Najnovšie - Svetové dejiny, dejiny štátov strana 4 z 20

Po úspěchu publikací Krajinou prvních Přemyslovců a Krajinou Karla IV. přicházejí Otomar Dvořák a Josef Pepson Snětivý s osmou společnou knihou, nazvanou Krajinou Albrechta z Valdštejna. Vévoda frýdlantský není výhradně kontroverzní – a už vůbec ne temná – postava naší historie. Jen málokteré české osobnosti se podařilo tak výrazně vstoupit na evropskou scénu a plody jeho záměrů dodnes okrašlují naši půvabnou zemi. Autoři v této knize sledují jeho dramatický život z nečekaného úhlu: navštívili místa, která ho poznamenala nebo která naopak svým přičiněním poznamenal on sám. Otomar se zaměřil na historii měst, hradů a různých oblastí a jejich začlenění do Valdštejnova životopisu, zatímco Pepson propátrával jednotlivá místa s fotoaparátem v ruce a získával zajímavosti z pramenů, od místních kronikářů, muzejníků či jiných osob, aby mohl vyprávění doplnit o další souvislosti a pozoruhodné objekty v okolí. Objevná výprava obdařila autory nesčetným množstvím poznatků a zážitků, z nichž nejzajímavější zpřístupňují čtenářům. Ti se tak mohou těšit nejen na plastický obraz Valdštejnova života a krajiny, ale také na velké množství obrázků a fotografií. Některé jsou unikátní, protože se autorské dvojici podařilo proniknout i na místa, kam je vstup prakticky nemožný.

Publikace Hudebníkem u čs. kavalerie v Rusku se skládá z pěti částí a přináší osobité svědectví o slavném období působení československých legionářů v Rusku. Nejdůležitější částí jsou poměrně netradiční paměti Aloise Semeráda. Nezaměřují se na většinou probíraná témata, jakými v legionářských vzpomínkách bývají bojové operace či vnitropolitická situace v rámci československého vojska. Důraz je, vzhledem k autorovu angažmá u plukovní hudby 1. čs. jízdního pluku, kladen na hudební produkci, kterou byli legionáři v Rusku doslova proslulí. Sám Alois Semerád přitom vykonával významnou funkci zástupce kapelníka plukovní hudby, a tak se stal aktérem takřka veškerých významných událostí, kterých se „jeho“ hudební těleso v bouřlivých letech 1918 až 1920 účastnilo – od pořizování nástrojů přes koncerty až po bojový střet během napadení bolševickým oddílem. Samotné paměti byly doplněny několika krátkými kapitolami o souvisejících tématech – souhrnně o československé legii v Rusu, dějinách 1. čs. jízdního pluku, legionářských hudebních tělesech a v neposlední řadě o dalším životě samotného autora pamětí Aloise Semeráda.

Švédský král Gustav II. Adolf, příslušník dynastie Vasa, smělý vojevůdce a jedinečný politik, se už ve své době těšil přízvisku Lev severu. Zvláště mezi protestanty došla pověst hrdého, cílevědomého, energického, inteligentního a zbožného panovníka uznání, nepřiměřené slávy a nekritické glorifikace. Jeho názoroví odpůrci a katoličtí protivníci jej zase nemilosrdně obviňovali z nenasytné ctižádosti a svévole, v neposlední řadě byl v záplavě pamfletů a satirických letáků často osočován z uzurpátorství a tyranie. Lze tohoto nejznámějšího a nejdůležitějšího skandinávského monarchu jednoznačně zařadit a objektivně zhodnotit? Pro historika je dodnes nesnadné vůči této výrazné postavě zajmout nezaujatý postoj a překonat všeobecně uznávané názory a některé neměnné soudy. Gustav II. Adolf zdědil po svém otci Karlovi IX. hned tři války: s Dánskem, moskevským státem a Polsko-litevskou unií. Po celou svou kariéru musel nepokojně putovat od jednoho evropského bojiště k dalším místům ozbrojeného střetnutí, řešit nakumulované mocensko-politické problémy a usměrňovat agresivní chování sousedních vladařů a jejich velmocenské zájmy. Poučil se však z mnohých nezdarů ajako vynikající vojenský organizátor a stratég zreformoval, takticky zdokonalil a úspěšně zmodernizoval švédskou armádu, která zvláště v průběhu třicetileté války budila značný respekt.

Úspešný seriál Koruna (The Crown) z produkcie Netflixu si vzal na mušku život kráľovnej Alžbety II. a jej rodiny. Každá epizóda pritiahla k obrazovkám milióny fanúšikov. Ako však rozlíšiť historickú realitu od fikcie? Čo je pravda a čo je lož? V tejto knihe rozoberáme a dešifrujeme epizódu po epizóde všetky štyri série, ktoré už boli odvysielané, a s prispením fotografií a výstrižkov z dobovej tlače ich konfrontujeme s historickými faktami.

Žijeme v době, ve které jsou počítače a internet samozřejmostí, a zdá se, že vše už víme. Ale co když je to jinak? Naše civilizace stojí na základech mnohem dávnějších a existují důkazy o tom, že tuto planetu inteligentní bytosti obývaly již několikrát. Při pátrání po své minulosti snad najdeme odpověď na tu největší záhadu: Jak jsme se stali tím, čím jsme dnes. A možná, že odpověď bude překvapivější, než si dokážeme představit.

Portrét pozoruhodné dynastie, která, ať se nám to líbí nebo ne, ovlivnila charakter naší vlasti, Evropy i celého světa. Začátky Habsburků v 15. století byly skromné, ale už během pár dekád získali nadvládu nad podstatnou částí Evropy, od dnešního Slovenska až po Španělsko. Jejich říše coby zdánlivě nesourodý spletenec větších a menších území, s různými soustavami výsad a zákonů a množstvím jazyků, vždycky působila jako něco chaotického a provizorního. Martyn Rady ukazuje, v čem spočívala neskutečná odolnost habsburského rodu: v přesvědčení, že jejich osudem je být obránci římskokatolické církve, strážci míru a průkopníky vzdělanosti. Habsburští panovníci byli neuvěřitelně rozmanití: najdeme mezi nimi vojevůdce i intelektuály, vládce chytré i hloupé, lenivé i přehnaně činorodé, spojovala je však představa o poslání jejich rodu. Ve střední Evropě jejich dominanci ukončila až první světová válka.

Hogyan olvassunk naplót, önéletrajzot és más típusú személyes történeti forrást? Ez a fő kérdése ennek a kötetnek, amelynek kettős célja van. Egyrészt konkrét szövegek alapján általános szempontokat, útmutatót kínál a személyes történeti források értelmezéséhez. Másrészt néhány esettanulmány során igen részletesen bemutatja e szempontok használhatóságát, miközben adott szöveg filológiai vizsgálatát is elvégzi. Ami a vizsgálati kérdéseket illeti, a következőkre kell gondolni: Miként lehet a szerző saját korában keletkezett regényeit személyes forrásként értelmezni? Miként deríthető ki a szerző szándéka és miért hasznos követni: hogyan változott a szerzői elbeszélés például különféle naplóverziók során, levelek és regények, emlékbeszédek és önéletrajz között? Mennyiben formálták ezeket az elbeszéléseket a műfaji szabályok és a közönség normái? Találhatók-e nem-specifikus különbségek a személyes forrásokkal való foglalkozás során? Milyen módon működik a történészek (az olvasók) által használt „értelmezési keret” a naplók, önéletrajzok olvasásakor? Mennyiben határozzák meg a személyes források használatát a történetírás egyes részterületein zajló változások? A kötetben mindezek mellett hangsúlyos a tapasztalat történetének témája, hiszen fontos kérdés: a személyes történeti forrásokból vajon megismerhető-e valakinek a múltbeli, megélt tapasztalata – és ha igen (vagy nem), miként válik történelmi tapasztalattá? A személyes történeti forrásokról és tapasztalatról szóló kötet az 1848 és 1948 közötti Magyarország történetéről tudósító naplók, önéletrajzok, másféle visszaemlékezések, levelek és regények elemzésére épít, példái innen valók.

„Hogyan történt? Ezt kérdezi ma minden magyar zsidó és nem zsidó, aki ismerni akarja az utolsó esztendők tragédiájának történetét.” Munkácsi Ernő a katasztrófa után alig két évvel megjelent visszaemlékezése a magyar zsidóság deportálásának nehéz, ellentmondásos nézőpontból megírt krónikája. Munkácsi a Horthy-korszakban a neológ zsidó közösség főtitkára, jogász, 1944-től pedig a német nyomásra létrehozott, a német és magyar hatóságokkal kooperálni kényszerülő budapesti Központi Zsidó Tanács főtitkára. A Hogyan történt? a holokauszt tragédiájának fontos korai összegzése és értelmezése, Munkácsi személyes számvetése a Zsidó Tanács felelősségével, válasz az ellenük felhozott vádakra, és helyenként elkeseredett kísérlet a szervezet felmentésére. Ez a Bohus Kata, Csősz László és Laczó Ferenc történészek jegyzeteivel és kísérőtanulmányaival, valamint korábban nem közölt forrásokkal kibővített új kiadás arra tesz kísérletet, hogy hetvenöt év távlatából visszatekintsen a magyar holokauszt tragédiájára. Munkácsi és a zsidó elit tragikus, valódi döntési szabadságot nélkülöző pozíciója fontos példája az olyan radikális helyzeteknek, amelyben választás és felelősség fogalma értelmezhetetlenné válik, noha súlyuk változatlan terhet ró minden résztvevőre. „A kora délutáni órákban Budapest zsidósága letépte magáról a sárga csillagokat és elözönlötte a körutakat, ahol hatalmas tömegek sétáltak az őszi nap hanyatló fényében. Budapest zsidó népe azt hitte, hogy megnyerte az életet, pedig soha nem volt közelebb a halálhoz. Négy óra felé elhalkultak a rádiók katonanótái, gyanús híreket közvetítettek, és amikorra az est szürkülete ránehezedett a városra, Budapest zsidósága megtudta, hogy a nácik és nyilasok karmai közé esett.”

A könyv a két világháború között a Szovjetunióban élt magyar emigráció nőszempontú vizsgálatát vállalta fel, nem azért, mintha létezne külön férfi és külön női emigráció, hiszen nemre való tekintet nélkül mindannyian ugyanabban a Szovjetunióban éltek, de a nők emigrációs életeseményei, tapasztalatai, látásmódja és egyáltalán a helyzete számos dologban különbözött férfitársaikétól. A szerző elemzi a nők emigrációját leginkább motiváló tényezőket: az 1918/1919-es forradalmi aktivitás többük számára brutális következményeit, a kommunista eszme iránti elkötelezettséget, a kilátástalan élethelyzeteket és a családok egyben tartásának szándékát. Az emigrációt választó nők a várható nehézségek ellenére is éltek a számukra felkínált lehetőséggel, bizakodtak a jövőben, és egy új, a korábbinál sokkal jobb életet reméltek. Hogy ez mennyire volt a megfelelő döntés, az csak később derült ki. A kötet tartalmaz egy esettanulmányt is, az Arvale lányok történetét. A hat lánytestvér jellegzetes típusai azoknak a 19. század végén, 20. század elején született középosztálybeli lányoknak, akik modern nőknek tartották magukat, és úgy is próbáltak élni. Felnőtté válásuk és politikai szocializációjuk a nagy háború és a forradalmak rendkívül intenzív időszakához köthető. Mindannyian csatlakoztak a kommunista mozgalomhoz, közülük négyen kerültek ki a Szovjetunióba politikai emigránsként. Megszenvedték a sztálini terrort, és jóllehet mindannyiuknak sikerült visszatérniük Magyarországra, de csak nagy személyes veszteségek árán. A könyv igyekszik bemutatni a magyar nők szovjetunióbeli életének körülményeit és a szovjet típusú nővé válás folyamatát, nem feledve azt, hogy mindez nagyban függött a szovjet gazdasági és társadalmi helyzet változásaitól. Foglalkozik a sztálini törvénysértések és a nagy honvédő háború következményeivel, felhasználva e nők személyes börtön, láger- és háborús tapasztalatait, külön fejezetben tárgyalva a háború utáni hazatérés nehézségeit és buktatóit.

"A trianoni békeszerződés területi előírásainak visszaállítása nem volt eleve elrendelt szükségszerűség. Abban, hogy az 1946-os párizsi békekonferencián végül mégis ez a döntés született, több tényező játszott közre. Meghatározó szerepe - az első világháború utáni helyzethez hasonlóan - ebben is a győztes nagyhatalmaknak volt. Az ő döntésüket viszont nemcsak saját elveik és érdekeik, hanem Magyarország és riválisainak második világháborús szereplése, valamint a háború utáni diplomáciájuk is jelentősen befolyásolta." A második világháborút lezáró, 1947. február 10-én aláírt magyar békeszerződés egyetlen apró eltéréssel visszaállította Magyarország 1938 előtti, a trianoni békeszerződésben megállapított határait. Életműsorozatának újabb kötetében Romsics Ignác ezt a második világháború alatt kezdődött és 1947-re befejeződött döntéshozatali folyamatot, a párizsi békekonferencia előzményeit és döntéseit, a magyar delegáció működését és a különböző bizottságok vitáit rekonstruálja a rendelkezésre álló magyar és külföldi szakirodalom felhasználásával, valamint új forráscsoportok bevonásával. A kötet a korábban Az 1947-es párizsi békeszerződés címmel megjelent könyv újrakiadása.

Magyarország – a szovjet blokk nyitott zárt országa – a kötetben vizsgált időszakban, vagyis a Helsinki Záróokmány aláírása és a rendszerváltás között nemcsak intézményei, hanem művészei, tudományos kutatói és állampolgárai révén is részese volt a szovjet blokk és a nyugati világ közötti személyi és információáramlás mind gazdagabb rendszerének. A Churchill fultoni beszéde nyomán elhíresült vasfüggöny metaforája helyett a történetírás ma már a nejlonföggöny vagy a félig áteresztő hártya képével igyekszik leírni ezt a bonyolult kapcsolatrendszert, e sok tekintetben zárt társadalmak intenzívebbé váló, de az állampártok által továbbra is felügyelt, cenzúrázott részvételét a globális áramlásokban. A kötet tanulmányai amellett érvelnek, hogy a nyitás és a rendszerek közti párbeszéd és vita gyökerei az 1950-es évek közepén kezdődő desztalinizációig nyúlnak vissza, az 1970-es és 1980-as évekre pedig már olyan szintet értek el, amelyben az irányított és felügyelt mozgások mellett mind nagyobb tér nyílt a spontán törekvéseknek. A tanulmányok többsége azt hangsúlyozza, hogy az utazás, tájékozódás és kapcsolatépítés szempontjából kiváltságos helyzetben lévő tudományos elitek – legyenek azok történészek, szociológusok vagy közgazdászok – nemegyszer sajátos módon egyszerre kapunyitóként és kapuőrként éltek is a lehetőséggel, horizontjuk tágítása mellett képesek voltak nemzetközi hálózatokhoz kapcsolódni. Számos hatás érte azokat a tömegeket is, akik jóval szűkebb utazási, tájékozódási lehetőségekkel rendelkeztek. Mindez nemcsak a tájékoztatási politika – 1960-as évektől tetten érthető – formálódásán mérhető le, hanem a nyugati kulturális hatások növekvő mennyiségén és változó minőségén, amelynek alapján a korszak Magyarországán – természetesen megszorításokkal, de – nem indokolatlan kulturális amerikanizációról beszélni.

Ha elhaladunk az Anker közben a második szám kapualja előtt, ma már nyomát sem találjuk annak, hogy 1910 és 1919 között itt működött a híres-hírhedt ateista-materialista diákegyesület, a Galilei Kör. 1990-ben kalapáccsal verték le a Galilei Kör Anker közi emléktábláját – ma már csak az egykori második emeleti klubhelyiséget jelző, belső emléktábla látható. Mindez szokatlan indulat egy diákegyesülettel kapcsolatban. Miért? 1919 után a radikális szabadkőműves páholyok támogatását élvező diákegyesületre elsősorban a Tanácsköztársaság funkcionáriusainak „keltetőjeként” emlékeztek, és bár a Galilei Körből valóban kikerültek kommunista népbiztosok, népbiztos-helyettesek és népbiztossági funkcionáriusok, de a diákegyesület 1908-as alapításakor hangsúlyozottan apolitikus, szabadgondolkodó, az önképzésre és a tudományra felesküdő társaságként indult útjára, amely az oktatás világiasodásáért és korszerűsítéséért állt ki. Ady Endre a „Láznak ifjú serege” címmel illette a galileistákat, versek sorát dedikálta a Galilei Körhöz, Jászi Oszkár pedig abban bízott, hogy ők vezethetik át Magyarországot a „Balkánból Nyugat-Európába”. Csunderlik Péter levéltári anyagokra, kiadott és kiadatlan visszaemlékezésekre, a Galilei Kör kiadványaira és a korabeli sajtóanyagra építve mutatja be a nemzetközi hírű tudósok sorát adó, mégis démonizált szabadgondolkodó diákegyesület történetét.

Tinódi Lantos Sebestyén, a polgársorból származó, majd krónikási-énekmondói érdemei révén nemessé avanzsált deák 1555 novemberében Nádasdy Tamáshoz érkezik Sárvárra, hogy Cronica című művét felajánlja a nádornak. A vár ura azonban nem tartózkodik otthon, így rá várakozva a híres lantos belefog, hogy elmesélje kalandos élettörténetét egy Mári nevű szolgálólánynak. Tinódi száján életre kel a három részre szakított ország minden nyűge-baja, elbeszéléseiben, verses dalaiban megelevenednek az urak és jobbágyok hétköznapjai, a végvári kapitányok dicső győzelmei, a magyar vitézek törökverő portyái és párviadalai. Magyarhon históriáját felidézve Sebestyén deák személyes élményeit, a fehérnéppel való pajzán kalandjait is bele-beleszövi megemlékezéseibe - mindezt Cselenyák Imre a korabeli beszédmódhoz igazított, kifinomult stílusában. 

Hogyan vettek részt a magyar női aktivisták a szüfrazsett mozgalomban, és miként befolyásolta Teleki Pál az iraki-török határkonfliktust? Hogyan lett bevett vallássá Magyarországon az iszlám, és mikor alapították az ország első jógaiskoláját? Mi kapcsolja össze Horthy Miklóst az egyiptomi Gamal Abdel Nasszerral és a chilei gazdasági reformokat a Bokros-csomaggal? Kik voltak a magyar maoisták, és hogyan készülhetett Coca-Cola a szocialista Magyarországon? Milyen okból látogatott Che Guevara Budapestre, és miként lett a kubai születésű Carlos Pérez a kézilabda-vb magyar gólkirálya? Miért hozott létre autógyárat a japán Suzuki Esztergomban, és minek hatására szerveződtek mozgalommá a magyar környezetvédők? A könyv nagyszabású kísérlet Magyarország elmúlt másfél évszázadának újragondolására. Szerzői - történészek, irodalmárok, néprajztudósok, közgazdászok, politológusok és szociológusok - az ország és lakosainak határokon átívelő kapcsolataiból és globális beágyazódottságaiból indulnak ki. Meghatározó jelentőségű, de mégis csak kevésbé ismert vagy nem kellően tudatosított történeteket elemeznek tudományos színvonalon, ugyanakkor közérthető stílusban. Érdemben bemutatják, hogy az elmúlt másfél évszázad során az ország milyen módokon volt a globális történelem némileg sajátos, ugyanakkor nagyon is integráns része. 

Legutolsó forradalmunk mára, mondhatni, az emlékezetpolitikai csatározások áldozata lett. Ez a könyv segít megérteni, mi történt '56-ban, mindezt úgy, hogy nem a fegyveres harcokra koncentrál, hanem a munkásság autonómiatörekvéseit vizsgálja a forradalom kitörésétől az annak leveréséig tartó időszakban.

„Hordozunk egy csomagot tele olyan dolgokkal, amelyeket a múltból, a történelemből, a folklórból kaptunk. Aszerint éljük az életünket, amit másoktól tanultunk, és amit a szüleink, az ő szüleik, és azok szülei a szüleiktől átvettek.”Irene Solá

Mikor kezdődött a második világháború? Öngyűlölő zsidó volt Hitler? Meg lehetett tagadni a katonáskodást? Miért üzent hadat Magyarország az Egyesült Államoknak? Hogyan üzent a front? Volt etnikai tisztogatás Észak-Erdélyben? Hol vadászott medvére Horthy a háború alatt? A béke szigete volt Magyarország 1944-ig? Miért nem állt ellen Magyarország a német megszállásnak? Ki és mit tud(hat)ott a holokausztról Magyarországon? Vetítettek amerikai filmet a magyar mozikban a háború alatt? Volt zsidó ellenállás? „Az oroszok már a spájzban vannak”? Voltak Magyarországon partizánok? Őrült volt Szálasi? Működött gázkamra Magyarországon? Felszabadítás vagy megszállás? Hány magyar áldozata volt a háborúnak? Kötetünkbe mintegy száz kérdésre válaszolva gyűjtöttük össze, amit Magyarország második világháborús szerepvállalásáról tudni érdemes. A válaszokból megismerhető a magyar revízió, a legfontosabb politikai és hadiesemények, a magyar honvédség részvétele, a hátország és a front mindennapjai, a holokauszt, a háborút kísérő erőszak, Magyarország német és szovjet megszállása, a világháborús vereség okai és következményei. Arra törekedtünk, hogy a témával kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésekre szakszerű, közérthető és rövid választ adjunk. Számos tévhitet megcáfolunk, és igyekszünk a leegyszerűsítő, illetve egyoldalú értelmezések helyett hűen és a szélesebb összefüggésekbe ágyazva bemutatni Magyarország történetének egyik legtragikusabb fejezetét.

Az 1945-ben bemutatott második világháborús film, az Amerikai sas és az 1989. december 28-án mozikba kerülő sci-fi-horror, a Támadók a Marsról között a magyar közönség közel hétszázötven amerikai filmet láthatott a hazai mozikban. Ezek hozzávetőleg kétharmadát 1948 ősze és 1988 között, olyan évtizedekben, amikor a szocialista kultúrpolitika elvei szerint működő filmimport és -forgalmazás állami monopólium volt, a bejövő filmeket pedig ideológiai és minőségi szempontok alapján cenzúrázták. Vagyis Hollywood még e szigorú kontroll mellett is jelentős szerephez jutott idehaza. A kötet a fent említett két végpont között kíséri figyelemmel az amerikai film magyarországi jelenlétét és az azt övező kultúrpolitikai vitákat: a teljes elzárkózás sztálini éveitől kezdve a hruscsovi olvadás óvatos hidegháborús párbeszédén és nyitásán át az enyhe, majd mind határozottabban felszínre jutó kommercializáció évtizedéig. A vasfüggöny – vagy „nejlonfüggöny” – ellenére az amerikai film a szovjet blokk Magyarországának egyik legjelentősebb élménygyártójává és az ott élők mindennapjainak szerves részévé vált, így a gondolkodásra gyakorolt hatása sem volt elhanyagolható.

Je mier iba anomáliou? Autorka Margaret MacMillan ponúka provokatívnu perspektívu založenú na tvrdení, že vojna predstavuje elementárnu súčasť ľudského bytia. Ľudia možno prichádzajú na svet s vrodeným inštinktom bojovať, no vojnu – organizované násilie – dokáže viesť len plnohodnotne usporiadaná spoločnosť. Bojové konflikty ovplyvnili históriu ľudstva, jeho spoločenské a politické inštitúcie, hodnoty aj ideály. Veľkoleposť vojny, ale aj útrapy, ktoré spôsobuje, nájdeme v jazyku, vo verejnom priestore, vo svojich súkromných spomienkach a zároveň sú nevyčerpateľnou témou najzásadnejších svetových umeleckých diel. Skúmanie fenoménu vojny je neľahké a komplikované: odhaľuje totiž naše najhoršie, ale aj najlepšie vlastnosti. Margaret MacMillan analyzuje, ako vojna ovplyvnila ľudskú spoločnosť a ako politická organizácia, technológie a ideológie zmenili to, ako a prečo bojujeme. Kniha Vojna: Ako nás formoval konflikt sa venuje diskutovaným a kontroverzným otázkam, ako napríklad: Kedy sa zrodila vojna? Naozaj sme odsúdení na neustály boj medzi sebou? Prečo je vojna najzorganizovanejšou ľudskou činnosťou? Dokážeme niekedy stanoviť jej pravidlá? Prečo sú medzi bojovníkmi takmer výlučne muži? Na príkladoch od antiky až po súčasnosť MacMillan odhaľuje mnohé podoby vojny a jej vplyv na našu minulosť, budúcnosť, naše videnie sveta a samotnú podstatu človeka.