Napvilág strana 6 z 11
vydavateľstvo
Ki volt Károlyi Mihály?
A 20. századi magyar politikában Károlyi – némileg anakronisztikus jelenségként – azt az önzetlen, meg nem alkuvó, csak elveitől vezérelt politikus típust képviselte, amelynek visszatérése példaként szolgálhatna a ma politikai életének is. A kötet célja az érdeklődő olvasókkal röviden megismertetni Károlyi Mihály (1875–1955) életútjának vitatott fordulatait, személyiségének, politikai pályájának indítékait.A szerző nem állítja, hogy Károlyi a legkiválóbb magyar politikusok közé tartozott volna. Amellett érvel, hogy Károlyi, aki addig, amíg el nem hagyta Magyarországot, élte a nagybirtokos arisztokraták életét, és élvezte exkluzív társaságukat, bármennyire is eltávolodott tőlük később politikailag, sok tekintetben hasonló maradt a kiegyezés korának hatalom- és karriervágytól nem vezérelt arisztokrata politikusaihoz. Egészen 34 éves koráig alig foglalkozott politikával, közéleti tevékenységgel, majd egy évtizedre a magyar politika legfontosabb szereplői közé került, amit személyes kvalitásain túl anyagi helyzetének és rokonságának is köszönhetett.Az 1919-es emigráció után Károlyi kalandos utat jár be mind földrajzilag, mind az általa követett ideológiák tekintetében – egy ideig egészen a szélsőbaloldalig –, de főleg és mindvégig antifasiszta maradt, ezért szálka a mai náciszimpatizánsok szemében is. Életének egyes szakaszait a politikai passzivitás, néha pedig az elkötelezett lázas politizálás jellemezte, hogy végül ő is emigránsként fejezze be hosszú és fordulatos életét.A 20. századi magyar politikában Károlyi – némileg anakronisztikus jelenségként – azt az önzetlen, meg nem alkuvó, csak elveitől vezérelt politikus típust képviselte, amelynek visszatérése példaként szolgálhatna a ma politikai életének is. Nagy nemzetközi tájékozottságával fölötte állt azoknak, akiknek Bécs, Berlin vagy később Moszkva volt a világ közepe – hazája helyzetét és lehetőségeit mindenkor a világhelyzet, az európai erőviszonyok függvényében ítélte meg.A szerző a személyi kultusz és antikultusz témakörét is érinti, amelynek nagy hatása van ma is Károlyi és más történelmi személyiségek megítélésében.
Na stiahnutie
4,79 €
A Szociáldemokrata Párt várospolitikája Budapesten a két világháború között
Magyarország 20. századi történetéről – különösen a két világháború közötti időszakáról – nem lehet reális képet alkotni a szociáldemokrácia történetének objektív, alapos és árnyalt ismerete nélkül, miként a budapesti várospolitikáról sem az annak formálásában, alakításában részvevő szociáldemokrata frakció tevékenységének megismerése nélkül.A kötet a szociáldemokraták által leginkább preferált területeken végzett, hatékony gyakorlati várospolitikai tevékenységről ad átfogó képek és értékelést, időben a két világháború közötti időszakra koncentrálva.
Na stiahnutie
5,63 €
Politikai újságírás a Kádár-korban
A monográfia az 1956 utáni tájékoztatás- és médiapolitikai folyamatok feltárására tesz kísérletet, elsősorban a hatalom és újságírás közti viszonyrendszerre koncentrálva. Bemutatja a hatalom eszközeit a szerkesztőségek munkájának irányítására, kézben tartására, nyomon követi a hatalom nyilvánossággal kapcsolatos álláspontjának, elképzeléseinek változásait. Rákérdez ennek eredményére, feltárva a nyilvánosság szerkezetében végbemenő eltolódásokat, illetve megrajzolja a „másik fél”, az újságíró-társdalom fejlődésének ívét. Siebert, Peterson és Schramm A sajtó négy elmélete című munkája óta közhelyszámba megy, hogy az adott politikai rendszer alapvetően meghatározza a sajtó működését. Harold Lasswell nyomán pedig a kommunikációkutatásban a „mit” (tartalom), a „ki” (irányítás) és a „kinek a számára” (közönség) kérdései kerültek a középpontba. A monográfia elsődlegesen a középső kérdés megválaszolására, a hatalom és az újságírásban dolgozók bonyolult viszonyrendszerének feltárására tesz kísérletet, miközben igyekszik nem megfeledkezni a másik két problémáról, és hozzátenni a „hogyan” problematikáját.
Na stiahnutie
5,63 €
Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetéről és okairól, I. kötet
Adam Smith jól ismert munkájának teljes, kétkötetes szöveganyaga 1940-ben, a Magyar Közgazdasági Társaság gondozásában jelent meg magyar nyelven, azóta csak töredékes kiadások születtek.Ezt a hiányt orvosolja a Napvilág Kiadó, amikor új és könnyen kezelhető formában, két kötetben újból kiadja a teljes szöveget, Éber Ernő 1940-es fordítását véve alapul. Az exkluzív, modern kivitelű könyvben Adam Smith szövegét Erdős Tibor akadémikus előszava vezeti be, az olvasók tájékozódását pedig korszerű név- és tárgymutató, valamint az eredetinél részletesebb tartalomjegyzék segíti.A kiadó ajánlása:A kötet, amelyet kezében tart az olvasó, a Vizsgálódás… 1940-ben megjelent, utolsó teljes magyar kiadásának reprintje. Kiadónk azért vállalkozott a teljes szöveg közlésére ebben a formában, mert úgy vélte, a reprint kiadás hangulata tükrözi a legjobban, hogy egy klasszikus szerző klasszikus köntösben is tud nagyon korszerű és időtálló maradni.A szöveget új előszóval és új tárgymutatóval láttuk el annak érdekében, hogy napjaink közgazdasági nyelvezetére minél könnyebben konvertálható legyen Smith szövege, és ezáltal mind jobban rávilágítsunk, mennyire előremutatóan, időszerűen és modernül gondolkodott a maga korában; nem lekicsinyítve ezzel azt az igen fontos célunkat, hogy minél jobban segítsük korunk diákjait abban, hogy megismerjék és megértsék ezt a minden szavában, mondatában fontos alapművet.Részlet Erdős Tibor előszavából:„Adam Smith a klasszikus polgári gazdaságtan legjelentősebb képviselője, az ipari forradalom kezdetén és kibontakozásának idején élt Angliában. Ebben a könyvében a korabeli kapitalista gazdaság működési mechanizmusának átfogó elemzésére vállalkozott, amely hatalmas előrelépést jelent a közgazdaságtan fejlődésében. Csodálatosan összefüggő rendszerben ábrázolta korának kapitalizmusát; ez azt jelenti: kiváló elméleti képessége mellett nagyon fejlett lehetett a valóságérzéke. Jelen könyve magas szintű intellektuális teljesítmény; könyvének alapos elemzése, tartalmának megértése is intellektuális erőfeszítést igényel, de mondhatom, nagyon megéri.Az erőteljes szellemi koncentráció néha furcsa hatással jár. Tudat alatt a lehetetlen is lehetségesnek tűnhet. Míg az egyes, egyszerűen nem könnyen megérthető gondolatain tépelődtem, pillanatokra úgy éreztem, hogy ott ül mellettem. Rájöttem: ez azért történt velem, bennem, mert nagyon tisztelem őt, úgy, mintha nagyra becsült kollégám, szakmai társam lenne, akitől sokat lehet tanulni.Ezzel a gondolattal ajánlom figyelmes olvasásra Adam Smith magyar nyelven most újonnan kiadásra került művét. Nemcsak közgazdászoknak, hanem a közgazdaságtan iránt valamennyire is érdeklődő olvasóknak is szól az ajánlásom.”
Na stiahnutie
7,04 €
A katedrától a halálsorig
E könyv főszereplője, a szociáldemokrata Ágoston Péter élete három, egymással többnyire összefonódó szálon pereg le az Olvasó előtt. Az egyik szál a tudós tevékenysége a jogtudományi tanulmányoktól a történeti és közéleti problémákat taglaló munkákig. A másik a politikába betévedt jó szándékú értelmiségi vergődését követi a merész és kudarchoz vezető vállalkozások mentén. Kezdődött ez a történet a belügyi államtitkársággal (Berinkey kormány), folytatódott a külügyi népbiztossággal, (Tanácsköztársaság) és befejeződött a külügyminiszteri poszttal (Peidl-kormány), hogy elvezessen az ellene is indított büntető perhez és a halálos ítélethez. A pályaív végállomása a „moszkvai menedék”, illetve a szabadulás a szovjet rendszertől a brit Munkáspárt fellépésének hatására. A harmadik szál egy megejtő szerelem története, amely ezt az embert a feleségéhez, Buzárovits Augusztához fűzte házasságuk 25 éve alatt.A személyes történeten átrobog – eleinte támogatja, majd tragikusan megtöri –- az ország története. A világháború, amely gondolkodását az országmentés kötelezettsége felé tereli, Nagyvárad, saját tevékenységi színterének román megszállása, ami miatt menekülnie kell. Az őszirózsás forradalom, és a tanácsköztársasági hatalomátvétel, amelyektől az ország megmentését vagy legalább sorsának enyhítését várta.E korszaknak millió számra voltak áldozatai, de kevesen, akik – tévedéseik ellenére – oly tiszta tudattal és erkölcsileg oly épen vészelték át, mint Ágoston Péter.
Na stiahnutie
5,63 €
Mikrotörténetek 1956-ból Pestszentlőrincről, Pestszentimréről
A kötet esettanulmányokat közöl, amelyek Budapest XVIII. kerületéhez kötődnek; az előzmények, a fontos történések mellett főként a megtorlás időszakára összpontosít. Mennyiben volt más egy peremkerület az ötvenes években és 1956-ban, mint a belső városrészek vagy a vidéki városok? Melyek voltak a meghatározó események? Miért itt alakult az első nemzetőrség? Kik voltak a forradalom helyi vezetői? Kik segítették és kik akadályozták a megtorló gépezet munkáját? Miért mentették fel a forradalmi bizottsági per vádlottjait? A válaszok túlmutatnak a kerület határain.1956 történelméről még nem zárultak le a viták. Az elemzések újabb és újabb kérdéseket vetnek fel, új szempontokkal gazdagítják a történettudományt. Az esettanulmány olykor többet láttat a történtekből, mint egy-egy általános értékelés, közelebb van az emberi drámákhoz, a tragédiákhoz, a törvényszerű mellett jobban érzékeli a véletlent. Többet mondhat a szereplők, a résztvevők motivációiról, jelleméről, arról, hogy ki hová állt, hova került, merre sodródott. A mikrotörténetben személyesebb történelemlátást kapunk; a vizsgálat nagyítóján keresztül apró, mégis fontos részletek kerülnek látószögünkbe.
Na stiahnutie
5,07 €
Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetéről és okairól, II. kötet
Adam Smith jól ismert munkájának teljes, kétkötetes szöveganyaga 1940-ben, a Magyar Közgazdasági Társaság gondozásában jelent meg magyar nyelven, azóta csak töredékes kiadások születtek.Ezt a hiányt orvosolja a Napvilág Kiadó, amikor új és könnyen kezelhető formában, két kötetben újból kiadja a teljes szöveget, Éber Ernő 1940-es fordítását véve alapul. Az exkluzív, modern kivitelű könyvben Adam Smith szövegét Erdős Tibor akadémikus előszava vezeti be, az olvasók tájékozódását pedig korszerű név- és tárgymutató, valamint az eredetinél részletesebb tartalomjegyzék segíti.A kiadó ajánlása:A kötet, amelyet kezében tart az olvasó, a Vizsgálódás… 1940-ben megjelent, utolsó teljes magyar kiadásának reprintje. Kiadónk azért vállalkozott a teljes szöveg közlésére ebben a formában, mert úgy vélte, a reprint kiadás hangulata tükrözi a legjobban, hogy egy klasszikus szerző klasszikus köntösben is tud nagyon korszerű és időtálló maradni.A szöveget új előszóval és új tárgymutatóval láttuk el annak érdekében, hogy napjaink közgazdasági nyelvezetére minél könnyebben konvertálható legyen Smith szövege, és ezáltal mind jobban rávilágítsunk, mennyire előremutatóan, időszerűen és modernül gondolkodott a maga korában; nem lekicsinyítve ezzel azt az igen fontos célunkat, hogy minél jobban segítsük korunk diákjait abban, hogy megismerjék és megértsék ezt a minden szavában, mondatában fontos alapművet.Részlet Erdős Tibor előszavából:„Adam Smith a klasszikus polgári gazdaságtan legjelentősebb képviselője, az ipari forradalom kezdetén és kibontakozásának idején élt Angliában. Ebben a könyvében a korabeli kapitalista gazdaság működési mechanizmusának átfogó elemzésére vállalkozott, amely hatalmas előrelépést jelent a közgazdaságtan fejlődésében. Csodálatosan összefüggő rendszerben ábrázolta korának kapitalizmusát; ez azt jelenti: kiváló elméleti képessége mellett nagyon fejlett lehetett a valóságérzéke. Jelen könyve magas szintű intellektuális teljesítmény; könyvének alapos elemzése, tartalmának megértése is intellektuális erőfeszítést igényel, de mondhatom, nagyon megéri.Az erőteljes szellemi koncentráció néha furcsa hatással jár. Tudat alatt a lehetetlen is lehetségesnek tűnhet. Míg az egyes, egyszerűen nem könnyen megérthető gondolatain tépelődtem, pillanatokra úgy éreztem, hogy ott ül mellettem. Rájöttem: ez azért történt velem, bennem, mert nagyon tisztelem őt, úgy, mintha nagyra becsült kollégám, szakmai társam lenne, akitől sokat lehet tanulni.Ezzel a gondolattal ajánlom figyelmes olvasásra Adam Smith magyar nyelven most újonnan kiadásra került művét. Nemcsak közgazdászoknak, hanem a közgazdaságtan iránt valamennyire is érdeklődő olvasóknak is szól az ajánlásom.”
Na stiahnutie
7,04 €
Változások és változatlanságok
A rendszerváltás óta eltelt két évtized történetének megértése és az eredmények számbavétele elképzelhetetlen a jogrendszer változásainak elemzése nélkül, hiszen a magyarországi tárgyalásos, békés rendszerváltás éppen arra irányult, hogy a diktatúra lebontása jogilag szabályozott keretek között menjen végbe. A parlamenti demokrácia és az alkotmányos jogállam intézményi keretei meghatározó szerepet játszottak a társadalmi béke fenntartásában és a stabilitás megteremtésében. A kapitalista piacgazdaság és az alkotmányos demokrácia közjogi felépítménye szilárdnak tűnik, de a mélyben ellentmondásos és veszélyes folyamatok zajlanak.A stabilitás nem képes ellenállni minden kihívásnak, amelyet a politikai szereplők idéznek elő, sőt ma már világosan látható, hogy a politikai kultúra alacsony szintje, a populizmus, a jogállami értékek nyílt semmibevétele, a régióra jellemző bizonytalan helyzetű alkotmányosság az intézményes hiányosságokkal karöltve a végletekig gyengítheti vagy akár fel is számolhatja a rendszerváltás eredményeinek néhány sarokpontját.A szerző, végigtekintve az elmúlt húsz év jogrendszerbeli változásait, arra a következtetésre jut, hogy az állami és jogi intézmények kizárólag koherens, támogató társadalmi közegben képesek megfelelően működni. Ennek az összefüggésnek a felismerése egy lépés a jogállami kultúra érvényesülése felé.
Na stiahnutie
4,51 €
Otthonosság és idegenség
Ma a magyarságon belül sokféle egyéni és közösségi azonosságtudat ragadható meg, ezek ráadásul maguk is egy-egy adott helyzettől függően válnak fontossá vagy lesznek lényegtelenné. A kötet a nacionalizmus, identitás- és emlékezetpolitika problémahalmazának rövid, összefoglaló bemutatására törekszik, lehetőleg olyan szempontokat is érvényesítve, amelyek eddig hiányoztak a kérdés irodalmából. Éppen ezért nem csak a szűkebb értelemben vett „nemzetpolitikát” kívánja meg bemutatni. Választ keres arra is, miként függ össze a nemzet és a nemzeti identitás az átmenet társadalmi változásaival, az új rendszer legitimitásával, a gazdasági világrendbe történő betagozódással, az európai integráció folyamataival, arra törekedve, hogy mindezt az egész problémakör közép-kelet-európai értelmezésébe ágyazza.
Na stiahnutie
4,51 €
Jogok nélkül
A könyv az 1938:XV.tc., az ún. első zsidótörvény, és az 1939:IV.tc, az ún. második zsidótörvény létrejöttének körülményeit és következményeit vizsgálja. A parlamenti tárgyalások, a részt vevő jelentősebb pártok, a keresztény egyházfők, az érintettek véleményének, reagálásainak, valamint a német ösztönzésnek a vizsgálatával rekonstruálni próbálja a zsidók jogi helyzetében beállott változásokat.
Na stiahnutie
5,63 €
Civil beszéd vagy „párt-beszéd”?
A 20 év után sorozat harmadik kötete az országos érdekegyeztetés rendszerváltás óta eltelt húsz évét, illetve jelenét és jövőjét elemzi. Az időszak – ha a taxisblokád révén közismertté vált Országos Érdekegyeztető Tanácsot nézzük – akár sikertörténetként is értékelhető. Az OÉT-nek és más munkaügyi érdekegyeztető intézményeknek meghatározó szerepe volt a munkaügyi rendszerváltásban, a piacgazdaság munkaügyi jogszabályainak és intézményeinek kiépítésében, illetve a munkahelyi és társadalmi béke megőrzésében. Borúsabb annak a szélesebb társadalmi párbeszédnek a mai képe, amelynek az Európai Unió elvárásai szerint is a hatalom civil kontrollját, a civil társadalom részvételét kellene biztosítania a közpolitikák alakításában. Az intézményekben – melyek száma egyre nő – alig folyik érdemi munka, nincs igazán helyük politikai rendszerünkben és alkotmányos rendünkben, s minden egyre inkább átpolitizálódik. A politika nem igazán kíváncsi a civilekre, a civilek pedig egymással sem beszélnek.A szerző, Héthy Lajos kutató közgazdász és szociológus, az MTA doktora. Húsz éven át a Munkaügyi Kutatóintézet igazgatója, ma a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet munkaügyi igazgatója. Többszörös munkaügyi államtitkárként szerepet vállalt a rendszerváltás utáni társadalmi párbeszéd kiépítésében.
Na stiahnutie
4,51 €
Rossz döntések kora
A kötet politikusok és a rendőrök viszonyát tárgyalja, hisz a rendészetpolitika nem más, mint a politikusok, a rendőrök és a polgárok helyes(nek vélt) viszonyának politikai és szakmai cselekvéssé, jogszabályokká és intézményekké formálása. Bizonyos értelemben mindkét csoport tagjai politizálnak és alakítják a rendészetpolitikát. A polgárok viszont mindmáig csak hivatkozásként szerepeltek ebben a viszonyrendszerben, cselekvőként sosem. A rendészetpolitika értékei ugyanazok, mint amelyek a polgárok és a közhatalmi intézmények közötti viszonyokban is jelen vannak. Szerzője azt kutatja, hogyan és miért történt, illetve nem történt húsz év rendészetpolitikájában, és azt, hogy miért maradt sikertelen a rendőrség demokratizálása?
Na stiahnutie
4,51 €
Az újkapitalizmus régi világa
A biztonság immár nem csak statikus, a politikai-gazdasági territóriumhoz kötődő védelmi képességet jelent, hanem egy olyan, gyakorlatilag mindenre kiterjedő dinamikus tényező, amely abszolút értelmében nem is teremthető meg. A globalizáció folyamata megrendítette a régi rendszer tartópilléreit. Relativizálta a földrajzi távolságot. A nemzetközi gazdasági és politikai kapcsolatok mai „rendszerét” a kölcsönös függőség, az egymásba kapcsolódó érdekhálózatok és a kölcsönös egymásrautaltság jellemzi a maga sajátos – önmagában is súlyos kihívást jelentő – aszimmetriáival. A kihívások ma már meglehetősen nehezen lokalizálhatók. Az ökológiai kihívások az emberiség fennmaradását teszik kérdésessé. Az egyén biztonságát továbbá olyan veszélyek is fenyegetik, mint a génmódosított termékek piacra kerülése.
Na stiahnutie
4,51 €
Parlamenti választások Magyarországon, 1920–2010
A hazai parlamentarizmus történetében 1848 óta harminchat „szabályos” parlamenti választást tartottak: az elsőt 1848-ban; a dualizmus idején tizenhármat; a két világháború között hatot; a koalíciós időkben kettőt; 1949. és 1985. között kilencet; majd az 1989-1990-es rendszerváltás óta ötöt. Jelen kötet természetesen nem szólhat külön-külön valamennyi választásról, csak azoknak szán külön fejezetet, amelyek különösen fontosak a modernkori Magyarország történetének megértéséhez. Szerkesztői kezdeti időpontnak az 1920-as esztendőt választották, innen indulva elemzik a két világháború közötti választások sajátosságait. A II. világháború után megtartott két választás még megfelelt a többpárti demokrácia követelményeinek, 1949-től azonban a hatalommegosztás elvére épülő polgári demokráciát a hatalom egységére épülő, szovjet mintájú államszocialista rendszer váltotta fel. (Ezután több, mint négy évtizeddel került sor ismét többpárti parlamenti választásra Magyarországon.) A kötet így az 1947. és 1990. között megrendezett képviselőválasztások közös vonásait egyetlen tanulmányban ismerteti, hiszen e téma a magyar társadalom politikai tagoltságának vizsgálatához csak áttételesen adhat ismeretet. A szerzők összesen tehát 13 többpárti parlamenti képviselőválasztást mutatnak be önálló tanulmányban, azonos szerkezetben. A kötet jó szívvel ajánlható a felsőoktatásban érintett hallgatóközönségnek, a politikával hivatásszerűen fogalakozóknak, médiamunkásoknak és mindenkinek, akit magával ragad a választások páratlanul izgalmas világa. Olyan mikrokozmosz ez, amely gyakori rútságában is mutatja, társadalom és az egyén életének különleges, de rendszeresen visszatérő heteiben milyenek tudunk lenni mi emberek, választók és választottak egyaránt.
Na stiahnutie
11,27 €
József Attila, a közös ihlet
Az elmúlt XX. század napjainkban is legnépszerűbb költője minden vitán felül: József Attila. Az ezredforduló utáni első évtized magyar kultúrájának egyik legjelentősebb ünnepe pedig József Attila születésének századik évfordulója volt. Agárdi Péter, miközben krónikás szemlézője e centenáriumnak, sokoldalú és mély elemzést nyújt az ünnepség- és rendezvénysorozat szakmai, kulturális és köznapi oldalairól, az eredményekről és az éles vitákról, a botrányokról és a páratlanul gazdag visszhangról, a költő mai olvasatairól, recepciójáról és hatásáról. Fölidézi és dekonstruálja a költő életéről, sorsáról forgalomban lévő régi és új keletű mítoszokat, a kultuszrombolás és a kultuszépítés jeleit. A kritikus szellemű, helyenként egyenesen ironikus hangvételű földolgozás egyúttal kor- s kórkép is a XXI. század első évtizedéről: a közelmúlt és a jelen erős megosztottságot mutató kulturális értékrendjéről, súlyos egyenlőtlenségekkel terhelt műveltségi állapotáról, az irodalomtudomány terméséről és küzdelmeiről, a nemzeti mentalitás változatairól s nem utolsósorban a magyar ideológiai-politikai közbeszédről. Ugyanakkor egyértelműen felmutatja József Attila lírájának ellentéteket áthidaló, máig közös ihletet jelentő hatalmát is.
Na stiahnutie
5,07 €
Félelembe zárt múlt
A Budapest vonzáskörzetében található Gyömrő járási székhely volt Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében. A második világháború utolsó hónapjaiban, de a front levonulása után, akkor, amikor már mindenki fellélegezhetett volna, hogy a rémségeknek vége, drámai hónapokat éltek meg a járás falvainak lakói. 1945. február elejétől április végéig Gyömrőről és a környékbeli falvakból internálás címén különböző ürügyekkel elhurcolták és meggyilkolták a Horthy-korszak prominenseit, jegyzőket, főjegyzőket, papokat, irodatiszteket, földbirtokosokat, egy járásbírót, egy vendéglőtulajdonost, egy uradalmi intézőt, még egy postamestert is. Megalázták, megkínozták, majd az esetek többségében a velük megásatott sírba temették őket. Az áldozatok száma több mint húsz fő, de pontosan számot ma sem tudunk mondani. A tettesek az új, formálódó hatalom képviselői voltak, felelősségre vonásuk – a többszöri erre tett kísérlet ellenére is – elmaradt. Hogy mi is történt valójában Gyömrőn és környékén, azt a hivatali oldalról a felderítetlenség, az átélők részéről pedig sokáig a félelem homálya fedte. A rendszerváltás után kezdett oldódni valamelyest a tragikus eseményeket rejtő titok feltárásától való félelem. A szerző levéltári források, tanúkihallgatási jegyzőkönyvek, visszaemlékezések és a korabeli sajtó alapján – az országos politikai folyamatokkal összefüggésben – kísérli meg követni, mi is történt a Gyömrői járásban 1944–1945 telén és 1945 kora tavaszán, illetve hogyan próbálta kezelni a történéseket a mindenkori államhatalom. A szerző célja az volt, hogy ne krimi vagy rémhírek szintjén kezelve igyekezzen bemutatni a gyilkosságokat, illetve mindazt a politikai fordulatot, amit egy viszonylag szűk helyi közösség drámai körülmények között kényszerült megélni a második világháború végeztével.
Na stiahnutie
5,07 €















