Napvilág strana 3 z 11

"Csehszlovákia történetéről ez ideig nem jelent meg sem tudományos igényű monográfia, sem a nagyközönség számára íródott népszerűsítő munka. Mindez egy negyed évszázada még létező, ráadásul szomszédos ország esetén érdekes, sokatmondó jelenség. Az érdeklődők és különösen a témával foglalkozó egyetemi hallgatók számára azonban az is nehezíti az egykori állam történetének tanulmányozását, hogy a legalapvetőbb források, eredeti dokumentumok közül is csak részben találunk olyanokat, amelyek magyarul is olvashatók. Szöveggyűjteményünk e hiány pótlására vállalkozik, a benne olvasható körülbelül százhetven dokumentumnak nagyjából a fele első alkalommal áll magyarul az olvasók rendelkezésére. A magyarul már másutt megjelent szövegek jelentős része ráadásul évtizedekkel ezelőtt látott napvilágot, ma már alig fellelhető kiadványokban. A dokumentumokból egy volt szomszédos ország történelmének legfőbb eseményei bontakoznak ki. A források megértését nagyban megkönnyíti, hogy minden dokumentum előtt rövid bevezető található, amelyből az olvasó a szövegek történelmi hátteréről, keletkezésének körülményeiről tájékozódhat. A könyv elején olvasható bevezető tanulmányban a szerző a magyar és a csehszlovák történelem párhuzamos és eltérő vonásainak kiemelésére, rövid összehasonlítására vállalkozik. A kötetben szereplő történelmi személyek rövid életrajzi vázlatai, valamint a legfontosbb cseh és szlovák politikai vezetők - államfők, kormányfők, külügyminiszerek, pártvezérek - felsorolása révén e munka hasznos kézikönyvként is forgatható." (a Kiadó)

A politológiai szakirodalomban több évtizede vita folyik arról, hogy a választási szisztéma, a pártstruktúra és a kormányzati működés sajátos összefüggésrendszerében melyik mozzanat játszik meghatározó, túlsúlyos szerepet. Az 1940-es években megfogalmazódott az a gondolat, hogy az arányos képviselet a parlamenti pártok számának növekedésével jár. Az e témában talán legnagyobb hatású elemző, Maurice Duverger ok-okozati kapcsolatot látott a választási és a pártrendszer között, melyet a politikatudomány törvényjellegű összefüggésének nevezett. Duverger-nek már korabeli kritikusai is akadtak, ám az általa vizsgált összefüggések empirikus bázison alapuló egzakt vizsgálatára egészen az 1960-as évek végéig várni kellett. Ezen időszakot követően azonban igen sok elemzés foglalkozott a modern párt- és választási rendszerek összefüggéseivel. A kötet első része ennek a problémakörnek az elmélettörténeti és gyakorlati kérdéseit kutatja az egyes európai országok, politikai rendszerek konkrét vizsgálatán keresztül. A kötet második részében a szerzők választásról választásra követik azokat a változásokat, amelyek az 19891990. évi rendszerváltást követően meghatározták a választási rendszer nyomán kialakuló parlamenti erőviszonyokat. Igen hamar nyilvánvalóvá vált a rendszerváltásban kialkudott választási szisztéma meghatározó jelentősége a politikai folyamatok alakulásában. Az 1989-ben megalkotott magyar választási rendszer aránytalannak bizonyult már az első parlamenti választáson, és ez a jellege a következő öt választáson, bár eltérő mértékben, továbbra is érvényesült, mígnem 2010-ben az abszolút többségi győzelmet alkotmányozó hatalommá transzformálta. Az alkotmányozó hatalom birtokában a hatalomra került erők 2011-ben a többségi elvet erősítve a maguk érdekei szerint alakították át a választási szisztémát. Az egyes választások jellemzőinek elemzésével a szerzők végigkísérik a legfontosabb választási rendszerbeli összetevők egymásra hatását és ezzel összefüggésben a pártrendszer alakulásának fő vonásait.

Napjainkban, ha Ózd nevét meghallja az olvasó, felsejlik az egykor virágzó iparváros, a magyar kohászat meghatározó központja. Ebben a kötetben a szerző nem hagyományos vállalattörténet megírására vállalkozik, hanem az ózdi gyári társadalom példáján mutatja be a magyar ipari társadalom, a munkásság kialakulását, tagolódását, ismérveit, jellegzetességeit, mindennapjait az 1880-as évektől a második világháborút követő államosításig terjedő hat és fél évtizedben. A könyv az ózdi vasgyár és a környező települések társadalmának sajátosságait és strukturális változásait elemezve olyan kérdésekre keresi a választ, vajon a vasgyár létrehozása miként változtatta meg a helyi társadalmat, s hogyan zajlott ez a folyamat. Mi alapján rétegződött a gyári társadalom (képzettség, foglalkozás, lakóhely, életmód, jövedelem, kulturális tőke, presztízs), s egyes csoportjai milyen adottságokkal rendelkeztek? Mennyire volt homogén, vagy heterogén a munkásság? Volt-e az egyes rétegek között mobilitás, és mennyire segítette, illetve gátolta ezt az oktatási rendszer, az üzemi hierarchia, vagy a kulturális egyesületek élete? Hogyan alakult át a környéken élők korábbi paraszti életmódja, s milyen különbségek voltak az egyes társadalmi rétegek között táplálkozásban, öltözködésben és szemléletben? Hogyan emelkedett ki Ózd a környező települések közül, hogyan lett a kisközségből város, s melyek voltak ennek közjogi lépései és a térbeli, társadalmi következményei? Nagy Péter történész a szakirodalom, a korabeli kiadványok, a levéltári iratok és sajtócikkek alapos feldolgozása mellett egykori "rimai" munkavállalókkal és családtagjaikkal, valamint akkor élt ózdiakkal és környékbeliekkel idézte fel a múltat, akik régi családi dokumentumaikkal és fényképeikkel segítették a szerző kutatását.

A könyv hősei aktív, cselekvő, azaz "modern" nők, akik olykor tiltások, nehézségek ellenére értek el sikert egy olyan korban, amikor a társadalmi modernizáció lelassult, és amely erősen a férfiaknak kedvezett, inkább az ő érvényesülésüket segítette. A szerzők megközelítésében a hangsúly azonban nem annyira az állam és a kormányok törekvéseire helyeződik, noha Klebelsberg Kunó és Hóman Bálint eltérő "nőpolitikáját" is bemutatják. Inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy a feministákon és a tömegkultúra normái szerint élő nőkön kívül a konzervatív világnézetű nők egyre nagyobb csoportjai akartak emancipálódni, a férfiakéval egyenlő jogokat kivívni egy keresztény-nemzetinek nevezett időszakban. E "konzervatív feminista" és más felfogású nők között ügyvédtől az állatorvosig, újságírótól a gyógyszerészig és filozófustól az országgyűlési képviselőig sok elfeledett nő található. A kötet a Horthy-kor nőtörténetének keresztmetszetét adja. Vizsgálja az első világháború hatásait az emancipáció folyamatában, és részletesen tárgyalja a korszakban zajló heves vitákat a "jó" és a "rossz" nőről, amelyekben ilyen kérdések vetődtek fel: milyen a nőies nő? Vajon elveszíti-e nőiességét a nő, ha egyetemre jár? Képes-e egyáltalán egy fiatal lány egyetemen tanulni, azaz elég okos-e egy nő ahhoz, hogy orvosnak vagy akár tudósnak álljon? A könyv alapos áttekintést nyújt a nők közép- és felsőfokú oktatásának helyzetéről, az értelmiségi nők munkavállalásának tendenciáiról és a nők nyilvánosságban történő - egyesületek, média, politika - egyre erőteljesebb megjelenéséről. PAPP BARBARA (PhD) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történeti Intézete Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékén tudományos ösztöndíjas. Monográfiája: A kaszáskeresztesek és Dévaványa: kálvinizmus, "szekta", lázadás (2014). SIPOS BALÁZS (PhD) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történeti Intézetének habilitált docense, az egyetem Nőtörténeti Kutatóközpontjának vezetője. Monográfiái: A politikai újságírás mint hivatás (2005), Média és demokrácia Magyarországon (2010), Sajtó és hatalom a Horthy-korszakban (2011).

Kérdések és válaszok 1918-1919-ről Ki mondta ki először, hogy ?Nem! Nem! Soha!?? Kik ölték meg Tisza Istvánt? Miért Károlyi Mihály lett a forradalom vezére? Harcosokat vagy fosztogatókat nem akart látni Linder Béla? Sikkasztott-e Kun Béla? Puccs vagy forradalom? ? Milyen viccek terjedtek a kommün idején? Átadta-e a hatalmat Károlyi Mihály? Mondta-e Ady a halálos ágyán, hogy ?ez nem az én forradalmam?? Magyar forradalmár volt-e Josef Tiso? Mi volt a ?szovjetsör?? Miért Garbai Sándor lett a Forradalmi Kormányzótanács elnöke? Különbözött-e a nők elleni erőszak forradalomban és ellenforradalomban? Mit ettek a népbiztosok? Valóban mozikká akarták-e alakítani a templomokat a kommünben? Hogyan kerültek korábbi császári, honvéd- és későbbi horthysta tisztek a Vörös Hadsereg élére? Az első világháborús vereség, az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése és a katonai és gazdasági összeomlás elsöpörte 1918 őszén a régi, díszmagyarba öltözött politikai elitet: egy szocialistává lett ?vörös gróf? mellett.

A Tanácsköztársaság a korai Horthy-korszak pamflet- és visszaemlékezés-irodalmában "Amióta végigzúgott szerencsétlen hazánkon a vörös orkán, alig van hét, hogy meg ne jelenne egy-két füzet vagy könyv, amely az októberi forradalomtól a proletárdiktatúra bukásáig lezajlott eseményekkel foglalkozik" - írták 1919 késő őszén a Tanácsköztársaság bukása után is még évekig áradó kiadványtengerről. A kiadványok között voltak rövid propagandafüzetek, szenzációhajhász bulvárkiadványok és részletes beszámolók is. Ezek különböző céllal születtek, de mind egy addig példátlan tapasztalat, a proletárdiktatúra értelmezésére tettek kísérletet akkor, amikor még nem jött létre a kommün történetének "hivatalos" elbeszélése. Így alakulásukban követhetjük nyomon a Tanácsköztársaság ellenforradalmi toposzait. A tartalmi elemeket és a használt stilisztikai eszközöket is feltáró elemzés kitér a kiadványok szerzőire és céljaikra, hogy miként magyarázták a Tanácsköztársaság létrejöttét és bukását, milyen torzképet rajzoltak a kommün vezetőiről és miként értékelték a Forradalmi Kormányzótanács intézkedéseit. Külön fejezet foglalkozik a kommün alatti terror és a Vörös Hadsereg harcainak ábrázolásaival is. A Galilei Kör történetét feldolgozó fiatal történész, Csunderlik Péter új könyve bemutatja, hogy miként forgatták fegyverként az 1919 utáni magyarországi emlékezetpolitikai küzdelmekben a kommün sokszor tudatosan meghamisított történetét, és arra is rámutat, hogy a Horthy-kori ellenforradalmi elitet bármennyi ellentét is szabdalhatta, abban egységes volt, hogy magát az 1918-1919-es forradalmakkal szemben meghatározva sosem késlekedett a "csak vissza ne jöjjenek" ultima ratiójához, a Tanácsköztársaság teljes elutasításához folyamodni: a magyar nép "nem kér abból, hogy Kun Béláék valaha is visszatérjenek". Hiszen a "tatárjárásként" beállított proletárdiktatúrához képest bármilyen politikai berendezkedést elfogadhatónak lehetett feltüntetni.

A kötet abból az alapvetésből indul ki, hogy búvópatakként ugyan, de létezik a magyar irodalomban női irodalmi hagyomány. Ezért nem a már jól ismert irodalomtörténeti vonalak mentén tanulmányozza a női irodalmat (nem a Nyugat női íróiról beszél például), hanem saját hagyományvonalat épít ki. Előszavában olvasmányos stílusban tisztáz a gender studies szempontjából fontos alapkérdéseket kánon és hagyomány összefüggésben, s vázolja, hogyan értelmezi a női irodalom fogalmát. Felhívja a figyelmet arra (az előszónak ez a része a Népszabadságban is megjelent), hogy a középiskolai oktatásban női írókról gyakorlatilag nem esik szó: Szapphó és Nemes Nagy Ágnes az a két női szerző, akiket a gimnáziumi tankönyvek tárgyalnak. Öt fejezete öt női írót (Erdős Renée, Nemes Nagy Ágnes, Czóbel Minka, Kosztolányiné Harmos Ilona, Lesznai Anna) tárgyal, az irodalomelmélet legújabb fogalmai mentén.

"Csehszlovákia történetéről ez ideig nem jelent meg sem tudományos igényű monográfia, sem a nagyközönség számára íródott népszerűsítő munka. Mindez egy negyed évszázada még létező, ráadásul szomszédos ország esetén érdekes, sokatmondó jelenség. Az érdeklődők és különösen a témával foglalkozó egyetemi hallgatók számára azonban az is nehezíti az egykori állam történetének tanulmányozását, hogy a legalapvetőbb források, eredeti dokumentumok közül is csak részben találunk olyanokat, amelyek magyarul is olvashatók. Szöveggyűjteményünk e hiány pótlására vállalkozik, a benne olvasható körülbelül százhetven dokumentumnak nagyjából a fele első alkalommal áll magyarul az olvasók rendelkezésére. A magyarul már másutt megjelent szövegek jelentős része ráadásul évtizedekkel ezelőtt látott napvilágot, ma már alig fellelhető kiadványokban. A dokumentumokból egy volt szomszédos ország történelmének legfőbb eseményei bontakoznak ki. A források megértését nagyban megkönnyíti, hogy minden dokumentum előtt rövid bevezető található, amelyből az olvasó a szövegek történelmi hátteréről, keletkezésének körülményeiről tájékozódhat. A könyv elején olvasható bevezető tanulmányban a szerző a magyar és a csehszlovák történelem párhuzamos és eltérő vonásainak kiemelésére, rövid összehasonlítására vállalkozik. A kötetben szereplő történelmi személyek rövid életrajzi vázlatai, valamint a legfontosbb cseh és szlovák politikai vezetők - államfők, kormányfők, külügyminiszerek, pártvezérek - felsorolása révén e munka hasznos kézikönyvként is forgatható." (a Kiadó)

Miközben az 1929-es tőzsdekrach felfordulásba taszította a világot, két ember bukkant fel egymással ellentétes állításokkal és megoldási javaslatokkal a gazdaságok kiegyensúlyozásáról. John Maynard Keynes, a fürge Cambridge-i közgazdász költött volna, amikor mások nem. Emberére talált a kevéssé ismert osztrák közgazdász-professzor, Friedrich Hayek személyében, aki a beavatkozást céltalannak és meglehetősen veszélyesnek tartotta. A frontvonalakat imígyen berajzolva a Keynesiánus gazdaságpolitika évtizedekig uralkodott, és előre nem látott jóléttel párosult, ám a konzervatív közgazdászok és politikusok végül keblükre ölelik és megvalósítják Hayek ellentmondó vízióját. Első szemtől-szembe találkozójuk felidézésétől a lelkes tanítványaik közt ma is zajló heves vitáig áttekintve a történetet, Nicholas Wapshott felszínre hozza mindazt, ami Keynes és Hayek mondanivalójából napjainkban is fontos, miközben a szabad piac, illetve a kormányzati beavatkozás erényeiről szóló vita ugyanolyan hévvel dübörög, mint a harmincas években.

Sokan hiszik, hogy ezek az elegáns hölgyek és urak az élet császárai, akik jól élnek mások kiszolgáltatottságából. Ám ha elolvassák élettörténeteiket, nagyon meg fognak lepődni. Megannyi tragédia, drámai helyzet, megpróbáltatás a múltban és sok álmatlan éjszaka a jelenben. Bár az ügyvédek igyekeznek érzelmileg távol tartani magukat a peres ügyek szereplőitől, ez nem mindig sikerül. A könyv szereplői nem celebek. Nem roadshow-znak a médiában. Akkor szólalnak meg, ha elengedhetetlen a nyilatkoztuk. Ha megnyilvánulnak, annak súlya van. A könyv szerzője nagyon meglepődött, amikor kiderült, nemcsak az általuk képviselt ügyek, hanem ők maguk is izgalmasak, érdekesek. Az pedig külön öröm a szerzőnek és az olvasónak, hogy hajlandók voltak közérthetően beszélni szakmájuk rejtelmeiről.