Napvilág strana 8 z 11

A kötet azt a kérdést boncolgatja, hogy milyen is lesz ez a populista demokrácia: realista vagy valamilyen utópiát követ. Most éljük át azokat a perceket, amikor még van lehetőségünk annak eldöntésére, hogy milyen is legyen a 21. század demokráciája. A meghaladottnak vagy egyenesen halottnak hitt jobb- és baloldali megosztottság tért most vissza, csak a demokrácia megvalósítása helyett immáron a populista demokráciáért folyik a verseny. Véget ért a liberális demokrácia és neoliberális világrend és a „történelem vége” elgondolás korábban korlátlannak, megdönthetetlennek tartott hegemóniája, és tanúi lehetünk a demokrácia újrarendeződésének, amely egy globális, a demokrácia természetéért folytatott hegemóniaharc képét ölti. A jobboldali nacionalista populizmus azt ígéri, hogy fellép a globális nagytőke ellen, és ennek érdekében nemzeti védőernyőt akar mozgósítani. A valóság azonban az, hogy a jobboldali nacionalista populizmus kíván a globalizált kapitalizmus új hegemón ideológiájává válni, és ennek érdekében mind a neoliberalizmust, mind a baloldalt alárendelt helyzetbe kívánja hozni. Ebben a könyvben a szerző – a baloldali társadalomelmélet eszköztárát felhasználva – amellett érvel, hogy ezekkel szemben a baloldal saját internacionalista és antikapitalista gyökereinek újragondolásával védekezhet.

A női kommunikáció kultúrtörténete a történetírás viszonylag új tématerülete. Első megközelítésben beletartozik a nőknek szóló, a nőiességet és a férfi–nő viszonyt formáló, valamint a nők részvételével zajló kommunikáció is, legyen az társadalmi, családi vagy például szervezeti kommunikáció. A kötet tanulmányai ennek a nagy területnek néhány aspektusát villantják fel, elsősorban kora újkori és modern kori jelenségek bemutatásán keresztül. Olyan témákról szólnak, mint a női levelezés, a női kommunikáció a nemesi családokban, a női művelődés és kommunikáció egymásra hatása, a nőiesség és hazafiasság jelentésének változása és viszonya, egy női csoport megszervezésére létrehozott sajtótermék működése, a nőket megcélzó és egyúttal a nőiességet újradefiniálni próbáló propaganda, egyes női alkotók (filozófusok, költők, újságírók, esszéisták) tevékenysége, a nők médiafogyasztása, a társadalmi nemi norma közvetítése a személyközi kommunikációban és a nőkkel kapcsolatos kutatások során. A tanulmányok szerzői a Bécsi Egyetem, a Szlovák Tudományos Akadémia, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nőtörténeti Kutatóközpontjának munkatársai.   

 A HELYZET MŰHELY KÖNYVEK első kötete. A könyv a magyar rendszerváltás örökségét értelmezi újra a világtörténelmi folyamatok részeként. Célja, hogy visszahelyezze a gazdasági és politikai eseményeket a globális és történeti összefüggések közé, vagyis megmutassa, hogy a hazai események a világrendszer fejlődésének szerves részeként alakultak, de egyben formálták is a világtörténelmi folyamatokat. A globális elemzés a hosszú huszadik századot jellemző monopoltőkés hegemónia keletkezésével, nemzetköziesedésével, majd válságával kezdődik. Ennek a folyamatnak a körülményei határozták meg a háború utáni világgazdasági integrációt, és azon keresztül az államszocialista kelet-európai országok visszailleszkedését a nemzetközi munkamegosztásba. Ennek keretében alakult ki Magyarországon az 1960-as évekre jellemző „hídmodell”, ami a külkereskedelmi szakosodás mellett a kádári kompromisszum belső társadalmi egyensúlyára épült. A rendszerváltáskori tulajdonreform körülményeit e hídmodell válsága határozta meg: míg a privatizációval a külföldi és belföldi tulajdonosi csoportoknak e válság során kialakuló viszonya intézményesült, a 2008-as világgazdasági válság olyan új helyzetet teremtett, amiben ez a viszony a külső integráció feltételeinek megváltozásával együtt tudott átalakulni. A 2010 utáni nemzeti tőkére alapozott rezsim saját hegemóniaépítésére tudja használni a tőkeképződést, ennek érdekében az állam egy új kiegyezést alakított ki a domináns német ipari tőke és a magyar nemzeti tőkésosztály között. Míg az előbbit az exportágazatokban, az utóbbit a belföldi szolgáltató szektorokban tőkésítette fel. A geopolitikai változásoknak köszönhetően a bővülő kínai és orosz tőkebefektetéseket is a hegemóniaépítésre használja. Azonban mint azt a könyv megmutatja, ez az átalakulás sem oldja fel a félperifériás függő fejlődést jellemző dilemmát a tőkéhez, fejlett technológiához és piacokhoz való hozzáférés és a tulajdon megtartása között.

Miért omlott össze a hatalom? Hány napot ért meg Nagy Imre koalíciós kormánya? Hogyan zajlott a szovjet bevonulás? Hányan és hová emigráltak a forradalom leverése után? Miért forradalom ötvenhat? Kérdések és válaszok sorozatunk e darabjával olyan, új szemléletű, áttekintő munkát vehet a kezébe az olvasó – az iskolában és azon kívül egyaránt –, amelyből megbízhatóan tájékozódhat e máig lezáratlan és nehezen feldolgozható időszakról, az 1956-os forradalom és szabadságharcról. A benne helyet kapott írások amellett, hogy a jobb megértést elősegítendő felvázolják az előzményeket és a háttérben zajló eseményeket is, a legfontosabb mozzanatokra koncentrálva, az objektivitáshoz ragaszkodva foglalják össze dióhéjban a történteket, megkísérelve értelmezve bemutatni a magyar történelem e jelentős eseményét. Egyértelmű választ kaphatunk egyebek közt azokra a gyakran felmerülő kérdésekre, hogy hol maradt az amerikai segítség, hogy hívta-e valaki a szovjet csapatokat, hogy hogyan lett az ellenforradalmi bandák támadásából népünk dicsőséges felkelése. Ugyancsak foglalkozik a kötet a közbeszédben megőrződött mítoszokkal, kitér mindazokra az ikonikus alakokra, elhíresült idézetekre, helyszínekre és szimbólumokra, melyeket 56-hoz kötünk, de még azt is megtudhatjuk, milyen vicceket meséltek, forradalmi „flash mobokat” szerveztek az emberek.

Csehszlovákia történetéről ez ideig nem jelent meg sem tudományos igényű monográfia, sem a nagyközönség számára íródott népszerűsítő munka. Mindez egy negyed évszázada még létező, ráadásul szomszédos ország esetén érdekes, sokatmondó jelenség. Az érdeklődők és különösen a témával foglalkozó egyetemi hallgatók számára azonban az is nehezíti az egykori állam történetének tanulmányozását, hogy a legalapvetőbb források, eredeti dokumentumok közül is csak részben találunk olyanokat, amelyek magyarul is olvashatók. Szöveggyűjteményünk e hiány pótlására vállalkozik, a benne olvasható körülbelül százhetven dokumentumnak nagyjából a fele első alkalommal áll magyarul az olvasók rendelkezésére. A magyarul már másutt megjelent szövegek jelentős része ráadásul évtizedekkel ezelőtt látott napvilágot, ma már alig fellelhető kiadványokban. A dokumentumokból egy volt szomszédos ország történelmének legfőbb eseményei bontakoznak ki. A források megértését nagyban megkönnyíti, hogy minden dokumentum előtt rövid bevezető található, amelyből az olvasó a szövegek történelmi hátteréről, keletkezésének körülményeiről tájékozódhat. A könyv elején olvasható bevezető tanulmányban a szerző a magyar és a csehszlovák történelem párhuzamos és eltérő vonásainak kiemelésére, rövid összehasonlítására vállalkozik. A kötetben szereplő történelmi személyek rövid életrajzi vázlatai, valamint a legfontosabb cseh és szlovák politikai vezetők – államfők, kormányfők, külügyminiszterek, pártvezérek – felsorolása révén e munka hasznos kézikönyvként is forgatható.

Felszabadulás vagy megszállás volt 1945? Bábkormányt vezetett-e dálnoki Miklós Béla? Miért nem lett háborús bűnös Horthy Miklós? Mi volt a Dévaványai és a Vésztői Köztársaság? Kik voltak a kisnyilasok és mi lett velük? Miért volt szükség államformaváltásra 1946-ban? Ki milyen demokráciát képzelt el? Lehetett-e élni élelmiszerjegy nélkül? Új nyelven beszélt a politika? Miért a Kossuth-címer lett az ország jelképe? Kolhozok voltak-e a szövetkezetek? Mit gondolt a politikáról az utca embere? Ki volt az úr a Balkánon? Hogyan alakult a vallásszabadság ügye? Az ifjúság megforgatta az egész világot? Foglyul ejtette-e a politika a sportot? Kérdések és válaszok sorozatunk újabb kötetében több mint 120 kérdésre talál választ az olvasó a magyar történelem 1944–1949 közötti éveiről. Sajátos helyzetet jelentettek ezek az évek történelmünkben. A világháború utolsó szakaszában a szó szoros értelmében kettészakadt az ország: két kormánya és két parlamentje volt. Annak ellenére, hogy külföldi csapatok állomásoztak itt és ellenőrizték szinte minden lépésünket, a függetlenség visszaszerzésével és a demokrácia bevezetésével, köztársasággal kísérletezett az ország és vezetői. Sajnos csak néhány évig: Magyarország két diktatúra – a náci és a sztálinista – közé szorult. Mostanság az akkor történteket besorolják Rákosi Mátyás uralmának előkészítésébe, ahogy ő is szívesen beszélt így a koalíciós évekről. Persze nem így volt ez; pártharcok dúltak, miközben igazi demokratikus politikusokat ismert meg a közvélemény. Az embereket mindeközben lefoglalta a háború utáni hétköznapi élet számos gondja, baja, bánata, sikere. A II. világháború rettenete és a nyilas gyilkos tobzódás szörnyűségei után valami más következett. Ez a kis könyv dióhéjban igyekszik beszámolni az akkori élet legkülönbözőbb területeiről, köztük az eredményekről és a derűs pillanatokról is.

A könyv hősei aktív, cselekvő, azaz „modern” nők, akik olykor tiltások, nehézségek ellenére értek el sikert egy olyan korban, amikor a társadalmi modernizáció lelassult, és amely erősen a férfiaknak kedvezett, inkább az ő érvényesülésüket segítette. A szerzők megközelítésében a hangsúly azonban nem annyira az állam és a kormányok törekvéseire helyeződik, noha Klebelsberg Kunó és Hóman Bálint eltérő „nőpolitikáját” is bemutatják. Inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy a feministákon és a tömegkultúra normái szerint élő nőkön kívül a konzervatív világnézetű nők egyre nagyobb csoportjai akartak emancipálódni, a férfiakéval egyenlő jogokat kivívni egy keresztény-nemzetinek nevezett időszakban. E „konzervatív feminista” és más felfogású nők között ügyvédtől az állatorvosig, újságírótól a gyógyszerészig és filozófustól az országgyűlési képviselőig sok elfeledett nő található. A kötet a Horthy-kor nőtörténetének keresztmetszetét adja. Vizsgálja az első világháború hatásait az emancipáció folyamatában, és részletesen tárgyalja a korszakban zajló heves vitákat a „jó” és a „rossz” nőről, amelyekben ilyen kérdések vetődtek fel: milyen a nőies nő? Vajon elveszíti-e nőiességét a nő, ha egyetemre jár? Képes-e egyáltalán egy fiatal lány egyetemen tanulni, azaz elég okos-e egy nő ahhoz, hogy orvosnak vagy akár tudósnak álljon? A könyv alapos áttekintést nyújt a nők közép- és felsőfokú oktatásának helyzetéről, az értelmiségi nők munkavállalásának tendenciáiról és a nők nyilvánosságban történő – egyesületek, média, politika – egyre erőteljesebb megjelenéséről.

Hányféle ellenzéke volt a Kádár-rendszernek, és milyen volt a viszonyuk egymáshoz? Hogyan vált a rendszerváltás szimbolikus aktusává Nagy Imre és mártírtársai temetése? Kik és mit búcsúztattak Kádár János temetésén? Milyen hatása volt a nemzet kérdés nyílt felvetésének a társadalomban? Mi volt a spontán privatizáció, és kik voltak a haszonélvezői? Miért nem született azonnal átvilágítási törvény, avagy hová lettek a besúgók? Miért lett háromszögletű a Nemzeti Kerekasztal, és hány szintje volt a tárgyalásoknak? Hogyan kerül sor a köztársaság kikiáltására? Mivel nyerte meg a Magyar Demokrata Fórum az első szabad választásokat? Melyek voltak a sarkalatos törvények? Miről beszélgetett Taki bácsi és Vágási Feri a Szomszédokban? A kötet Magyarország legújabb kori történetének egyik eseményekben és fordulatokban igen gazdag eseménysorát, az 1987–1990 között lezajlott rendszerváltást igyekszik immár 30 éves távlatból vizsgálni, választ adni a mind a napig sokakban felmerülő kérdésekre és kétségekre. A hatalom és ellenzéke, a pártalakulások, a tárgyalásos átmenet, a gazdasági és égető társadalmi problémák köré csoportosított kérdések közül nem hiányoznak a nemzetközi viszonylatok, valamint az egyre sürgetőbb nemzeti-nemzetiségi kérdésekre adott válaszok a korszak avatott szakértőinek interpretálásában.

Ahogy a cím is egyértelműen utal rá, ez a könyv egy régi téma, az „osztályviszonyok” értelmezése körül forog. Közelebbről az a kérdés áll középpontjában, hogy milyen és mekkora szerepük van az államoknak a mai globális tőkés piacgazdaság keretei között országuk társadalmi szerkezetének alakításában. Még közelebbről: a javak és jövedelmek elosztásának és újraelosztásának intézményi mechanizmusai, valamint az egyéni életesélyek egyenlőtlenségei közötti összefüggés mélyebb megértésére törekszik a rendszerváltás utáni magyar társadalom példáján. Mindehhez a Polányi Károly által bevezetett piac és redisztribúció fogalmakat hívja segítségül. Ezeket a ’80-as években egyszer már gyümölcsözően alkalmazta a hazai szociológia az akkori államszocialista társadalom szerkezetének értelmezéséhez. Most ennek a 21. századi globális tőkés piacgazdaság keretei közötti adaptációjára tesz kísérletet. A könyv szükségszerűen több szálon fut, így hangsúlyos szerepet kapnak benne a szociálpolitikai változások, a pénzbeli támogatások, a jóléti szolgáltatások, az állami foglalkoztatás kérdései, valamint a korábbi államszocialista modellről az „új” európai jóléti modellre történő átállás ellentmondásai illetve ennek tanulságai is. A fő cél azonban a rendszerváltás utáni negyed század során felhalmozott empirikus anyag mérlegelésén alapuló elméleti általánosítás, hogy ennek segítségével minél élesebben kirajzolódjanak a mai magyar társadalom struktúrájának alapvető összefüggései, és olyan modellhez jussunk, amely az empirikus társadalomkutatás során is elfogadható részletességben képes visszatükrözni az anyagi természetű egyenlőtlenségeket. A könyv tanulsága: a társadalmi struktúra és az „osztályviszonyok” értelmezésekor nem elégedhetünk meg csupán a „gazdasági alap” kontúrjainak felvázolásával, mivel a politikai küzdelmek és társadalmi normák összjátékában alakuló államoknak a 21. század globalizálódott gazdaságában is meglehetősen nagy a hatalmuk a társadalmi egyenlőtlenségek alakítására. A könyv elsősorban szociológusokhoz-szociálpolitikusokhoz szól, de a szerző reményei szerint számot tarthat a jogalkotók, a politikusok és a magyar társadalom működését figyelemmel kísérő nagyobb közönség érdeklődésére is.

Nincs hathatós emancipatorikus politikai cselekvés kulturális emancipáció nélkül – ez a könyv központi állítása. A kulturális emancipáció egy újbarokk korban azonban nem jelentheti a modernitás műveltségének és művelődésének visszavárását. Milyen lehetőségek maradnak? Részvételi tömegkultúra és új tudatot teremtő művészet. A kulturális felszabadítás eszköze a képessé tétel, nem pedig az elidegenedés felszámolása.

Ki mondta ki először, hogy „Nem! Nem! Soha!”? Kik ölték meg Tisza Istvánt? Miért Károlyi Mihály lett a forradalom vezére? Harcosokat vagy fosztogatókat nem akart látni Linder Béla? Sikkasztott-e Kun Béla? Puccs vagy forradalom? – Milyen viccek terjedtek a kommün idején? Átadta-e a hatalmat Károlyi Mihály? Mondta-e Ady a halálos ágyán, hogy „ez nem az én forradalmam”? Magyar forradalmár volt-e Josef Tiso? Mi volt a „szovjetsör”? Miért Garbai Sándor lett a Forradalmi Kormányzótanács elnöke? Különbözött-e a nők elleni erőszak forradalomban és ellenforradalomban? Mit ettek a népbiztosok? Valóban mozikká akarták-e alakítani a templomokat a kommünben? Hogyan kerültek korábbi császári, honvéd- és későbbi horthysta tisztek a Vörös Hadsereg élére? Az első világháborús vereség, az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése és a katonai és gazdasági összeomlás elsöpörte 1918 őszén a régi, díszmagyarba öltözött politikai elitet: egy szocialistává lett „vörös gróf” mellett kopott zakós baloldali újságírók, értelmiségiek és szakszervezeti vezetők kerültek az ország élére. Feladatuk talán nehezebb volt, mint bárkinek addig a magyar történelemben, és a válaszkísérleteik is példátlanok voltak. Az őszirózsás forradalom résztvevőinek és a Tanácsköztársaság népbiztosainak tevékenysége máig heves indulatokat vált ki a magyar közvéleményben. A kötetet jegyző történészek „harag és részrehajlás nélkül” igyekeznek ismertetni a legfontosabb 1918–1919-es magyarországi eseményeket, teszik pontosabbá ismereteinket és megfelelő helyenként cáfolják a kerengő tévhiteket.

Csunderlik Péter történész és Pető Péter újságíró évek óta írja együtt a Page Not Found történelmi stúdióblogot, amelyen tízes listákban szintetizálják a politika-, kultúr- és sporttörténet legfontosabb, legszebb, legaljasabb vagy éppen leghitványabb eseményeit, szereplőit és termékeit a Kennedy-gyilkosságtól a Kacsamesék félbeszakadásáig, a holdra szállástól a herevasalásig. Történelmi gonzóikban minden előfordulhat, a világtörténelem legnagyobb tévedéseit bemutató top tenbe bekerülhet nemcsak a Szovjetunió megtámadása, de a Bundesliga-frizura is, a magyar történelem legnagyobb beszólói között szerepet kaphat Könyves Kálmán és Mészöly Kálmán egyaránt, és a pszichedelia odáig terjedhet, hogy Szaniszló Ferenc aktuális heti monológjában ítélheti el Szerb Antal magyarnak, irodalomnak és történetnek csúfolt könyvét, az 1943-ban betiltott Magyar irodalomtörténetet. A kötet válogatást közöl az elmúlt években született írásokból, de bonus trackként négy vadonatúj toplista is helyet kapott a könyvben.

Pierre Bourdieu a 20. századi szociológia egyik legkiemelkedőbb és legfontosabb alakja, hatása 2002-ben bekövetkezett halála után is jelentős, azonban nézetei és eredményei a szociológusokat mind a mai napig nagymértékben megosztják. A könyv a francia sajtóban és tudományos világban fontos témaként megjelenő Bourdieu-féle „politikai fordulat” kérdéskörét vizsgálja, vagyis az a kérdés, hogy Pierre Bourdieu ’90-es évek közepétől egyre látványosabbá váló politikai szerepvállalásának és korábbi tudományos tevékenységének viszonyát a megszakítottságként vagy folyamatosságként kell-e megragadnunk, valamint hogy gyakran determinisztikusnak tekintett társadalomfelfogása nem ássa-e már eleve alá a társadalomtudós politikai szerepvállalásának lehetőségét. E konkrét problematika vizsgálatához ugyanakkor elengedhetetlen, hogy kitérjünk a bourdieu-i társadalomelmélet néhány alapfogalmára és fontos felismerésére is, valamint hogy az elméleti keret szilárdságát és a neoliberális kapitalizmussal szemben megfogalmazott bourdieu-i bírálatokat a Luc Boltanski-féle – konkurens – pragmatikus szociológia (egyszerre leíró és normatív) perspektívájából is szemügyre vegyük. A tudományos alapok vizsgálatának elvégzése után a következtetés: bár radikális baloldali értelmiségiként Bourdieu a neoliberális világrenddel szembeni ellenállás lehetőségét a tömegek mozgósításában látta, az általa kidolgozott szociológiaelméleti keretben a mozgósítás elgondolása és a kollektív cselekvésre ösztönzés korántsem egyértelmű. A könyv a bourdieu-i elmélet módszeres tárgyalásával egyszerre ad betekintést tudomány és politika viszonyába, és nyújt lehetőséget e fontos társadalomtudósi életmű behatóbb megismerésére.

„Magunkat is meg kell győznünk, hogy legyünk bátrak, együttműködők.” (Egy segítő szervezet aktivista önkéntese.) A könyv megírását az a felismerés ösztönözte, hogy a minden körülmények között pozitív értelemben elgondolt szolidaritás egyre gyakrabban jelenik meg a közbeszédben és a társadalomtudományi szakirodalomban is, miközben a kollektív cselekvés lehetőségei mindinkább beszűkülnek, és bizonyos területekre összpontosulnak. A szolidaritás számos esetben válik a legösszetettebb társadalmi problémák (sőt főként ezek) megoldásává, a társadalom bajainak orvosságává. A családi szolidaritás megoldja a gyermeknevelés, az idősek ápolása és a kettős műszak problémáját, a klasszikus munkahelyi vagy civil mozgalmi szolidaritás harcol az érdekvédelemért, a társadalmi szolidaritás tompítja a jóléti állam leépülését követő elszegényedést, küzd a rasszizmus és a társadalmi egyenlőtlenségek visszaszorításáért. Miközben magának a szolidaritásnak a jelentése mind problematikusabbá, mind összetettebbé és ellentmondásosabbá válik, számos magánember, szakember, közösség, szervezet és mozgalom tesz erőfeszítéseket az egyéni és közösségi szolidaritás működtetésére és ösztönzésére, megteremtve ezzel a szolidaritáshoz kapcsolódó kollektív cselekvés számos formáját (közöttük társadalmi megközelítésből nézve diszfunkcionálisakat is). E könyv kísérlet arra, hogy a szolidaritás jelenkori alakváltozásának nyomon követésével bemutassam a kollektív cselekvés néhány olyan lehetőségterét, ahol a történeti örökség, a piaci átmenet és a globalizáció hatásaként (is) megjelenő szolidaritáshiányt áttörve egyéni szolidaritáscselekvések válnak – tudatosan vagy sem – közösségivé.

Egy közösség elképzelhetetlen saját szimbólumok nélkül. Ezek testesítik meg a kollektív identitást, és magától értetődően értékesnek és tiszteletre méltónak tartjuk őket. Még akkor is, ha sokszor szinte észrevétlenek, eredetük bizonytalan, történetük – vagy mindaz, amire emlékeztetnek – ellentmondásos. Ez a könyv a 2004-ben tervezett és eleve közösségi jelképnek szánt székely zászló történetén keresztül mutatja be, hogyan használjuk szimbólumainkat a nyilvános eseményeken és a hétköznapokban, illetve hogy milyen erőfeszítésekre van szükség az elfogadtatásukhoz. A szerző végigköveti a kék-arany színű, hagyományos székely jelképekkel díszített zászló létrejöttének körülményeit, a tervezését övező ideológiai megfontolásokat, majd elterjedésének különböző szakaszait, végül pedig a mindennapivá válását, vagyis azt a folyamatot, amely a székely zászlót a 2000-es években ismét felerősödő székelyföldi autonómiamozgalom egyik központi szimbólumává tette.

„Amióta végigzúgott szerencsétlen hazánkon a vörös orkán, alig van hét, hogy meg ne jelenne egy-két füzet vagy könyv, amely az októberi forradalomtól a proletárdiktatúra bukásáig lezajlott eseményekkel foglalkozik” – írták 1919 késő őszén a Tanácsköztársaság bukása után is még évekig áradó kiadványtengerről. A kiadványok között voltak rövid propagandafüzetek, szenzációhajhász bulvárkiadványok és részletes beszámolók is. Ezek különböző céllal születtek, de mind egy addig példátlan tapasztalat, a proletárdiktatúra értelmezésére tettek kísérletet akkor, amikor még nem jött létre a kommün történetének „hivatalos” elbeszélése. Így alakulásukban követhetjük nyomon a Tanácsköztársaság ellenforradalmi toposzait. A tartalmi elemeket és a használt stilisztikai eszközöket is feltáró elemzés kitér a kiadványok szerzőire és céljaikra, hogy miként magyarázták a Tanácsköztársaság létrejöttét és bukását, milyen torzképet rajzoltak a kommün vezetőiről és miként értékelték a Forradalmi Kormányzótanács intézkedéseit. Külön fejezet foglalkozik a kommün alatti terror és a Vörös Hadsereg harcainak ábrázolásaival is.