Najnovšie - Svetová beletria strana 224 z 453

Nagy költő, bírd el a sorsod. Salve, kutya! – írta a nagy kutyabarát Szabó Magda egy alkalommal Lator Lászlónak.Versben írta, mert Latorhoz a vers illik leginkább. Szemérmes-cinkos noszogatás ez: a többiekre figyelő pályatárs levele ahhoz a szerzőhöz, aki csak a fő műveit szereti kötetben viszontlátni. Ugyanaz a ritka gesztus, amellyel a megszólított költő, tanár, szerkesztő fordul tanítványhoz, szerzőhöz, munkatárshoz.Lator Lászlónak a vers tere az élet tere. Nem az elméleté. Pilinszky-elemzése, Illyés Gyulával való levélváltása, az új nemzedékek tagjaira folytonosan reflektáló írásai mind-mind erre utalnak. Csillapíthatatlan kíváncsisággal ragad meg, mutat fel minden mozzanatot, aminek a költészet, az adott mű a létét köszönheti. Lenyűgöz szakmai megvesztegethetetlenségével is: szabad szemmel nézi mindenkori tárgyát, a műelemzést a szerzői szándék értelmében végzi el, nem pedig „az elmélet gyakorlóterepének” tekinti. Ha nem folytatod, Latorom, én a derekad letöröm. Sej-haj!Tejeskávéban szokatlan a haj. Salve, kutyissime Tu!Szabó Magda ezzel a régóta készülő kötettel valószínűleg meg lenne elégedve. Nincs benne haj.********Lator László Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéista. Kárpátalján, Tiszasásváron született 1927-ben. Makón érettségizett, 1947-ben felvették az Eötvös Collegiumba, 1949-ben kizárták az intézményből. Magyar-német szakos diplomát szerzett. Körmenden tanított, majd 1955-től 1989-ig az Európa Könyvkiadó latin csoportjának szerkesztője, főszerkesztője volt. Költői pályafutásával párhuzamosan tekintélyes fordítói életművet hozott létre. Szívesen hangoztatott felfogása szerint a műfordítás nem szükséges rossz, hanem nélkülözhetetlen jó. Tanított a bölcsészkaron, a színművészetin. A rádió és a televízió irodalmi műsorainak máig közkedvelt szereplője. Tíz évig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnökeként tevékenykedett.

Hogy miről szól ez a könyv? Mondjuk, hogy Magyarországról. Arról, hogy egy falusi kocsma törzsvendége (jelesül Torony) milyennek látja az országot, amely jobban teljesít, de arról is, hogy mit szól a dolgokhoz a feltsuti kolostor lámája. Meg hogy vajon miért élnek olyan jól vezető politikusaink, mint Marci Hevesen. És hogy mért szeret minket annyira az Állam, hogy ott ül a vacsoraasztalunknál is. És természetesen a migránsokról is szól (akik nem ismerik se az Eddát, se a Mobilt), meg sok minden másról - ott vannak például a kutyákról és macskákról írt remek történetek, ha valakit netán a politika kevésbé érdekel. Vagy az ínycsiklandozó proligasztroblogok. Afféle nemzeti olvasókönyv is lehetne akár, mert benne van a mi mostani életünk szinte mindenestül.Konok Péter politikai blogger, akit naponta sok ezren olvasnak és lájkolnak, de nem olyan egyszerű odamondóember, amilyenek százával tenyésznek a kibertérben. Írásai a leggyakrabban miniatűr politikai szatírák, amelyekben hol ókori római császárok dicső tetteiben, hol Oszi és Dezső párbeszédeiben, hol meg épp csak egy meglesett - vagy vele megesett - utcai történetben ismerhetünk rá a mai Magyarország bizarr jelenségeire.Konok Péternek keserű a humora, de ugyan milyen lehetne manapság az igazi humor? Konok Péter (1969) történész, publicista, fordító. Szakterülete a huszadik századi baloldaliság története, erről két szakkönyvet és számos tanulmányt, cikket publikált. A diktatúrák történeti öröksége nyomot hagy egyéb írásain is. Magát „addikt szöveggyártónak" tekinti, aki, mint mondja, „ön- és társadalomterápiás szándékból" ír. Leginkább blogként használt Facebook-oldalán, illetve más blogokon, folyóiratokban, rádió- és tévéműsorokban igyekszik „kiírni magából a Nemzeti Egyetértés Rendszerét".

Der Sandmann ist eine Erzählung in der Tradition des Kunstmärchens der Schwarzen Romantik (häufig auch als Schauerroman bezeichnet) von E. T. A. Hoffmann, die erstmals 1816 veröffentlicht wurde. Der Student Nathanael erzählt seinem Freund Lothar in einem Brief, er habe in der Gestalt des Wetterglas­händlers Coppola den Advokaten Coppelius wiedergetroffen. Dieser hatte während Nathanaels Kindheit mit dessen Vater alchemistische Experimente durchgeführt, die letztlich zum Tod des Vaters geführt hatten. Coppelius steht in Verbindung mit einem Kindheitstrauma Nathanaels, weswegen er in ihm die Gestalt des Sandmanns sieht, eines Monsters, das Kindern die Augen ausreißt..

Egy mesébe illő felnőttszerelem. Már úgy tűnik, ez örökké így marad. Egy napon mégis arra ébred az ötvenes éveiben járó hősnő, hogy kapcsolata kiüresedett. Maradni a szeretetlen jólétben, vagy kilépni a világba, vállalva azt a kockazátot, hogy örökre egyedül marad? Ezeken a kérdéseken tipródik a művelt, ám kissé naiv Dobay Flóra, akinek útkereséséről szól ez a regény. A könyv végére ő is, az olvasó is megkapja a válaszokat.

Nagy ifjúsági írónk 1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, akinek hatására 1905-től Az Én Újságom című gyermeklapba írt, melyben 1922-ig több mint ezer írása jelent meg. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták, a magyar irodalom klasszikusává tették, ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról, hogy ilyen munkásság mellett 1920-ban megjelentette az első, felnőtteknek szánt verses kötetét, a Könnyes Könyvet is.

A ??regény témáját egy reformkori szájhagyomány adta; a dúsgazdag Buttler János és a katolikus paptól megejtett Dőry Mária kényszerházasságának különös története az aulikus és klerikálius erők ellen küzdő hajdani szabadelvű nemesség között terjedt szájról szájra, egy hosszan húzódó, 19. század elején zajló botrányos válóper kiszivárgott adatai alapján. A klérus rögtön a regény megjelenésekor igyekezett néhány ténybeli eltérés alapján hitelt vesztetté tenni a regény vádló művészi igazságát. Mikszáth két erő küzdelmét ábrázolta regényében: a nagyurak és nagypapok világa áll az egyik oldalon, s a szálak elvezetnek elzárt papi szemináriumokba, a császári udvarba, a pápai kúriára is. A másik oldalon Buttler János mellett felsorakoznak a Bernáthok, Fáyhoz hasonló kuruckodó magyar kisurak, a korai polgárságnak olyan különcködő típusai, mint az öreg Horváth; néma társként pedig szeretetével és rokonszenvével ott áll – Tóth uram, a röszkei kocsmáros és Vidonka, a népi ezermester személyében – maga a nép is. Ők már a jövő ígéretét, 1848 egykor majd fellobbanó tüzét hordják magukban.

Jack London vakmerő és fölfedezésre kész szerző volt haditudósítóként is – az orosz–japán háborút tulajdonképpen végigharcolta –, 1902-ben vállalkozott az angol–búr háború „közvetítésére”, ám mire Londonig jutott, Afrikában békét kötöttek. A tudósítói lendület azonban nem maradhatott kielégítetlenül: az író szó szerint álruhát öltött, és alámerült az angol főváros nyomornegyedének életébe. Élményei nyomán született A mélység lakói (1903), amelyben megszólalnak az ágyrajárók, a hajléktalanok, a koldusok és prostituáltak, és „megszólal” a korabeli sajtó is. A mű dickensi körkép, egyben az első hiteles szociográfiák egyike. Az író ugyancsak úttörő volt az azóta világhódító road kultúrában, elsőként írta meg egy hobó csavargásait Amerika (vas)útjain, egy 1890-es munkanélküli-mozgalom, a Washingtonba masírozó, úgynevezett Kelly-hadsereg tagjaként. Az Országúton (1907) találkozás egy fiatalemberrel és a korántsem mesebeli Amerikával.

„A ?fehér embernek, ha elkerülhetetlen akar lenni, nemcsak meg kell vetnie az alacsonyabb rendű fajokat, és nagyon sokra kell tartania magát, hanem tilos is sokat képzelődnie. Nem kell, hogy nagyon megértse a feketék, a sárgák és a barnák ösztöneit, szokásait és lelki folyamatait, mert nem evvel a módszerrel taposta ki a fehér faj királyi útját a világ körül.”  A világjáró Jack London még misszionáriusok, gyarmati tisztek, modern rabszolga-kereskedők társaságában meséli a – korabeli szóhasználattal – fajok találkozását a Csendes-óceán szigetein. Szemléletében a tudósító elfogulatlan éleslátása keveredik az egzotikum kelendő ecsetvonásaival. Történetei hol szikáran tárgyszerűek, hol a legendák stilizációjával élnek, hol kényelmetlenül ironikusak. Életmű-válogatásunk e kötetében két „óceáni” novellaciklusát adjuk közre (Az óceán meséi, 1911; A vén halász meséi, posztumusz, 1919), mindkettőnél megtartva a korai magyar fordítás kötetcímeit, de most először az amerikai kiadások teljes anyagával és eredeti sorrendjével.

Az Ádám előtt 1907-ben jelent meg, A skarlát 1912-ben, ám ikerkönyvek: az előbbiben a történelem előtti időkbe álmodja magáta mesélő, az utóbbiban a történelem utániba, a civilizáció elképzelt pusztulásának korába. Jack London a vadont jól ismerő író fantáziájával mesél az emberré válás folyamatáról – és a modern Amerika ellentmondásait kipellengérező író indulatával az új barbárságról (datálása szerint 2073-ban…). Látomásai meghökkentően „pontosak”, és fájdalmas gúnnyal figyelmeztetnek a barbárság talán legnagyobb rettenetére: az érzékeny emberi nyelv hiányára.

Mikor Dióbél megszületett, nagyon kicsi volt. Apját azzal csúfolták a szomszédok, hogy nem lesz gondja bölcsőre, megteszi a dióhéj is. Így lett a kisfiú neve Dióbél. Minthogy szülei nagyon szegények voltak, Dióbél a kastélyba került kisinasnak. Innen a falusi kastélyból indult kalandos útjára a kisfiú, aki kicsi termete ellenére is Kossuth katonája lett.

Dan Brown megasikerének az ifjúság számára átdolgozott változata Párizstól Londonba repíti az olvasót, híres műemlékeket ismerve meg a lélegzetelállító utazás során. A rajongók világszerte meggyőződhetnek arról, miért nevezte a New York Times „tökéletes sikerkönyvnek” A Da Vinci-kódot.

"Részlet a könyvből – A szerelmes levél: A szán sebesen futott előre az ezüst fák alatt. A magyar mező csodálatos volt, végtelenűl véghetetlen; nagy ivben hajlott meg az ut s ereszkedett a lovak előtt egy lendülő szelid lejtő, csak éppen a észem látta a rajzát a távol felé, a hó kéken szikrázott s a fehér fák lila árnyékokat vetettek. Az asszonyka közelebb bujt az urához. Nem volt ez még mozdulat sem, csak érzés; lelkében bujt hozzá. Persze Samu nem vette észre. Nyugodtan ült a nagy farkasbundában, amivel fölszerelve küldték elébük a szánat. – Olyan jól érzem magamat, – szólalt meg később, fiatal férjek büszkeségével, – istenbizony csak cigaretta hiányzik a tökéletes boldogsághoz. Aranka nem nézett rá, mosolygott. Neki istenbizony semmise hiányzott s szinte bosszantotta, hogy Samunak még cigaretta is kell ehhez a paradicsomi boldogsághoz."

A mester a hegy alatt lakott egy kis házban. Ezt a házát a nagynénjétől örökölte. Afrikában volt, mikor megkapta az értesítést, hogy Manci néni meghalt és ő az egyedüli örököse. Abban az időben azzal foglalkozott, hogy az afrikai színeket lerögzítse. Az a sajátságos ideája volt, hogy a Szahara homokját magával a homokkal festette meg. Elképzelhetetlen, mennyi kisérletbe került, amíg festői hatást tudott kihozni ebből az átkozott holt anyagból, amely vibrált és tündöklött odáig, amíg mérhetetlen távolságban és mennyiségben ott feküdt a napfényen, de rögtön sötét, nehéz masszává lett, amint ő a vászonra fölragasztotta. És mégsem hagyta abba. Olyan színösszetételeket talált ki, amelyek végre érzése szerint elérték a valóság hatását. De ezzel sem volt megelégedve, ő túl akart tenni minden realitáson és étlen-szomjan egyik képet a másik után csinálta, volt olyan képe, amely 30-40 kiló volt, nem is képek voltak ezek, hanem valami csodálatos alkotmányok, amelyeken végeredményben rajta kívül senki sem tudott eligazodni. Közben annyi vöröshagymát és fokhagymát megevett, mint az egyiptomi gúlák építői s lefogyott úgy, hogy csak a csontja bőre volt. Egyik betegségből a másikba esett. A szakálla, haja megnőtt, de ezt mind észre sem vette, csak küzdött fantasztikus művészi céljaiért...

Móra Ferencnek ez a kedves, bájoshangú regénye négy különböző korú, felfogású és életkedvű emberről szól. A négy apa: a regényírás mesterségével bajlódó író-régész, a hol bolondos, hol mogorva falusi orvos, a hírnévre áhítozó jegyző és a pap. Az egy leány: a falusi postáskisasszony, akiért a „négy apa” verseng. Mellettük felsorakoznak a falu figurái: az árva, pajkos harangozófiú, a szép férfiszíveket hódító menyecske.

?A Görögtuz nem regény-, hanem cikluscím, amely alá Jókai ?mindenféle igaz hívo népek történetébol? merített elbeszéléseit rendezte. A Görögtuz szövege csak a Nemzeti Kiadás (1897) keretében nyerte el mai formáját? ? írja az Utószóban Gángó Gábor. , Két kisregényt fuz egybe a kötet: mindketto a 19. század elso felében, Oroszországban játszódik. Történelmi hátterük a cári birodalom és a kaukázusi, illetve szibériai népek közötti háborúk. Ezek okára, eseményeire az író azonban csak bevezetésként utal, foként fordulatos mesét, vadregényes tájakon zajló kalandokat akar nyújtani. , Riumin a cári hadsereg ezredese volt, mielott álruhában nekivágott a Kaukázus szorosainak, hogy a leigázatlan hegyi törzsek között megkeresse a hegyvidék titkos aranybányáit. Csak így mentheti meg magát és családját a számuzetésbol: felségárulással vádolják. A világtól elzárt udi tartományban nemcsak az aranytitkot, hanem az ?amazon királyno? szerelmét is megszerzi. Mikor aztán útrakel Izméné nevu kísérojével, a meneküloket a szerelmes uralkodóasszony vízárral pusztítja el. A második írás novellisztikus füzér: Samyl fiai ? cserkesz hercegek ? hallgatják feleségeik elbeszéléseit Irzambekrol, a ?kalmuk? nemzet Szentpétervárra került trónörökösérol. A házassági história, mely a szibériai néptörzs teljes leigázásához vezet, a korabeli orosz politika fortélyos eszközeit példázza. (A Hon címu lapban folytatásokban megjelent írás ? érezhetoen ? befejezetlen maradt.) Jókainak ez a muve régen jelent meg, minden bizonnyal sok olvasó fogja újra felfedezni.

Jókai Mór személyes élmények alapján ismerte az akkori Magyarországnak szinte minden táját. Otthon érezte magát a fovárosban, Szegeden, Kecskeméten, Pozsonyban, Komáromban, Pápán, Kassán, Debrecenben, a Hortobágyon, a Tisza mentén, a Dráva mellékén, a Balaton vidékén, a Kár-pátok között, a Vág völgyében, a Szepességen, Erdélyben. A történeti mondák hoseit és színtereit jelenítette meg nemcsak regényben és novellában, hanem a magyar nemzet történetét feldolgozó regényes rajzaiban is. Tájélményeit gyakran szépprózai munkáiban használta fel a környezet rajzához, újságcikkekben is közzétette útiképeit, hogy azután gyujteményes kötetekbe rendezve bocsássa olvasói elé ezeket az írásokat. A Magyarhon szépségei mellett a Magyar föld, az Emlékeimbol, az Életembol, Úti táskámból címu könyvei ugyancsak tartalmaznak hasonló tartalmú és mufajú közleményeket. A gazdag kínálatból kötetünk két témakört emel ki: az egyik a Balaton vidékére, a másik Erdélybe viszi el az olvasót Jókai tolla nyomán. A befagyott Balaton képét akár Az aranyember egyik fejezetébol is megismerhetnénk, Jókai azonban fontosnak tartotta, hogy közvetlenül is kinyilvánítsa személyes vonzódását és benyomásait. ?Sok szép tájékát bejártam hazámnak, ? de mindeniknél jobban megragadott a Balaton-vidék? ? vallotta meg. Bájos menyasszonyhoz hasonlítja, aki minden ponton új bájait tárja fel, minél tovább nézzük, annál szebbnek látjuk, s mindig mosolyog. Jókait a Balatonnál elsosorban a tájkép ragadja meg, tüneményként írja le színeit és hangjait. De van szeme az itt élok életmódjának rajzához, meg-jeleníto erovel mutatja be például a halászok küzdelmes munkáját. A balatoni tájat a ?magyar Tempe-völgy?-nek nevezi, s ezt nagy elismerésnek szánja. Korának muvelt olvasói járatosak voltak az antik kultúrában, számukra sokat mondott ez a megjelölés. A Tempe a Péneiosz folyó szuk völgye Görögországban, az Olymposz és az Ossza hegység között, s az ókorban Apolló kultuszhelye volt. Nevét gyakran kölcsönözték más tájak szépségének kiemelésére, Jókai tehát e megjelöléssel egyrészt a megkapó látványra, másrészt a benne fellelheto kulturális értékekre utalt, hiszen vissz-hangot vert benne a regék, a népmondák sok-sok emlékei.

Az igazság rettenthetetlen bajnoka, a vasöklű, nagyszívű és bölcs Jaguár apó Dél-Amerika pampáin és égbe nyúló hegyei között jár e regény lapjain kicsi, de mindenre elszánt csapatával, hogy a jókat megoltalmazza, és az elvetemült orgyilkosokat megbüntesse. Az inka öröksége, az utolsó perui uralkodó mesés kincsei titkukkal a kalandorok sokaságát vonzzák, de egyetlen méltó örököse, a szelíd és bölcs inka unoka inkább az enyészetnek adja őket, mintsem hogy az emberi gonoszság és kapzsiság újabb démonait szabadítsák fel. – A népszerű író egyik legfordulatosabb és legjobban komponált regényét Szinnai Tivadar átdolgozása formálta korszerű, érdekes olvasmánnyá, Csergezán Pál illusztrációi pedig a cselekmény izgalmas pillanatait elvenítik meg.

A May-regények megszokott színhelyén vagyunk, rövidesen az is kiderül, hogy sorra megérkeznek a korábbi regényekből jól ismert szereplők: Old Shatterhand és Winnetou, Bicegő Frank, Sam Hawkins és mások. A történet magva szélhámosság: egy bankárra rá akarnak sózni egy állítólagos olajlelőhelyet. A csalás majdnem sikerül, de csak majdnem, hiszen közbelép Old Shatterhand, a nagy igazságtevő. Két indián törzs és egy kivándorló társaság is érdekes szerepet játszik a történetben. Az izgalmas regényt Szinnai Tivadar átdolgozásában olvashatjuk.

A múlt század végén feltámadó, és katonái élén megjelenő Zrínyi az ezeréves Magyarországot ünneplő közéletbe csöppen bele. A szigetvári hős akaratlanul is szembekerül a társadalom, a politika és a gazdaság jeleseivel, s így jó alkalmat ad az írónak, hogy szatírája körébe vonja a közélet mindenféle köreit, ne kímélje a minisztereket, más nagyurakat, ne kímélje olyan barátait sem, mint Szilágyi Dezső vagy Darányi Ignác, akikkel esténként együtt szokott ülni az István főhercegben. A regény, amely eredetileg 1898-ban jelent meg Mikszáth kérészéletű lapvállalkozásában, az Országos Hírlapban, majd ugyanabban az esztendőben könyv alakban is, a megjelenése pillanatában a nyílt vagy burkolt támadások célpontjába került. De amíg a sértettek dohogtak, fenyegetőztek vagy ellentámadásra készülődtek, az olvasóközönség a szívébe zárta az író remekművét, s az Új Zrínyiász a friss szenzáció elmúltával is, közel száz éve, Mikszáth egyik legolvasottabb műve maradt.