Méry Ratio Kiadó strana 4 z 6

Édes-keserű, hazája iránti vágyakozással és szeretettel teli életrajzi naplói után Nádasdy grófnő újabb utazása a múltba. A boldog gyermekkor ízei, ételei, étkezési szokásai, régi hagyományok összefonódnak az új haza franciás ízeinek élményeivel.

"Rác Miska, kedvesen cigányom, idősebb, ősz hajú, széles arcú, sötét szemű, vastag ajkú, olajbarna színű, göndör hajú és mindig jókedvű katonám volt. Gyönyörűen tárogatózott és szép nótáival, de ötleteivel, bohókás megjegyzéseivel a tisztek és a legénységet gyakran mulattatta. Nagyon szerettem ezt az embert, mert ezeken felül egyenes jellemű, őszinte és természetes volt. A tárogatóját még a rajvonalba is elvitte és gyakran elcsöndesedett mindkét oldalon a fegyverropogás, ha megszólalt a Monte San Michelén a Rác Miska tárogatója. A Vallone-völgy közvetlenül a Monte San Michele alatt volt, ott tartózkodott azon csapattesttartalékban, amelyik néhány napon belül a Monte San Michelén felváltotta a rajvonalat. De volt a Vallone-völgyben egy nagy temető is. Ez volt a 20. hadosztály honvéd ezredeinek temetője, ahol több mint ezer honvéd, köztük 250 4-es honvéd is, örök álmát alussza. Holdvilágos estén, amikor a 4-es honvéd ezred táborozott a Vallone-völgyében tartalék gyanánt, Rác Miska kiballagott a temetőbe és a sírokban pihenő honvéd bajtársaknak fújta tárogatóját, szebbnél szebb dalait. Megrendítő és megható volt a Rác Miska kegyelete." (Kratochvil Károly)

"Az ortodox és a katolikus egyház ma is legnépszerűbb szentjét -bár manapság nem éppen életszentsége és legendás csodái miatt szereti őt a nagyvilág- előző kötetünkben már bemutattam. Ezért itt csak röviden sorolnám a vele kapcsolatos alapvető tudnivalókat, bővebben szólnék viszont arról, ami őt ténylegesen Bakabányához, általában pedig a bányászathoz, bányavárosokhoz köti. Erről ugyanis jelzett, "A szepesszombati Szent György-templom" című albumban nem esett szó." (a Szerzők)

"A kilencvenes években bekövetkezett rendszerváltásig a huszadik századi magyar képzőművészet ismeretlen fejezeteit jelentették a trianoni döntés nyomán Magyarország határain kívül, a szomszédos országokban élt és alkotó magyar képzőművészeti életnek, de nélkülük képzőművészetünk szerves fejlődéséről sem beszélhetünk. A világháború után, majd a kádári kultúrpolitika 3T -azaz tiltott, tűrt, támogatott- kategóriái által sújtott művészek és művészettörténeti kutatások következtében a "legelfelejtettebbek" az 1918 után a szülőföldjükön - Csehszlovákia, Ukrajna, Románia, Jugoszlávia területén - maradt alkotó művészek. A kiközösítés kettő volt: A közép-európai országok közös ideológiai eszméi alapján az egyes országokban élő magyar alkotók életművei az adott többségi nemzet kultúrájában sem kaptak helyet, sőt, gyakorlatilag 1918-tól nem tartoztak bele annak fejlődésvonalába. Ez a többszörös kivetettség eredményezte, hogy képzőművészetünk szerves kapcsolatait más művészekkel (szlovák, cseh, román, orosz, ukrán, horvát) sem sikerült feltárnunk és meghatároznunk. És ez a megállapítás kölcsönös. A "Szlovákiai magyar könyvművészet 1918-1945" című kötetünk e súlyos adósságnak a törlesztéséhez kíván hozzájárulni és a hosszú évtizedeken át lassan alig pótolható szálakat "felszedni". Feladatunknak tekintettük, hogy a kötet oldalain megörökítsük azokat a szlovákiai magyar képzőművészeket, akik közül számosan kiállítások hiányában csupán a könyvek illusztrálásán keresztül tudtak bemutatkozni a közönségnek. A könyv először tárgyalja átfogóan és egyben részletekbe menően a szlováki magyar könyvművészet jellemző vonásait és közép-európai összefüggéseit, miközben a téma "hátterében" kirajzolódik a szlovákiai magyarság magára találása, önszerveződésének folyamata is." (a Kiadó)

"Örömteremtő embernek születtem. Úgy hiszem, tudatos alkotónak. De a vállamra telepedő évek során rájöttem, hogy nincs új a Nap alatt; ha örömöt akarunk, a jót kell utánoznunk, az igazat kell újrateremtenünk, a szépet újraálmodnunk. És meg kell osztanunk titkainkat. Szét kell szórnunk aranyainkat, mert igazán csakis az a miénk, amit másokba átültettünk, másokkal megértettünk, elfogadtattunk. A titok, amelyről ez a könyv szól, mindössze néhány mozdulat. Tizenkét éves voltam, amikor reám bízta ezeket a mozdulatokat a mézeskalácsos mester. Mutatta. Nem erőltette, hanem hagyta, hogy megbámuljam, nézzem és eltanuljam. Megengedte, hogy ellopjam. A faltól-falig nyújtózkodó, tenyérnyi vastag tölgyasztallapra elém tett egy kisebb Tordai pogácsának való mézestészta-darabot, kezembe nyomta az arasznyi hosszú, sétapálca-vastag sodrófát, és biztatott, hogy hozzá hasonlóan, egymás után következő, lendületes mozdulatokkal négy egyforma fület hajtsak az előzőleg hengeresre nyújtott pogácsa-embriónak. Ezután két mozdulattal hosszú hasat nyomtam a sodrófával a tészta közepére, beecseteltem tojássárgájával, és két villa egymásba csúsztatott ágait a pogácsa hasába szúrva, hosszanti irányban mozgatva a nyolc villahegyet, recés szélű árkot ástam, amely a sütőben a Tordai pogácsa mókusbarna színétől elütve osztrák-sárgán, szabálytalan alakban kitüremkedve, valóságos csodává szilárdult. Figyeltem a mester mozdulatait, és láttam, megmagyarázhatatlan módon felfogtam, mit miért és hogyan kell tennem ahhoz, hogy a kezem alól kikerülő Tordai pogácsáknak Tordai pogácsa alakjuk legyen. Már az első sikerült." - A szerző

Szlovákia hajdan szászok lakta területének, a Szepességnek Magas-Tátrára néző városa Poprád. A mai Poprád a szocialista várostervezésnek köszönhetően olyan, mint egy összetákolt alumíniumkorona, amelynek azonban öt ágán - dombján- öt drágakő csillog. A drágakövek: Poprád középkori magja, valamint a vele szomszédos, hajdan önálló négy cipszer városka, melyek az idők során beleolvadtak: Mateóc, Felka, Strázsa és Szepesszombat. Az időközben összeépült városkák történelme is közös. Múltjukra, kincseikre szász, szlovák, magyar egyaránt büszke lehet. Szepesszombat legnagyobb értéke római katolikus temploma és a hozzá tartozó reneszánsz harangtorony. A Szent György nevére és napjára szentelt templom a város legrégebbi épülete, az orsó alakú, régi házakkal körülzárt főtéren áll. Nevét, egyben címszentjét, Sárkányölő Szent Györgyöt a városka német elnevezésének, Georgenbergnek köszönheti. A korai középkorban a határ menti városok, melyek stratégiailag védhető helyre, dombra épültek, sokszor kapták legendás katonaszentekről a nevüket.

Huszon-egynéhány esztendővel a kelet-európai rendszerváltozások után egyre kevesebben emlékeznek arra milyen is volt diktatúrában élni. Ráadásul azóta felnőtt egy új nemzedék, amelynek már nem is lehet erről személyes tapasztalata. Lukács Csaba újságíróként és egy segélyszervet önkénteseként diktatúrákat (is) látogat, és megírja tapasztalatait. Kétszer járt Észak-Koreában, és futár volt Kubában, ahol a helyi ellenzék tagjainak vitt támogatást. Úti céljai közül Burma és Bolívia sem maradt ki - utóbbiban Tóásó Előd börtönében és perén is jelen volt. A sorr Románia zárja, a 20. század egyik legvéresebb diktátorának, Nicolae Ceauşescunak a bukásával. A kötet sokkoló történetei egy zárt, ördögien alattomos világa vezetik el az olvasót.

"Bayer Zsolt írt egy könyvméretű esszét - ő azt állítja: verselemzést - Ady "Az ős Kaján"-járól, és ebben folyton dübög a sámándob. Anélkül, hogy látnánk, vagy jelenlétét éreznénk hivatott verőjének. Talán csak egy távoli ihlet. Ős Kaján csak valami zeneszerszámot hozott magával Ady verse szerint. Mintha a sámándob iszonyú messzeségből dübögne ide, valahonnan a "szent kelet vesztett boldogságá"-ból, de mégis nagyon közvetlenül. Veri maga Bayer, valamilyen azonosulási szándéktól vezérelve, s ez esszéírótól szokatlan. Ámde Bayer Zsolt, emberöltőket visszalépve, mintha ott bujkálna valahol az asztal körül, ahova ős Kaján leült a költő mellé. Mint sámántanonc? Minden egybeömlik? A vers, a verselemzés, Ady múltba és Bayer mába kötő gondolatai és ős Kaján időtlensége. Az egyik első nagyszerű fejtegetése az esszének, hogy ős Kajánnak nincs időérzéke, nincs ideje a mindig időt mérő, mindig siető Európához képest. És a tősgyökeres, ural-altáji magyarságnak sincs. Most sincs." (Csurka István)

Szlovákia hajdan szászok lakta területének, a Szepességnek Magas-Tátrára néző városa Poprád. A mai Poprád a szocialista várostervezésnek köszönhetően olyan, mint egy összetákolt alumíniumkorona, amelynek azonban öt ágán - dombján- öt drágakő csillog. A drágakövek: Poprád középkori magja, valamint a vele szomszédos, hajdan önálló négy cipszer városka, melyek az idők során beleolvadtak: Mateóc, Felka, Strázsa és Szepesszombat. Az időközben összeépült városkák történelme is közös. Múltjukra, kincseikre szász, szlovák, magyar egyaránt büszke lehet. Szepesszombat legnagyobb értéke római katolikus temploma és a hozzá tartozó reneszánsz harangtorony. A Szent György nevére és napjára szentelt templom a város legrégebbi épülete, az orsó alakú, régi házakkal körülzárt főtéren áll. Nevét, egyben címszentjét, Sárkányölő Szent Györgyöt a városka német elnevezésének, Georgenbergnek köszönheti. A korai középkorban a határ menti városok, melyek stratégiailag védhető helyre, dombra épültek, sokszor kapták legendás katonaszentekről a nevüket.

Rendhagyó könyvet tart a kezében az olvasó: szerzője negyedfél évtizednyi (35 évnyi) természettudományi és műszaki ismeretterjesztés után arra vállalkozott, hogy a legérdekesebb, legsikeresebb és legcsodálatraméltóbb magyar asszonyokat mutassa be a széles olvasóközönségnek, kicsinek és nagyoknak, fiataloknak és idősebeken egyaránt. Már e mű születésének körülményei is szokatlanok: az ezredforduló alkalmából hetvenrészes cikksorozatot szerkesztett "Századbúcsúztató" címmel, melynek előkészítése közben sorban kerültek elő a múlt homályából olyan nagyszerű asszonyok, akikről jóval kevesebbet tudott, mint az illő lett volna. Az eredeti témakör kötöttsége és terjedelmi okok miatt e hölgyek akkor sajnálatos módon nem jelentek meg a lap hasábjain. Mulasztását hamarosan azzal pótolta, hogy "Magyar nagyasszonyok" címmel kifejezetten a szebbik nem képviselőiről írt sorozatot. Kéttucatnyi természettudós, várkapitány, katonatiszt és műszaki ember tevékenységét bemutatva észre kellett vennie a hiányt: kevés megismertetni az olvasóval csupán azokat a nagyszerű hölgyeket, akik mintegy férfitevékenységet folytattak; a művészet, a társadalomtudományok és az irodalom jeleseivel is foglalkoznia kell. E felismerés gyümölcse ez a könyv, amely a magyar múlt, a magyar történelem azon nagy egyéniségeivel foglalkozik, kiknek élete, cselekedetei, példamutatása zsinórmértékül szolgálhat a ma és a holnap embere számára.

"Nagy sikert és parázs vitákat jósolok az olvasó kezében lévő munkának. Sikerét eleve biztosítja már a témaválasztás: ennek a nagytájnak (országnak) régiónak mindeddig senki sem készített külön történelmi atlaszt. A most átlapozandó kötet a Meszestől és a Királyhágótól az Ojtozi-szorosig terjedő ún. történeti Erdély több ezre éves múltját vetíti térképekre. Sikerét a térképlapok egyedisége is biztosítja. Bizonyosan vitákat fog gerjeszteni az atlasz, elsősorban a magyar és a román történészek körében. Ez természetes is egy "civilizációk konfliktusövezetében" lévő országok esetében. Tény viszont, hogy a szerző a vitatott kérdések ábrázolásakor a leginkább valószínűsíthető tudományos eredményeket vagy feltevéseket vitte térképre, és ahol ezt indokoltnak látta, ügyelt a feltételes módban való fogalmazásra. Jó szívvel ajánlom tehát Erdély első történelmi atlaszát az érdeklődő olvasók figyelmébe." (Sipos Gábor)

A kiadvány 1927-ben jelent meg Divald Kornél képeivel és leírásával, amely nemcsak a mai (s az akkori) Magyarország emlékeit, hanem a teljes történelmi Magyarország kulturális javait, művészeti emlékeit mutatja be. Jelen kötet az első kiadás hasonmás kiadása.

Arany Toldiját sokan illusztrálták, de arany Toldit még senki sem. Az arany a mesehős, a naphérosz színe. Ez illik a magyar Héraklészhez, vagy, ha jobban tetszik, Herculeshez. Toldi Miklós nem suttyó falusi legényke lenne? Hát az olyan mesehősök, mint a Világhírű Kis Miklós, Aranyhajú Kis Miklós, Erős Jankó, a finn Kullervo micsodák? Parasztlegények, egyszersmind naphéroszok. Arany János sokat tudott erről, tessék csak figyelmesen olvasni remekművét. Vajon miért tagolta épp 12 énekre a hónapok száma szerint? Mitől emberfeletti erejű ez a kis legény, akinek még legénytoll sem pelyhedzik az állán? Puszta kézzel dönti földre a megvadult bikát, akár a táltosok. Miért szorul bele annyi düh, amennyi csak a pusztító Napba? És annyi igazságérzet, mint a mindent látó napistenekbe? Hogy képes egy ültő helyében annyi húst magába tömni, annyi bort ledönteni a torkán, amennyit a görög Héraklész vagy a Nagyevő szokott?" (Jankovics Marcell)

A szepeshelyi Szent Márton-székesegyház - jórészt a XV. században fölemelkedő Zápolyáknak, szepesi grófoknak majd az ország nádorainak köszönhetően telis-tele van műkincsekkel. Jóllehet hajdani tizenhárom gótikus szárnyas oltára közül ma már csak négyet láthatunk többé-kevésbé eredeti formájában, és főoltára is csak részleteiben idézi meg a fényes múltat, a műemlékekben és műtárgyakban gazdag szepességi környezetből is kiválik a környékbeli szárnyas oltárok eszmeiségéből kitűnő magyaros különösségével. Itt indult virágzásnak a történelmi okokból idő előtt elhervadt gondolat: a szent magyar háromkirályok: István, Imre és László kultusza.

A nagyvilág legendás helyeit mutatja be a kötet.

"Középkori falképek a Szepességben című munkájukkal Prokopp Mária művészettörténész és Méry Gábor kiadó, fotóművész újabb közös szellemi kalandra vállalkoztak. A 2002-ben megjelent, Gömörország többé-kevésbé ismeretlen, rejtőzködő gótikus templomainak freskóit bemutató könyvük után most a 'mosoly, derű, halk szívesség' Gömörtől északra fekvő vármegyéjében, a Szepességben kalauzolják végig az olvasót. A Szepesség nemcsak gyönyörű tájaival, csodálatos műemlékeivel tűnik ki. Ezer szállal kapcsolódik a magyar művelődés egészéhez is. A Szepesség megelevenedik Jókai, Mikszáth és Krúdy műveiben, innen származik Márai Sándor családja, itt született Illés Endre, valamint a német anyanyelvű irodalmár-polihisztor, Rumy Károly és a híres nyelvész Paul Hunsdorfer (Hunfalvy Pál). Amint a történeti Magyar Királyság egésze, a Szepesség is a XIV-XV. században élte virágkorát. Csodálatos művészeti emlékei közül a kötet bemutatja Kakaslomnic, Szepeshely, Szepesdaróc, Vitfalva, Zsegra, Poprád, Podolin és Lőcse templomainak, kolostorainak falképeit. A Szepesség képzőművészeti kultúrája - a tulajdonviszonyok és az országos méltóságokat viselő birtokosok: a Drugethek és a Szapolyaiak révén - szorosan kapcsolódik az Anjou-luxemburgi udvari kultúrához, amely jellemző volt az akkori Magyar Királyság egész területére. Ennek a kultúrának a magas színvonalát példázza a csütörtökhelyi Szapolyai-kápolna, amelyhez fogható a korabeli Európában legfeljebb Párizsban található (Sainte-Chapelle). A XIV-XV. századi Magyar Királyság e könyvben bemutatott alkotásai kiállják az összehasonlítást Olaszország, Franciaország és a Német-római Császárság korabeli művészeti alkotásaival. E könyv, melyben a művészettörténeti magyarázat és elemzés a gazdag képanyaggal tökéletes egységben jelenik meg, ha akarjuk - művészettörténet, ha akarjuk - útikönyv, de egyúttal valami más is. Aki figyelemmel kíséri Prokopp Mária és Méry Gábor munkásságát, tudja, hogy ők a művészettörténet-írásnál, illetve a fényképezésnél és a könyvkiadásnál többre, másra vállalkoztak: a könyv, amelyet kezünkben tartunk, magában foglalja a múltat, a jelent és a jövőt." (Perényi János)