Napvilág

"Magyarország a csodálatos színészek szülőföldje és hazája" - vallja LÉNER PÉTER (1936) rendező, a nyíregyházi, majd a József Attila Színház igazgatója, akit már gyerekkorában elvarázsolt, megérintett a színészek világa, vágyott arra, hogy a közelükbe kerüljön, hogy megértse, kik ők. Ez a kíváncsiság, empátia és szeretet máig tart, és ebből a szenvedélyből születettek sorban színházi tárgyú írásai. A szerző hatodik könyvében három csodálatos színésznővel - HALÁSZ JUDITTAL, ESZTERGÁLYOS CECÍLIÁVAL és GALAMBOS ERZSIVEL - beszélgetve arra a titokra próbál fényt deríteni, "mi az, ami rajtunk múlik? Mi az életben, a pályánkon maradás titka, receptje? Egyáltalán van ilyen?" A három művésznőt faggatva azt a fél évszázadot is szeretné megérteni, amit együtt éltek meg a magyar színházi és közéletben. GAJDÓ TAMÁS (1964) színháztörténész írása a magyar színház történetének távlatában tesz izgalmas kiegészítéseket a titkok megfejtéséhez: miféle megpróbáltatások sújtották a 19. század óta a színésznőket, milyen előítéletekkel találkoztak a színészi pályára vágyó fiatal leányok, hogyan alakult a sztárkultusz, miként változott a közízlés, és ennek következtében az elvárások a színésznőkkel szemben? Vajon mennyire fontos a sajtó szerepe és ez hogyan változott meg a digitális világban, miközben a színház és a csodálatos színészek világa örök és titokzatos maradt. "Megjelentek előttem a képek, a jelenetek. Átadtam magam Halász Jutka dalos, lovas emlékeinek, színházi gondolatainak, Péter kikerülhetetlen kérdéseinek, és belemerültem az olvasásba. Megszűnt körülöttem a világ. Csak olvastam, csak olvastam... és nem tudtam abbahagyni. Kedves olvasó, ha szereted a SZÍNHÁZAT, ezt a könyvet te sem tudod majd letenni." (Bodrogi Gyula)

A menedéklevél (védelmet nyújtó levél) az elmúlt századokban többféle formában volt ismert. Ilyet állítottak ki a földesúri birtokokon menedéket kapott zsidó csoportoknak, családoknak; a jogokat és kötelességeket írásban rögzítették. Menlevélnek a kormányhatalom által kibocsátott iratot nevezték, amely megegyezés után városok, várak, más objektumok átadása esetén a legyőzött, megadást tanúsító védőknek (csapatnak, seregrésznek stb.) bántatlanságot garantált. A 20. század derekán, a háborús üldöztetés idején a védlevél (Schutz-Pass) Budapesten ismét használatba került. Kibocsátói sokezer életet mentettek meg. A megrázó történetet könyvünk rögzíti. A kötet sorra veszi a Budapesten és Magyarországon elérhető menekítési módokat, a mentés főszereplőit, a sokszor életveszélyes módszereket. A szöveget fotódokumentáció egészíti ki.

Polányi művének központi témái a piacgazdaság kialakulásának nyomon követése, illetve a piacgazdaság kritikája. A szerző meggyőzően bizonyítja, hogy noha a piac intézményét már a kései kőkorszaktól kezdve jól ismerték, egészen a XIX. századig mellékes volt a szerepe az emberi társadalmak gazdasági életében; a cseréből szerzett nyereség és haszon nem volt központi eleme a gazdaságnak. A társadalom ellenőrzést gyakorolt a gazdaság felett, utóbbi nem uralkodhatott el az előbbin. A nagy átalakulás a XIX. század első felében következett be, amikor a piacgazdaság kialakulásával a gazdaság kikerült a társadalom ellenőrzése alól: a javak termelésének és elosztásának rendjét egyre inkább a piac önszabályozó mechanizmusaira bízták. Ehhez azonban mind a természetnek, mind pedig az embernek (fiktív) árucikké kellett válnia, ami katasztrofális következményekkel járt mindkettőre nézve. Polányi Károly még nemigen sejthette, hogy az általa már-már temetett piacgazdaság a második világháború után új erőre kap, és napjainkban még inkább virágozni fog, mint korábbi fénykorában, az első világháborút megelőző évtizedekben. A piac uralmának szörnyű ökológiai és társadalmi következményei közismertek. Ez teszi Polányi Károly könyvét napjainkban is kínosan aktuálissá.

'Nem az a kérdés, hogy mit kezdünk magunkkal, hanem az, hogy mit kezdünk azzal, amivé mások tettek bennünket.' Rövidesen ez lett az életem egyik jelmondata: a magam által magamon elvégzendő munka alapelve. Ez a mondat azonban kettős jelentésre tett szert az életemben, mégpedig egymással ellentétes jelentésekre a szexualitásban és a társas érintkezésben: az első esetben ez a valóságom magamévá tételét és visszakövetelését jelentette, míg a másodikban a kiszakadást abból a társadalmi közegből, amelybe beleszülettem. Úgy is fogalmazhatnék: az első esetben azzá váltam, aki voltam, míg a másodikban elutasítottam, hogy azzá váljak, akivé válnom kellett volna. Az én esetemben ez a két változás egymással párhuzamosan ment végbe." Didier Eribon az Amiens-i Egyetem filozófiai, bölcsészet- és társadalomtudományi karának professzora. Tanított a Berkeley Egyetemen is. 2008-ban elnyerte a Yale Egyetem által évente odaítélt rangos Brudner-díjat. Nemzetközi szinten napjaink egyik legjelentősebb gondolkodójaként tartják számon. Ebben a könyvében felidézi gyermekkorának munkásvilágát, és beszámol arról, hogyan hagyta maga mögött ezt a világot. Elbeszélése osztályról, iskolarendszerről, identitásról, szexualitásról, politikáról és demokráciáról is szóló elmélkedés.

"Anyám biztos volt benne, hogy egy másik életet érdemel, hogy az az élet létezik valahol, elvontan, egy elképzelt világban, hogy vajmi kevés kellett volna ahhoz, hogy meglegyintse a szele, és hogy az ő élete csak egy véletlen folytán lett ilyen a valóságban." Édouard Louis (1992-) francia író. Könyveit számos nyelvre lefordították, a belőlük készült színdarabokat világszerte játsszák.

Ha egy politikusi visszaemlékezés történeti forrás, akkor ez a könyv a jelenkor, a félig vagy tán félig sem magunk mögött hagyott múlt egy története. Magyarország egy története. Sok története van Magyarországnak, de közülük biztosan ez az egyik. Ez a könyv továbbá politikuséletrajz, egyben elbeszélt politikatörténet, mégis: a benne felmerülő élethelyzetek tapasztalatai alkalmazhatók a politikán kívül is. Akár úgy is lehet tehát olvasni, mint egy vezető pozíciókat betöltő nő pályarajzát, aki történetesen a politikában vállalt szerepet. Lakner Zoltán készített életútinterjút Lendvai Ildikóval; a beszélgetést magyarázó és elemző betétek egészítik ki, így jön létre a "hibrid életrajz" műfaja.

„Fiatalember, írja le, hogy ez itt olyan szép, mint a Hűvösvölgy. És hogy hatalmas az összetartás, az emberek figyelnek egymásra, nem úgy, mint Budapesten. Mert nagyon sokan jönnek ám ide ki lakni Budapestről, mert Pest már nem olyan, mint régen… Olyan, mint egy börtön. Itt pedig szabadság van.” A könyv a hazai térbeli-társadalmi folyamatok egyik legújabb jelenségével, a külterületi zártkertek benépesülésével foglalkozik egy Budapest közelében található zártkertben végzett etnográfiai kutatás eredményein keresztül. Miért váltak népszerű lakásmobilitási célponttá egykori mezőgazdasági és szabadidős célra hasznosított zártkertek? Milyen társadalmi konfliktusokat eredményez a területek funkcióváltása? Hogyan alkalmazkodnak a kiköltöző háztartások a területek átmenetiségéből fakadó kihívásokhoz? A könyv a magyarországi zártkertek benépesülését globális térbeli-társadalmi és lakhatási folyamatok részeként tárgyalja, továbbá a hazai lakhatási folyamatok tükrében is értelmezi, és azt is bemutatja, hogy az átmeneti terek visszatérően fontos szerepet láttak el a hazai térbeli-társadalmi egyenlőtlenségek és urbanizációs folyamatok kezelésében. A Helyzet Műhely Könyvek második kötete.

Dalos György Három Berlin című könyve a második világháború után szektorokra szabdalt, majd 1961-ben a Fallal kettévágott és 1990-ben újraegyesített városról szól, amelynek fiatal turistaként előbb keleti felét ismerte meg, majd első nyugati útján eljutott a Fallal körülzárt városrészbe is. Személyes élete és írói pályája ettől kezdve újra meg újra Kelet- és Nyugat-Berlin, s a megosztott Németország körül forgott, s ugyanehhez a földrajzi térhez kapcsolódtak szellemi értékválasztásai is a romantikus szocializmustól a demokratikus ellenzékiségig. 1979 őszétől, hosszú hazai publikációs szünet után Nyugat-Berlinben jelentette meg első német nyelvű könyvét. Ugyanakkor Kelet-Berlinben szövődtek szoros kapcsolatai az NDK ellenzéki köreivel és rendszerbíráló íróival; velük együtt élte meg a Fal lebontását, majd a kilencvenes években, akkor már a berlini Magyar Ház vezetőjeként a két városrész bonyolult újraegyesülési folyamatát. A szerző önéletrajzi keretben helyezi el és dokumentálja a „három Berlin” történetét.

Ha egy történész „egyszer meg akarja fejteni, hogy mi történt velünk itt, a Kárpát-medencében az 1940 és 1990 közötti fél évszázadban (s nem volt történelmünknek ehhez hasonló sűrű korszaka), akkor elsőként Hanákot kell megfejtenie” – Varga László, Budapest Főváros Levéltárának egykori főigazgatója emlékezett így Hanák Péterre. Hanák Péter történész (1921–1997) a holokausztot ugyan túlélte, de családját elveszítette, így a szellemes, ironikus fiatalemberből hithű sztálinista lett, és szerepet vállalt a magyar történettudomány 1948 utáni szovjetizálásában, vett részt a „reakciósként” megbélyegzett történészkollégái félreállításában – hogy aztán illúzióiból kiábrándulva az államszocialista rendszer kritikusa legyen. Miután ’56-os megnyilvánulásai miatt 1957-ben eltávolították az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, Hanák az MTA Történettudományi Intézetének munkatársaként, majd osztályvezetőjeként (1964–1990), a dualizmus korának kutatójaként kulcsszerepet játszott az 1867-es kiegyezés pozitív újraértékelésében, továbbá a „szellemi vasfüggöny” egyik 1960-as évekbeli átvágójaként a magyar történetírás nyugatosításában, modernizációjában. Egyike volt azoknak, akik problémaérzékenységükkel, nemzetközi tájékozottságukkal, kapcsolatrendszerükkel és nyugati megbecsültségükkel kiemelkedtek a Kádár-kori történész nemzedékből, a rendszerváltás után pedig ő vállalta a Közép-európai Egyetem (CEU) Történelem Tanszékének megszervezését. Csunderlik Péter kutató történészként a Hanák-hagyaték, levéltári és nyomtatott források, valamint a pályatársakkal készített interjúk alapján rajzolja meg Hanák Péter pályaképét, aki egyik hőséhez, Jászi Oszkárhoz hasonlóan „dunai patrióta” volt, aki Közép-Európa történetének kérdéseire akart választ adni, hogy megértse a saját sorsát.

Mi is volt a fehér terror? Ösztönös válasz a vörös terrora, a Tanácsköztársaság alatt elkövetett állami erőszakra, vagy jóval több annál? Kik voltak a fehérgárdisták és mit akartak? Hogyan szerveződtek, és mi volt a céljuk és szerepük a tiszti különítményeknek és a szabadcsapatoknak az első világháború utáni eseményekben és magyar politikai életben? Milyen szerepet játszott Horthy és a magyar katonai és politikai elit az állami és félállami erőszakban? Mikor, hol, hogyan, miért és ki ellen követték el a vörös- és fehérgárdisták borzalmas tetteiket? Honnan, mely régiókból és társadalmi csoportokból szedte a vörös- és fehérterror az áldozatait? Volt, és ha igen, hol húzódott a határ a politikai erőszak és a közönséges bűntett között? Voltak e pogromok a háború utáni Magyarországon? Alulról jött-e, vagy felülről gerjesztették az erőszakos antiszemitizmust? Milyen volt a kapcsolat a rend és rendellenesség, a rend őrei és annak megbontói, a törvény és az erőszak, a zsidóellenes numerus clausus törvény és a diáklázadások között? Mi történt a lányokkal és asszonyokkal a börtönökben, az internálótáborokban és a pogrom által sújtott településeken? Hogyan emlékezzünk - bűnözőknek tekintsük, vagy hősként tiszteljük a tiszti különítmények és szabadcsapatok tagjait és vezéreit? Van tanulság, vagy egyszerűen csak felejtsük el, seperjük a szőnyeg alá a nekünk nem tetsző múltat?

A Modern Monetáris Elmélet (MMT) lényege, hogy a kormányzati megszorítások mindig és mindenhol feleslegesek és károsak. Az állam - a háztartásokkal ellentétben - kibocsáthat saját pénzt, ezért soha nem tud kifogyni abból a kiadásai finanszírozására. Saját valutájában nem mehet csődbe, ezért az államadósság messze nem olyan veszélyes, mint a magánadósság, amely az igazi kockázatot jelenti a gazdaságban. Az állami kiadások valódi korlátja az infláció, ezt kell menedzselni, ennek pedig megvannak a gazdaságpolitikai eszközei. Válságok esetén az állami költségvetési deficit nemhogy nem veszélyes, hanem kifejezetten ez menti meg a magángazdaságot. A deficittől való rettegés tehát mítosz, ráadásul káros mítosz. Arra használják a nyomásgyakorlók, hogy ne kelljen megfinanszírozni olyan fontos dolgokat, mint a társadalmi igazságosság vagy az átmenet a zöld gazdaságba. Ezek megvalósításához nem kell megvárni, amíg a gazdagok hajlandóak lesznek adót fizetni. A közösségnek ugyanis van saját pénze, és Margaret Thatcher hírhedt mondásával ellentétben az állam nem mások és nem az adófizetők pénzéből működik. Csak annyi kell, hogy ezt minél többen megértsük. Stephanie Kelton professzor a New School for Social Research kutatója. A Demokrata Párt szenátusi vezető közgazdásza volt, majd Bernie Sanders elnökjelölti kampányában gazdasági főtanácsadó. 2020-as sikerkönyve, a Deficitmítosz komoly vitát generált az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. (Pogátsa Zoltán)

A profitráta létezése a tőke-munka viszony, általánosabb megközelítésben a termelési, társadalmi viszonyok visszatükröződése. Kötetemben azt mutatom be, hogy ezek a történelmileg változó viszonyok és az általuk szimbolizált, egymástól eltérő „objektív” struktúrák hogyan tükröződnek a társadalmak lelki folyamataiban – és a különböző lelki konstrukciók hogyan hatnak vissza az őket szülő struktúrákra. A könyvben szó lesz a mai magyar állapotokról, ezen belül a Fidesz újabb elsöprő győzelméről, a globális koronaválságról, az orosz–ukrán háborúról, szocializmusról, kapitalizmusról és az értelmiség, ezen belül a tágabban értelmezett baloldal lehetőségeiről, feladatairól. És arról, hogy minden tekintetben és minden szinten válaszúthoz érkeztünk. (Szalai Erzsébet)

Amikor Émile Durkheim, a szociológia egyik alapító atyamestere a társadalomtudományok alapvető feladatának a társadalmi tények vizsgálatát tekintette, akkor ő a „társadalmit” mint az egyes embereken felüli, rajtuk kívüli „dolgokként” értelmezte. Ő és nyomában a szociológusok túlnyomó többsége ilyen, az egyes embereken felüli-kívüli „dolognak” értelmezi a társadalmat, a tagjait összekapcsoló normákat és a közöttük lévő viszonyokat, struktúrákat, a társadalom szerveződésének és működésének sajátosságait. E hagyományban elsikkadt az, hogy a társadalmakat nem intézmények és sémák működtetik, hanem a sémákat és normákat kiismerő, azokhoz így vagy úgy alkalmazkodó, a maguk belátása szerint döntéseket hozó emberek. A „valakik”, akik relevánsak, jelentősek, a saját személyiségükre, erkölcsi érzékükre formálják a sémákat, a maguk módján „belakják” a számukra adódó társadalmi helyeket. Ennek a társadalmi jelentőséggel bíró valakiségnek az elméleti tartalmát, társadalmi környezetét és relevanciáját fejtem ki könyvem első felében. A szokásostól eltérő, a valakiket és a valakiséget középpontba helyező nézőpontomból számos, akár kánonná emelt társadalomtudományi nézet, fogalom és koncepció a szokásostól eltérő értelmet nyer. Könyvem további részében a korábbiakban kifejtett nézőpontból ismertetem és értelmezem az elmúlt évtizedek máig tartó válságait. A közelmúlt és napjaink társadalomtudományi eredményeire alapozva azt fejtem ki, hogy e komplex válság egyszerre az emberi cselekvéseket keretbe foglaló és koordináló „vallás”, no meg az e kereteket korrigálni, megújítani képes, ehhez kellő önbizalommal és önbecsüléssel is rendelkező valakik, a valakiség válsága is. Hogy a válságok sorának nemcsak következménye, hanem oka az, hogy az emberek elveszítik saját és egymás jelentőségébe vetett bizalmukat, megbecsülésüket – ezzel együtt vagányságukat, változtatni merő bátorságukat. Hogy miközben egy jó társadalomban mindenki egyéniséggel és jelentőséggel bíró „valaki” a maga helyén és módján, aközben az emberek a saját arcuk és jelentőségük elveszítését élik meg. Ez a folyamat sérülékenyebbé, a válságokkal szemben védtelenné teszi a koordináció kereteit, a vallást is, ugyanakkor frusztrált birkanéppé silányítja az egyéniségeket, a valakiket. No meg hogy ezen ha valaki, akkor csak mi magunk tudunk változtatni: azzal, ha jobban felismerjük és elismerjük a magunk és mások társadalmi jelentőségét, relevanciáját – a „valakiségünket”. (Krémer Balázs)

Hogyan olvassunk naplót, önéletrajzot és más típusú személyes történeti forrást? Ez a fő kérdése ennek a kötetnek, amelynek kettős célja van. Egyrészt konkrét szövegek alapján általános szempontokat, útmutatót kínál a személyes történeti források értelmezéséhez. Másrészt néhány esettanulmány során igen részletesen bemutatja e szempontok használhatóságát, miközben adott szöveg filológiai vizsgálatát is elvégzi. Ami a vizsgálati kérdéseket illeti, a következőkre kell gondolni: Miként lehet a szerző saját korában keletkezett regényeit személyes forrásként értelmezni? Miként deríthető ki a szerző szándéka és miért hasznos követni: hogyan változott a szerzői elbeszélés például különféle naplóverziók során, levelek és regények, emlékbeszédek és önéletrajz között? Mennyiben formálták ezeket az elbeszéléseket a műfaji szabályok és a közönség normái? Találhatók-e nem-specifikus különbségek a személyes forrásokkal való foglalkozás során? Milyen módon működik a történészek (az olvasók) által használt „értelmezési keret” a naplók, önéletrajzok olvasásakor? Mennyiben határozzák meg a személyes források használatát a történetírás egyes részterületein zajló változások? A kötetben mindezek mellett hangsúlyos a tapasztalat történetének témája, hiszen fontos kérdés: a személyes történeti forrásokból vajon megismerhető-e valakinek a múltbeli, megélt tapasztalata – és ha igen (vagy nem), miként válik történelmi tapasztalattá? A személyes történeti forrásokról és tapasztalatról szóló kötet az 1848 és 1948 közötti Magyarország történetéről tudósító naplók, önéletrajzok, másféle visszaemlékezések, levelek és regények elemzésére épít, példái innen valók.

A könyv a két világháború között a Szovjetunióban élt magyar emigráció nőszempontú vizsgálatát vállalta fel, nem azért, mintha létezne külön férfi és külön női emigráció, hiszen nemre való tekintet nélkül mindannyian ugyanabban a Szovjetunióban éltek, de a nők emigrációs életeseményei, tapasztalatai, látásmódja és egyáltalán a helyzete számos dologban különbözött férfitársaikétól. A szerző elemzi a nők emigrációját leginkább motiváló tényezőket: az 1918/1919-es forradalmi aktivitás többük számára brutális következményeit, a kommunista eszme iránti elkötelezettséget, a kilátástalan élethelyzeteket és a családok egyben tartásának szándékát. Az emigrációt választó nők a várható nehézségek ellenére is éltek a számukra felkínált lehetőséggel, bizakodtak a jövőben, és egy új, a korábbinál sokkal jobb életet reméltek. Hogy ez mennyire volt a megfelelő döntés, az csak később derült ki. A kötet tartalmaz egy esettanulmányt is, az Arvale lányok történetét. A hat lánytestvér jellegzetes típusai azoknak a 19. század végén, 20. század elején született középosztálybeli lányoknak, akik modern nőknek tartották magukat, és úgy is próbáltak élni. Felnőtté válásuk és politikai szocializációjuk a nagy háború és a forradalmak rendkívül intenzív időszakához köthető. Mindannyian csatlakoztak a kommunista mozgalomhoz, közülük négyen kerültek ki a Szovjetunióba politikai emigránsként. Megszenvedték a sztálini terrort, és jóllehet mindannyiuknak sikerült visszatérniük Magyarországra, de csak nagy személyes veszteségek árán. A könyv igyekszik bemutatni a magyar nők szovjetunióbeli életének körülményeit és a szovjet típusú nővé válás folyamatát, nem feledve azt, hogy mindez nagyban függött a szovjet gazdasági és társadalmi helyzet változásaitól. Foglalkozik a sztálini törvénysértések és a nagy honvédő háború következményeivel, felhasználva e nők személyes börtön, láger- és háborús tapasztalatait, külön fejezetben tárgyalva a háború utáni hazatérés nehézségeit és buktatóit.

Mikor kezdődött a második világháború? Öngyűlölő zsidó volt Hitler? Meg lehetett tagadni a katonáskodást? Miért üzent hadat Magyarország az Egyesült Államoknak? Hogyan üzent a front? Volt etnikai tisztogatás Észak-Erdélyben? Hol vadászott medvére Horthy a háború alatt? A béke szigete volt Magyarország 1944-ig? Miért nem állt ellen Magyarország a német megszállásnak? Ki és mit tud(hat)ott a holokausztról Magyarországon? Vetítettek amerikai filmet a magyar mozikban a háború alatt? Volt zsidó ellenállás? „Az oroszok már a spájzban vannak”? Voltak Magyarországon partizánok? Őrült volt Szálasi? Működött gázkamra Magyarországon? Felszabadítás vagy megszállás? Hány magyar áldozata volt a háborúnak? Kötetünkbe mintegy száz kérdésre válaszolva gyűjtöttük össze, amit Magyarország második világháborús szerepvállalásáról tudni érdemes. A válaszokból megismerhető a magyar revízió, a legfontosabb politikai és hadiesemények, a magyar honvédség részvétele, a hátország és a front mindennapjai, a holokauszt, a háborút kísérő erőszak, Magyarország német és szovjet megszállása, a világháborús vereség okai és következményei. Arra törekedtünk, hogy a témával kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésekre szakszerű, közérthető és rövid választ adjunk. Számos tévhitet megcáfolunk, és igyekszünk a leegyszerűsítő, illetve egyoldalú értelmezések helyett hűen és a szélesebb összefüggésekbe ágyazva bemutatni Magyarország történetének egyik legtragikusabb fejezetét.