Papírváros

---

Egyszer majd megírom Huszelin Rancsics igaz történetét - jelentette be pályafutását kezdő költő Zalán Tibor epikusi készülődését, s majd' húsz évvel később a regényíró Zalán meséli el a Papírváros döbbenetes epizódjaként az I. világháborús történetet. Mert a műfajokat egymásba játszatva mesél, valóban elbeszél a szerző. Több szálon, helyszínen és idősíkon futó történetsora annak a rettentő pokoljárásnak drasztikus nyelven előadott látomása, meylet főhőse tudatosan választ: az önpusztításnak, az állandó "elveszni készülés"-nek, amelynek stációi az ötkötetesre tervezett regényfolyam ("lassúdad regény") beszédes alcímei: kimerülve, eltévedve, letarolva, szétszaggatva, betegen. A hatalmas írói vállalkozás első kötetének építésznarrátora e negatív úti cél eléréséhez lát hozzá, hogy a XX. század infernóját önmagán kívül megtapasztalja, önmagán belül pedig megvalósítsa. Byron és Tonio Kröger nyomán vállalva, hogy a megismerés útja egyben az önpusztításé is, folyamatosan menekül - alkoholba, nőkbe, verekedésekbe, az emberi kapcsolatokat felszámoló magányba - a megismerés/önismeret és következménye elől.
Létszemléletének alapja: akár mi jutottunk a nagy sötét erdőb, akár az erdő belénk, biztos csak az erdő... Hősünk - akinek még neve sincs, vagy már elhagyta - egyelőre, és előreláthatólag még sokáig, befelé sétál, rohan, mászik...

menej