Napvilág strana 4 z 11

Hogyan képzeljük el a magyar társadalom osztályszerkezetét? Terhes babapiskótaként? Piramisként vagy körteként? Az összetett és elvont jelenségek megértését megkönnyíti, ha már ismert dolgokhoz hasonlítjuk. A metaforák egy határig mozgósítják a képzelőerőt.E könyv a félperifériás magyar társadalom osztályszerkezetét egy olyan csepphez hasonlítja, amely az elmúlt négy évtizedben mindinkább széthúzódott. Egyaránt nőtt a távolság a felül és az alul levők, az uralkodó és az alávetett helyzetűek, a tőkések és a munkások között. Vajon mi okozza az egyenlőtlenségek növekedését, az élethelyzetek eltávolodását, a társadalmi felemelkedés és lecsúszás esélyének alacsony szintjét? A kötet válaszai szerint egyfelől a globális kapitalizmus, a tőkés világrendszer dinamikája, másfelől a magyar államot elfoglaló osztályok és osztályfrakciók politikája. A magyar társadalom osztályszerkezete csepp a kapitalista világrendszer tengerében.Egyetlen apró alkotóelemként sűrítve foglalja magába az egész valamennyi feszítő ellentmondását.A könyv célja, hogy közelebb vigyen a változáshoz. A félperifériás magyar társadalom osztályszerkezetének feltérképezésével átalakításának ügyét kívánja előremozdítani. Azért akarja működését feltárni, hogy egyesült erővel, közösen változtathassuk meg.A SZERZŐRŐLÉber Márk Áron (1981) szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociológia Tanszékének oktatója, a Helyzet Műhely és a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelyének tagja, az Új Egyenlőség szerkesztője. Kutatási területe: tudásszociológia, társadalomszerkezet, osztályszerkezet, globális politikai gazdaságtan.A SOROZATRÓLA Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelye (PTI TEM) jelenlegi formájában 2015-ben jött létre 11 ösztöndíjas kutató bevonásával, akik azóta rendszeresen vitatják meg egymás és külsős szerzők kutatásait és írásait. 2017 folyamán a Politikatörténeti Alapítvány ismét ösztöndíjpályázatot írt ki, hogy lehetővé tegye új műhelytagok csatlakozását a közös munkához. A Társadalomelméleti Műhely célja, hogy hozzájáruljon a hazai társadalomelméleti, társadalomkritikai gondolkodáshoz, valamint a baloldali tudományos, közéleti diskurzushoz. A műhelyben nagyon sokféle témakör talált otthonra: ideológiák, a poszt-marxizmus, politikai gazdaságtan, demokráciaelmélet, populizmus, ökopolitika, a művészet és az emancipáció kapcsolata, társadalmi igazságosság és szolidaritás, nacionalizmus és így tovább. A tagokat az a társadalomelméleti keretrendszer köti össze, amely folytatni kívánja a valóság megértésének baloldali kritikai hagyományait.

A demokrácia világszerte válságban van. 30 évvel a rendszerváltás után a méltányos politikai verseny feltételei drámaian beszűkültek Magyarországon is. Hogyan jutottunk ide? Vannak, akik szerint a jobbágymentalitás, a turáni átok vagy a gonosz és ostoba politikusok tehetnek mindenről. A létező magyarázatokat vitatva, illetve kiegészítve e könyv – a ’80-as évektől 2018-ig terjedő időszakot elemezve – annak bemutatására vállalkozik, hogy a magyar autoriter fordulat egy lehetséges politikai válasz a globalizáció feszültségeire, illeszkedve a hibrid államkapitalizmusok nemzetközi világába.Szociális fejlesztő állam hiányában a külső világgazdasági integráció belső dezintegrációhoz vezetett. E válságot kihasználva a Fidesz a nemzeti és transznacionális tőkével szövetkezve egy új rendszert épített, amely az autoriter politikákat a tőkefelhalmozás szélsőséges eszközeivel ötvözi. Ezt a fordulatot a munkásosztálynak a politikai baloldalból való gyökeres kiábrándulása tette lehetővé. Az új rezsim ugyanakkor a vagyon és a jövedelem soha nem látott újraelosztását hajtja végre, lentről felfelé, a nemzeti burzsoázia javára, konzerválva Magyarország alulfejlettségét. A kötet háromévnyi robusztus empirikus kutatómunkára alapozva, kiterjedt ismeretanyagot megmozgatva épít fel egy innovatív elméleti narratívát, elemzi az autoriter fordulat társadalmi főszereplőinek strukturális mozgásait és koalícióit, valamint bevezeti a felhalmozó állam fogalmát; Magyarország példáját felhasználva a társadalomelmélet és a politikai gazdaságtan alapvető kérdéseit feszegeti.A SZERZŐRŐLScheiring Gábor a milánói Bocconi Egyetem kutatója. A jelen könyv egyik alapjául is szolgáló, kvantitatív és kvalitatív módszereket ötvöző disszertációját a kelet-európai piaci átmenet emberi áráról írta a Cambridge-i Egyetemen, amivel nemzetközi politikai gazdaságtani díjat nyert. Doktoriját követően a washingtoni National Endowment for Democracy ösztöndíjasa, illetve a Cambridge-i Egyetem szociológia tanszékének kutatója volt. A 2000-es évek mozgalmaiban aktív szervező, majd 2010-2014 között országgyűlési képviselő volt. Fő kutatási területei a globalizáció, az egészség és a demokrácia empirikus politikai gazdaságtana.A SOROZATRÓLA Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelye (PTI TEM) jelenlegi formájában 2015-ben jött létre 11 ösztöndíjas kutató bevonásával, akik azóta rendszeresen vitatják meg egymás és külsős szerzők kutatásait és írásait. 2017 folyamán a Politikatörténeti Alapítvány ismét ösztöndíjpályázatot írt ki, hogy lehetővé tegye új műhelytagok csatlakozását a közös munkához. A Társadalomelméleti Műhely célja, hogy hozzájáruljon a hazai társadalomelméleti, társadalomkritikai gondolkodáshoz, valamint a baloldali tudományos, közéleti diskurzushoz. A műhelyben nagyon sokféle témakör talált otthonra: ideológiák, a poszt-marxizmus, politikai gazdaságtan, demokráciaelmélet, populizmus, ökopolitika, a művészet és az emancipáció kapcsolata, társadalmi igazságosság és szolidaritás, nacionalizmus és így tovább. A tagokat az a társadalomelméleti keretrendszer köti össze, amely folytatni kívánja a valóság megértésének baloldali kritikai hagyományait.

A posztmarxizmus mint elméleti irányzat a hatvanas évek végén alakult ki, képviselői egyszerre kívántak túllépni az osztályharc és a történelmi materializmus horizontján és eközben hűek maradni Marx örökségéhez. Úgy érzékelték, hogy a kapitalizmus gyökeres átalakulása nyomán már használhatatlanná vált a marxizmus merev tudományos apparátusa. Az osztályharc, a világtörténelem, a forradalom, a szocializmus, a kizsákmányolás fogalmaira épülő beszédmódnak nemcsak mozgósító ereje csökkent, de érvényessége is megkérdőjeleződött.E könyv elsőként teszi fel azt a kérdést, hogy miért éppen az ideológia lett az irányzat képviselőinek egyik központi témája. A szerző értelmezésében az ideológiakritika vonzereje abban rejlik, hogy a radikális-forradalmi politika újraalapozásának esélyét kínálja, lehetővé téve a marxista baloldal önkritikáját. Segítségével olyan eszközrendszerhez jutott a kritikai társadalomelmélet, amely alkalmasnak bizonyul a posztmodern kapitalizmus társadalmi és politikai folyamatainak elemzésére.A szerző az ideológia problematikáján keresztül többek között olyan gondolkodók munkásságát mutatja be, mint Ernesto Laclau, Slavoj Žižek, Jean Baudrillard, Guy Debord, Michel Foucault, Gilles Deleuze és Antonio Negri. Mindezt azzal a céllal teszi, hogy végül felvázolhassa azt az “ideológiakritikai szituációt”, amely véleménye szerint felelős a baloldali gondolkodás és cselekvés mai, egyre mélyülő válságáért. A könyv azzal, hogy közérthető módon segít eligazodni a különféle kortárs elméletek sokaságában, hasznos és hiánypótló olvasmány lehet a politológus, filozófus, szociológus hallgatók, illetve az érdeklődő laikusok számára is.A SZERZŐRŐLKiss Viktor (1976) politológus, ideológiakutató. Az ELTE BTK-n politikaelmélet, a Szegedi Egyetemen kommunikáció szakos bölcsész diplomát szerzett, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen védte meg PhD disszertációját. 2014 óta az MTA köztestületi tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója. Jelenleg a Politikatörténeti Intézet kutatója. Többek közt a Marx&Ideológia című könyv szerzője. Kutatási területe: ideológia, poszt-marxizmus, globalizáció, fogyatékospolitika.A SOROZATRÓLA Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelye (PTI TEM) jelenlegi formájában 2015-ben jött létre 11 ösztöndíjas kutató bevonásával, akik azóta rendszeresen vitatják meg egymás és külsős szerzők kutatásait és írásait. 2017 folyamán a Politikatörténeti Alapítvány ismét ösztöndíjpályázatot írt ki, hogy lehetővé tegye új műhelytagok csatlakozását a közös munkához. A Társadalomelméleti Műhely célja, hogy hozzájáruljon a hazai társadalomelméleti, társadalomkritikai gondolkodáshoz, valamint a baloldali tudományos, közéleti diskurzushoz. A műhelyben nagyon sokféle témakör talált otthonra: ideológiák, a poszt-marxizmus, politikai gazdaságtan, demokráciaelmélet, populizmus, ökopolitika, a művészet és az emancipáció kapcsolata, társadalmi igazságosság és szolidaritás, nacionalizmus és így tovább. A tagokat az a társadalomelméleti keretrendszer köti össze, amely folytatni kívánja a valóság megértésének baloldali kritikai hagyományait.

A kötet egy átfogó politikai gazdaságtani elemzést nyújt a rendszerváltás utáni magyar pénzügyi kapitalizmusról. Legfontosabb gondolata szerint a magyar társadalmi-gazdasági átalakulás paradigmák fogságában zajlott le: két egymással szemben álló elitcsoport, ideológiai tábor és politikai irányzat vetélkedése határozta meg a legfontosabb döntéseket. A pénzügyi szabályozás és a bankrendszer tulajdonosi szerkezetének főbb irányait a rendszerváltás utáni első húsz évben alapvetően a modernizációs konszenzusként leírható paradigma határozta meg.Ennek támogatói között megtalálhatók voltak piaci fundamentalisták (akiket gyakran neoliberálisnak is hívtak), és olyan mérsékelt, a szociális piacgazdaságban hívő modernizátorok, mint Horn Gyula egykori miniszterelnök. Ezen időszakban e két elitcsoport és ideológia koalíciója adott irányt a bankprivatizációnak vagy a pénzügyi szektor adóztatásának. A modernizációs konszenzus politikai támogatásának csökkenésével, valamint a 2000-es évek végi nemzetközi pénzügyi válsággal ugyanakkor egy új domináns paradigma emelkedett fel: a pénzügyi nacionalizmus. A könyv bemutatja, hogyan alakult ki a magyar pénzügyi kapitalizmus e két paradigma vetélkedéseként, elsősorban elit- és értelmiségi csoportoknak kedvezve – miközben a magyar állampolgárok érdekei háttérbe szorultak.A SZERZŐRŐLSebők Miklós (1979) közgazdász, politikatudós. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa, az MTA TK Politikatudományi Intézetének igazgatója. Kutatási területei a politikai gazdaságtan, a közpolitikai döntéshozás és a kutatásmódszertan. Monográfiája jelent meg a pénzügyi válságra adott közpolitikai válaszok kapcsán (Hatalom szabályok nélkül, Új Mandátum, 2014) valamint Boda Zsolttal közösen A magyar közpolitikai napirenddel kapcsolatos tanulmánygyűjtemény szerkesztője (MTA TK, 2018).A SOROZATRÓLA Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelye (PTI TEM) jelenlegi formájában 2015-ben jött létre 11 ösztöndíjas kutató bevonásával, akik azóta rendszeresen vitatják meg egymás és külsős szerzők kutatásait és írásait. 2017 folyamán a Politikatörténeti Alapítvány ismét ösztöndíjpályázatot írt ki, hogy lehetővé tegye új műhelytagok csatlakozását a közös munkához. A Társadalomelméleti Műhely célja, hogy hozzájáruljon a hazai társadalomelméleti, társadalomkritikai gondolkodáshoz, valamint a baloldali tudományos, közéleti diskurzushoz. A műhelyben nagyon sokféle témakör talált otthonra: ideológiák, a poszt-marxizmus, politikai gazdaságtan, demokráciaelmélet, populizmus, ökopolitika, a művészet és az emancipáció kapcsolata, társadalmi igazságosság és szolidaritás, nacionalizmus és így tovább. A tagokat az a társadalomelméleti keretrendszer köti össze, amely folytatni kívánja a valóság megértésének baloldali kritikai hagyományait.

A népi kollégiumok kapcsán az olvasók többségének a „Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják” kezdetű dal jut az eszébe. Esetleg felidéződhetnek a Fényes szelek című, nagy sikerű film kockái. E kötet szerzője arra vállalkozott, hogy feltárja a mozgalom 1945 előtti forrásvidékét, gyökereit. Ennek során bemutatja a népi tehetségmentésről folytatott, izzó légkörű vitákat. Nem csupán a népi írók talán közismertebb állásfoglalásait, hanem a korabeli hatalmi elit reformok iránt nyitottabb személyeinek véleményét is megismerteti az olvasóval.A könyvben szó esik a protestáns gimnáziumok tovább élő nevelési hagyományairól, a népfőiskolai mozgalomról, s a Németh László által oly érzékletesen bemutatott hódmezővásárhelyi tanyai internátusról is. A munka középpontjában a Bolyai/Györffy-kollégium története áll. A szerző eddig fel nem tárt levéltári források segítségével ábrázolja a kollégium diákságának társadalmi hátterét, politikai tájékozódását és szellemi útkeresését. Ezáltal jobban megérthetjük, hogy ez az „ötvenfős kicsi had” (Sipos Gyula) miért vehetett részt számarányát sokszorosan meghaladó mértékben az 1945 és 1948 közötti elveszett reformkor politikai küzdelmeiben.

Társadalmunk intézményei csak a polgárok és azok csoportjainak aktív részvételére és cselekvésére építve tudnak igazán mindannyiunkért, a KÖZ javára működni.Megfordítva ezt, az állampolgárok közösségeinek is képesnek kell lenniük arra, hogy a saját kezükbe vegyék életüket és ügyeiket, minden alkalommal, amikor a helyzet megköveteli a bátor, nyilvános kiállást.A hatalom társadalma vagy a társadalom hatalma? című kötet olyan emberek számára ad iránymutatást, akik társadalmi változást szeretnének, és hisznek az összefogás erejében. Sebály Bernadett és Vojtonovszki Bálint nemcsak kiérlelt módszertant, hanem új szemléletet is közvetít: ez a közösségszervezés. A tanulmányok a jelen társadalom súlyos demokráciadeficitjére, az embert, a polgárt az állam, az intézmény mögé és alá utasító működésmódjára mutatnak rá. Mindeközben átadják a módszeres szerveződés kulisszatitkait, és a változásba vetett hit energiájával is feltöltik az olvasót.Móra Veronika, Ökotárs Alapítvány Hatalom — mind ismerjük. Számtalan helyzetben mind tapasztaltuk.Önérdek — ez határoz meg minket.Politika — és már menekülőre is fogtuk…Hogyan lehetne ez másképp? Hogyan indulhatnánk el ebben a köztársaságban abba az irányba, hogy a demokratikus alapértékek határozzák meg a hétköznapjainkat? Hogyan állhatunk ki azért, amiben hiszünk, egy tekintélyelvű urambátyámvalóság ellenében? Hogyan vehetnénk vissza azokat a tereket, intézményeket, eljárásokat, melyeket a demokrácia ígért? Hogyan szerezzük vissza a hatalmat az életünket befolyásoló körülmények fölött? Közösségszervezés — egy hatékony válasz lehet ezekre a kérdésekre, ha az olvasó elmerül a kötetben összegyűjtött és jó érzékkel válogatott szakirodalom megismerésében.Kovács Tímea Éva közösségszervezőA kiadvány párja a Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás című kötet. A kötetek célja a demokratikus közösség- és mozgalomszervezéshez, valamint a polgári engedetlenség és az erőszakmentesség alkalmazásához szükséges alapismeretek átadása.

A polgári engedetlenség: ellenállás a törvényes renddel szemben, a közösség érdekében, erkölcsi megfontolásból, nyilvánosan, erőszakmentesen és vállalva a jogi következményeket. A polgári engedetlenség rámutat a jogrendnek vagy a politikai/gazdasági hatalom rendszabályainak, intézkedéseinek az igazságtalanságára. A polgári engedetlenség – jelképesen – utal rá, hogy milyen erkölcsi okok teszik szükségessé a jogi, politikai, gazdasági, szociális rendszer megváltoztatását, de maga nem változtat rendszert. Fölkiáltás. Áldozatvállalás és tanúságtétel. Ez a könyv se pusztán elemzés, hanem sürgetés és buzdítás. És talán vigasz.Tamás Gáspár MiklósA kötet az erőszakmentes polgári engedetlenség eszméjét és múltbeli példáit tárja az olvasó elé. A mai politika kirekesztő intézkedései alapos okot adnak arra, hogy komolyan vegyük és megszívleljük a könyv tanulságait. Ahhoz, hogy a kirekesztett ember ne megalázott szolga legyen, ki kell állni az emberi jogokért, tenni, harcolni kell, még akkor is, ha ez szenvedést von maga után. Ebben a harcban az engedetlenség iránti kötelesség olyan közvetlen cselekvés, amely társadalmi változást követel, és ahol a lelkiismeret és a szeretet az irányadó. A könyvet ajánlom minden jóérzésű embernek, ajánlom a kétkedőknek, ajánlom a beletörődőknek, mert akkor teljes, egész egy ország, ha minden tagja egyenlő.Lakatosné Jutka, a Város Mindenkié csoport aktivistájaA kiadvány párja A hatalom társadalma vagy a társadalom hatalma? A közösségszervezés alapjai című kötet. A kötetek célja a demokratikus közösségés mozgalomszervezéshez, valamint a polgári engedetlenség és az erőszakmentesség alkalmazásához szükséges alapismeretek átadása.

E könyv főszereplője, a szociáldemokrata Ágoston Péter élete három, egymással többnyire összefonódó szálon pereg le az Olvasó előtt. Az egyik szál a tudós tevékenysége a jogtudományi tanulmányoktól a történeti és közéleti problémákat taglaló munkákig. A másik a politikába betévedt jó szándékú értelmiségi vergődését követi a merész és kudarchoz vezető vállalkozások mentén. Kezdődött ez a történet a belügyi államtitkársággal (Berinkey kormány), folytatódott a külügyi népbiztossággal, (Tanácsköztársaság) és befejeződött a külügyminiszteri poszttal (Peidl-kormány), hogy elvezessen az ellene is indított büntető perhez és a halálos ítélethez. A pályaív végállomása a „moszkvai menedék”, illetve a szabadulás a szovjet rendszertől a brit Munkáspárt fellépésének hatására. A harmadik szál egy megejtő szerelem története, amely ezt az embert a feleségéhez, Buzárovits Augusztához fűzte házasságuk 25 éve alatt.A személyes történeten átrobog – eleinte támogatja, majd tragikusan megtöri –- az ország története. A világháború, amely gondolkodását az országmentés kötelezettsége felé tereli, Nagyvárad, saját tevékenységi színterének román megszállása, ami miatt menekülnie kell. Az őszirózsás forradalom, és a tanácsköztársasági hatalomátvétel, amelyektől az ország megmentését vagy legalább sorsának enyhítését várta.E korszaknak millió számra voltak áldozatai, de kevesen, akik – tévedéseik ellenére – oly tiszta tudattal és erkölcsileg oly épen vészelték át, mint Ágoston Péter.

Mi az a részvételi akciókutatás? Miben tér el a hagyományos egyetemi kutatásoktól? Lehetséges-e lebontani a kutató és kutatott közötti hierarchiát, és ha igen, mennyire és hogyan? Hogyan függ össze a kutatás és az aktivizmus? Mit jelent a gyakorlatban, hogy a tudás hatalom? Hogyan válhatnak olyan emberek kutatóvá, akik sosem jártak egyetemre? A Közélet Iskolája legújabb kötete ezekre a kérdésekre keresi a választ elméleti írások és esettanulmányok segítségével, Magyarországról és külföldről. A könyv egyszerre szól aktivistáknak, érdekvédőknek, közösségszervezőknek, közösségfejlesztőknek, civil szervezetek munkatársainak, kutatóknak és mindazoknak, akik meg akarják változtatni a társadalmat, amiben élünk. A szövegek megértését az idegen szavakat és tudományos szakkifejezéseket tartalmazó szószedet segíti, amelyet a könyv elején talál az olvasó.Fordították: Alexandrov Anna, Dobrás Zsófia, Buda Borbála, Csarnó Ella, Fülöp Nóra, Gosztonyi Ákos, Hollós Levente, Károlyi Júlia, Kremmer Sári, Lang László, Szabó Gábor, Török ÁgnesA SZERKESZTŐKRŐLUdvarhelyi Éva Tessza kulturális antropológus és környezetpszichológus, doktori tanulmányait a City University of New Yorkon végezte, ahol megismerkedett a részvételi akciókutatás elméletével és gyakorlatával. A Közélet Iskolája társalapítója és igazgatója.Dósa Mariann szociálpolitikus, PhD fokozatát az Oxfordi Egyetem Társadalompolitika szakán szerezte, ahol azt kutatta, hogy a mai magyar segélyezési rendszer hogyan hat a segélyből élő emberek állampolgáriságára. A Közélet Iskolája társalapítója.TARTALOMJEGYZÉKUdvarhelyi Tessza: A kutatás felszabadító ereje. ElőszóA kötetben előforduló idegen szavak és szakkifejezések szószedeteELMÉLET ÉS MÓDSZERTANPeter Park: Mi az a részvételi kutatás? Elméleti és módszertani megközelítésMuhammad Anisur Rahman: A részvételi akciókutatás elméleti álláspontjaJohn Gaventa és Andrea Cornwall: Hatalom és tudásJill Grant, Geoffrey Nelson és Terry Mitchell: A részvételi akciókutatás kihívásainak kezelése. Kapcsolatok, hatalom, részvétel, változás és hitelességMeredith Minkler: A „kívülálló” kutatókat érintő etikai kihívások a közösségi alapú részvételi kutatásokbanPatricia Maguire: Erőfeszítések, ellentmondások és sikerek. Egy doktorandusz kísérlete részvételi kutatásraMike Kesby, Sara Kindon és Rachel Pain: A részvétel mint hatalmi forma. A hatalommal való felruházás fogalmának újragondolása és a részvételi akciókutatás térbeli vonatkozásaiPaul Chatterton, Duncan Fuller és Paul Routledge: Az akció és az aktivizmus összekapcsolása. Elméleti és módszertani megfontolásokESETTANULMÁNYOKPicture the Homeless: Hajléktalan emberek üres épületeket számolnak ManhattanbenBalázs Péter, Csengei Andrea, Czégé Imre Pál, Gulyás Viktória, Hruskó Erika, Kiss Csaba, Kovács Vera, Molnár Zóra, Pálinkás Zoltán, Tóth Tünde, Turi Zsuzsanna, Udvarhelyi Éva Tessza, Várady István és Varga Mária: Önállóan lakni – közösségben élni. Kutatás a mozgássérült emberek önálló lakhatásárólCaroline C. Wang, Jennifer L. Cash és Lisa S. Powers: Ki ismeri olyan jól

A modern demokratikus kultúra a világi megváltás kultúrája; évezredes fejlődés állomása. „Nyugaton – írja Francis Fukuyama – a kereszténység először kialakította az emberi méltóság egyetemességének elvét, ezt a felvilágosodás az égből lehozta és az egyetemes emberi egyenlőség világi elméletévé tette.” Tocqueville és Mannheim Károly szerint a középkor óta érlelődik a demokrácia, amely az ókorban csak kormányzati forma volt, ma pedig értékfogalom is. A magyar demokratikus kultúra csak apró mozzanat a nagy történelemben, de a nagy kontinuum része a maga „eredeti jellegzetességeivel”, amelyek ott gyökereznek az idők méhében. Kumulatív folyamat és alapító események láncolata. Ezek az események 40-50 évente megismétlődtek – 1790–1795, 1848/49; 1918/19; 1956, 1989/90 –, s újabb és újabb történeti vizsgálódások tárgyai. És ki tagadná, milyen mélyen aktuális az, ahogy Ludwig Börne még az 1820-as években a francia forradalomról szóló újabb és újabb művek hasznáról írt, amelyek „nem vetnek ugyan új fényt a régi sötétre, mégis régi fényt vetnek az új sötétre, és arra tanítanak, hogy miként hasznosítsuk értelmesen a forradalom tapasztalatait”? Kérdés: hogyan és miként tegyük ezt, amikor az emberi értelem útjai is kiszámíthatatlanok? Talán jobban tudjuk alakítani a jövő útjait, ha ismerjük, honnan indulnak.Írásunk a magyar demokratikus kultúra hőskorát idézi fel, és egyben felhívás az együttgondolkodásra.

A monográfia szellemileg és szaktudományosán egyaránt vonzó jogelméleti és jogfilozófiai problémákhoz és megoldásaikhoz vezeti el olvasóit. A szerzők saját jogfelfogásuk bemutatása mellett széles körű áttekintést adnak a múlt és a jelenkor irányzatairól. A 20. század legnagyobb gondolkodóiról rajzolt önálló szellemi portrék teszik teljessé a szisztematikus kérdéseket megelőzően tárgyalt elmélettörténeti anyagot.Az angolszász joguralom, a francia konstitucionalizmus, a német Rechtsstaat és a magyar átmenet jogállamiságának a nemzeti jogfejlődésbe ágyazott leírása és értékelése alapozza meg a jogállami minőségű jog mai kritériumrendszerének tárgyalását. A legalitás talaján végbemenő magyarországi békés átmenet jogi reformok felhalmozódása útján vezetett a régi jogtípus áttöréséhez, ami nemcsak a forradalmi jogkeletkezést zárta ki – amennyiben a jogállamiság és a politikai forradalom szükségképpen anti-nomikus viszonyban állnak -, hanem annak a konzervatív álláspontnak az érvényesülését is, amely a jogállam konstrukciójával egy adott állapot megörökítésének, a változatlanságnak az őre kívánna maradni.A legalitás és a legitimitás megváltozott újkori viszonya befolyásolja a jog felépítését és működését. A jog fejlődését aktív adaptációnak bemutató álláspont ezt a felépítettséget a jogfilozófia lételméleti, kategóriaelemző módszerével mutatja be. A kötet tematikai horizontja a jogok természetének, így a szerzett jogok, a természetes jogok és az emberi jogok jellemzésének, továbbá az igazságosság jogelméleti kérdéseinek a bemutatásával válik teljessé.

Az itt szereplő aktivisták életének és munkájának egytől egyig az elhivatottság, a teherbírás, az önkritika, az együttérzés, a szolidaritás és egy jobb világba vetett hit az alapjai. Mindannyian tudatos érdekvédők: tudják, hogy miért küzdenek, és azt is, hogy ezt hogyan szeretnék elérni. A legtöbben másokkal együtt, közösségben dolgoznak, mert anyaként nagyon jól ismerik az odafigyelés, az együttműködés és a türelem szükségességét és erejét.Azt reméljük, hogy a kötet inspiráció lehet azoknak a nőknek és partnereiknek, akik egyszerre nevelnek gyerekeket és végeznek közéleti munkát, illetve hasznos fogódzó lehet azok számára, akiket foglalkoztat a gyerekvállalás gondolata, de tartanak az anyaság elszigetelő hatásától.A könyv reményeink szerint azok számára is példákat mutat, akik maguk kiváltságos helyzetben vannak és szeretnék jobban megérteni a közéleti szerepvállalásban akadályozott társaikat, hogy ezáltal empatikusabban, szolidaritással, partneri alapon tudjanak viszonyulni hozzájuk és velük együtt küzdhessenek egy igazságos társadalomért. Interjúalanyok:Badzsó Istvánné AngélaBaranyi KrisztinaBende Anna és Kovács VeraBolba MártaCsordás AnettDánielné Tóth BeátaDömösi EmeseFazakas PálmaHoffmann KrisztaHorváth-Kertész NoémiKeszler VikiLaborczi DóraPeksa KamaSeres BarbaraSzilvásy ZsuzsannaVárnai Anna Fotók: Csoszó GabriellaBorítókép: Krasznahorkai EmmaAz interjúkat készítette: Gimes Dóra, Csengei Andrea, Dósa Mariann és Udvarhelyi Tessza

Melyek Budapest nagyvárossá fejlődésének legfontosabb korszakai? Hogyan változott. a fogyasztási kultúra? Milyen reprezentatív szerepet töltött be, és ez hogyan jelent meg a korabeli festményeken és fotókon? A kötet élvezetes stílusban és tárgyi alapossággal foglalkozik e kérdésekkel.

Kik ma a háztartásfők? Egyáltalán, létezik még olyan, hogy családfő? Kik a szinglik, és milyen kötődési formák jellemzik őket? Érvényesek-e még a klasszikus női és férfi szerepek? Lehet-e eltartott a munkavállaló nő? Hogyan alakulnak és hogyan bomlanak fel a családok? Mi a „mozaikcsalád”? Van- e jelenkori társadalmunkban általános érvényű családmodell? Miért jelentek meg a kommunák és az alternatív életmódváltozatok? Hogyan függ össze a társbérlet és a népesedéspolitika? Ezekre és hasonló kérdésekre keresi a választ Somlai Péter tudományos igénnyel megírt könyve.1900 körül a kereső munkát végző nők túlnyomó többsége a szegényebb paraszti és ipari rétegekhez tartozott, a középosztálybeli családokban pedig még alig találni munkavállaló nőt. 2000 körül a fejlett világ fizetett munkaerejének közel fele nőkből állt, és a középosztályokban is a kétkeresős család lett a norma.A klasszikus polgári családban éles és jellegzetes különbségek választották el a férfi szerepét a nőétől. A háztartásfő (a kereső férj) és az eltartottak (feleség és kiskorú gyermekek) szerepei egyaránt voltak tényszerűek és normatív jellegűek. Tényszerűen jellemezték főként a társadalom középrétegeit, amelyekben a férjek voltak a családfenntartók, az asszonyok pedig a háztartás vezetői, ám más társadalmi osztályok és rétegek körében is mindinkább érvényes normáknak tartották, hogy a férfiak legyenek a családfenntartók, keressenek pénzt, a nők pedig foglalkozzanak a gyerekekkel és az otthonnal.A 20. század folyamán több folyamat ásta alá az e szerepekre vonatkozó elvárások érvényességét. Elterjedt a kétkeresős családmodell, később pedig csökkenni kezdett a házasságkötések száma. Az utóbbi évtizedekben egyre ritkább lett a rendezett polgári család, ám sokféle változata terjedt el az együttélésnek és az életformáknak. Csökkent az „egy vagy több gyermekkel együtt élő házasok” aránya, viszont sokan élnek egyedül és növekszik az egyetlen szülőből és kiskorú gyerekekből álló háztartások száma. A posztindusztriális társadalmakban tehát a családi élet és általában az életformák pluralizációja figyelhető meg. Amíg a polgári család az ipari társadalmak kikristályosodott intézményének számított, a jelenkori társadalmakban még nem látni ilyen, általános érvényre számot tartó modellt.A Család 2.0 című könyv két gondolatmenetet követ. Az egyik az együttélés alapvető szükségleteiről, a kötődésről és a választásról szól. De milyen irányú a család változása, és ez az irány hogyan függ össze a kötődések és választások szükségleteivel?A válaszra vonatkozik a könyv másik gondolatmenete, amely a család és az együttélés három történelmi típusát elemzi: a premodern családot és háztartást, az ipari társadalmak polgáricsalád-típusát és a jelenkor új, „posztmodern” együttélési formáit. Ilyenek például a válásokat követő tartós párkapcsolatok, az újraházasodások vagy a nem házas életmódok, a különböző előzményekből származó gyermekek együttese, a „mozaik családok”, a távolról együtt élők házassága vagy élettársi kapcsolata, a virtuális kapcsolatok, illetve a nem családos életformák, amilyen a szingliké.A szerző így ír munkájáról: „Nem megítélni, hanem bemutatni és értelmezni kívánom ezeket az életformákat és azt a törekvést, hogy új módon tegyék lehetővé a kötődési és választási szükségletek összehangolását.”

A monográfia elsőként ad képet a magyar szociáldemokrata pártról és képviselőiről egy olyan időszakban, amikor hivatalosan nem létezett Magyarországon önálló szociáldemokrata párt. Az SZDP megszüntetése, képviselőinek üldöztetése ellenére tovább éltek azok a szellemi gyökerek, amelyek legitimációs bázisként még napjainkban sem elhanyagolhatók a politika porondján. Ez a vonulat már az emigráció 1948 utáni történetébe vezet.A szerző fontos feladatának tekinti, hogy eddig még nem publikált iratanyagok alapján feltárja az emigráció belső életét és hazai kapcsolatait. Bemutatja egyfelől, hogyan próbálták lerombolni Magyarországon a szociáldemokrata látásmódot, ideológiát, s hogyan szakították ki konzekvens képviselőit a társadalomból, másfelől a szociáldemokrata párt tagjait ért jogtiprások – a hazai koncepciós perek történetének fontos része – részletező feltárására is vállalkozik.MELLÉKLETAz alábbiakban egy, a perekben érintettekkel foglalkozó adatbázis is elérhetővé válik a könyv olvasói számára, amely az elítélteket és internáltakat egyaránt tartalmazza:A “szociáldemokrata ügyekben” elítéltek és internáltak adatbázisaEz egy még sehol nem publikált adatbázis, amelyet a szerző gyűjtött, többszörösen ellenőrzött levéltári források alapján. Egyetlen táblát, a tábla pedig 483 rekordot tartalmaz: egyfelől az igazságszolgáltatás elé állított szociáldemokratákról (192 rekord), másrészt az internált szociáldemokratákról (291 rekord). E két típushoz külön-külön beviteli űrlap tartozik.(Az adatbázist Tasnádi Ákos, Budapest Főváros Levéltára főlevéltárosa az OpenOffice.org 2.2.0-s változatán, OpenOffice Base-ben készítette el.)

“Emlékezet, történelem: távolról sem egyjelentésű fogalmak, s rá kell ébrednünk, hogy minden szembeállítja őket. Az emlékezet maga az élet, melyet élő csoportok hordoznak…a történelem [ellenben] mindig problematikus és tökéletlen rekonstrukciója annak, ami már nem létezik.”   Pierre Nora francia történész e megállapítása az emlékezet (s ugyanígy az emlékezés) és a történelmi tudás szétválásáról az utóbbi idők egyik jellegzetes történetírói megközelítését alapozta meg. Az emlékezés újabb pszichológiai fogalma, és a történetírást az elbeszélés egyik lehetséges módjaként tudatosító elmélet viszont lényegi azonosságot, legalábbis némi folytonosságot teremt emlékezet és történelem között. Ez az elképzelés ugyanis az emlékezést, a belőle fakadó kollektív emlékezetet, végül pedig magát a történetírói tudást kivétel nélkül konstrukciókként magyarázza, így a belőlük adódó tudást (értékrendet és világlátást) nem “tükrözés”, “utánzás” vagy “rekonstruálás”, hanem a kifejezetten konstruálás eredményének tekinti. Mindezek folyományaként a modern (nemzeti) történetírás, amely múlt századi megszületésétől kezdődően az igazság és a tudományos ismeret egyedüli letéteményesének hirdeti magát, szintén radikálisan új értelmet kaphat. Így válhat lehetővé, hogy a korábbiaktól eltérően fogalmazzuk meg a szakszerű történetírás természetét. Ennek során szükségképpen előtérbe kerül a múlt elmondásának, az elbeszélés hogyanjának mindeddig alárendelt kérdése, az, amit hagyományosan a történetírói stílusnak szoktak nevezni. A könyvben részletesen kifejtett elgondolások értelmében az elbeszélői stílus valójában maga a történet, mivel az, ahogyan a történész az emlékezés, illetve az emlékezet megőrzött anyagából saját múltról szóló történetét megalkotja, döntően megszabja a múlt így megrajzolt képét.