Najnovšie - Svetová beletria strana 30 z 453

A New York Times bestsellerszerzője, Steve Berry legújabb Cotton Malone-kalandjában Cotton egy második világháborús rejtélyt old meg, amely egy legendás, milliárdokat érő, elveszett kincset, Jamasita aranyát érinti.1945. A II. világháború utolsó hónapjaiban Japán hatalmas mennyiségű aranyat és más lopott értéktárgyakat rejtett el a Fülöp-szigetek csapdákkal teli föld alatti rejtekhelyein. 1947-ben a zsákmány egy részét nem kincsvadászok, hanem az Egyesült Államok kormánya találta meg, és senkinek sem szólt a felfedezésről. Ehelyett ezeket a vagyontárgyakat titkosítottnak minősítették, Európába szállították, és titokban beolvasztották a Fekete Sas Vagyonkezelőbe.Napjainkban. Cotton Malone, az Igazságügyminisztérium nyugalmazott ügynöke Svájcban tartózkodik, hogy szívességet tegyen egy barátnak. Ám az egyszerűnek vélt művelet elfajul, és Cotton belekeveredik a világ legrégebbi bankja és a CIA közötti háborúba, amely közvetlenül érinti a Fekete Sas Vagyonkezelőt is. Hamarosan rájön, hogy minden egy múltbeli kedvesétől függ, aki hirtelen újra felbukkan, nagyszabású titkokat rejtegetve a bitcoinról. A kriptovalutát szép csendben fegyverré alakítják, és felkészítik a világ pénzügyi rendszerei elleni támadásra, egy olyan kiszámított lépésre, amelynek pusztító következményei lesznek. Cottonnak nincs más választása, cselekednie kell. De milyen áron?A luxemburgi bankházaktól a svájci titkos páncéltermekig, végül pedig a dél-marokkói Atlasz-hegységig, Cotton Malone minden próbálkozását megakadályozzák. Minden lépése hibásnak bizonyul és minden terve meghiúsul, míg végül megérti, milyen veszélyeket hordoz az Atlasz-manőver.

Genevieve Kingston remekül megírt memoárja megindító, lélekemelő történet egy nem mindennapi édesanya utolsó ajándékairól, a bölcsességéről és a szeretetéről, amivel a síron túlról is vigyázza lánya lépteit. Genevieve (Gwen) Kingston hároméves volt, amikor az édesanyját gyógyíthatatlan rákbetegséggel diagnosztizálták. Az édesanya minden jóslatra rácáfolva további nyolc évig élt, és ez idő alatt Gwen és a bátyja, Jamie számára ajándékokkal és levelekkel töltött meg egy-egy kisebb ládát minden egyes születésnapra és más jelentős eseményekre, többek között az érettségire és a diplomaosztóra. Gwen immár a harmincas éveiben jár, és mindössze három bontatlan ajándék maradt, amelyeket az édesanyja az eljegyzésére, az esküvőjére és az első gyermekének születésére szánt. A rendkívüli gonddal összekészített ládának hála a kettőjük közti különleges kapcsolat az anya halálával sem szakadt meg. A Mondtam már valaha? nem csupán gyönyörűen megírt anya-lánya történet, hanem egy betegségekkel és gyásszal sújtott családról is szól, illetve arról, miként küzd meg az élet viszontagságaival, és miként találja meg a helyét a világban egy fiatal lány.A színészi és drámaírói karriert befutó Genevieve Kingston memoárja megkapó visszaemlékezés a család és a barátok megtartó erejéről, amely alátámasztja Gwen édesanyjának üzenetét: a szeretet legyőzi az elmúlást. „Ebben a szívbemarkoló memoárban Kingston a negyvenes évei végén, emlőrák következtében elhunyt édesanyjáról ír, aki gyermekeire leveleket és ajándékokat hagyott, hogy kibonthassák őket, ha már nem él.” - New York Times Book Review Editors' Choice. „Felejthetetlen visszaemlékezés a szeretet mindent legyőző erejéről.” - Good Morning America.„Kingston debütáló memoárja megrázó és letehetetlen olvasmány. Az édesanyja ajándékai és üzenetei világítótoronyként mutatják a fényt egész életében, bebizonyítva, hogy egy anya szeretete erősebb az elmúlásnál. Felejthetetlen és mélyreható könyv a fiatalságról és veszteségről.” – Booklist. 

Závada Pál új regényének szereplői dokumentumfilmet forgatnak olyan gazdálkodókról, akiket gyújtogatással vádoltak meg az ötvenes években. Egy baráti kör nyomoz - a filmeseken kívül szociográfus, grafikus, történész és újságíró is van köztük -, keresik és megpróbálják szóra bírni az áldozatok családtagjait, a valamikori tanúkat, ügyészeket, bírókat meg a hajdani tudósítókat. De közben saját életüket és korukat is meg kéne érteniük - 1988-ban vagyunk, válságokkal és bizakodásokkal terhes, kiszámíthatatlan időkben. Múltbéli bűnökről és érvekről szóló viták, kutatások és illegális olvasmányok, tüntetések, szervezkedések és kamerába mondott vallomások közepette kell szembenézniük házasságuk válságaival, új szerelmek vágyaival, gyerekeik sorsával, hivatásuk, megélhetésük gondjaival. A szerzői eligazítás szerint Pernye és fű figurái fiktívek, története kitalált, a benne szereplő filmforgatás interjúi azonban valóságosak - azokat Sipos András rendezővel készítették Statárium című, 1989-ben bemutatott filmjükhöz. 

Szegedi Antal vagyok 60 éves.2023. igen szomorú időszakot hozott az életembe. Nyáron teljesen kétségbe estem, csak egy utat láttam, a rosszat, de segítségre leltem.Valamitől késztetve versben köszöntem meg, úgy jöttem el.Aztán jöttek a gondolatok, le kellett írnom, mi bánt, mi van bennem, mit érzek. Ez megnyugtat. Örömöm lelem benne, bajtársaimat is megérinti. Hátha mást is elér. Kicsit másként látja, milyen, mikor az ember egyedül marad a nehéz napokon. Csak egy mosoly, egy szó… hidd el, számodra is meg nyugtató, nemcsak annak, akinek adod.Ki e könyvet kezedbe veszed, szavakat olvashatsz. Ha nem érzel semmit, csak látod, azok is maradnak. Ez mind őszinte vágy, történet, az élet szülte őket!A bajban szerzett barátság olyan mint egy gyertya,fényt áraszt.Lehet néha halványan pislog,de ott van, ha kell feléled, eljön érted, sötétségből kezedet fogva kivezet.Ne hagyd veszni túl értékes, vigyázzad nehéz ilyet lelni!

Irene Sola új regényében évszázadok emlékei sűrűsödnek egyetlen napba. A Pireneusok és a történelmi idő ismeretlen és járhatatlan útjain felkapaszkodunk a Clavell-házba, melynek örök lakói a nemzedékről nemzedékre itt maradó nők. Az idő viharai elragadják a férfiakat, a hegyekben farkasvadászok, vadállatok, lázadó hadseregek és banditák portyáznak, a tűzhely mellett a nők ünnepre készülnek. Megismerjük Joanát, aki szerződést köt az ördöggel, hogy férjet találjon, ám kihátrál a paktumból, ezért minden gyereknek, aki a házban születik, hiányzik valamije. Margaridának egy darab a szívéből, Blancának nincs nyelve, Angela nem érez fájdalmat, Bernadetának pedig nincs jó helye a jelenben - mindig máshol van, és olyasmiket lát, amiket rajta kívül senki. A Szemet adtam neked, s te a sötétségbe néztél karneváli kavalkád emlékezésről és felejtésről, valóságról és meséről, fényről és sötétségről, rengeteg színnel, vággyal és mágiával. 

Virginie Despentes, a francia irodalom punk provokátora ezúttal a #MeToo mozgalom, az internetes zaklatás és a francia társadalom viszonyát boncolgatja. Oscar, a sikeres krimiíró a saját bőrén tapasztalja meg, mit jelent a cancel culture. Egykori sajtósa, Zoé a radikális feminista blogján megírja, hogyan zaklatta a férfi hónapokig, miközben együtt dolgoztak. Amikor Oscar megjegyzéseket tesz egy színésznő, Rebecca Latte külsejére az Instagramon, Rebecca felháborodott üzenetben reagál. Az író és a színésznő levelezni kezdenek egymással, és egyre bensőségesebbé váló beszélgetéseikből két magányos, függőséggel küzdő ember alakja rajzolódik ki. Leveleikben olyan fontos témákat érintenek, mint az öregedés, a társadalmi elvárások vagy épp a művészvilág szexizmusa és erőszakossága. A Kedves idióta a harag, a gyógyulás és az elfogadás könyve, megmutatja, hogyan változtatja meg egy beszélgetés két ember életét, akiknek elsőre látszólag semmi közük egymáshoz. 

Mintha a sublótfiókba szórt, megbarnult, fakó fényképek, avítt dagerrotípiák közül választanék ki találomra egy-egy darabot, úgy bukkannak fel bennem a régi, gyermekkorban borzongva hallott családi történetek, korai emlékeim, és úgy is vetem papírra: találomra, esetenként laza összefüggésben, időben, térben és leszármazásban alaposan összekeveredve. E történetek főszereplői elsősorban (nem kizárólag) a huszadik században, az emberiség tán legádázabb időszakában éltek, melyet világháborúk, forradalmak, megtorlások, menekülések, tömeggyilkos eszmék összecsapása tarkított. Ezek között kellett valahogy megmaradni.Aki releváns genealógiai vagy történelmi tanulmányokat keresne ezekben az írásokban, annak csalódnia kell, mert a történetekben a gyarló emberi emlékezet, a múltat megszépítő idő, esetenként a homályba vesző legendák keverednek a szikár, kitörölhetetlen, megváltoztathatatlan tényekkel.

A koronavírus okozta bezártság, a család és a lakókörnyezet mindennapos kihívásai, a saját testünkkel folytatott küzdelem sorai ezek. Napló a Covid-időszakról gyerekkori emlékek felvillantásával, napi politikával és hétköznapi, semmitmondó vagy éppen sorsfordító eseményekkel, fikciós elemekkel és lábjegyzetbe tömörített sztorikkal, humorral és testiséggel fűszerezve, melyeket a járványügyi adatok, a futó-, kerékpáros- és egyéb edzések, a napi rutin, a rendszeres alkoholizálás és a megélhetésért való küzdés rendeznek izgalmasan egymás mögé, egymás mellé. A lassú bevezetés és visszaemlékezés fokozatosan hol melankolikusan elmélkedő csermelybe, hol lezúduló cselekvésfolyamba torkollik, szemlélődésen és kívülálláson keresztül válik a konkrét általánossá, a pillanat örök érvényűvé.

Összegyűjtött elbeszélések, 1967–1997A kötet Csörsz István elbeszélői életművének legjavát közli. A csaknem fél évszázada megjelent novelláskötetek teljes anyagának újraközlése mellett helyet kap az antológiákban és folyóiratokban közölt összes novella is. A kötet egyharmadát máig kiadatlan novellaciklusok és önálló elbeszélések alkotják, amelyek az író hagyatékában, gépiratos tisztázatban maradtak fenn, tehát közreadásukat maga is tervezte, némelyikük novellapályázaton is szerepelt. A könyvkiadás lehetőségei az 1980-as években némileg beszűkültek számára, s az akkor eltervezett retrospektív kötet(ek) anyagából csupán egy-két novella jelent meg, így voltaképp csak most juthatnak el az irodalomkedvelőkhöz.

Borsi Bálint 1992-ben született Budapesten. Rákospalotán él, tanít, költ, műfordít.Évek óta publikál rangos folyóiratokban és antológiákban. Első verseskötetét tartja kezében az olvasó.Díjai: Babits Mihály-ösztöndíj (2023)Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2024)Olvassunk Borsi Bálintot?Én e kérdésre bólintok.Így szól: „utánam ezt csináld!”és ódát ír meg szesztinát,a szakmát virtuózan űzi,bár szavait furcsán betűzi– lemarad itt-ott egy betű,de ez kicsit se szembetű’ –,lazán vesz minden kötöttséget,én minden versén röhögcsélek.Nem az a súlyos költészet,mire a medvék fölnéznek,pedig bizony ezek a medvék,ha fölnéznének, jobban tennék,mert van súly benne, és olyasmi,ami a fejre tudhat esni –egy üllő vagy egy zongora,vagy felfal mondjuk egy boa.Csak az olvassa verseit,ki nem Soroksáron lakik,akinek az se katasztrófa,hogyha a humor akasztófa,ki saját véleménye híve,s egy plázaparkoló a szíve,amiben olykor elröhincséla csokinyusz s a marhasintér.Varró Dániel 

Riporterként, moszkvai és washingtoni tudósítóként a szerző három amerikai elnökkel, világsztárokkal, érdekesnél érdekesebb különcökkel találkozott. Hetven története között van, ami a Fehér Ház Ovális Irodájában, Szufanuvong laoszi herceg vientiánei és Bagaya ugandai hercegnő kabarolei palotájában, egy Oscar díj gála szünetében, az 1979-es kínai-vietnámi határháború és az 1995-ös ruandai népírtás helyszínein játszódik.Arról is értesül az olvasó, miért vonaton utazott Kádár János Moszkvába, mi történt Antall József washingtoni látogatásának azokban a pillanataiban, amelyek soha nem kerülnek képernyőre, mikor mondott Gyurcsány Ferenc cifrább dolgokat, mint az öszödi beszédben.A hírügynökségi újságíró élete önmagában is kalandregény, a filmproduceré a pokol kapujában zajlik. Riporteri, írói és filmes élményeit felidézve, a szerző beismeri, hogy megváltani a világot neki sem sikerült, de a lankadatlan kreativitás, mely hosszú és meglepő fordulatokban is bővelkedő pályafutását kíséri, különleges ismeretek és megfigyelések tárházává vált.„Sosem szerettem az emlékiratokat!” állítja Bokor Pál, aki eddigi könyveiben valóban kerülni igyekezett a szubjektív témákat és megközelítéseket. Ezúttal érdemes volt leküzdenie ellenérzéseit. Könyve egyszerre világpanoráma, vitairat korunk sorskérdéseiről, elgondolkodtató és gyakran mosolyfakasztó sztorik gazdag gyűjteménye.

Esti Kornél nem csupán Kosztolányi alteregója, hanem az emberi lét egy másik dimenziója, ahol a munkával szemben a játék, a hétköznapival szemben a különleges, a komolysággal szemben a csibészség és az irónia dominál.

Új teremtmény kerül az Édenkertbe, s felbukkanása véget vet Ádám addigi nyugodt, kényelmes életének. A jövevény folyton beszél, mindennek nevet ad, és ostoba újításokat akar bevezetni, de hogy mennyire veszélyes, az csak akkor derül ki, amikor összebarátkozik a kígyóval…

“Idegen vagy. Tegyél csodát.”"Mikor a San Gennaro vérét olvasom, mindig megtörténik a csoda. Itt minden megvan, itt Márai mindent tud, amit csak író tudhat. Egyik kezével tájat fest, a másikkal lelket ábrázol. Aki sosem volt Nápolyban, az is érzi a tenger sós illatát, a reggel fogott hal délutáni szagát, a szegénység bűzét. Néha kriminek álcázza a metafizikát, néha bédekkernek a végzetet. Tud feszültséget teremteni és tud lágyan ringatni érzelmekkel. Tud átlépni a transzcendensbe és tud visszalépni a hótreálba. Érti a szerelmet, a szentséget, a halált. Egyszerre stiliszta, moralista és költő - vagyis igazi prózaíró. Tablóban látja az egész európai sztorit, rá is pingálja a málló vászonra. Néha olyan imádnivalóan veszik el a részletekben, mint egy részeg panteista tájképfestő. Kegyetlen és könnyed. Romantikus és tragikus. Humora elegáns és fekete, akár egy világon végighurcolt, de azért megkímélt cilinder. Sosem szájbarágós, és sosem ködösít fölöslegesen. Parádés szerkezet, vibráló hang.Ez a regény: világirodalom." - Cserna-Szabó András“Már maguk sem tudják, miben, de reménykednek. Már tudják, hogy nincs hazájuk - egy hazát csak feltétlenül és véglegesen lehet elveszteni, s történelmi fordulatok legtöbbször csak ötletszerű, elsietett hazatérésekre adnak módot, de hazát újra nem adnak -, és mégis várják a postát. Tudják, hogy a haza nemcsak egy térképen meghatározható földrajzi tünemény volt, hanem egy élménykör, mint a szerelem. Aki ebből az élménykörből egyszer kilépett, hasztalan tér vissza ahhoz, amit vagy akit szeretett: nem egy hazát talál, nem is szerelmesét, hanem egy országot vagy egy nőt, aki időközben kissé meghízott, vagy máshoz ment feleségül.”Az utószót írta: Cserna-Szabó András

Samuel Blumenfeld csupán tizenhat éves, amikor bezárul mögötte az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor kapuja. Fiatal kora ellenére máris túlélő: átvészelte a krakkói gettó kiürítését, az erőltetett meneteket, a német katonák esztelen brutalitását. Azonban Auschwitz valóságára, a folyamatosan füstölő krematóriumok látványára és bűzére nem lehet felkészülni. Minden bátorságára, állóképességére és akaraterejére szüksége lesz ahhoz, hogy élve kerüljön ki innen, de még ha túl is éli Auschwitz borzalmait, megőrizheti-e lelke és elméje épségét? A 19-es blokk túlélője Samuel Blumenfeld igaz története: hogyan ragadták el gyerekként falujából, hogyan élt folyamatosan a halál árnyékában hosszú éveken át, és végül hogyan sodorta össze a sors legrosszabb rémálmával, Adolf Eichmann-nal. A holokauszttúlélő fia, Arie Blumenfeld által írt könyv emellett a generációk között öröklődő traumákról mesél, valamint arról, hogyan meríthetünk erőt elődeink megpróbáltatásaiból.

2024 irodalmi Nobel-díjas szerzője, Han Kang új regénye. A férfi ógörög szavakat rajzol a táblára, ügyesen leplezve, hogy szinte csak foltokat lát: egy örökletes betegség miatt hamarosan megvakul. A nő szorgalmasan jegyzetel, és senki nem sejti, hogy képtelen megszólalni: miután elvesztette édesanyját és a kisfia feletti felügyeleti jogot, fájdalmában megnémult. Mindketten azért vannak ebben a szöuli tanteremben, hogy egy holt nyelv szépségében leljenek vigaszra, ami végül nemcsak túlélni segíti, de egymás karjába is sodorja őket - együtt talán visszatalálnak a hanghoz és a fényhez. Az irodalmi Nobel-díjas Han Kang harmadik magyarul megjelent regényében két folyton szemlélődő, magányos ember csendes kitartással igyekszik feldolgozni az őket ért veszteségeket. A Görög leckék egyedülálló és érzéki mű, mely az emberi élet alighanem legfontosabb kérdéseire keres választ: hogy bírjuk el a lét súlyát, meg tudjuk-e magunkat értetni szóval vagy anélkül, és tudunk-e igazán kapcsolódni egymáshoz? A regény líraian elmosódó képek sora, és néma szóáradat, amely még sokáig visszhangzik az olvasóban. „Az arc, amit életünk során a leggyakrabban elképzelünk, a sajátunk.” 

Közeleg a karácsony, és a tősgyökeres londoni Mina sorsfordító pillanat előtt áll: már csak alá kell írnia egy szerződést, hogy elérje a hőn áhított állást. Ám ekkor titokzatos levelet kap, benne egy ódon kulccsal, amelyet a rég nem látott keresztapja küldött... Mina évtizedek óta nem hallott a habókos művész felől, ám a férfi most arra kéri, vigyázzon egy ideig a kis cornwalli szigeten álló házikójára - és a macskájára. A lány elhatározza, hogy rendbe szedi a lakot, no meg a macskát, majd azonnal visszarohan Londonba. Ám amikor rájön, hogy egy könyörtelen ingatlanfejlesztő cég rá akarja tenni a kezét a szigetre, szembe kell néznie azzal, hogy talán ő az egyetlen, aki az útjukba állhat, és megmentheti a szívének egyre fontosabb helyet, még mielőtt minden elveszne. „Csodálatos történet a szerelemről, a veszteségről és a közösség erejéről, tele folklórral és varázslattal. Imádtam!” – Liz Fenwick. 

Dzsongmin egyik pillanatról a másikra mond fel a munkahelyén, úgy érzi teljesen kiégett. Már évek óta fáradhatatlanul dolgozik, érzi, változásra van szüksége. Miután hónapokra kivonja magát a társadalomból, most úgy dönt, újra összerakja az életét. Kimerészkedik az utcákra Szöul közelében, ahol belebotlik a Szojo fazekasműhelybe. Ahogy magához vonzza őt a hely fénye és melegsége, az agyag és a kávé illata, Dzsongmin úgy érzi, valami megmozdul benne... Társra talál, akivel megoszthatja élettörténetét, s közben az évszakok múlásával egyre inkább visszatér önmagához. Sorra készülnek a tányérok és edények, s ahogy keze egyre elfoglaltabb, úgy elméje lenyugszik és szíve kitárul, mint még soha azelőtt. Korea feltörekvő tehetségének felemelő története olyan régi módszerekről, amikkel rátalálhatunk a közösségre, ahová tartozunk. Egy mese arról, mi történik, ha lelassulunk ebben a rohanó világban. Dzsongminnak örökre az emlékezetébe vésődött, ahogy tavaly először megszúrta egy tüske.Rengeteg gesztenye hullott ősszel a földre. Kezébe vett egyet, amire senki nem lépett még rá. Letörölte róla a piszkot, és kibontotta a tokot. Üres volt, mintha valaki már kivette volna belőle a magot. Összegyűjtött még néhány üres tokot, a durva tüskék a tenyerébe fúródtak. A gesztenyék között megbújt egy dühítően éles darab. Dzsongmin erősen rászorított a tüskés héjra. Meg akarta büntetni a kezét, amely eddig olyan hanyag szövegeket írt. Kerek vércseppek serkedtek a tenyeréből. Zsibbasztó fájdalom futott végig a karjából a gerincén keresztül egészen a lábujjáig.Attól a naptól kezdve Dzsongmin többé nem hagyta el a házat. Akkor még egy teljes évszak sem telt el azóta, hogy a Gesztenyesor városrészbe költözött. 

Az ausztrál író, J. B. Blackwood és férje egy hajóúttal ünneplik tizennegyedik házassági évfordulójukat. Patrick húsz évvel idősebb a feleségénél, elismert filmrendező, valóságos kultfigura, ám sikere épp akkor kezd megkopni, amikor J. B.-t jelentős irodalmi díjjal jutalmazzák önéletrajzi elemeket is tartalmazó regényéért. Amikor hajójuk viharba keveredik a japán partoknál, Patrick a vízbe zuhan, J. B. pedig hirtelen ott találja magát egy rendőrségi kihallgatás, majd nem sokkal később egy irodalmi díjátadó forgatagában, ahol minden szem rá szegeződik. Válaszokat keresve és férjét gyászolva J. B. végiggondolja megismerkedésük és házasságuk történetét, és számba vesz mindent, amit férje árnyékában fel kellett adnia. Az évforduló letehetetlenül izgalmas regény házasságon belüli dinamikákról, hazugságról és arról, milyen árat kell fizetnie egy kapcsolatnak az egyik fél sikeréért.