Trubadúr Kiadó

A Molotov–Ribbentrop paktum titkos záradékának köszönhetően a Szovjetunió a II. világháború első évében bekebelezte Lengyelország keleti felét és a balti államokat. Ugyanez a sors várt volna Finnországra is, és amikor a világ legnagyobb országa 1939. november 30-án megtámadta békés szomszédját, Sztálin úgy gondolta, hogy a három hét múlva esedékes következő születésnapján már a finn parlament lépcsőjéről vezényelheti győzedelmes katonái díszszemléjét. A mindössze 3,5 milliós finn nép azonban hónapokon át ellenállt az elképesztő túlerőnek, és bár az 1940 márciusában megkötött békeszerződés értelmében Finnország kénytelen volt átengedni a szovjeteknek területének tíz százalékát, a finneknek sikerült megőrizniük országuk függetlenségét. E könyv főhőse a finnek honvédő háborújának legendás harcosa, Simo Häyhä, a világtörténelem legsikeresebb mesterlövésze, akit az ellenség a Fehér Halál néven tisztelt és rettegett. Olivier Norek hosszú évek kutatómunkája után írta meg a téli háború máris számos nyelvre lefordított történetét.

Belmondo önéletrajzi könyvében közvetlen stílusban, utánozhatatlan humorral idézi fel a múltat, és a saját életútjával bizonyítja, hogy a derű nem a nehézségek hiányát jelenti, hanem azt a döntést, hogy a legsötétebb pillanatokban is a fényt keressük.„Bébel” valóban úgy élt, mintha ezer élet adatott volna meg neki, és mindegyik bővelkedett derűs pillanatokban. Légtornászhoz illő mutatványainak köszönhetően a francia színészóriás szuperhősként él az emlékezetünkben, mégsem épít legendát maga köré, egyszerűen mesél. Örömökről, kudarcokról, kockázatvállalásról és szabadságról, sikerekről és veszteségekről, a szenvedélyről, amely áthatotta egész lényét. Az életigenlés kiáltványaként is olvasható önéletrajz egyik fő erénye az önirónia. Belmondo egyszerre filmcsillag és egyszerű ember, aki képes nevetni saját magán, legyen szó félresikerült síelésről, driftelésről vagy botrányos sajtótájékoztatóról. Örömmel fedi fel a titkait. Kendőzetlen őszinteséggel mutatja be a tanulóévek nehézségeit, amikor a párizsi Konzervatórium tanárainak többsége csúnyának és a színészi pályára alkalmatlannak találta.De Belmondo életében egyszer csak felbukkant Jean-Luc Godard, és első nagyjátékfilmje, a Kifulladásig (1960), amely lefektette a francia új hullám alapjait, mindkettejük számára fordulópontot jelentett. A rendező radikálisan új munkamódszere tökéletesen illett Belmondo rögtönzőképességéhez és zabolátlan személyiségéhez. A Godard biztosította szabadság volt számára az a közeg, amelyben a legjobb formáját tudta hozni. Később Belmondo egyreinkább a közönségfilmek felé fordult, mert meggyőződése volt, hogy a film, a színész fő feladata a szórakoztatás, a nevettetés, ezért ideális megoldásra törekedve a művészfilm mélységét és a közönségfilm közvetlenségét igyekezett egyesíteni.Könyvében néha komolyabb hangon is megszólal. A színészek jogaiért folytatott küzdelem, a hírnév ára, a magánélet sérülékenysége és a folyamatos jelenlétből fakadó fáradtság egyaránt szóba kerül. Belmondo következetesen kiáll kollégái, a filmes szakma és a színészi hivatás méltósága mellett.Az Ezer életem, egy sorsom nemcsak rendkívül hiteles személyes hitvallás, hanem egy fontos filmtörténeti korszakot bemutató érdekes és humoros ismertető. 

Belmondo önéletrajzi könyvében közvetlen stílusban, utánozhatatlan humorral idézi fel a múltat, és a saját életútjával bizonyítja, hogy a derű nem a nehézségek hiányát jelenti, hanem azt a döntést, hogy a legsötétebb pillanatokban is a fényt keressük. "Bébel" valóban úgy élt, mintha ezer élet adatott volna meg neki, és mindegyik bővelkedett derűs pillanatokban. Légtornászhoz illő mutatványainak köszönhetően a francia színészóriás szuperhősként él az emlékezetünkben, mégsem épít legendát maga köré, egyszerűen mesél. Örömökről, kudarcokról, kockázatvállalásról és szabadságról, sikerekről és veszteségekről, a szenvedélyről, amely áthatotta egész lényét. Az életigenlés kiáltványaként is olvasható önéletrajz egyik fő erénye az önirónia. Belmondo egyszerre filmcsillag és egyszerű ember, aki képes nevetni saját magán, legyen szó félresikerült síelésről, driftelésről vagy botrányos sajtótájékoztatóról. Örömmel fedi fel a titkait. Kendőzetlen őszinteséggel mutatja be a tanulóévek nehézségeit, amikor a párizsi Konzervatórium tanárainak többsége csúnyának és a színészi pályára alkalmatlannak találta. De Belmondo életében egyszer csak felbukkant Jean-Luc Godard, és első nagyjátékfilmje, a Kifulladásig (1960), amely lefektette a francia új hullám alapjait, mindkettejük számára fordulópontot jelentett. A rendező radikálisan új munkamódszere tökéletesen illett Belmondo rögtönzőképességéhez és zabolátlan személyiségéhez. A Godard biztosította szabadság volt számára az a közeg, amelyben a legjobb formáját tudta hozni. Később Belmondo egyreinkább a közönségfilmek felé fordult, mert meggyőződése volt, hogy a film, a színész fő feladata a szórakoztatás, a nevettetés, ezért ideális megoldásra törekedve a művészfilm mélységét és a közönségfilm közvetlenségét igyekezett egyesíteni. Könyvében néha komolyabb hangon is megszólal. A színészek jogaiért folytatott küzdelem, a hírnév ára, a magánélet sérülékenysége és a folyamatos jelenlétből fakadó fáradtság egyaránt szóba kerül. Belmondo következetesen kiáll kollégái, a filmes szakma és a színészi hivatás méltósága mellett. Az Ezer életem, egy sorsom nemcsak rendkívül hiteles személyes hitvallás, hanem egy fontos filmtörténeti korszakot bemutató érdekes és humoros ismertető.

A Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradékának köszönhetően a Szovjetunió a II. világháború első évében bekebelezte Lengyelország keleti felét és a balti államokat. Ugyanez a sors várt volna Finnországra is, és amikor a világ legnagyobb országa 1939. november 30-án megtámadta békés szomszédját, Sztálin úgy gondolta, hogy a három hét múlva esedékes következő születésnapján már a finn parlament lépcsőjéről vezényelheti győzedelmes katonái díszszemléjét. A mindössze 3,5 milliós finn nép azonban hónapokon át ellenállt az elképesztő túlerőnek, és bár az 1940 márciusában megkötött békeszerződés értelmében Finnország kénytelen volt átengedni a szovjeteknek területének tíz százalékát, a finneknek sikerült megőrizniük országuk függetlenségét.E könyv főhőse a finnek honvédő háborújának legendás harcosa, Simo Häyhä, a világtörténelem legsikeresebb mesterlövésze, akit az ellenség a Fehér Halál néven tisztelt ésrettegett.Olivier Norek hosszú évek kutatómunkája után írta meg a téli háború máris számos nyelvre lefordított történetét.

,,Nem bírom a törvényeket, az erkölcsöket, a vallásokat, a szabályokat. Nem szeretem, hogy a társadalom formálni akar." A világ kedvenc Vén Kujonja, Charles Bukowski (1920-1994) mára az amerikai és a világirodalom egyik legismertebb, legtöbbet idézett, leginkább ünnepelt, de egyben ? nyers, szókimondó stílusa és züllött életmódja miatt ? az egyik legvitatottabb alakja is. Utánozhatatlan költő, regényíró és novellista. Bukowski először költőként lett ismert, bár szórványosan már a '40-es években is kiadták novelláit magazinokban, underground folyóiratokban, majd első önálló novelláskötete 1965-ben jelentmeg Confessions of a Man Insane Enough to Live with Beasts címmel, mely cím érdekessége, hogy egyben ez a jelen kötet utolsó novellájának címe is: Egy férfi vallomásai, aki elég őrült ahhoz, hogy bestiákkal éljen együtt. Az eredetileg 1973-ban, South of No North címmel kiadott 27 zseniális, letaglózó, kíméletlen és kegyetlenül szórakoztató novellát tartalmazó remekműve Magyarországon először 2009-ben jelent meg A semmitől délre címmel, és már legalább tizenöt éve beszerezhetetlen. Reméljük, így egyaránt örülnek majd a javított újrakiadásnak Bukowski azon régi rajongói, akik még nem olvasták ezt a kötetet, illetve azok is, akik most ismerkednek a világ egyik legkiemelkedőbb írójával.

Boris Vian egyik leghíresebb regényében a csodálatos képességekkel bíró hármas ikrek és csodálatosan alkalmatlan szüleik története mellé természetesen megkapjuk a szerző védjegyéül szolgáló "kiegészítőket" is: vallás- és társadalomkritikát, sötét humort, beszélő állatokat és meghökkentő tárgyakat. 1) Ma megmérkőzöm itt előttetek, tíz menetben, tízszer három percben, sziklaszilárdan és kőkeményen, az ördöggel! 2) - Óhajtja látni a férjét? - kérdezte Holtottó. - Igen, igen - felelte a nő -, de előbb adja ide a revolvert a szekrényből. 3) A vallás luxus. Csak ezek a barmok akarnak belőle hasznos dolgot csinálni. 4) Egy nő nem bízhat meg a férfiakban azután, hogy egyikük gyereket csinált neki. Abban pedig, aki felcsinálta, végképp nem. 5) Az utolsó, kereszt formájú oszlop szokványosabb módon a plébánost ábrázolta, hátulról, anyaszült meztelenül, amint egy inggombot keresgél az ágya alatt.

A Nobel-díjas Peter Handke e kisregényében az 51 éves korában öngyilkosságot elkövető édesanyjának állít emléket – persze a maga módján. Bár az életrajz egy-egy részlete gyászbeszédnek vagy éppen vádbeszédnek hat, a mondatok többségét a jellegzetes handkei tárgyilagosság, érzelemmentes távolságtartás jellemzi, és pontosan ettől lesz olyan szívbe markoló ez a rövid szöveg. idézet: 1) Ilyen körülményekbe nőnek beleszületni már eleve halál. Mondhatjuk ugyan úgy is, hogy megnyugtató: legalább nincs miért a jövőtől félni. 2) Mesélte anyám, hogy nagyapámnál „kunyerált”, hadd tanulhasson valamit. De szó se lehetett róla: egy legyintéssel elintézték az ilyesmit; leintették, elképzelhetetlen volt. 3) Ő maga mulatott azon, hogy valaha is szeretett valakit, és épp egy ilyen embert. 4) Szükséges csak az ennivaló, hasznos a téli tüzelő, a többi mind luxus. Hogy valamennyi arra is maradt, az adott legalább egyszer egy héten némi büszke önérzetet: „Még mindig jobban élünk, mint más.” 5) Anyám sohasem szökött meg. Tudta már, hol a helye. „Még kivárom, hogy a két gyerek felnőjön.”

Volt egy minden alkalomra megfelelő, jól kitalált gyermekkorom, egy minden részletében kidolgozott hazugság. Már többször használtam. Huszonöt rövid, kíméletlenül lecsupaszított nyelven írt novella és egy feszes szerkezetű hosszabb elbeszélés alkotja e kötet anyagát, amely voltaképpen két önálló Agota Kristof-mű (a Mindegy című, 2005-ben megjelent novellagyűjtemény és a Tegnap, az 1995-ben publikált kisregény) egy könyvvé összeolvasztott változata.

A mexikói hadsereggel véres csatákat vívó, később az Egyesült Államok katonái ellen éveken át gerillaháborút folytató Geronimo, az apacsok utolsó nagy harci főnöke hadifogolyként hunyt el az oklahomai Fort Sillben. Élettörténetét – kevéssel halála előtt – egy indián tolmács közvetítésével mesélte el a kötet szerzőjének, és elbeszéléséből megismerhetjük az indián háborúk utolsó fejezetét, az apacs törzseknek a megmaradásért folytatott harcát. "Ha az otthonuktól elszakítják őket, az apacsok megbetegszenek és meghalnak. Mennyi idő fog eltelni, míg azt mondják majd, nincsenek többé apacsok?"

A hitleri rezsim bukása után számos háborús bűnösnek sikerült elmenekülnie a felelősségre vonás elől. A vezető beosztású náci tisztviselők, SS-tisztek, tömeggyilkosok és olasz vagy horvát elvbarátaik, szövetségeseik többségének Dél-Amerika nyújtott menedéket. Olivier Guez valós tényekre alapozott regénye az egyik leghírhedtebb háborús bűnös, Josef Mengele, az Auschwitzban "a Halál Angyalaként" emlegetett SS-orvos háború utáni sorsát követi nyomon. A koncentrációs tábor foglyain végzett szörnyű kísérleteiről elhíresült Mengele először a nácikra csodálattal tekintő Perón Argentínájában telepedett le. Ott annyira biztonságban érezte magát, hogy egy idő után már az álnevét sem használta, de miután Németországban elfogatóparancsot adtak ki ellene, kénytelen volt átköltözni Paraguayba, majd Brazíliába, ahol jó ideig egy emigráns magyar házaspár birtokán élt. Szinte hihetetlen, de bujkálása idején Mengele megfordult Svájcban és Németországban is, és ugyanilyen megdöbbentő, hogy a tömeggyilkos orvos Paraguayban az állampolgárság mellé még erkölcsi bizonyítványt is kapott. A regény lapjain sok más Dél-Amerikába menekült háborús bűnös is felbukkan: a holokauszt fő szervezője, milliók gyilkosa, Adolf Eichmann, a százezrek haláláért felelős usztasa vezér, Ante Pavelić vagy a Mussolinit a fogságból megszöktető Otto Skorzeny ugyanazokban a nácibarát körökben forgott, mint Mengele. Eichmannt a Moszad ügynökei végül elkapták, de Josef Mengele több mint harminc éven át el tudta kerülni az elfogatását, és bűnös tetteiért soha nem kellett bíróság elé állnia.

Egon Erwin Kisch, „a száguldó riporterként” tisztelt cseh újságíró e novellagyűjteménye egy letűnt világba nyújt bepillantást. A hajdan szinte minden európai nagyvárosban megtalálható zsidó negyedek életét, illetve egy-egy híres történelmi alakot vagy eseményt felidéző írások Prágából Amszterdamon és Párizson át egészen Kínáig kalauzolják el az olvasót. "A gólem, amelyet főként arra teremtettek, hogy a zsidók nyakába varrt bűntetteket kinyomozza, fölösleges lénnyé vált, és félre lehetett tenni."

Öt új rab érkezik a brit hadsereg észak-afrikai büntetőtáborába. Ennek közepén magasodik a különböző vétkek miatt ide kerülő katonák engedelmessé tételére szolgáló homokdomb. Az új foglyok és az őreik közötti végletesen elfajuló konfliktusról szóló regényből Sidney Lumet készített döbbenetes filmet. "Érdekes, angol lobogó van a rúdon, pedig azt hittem, hogy a Gestapo karmaiba kerültünk."

„vannak emberek, akik soha nem őrülnek meg. milyen borzalmas életük lehet.” Charles Bukowski (1920-1994) mára az amerikai és a világirodalom egyik legismertebb, legtöbbet idézett, leginkább ünnepelt, de egyben - nyers, szókimondó stílusa és züllött életmódja miatt - az egyik legvitatottabb alakja is. A világ kedvenc Vén Kujonja nemcsak zseniális író és novellista, hanem egyedülálló és gyomorbavágóan jó költő is. Bukowski Amerikában költőként vált először ismertté, versfelolvasó estjei mára legendásak. 1954-ben kezdett verseket írni (miután kiengedték a kórházból, ahol vérző gyomorfekéllyel kezelték, amibe majdnem belehalt), és mi most annak a kitüntetett pillanatnak lehetünk részesei, hogy végre kézbe vehetjük első verseskötetét magyar nyelven – húsz évvel azután, hogy elindult itthon a Bukowski-életműsorozat. A Vízben égni, tűzbe fulladni című kötet első három részében szereplő versek az 1955 és 1968 közötti évekből származnak, míg az utolsó rész az 1972–1973-as munkákat tartalmazza, így egészen átfogó képet kaphatunk arról, hogyan vált Bukowski költővé, és látni fogjuk, hogy – mint általában a műveiben – ebben a kötetben is az igazat, csakis az igazat mondja az életről, közben földbe döngöl, felemel, szórakoztat, elgondolkodtat, megnevettet, szembesít, meghökkent, megsemmisít, gyomorba vág, aztán talpra állít és leporol minket. És mindeközben még tanulhatunk is tőle. Pritz Péter, a fordító

A bibói életmű egyik legfontosabb tanulmánya azt a kérdést járja körül, hogy az európai társadalmak milyen technikákkal, milyen intézményekkel igyekeztek gátat szabni a túlkapásokra mindig hajlamos végrehajtó hatalom zsarnoki törekvéseinek. "A modern demokrácia erkölcsi követelménye az egyenlő emberi méltóság, ez azt jelenti, hogy a szabadságprogram jegyében minden embernek joga van kinyilvánítani, hogy az őt irányító és kormányzó kisebbséggel nincs megelégedve, és joga van részt venni annak elmozdításában."

EGY ŐSI VÁROS. EGY MEGSZÁLLOTT FELFEDEZŐ. EGY SZÁZ ÉVE MEGFEJTETLEN REJTÉLY. 1925-ben Percy Fawcett brit katonatiszt és felfedező - fiával és annak barátjával együtt - hosszú útra indult az amazóniai dzsungelben. Célja az volt, hogy megtalálja ,,Z-t, az elveszett várost" - egy ősi, fejlett civilizáció nyomait, amelyet az európaiak évszázadokon át Eldorádó néven kerestek. Expedíciója azonban nyomtalanul eltűnt. A következő években több kutatóexpedíciót is indítottak az esőerdőbe, de a mai napig nem tudjuk, mi történt velük, sőt az őket keresők közül is sokakat örökre elnyelt a dzsungel. A fehér emberekkel szemben ellenséges érzületű - esetenként kannibál - indián törzsek földjén áthaladó útjai és azok eredményei már életében legendává tették a bátorságáról híres katonát. Népszerűségét jól érzékelteti az a tény, hogy amikor a felkutatására induló egyik expedícióhoz önkénteseket kerestek, napokon belül húszezren jelentkeztek az életveszélyes feladatra. Részben Fawcett ihlette a hollywoodi sikerfilmek hősének, Indiana Jonesnak az alakját is, de az eltűnt régész-felfedező figurája már korábban is számtalan novellában, regényben és filmben felbukkant. David Grann, a Megfojtott virágok szerzője, egy elfeledett naplógyűjtemény nyomán maga is Amazóniába utazott, hogy felkeresse azokat a helyeket, ahonnan Fawcett és társai az utolsó üzeneteiket küldték a családjuknak... és ott döbbenetes dolgokkal szembesült. Ez a könyv nemcsak egy eltűnt expedíció története, hanem egy hipnotikus erejű utazás: tudomány, mítosz, őrület és halál határán. Egy rejtély, amely nem ereszt - sem azokat, akik nyomába erednek... sem az olvasót.

Thomas Mann születésének 150. évfordulóján Horváth Géza új – a korábbinál sokkal pontosabb és szebb – fordításában kínáljuk az olvasóknak a Nobel-díjas író talán legismertebb kisregényét. Az abszolút szépség csodálásának lehetőségéért az életét is feláldozni kész főhős az európai irodalom egyik legemlékezetesebb alakja. "Aschenbachot így hát sötét elégedettséggel töltötték el a Velence mocskos sikátoraiban zajló, a hatóságok által leplezni kívánt események – a város e hitvány titka, mely összeolvadt legszemélyesebb titkával, s melynek megőrzése neki is igencsak megfelelt."