Napvilág

"Magyarország a csodálatos színészek szülőföldje és hazája" - vallja LÉNER PÉTER (1936) rendező, a nyíregyházi, majd a József Attila Színház igazgatója, akit már gyerekkorában elvarázsolt, megérintett a színészek világa, vágyott arra, hogy a közelükbe kerüljön, hogy megértse, kik ők. Ez a kíváncsiság, empátia és szeretet máig tart, és ebből a szenvedélyből születettek sorban színházi tárgyú írásai. A szerző hatodik könyvében három csodálatos színésznővel - HALÁSZ JUDITTAL, ESZTERGÁLYOS CECÍLIÁVAL és GALAMBOS ERZSIVEL - beszélgetve arra a titokra próbál fényt deríteni, "mi az, ami rajtunk múlik? Mi az életben, a pályánkon maradás titka, receptje? Egyáltalán van ilyen?" A három művésznőt faggatva azt a fél évszázadot is szeretné megérteni, amit együtt éltek meg a magyar színházi és közéletben. GAJDÓ TAMÁS (1964) színháztörténész írása a magyar színház történetének távlatában tesz izgalmas kiegészítéseket a titkok megfejtéséhez: miféle megpróbáltatások sújtották a 19. század óta a színésznőket, milyen előítéletekkel találkoztak a színészi pályára vágyó fiatal leányok, hogyan alakult a sztárkultusz, miként változott a közízlés, és ennek következtében az elvárások a színésznőkkel szemben? Vajon mennyire fontos a sajtó szerepe és ez hogyan változott meg a digitális világban, miközben a színház és a csodálatos színészek világa örök és titokzatos maradt. "Megjelentek előttem a képek, a jelenetek. Átadtam magam Halász Jutka dalos, lovas emlékeinek, színházi gondolatainak, Péter kikerülhetetlen kérdéseinek, és belemerültem az olvasásba. Megszűnt körülöttem a világ. Csak olvastam, csak olvastam... és nem tudtam abbahagyni. Kedves olvasó, ha szereted a SZÍNHÁZAT, ezt a könyvet te sem tudod majd letenni." (Bodrogi Gyula)

A menedéklevél (védelmet nyújtó levél) az elmúlt századokban többféle formában volt ismert. Ilyet állítottak ki a földesúri birtokokon menedéket kapott zsidó csoportoknak, családoknak; a jogokat és kötelességeket írásban rögzítették. Menlevélnek a kormányhatalom által kibocsátott iratot nevezték, amely megegyezés után városok, várak, más objektumok átadása esetén a legyőzött, megadást tanúsító védőknek (csapatnak, seregrésznek stb.) bántatlanságot garantált. A 20. század derekán, a háborús üldöztetés idején a védlevél (Schutz-Pass) Budapesten ismét használatba került. Kibocsátói sokezer életet mentettek meg. A megrázó történetet könyvünk rögzíti. A kötet sorra veszi a Budapesten és Magyarországon elérhető menekítési módokat, a mentés főszereplőit, a sokszor életveszélyes módszereket. A szöveget fotódokumentáció egészíti ki.

Polányi művének központi témái a piacgazdaság kialakulásának nyomon követése, illetve a piacgazdaság kritikája. A szerző meggyőzően bizonyítja, hogy noha a piac intézményét már a kései kőkorszaktól kezdve jól ismerték, egészen a XIX. századig mellékes volt a szerepe az emberi társadalmak gazdasági életében; a cseréből szerzett nyereség és haszon nem volt központi eleme a gazdaságnak. A társadalom ellenőrzést gyakorolt a gazdaság felett, utóbbi nem uralkodhatott el az előbbin. A nagy átalakulás a XIX. század első felében következett be, amikor a piacgazdaság kialakulásával a gazdaság kikerült a társadalom ellenőrzése alól: a javak termelésének és elosztásának rendjét egyre inkább a piac önszabályozó mechanizmusaira bízták. Ehhez azonban mind a természetnek, mind pedig az embernek (fiktív) árucikké kellett válnia, ami katasztrofális következményekkel járt mindkettőre nézve. Polányi Károly még nemigen sejthette, hogy az általa már-már temetett piacgazdaság a második világháború után új erőre kap, és napjainkban még inkább virágozni fog, mint korábbi fénykorában, az első világháborút megelőző évtizedekben. A piac uralmának szörnyű ökológiai és társadalmi következményei közismertek. Ez teszi Polányi Károly könyvét napjainkban is kínosan aktuálissá.

'Nem az a kérdés, hogy mit kezdünk magunkkal, hanem az, hogy mit kezdünk azzal, amivé mások tettek bennünket.' Rövidesen ez lett az életem egyik jelmondata: a magam által magamon elvégzendő munka alapelve. Ez a mondat azonban kettős jelentésre tett szert az életemben, mégpedig egymással ellentétes jelentésekre a szexualitásban és a társas érintkezésben: az első esetben ez a valóságom magamévá tételét és visszakövetelését jelentette, míg a másodikban a kiszakadást abból a társadalmi közegből, amelybe beleszülettem. Úgy is fogalmazhatnék: az első esetben azzá váltam, aki voltam, míg a másodikban elutasítottam, hogy azzá váljak, akivé válnom kellett volna. Az én esetemben ez a két változás egymással párhuzamosan ment végbe." Didier Eribon az Amiens-i Egyetem filozófiai, bölcsészet- és társadalomtudományi karának professzora. Tanított a Berkeley Egyetemen is. 2008-ban elnyerte a Yale Egyetem által évente odaítélt rangos Brudner-díjat. Nemzetközi szinten napjaink egyik legjelentősebb gondolkodójaként tartják számon. Ebben a könyvében felidézi gyermekkorának munkásvilágát, és beszámol arról, hogyan hagyta maga mögött ezt a világot. Elbeszélése osztályról, iskolarendszerről, identitásról, szexualitásról, politikáról és demokráciáról is szóló elmélkedés.

"Anyám biztos volt benne, hogy egy másik életet érdemel, hogy az az élet létezik valahol, elvontan, egy elképzelt világban, hogy vajmi kevés kellett volna ahhoz, hogy meglegyintse a szele, és hogy az ő élete csak egy véletlen folytán lett ilyen a valóságban." Édouard Louis (1992-) francia író. Könyveit számos nyelvre lefordították, a belőlük készült színdarabokat világszerte játsszák.

Ha egy politikusi visszaemlékezés történeti forrás, akkor ez a könyv a jelenkor, a félig vagy tán félig sem magunk mögött hagyott múlt egy története. Magyarország egy története. Sok története van Magyarországnak, de közülük biztosan ez az egyik. Ez a könyv továbbá politikuséletrajz, egyben elbeszélt politikatörténet, mégis: a benne felmerülő élethelyzetek tapasztalatai alkalmazhatók a politikán kívül is. Akár úgy is lehet tehát olvasni, mint egy vezető pozíciókat betöltő nő pályarajzát, aki történetesen a politikában vállalt szerepet. Lakner Zoltán készített életútinterjút Lendvai Ildikóval; a beszélgetést magyarázó és elemző betétek egészítik ki, így jön létre a "hibrid életrajz" műfaja.

Ha egy történész „egyszer meg akarja fejteni, hogy mi történt velünk itt, a Kárpát-medencében az 1940 és 1990 közötti fél évszázadban (s nem volt történelmünknek ehhez hasonló sűrű korszaka), akkor elsőként Hanákot kell megfejtenie” – Varga László, Budapest Főváros Levéltárának egykori főigazgatója emlékezett így Hanák Péterre. Hanák Péter történész (1921–1997) a holokausztot ugyan túlélte, de családját elveszítette, így a szellemes, ironikus fiatalemberből hithű sztálinista lett, és szerepet vállalt a magyar történettudomány 1948 utáni szovjetizálásában, vett részt a „reakciósként” megbélyegzett történészkollégái félreállításában – hogy aztán illúzióiból kiábrándulva az államszocialista rendszer kritikusa legyen. Miután ’56-os megnyilvánulásai miatt 1957-ben eltávolították az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, Hanák az MTA Történettudományi Intézetének munkatársaként, majd osztályvezetőjeként (1964–1990), a dualizmus korának kutatójaként kulcsszerepet játszott az 1867-es kiegyezés pozitív újraértékelésében, továbbá a „szellemi vasfüggöny” egyik 1960-as évekbeli átvágójaként a magyar történetírás nyugatosításában, modernizációjában. Egyike volt azoknak, akik problémaérzékenységükkel, nemzetközi tájékozottságukkal, kapcsolatrendszerükkel és nyugati megbecsültségükkel kiemelkedtek a Kádár-kori történész nemzedékből, a rendszerváltás után pedig ő vállalta a Közép-európai Egyetem (CEU) Történelem Tanszékének megszervezését. Csunderlik Péter kutató történészként a Hanák-hagyaték, levéltári és nyomtatott források, valamint a pályatársakkal készített interjúk alapján rajzolja meg Hanák Péter pályaképét, aki egyik hőséhez, Jászi Oszkárhoz hasonlóan „dunai patrióta” volt, aki Közép-Európa történetének kérdéseire akart választ adni, hogy megértse a saját sorsát.

„Fiatalember, írja le, hogy ez itt olyan szép, mint a Hűvösvölgy. És hogy hatalmas az összetartás, az emberek figyelnek egymásra, nem úgy, mint Budapesten. Mert nagyon sokan jönnek ám ide ki lakni Budapestről, mert Pest már nem olyan, mint régen… Olyan, mint egy börtön. Itt pedig szabadság van.” A könyv a hazai térbeli-társadalmi folyamatok egyik legújabb jelenségével, a külterületi zártkertek benépesülésével foglalkozik egy Budapest közelében található zártkertben végzett etnográfiai kutatás eredményein keresztül. Miért váltak népszerű lakásmobilitási célponttá egykori mezőgazdasági és szabadidős célra hasznosított zártkertek? Milyen társadalmi konfliktusokat eredményez a területek funkcióváltása? Hogyan alkalmazkodnak a kiköltöző háztartások a területek átmenetiségéből fakadó kihívásokhoz? A könyv a magyarországi zártkertek benépesülését globális térbeli-társadalmi és lakhatási folyamatok részeként tárgyalja, továbbá a hazai lakhatási folyamatok tükrében is értelmezi, és azt is bemutatja, hogy az átmeneti terek visszatérően fontos szerepet láttak el a hazai térbeli-társadalmi egyenlőtlenségek és urbanizációs folyamatok kezelésében. A Helyzet Műhely Könyvek második kötete.

Dalos György Három Berlin című könyve a második világháború után szektorokra szabdalt, majd 1961-ben a Fallal kettévágott és 1990-ben újraegyesített városról szól, amelynek fiatal turistaként előbb keleti felét ismerte meg, majd első nyugati útján eljutott a Fallal körülzárt városrészbe is. Személyes élete és írói pályája ettől kezdve újra meg újra Kelet- és Nyugat-Berlin, s a megosztott Németország körül forgott, s ugyanehhez a földrajzi térhez kapcsolódtak szellemi értékválasztásai is a romantikus szocializmustól a demokratikus ellenzékiségig. 1979 őszétől, hosszú hazai publikációs szünet után Nyugat-Berlinben jelentette meg első német nyelvű könyvét. Ugyanakkor Kelet-Berlinben szövődtek szoros kapcsolatai az NDK ellenzéki köreivel és rendszerbíráló íróival; velük együtt élte meg a Fal lebontását, majd a kilencvenes években, akkor már a berlini Magyar Ház vezetőjeként a két városrész bonyolult újraegyesülési folyamatát. A szerző önéletrajzi keretben helyezi el és dokumentálja a „három Berlin” történetét.

Mi is volt a fehér terror? Ösztönös válasz a vörös terrora, a Tanácsköztársaság alatt elkövetett állami erőszakra, vagy jóval több annál? Kik voltak a fehérgárdisták és mit akartak? Hogyan szerveződtek, és mi volt a céljuk és szerepük a tiszti különítményeknek és a szabadcsapatoknak az első világháború utáni eseményekben és magyar politikai életben? Milyen szerepet játszott Horthy és a magyar katonai és politikai elit az állami és félállami erőszakban? Mikor, hol, hogyan, miért és ki ellen követték el a vörös- és fehérgárdisták borzalmas tetteiket? Honnan, mely régiókból és társadalmi csoportokból szedte a vörös- és fehérterror az áldozatait? Volt, és ha igen, hol húzódott a határ a politikai erőszak és a közönséges bűntett között? Voltak e pogromok a háború utáni Magyarországon? Alulról jött-e, vagy felülről gerjesztették az erőszakos antiszemitizmust? Milyen volt a kapcsolat a rend és rendellenesség, a rend őrei és annak megbontói, a törvény és az erőszak, a zsidóellenes numerus clausus törvény és a diáklázadások között? Mi történt a lányokkal és asszonyokkal a börtönökben, az internálótáborokban és a pogrom által sújtott településeken? Hogyan emlékezzünk - bűnözőknek tekintsük, vagy hősként tiszteljük a tiszti különítmények és szabadcsapatok tagjait és vezéreit? Van tanulság, vagy egyszerűen csak felejtsük el, seperjük a szőnyeg alá a nekünk nem tetsző múltat?

A Modern Monetáris Elmélet (MMT) lényege, hogy a kormányzati megszorítások mindig és mindenhol feleslegesek és károsak. Az állam - a háztartásokkal ellentétben - kibocsáthat saját pénzt, ezért soha nem tud kifogyni abból a kiadásai finanszírozására. Saját valutájában nem mehet csődbe, ezért az államadósság messze nem olyan veszélyes, mint a magánadósság, amely az igazi kockázatot jelenti a gazdaságban. Az állami kiadások valódi korlátja az infláció, ezt kell menedzselni, ennek pedig megvannak a gazdaságpolitikai eszközei. Válságok esetén az állami költségvetési deficit nemhogy nem veszélyes, hanem kifejezetten ez menti meg a magángazdaságot. A deficittől való rettegés tehát mítosz, ráadásul káros mítosz. Arra használják a nyomásgyakorlók, hogy ne kelljen megfinanszírozni olyan fontos dolgokat, mint a társadalmi igazságosság vagy az átmenet a zöld gazdaságba. Ezek megvalósításához nem kell megvárni, amíg a gazdagok hajlandóak lesznek adót fizetni. A közösségnek ugyanis van saját pénze, és Margaret Thatcher hírhedt mondásával ellentétben az állam nem mások és nem az adófizetők pénzéből működik. Csak annyi kell, hogy ezt minél többen megértsük. Stephanie Kelton professzor a New School for Social Research kutatója. A Demokrata Párt szenátusi vezető közgazdásza volt, majd Bernie Sanders elnökjelölti kampányában gazdasági főtanácsadó. 2020-as sikerkönyve, a Deficitmítosz komoly vitát generált az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. (Pogátsa Zoltán)

Az 1945-ben bemutatott második világháborús film, az Amerikai sas és az 1989. december 28-án mozikba kerülő sci-fi-horror, a Támadók a Marsról között a magyar közönség közel hétszázötven amerikai filmet láthatott a hazai mozikban. Ezek hozzávetőleg kétharmadát 1948 ősze és 1988 között, olyan évtizedekben, amikor a szocialista kultúrpolitika elvei szerint működő filmimport és -forgalmazás állami monopólium volt, a bejövő filmeket pedig ideológiai és minőségi szempontok alapján cenzúrázták. Vagyis Hollywood még e szigorú kontroll mellett is jelentős szerephez jutott idehaza. A kötet a fent említett két végpont között kíséri figyelemmel az amerikai film magyarországi jelenlétét és az azt övező kultúrpolitikai vitákat: a teljes elzárkózás sztálini éveitől kezdve a hruscsovi olvadás óvatos hidegháborús párbeszédén és nyitásán át az enyhe, majd mind határozottabban felszínre jutó kommercializáció évtizedéig. A vasfüggöny – vagy „nejlonfüggöny” – ellenére az amerikai film a szovjet blokk Magyarországának egyik legjelentősebb élménygyártójává és az ott élők mindennapjainak szerves részévé vált, így a gondolkodásra gyakorolt hatása sem volt elhanyagolható.

Ha elhaladunk az Anker közben a második szám kapualja előtt, ma már nyomát sem találjuk annak, hogy 1910 és 1919 között itt működött a híres-hírhedt ateista-materialista diákegyesület, a Galilei Kör. 1990-ben kalapáccsal verték le a Galilei Kör Anker közi emléktábláját – ma már csak az egykori második emeleti klubhelyiséget jelző, belső emléktábla látható. Mindez szokatlan indulat egy diákegyesülettel kapcsolatban. Miért? 1919 után a radikális szabadkőműves páholyok támogatását élvező diákegyesületre elsősorban a Tanácsköztársaság funkcionáriusainak „keltetőjeként” emlékeztek, és bár a Galilei Körből valóban kikerültek kommunista népbiztosok, népbiztos-helyettesek és népbiztossági funkcionáriusok, de a diákegyesület 1908-as alapításakor hangsúlyozottan apolitikus, szabadgondolkodó, az önképzésre és a tudományra felesküdő társaságként indult útjára, amely az oktatás világiasodásáért és korszerűsítéséért állt ki. Ady Endre a „Láznak ifjú serege” címmel illette a galileistákat, versek sorát dedikálta a Galilei Körhöz, Jászi Oszkár pedig abban bízott, hogy ők vezethetik át Magyarországot a „Balkánból Nyugat-Európába”. Csunderlik Péter levéltári anyagokra, kiadott és kiadatlan visszaemlékezésekre, a Galilei Kör kiadványaira és a korabeli sajtóanyagra építve mutatja be a nemzetközi hírű tudósok sorát adó, mégis démonizált szabadgondolkodó diákegyesület történetét.

 A HELYZET MŰHELY KÖNYVEK első kötete. A könyv a magyar rendszerváltás örökségét értelmezi újra a világtörténelmi folyamatok részeként. Célja, hogy visszahelyezze a gazdasági és politikai eseményeket a globális és történeti összefüggések közé, vagyis megmutassa, hogy a hazai események a világrendszer fejlődésének szerves részeként alakultak, de egyben formálták is a világtörténelmi folyamatokat. A globális elemzés a hosszú huszadik századot jellemző monopoltőkés hegemónia keletkezésével, nemzetköziesedésével, majd válságával kezdődik. Ennek a folyamatnak a körülményei határozták meg a háború utáni világgazdasági integrációt, és azon keresztül az államszocialista kelet-európai országok visszailleszkedését a nemzetközi munkamegosztásba. Ennek keretében alakult ki Magyarországon az 1960-as évekre jellemző „hídmodell”, ami a külkereskedelmi szakosodás mellett a kádári kompromisszum belső társadalmi egyensúlyára épült. A rendszerváltáskori tulajdonreform körülményeit e hídmodell válsága határozta meg: míg a privatizációval a külföldi és belföldi tulajdonosi csoportoknak e válság során kialakuló viszonya intézményesült, a 2008-as világgazdasági válság olyan új helyzetet teremtett, amiben ez a viszony a külső integráció feltételeinek megváltozásával együtt tudott átalakulni. A 2010 utáni nemzeti tőkére alapozott rezsim saját hegemóniaépítésére tudja használni a tőkeképződést, ennek érdekében az állam egy új kiegyezést alakított ki a domináns német ipari tőke és a magyar nemzeti tőkésosztály között. Míg az előbbit az exportágazatokban, az utóbbit a belföldi szolgáltató szektorokban tőkésítette fel. A geopolitikai változásoknak köszönhetően a bővülő kínai és orosz tőkebefektetéseket is a hegemóniaépítésre használja. Azonban mint azt a könyv megmutatja, ez az átalakulás sem oldja fel a félperifériás függő fejlődést jellemző dilemmát a tőkéhez, fejlett technológiához és piacokhoz való hozzáférés és a tulajdon megtartása között.

A zöld, környezetvédő civil aktivizmus új fejezetét jelenti a kortárs klímamozgalom, amelynek legfontosabb eseményeit 2018-tól a középiskolai tanulók által szervezett pénteki iskolai sztrájkok jelentik. A résztvevők tanulási kötelezettségüket azért tagadják meg, hogy tiltakozzanak a klímaválságra adott elégtelen politikai reakciókkal szemben. A klímamozgalom egyik kezdeményezője annak ikonikus alakja, a korábban magányosan tüntető Greta Thunberg. Magyarországon már 2018-ban megalakult a Fridays For Future csoport, majd tüntetések szervezésével csatlakoztak a nemzetközi tiltakozási kampányokhoz. A klímamozgalom lényeges újdonsága volt, hogy nem egy helyi környezetszennyezéshez vagy beruházáshoz kapcsolódik, hanem az éghajlatváltozás általános, mindenki által érzékelhető következményeivel foglalkozik. Az üggyel kapcsolatban egyszerre volt megfigyelhető a tudatos fogyasztáson és utcai tiltakozáson keresztül megvalósuló politikai részvétel. Kötetünkben fiatal és tapasztalt társadalomtudósok vizsgálják meg a klímatüntetők szociológiai hátterét, továbbá az éghajlatváltozással, a klímamozgalommal kapcsolatos politikai reakciókat, attitűdöket.

A profitráta létezése a tőke-munka viszony, általánosabb megközelítésben a termelési, társadalmi viszonyok visszatükröződése. Kötetemben azt mutatom be, hogy ezek a történelmileg változó viszonyok és az általuk szimbolizált, egymástól eltérő „objektív” struktúrák hogyan tükröződnek a társadalmak lelki folyamataiban – és a különböző lelki konstrukciók hogyan hatnak vissza az őket szülő struktúrákra. A könyvben szó lesz a mai magyar állapotokról, ezen belül a Fidesz újabb elsöprő győzelméről, a globális koronaválságról, az orosz–ukrán háborúról, szocializmusról, kapitalizmusról és az értelmiség, ezen belül a tágabban értelmezett baloldal lehetőségeiről, feladatairól. És arról, hogy minden tekintetben és minden szinten válaszúthoz érkeztünk. (Szalai Erzsébet)