Open Books strana 26 z 33

vydavateľstvo

Apagyilkosság


Mindmáig ?vitatott, hogy a kádárizmust és a kádáristákat háttérbe szorító 1988-as pártértekezleten a fogadott fiú, vagyis Grósz Károly valóban „az apa”, Kádár János ellen fordult-e, vagy a változást igénylő közhangulat egyszerűen elsöpörte a harminckét éve hatalmon lévő főtitkárt. Kádár a tanácskozás után mindenesetre azt mondta: „a Brutusok megjelentek”. Vajon Grósz tényleg Kádár Brutusává vált? Az öregedő Kádár János hosszú éveken keresztül kereste, ki lehetne az utódja. Voltak, akikre ő maga gondolt, és akadtak önjelöltek is. Ahogy egyre sürgetőbbé vált az utódlás, Kádár húzta-halasztotta a döntést, majd Grósz Károlyt választotta ki és emelte maga mellé. A könyv Kádár és Grósz drámáját követi végig levéltári források, visszaemlékezések és személyes interjúk segítségével. A történet két politikus bonyolult viszonyáról szól, de ez a két ember a kommunista diktatúra két utolsó magyarországi vezetője volt. Kapcsolatuk – noha mélyen emberi jelenségeket illusztrál – a magyar történelem része. Ránk is tartozik, mert meghatározta az életünket, vagy a miénket, vagy a szüleinkét, nagyszüleinkét.
Predaj skončil
11,26 €

Hogyan legyünk antikapitalisták a 21. században


Szörnyű emberi szenvedések és társadalmi károk árán alakítottuk át a világot és a termelékenység maximalizálása érdekében. Egyenlőség és méltányosság, demokrácia és szabadság, közösség és szolidaritás – közös értékeink, amelyek a kapitalizmus kritikájának alapjául is szolgálhatnak. Erik Olin Wright ezeket segítségül hívva írta meg az egyik legelegánsabb, közérthetőségében utolérhetetlen kiáltványt egy antikapitalista, demokratikus szocialista társadalomért, amely messze túlmutat a manapság divatos ideológiai és identitáspolitikai pamfleteken. A könyv ugyanis a gyakorlatra és a megvalósításra fókuszál, és azoknak szól, akik a politikát a cselekvés mentén képzelik el, akik valóban tenni szeretnének egy igazságosabb, egyenlőbb, méltányosabb antikapitalista demokrácia érdekében.
Predaj skončil
7,88 €

Évszakok ízei


Mi ?köze az édesköménynek a biszbaszhoz? Hogyan köthető a blachan, ez az apró rákok és sózott halak napon érlelésével készülő (és rendkívül büdös) indonéz hozzávaló a mi vajtökünkhöz? Hogyan készíthetjük el a Hidegen mosolygó szőke márki nevezetű, epres-csokoládés receptet? Csupa kínzó kérdés, amelyeket új szakácskönyvében Váncsa István nemcsak feltesz, hanem rendre meg is válaszol. A szerző új kötetének receptállománya alapanyagok köré csoportosul, vagyis (saját szavai szerint) a mindennapi élet valóságos problémáira keres válaszokat. Szervező elve a szezonalitás, tudjuk meg Váncsától, tekintve, hogy az ételkészítés alapanyagai jórészt az évszakokhoz kapcsolódnak. „Tavasszal csirkét ettünk, nyáron jércét, ősszel kacsát-libát, telente disznóhúst, ám erre már csak a legöregebbek emlékeznek. A nagy élelmiszer-áruházakban évszakoktól függetlenül mindig ugyanazt látni, de valódi csirkét vagy jércét soha; ezeknek a szavaknak az eredeti jelentése mostanra feledésbe merült. Ez a könyv mindazonáltal próbál úgy tenni, mintha továbbra is normális életet élnénk egy normális világban, szerzője tehát kegyes hazugságot terjeszt. Ettől jó a közérzete.” Az Évszakok ízei szórakoztat, tanít, elgondolkodtat, és mellesleg 240 izgalmas recepttel szolgál – mi többet várhatnánk egy szakácskönyvtől?
Predaj skončil
13,52 €

Zárka


Moszkvában, ?egy korrupcióellenes tüntetésen a rendőrség őrizetbe veszi Ányát. A bíróság egy alig negyedórás tárgyaláson tíz nap elzárásra ítéli. Ánya életében először találja magát rács mögött. A fogvatartási központba szállítják, ahol feltevése szerint csak huligánok és garázdák, szélhámosok és tolvajok ülnek. Ám legnagyobb meglepetésére a hármas számú cellában csupa hozzá hasonló fiatal nő raboskodik, akik olyan nevetségesen jelentéktelen kihágások miatt kerültek ide, mint például a jogosítvány nélküli vezetés. Az egyhangú börtönnapok végtelenül hosszúak, és a nők a szabadulásukat várva játszanak, álmodoznak, beszélgetnek, megosztva egymással látszólag hétköznapi életük olykor cseppet sem hétköznapi titkait. A fogvatartási központ szigorú szabályok szerint berendezett, zárt és fülledt világ, ahol azonban az egész addigi életét, kisvárosi gyermekkorát, lázadó kamaszéveit, kollégiumi barátságait és zűrös szerelmeit felidéző Ánya körül különös és hátborzongató dolgok kezdenek történni. Csak rajta áll, hogy kiderítse: mindez valóság, vagy csupán a zaklatott képzelete szüleménye. Kira Jarmis Alekszej Navalnij sajtótitkára. A Zárka az első regénye.
Predaj skončil
11,26 €

dostupné aj ako:

Az ajándék - Díszkiadás


Dr. Edith Eva Eger inspiráló és gyakorlati tanácsokban bővelkedő könyve segít, hogy megszabadulhassunk romboló mintáinktól és bénító gondolatainktól, s ezáltal szabadon élvezhessük az életet. Saját pácienseinek történeteiből vett példák segítségével mutatja be az olyan, lelkünket fogva tartó érzelmi állapotokat, mint a félelem, a gyász, a düh, a titkolózás, a stressz, a bűntudat, a szégyen vagy a hárítás – egyúttal szelíden bátorít bennünket a múlt béklyóitól való szabadulásra. Mélységes empátiával, lényeglátással és humorral megírt kötetében Edith Eva Eger rámutat, hogy mindannyian sérülékenyek vagyunk, és mindannyian ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe. Az ajándék segítségével azonban kitörhetünk az önmagunk építette börtönből, és feldolgozhatjuk a traumáinkat.A díszkiadás Edith Eva Eger a világjárvány után írt utószavával és családi receptjeivel jelenik meg. „A szabadságot egész életünkben gyakoroljuk – olyan döntés, amit naponta újra meg újra meg kell hoznunk. A szabadsághoz remény is kell. Annak tudatosítása, hogy a szenvedés, bármilyen rettenetes is, átmeneti, és kíváncsiság, hogy felfedezzük, mi történik aztán. A remény teszi lehetővé számunkra, hogy a múlt helyett a jelenben éljünk.”
Predaj skončil
12,39 €

Manipulátorok


A ?The New York Times két újságírója a színfalak mögé invitálja az olvasót, hogy bemutassa korunk egyik legnagyobb sikertörténete, a Facebook igazi arcát. Az óriáscégről, amely új alapokra helyezte az emberek közötti kapcsolattartás módjait, kiderült, hogy a felhasználók személyes adataival kereskedik, algoritmusai felgyorsítják, sőt tudatosan erősítik fel a megtévesztő, gyűlöletkeltő és kirekesztő szólamokat a profit érdekében. A fejlesztők azt az utasítást kapták, hogy kerül, amibe kerül, de láncolják a platformhoz a felhasználókat, ugyanis figyelmük minden rezdülése pénzzé tehető, ami az elsődleges szempont, még akkor is, ha ez a gyűlöletbeszéd, az összeesküvés-elméletek terjedését vagy épp a párbeszédre képtelen véleménybuborékok kialakulását eredményezi. Amíg a fogyasztók és a törvényhozók az adatvédelem sérülékenységével és az álhírek nyugtalanítóan gyors terjedésével voltak elfoglalva, a Facebook a világ legmohóbb adatbányász-gépezetévé vált, elképesztő extraprofitot termelt, és agresszív lobbitevékenységgel védte dominanciáját. Sheera Frenkel és Cecilia Kang egyedülálló tényfeltáró munkájukban lerántják a leplet a cégen belüli bonyolult politikai játszmákról, feltérképezik a szövetségek és rivalizálások hálózatát, hogy rávilágítsanak a techóriáson belüli végzetes ellentmondásokra.
Predaj skončil
10,42 €

dostupné aj ako:

Levegőt


A ?modern ember az elmúlt három-négy évtizedben szinte nagyobb változásokat élt át, mint a korábbi száz évben. A génkutatás, az informatika, a mesterséges intelligencia, az internet, a mobiltechnológia alapjaiban formálták át nemcsak a világról való tudásunkat, de mindennapi rutinjainkat. Ugyan ki tudná ma elképzelni az életét számítógép, mobiltelefon, automaták, precíz képalkotó orvosi vizsgálatok, elektronikus ügyintézés, „okos”-megoldások nélkül – hacsak nem valamely archaikus társadalom tagjaként él egy világtól elzárt őserdőben? E kézzelfogható változásoknak számos lelki és társadalmi szinten megnyilvánuló hatását is tapasztaljuk: egyre kevésbé vagyunk közösségi létezésre utalva, fokozódó önállóságukban pedig lassan egyszemélyes csoportokká alakultunk. Ez egyfelől táptalaja az elmagányosodásnak, másfelől korábban soha nem tapasztalt szabadsággal és kreativitással jár: az ember életében csak úgy sorjáznak az újítások. A létezésünk kényelmesebbé válásának azonban meg kell fizetni az árát: a klímaválság, a kifogyó energiakészletek, a járványok, a pusztuló Föld már rég nem a jövő zenéje. Kevesen tudnak olyan érdekfeszítően és szórakoztatóan beszélni húsbavágó, komoly és időszerű kérdésekről, mint Csányi Vilmos, aki dörgedelmes próféciák helyett görbe tükröt tart emberi gyarlóságaink – olykor állati butaságaink – elé. A neves humánetológus írásaiban minden színtiszta tudomány, mégis felszabadítóan derűs, sokszor kacagtató olvasmányok ezek, legyen szó akár arról, mi tette olyan sikeressé az emberi csoportosulásokat az állatokéival szemben; miért vagyunk meggyőzhetők olyan könnyen szinte bármiről; miért szeret az ember kutyát tartani, és miért nem például zsiráfot; mi célból született a divat; és vajon rafináltan gondolkodik-e kedvenc cicánk, amikor elcsal bennünket a kanapéról, hogy ő ülhessen oda. Csányi Vilmos csupa olyan kérdésre válaszol lélegzetelállítóan izgalmasan, amely mindannyiunkat foglalkoztat – vagy amit sosem mertünk megkérdezni…
Predaj skončil
10,70 €

dostupné aj ako:

Vadak között szabadon


Hogy ?kerül a Dunába egy hazánkban nem őshonos, emberre is veszélyes aligátorteknős? Mi a teendő, ha mosómedve költözik be egy felkapott budapesti étterem VIP-részlegébe? Hogyan neveljünk fel árva kölyökfarkast vagy kölyökmedvét? Hány ember kell egy panellakás tizedik emeleti ablakának redőnye alá beszorult denevér kimentéséhez? A fenti kérdésekre mind választ kaphatunk a könyvben, miközben kirajzolódik előttünk a hazai állatvédelem ikonikus alakjának életútja gyerekkorától egészen napjainkig. Wolfpistát, azaz Szilágyi Istvánt az állatvédelemben, állatmentésben, majd a farkasok és a medvék között eltöltött évek nem mindennapi helyzetek elé állították. Ezek a lebilincselő, meghökkentő, néhol megbotránkoztató történetek számos tanulságot hordoznak, és legalább annyira szólnak rólunk, emberekről, mint az állatokról. Megismerhetjük az állatvédő munka sokszor hálás, ám gyakran keserédes, sőt szomorú valóságát. Betekintést nyerhetünk az ember mellett élő, fogságban született vagy árván maradt vadállatok mindennapjaiba. Megtudhatjuk, hogy milyen következményekkel jár, amikor valaki meggondolatlanul vág bele az állattartásba vagy állatmentésbe. A könyv igaz történetei tükröt tartanak elénk, és segítségünkre lehetnek abban, hogy végre felismerjük: egy állat tartása nem az ember alapjoga, az állatot ki kell érdemelni. Mit csinál egy állatvédő? Röviden: állatokat ment. Tudom, ez itt most elég gyenge poén volt, de tulajdonképpen tényleg ez a dolog lényege, ugyanakkor annyi minden van e mögött a két szó mögött, hogy a helyesebb válasz az lenne, hogy: kiég. Mentálisan, fizikálisan és anyagilag nagyon gyorsan tönkremegy, ha nem elég körültekintő. Ez is egy kőkemény segítőmunka, sőt azt hiszem, kijelenthetem, hogy szakma, még ha jelenleg a képesítés nélküli szakmák közé tartozik is. De akár tekinthetünk rá hivatásként is. Mindenesetre ugyanúgy segítő tevékenység, mint többek között az orvosoké, az ápolóké, a szociális munkásoké vagy a tanítóké. És ugyanúgy nincs sem rendesen megfizetve, sem társadalmilag elismerve a fontossága. SZILÁGYI ISTVÁN a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke, állatkoordinátor, a Medveotthon Predator Programjának ötletgazdája és vezetője. A hazai állatvédelem és állatmentés egyik legismertebb aktivistája. Harminc év aktív állatmentő munka után ma elsősorban vad- és veszélyes állatok befogásával, vadállatmentéssel, valamint a farkasokról és medvékről kialakítandó valós kép kommunikációjával foglalkozik. FODOR KINGA állatorvos, tanszékvezető egyetemi docens. Az állatvédelem kritikus szakterületein – kísérleti állatok, állatkereskedések, állatvásárok, állatkertek, menhelyek – végez vagy végzett állategészségügyi, állatjólléti felügyeletet. A hazai állatvédelemben huszonöt éve van jelen, mintegy háttérbázisként segíti az állatvédelemben, állatmentésben aktívan részt vevők tevékenységét. Három, kisállat-táplálkozással foglalkozó, sikeres könyvet jegyez.
Predaj skončil
9,29 €

Budapest Noir


Budapest, 1936. október. Gömbös Gyula halott. A Terézváros egyik kapualjában egy fiatal zsidó lány holttestére bukkannak. Az Est helyszínre érkező bűnügyi zsurnalisztája, Gordon Zsigmond kérdezősködni kezd, de mindenütt falakba ütközik. A szálak egyszerre visznek felfelé, a társadalom legfelső rétegeibe, és lefelé, a nyomor és elkeseredettség szörnyű világába. Gordont hajtja szimata és kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, ő annál kitartóbban követi a nyomokat. Nem tudja, kiben bízhat, nem tudja, kit milyen hátsó szándék mozgat, nem tudja – de nem is érdekli –, mikor milyen érdeket sért. Egy dolgot akar csupán: megtalálni a lány gyilkosát, mert rajta kívül ez senkit sem érdekel. Kondor Vilmos műfajteremtő regényéből, az utóbbi évtized legsikeresebb magyar krimijéből mozifilm is készült.
Predaj skončil
10,42 €

Keserédes


A szomorúság a szupererőd!A veszteség és a mulandóság életünk elkerülhetetlen és fontos részei. Elengedhetetlenek a szerelemhez, a növekedéshez vagy épp a művészethez. És mégis milyen ritkán ismerjük el a negatív érzelmeinkben rejlő értékeket!Susan Cain legújabb művében a keserédes lelkiállapot felé irányít minket, amely egyben annak belátása is, hogy a fény nincs árnyék nélkül, élet halál nélkül - az édes és a keserű egymásnak örök párjai. A keserédes állapot a bánatra és a vágyakozásra való hajlam, amelynek csendes ereje segít túllépni személyes és kollektív fájdalmainkon.Ha valaha is eltűnődtél, miért szereted a szomorú zenét...Ha egy esős nap megvigasztal, vagy ihletet merítesz belőle...Ha erőteljesen hat rád a zene, a művészet, a természet és a szépség......akkor a keserédességben magadra ismersz.Ha nem ismerjük el saját szívfájdalmunkat, akkor Cain szerint végül mi magunk okozhatunk akaratlanul is hasonló fájdalmakat másoknak, mi válhatunk bántalmazóikká, elnyomóikká vagy elhanyagolóikká. De ha megértjük, hogy minden ember ismeri a veszteséget és a szenvedést, akkor képesek leszünk egymás felé fordulni. A szerző a kutatás, a történetmesélés és személyes visszaemlékezései eszközeivel mutat rá, miért élünk át bánatot és vágyódást, és hogyan vezet a keserédesség befogadása a kreativitáshoz, a kapcsolódáshoz és a transzcendenshez.A mélyreható viszálykodás és egyéni szorongások korában a Keserédes megrendítő és váratlan eszközökkel hoz minket közelebb egymáshoz.
Predaj skončil
11,26 €

Nagy Sándor


A Kalandozások a történelemben sorozat kötetei múltunk egy-egy korszakának eseményeit mutatják be, valós szereplők lélegzetelállító és olykor hátborzongató kalandjain keresztül. Alig hinnéd, hogy a történelem ilyen kalandos és izgalmas is lehet! III. Alexandrosz, vagy ahogy mi ismerjük, Nagy Sándor makedón király alakja és tettei kétezer éve élénken foglalkoztatják az emberek képzeletét. Ez a rendkívül jó képességű fiatalember 30 éves korára meghódította az akkor ismert világ nagy részét, és a valaha volt egyik legnagyobb birodalom uralkodója lett.Nem volt még olyan hőse a történelemnek, aki annyi mű szereplője lett volna, mint ő. Ez a könyv azonban különbözik a többitől. Dominic Sandbrook nemcsak a csatákról és a hódításokról ír, hanem a bátorságról, a kitartásról, a szenvedélyről, a hűségről, az igaz barátságról - és persze arról is, milyen következményekkel járhat, ha egy ember teljes hatalmat szerez más földi halandók felett. A Kalandozások a történelemben sorozat a 21. századi gyerekek számára eleveníti meg a múltat. A történetek minden részletükben legalább olyan rettenetesen izgalmasak, mint Harry Potter kalandjai. A különbség csak annyi, hogy ezek az események valóban megtörténtek... Dominic Sandbrook történész és számos történelmi könyv szerzője ezúttal új, nagysikerű gyerekkönyvsorozatot indított.
Predaj skončil
9,57 €

Az élet jó oldala


Értékek keresése az ingatag világban. Két nem hétköznapi életút, amely egy ponton találkozik. Két nem hétköznapi ember, akik az élet egészen más területén munkálkodnak, mégis meglepően hasonlóan gondolkodnak az igazán lényeges dolgokról. Két nem hétköznapi világ, amelyet egy több évtizedes barátság kapcsol össze. Böjte Csaba ferences szerzetes és Csák János politikus-üzletember beszélgetéssorozata különleges eszmecsere. Az élet mindannyiunkat érintő, húsbavágó kérdéseit feszegetik a maguk tapasztalataiból merítve, miközben megosztják azokat az elgondolkodtató, szívszorító, mosolyra fakasztó vagy épp meghökkentő történeteiket, amelyeket eddig sehol másutt nem tártak fel. Melyek azok a legfőbb emberi értékek, amelyek nem szétválasztanak, hanem összekötnek? Miként találhatjuk meg az állandóságot egy olyan világban, amely folyamatosan elbizonytalanít? Vannak-e olyan emberi jók, amelyek egységet formálhatnak és biztonságot adnak? A napjainkig hatezer árva gyereknek otthont teremtő, világhírnévre szert tett, örökké úton lévő szerzetes és a négygyermekes családapa, aki sikeres vállalatvezetői és nagyköveti karrier után lett miniszter, az alapvető emberi értékekről, a család és a munka szerepéről, a közélet perspektíváiról és buktatóiról, nem utolsósorban pedig a mindannyiunkban ott rejlő kiaknázatlan, csodás lehetőségekről elmélkednek - hittel, őszinteséggel, sok derűvel. Úgy, ahogy még nem hallottuk őket.
Predaj skončil
12,67 €

A spektákulum társadalma


A ?forradalmár, író, filozófus Guy Debord, az 1968-as párizsi diáklázadás egyik legfontosabb figurája csak 1994-ben bekövetkezett halála után emelkedett a francia kulturális élet hírességei közé. Könyve nagy feltűnést keltett már megjelenése időpontjában, 1967-ben is, jelentősége az elmúlt évtizedek alatt csak nőtt. A szerző feltételezése szerint a modern társadalom a „látvány”, azaz a „látványosság” társadalma, amely látványt az autokrata gazdasági élettel összefonódó új igazgatási és technológiai eljárások generálják. A spektákulum társadalma lenyűgöző társadalomelméleti munka, mely rávilágít az 1968-as események hátterére. Előrevetíti a mai posztindusztriális, globalizációs problémáinkat, így aktuális gondolatokkal szolgál egy sereg mai kutatási területen: a történettudománytól a kommunikációelméletig és a művészetekig. A művet szinte minden európai nyelvre lefordították. A hazai kulturális életben is egyre többen hivatkoznak Debord munkájára, anélkül azonban, hogy a hivatkozások alapja magyarul eddig hozzáférhető lett volna.
Predaj skončil
8,45 €

Így szállj szembe a diktátoroddal


Maria ?Ressa 2011-ben három társával megalapította a Rappler nevű szerkesztőséget, amely az online közösségek működését kutatva hamar felismerte, hogy a politikai propaganda szemérmetlen módon kihasználja a közösségi média lehetőségeit. A Fülöp-szigeteki származású újságíró a Facebook alapítójának és elnök-vezérigazgatójának, Mark Zuckerbergnek, valamint Sheryl Sandbergnek, a cég korábbi operatív igazgatójának is személyesen hívta fel a figyelmét a platform szemmel látható manipulálására. Ennek a fake news terjesztésével együtt komoly következményei lehetnek egy olyan országban, mint a Fülöp-szigetek, ahol a lakosság 97%-a használja a Facebookot, és ahol Rodrigo Duterte elnök 2016-ban 27 000, sokszor ártatlan áldozatot követelő brutális drogháborút indított. A Rappler nem kis kockázatot vállalt, amikor hírt adott az egyes esetekről. A médiában közzétett beszámolók miatt Maria Ressa ellen elfogatóparancs van érvényben, és a vádak alapján jelenleg életfogytiglani börtönre számíthat. Maria Ressa története a diktátorok elleni harcról szól: Rodrigo Duterte és véres drogháborúja, illetve Zuckerberg és a Facebook hatalma ellen hadakozik, a terjedő hamis hírek és a gyűlölet megfékezése reményében. Könyve kiáltvány a tömegek félrevezetése és a diktátorok hatalma ellen: a demokrácia törékeny, minden törvényért, intézményért és történetért, ami fennmaradását és működését biztosítja, küzdeni kell!
Predaj skončil
11,26 €

Sétálgatok a kertemben


Csányi Vilmos etológus állatvilágról, kutyákról, majmokról és persze emberekről szóló könyveit mindenki ismeri. Szépirodalmi írásai is népszerűek. Most új szerepben ismerjük meg: saját kertjében vezet körbe bennünket. A séta során különleges virágairól, fáiról és bokrairól mesél, arról, hogyan kerültek hozzá a világ minden tájáról egyes növényritkaságok, hogyan gondozza őket, hogyan beszélget velük pontosan úgy, ahogyan a kutyáival is. Különleges és személyes élmény részese lehet az olvasó; a kert lakóival nemcsak történetükön keresztül, de képeken is megismerkedhet.  
Predaj skončil
12,81 €

Édes Janka


Csányi Vilmos etológusprofesszor Bukfenc és Jeromos után végre megírta harmadik kutyája, Janka történetét is. Az érdekes és sokszor kacagtató epizódokból egy kíváncsi, érzelemgazdag, társas interakciókra alkalmas élőlény képe rajzolódik ki előttünk, akinek sajátos elgondolása van a világról. Janka husky őseit meg nem hazudtoló módon szabad kutya, aki nem pusztán eligazodik az őt körülvevő környezetben, hanem igyekszik azt saját ízlésének megfelelően formálni is. Csányi egy vérbeli tudós kíváncsiságával és nyitottságával jegyzi le kutyája kalandjait, hogy aztán bravúros könnyedséggel vezessen be bennünket az etológia kulisszái mögé, s világítson rá a megfigyeltek mögött rejlő tudományos magyarázatokra. László Bandy rajzaival.
Predaj skončil
7,60 €

dostupné aj ako: