež. Alžbeta ešte za Ľudovítovho života sľúbila Konrádovi poslušnosť. Zo svojich vdovských prostriedkov založila v Marburgu chudobinec. Pôsobila tam ako ošetrovateľka. Chodila v šedom oblečení, pretože bola členkou františkánskeho tretieho rádu. Výchovu svojich detí prenechala na príbuzných, ktorí ju považovali za blázna. Ponechala si svoj majetok, no iba z toho dôvodu, aby ho mohla rozdať chudobným. Pritom mala na výber a mohla sa rozhodnúť pre moc, pompu a honosný dvorný život. Cisár Fridrich II. ju požiadal o ruku, ale ona ho odmietla. V roku 1231 ochorela a 17. novembra zomrela. Pochovali ju v Marburgu. V roku 1235, čiže len štyri roky po smrti, ju vyhlásili za svätú. U nás má sviatok 19. novembra, no vo svete 17. novembra.

Bardejov môže za svoje dnešné znovuzrodenie ďakovať práve tomu, že nad ním zastali časy. Oživenie prišlo po migrácii obyvateľstva v 20. a 21. storočí. Po páde režimu sa začal rozvíjať turizmus. Z týchto skutočností vyplývali pre Slovensko nové možnosti. Bardejov zažil znovuzrodenie v dôsledku komplexnej stavebnej rekonštrukcie. Spolu s nádherne opravenou historickou časťou, mestskými hradbami a baštami, s námestím v centre a s Bazilikou svätého Egídia je Bardejov od roku 2000 súčasťou Svetového dedičstva. Gotická Bazilika svätého Egídia stojí na konci severnej časti námestia. Je postavená vo východo-západnom smere. História tohto kostola spadá do štyroch dejinných období. Prvý kláštorný kostol postavili cisterciáni na prelome 12. a 13. storočia. Možno prežil tatársky vpád, alebo ho aspoň po odchode Tatárov prestavali, pretože v spomínanej kráľovskej listine sa už uvádza aj názov kostola – Kostol svätého Egídia. Druhá stavebná etapa spadá do obdobia vlády Anjouovcov. Z kráľovskej listiny z roku 1320, ktorá oslobodzuje nemeckých usadlíkov od platenia daní, vysvitá, že „Civitas Bardpha” má svojho kňaza a svoj kostol, ktorý nemôže byť iný než Kostol svätého Egídia. Názov tohto kostola sa spomína aj v listine Ľudovíta Veľkého z roku 1352. Panovník v nej povolil usporiadať raz do roka trh, a to na sviatok patróna kostola a mesta, čiže na sviatok svätého Egídia (1. september).

Erdélyt mindig is tündér természetűnek nevezték, ami azt jelentette változó, bizonytalan, váratlan, hallucinatív, állandótlan, lebegő, igen is meg nem is, hol így, hol úgy, árnyék, varázslat, lidércfény a szekrényen, illúzió, tízcentivel a föld fölött, fénytörés, kámforból varrt köpönyeg a fogasra vetve, felfele folyó patakok, aranyhajszálak az éjszakában, duplák, hol így, hol úgy, meg nem fogható, meg nem magyarázható, meg nem fejthető, hátha-lényegű, majdnem-szerű, számon kérhetetlen, ellenőrizhetetlen. Titkos fejedelmek földje, amely fölött egy ismeretlen égitest uralkodik. Szőcs Géza huszonegy története mint huszonegy lámpás világítja meg Erdély holttestét a felejtés alkonyatában. Akit érdekelt Erdély, annak ott e könyv helye a pincéjében vagy a padlásán.

Mesto Poprad, ktoré sa pozerá na Vysoké Tatry, leží na území Spiša, ktoré v minulosti obývali Sasi. Dnešný Poprad sa v dôsledku socialistického urbanistického plánovania podobá na zbúchanú hliníkovú korunu. Na svojich piatich vŕškoch však má päť drahokamov. Stredovekým jadrom je Poprad a ďalšími drahokamami sú v jeho susedstve situované štyri niekdajšie saské mestečká, ktoré boli v minulosti samostatné, no časom sa stali súčasťou Popradu. Sú to Matejovce, Veľká, Stráže pod Tatrami a Spišská Sobota. Keďže časom tieto mestečká zrástli, dnes majú spoločnú históriu. Na ich minulosť a pozoruhodnosti môžu byť hrdí Sasi, Slováci i Maďari. Najvýznamnejšou pamiatkou Spišskej Soboty je rímskokatolícky kostol a renesančná zvonica. Kostol, ktorý vysvätili na sviatok svätého Juraja a svätému Jurajovi, je najstaršou stavbou mesta. Nachádza sa na námestí šošovkovitého tvaru, ktoré lemujú staré domy. Mesto dostalo svoj názov i patróna, svätého Juraj bojujúceho s drakom, podľa nemeckého pomenovania Georgenberg. Pohraničné mestá, ktoré sa v rannom stredoveku zo strategických dôvodov a kvôli obrane stavali na kopcoch, sú často pomenované podľa niektorého svätca z radov vojakov.

A Kossuth-díjas filmrendező és művelődéstörténész Jankovics Marcell és Méry Gávor fotóművész, a már jól ismert szerzőpáros újabb kötetét veheti kezébe az olvasó.

A hatéves Andris legkedvesebb játéka a plüssmackója, Bubu. És anyukája éppen őt dobja ki a kukába. Bububól ugyanis hull a fűrészpor, és ez nem tesz jót Andris asztmájának. Este elalvás előtt Andris elképzeli, hogy Bubut honvágy gyötri, és hogy hazatérése érdekében mennyi viszontagságon kell keresztülmennie az erdei állatok és lények világában, akik ellentétben vele, nincsenek kényeztetéshez szokva. Így sző az óvodáskori tudásra támaszkodó naiv gyermeki fantázia, melynek mozgatórugója a szeretett játék iránti vágyódás, megható és izgalmas történetet a mackóról, aki szívesen maradt volna a polcon, mégis saját plüsslábára kellett állnia, hogy igazi hőssé váljon.

Ez a könyv röviden megpróbálja számba venni nemzetünk legkiválóbbjainak tevékenységét, ismertetni mindazok életútját és eredményeit, akik hozzájárultak népünk felemelkedéséhez. Tekintve, hogy a szerző főként tudomány- és technikatörténettel foglalkozik, az olvasót bizonyára nem lepi meg, hogy elsősorban e területek képviselői kaptak helyet jelen kötetében. A jelenlegi kötet összeállítójának legfőbb célja, hogy a múlt legkiválóbbjainak felmutatásával látván láttassa, hogy a legnehezebb helyzetből is megtalálható a kiút, ahogyan azt eleink meg is találták, hogy a világ dolgai iránt érdeklődő, nyitott olvasó olyan ismeretekkel gyarapodjon, amelyek szélesítik látókörét, elmélyítik tudását és nemzeti önismeretét.