Napvilág strana 5 z 11

A Budapest vonzáskörzetében található Gyömrő járási székhely volt Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében. A második világháború utolsó hónapjaiban, de a front levonulása után, akkor, amikor már mindenki fellélegezhetett volna, hogy a rémségeknek vége, drámai hónapokat éltek meg a járás falvainak lakói. 1945. február elejétől április végéig Gyömrőről és a környékbeli falvakból internálás címén különböző ürügyekkel elhurcolták és meggyilkolták a Horthy-korszak prominenseit, jegyzőket, főjegyzőket, papokat, irodatiszteket, földbirtokosokat, egy járásbírót, egy vendéglőtulajdonost, egy uradalmi intézőt, még egy postamestert is. Megalázták, megkínozták, majd az esetek többségében a velük megásatott sírba temették őket. Az áldozatok száma több mint húsz fő, de pontosan számot ma sem tudunk mondani. A tettesek az új, formálódó hatalom képviselői voltak, felelősségre vonásuk – a többszöri erre tett kísérlet ellenére is – elmaradt. Hogy mi is történt valójában Gyömrőn és környékén, azt a hivatali oldalról a felderítetlenség, az átélők részéről pedig sokáig a félelem homálya fedte. A rendszerváltás után kezdett oldódni valamelyest a tragikus eseményeket rejtő titok feltárásától való félelem. A szerző levéltári források, tanúkihallgatási jegyzőkönyvek, visszaemlékezések és a korabeli sajtó alapján – az országos politikai folyamatokkal összefüggésben – kísérli meg követni, mi is történt a Gyömrői járásban 1944–1945 telén és 1945 kora tavaszán, illetve hogyan próbálta kezelni a történéseket a mindenkori államhatalom. A szerző célja az volt, hogy ne krimi vagy rémhírek szintjén kezelve igyekezzen bemutatni a gyilkosságokat, illetve mindazt a politikai fordulatot, amit egy viszonylag szűk helyi közösség drámai körülmények között kényszerült megélni a második világháború végeztével.

A szerző a megszokottól eltérően közelíti meg a globalizáció kérdését. A globalizáció, pontosabb nevén a transznacionális monopolkapitalizmus lényegének azt tartja, hogy a tőkének sikerült újból egyetemlegesen korlátlan uralma alá hajtania a munkát, az emberiség túlnyomó többségét. A tőkének ez a hatalma az ipar-szolgáltatási tartaléksereg felduzzasztása révén a munka mennyiségének és intenzitásának növekedését, a munkaerőáru értékének csökkenését eredményezi, vagyis a kizsákmányolás növekedésével jár.A szerző a tőkés termelés nemzetileg és nemzetközileg is hierarchikus jellegének hangsúlyozásával kimutatja, hogyan hárítja át a fejlett országok tőkéje időről időre saját válságait nemcsak saját munkástömegeire, hanem a fejletlenebb országokra, azok tőkéjére és munkásosztályára, hogyan áll szemben a kis- és nagytőke egymással a konkurencia miatt.A könyv bemutatja azt is, hogyan kuszálódnak össze a többszörös hierarchiákkal átszőtt tőkerendszerben a társadalmi szembenállás frontvonalai, a kis- és nagytőkék szembenállása a tőke-munka ellentéttel, a világ munkásarisztokráciájának a jóléti államért folytatott reformista utódvédharcai a fejlődő világ már régen elnyomott munkástömegeinek érdekvédelmével, a nacionalista, retrográd antiglobalizmus a globalizáció világtörténelmi alapjait nagyon is üdvözlő, de annak magántőkés formáját elutasító globalizációkritikai mozgalmakkal.

Miért él még mindig nosztalgia a Kádár-korszak iránt? Hogyan gondoskodott a főváros lakóiról a hatalom a mindennapokban? Miként lehetett lakást szerezni az élmunkásházakban vagy a lakótelepeken? Hogy kezdődött a lakásprivatizáció? Kik voltak hajléktalanok és szegények a szocialista korszakban, és miért nem látták őket az utcákon? Milyen kompromisszumokat kötöttek az emberek azért, hogy jogosulttá váljanak az állami juttatásokra? Mit várt cserébe az állam? Miként vált a segély a mindennapok részévé? Mitől vált a rendszer „reményteljesebbé” 1956 után, és hogyan foszlottak szét a jólétbe vetett illúziók?Horváth Sándor könyve azzal foglalkozik, hogyan változtatta meg az emberek mindennapjait a Kádár-kor szociálpolitikája Budapesten. Azért a fővárosi közigazgatás szintjén keresztül igyekszik a fenti kérdésekre választ találni, mert itt került legközelebbi kapcsolatba a „kérvényező állampolgár” és a „gondoskodó állam” hivatalnoka.

Közép-Európa, Mitteleuropa, Europe Centrale, népidemokratikus tábor. – Miben állt Közép-Európa fogalma és önmaga, ahogyan a 19-20. század során a történelem magával hozta, és ahogyan a benne és körülötte elhelyezkedő politikai erőközpontok értelmezték. Ez a tárgya ennek a sok szerző munkájára támaszkodó kötetnek.„Közép-Európa nem földrajzi egység jól meghatározott határokkal, és nem is a történelem egyik változatlan struktúrája” – jelenti ki egy szerző, és ez állító mondattá átfogalmazva annyit jelent, hogy a határai rugalmasak, az időben változók, és rendszeresen módosul a szerkezete is. Egy másik szerző Közép-Európát nosztalgikus, múltba vágyó kultúrájáról véli felismerni, míg e kötet közreadója jóval prózaibb meghatározása szerint „Közép-Európa ott van, ahol barokk tornyok integetnek egymásnak, ahol Lehár Ferenc mindenkié, ahol a palacsinta népeledel, és a feketekávét mokkás kanállal kavarják.”A szöveg két fő történeti vonulatot követ. Az egyik a nagyhatalmi igény az általuk megszervezendő, uralni vágyott terület kisebb-nagyobb részére vagy az egészére, amely „egész” időről időre tágulhat is, a másik a „nagyok” közé beszorult népek törekvése az egyik vagy a másik, esetleg mindegyik nagyhatalom törekvésének elhárítására. Az utóbbi cél az itt élő etnikumok viszonylagos kicsinysége miatt logikusan megkívánta az összefogást (föderációt, konföderációt, uniót stb.), és ezért ez a gondolat rendszeresen felmerült és különösen erőteljessé vált a nagyobb megrendülések idején (1848, a ’48-as nagy emigráció, az első és a második világháború utolsó évei és közvetlen utókora). A józan törekvést ellensúlyozta, és minduntalan kudarcra kárhoztatta a korszak nacionalista fő tendenciája, amely megszülte az itteni kis népek hatalmas ambícióit, amelyek kizárólag mások, a többiek rovására érvényesülhettek.Összefogás és megegyezés helyett minduntalan a viszálykodás maradt felül, ami a térséget mélyen megosztotta. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy szinte szabályszerűen mindig valamely nagyhatalom lett győztes a kisebb vagy nagyobb Közép-Európában. Tartott ez egészen addig, amíg az utolsó hatalom meg nem gyengült annyira, hogy pozícióját feladja, és újabb igénylő sem jelent meg. Ebben a történelmi pillanatban senki sem akadályozná meg, hogy Közép-Európa regionális alegységként kialakítsa önmagát, csakhogy nagyhatalmi fenyegetés nélkül az erre irányuló szándék elvesztette legfőbb animátorát, és a nosztalgikus múlt iránti vágy sem működik olyan elevenen, mint valaha. Az itt található, szabadságukat végre élvező államok kemény, de békés konkurenciaharcot vívnak egymással (és sok mindenki mással), ami nem csak lehetővé teszi, de megkívánja a kapcsolódást a nagy egységekhez, és nem teszi kívánatossá egy közép-európai „szegényház” kialakulását.Hogy létrejön-e ez a kívánatos kapcsolódás? Talán majd egyszer. Talán majd akkor, amikor e vidék a jómódban élő szomszédok jól berendezett, közös térsége lehet.

Ez az első alkalom, hogy magyar könyvkiadó lehallgatási hanganyagot tesz közzé: az olvasó a Rákosi Mátyás és Gerő Ernő 1962-es kihallgatásáról készült magnófelvételt kapja most kézhez írott formában. A két rettegett alakot Aczél György és Nógrádi Sándor faggatta a koncepciós perekben vitt szerepükről és felelősségükről. Mindketten igyekeztek tagadni.A helyenként indulatos, éles szóváltásokkal tarkított párbeszéd egyedülálló módon elevenít fel egy korszakot, amit semmilyen írott dokumentum, hivatalos film vagy hanganyag nem tud ilyen élő közvetlenséggel visszaadni.A jelen kötet abban különbözik a megszokott dokumentumkötetektől, hogy ez alkalommal szalagos magnón felvett hanganyag digitalizált változatát adjuk az olvasó kezébe. A hanganyag a Magyar Országos Levéltár, jelenlegi nevén Magyar Nemzeti Levéltár birtokában van. A leírt szöveg a hanganyag megértésének megkönnyítésére és a jegyzetanyag elhelyezésére korlátozódik. Az utószó célja az ötvenes évek elején lezajlott koncepciós perek felelőseinek illetve a felelősség megállapítása nem mindennapi történetének, mint háttérnek a bemutatása az 1953 és 1963 között években.

A napjainkban olyan élesen látható „árkok és törésvonalak” gyökerei legalább száz évre, az 1905–1918 közötti évtizedre nyúlnak vissza – érvel monográfiájában Bihari Péter. Döntőnek bizonyultak szerinte az első világháború évei: akkor roppant meg a hazai középosztály, s vált ezzel véglegessé a szakadás a „keresztény” és a „zsidó” középrétegek között. Rögzült az az erősen túlzó sztereotípia, amely szerint a zsidók kerülik a harctereket, de meggazdagszanak a hátországban, és elfoglalják a tönkremenő magyar középosztály helyét.A szerző a külföldi szakirodalom alapján igazolja, hogy a magyarhoz hasonló folyamatok játszódtak le Németországban és Ausztriában. A nagy háború – a kezdeti lelkesedés után – ott is lerombolta a látszólagos nemzeti egységet, majd átterjedt a hátországra. Eközben az erős középosztállyal rendelkező antant államokban megerősítette a szolidaritást, az összetartozást.A könyv sorra veszi a politika, az élelemellátás, a vidéki és városi társadalom, az elit- és a tömegkultúra alakulását. A háborús mindennapok leírásakor bőven idéz a napisajtóból, felhasználja Karinthy piaci riportjait, Kaffka Margit novelláit, Kosztolányi publicisztikáját, Illyés Gyula, Nagy Lajos és Várnai Zseni visszaemlékezéseit.Mindezek alapján képet ad a munkába álló nők megpróbáltatásairól, a tömegnyomor és a luxus ellentétéről, az oktatás átalakulásáról és a mozi fellendüléséről. A háborús nyelv elemzéséből kiderül, hogy Magyarországon a „törésvonal” mindkét oldalán lévő erők a végső leszámolásra készültek. A hátországban 1916–1918 között keletkezett „lövészárkok” pedig máig megosztják közéletünket.

A kötet esettanulmányokat közöl, amelyek Budapest XVIII. kerületéhez kötődnek; az előzmények, a fontos történések mellett főként a megtorlás időszakára összpontosít. Mennyiben volt más egy peremkerület az ötvenes években és 1956-ban, mint a belső városrészek vagy a vidéki városok? Melyek voltak a meghatározó események? Miért itt alakult az első nemzetőrség? Kik voltak a forradalom helyi vezetői? Kik segítették és kik akadályozták a megtorló gépezet munkáját? Miért mentették fel a forradalmi bizottsági per vádlottjait? A válaszok túlmutatnak a kerület határain.1956 történelméről még nem zárultak le a viták. Az elemzések újabb és újabb kérdéseket vetnek fel, új szempontokkal gazdagítják a történettudományt. Az esettanulmány olykor többet láttat a történtekből, mint egy-egy általános értékelés, közelebb van az emberi drámákhoz, a tragédiákhoz, a törvényszerű mellett jobban érzékeli a véletlent. Többet mondhat a szereplők, a résztvevők motivációiról, jelleméről, arról, hogy ki hová állt, hova került, merre sodródott. A mikrotörténetben személyesebb történelemlátást kapunk; a vizsgálat nagyítóján keresztül apró, mégis fontos részletek kerülnek látószögünkbe.

A mű Magyarország második világháborús történetének sajátos feldolgozása: szubjektív források – naplók, visszaemlékezések – alapján azt kísérli meg bemutatni, hogyan élték meg az 1942-ben a keleti hadszíntérre vezényelt magyar katonák ezt a történelmi kataklizmát. Az általuk ránk hagyományozott kéziratok kutatásának célja ezúttal nem a harci cselekmények bemutatása. Szerzőik hétköznapi emberek, akik a fronton rendkívüli körülmények közé kerültek, ahol az állandó életveszély mindennapi élménnyé vált, és a legegyszerűbb hétköznapi cselekvések is különleges dimenziót kaptak. Nem annyira alakítói, mint inkább szemlélői, átélői és elszenvedői voltak az eseményeknek. Naplóik, emlékirataik “történelem alulnézetből” helyzetleírások arról, hogyan éreztek, gondolkodtak, milyen erkölcsi, politikai, nemzeti értékrendhez igazodtak egy adott időszakban, mennyiben próbálták – vagy nem – összhangba hozni a kor eszméit saját élettapasztalataikkal, neveltetésükkel. A fennmaradt források leginkább társadalomtörténeti szempontból értékesek, mert a pusztulás és az esetleges életben maradás legközvetlenebb egyedi sorsdokumentumai a Don-kanyarban elszenvedett tragédiának.A kötet Pihurik Judit 2007-ben megjelent, azonos című könyvének második, javított kiadása.

A nemzetközi gazdaságtan arra irányítja rá a figyelmet, hogy a gazdaságok normális működése már évszázadok óta nem nélkülözheti a más gazdaságokkal, más nemzet-gazdaságok szereplőivel kialakított kapcsolatokat, mi több, a világ többi gazdaságának működése egyre komolyabb hatással van valamennyi ország belső viszonyaira. A nemzetköziesedés – és így a nemzetközi gazdaságtan is – nemcsak a nemzetgazdaságok közötti, hanem a vállalatok között létrejövő kapcsolatrendszereket is magában foglalja. A mikro- és a makrofolyamatok tehát együtt jelennek meg: megváltozik a vállalatok tevékenysége, ha bekapcsolódnak a nemzetközi munkamegosztásba és tevékenységüket több ország között osztják meg.A nemzetközi gazdaságtan alapkérdése az, hogy milyen kölcsönös előnyök származnak a nemzetközi (határon át-ívelő) kereskedelemből s egyéb gazdasági tranzakciókból? Mi határozza meg a kölcsönös előnyök érvényesülésének lehetőségét? Hogyan és mi szerint oszlanak meg az előnyök? Mennyire állandóak, tartósak a kölcsönös előnyök, illetve minek következtében változik az előnyök megoszlása az érintett felek között? Hogyan befolyásolja a kölcsönös előnyök alakulását az államok közötti sokoldalú kapcsolatrendszer? Hogyan hatnak a kölcsönös előnyök a nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszerbe bekapcsolódók növekedésére és fejlődésére, a világgazdasági erőviszonyok alakulására? Milyen két-, több- és sokoldalú megállapodásokkal, nemzetközi intézményekkel befolyásolhatók (és szabályozhatók) a nemzetközi gazdasági kapcsolatok?Ez a kötet a nemzetközi gazdaságtan fenti alapkérdéseit tárgyalja – a közgazdasági és üzleti felsőfokú alapképzés célját szolgálva.

Izsák Lajos több évtizedes történetírói munkásságának eredményeit összegzi e kötetben. A tanulmányok egységes művé állnak össze, sokoldalú képet adva Magyarország politikatörténetéről a 20. század második felében.A szerző szűkebb szakterülete a magyarországi polgári pártok története. A könyv első részében a Polgári Demokrata Párt, a kereszténydemokraták, a liberális és konzervatív irányzatok pártalakításáról, programjukról és első lépéseikről olvashatunk bővebben az 1945/46-os időszakban. A kötet lényegében időrendben követi a fejleményeket: egy-egy fontos problémát (a köztársaság kikiáltása, a békeszerződés aláírása, a választási pártok stb.) alaposabban is megvilágít. Ezeken a pontokon természetesen kibővül a témakör: a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt, a Magyar Kommunista Párt politikájáról és politikusairól is részletesebben ír a szerző – végeredményben komplex politikatörténetet kapunk. Az 1956-tól 1989-ig terjedő időszakról és a rendszerváltozásról szóló írások pedig a 20. század politikatörténetéhez nyújtanak hasznos adalékot. A tanulmányokat a fontosabb politikusok életrajza egészíti ki.A kötetet mindenki haszonnal forgathatja, aki közelmúltunk eseményei iránt érdeklődik, különösen ajánlható az egyetemek diákjai részére.

A monográfia az 1956 utáni tájékoztatás- és médiapolitikai folyamatok feltárására tesz kísérletet, elsősorban a hatalom és újságírás közti viszonyrendszerre koncentrálva. Bemutatja a hatalom eszközeit a szerkesztőségek munkájának irányítására, kézben tartására, nyomon követi a hatalom nyilvánossággal kapcsolatos álláspontjának, elképzeléseinek változásait. Rákérdez ennek eredményére, feltárva a nyilvánosság szerkezetében végbemenő eltolódásokat, illetve megrajzolja a „másik fél”, az újságíró-társdalom fejlődésének ívét. Siebert, Peterson és Schramm A sajtó négy elmélete című munkája óta közhelyszámba megy, hogy az adott politikai rendszer alapvetően meghatározza a sajtó működését. Harold Lasswell nyomán pedig a kommunikációkutatásban a „mit” (tartalom), a „ki” (irányítás) és a „kinek a számára” (közönség) kérdései kerültek a középpontba. A monográfia elsődlegesen a középső kérdés megválaszolására, a hatalom és az újságírásban dolgozók bonyolult viszonyrendszerének feltárására tesz kísérletet, miközben igyekszik nem megfeledkezni a másik két problémáról, és hozzátenni a „hogyan” problematikáját.

Ha áthaladunk az Anker közön, a második szám kapualja előtt, ma már nyomát sem találjuk annak, hogy 1910 és 1919 között itt működött a híres-hírhedt ateista-materialista diákegyesület, a Galilei Kör. 1990-ben kalapáccsal verték le a Galilei Kör Anker közi emléktábláját (ma már csak az egykori második emeleti klubhelyiséget jelző, belső emléktábla látható), mindez szokatlan indulat egy diákegyesülettel kapcsolatban. Miért?1919 után a radikális szabadkőműves páholyok támogatását élvező diákegyesületre elsősorban a Tanácsköztársaság funkcionáriusainak „keltetőjeként” emlékeztek, és bár a Galilei Körből valóban kikerültek népbiztosok, népbiztos-helyettesek és népbiztossági funkcionáriusok, de a diákegyesület 1908-as alapításakor mint hangsúlyozottan apolitikus, szabadgondolkodó, az önképzésre és a tudományra esküdő társaság indult útjára, amely az oktatás világiasodásáért és korszerűsítéséért állt ki. Ady Endre a „Láznak ifjú serege” címmel illette a galileistákat, versek sorát dedikálta a Galilei Körnek, Jászi Oszkár pedig abban bízott, hogy ők vezethetik át Magyarországot a „Balkánból Nyugat-Európába”. A kör jelentősége ellenére azonban 1960 óta lényegében nem jelent meg tudományos monográfia a nemzetközi hírű tudósok sorát adó diákegyesület történetéről.Csunderlik Péter levéltári anyagokra, kiadott és kiadatlan visszaemlékezésekre, a Galilei Kör kiadványaira és a korabeli sajtóanyagra építő munkája ezt a hiányt kívánja betölteni, elsősorban a diákegyesület történetének 1908–1914 közti „nagy korszakára” koncentrálva, de ismertetve a galileisták 1914 utáni, a Galilei Kör 1918. januári bezárásához vezető antimilitarista tevékenységét is. A galileisták 1918–1919-es eseményekben játszott szerepéről tudottakat is eddig nem ismert részletekkel gazdagítja a diákegyesület történetének feldolgozása.

A Napvilág Kiadó 2002-ben jelentette meg „Szovjet nagyköveti iratok Magyarországról 1953–1956.” címmel azt a dokumentumválogatást, amely a Budapesten diplomáciai szolgálatot teljesítő szovjet nagykövetek – Jevgenyij Kiszeljov és Jurij Andropov – feljegyzéseit tartalmazta a magyar politikusokkal folytatott beszélgetéseikről. Ez a kiadvány ennek a kötetnek egyfajta folytatását kínálja az olvasók számára.Az itt publikált első dokumentumok 1956. november elején, a második szovjet intervenciót követően keletkeztek, a kötetet lezáró feljegyzéseket pedig Ny. Sz. Hruscsov első titkári posztról történt leváltását követően, 1964. november végén vetették papírra. A könyvben közölt dokumentumokat a szerző ez alkalommal is a budapesti szovjet nagykövet, illetve kisebb részben a nagykövetség beosztott diplomatáinak a magyar politikusokkal, párt- és állami funkcionáriusokkal, a kulturális élet irányítóival folytatott beszélgetéseikről készített és ún. szolgálati naplójukba lejegyzett feljegyzésekből válogatta.

A rendszerváltás gyökeresen átalakította a magyar társadalom szerkezetét, új társadalmi szereplők jelentek meg a színen, és a régiek új, számukra addig ismeretlen helyzetben találták magukat. A kötet tizenhét tanulmánya egyformán foglalkozik a társadalom átrétegződésével, a településszerkezet átalakulásával, a szegregáció és a migráció kérdéseivel, a leszakadó, szegény rétegek újratermelődésével, az ifjúság helyzetével és az oktatás, az iskolarendszer átalakulása felvetette problémákkal, az új elitek kialakulásával, a fogyasztási csoportok vizsgálatával, a családdal és a családon belüli munkamegosztás változásaival, az újonnan megjelent kereskedelmi média szerepével a tudatformálásban, a politikai értékválasztásokkal és a politika társadalomformáló hatásával, az érdekérvényesítés lehetőségeivel, valamint a szociológia tudomány jelen állapotának felmérésével, elért eredményeivel és az előtte álló új feladatokkal, amelyek meghatározzák a kutatás jövőbeli irányait is.A szerzők névsora illusztris: a neves, már jól ismert kutatók mellett a szociológusok fiatal nemzedékének tagjai is megszólalnak.A tanulmányokat olvasva az érdeklődő több, rendszerezettebb és kézzelfoghatóbb információt szerezhet a mai magyar társadalom állapotáról, mint amire a mindennapi tapasztalatok lehetőséget nyújtanak.

Társas és társadalmi lények vagyunk,de milyen társas és társadalmi világban élünk? Magatartásunkat szabályok és normák irányítják, de ezek hogyan keletkeznek? Mit jelent a szociális kreativitás? Kapcsolataink alakulnak és bomlanak, s ez így szabályszerű? Mit tudunk például a család és a magánélet alakulásáról? S milyen az a korszellem, amelyben megfogalmazzuk kérdéseinket társadalomról, szocializációról és szociológiáról?Erről szólnak e kötet írásai négy témakörbe csoportosítva:elméletek történetetársas és társadalmia szocializáció kereteia korszellem horizontjaA kötet zárótanulmánya a modernizáció és globalizáció által keltett új ambivalenciákat és a humanizmus esélyeit tárgyalja.

A könyv az 1920-as numerus clausus törvény történetének részletesen dokumentált, meghatározó feldolgozása. A törvény az I. világháború utáni Európa első antiszemita törvénye volt. Visszatekintve, Magyarországon a numerus clausus mintegy előzménye és bevezetője volt annak a folyamatnak, amely az 1930-as években számos zsidóellenes intézkedéshez, végül 1944-ben a Holokauszthoz vezetett. Kovács M. Mária professzor nélkülözhetetlen alapművet ad mindazok kezébe, akik a Horthy-korszak története és a magyar zsidóság sorsa iránt érdeklődnek. (Randolph L. Braham)Kovács M. Mária a Közép-európai Egyetem professzora. Korábban az ELTE, a University of Maryland és a University of Wisconsin-Madison tanára volt. A zsidótörvényekről írott könyve (Liberal Professions, Illiberal Politics) angolul 1994-ben jelent meg az Oxford University Press, 2001-ben pedig magyarul (Liberalizmus, radikalizmus, antiszemitizmus) a Helikon Kiadó kiadásában.