Open Books strana 28 z 33

vydavateľstvo

Az inkák visszatérnek


A 16. században spanyol hódítók érkeztek a virágzó inka birodalomba, a mai Dél-Amerika területére. Az európai fegyveresek katonai fölénye és az eltérő kultúrák találkozása tragikus következményekkel járt az őslakosokra nézve. Ennek ellenére az itt élő népek története nem ért véget a gyarmatosítással: az inka mítoszok szerint uralkodóik feltámadnak. Részben ennek köszönhető, hogy az andoki kultúra búvópatakként túlélte az elnyomás évszázadait, és úgy tűnik, mostanság újra virágkorát éli. Javier Zea Limában, Peru fővárosában született, és gyermekkora nagy részét az Andokban, egy hegyvidéki faluban töltötte. A Limai Katolikus Egyetemen történelmet tanult, majd Magyarországon a Pécsi Tudományegyetem filológia szakán és az ELTE spanyol nyelv, irodalom és kultúra mesterszakán szerzett diplomát. Kepes András Világfalu című sorozatának Peruban forgatott részein kísérte végig a stábot. Egy hazai utazási irodával együttműködve tematikus utazásokat szervez az Andokba. Könyvében az ott élő népek szövevényes történelmét, sokszínű kultúráját és változatos hétköznapjait mutatja be.
Vypredané
12,90 €

dostupné aj ako:

80 év alatt a Föld körül - Önéletrajzom második része


A 80 év alatt a Föld körül izgalmas utazás a világhírű színész, Carlo Pedersoli, alias Bud Spencer életébe. Az életrajz második része fordulatokban gazdag kalandra csábítja olvasóit földön, vízen és levegőben. Számos új anekdotát mesél a forgatások hétköznapjairól és régi kollégáiról. Őszinte betekintést enged magánéletébe is, megtudhatjuk, milyen férj, apa, illetve nagypapa. Beszámol arról, hogy színészi karrierje mellett miként próbálta megvetni a lábát az üzleti világban. Sikerei mellett nem hallgatja el kudarcait sem. Ám Carlót, a nagy kalandort egyetlen bukás sem kényszeríthette térdre, mindig újult lelkesedéssel vetette bele magát a következő vállalkozásába. Mivel Bud Spencer tudja, hogy Terence Hillnél nincs számára jobb filmes partner, így nyílt levelet intéz "jobbik feléhez", akivel rendszeresen találkozik egy-egy spagettivacsora erejéig. A könyvben köszönetet kíván mondani rajongóinak is, ezért a könyv végén választ ad harminchárom kérdésükre.
Vypredané
12,90 €

dostupné aj ako:

A hosszú élet ízei


"A 100 év fölöttiek a világ minden táján esküsznek rá, hogy a hosszú élet a konyhában kezdődik." - Cseke Eszter és S. Takács András, az On the Spot alkotói Földünk Kék Zónáiban élnek a világon a leghosszabban az emberek. Ezek a varázslatos helyek Szardínián, a Costa Rica-i Nicoya-félszigeten, egy apró görög szigeten, Ikarián, a kaliforniai Loma Lindában és a japán Okinava-szigeteken találhatók. Ez a különleges könyv ezekbe a világokba röpíti el olvasóját, hogy olyan ételeket ismerhessünk meg, mint a szardíniai zöldfűszeres-lencsés minestrone, az ikariai hosszú élet raguja vagy a nicoyai babos-rizses gallo pinto. Izgalmas, mégis könnyen elkészíthető ételek tárháza, egyúttal a Kék Zónákba vezető térkép, melynek segítségével megerősíthetjük az immunrendszerünket, meghosszabbíthatjuk az életünket, és nem utolsósorban a mi konyhánkba is beköltözhet a főzés felhőtlen öröme. A szerző és munkatársai közel két évtizede járják a világot az egészséges öregedés titkait kutatva. "Hiába jártunk a Föld több mint 100 országában, a Kék Zónákban filmezve egy teljesen új világ tárult fel előttünk. Egy egészségesebb, egyszerűbb és hosszabb élet lehetősége. A hosszú élet titkai után kutatva a Kék Zónákban mi is végigkóstolhattuk 100 éves szereplőink legegészségesebb ételeit, és evés közben láttuk az arcukon, hogy még most is élvezik az ízeket és az életet. Narancsot, citromot és olivát szüreteltünk velük, kecskét és tehenet fejtünk együtt, és volt olyan 100 éves, aki levitt a borospincéjébe. Szardíniától Japánig mindannyian esküsznek rá, hogy a hosszú élet a konyhában kezdődik." Cseke Eszter és S. Takács András, az On the Spot alkotói
Vypredané
22,58 €

A hosszú élet ízei


Földünk Kék Zónáiban élnek a világon a leghosszabban az emberek. Ezek a varázslatos helyek Szardínián, a Costa Rica-i Nicoya-félszigeten, egy apró görög szigeten, Ikarián, a kaliforniai Loma Lindában és a japán Okinava-szigeteken találhatók. Ez a különleges könyv ezekbe a világokba röpíti el olvasóját, hogy olyan ételeket ismerhessünk meg, mint a szardíniai zöldfűszeres-lencsés minestrone, az ikariai hosszú élet raguja vagy a nicoyai babos-rizses gallo pinto. Izgalmas, mégis könnyen elkészíthető ételek tárháza, egyúttal a Kék Zónákba vezető térkép, melynek segítségével megerősíthetjük az immunrendszerünket, meghosszabbíthatjuk az életünket, és nem utolsósorban a mi konyhánkba is beköltözhet a főzés felhőtlen öröme. A szerző és munkatársai közel két évtizede járják a világot az egészséges öregedés titkait kutatva.
Vypredané
25,35 €

Félj bátran


Miért vágynak az emberek a félelem nélküli élet titkos receptjére? Miért fél mindenki a félelemtől? És vajon én már szembenéztem minden démonommal? Az elmúlt tizenöt évben számtalan háborús övezetet és békés terepet megjárva ezekre a kérdésekre kerestem a választ, és vizsgálni kezdtem a félelmeimet, tudósítóként, anyaként, félig arab nőként, magyar állampolgárként. Rájöttem, hogy a félelem üzemanyagként működik bennünk, ami kihozhatja a legjobb és a legrosszabb oldalunkat is. De mitől függ, hogy éppen melyiket? Erre a kérdésre kerestem a választ, amikor elindultam a félelem feltérképezésének útján. Megrázó események túlélőit, valamint neves kutatókat és világhírű szociálpszichológusokat kérdeztem arról, hogyan formálja át a félelem a testünket és a lelkünket, miképpen alakítja át a szokásainkat és viselkedésünket. "Amikor e könyv első kiadása megjelent, álmomban sem gondoltam volna, hogy néhány évvel később egy láthatatlan ellenség, egy vírus kényszeríti térdre az egész világot. És ez teszi a könyvem üzenetét még aktuálisabbá, hogy az érzéseinket, a félelmeinket, a szorongásainkat ne elfojtani akarjuk, hanem sokkal inkább a megértés, a megküzdés és a nehéz helyzetek újraértékelése motiváljon minket." - Al Ghaoui Hesna "Al Ghaoui Hesna figyelemre méltó könyve, a Félj bátran, emberi természetünk megértésének kritikus kérdéséről szól: a FÉLELEMRŐL. Lebilincselő módon mutatja be, hogyan működik a félelem mindnyájunkban - paradox módon egyszerre az érdekünkben és a hátrányunkra. Vedd meg ma ezt a felbecsülhetetlen értékű kincset, olvasd el holnap, gyarapodj belőle intellektuálisan és személyesen egyaránt." - Philip Zimbardo, a Stanford Egyetem pszichológia tanszékének professzor emeritusa, a híres stanfordi börtönkísérlet irányítója
Vypredané
12,90 €

dostupné aj ako:

  • 1 /5

Világkép


Bejrútban és Buenos Airesben a vasfüggöny mögül érkezett, vicces, idegen srác voltam, itthoni kamasz barátaim szemében pedig a fura fiú, aki rockzene helyett argentin szambákat penget a gitárján. Idegenben büszke magyar voltam, itthon pedig egyike azoknak, akik - ahogy Ady írta több mint száz éve - komolyan vették, hogy ez a Nyugat és Kelet között ingázó "Komp-ország" Európa. Azóta mintha Európa és a világ is keresné a helyét; ami számomra személyes dilemma volt, az mára milliókat érintő kérdéssé vált. Úgy éreztem, ideje lenne végiggondolnunk mindazt, amit eddig a kultúrák együttéléséről, elfogadásról és elutasításról, életről és halálról, szeretetről és gyűlöletről, szerelemről és családról, hitről és rítusokról képzeltünk, de még a hétköznapokról: evésről, ivásról, öltözködésről, lakókörnyezetünkről is. Humorral és könnyedén, persze, nehogy megijesszük magunkat... Tudom, végső válaszok nincsenek, csak végső kérdések vannak - ez a könyv is csupán amolyan szubjektív világpillanatkép. Kepes András
Vypredané
12,90 €

dostupné aj ako:

A hosszú élet titkai - Kék Zónák, ahol az emberek a legtovább élnek


A hosszú, egészséges élethez szerencse, jó gének, de legfőképp jó szokások kellenek. A megfelelő életvitellel és étrenddel akár egy évtizeddel is meghosszabbíthatjuk életünket. De vajon miért öt, jól körülhatárolható helyszínen él a legtöbb százévesnél idősebb ember a világon? Dan Buettner és munkatársai felkeresték Földünk Kék Zónáit, hogy utánajárjanak a hosszú élet titkainak. Costa Ricán, Szardínián, a japán Okinava-szigeteken, a kaliforniai Loma Lindában és egy apró görög szigeten, Ikarián tett látogatásai során Buettner felismerte, hogy néhány egyszerű, de hathatós szokás kialakítása megteremtheti egy hosszabb és egészségesebb élet lehetőségét. Hogyan élik meg a családi-baráti kapcsolataikat? Mivel táplálkoznak? Hogyan kezelik a stresszt? Dan Buettner boldog, idős emberek életszemléletét osztja meg az olvasókkal, miközben életvitel-tanácsaival minket is ösztönöz a változtatásra.
Vypredané
16,13 €

A bölcs erdő titkai


Suzanne Simard felfedezése a fák egymással és más élőlényekkel ápolt kapcsolatáról megváltoztatja a természetről és a növényvilágról alkotott korábbi elképzeléseinket - ugyanis ráébreszt minket arra, hogy az erdő olyan társas élőlények összessége, amelyek föld alatti hálózatokon keresztül együttműködnek egymással, és valódi lakóközösséget alkotnak. Rejtett összeköttetésük segítségével a fák érzékelik egymást, felismerik szomszédjaikat, tanulnak a másiktól, alakítják viselkedésüket, emlékeznek a múltbeli eseményekre, és döntéseikkel befolyásolják saját jövőjüket. Értesítik egymást egészségi állapotukról és sebezhetőségükről, együtt védekeznek a támadások ellen, és alkalmanként versengenek a többiekkel. Olyan közösségi életet alakítanak ki, amely számos vonását tekintve a miénkhez hasonló. E bámulatos rendszer középpontjában állnak az anyafák, akik rejtélyes erejükkel összekapcsolják és éltetik az őket körülvevő társaikat. Suzanne Simard gondolatai a természet varázslatos világába kalauzolnak el bennünket, ahol feltárulnak előttünk az erdő titkai. Ez ihlette többek közt James Cameront is az Avatarban ábrázolt lélekfa megalkotásakor.
Vypredané
16,13 €

dostupné aj ako:

Montessori tipegő


Simone Davies tanácsai segítségével békés és nyugodt hangulatot teremthetsz otthonodban, és így a kis bölcsis "gézengúzzal" az életet nem fárasztó feladatok sorozatának, hanem a felfedezés és kíváncsiság boldogító időszakának élheted meg. A Maria Montessori elveire épülő több száz gyakorlati ötlet segítségével ráébredhetsz, hogyan táplálhatod a kicsik természetes kíváncsiságát: a picibe vetett bizalomtól a rácsodálkozás élményének erősítéséig. A könyv lépésről lépésre vezet rá azokra a rutinokra, amelyek gördülékenyebbé tehetik mindennapjaitokat, a fogmosástól a bilire szoktatásig, a testvérekkel való együttműködéstől a játékok elpakolásáig. Milyen praktikus tanácsokkal szolgál a könyv? - Maradj összeszedett akkor is, amikor gyermeked nem az, hogy szeretettel és tisztelettel tudd meghúzni a határokat - és közben ne kelljen a megvesztegetés vagy a büntetés eszközeire hagyatkoznod. - Tedd otthonossá lakásodat, és számolj le a káosszal. - Foglald le gyermeked olyan Montessori-tevékenységekkel, melyek pontosan megfelelnek az egy és három év közöttiek igényeinek. - Segítsd gyermekedet abban, hogy kérdezve tanulhasson, és érdeklődéssel fedezhesse fel az őt körülvevő világot. - Tekints világodra a tipegő szemével, hogy átérezd azt a meglepetést és örömöt, melyet az ő nézőpontja kínál.
Vypredané
16,13 €

Az ajándék - 12 életmentő lecke - Új, bővített kiadás


Dr. Edith Eva Eger inspiráló és gyakorlati tanácsokban bővelkedő könyve segít, hogy megszabadulhassunk romboló mintáinktól és bénító gondolatainktól, s ezáltal szabadon élvezhessük az életet. Saját pácienseinek történeteiből vett példák segítségével mutatja be az olyan, lelkünket fogva tartó érzelmi állapotokat, mint a félelem, a gyász, a düh, a titkolózás, a stressz, a bűntudat, a szégyen vagy a hárítás - egyúttal szelíden bátorít bennünket a múlt béklyóitól való szabadulásra. Mélységes empátiával, lényeglátással és humorral megírt kötetében Edith Eva Eger rámutat, hogy mindannyian sérülékenyek vagyunk, és mindannyian ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe. Az ajándék segítségével azonban kitörhetünk az önmagunk építette börtönből, és feldolgozhatjuk a traumáinkat. Az új, bővített kiadás Edith Eva Eger 2021-es utószavával jelenik meg, melyben összegzi a világjárvány tapasztalatait és tanulságait. "A szabadságot egész életünkben gyakoroljuk - olyan döntés, amit naponta újra meg újra meg kell hoznunk. A szabadsághoz remény is kell. Annak tudatosítása, hogy a szenvedés, bármilyen rettenetes is, átmeneti, és kíváncsiság, hogy felfedezzük, mi történik aztán. A remény teszi lehetővé számunkra, hogy a múlt helyett a jelenben éljünk."
Vypredané
10,42 €

Mindig csak az igazat


A nagy gazdasági világválság idején szegény magyar bevándorlók gyerekeként nőtt fel Amerikában, mégis ösztöndíjat nyert a Harvard jogi karára. A második világháború végén katonaként szemtanúja volt a buchenwaldi, a mauthauseni és flossenbürgi koncentrációs táborok felszabadításának, ami mély nyomot hagyott benne. 1945-től háborús bűnösök után nyomozott, és a nürnbergi "Einsatzgruppe"-perben - élete első perében - a vádat képviselte huszonkét magas rangú náci katonatiszt ellen. Mindnyájukat elítélték...
Vypredané
11,29 €

dostupné aj ako:

Segítség, kutyás lettem


A kötet valódi segítség mindazoknak, akiknek kutyájuk van, vagy épp kutyát szeretnének. A tudós kutyabarát, Csányi Vilmos nemcsak azt osztja meg velünk, hogy mit tegyünk, és mit ne, de azt is elmagyarázza, hogy miért. Megtudhatjuk, mit tudnak, mit éreznek, és mit próbálnak elmondani nekünk a kutyák, akik velük született emberszeretettel jönnek a világra - s talán már félig-meddig maguk is emberek... A sok-sok csodálatos, kutyaszeretettel megírt történetben felbukkannak régi kutyaismerőseink, Bukfenc és Jeromos is.
Vypredané
9,67 €

dostupné aj ako:

A kutyák szőrös gyerekek


Csányi Vilmos könyve nemcsak két családi kutya életét mutatja be, hanem azt is, hogy hogyan lehet a kutyalélek rejtelmeit tudományos vizsgálatok tárgyává tenni. Azoknak szól, akik a tudományos könyvek szigorúsága és unalma nélkül pillantanának be a kutyaetológia világába. Az első kiadást sokan megszerették, azóta angol, német, olasz, szlovák és orosz nyelven is megjelent a kötet. Az új kiadás tartalmaz néhány új, érdekes tényt is, amelyet az ELTE etológia tanszékének kutatói fedeztek fel az utóbbi években. Módszereiket átvették külföldi laboratóriumok, és ma már a tudományos közösség is elhiszi, hogy egyben s másban a kutya az emberre hasonlít. Tehát nem csupán hangzatos cím, hanem kutatási eredmények támasztják alá azt, hogy a kutyák szőrös gyerekek.
Vypredané
14,52 €

dostupné aj ako:

Lacná kniha Drága barátaim, kedves majmok (-70%)


Csányi Vilmos ismét tudományos alapossággal, mégis végtelenül szórakoztatóan, humorral, személyes történetekkel fűszerezve járja körül az ember viselkedését, motivációit, kevéssé ismert tulajdonságait. Hogy krízis idején hogyan reagálunk, milyen válaszaink vannak például a világjárványra, miként viseljük a hónapokig tartó bezártságot, próbáljuk elviselni a személyes találkozások hiányát - viselkedésmódjainkat alapvetően meghatározza, hogyan éltek valaha őseink. Korábban egy domináns személy vezette, néhány száz főből álló csoportban éltünk, amelynek tagjaival folyamatosan együttműködtünk. A legfontosabb célkitűzésünk egykor az volt, hogy magát a csoportot életben tartsuk. Nem úgy a másik csoport tagjait, akikkel konfliktusban álltunk. Ma már nem léteznek ezek a csoportok, megatársadalmakban élünk, egyszemélyes csoportként - és ez erős hatással van a mindennapjainkra. Korábbi, vándorló, gyűjtögető-vadászó életmódunk idején azt tanultuk, hogy döntéseinket gyorsan, csak a közvetlen következményeket figyelembe véve hozzuk meg. Inkább választottuk azt a megoldást, amely közeli jóval kecsegtetett és ködös, távoli rosszal, mint a közeli, pici rosszat és távoli, megfoghatatlan, de hatalmas jót. Ezért nehéz rávenni ma az embereket arra, hogy gondoljanak a klímaváltozásra, ne irtsák ki az esőerdőket, korlátozzák a szén-dioxid-kibocsátásukat, és egyáltalán: foglalkozzanak a távoli jövővel.
Vypredané
3,87 € 12,90€

dostupné aj ako:

Drága barátaim, kedves majmok


Csányi Vilmos ismét tudományos alapossággal, mégis végtelenül szórakoztatóan, humorral, személyes történetekkel fűszerezve járja körül az ember viselkedését, motivációit, kevéssé ismert tulajdonságait. Hogy krízis idején hogyan reagálunk, milyen válaszaink vannak például a világjárványra, miként viseljük a hónapokig tartó bezártságot, próbáljuk elviselni a személyes találkozások hiányát - viselkedésmódjainkat alapvetően meghatározza, hogyan éltek valaha őseink. Korábban egy domináns személy vezette, néhány száz főből álló csoportban éltünk, amelynek tagjaival folyamatosan együttműködtünk. A legfontosabb célkitűzésünk egykor az volt, hogy magát a csoportot életben tartsuk. Nem úgy a másik csoport tagjait, akikkel konfliktusban álltunk. Ma már nem léteznek ezek a csoportok, megatársadalmakban élünk, egyszemélyes csoportként - és ez erős hatással van a mindennapjainkra. Korábbi, vándorló, gyűjtögető-vadászó életmódunk idején azt tanultuk, hogy döntéseinket gyorsan, csak a közvetlen következményeket figyelembe véve hozzuk meg. Inkább választottuk azt a megoldást, amely közeli jóval kecsegtetett és ködös, távoli rosszal, mint a közeli, pici rosszat és távoli, megfoghatatlan, de hatalmas jót. Ezért nehéz rávenni ma az embereket arra, hogy gondoljanak a klímaváltozásra, ne irtsák ki az esőerdőket, korlátozzák a szén-dioxid-kibocsátásukat, és egyáltalán: foglalkozzanak a távoli jövővel.
Vypredané
12,90 €

dostupné aj ako:

Szétszórt elmék


Népbetegség a figyelemzavar és a hiperaktivitás? Vagy csak a gyerekek szenvednek tőle? Honnan ered és hogyan gyógyítható? A világhírű magyar lélekgyógyász nemcsak magát tartja figyelemzavarosnak, de három gyermekét is hiperaktív figyelemzavarral diagnosztizálták. Nem csoda hát, ha a téma mélyére akart hatolni, meg akarta ismerni a betegség eredetét, hogy közelebb kerüljön a gyógyításához is. A Szétszórt elmék gyökeresen új szemlélettel közelíti meg ezt a sokakat érintő témát, valamint új módszereket is kínál, hogy segítsen azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akiknek nap mint nap meg kell küzdeniük a figyelemzavar és a hiperaktivitás okozta gondokkal. A Szétszórt elmékben dr. Máté Gábor bebizonyítja, hogy a figyelemzavar nem örökletes betegség, hanem visszafordítható károsodás. Rávilágít, hogy a figyelemzavaros agyban az érzelmek és a figyelem kontrolljáért felelős területek nem fejlődnek ki kisgyerekkorban - és azt is, hogy miért. Megtudhatjuk, hogy élettapasztalatunk pszichológiai "terméke" - már az anyaméhen belül is! -, hogy a figyelmünk elterelhető, hogy gyakran "kikapcsolunk". A kötet a szülőknek segít megérteni, miért tikkelnek a figyelemzavaros gyerekek, az ezzel a problémával küzdő felnőtteket pedig rávezeti, hogyan értelmezhetik érzelmeiket és saját viselkedésüket. A Szétszórt elmék reménnyel töltheti el az olvasót, hogy a figyelemzavaros felnőtteknek is jók az esélyei a gyógyulásra. Olyan programot ajánl, amely segítségével gyerekekben és felnőttekben egyaránt előidézhető ez a pozitív változás.
Vypredané
11,26 €

dostupné aj ako: