Trubadúr Kiadó strana 14 z 16

Chuck Palahniuk bemutatkozó regénye egy új generáció valóságos bibliája lett. Névtelen kisember hőse lélekölő hivatali munkáját és fogyasztói rabszolgalétét megelégelve lázas ámokfutásba kezd, fészekrakó életmódját előbb önpusztító párharcokra, majd nagyvárosi terrorakciókra cserélve, a háta mögött hagyott nagy amerikai Álmatlanságból mind közelebb sodródva a totális tagadás tébolyához. A Harcosok klubja egyszerre adrenalindús akciófolyam, csavaros thriller és szívszorító románc, de mindenekelőtt egy kíméletlen önvizsgálat története: kis anarchista szakácskönyve nem a jóléti társadalom felszámolásához kínál kétes hitelű recepteket - oldalain inkább a menekülés lehetőségeivel, majd lehetetlenségével történő szembesülés revelatív erejű krónikája pereg másodpercenként 24 filmkockás sebességgel. Nem csoda, hogy a kultuszkönyvből - 1999-ben, David Fincher rendezésében - ragyogó kultuszfilm is készült.

Az amerikai irodalom egyik legsajátosabb figurája, Charles Bukowski annyira szerette a nőket, az alkoholt és a lóversenyzést, hogy kis túlzással csak róluk írt. Eddig talán csak elkötelezett rajongóinak tűnt föl, hogy ezek mellett másik nagy szerelme az életben a macska volt. Pontosabban a macskák, mert egy időben kilencet is tartott otthon. Nem pusztán szerette, hanem többnyire mozdulatlan eksztázisban, szenvtelen szenvedéllyel, tárgyilagos csodálattal szemlélte őket. Kötetünk a kultikus szerző macskákhoz írt műveit gyűjti egybe, de ezek a prózaversek, novella-, regény- és levélrészletek természetesen jóval túlmutatnak a macskák iránt érzett rajongáson, és ugyanúgy az élet lényegéről is szólnak, mint mindenkori írásai. "Ha rosszul érzi magát az ember, csak ránéz a macskákra, és már jobban is érzi magát, mert ők tudják, hogy minden úgy van, ahogy van. Nincs min izgulni. Ők ezt tudják. Ők a megmentők. Minél több macskája van az embernek, annál tovább él. Ha száz macskája van, tízszer tovább él, mintha csak tíz lenne. Egy nap majd felismerik ezt, az embereknek ezer macskájuk lesz, és örökké fognak élni. Tök nevetséges." Charles Bukowski (1920-1994) önéletrajzi ihletésű műveiben főként az amerikai társadalom lecsúszott figuráiról írt, nyersen, őszintén, húsba vágó humorral és bölcsességgel. Mára világszerte kultusza lett, ami nem is csoda, hisz még a sírján is ez áll: "Don't try", azaz ne próbáld, csináld.

Ez a könyv nem azzal kezdődik, hogy a zenekar alapítója, John Lennon 1940.október 9-én született, miközben Liverpoolt több hullámban támadta a német légierő. És nem is azzal ér véget, hogy bár a Mesés Négy (Fab Four) hosszas, több mint egy esztendőn át tartó vergődést követően 1970. április 10-én, Paul McCartney-nak a kilépéséről szóló nyilatkozatával hivatalosan is föloszlott, a banda hatása máig tart, mi több, a Beatlesnek mostanra reneszánsza lett, és a legnagyobb klasszikusok, az emberiség kultúrtörténetének 20. századi mérföldkövei között emlegetik. Ebben a könyvben sztorik olvashatók a popzene legnagyobb hatású együtteséről. Időnként furcsa, sőt akár egyenesen bizarr történetek, amelyek egyeseket talán fejcsóválásra késztetnek, hiszen nem ezt várták, nem ezt hallották, nem ezt olvasták korábban mindig bájosan mosolygó kedvenceikről. Ez a könyv egyfajta lázadás a köztünk élő Beatles-imázs ellen. "Kellett is némi idő, mire megszokják a bizarr, B kategóriás horrorfilmek forgatási helyszínére emlékeztető környezetet. Panaszra mindazonáltal nem lehetett okuk. Amikor bekerült a naptárukba a fotózás dátuma, némi unott szájhúzogatás után Lennon azt találta ki, hogy most meg fogja mondani az ő Bob haverjuknak, hogy ezúttal találjon ki valami mást. Közölte is vele, hogy félre az uncsi sablonokkal. Nem akarnak öltönyben és nyakkendőben vigyorogni, teáscsészével vagy virágokkal a kezükben pózolni. Elég az unalmas giccsekből. Most ne csak abban nyilvánuljon meg a lázadás meg az ifjúsági ellenkultúra, hogy leveszik a zakót. Ez a fotósorozat legyen valami egészen új. Merőben szokatlan, ami még a Beatles részéről is meglepetésnek számít."

Aztán eljött a nagy pillanat. Rátettem az írógépet az asztalra, befűztem a papírt, és gépelni kezdtem. Működött az írógép. És rengeteg hely volt még a hamutartónak, a rádiónak és az üvegnek. Ne hagyják, hogy bárki is mást mondjon. Az élet 65 évesen kezdődik" - írja Charles Bukowski Hollywood című regényében, mely eredetileg 1989-ben jelent meg. Amerika egyik legvitatottabb írója, a nyomornegyedek koszorús költője 65 éves volt, amikor élete első házát megvette. Abból a pénzből sikerült tető alá hoznia magát, amit az 1987-ben bemutatott Törzsvendég című film forgatókönyvéért kapott. Az alkotás saját fiatalkora néhány jellegzetes, lecsúszott, költőien kaotikus napját örökíti meg, a Hollywood című - magyarul második kiadásban, új fordításban megjelenő - kötet, amely önmagában is egy film, pedig azt, hogy milyen viszontagságos, tanulságos, szórakoztató és extrém módon született meg a forgatókönyv és a film. -És mi a helyzet veled? - Hogy érted, hogy mi a helyzet velem? - Neked nem fogja Hollywood elkapni a töködet? - Kizárt. - Híres utolsó szavak? - Nem, híres első szavak. CHARLES BUKOWSKI (1920-1994) önéletrajzi ihletésű műveiben főként az amerikai társadalom lecsúszott figuráiról írt, nyersen, őszintén, húsbavágó humorral és bölcsességgel. Mára világszerte kultusza lett, ami nem is csoda, hisz még a sírján is ez áll: "Don't try", azaz: ne próbáld, csináld.

Tíz évvel a Trainspotting után a Pornóban Renton helyett a Beteg Fiú főszerepel, ki búcsút int strici-szélhámos karrierjének és meglátja az igazi nagy pénzt egy alacsony költségvetésű pornó film forgatásában. Rentet is Amszterdamba hívja mihasznáskodni míg Spud szert tesz egy barátnőre és egy gyerekre, közben Leith történetének megírásán munkálkodik. A Beteg Lány személyében Welsh új szereplőt ad a fiúk mellé. Nicola Fuller-Smith-ben, a Beteg Fiú rátalál a lázas nemi vágyának csillapítójára és egyben a lélek-gyalázó boldogsághoz vezető útra, keserves pofáraeséssel. Mindezek alatt nem egyszerű Begbie személyiségfejlődése sem – pszichésen veszélyesebb, mint az előző könyvben… Tíz évvel ezelőtt a drog volt a nyugati tömeg-szenvedély, mostanra a pornográfia vált az ifjonti hév tárgyává. Tíz év telt el a Trainspotting óta…

Hunter S. Thompson és ügyvéd barátja elindul Los Angelesből Las Vegasba, hogy az író/újságíró beszámolót készítsen a híres Mint 400-as sivatagi autóversenyről, valamint hogy megtalálják "az Amerikai Álmot". Útjuk viszont maga lesz az amerikai rémálom: a sivatagi városban - súlyos alkohol- és drogpszichózisban - eltöltött (nagyon) hosszú hétvégéről készült beszámoló annyira szórakoztató, hogy az már rémes, és annyira rémes, hogy az már szórakoztató. A horrorfilmmel felérő Félelem és reszketés Las Vegasban több szempontból is csúcsteljesítmény: ha igaz, hogy ez a két vadember végigcsinálta (és túlélte) ezt a narkós ámokfutást, akkor azért, ha nem, akkor meg azért, mert ilyen kifejezően, érzékletesen, intenzíven és elborzasztóan jól visszaadni azt, hogy mi történhet az emberrel, ha indokolatlan mennyiségben vesz magához kábítószert, mindenképpen zseniális teljesítmény. A két delikvens drogos szétcsúszásának krónikáján túl a könyv persze egyben elnagyolt kordokumentum, zsigerből jövő társadalomkritika, valamint verbál-zsonglőr szatíra is, és pontosan annyira "látványos" és képszerű ez az óriásira nőtt újságcikk, mint amennyire látványos filmet csinált belőle Terry Gilliam. Hunter S. Thompson Kentuckyban született 1937-ben és 2005-ben halt meg Coloradóban. Életéről sokat elmond, hogy öngyilkosságát követően hamvait egy ágyúból lőtték ki tűzijáték kíséretében, de természetesen - tényleg regénybe illő - élettörténetét leginkább a művein keresztül ismerhetjük meg. Thompson újságíróként kezdte pályáját, és munkája közben alakította ki saját stílusát: a gonzo újságírást. Legismertebb és legnagyobb hatású cikkeit a Rolling Stone-nak írta és némi áttéttel a magazin felkérésére született meg 1971-ben az a mű, amely már a szerző életében kultikussá vált: a Félelem és reszketés Las Vegasban.

Semmit se szeretek (kivéve a narkót), semmit se gyűlölök (kivéve azt, ami visszatart tőle), és nem félek semmitől (kivéve attól, hogy nem jön össze a dolog). Mark Renton pocsékul érzi magát. Rosszul van a heroinelvonástól, a leszokási kísérletektől, saját magától, a barátaitól, és attól is, hogy Európa AIDS-fővárosában, Edinburgh-ban él. Hiába hivatott többre, ugyanúgy nem lát semmiféle jövőt ebben a környezetben, mint valóban menthetetlen függőkből, pitiáner, de veszélyes bűnözőkből és narcisztikus szélhámosokból álló ismeretségi köre, így egyik napról a másikra, torokszorító sorscsapások és komikus svindlik közt hánykolódva él. Ez azonban sokáig már nem mehet így tovább: a történet vége vészesen közeleg, a kérdés csak az, neki lesz-e beleszólása. Irvine Welsh 1993-as regénye mára kultkönyvvé vált és trilógiává bővült, 2017-ben pedig mozikba kerül klasszikus filmváltozatának folytatása is, de intézményesülése ellenére mániákus vehemenciája éppoly letaglózó, mint közel negyedszázaddal ezelőtt.

A Vén kujon visszatért! Ugyanolyan slamposan, piásan, szabadszájúan - és ugyanolyan bölcsen és szórakoztatóan, mint a Magyarországon először 1994-ben megjelent, majd 2014-ben újra kiadott, kultkönyvvé vált Egy vén kujon jegyzeteiben. Az Egy vén kujon további feljegyzései ennek a folytatása; az önéletrajzi írások egy újságban jelentek meg húsz éven át, és a további feljegyzéseknek köszönhetően további, magyarul eddig meg nem jelent fejezeteket, jeleneteket és történéseket ismerhetünk meg a XX. század egyik legegyénibb írójának életéből, valamint szűkebb és tágabb életteréből. Bukowskit olvasni pont olyan, mint sört inni: tudjuk, mire számíthatunk, ám újra és újra ugyanolyan jólesik. Egészségünkre!

Bukowskinál a műfaj szinte mellékes: versei tulajdonképpen rövid prózai írások, prózája színtiszta líra, frappáns dialógusai színműként is megállnák a helyüket. Ötvenéves koráig szinte kizárólag verseket írt, és első regényének, a Postának csak kiadója biztatására fogott neki. Ezt a képet azonban némileg árnyalják az Egy vén kujon jegyzetei című kötetben összegyűjtött szövegek. Ezek ugyanis azt igazolják, hogy Bukowski már a Posta megírása előtt is kísérletezett a prózával. A kötet valamennyi írásában ott van már a későbbi Bukowski-regények és -novellák jellegzetesen nyers hangvétele, kíméletlensége és metsző humora. te kurva! gyere vissza! mondta a saját lelkének. a lelke kinevette, túl soká bántál velem mostohán, kicsikém. most megkaptad, amit érdemeltél.

Terry ?Gilliam olyan színes és rendkívüli életet él, mint amilyenek a filmjei. Extráktól mentes gyerekkorát Minnesota jeges pusztaságain töltötte, aztán Hollywood forró talajára tévedt, és részese lett az 1960-70-es évek úttörő ellenkultúrájának is New Yorkban, Los Angelesben és Londonban. Az Időbanditák, a Brazil, a Münchausen báró kalandjai, A Halászkirály legendája, a 12 majom, valamint a Félelem és reszketés Las Vegasban rendezője – és nem mellesleg a Monty Python Repülő Cirkusza egyik alapítója – először mesél eddigi életéről és eleveníti fel az emlékeit. A Gilliamesque, amely tele van eddig ismeretlen rajzokkal, fényképekkel és kommentárokkal, pikáns szellemességgel és lenyűgöző éleslátással vegyíti a képeket a szavakkal. Gilliam „pre-posztumusz önéletrajza” bámulatos mellékszereplőket vonultat fel – olyanokkal találkozhatunk, mint George Harrison, Robin Williams, Jeff Bridges, Robert De Niro, Brad Pitt, Uma Thurman, Johnny Depp, Heath Ledger és persze az összes többi Python tag –, de egy villanás erejéig felbukkan a kortárs kultúra néhány igen nagy hatású figurája, többek között Woody Allen, Frank Zappa, Gloria Steinem, Robert Crumb, Richard Nixon és Hunter S. Thompson. Gilliam találkozásai a nagyokkal és a kevésbé jókkal mérhetetlenül szórakoztatóak, viccesek, és sok mindenről árulkodnak. A könyv korlátokat nem ismerve nyújt betekintést egy páratlan alkotó elméjébe, miközben egyedülálló módon rajzolódik ki a 20. századik második felének popkultúrája..

Az ország "fasza gyereke", Zana Zoltán, ismertebb nevén Ganxsta Döglégy Zolee a maga szókimondó stílusában számol be eddigi pályafutásáról, nőügyeiről, hajmeresztő és szórakoztató kalandjairól, utazásairól, azaz a szex & drugs & rock n' roll-ban eltöltött több mint három évtizedéről. A Döglégy a világ körül egyes szám első személyben elmesélt, letehetetlen kötet, amelyből mindent megtudunk erről a foci-, jégkorong, rögbi- és zeneőrült rocker-rapper gengszer-főpunkról, amit valaha tudni szerettünk volna, sőt még azt is, amit nem. Döglégy úr persze a maga kendőzetlen stílusában meséli el hihetetlen fordulatokban is bővelkedő életét. Egyik elképesztő sztori jön a másik után, néha hangosan röhögünk, és a végén csak egyetlen kérdésünk marad: vajon hogy a vérbe élte túl Zoli a saját életét?

A Ragasztó négy edinburgh-i fiú évtizedeken át tartó barátságának története. A városszéli lakótelepeken nevelkedő főszereplők - a lányok körében megmagyarázhatatlanul népszerű tuskó, Terry, a fegyelmezett sportember, Billy, az elmélkedő zenerajongó, Carl és a jóindulatú, de súlyos megfelelési kényszerrel küzdő Gally - mind máshogy képzelik el az életüket, és ahogy telik az idő, el is távolodnak egymástól, de az együtt megélt élmények és a közös titkok örökre összekötik őket. A könyv a hetvenes évektől egészen az új évszázadig - a punktól a technóig, a speedtől az ecstasyig - követi a jellegzetes welshi alakok obszcén anekdotákkal és lesújtó tragédiákkal teli sorsát, részletesen bemutatva, hogyan próbálnak mindannyian a maguk módján megküzdeni társdalmi helyzetükkel, a vállukra nehezedő kulturális örökséggel, a csoportnyomással és szüleik elvárásaival, akik abban reménykednek, hogy a fiaik többre viszik, mint ők. Közben pedig kirajzolódik az is, miért tartja össze őket minden ellentét és különbözőség dacára is a barátság, amit a lakótelep, az iskola és az ezektől való szabadulás vágya kovácsolt, meg a lojalitás, amit az utcai erkölcs diktál: állj ki a haverjaidért, soha ne emelj kezet nőkre, és ami a legfontosabb, ne köpj be senkit.

Janet Shirley, a tévéreklámokat, idétlen műsorokat, képes újságokat és konzervből készült ételeket fogyasztó fiatalasszony látszólag elégedetten éli kisvárosi életét. Mindene megvan, ami a boldogsághoz kell: jóképű férj, kényelmes otthon, televízió, biztos állás a közeli élelmiszerboltban, az üveg portóitól és a citromos tonikról nem is beszélve. Egy napon a férje, Howard mesés összegre tesz szert, és ez megváltozatatja a házaspár életét, de hamarosan kiderül, hogy Howardnak különös elképzelési vannak a jövőt illetően. Az Egy tenyér ha csattan mindenekelőtt fergeteges humorral fűszerezett bravúros stílusával ragadja meg az olvasót, aki a könnyed sorok mögött Burgess kegyetlen társadalomkritikáját is felfedezheti.

A Beatles egy káprázatos évtized káprázatos megfogalmazója volt. A popzenét, amilyennek ma ismerjük, gyakorlatilag ez a négy fiatalember teremtette meg. Egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy megváltoztatták a világot. A fejek forradalma első ránézésre a Beatles dalainak hiánytalan katalógusa, amely bámulatos alapossággal mutatja be az együttes hangfelvételeit. Azonban a könyv ennél jóval többet nyújt olvasóinak. A dalok keletkezésének, felvételük körülményeinek, zenei felépítésüknek a bemutatásán túl (és egyben azon keresztül) egy fejlődéstörténetet is elénk tár: hogyan érett felnőtté a négy gombafejű; hogyan hatottak dalszövegeikre a hihetetlenül izgalmas, reményekben és indulatokban gazdag, lendületes optimizmust és filozofikus befelé fordulást hozó hatvanas évek eseményei, a különféle tudatmódosító szerek és a magánéletük; milyen irányban fejlődött a muzsikájuk és hangszeres tudásuk a zenei és stúdiótechnikai kísérletek során. Ian MacDonald nem túloz, amikor azt írja, hogy az elgépiesedés kivételével minden irányzatot, amely utánuk következett, a Beatles indított el: együttesként és egyénenként is valóságos akadémiáját képezik a popkultúra értékeinek

Roby Lakatos élettörténetén, kalandjain keresztül budapesti és brüsszeli mikrokozmoszok, zenészkultúrák és a magyar cigány zenészvilág sorsának számos epizódja kel színesen életre. Egy olyan világ, amely a kommunizmus évei alatt egyszerre igyekezett ápolni egy többszáz éves hagyományt, alkalmazkodni a rendszer kereteihez és élni a külföldi meghívások adta lehetőségekkel. Roby sorsának fordulatos eseményein keresztül kiderül, miért épp a magyar cigányzenészek a leghíresebb cigány művészek évszázadok óta. De az is, hogyan tette a mégis lassan porosodó, népszerűségét vesztő cigányzenét egyéni stílusával és zenei reformjával újra elsöprő világsikerré. Roby Lakatos magyar-belga-mexikói állampolgár, otthon érzi magát Japántól Oroszországig bárhol. Mégis arra a legbüszkébb, hogy a New York-i Carnegie Hall-tól a londoni Royal Albert Hall-ig mindenhol „magyar cigány hegedűvirtuóz”-ként tüntetik fel a koncertplakátokon. Roby most hazatér. Harminc év világsiker után arra vágyik, ami eddig jobban elkerülte: sikerekre a saját hazájában. A jövőben inkább világsztár zenészbarátait csábítaná Budapestre - a magyar zeneszerető közönség örömére.

"Apámnak, a rádiónak és a véletlennek köszönhető az is, hogy először hallottam rock and rollt. A Fater kereste a hullámhosszt épp, amikor egyszer csak éktelen sikításra lettem figyelmes. "Állj, Fater, várj! Maradj csak ott!". Little Richard énekelte a Long Tall Sallyt. Ezt akkor még nem tudtam persze, fogalmam sem volt, kit és mit hallok, azt viszont éreztem, hogy ez valami elképesztő. Hogy hasít az erő, és szétvet az energia. Tíz-tizenegy éves voltam, de nyakon vágott az a dal, a rock and roll tenyérnyoma rajta is maradt a bőrömön, néha még ma is viszket." (Szörényi Levente) "Lehet, hogy a világlátásom sokaknak követhetetlen, de higgyék el, nagyon is érthető. Vagy ha eddig nem is volt, hát most majd azzá válik." Ezt ígéri Szörényi Levent e e kötet elején, és aki a könyv végére ér, nem is fog csalódni. A dalszerző-zeneszerző vallomása amellett, hogy szórakoztató történetekben, személyes vallomásokban is bővelkedő olvasmány, nem csupán tények rögzítése. Kiderül, hogy a látszólag nagy v áltások logikus következményei egymásnak, és hogy szinte minden eldöntetett már a gyerekkorban - az ifjonti zenélés csakúgy, mint az időskori kutatás a pilisi Holdvilágárokban. Szörényi Levente e könyv lapjain kegyetlen őszinteséggel vall zenéről, nő kről és pályatársakról, nemcsak jól ismert sikerekbe, de élete legmélyebb hullámvölgyeibe is betekintést engedve - ilyen teljességben most először.