Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Az öröm hajnala


John Piper szerint Isten a lehető legnagyobb örömforrás, ezért minél ?jobban ismerjük őt, annál több örömben lesz részünk. Az evangélium maga Isten, aki kész megbékélni velünk és megfizetni ennek a békességnek az árát. Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Isten önmagát adta nekünk az öröm elpusztíthatatlan ajándékaként. Ha engedjük, ezek a rövid ?a?dventi áhítatok Isten örömébe vezetnek be bennünket. Szabados Ádám, lelkész, a Divinity internetes oldal bloggere
Na stiahnutie
3,38 €

Ne pazarold az életed!


Figyelem: ez a mű drasztikus változást okozhat olvasója életében! John Piper - hűen egész életpályájához - most is arra hív, hogy Krisztus-centrikus módon, a Szentírásból vegyünk iránymutatást életünk helyes megéléséhez. Részletesen és magával ragadóan fejti ki, hogy az örökkévalóságra való tekintettel szükség van kockázatvállalásra és áldozatok meghozatalára a földi életben. Jó szívvel ajánlom ezt a kötetet mindazon bátrak számára, akik készek nagy téttel bíró döntéseket meghozni legfontosabb célunk érdekében, hogy életünk végén azt mondhassuk: nem fecséreltem el az életemet!Engem mélyen megragadott Piper megalkuvást nem tűrő odaszántsága, amellyel bennünket is életünk teljes átadására hív - hogy a régi életünknek történő meghalás valóban nyereséggé válhasson számunkra. Fiatalok, újonnan hitre-jutottak számára - és megújulni kívánó hívő embereknek - életváltoztató, érett tanítványságra hívó írás. dr. Steiner József, a missziológia és tanítványképzés professzora, TCM Nemzetközi Intézet Lelkész vagyok. Szakmám a semmittevés. Mások szerint legalábbis. Sok ember konkrétan úgy érzi, hogy nem csinálok semmit, amikor az Igét olvasom és Istennel beszélgetek. Én pedig azonosultam ezzel a véleménnyel, és úgy érzem, hogy eltékozlom az életemet. Elhalványul bennem az én Uram figyelmeztetése, hogy aki Ővele foglalkozik, a lábainál ül, Őbenne gyönyörködik, az választja a jobbik részt.Erre érkezik Piper, és visszaültet engem az Isten ölébe: meggyőzően, ragyogó lelkesedéssel beszél arról, hogy a létezésemnek az a legfőbb oka, hogy élvezzem az Ő gyönyörűséges jelenlétét. Én pedig minden szavát elhiszem. Mike Pál lelkész, Magyarkéci Református Egyházközség
Na stiahnutie
6,48 €

Szenvedélyem, Isten


Elégedettség… Boldogság… Öröm. John Piper szerint a boldogságra törekvés Istennel kapcsolatban nemcsak lehetséges, hanem fundamentális jelentőségű. Szenvedélyem, Isten című műve drámai módon rengeti meg az Istennel kapcsolatos hagyományos perspektívánkat. Piper feltárja, hogy valójában nem kell választanunk a Krisztust követő életben a kötelesség és az öröm között. Sőt, Jézus követője számára éppen a Krisztusban való örvendezés „kötelessége” az, amely által – Isten népe tagjaként – a leginkább magasztalni tudja Urát. Ahogy Piper fogalmaz: „Istent az dicsőíti meg leginkább, ha minél nagyobb megelégedést találunk Benne.” A szerző által elénk tárt ún. „keresztyén hedonista” célja nem az, hogy eszközként használja fel Istent világi, testi vágyai megelégítésében. Az a megelégedettség, amire a keresztyén hedonista törekszik, az az öröm, amelyre csak Istennél találhat rá – sőt, magában Istenben. Márkus Tamás lelkész, Károli Gáspár Református Egyetem A kereszténység legnagyobb ellenségei nem a pogány vallások, nem az istentelen ideológiák és izmusok, még csak nem is a Sátán. Hiszen Jézus maga mondta az egyházáról, hogy a pokol kapui sem diadalmaskodnak rajta. A keresztyénség legnagyobb ellensége saját maga, az ízetlen, képmutató, langymeleg keresztény élet. Nem véletlenül mondta Jézus, hogy az megízetlenült sót kidobják és eltapossák, a langyos vizet kiköpik. Gyülekezeti életünk egyik legnagyobb bűne, hogy intézményesítettük a közömbösséget. Ezt tartjuk természetesnek. John Piper Szenvedélyem, Isten könyve ebből az állapotból kínált nekem is kiutat. Földi örömeink, szenvedélyeink addig nem kerülnek az őket megillető helyükre, amíg nem Isten és a Vele való kapcsolatunk lesz a legfőbb Gyönyörűségünk és Szenvedélyünk. Közel harminc évvel a rendszerváltás után Piper könyve nagy segítség az e világi örömöket, sikereket kóstolgató, azokat túl sokra értékelő kereszténység számára. Mike Sámuel, a Kecskeméti Baptista Gyülekezet lelkipásztora
Na stiahnutie
5,07 €

Magyar magánjog Kötelmi jog II.


A PTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének munkaközössége által a Polgári Törvénykönyv kötelmi jogi könyvének harmadik („Egyes szerződések”) és ötödik („Az értékpapír”) részéhez írt egyetemi tankönyv második, átdolgozott és bővített kiadásának elkészítését az évek során felhalmozott oktatási tapasztalat, valamint az utóbbi időszak jelentős jogszabályi változásai mellett az is indokolta, hogy a jogszabályok felsőbírósági gyakorlata számottevően gazdagodott, hasonlóan az egyes szerződések jogát és az értékpapír-magánjogot tárgyaló tankönyv- és szakirodalomhoz. Az úgynevezett „korlátozott precedensrendszer” folyományaként szükséges volt a Kúria „precedensképes” határozatainak áttekintése és a tananyagba történő bevonása ott, ahol az a jogintézmény vagy a jogszabály megértését szolgálta. Ugyanebből a célból mutatja be a tankönyv a hazai szakirodalmi vitákat is, amelyekben – mindenkor az értő elsajátítás megkönnyítése végett – röviden állást foglal. Az egyes fejezetek végén a válogatott bibliográfia kiindulópont lehet mind a tudományos diákkörökben tevékenykedő hallgatóknak, mind a gyakorló jogászoknak. A szerződések jogában uralkodó „pacta sunt servanda”-elv előzménye a 13. századra megy vissza: „pax servetur, pacta custodiantur”, azaz: „a megegyezések megtartása a békét szolgálja”. Szolgálja e tankönyv a jurátusok békéjét e nehéz stúdium elsajátítása s nem kevésbé a gyakorlatban felmerülő problémákra való, olykor nagy szellemi erőfeszítést igénylő válaszok megkeresése során!
Na stiahnutie
6,80 €

Élethazugságok


  Egy hozzátartozó halála mindig megterhelő, ám sokszor nem csak a szeretett személy elvesztésével kell megküzdenie a gyászolónak. Előfordul, hogy fény derül valami olyasmire, amiről nem volt tudomása. Singer Magdolna gyásztanácsadó interjúalanyait sokkolják a kiderülő titkok.  Számos esetben nehezen megbocsátható, megsemmisítő ügyek kerülnek napvilágra, például felhalmozott adósság, kettős élet, szeretők, eltitkolt gyerekek, másság, családi szégyen. Ilyenkor az itt maradó úgy érzi, elárulták, és a döbbenet, a kiábrándulás, a düh megmérgezi, összekuszálja a gyászát. Másokat fájdalmasan érint, hogy már késő bármit jóvátenni, vagy felmerülhet bennük, hogy talán segíthettek volna. Egy biztos: mindannyian választ keresnek arra a kérdésre, ki volt valójában az az ember, akit elveszítettek, és mi igaz a közös múltból. A felkavaró esetek bemutatják a nehezített gyászfolyamatot, ugyanakkor tanúi lehetünk a megbocsátás és a személyiségfejlődés szívszorító példáinak is.   „Mennyire ismerjük a szeretteinket? Mennyire mozgunk otthonosan legbensőbb világukban? Tudjuk-e, valójában kik ők? Tisztában vagyunk-e vágyaikkal, érzéseikkel, tetteikkel? Őszinte-e a kapcsolatunk, vagy hazugságokkal, elhallgatásokkal terhelt? A megszólaló interjúalanyok történetei kíméletlenül rávilágítanak, milyen távol lehetünk a hozzánk legközelebb állóktól is. A feltáruló titkok egy szempillantás alatt rombolnak le mindent, ami korábban igaznak tűnt. Válaszokra már nincs lehetőség, így az itt maradóknak egyetlen eszközük van: önmagukban átformálni a történteket, hogy újra értelmet nyerjen a múlt. Az elbeszélők által intim közelségbe kerülünk ehhez a sokszor kegyetlenül nehéz folyamathoz, miközben saját életünk tisztázatlanságaival, kapcsolataink őszinteségének kérdéseivel is szembe kell néznünk.” Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, író, előadó „Az őszinte szembenézés, az önismeret és katartikus felismerések forrása ez a kötet. Történetei meggyőznek az élet folytathatóságának és tisztaságának lehetőségéről. Segítenek felismerni a különbséget társaink bűnei és saját kegyes önáltatásunk között, életünk és kapcsolataink világos felmérésére és képviseletére sarkallnak. Elvezethetnek a saját eredeti családunkban elszenvedett traumák és nehéz veszteségek feldolgozásának igényéhez is.” Dr. Koltai Mária neurológus, pszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos
Na stiahnutie
11,41 €

Akasa-krónika – Tárd fel az igazságot


Fedezd fel a legközvetlenebb utat a lélekszintű bölcsesség eléréséhez az Ösvény-imádság által!Készen állsz arra, hogy hozzáférj a végtelen bölcsességhez, éberséghez és szeretethez? Akár teljesen új vagy az Ösvényen, akár az Akasa felfedezésének tapasztalt veteránja vagy, ebben az útmutatóban biztosan találsz olyat, ami még inkább mélyítheti a tudásodat, és segítheti az utadat.Ahhoz, hogy sikerrel teljesítsük spirituális küldetésünket, és lelkünk céljainak megfelelően éljük az életünket, hatékony eszközökre van szükségünk: az Akasa-krónika pedig nem más, mint egy végtelen spirituális erőforrás, amely a támogatásunk, fejlődésünk és átalakulásunk céljából áll a rendelkezésünkre.Dr. Linda Howe eddigi tanításainak és tananyagainak a legjavát sűrítette az Akasa-krónika: Tárd fel az igazságot című könyvébe. Most megismerheted a legerőteljesebb vezetett meditációkat, 54 megerősítő gyakorlatot, praktikus irányelveket és protokollokat, amelyek a segítségedre lesznek, hogy az Akasa-krónika szívéhez hozzáférj.  Átfogó útmutató az Ösvény-imádság tanításaihoz, amelyből megtudhatod:- hogyan kerülhetsz tudatosabb kapcsolatba a Lelkeddel az Akasa-krónika szívéhez vezető Ösvény-imádság módszerével;- miként gyógyulhatsz és gyógyíthatsz másokat az Akasa-krónikán keresztül. A cél: a személyes gyógyulás és átalakulás, önmagaddal és másokkal való megbékélés, a korlátozó mintáktól való nagyobb szabadság megtalálása, és a másokkal való hatékony munkád finomítása;- hogyan működik az Akasa-manifesztáció. Terjeszd ki a Lelki Céljaid tudatosságát, tapasztalatait, kifejezését és élvezetét ebben az életben. Soha senki sincs gátolva az Akasa-krónikájától! Férj hozzá könnyedén az Akasa-krónikában rejlő bölcsességhez, és éld át a megszámlálhatatlan csodát, amit feltár előtted!   
Na stiahnutie
12,82 €

Tartaria - Jeruzsálem Európában van


Hol van Jeruzsálem?T ényleg a Közel-Keleten van?- Vagy -Jeruzsálem Európában található?Ez a könyv megmutatja, hogy a Bibliában szereplő Jeruzsálem nem a Közel-Keleten, hanem valójában Európában található.A közel-keleti Jeruzsálem nem más, mint hamisítvány és politikusok és üzletemberek által létrehozott átverés. Jeruzsálem történelme a pénzről és a hatalomról szól, és tele van hazugságokkal.
Na stiahnutie
12,08 €

A hatalom megszállottja


Ez a könyv Magyarország utolsó négy évtizedét mutatja be Orbán Viktor életrajzán keresztül, aki mindenki másnál mélyebb nyomot hagyott a jelenkori magyar történelemre. 1989 óta Magyarország egyedi pályát futott be Közép-Európában: egy tökéletlenül működő, de teljes értékű demokráciát cserélt le egy folyamatosan radikalizálódó, tekintélyelvű rendszerre. Ez a mű nemcsak összehasonlító történelmi elemzés, hanem számvetés és látlelet Orbán Viktor rendszeréről és mindannyiunk felelősségéről.
Na stiahnutie
11,83 €

Az Univerzum 13 törvénye


Áramolj az érzelmek erejével, és manifesztáld a kívánt életet! A manifesztálás egészen új oldalról megközelítve. Ismerd meg az áramlásban lévő érzelmek rezgésemelő erejét, hiszen ez teremti meg a legideálisabb állapotot a sikeres teremtéshez. Hangolódj rá az apró jelekre, a szinkronicitásra és a varázslatos pillanatokra! Az univerzum az érzéseinkre reagál. Ez az elképzelés döntő fontosságú a manifesztálásban – de amikor megpróbáljuk a gyakorlatba ültetni, a dolgok néha nem úgy sülnek el, és úgy érezzük, elakadtunk. Tartunk attól, mit kelthetnek életre a félelmeink, és elkedvetlenedünk, ha érzéseink nem elég pozitívak. Ha érzelmeink nem megfelelően áramlanak, a manifesztálás egyszerűen nem fog működni.  Míg a manifesztálásról szóló tanítások eddig többnyire arra bátorítottak, hogy változtass a gondolataidon, tudnod kell, hogy ez nem mindig vezet célra. Íme a titok: a valódi manifesztálást érzelmeid mozgásba lendítésével valósíthatod meg, hiszen az áramlásban lévő érzelmek emelik a rezgéseidet. „Nem az számít, mit vagy hogyan teremtesz, hanem az, hol – annak a belső térnek a minősége számít, amiből generálod a manifesztációt.” Teremtő erőd megsokszorozódik, amint a szeretet, a belátás, az intuíció és a kiegyensúlyozottság belső teréből merítesz. Sherianna Boyle könyve túlmutat a manifesztáció egyszerű magyarázatán, hatékony tisztító gyakorlataival holisztikus útmutatást nyújt a belső harmónia eléréséhez, a lélek által vezérelt élethez, és álmaid megvalósításához.   Az Isteni egység * Rezgés * Vonzás * Elkülönülés * Ok-okozat * Megfelelés * Inspirált cselekvés * Örök energiaátvitel * Kompenzáció * Relativitás * Polaritás * Adok és kapok * Ritmus  Törvénye Az Univerzum 13 spirituális törvényének ismeretén keresztül képes leszel felébreszteni és mozgásba lendíteni az érzelmekben és az intuícióban rejlő végtelen energiát. A hozzájuk kapcsolódó 13 fénysugárral végzett munka során pedig közelebb kerülhetsz legtisztább és legmagasabb szintű önmagadhoz.     A könyvből megtudhatod: • Hogyan reagál az univerzum az érzelmi állapotaidra • Miként készülj fel az energia mozgatására Sherianna egyedülálló érzelmi méregtelenítő,  tisztító rendszerével • Hogyan lendülhetsz túl a manifesztáció leggyakoribb akadályain • Melyek az univerzum spirituális törvényei a vonzás törvényén túl •   Megismerheted az energiamunka gyakorlati módszereit, és hogy miként tudod az egyes törvényekhez igazítani őket Ez a könyv nem arról szól, hogyan szabadulj meg az érzelmeidtől, vagy miként dolgozd fel őket. Sokkal inkább arról, hogy a közelükbe férkőzz, és erőlködés nélkül: vedd észre, figyeld meg, engedd meg és fogadd be őket! Alakítsd át a csinálást és az akarást az energia mozgatásával teremtéssé!  Benned rejlik a képesség, hogy megvalósítsd az álmaidat! Ne feledd: teremtő lény vagy. Mozgásban lévő energia vagy.
Na stiahnutie
13,49 €

Tisztítsd meg az energiáidat


Ve´dd meg magad a me´rgezo? emberek e´s rezge´sek negati´v ha- ta´saito´l az energetikai ve´delem 7 le´pe´se´vel! Gyakorlatias, beva´lt spiritua´lis eszko¨zta´r az energia´d offline e´s online tiszti´ta´sa´ra e´s le- ve´de´se´re.  Ha te is oly sokszor, o¨ntudatlanul a´tveszed ma´sok gondjait, a sa- ja´tode´va´ teszed a fa´jdalmukat, e´s ko¨nnyen kimeru¨lsz; ha empata vagy fe´nyharcos vagy, e´s szu¨ntelenu¨l ma´sokon segi´tesz, de mind- eko¨zben az elleno?rze´sed alatt szeretne´d tartani az energia´dat; vagy ha egyszeru?en u´gy e´rzed, nincs kello?en struktura´lt rendszer a kezedben a negati´v energia´k kezele´se´re: George Lizos ko¨nyve´- ben minden eszko¨zt megtala´lsz, hogy mego´vd a fe´nyed, e´s meg- ve´dd magad a ka´ros, ku¨lso? energetikai ta´mada´sokto´l.  Az energetikai ve´delem az energetikai hitelesse´gu¨nk mege´le´se´- nek a mu?ve´szete. Az energetikai interakcio´ink kezele´se´t jelenti, hogy a minket ko¨ru¨lvevo? vila´ggal a ku¨lso? energiaforra´sokra adott reakcio´k helyett az e´letce´lunkkal e´s a hitelesse´gu¨nkkel o¨sszhang- ban gondolkodhassunk, e´rezhessu¨nk e´s viselkedhessu¨nk.  Az energetikai ve´delmed legero?teljesebb eszko¨ze Te vagy.  A Tiszti´tsd meg az energia´d olyan kipro´ba´lt energetikai ve´delmi eszko¨zta´rral aja´nde´kozza meg az Olvaso´t, melynek segi´tse´ge´vel az energiamezeju¨kben fellelheto? energetikai kapcsolo´da´sokat beazonosi´thatja´k e´s megtiszti´thatja´k, illetve elsaja´ti´thatja´k azokat a ve´delmi technika´kat, amelyek visszaverik e´s a´talaki´tja´k az ener- getikai ta´mada´sokat, fokozva a terme´szetes energetikai ve´delmi rendszeru¨nk mu?ko¨de´se´t.  George Lizos spiritua´lis tani´to´ e´s intuiti´v gyo´gyi´to´ ko¨nyve ko¨zvet- len, praktikus, ko¨nnyen ko¨vetheto? e´s roppant a´tfogo´ i´ra´s a pszi- chikai e´s spiritua´lis ve´delemro?l. Jo´l beva´lt, ero?teljes energiatiszti´to´ e´s ve´do? folyamatokkal felve´rtezett spiritua´lis eszko¨zta´r ez, amit a szerzo? egy he´t le´pe´sbo?l a´llo´, gyakorlatias rendszerke´nt mutat be az aura tiszti´ta´sa´ra e´s a´rnye´kola´sa´ra. Hi´vd be az elementa´lok ereje´t, ero?si´tsd ve´delmi pajzsodat sziva´rva´nysuga´rral, tiszti´ts gyer- tya´kkal e´s ba´jitalokkal, pajzsolj amulettekkel e´s talizma´nokkal.  Ennek a ko¨nyvnek ko¨szo¨nheto?en leheto?se´ged lesz:• Bekapcsolni a belso? la´ta´sodat az energetikai ta´mada´sok felisme- re´se e´rdeke´ben• Megtiszti´tani az aura´dat a jo´lle´tedet akada´lyozo´, negati´v energe- tikai kapcsolo´da´sokto´l• Elsaja´ti´tani az energetikai ve´delem 7 le´pe´se´t: a ko¨ze´ppontba he- lyezkede´st, a fo¨ldele´st, a kapcsolo´da´st, az azonosi´ta´st, a tiszti´ta´st, az energetikai pajzsola´st, e´s a munka elve´gze´se´nek mike´ntje´t• Megismerni to¨bb tucat ve´delmezo? ritua´le´t e´s medita´cio´s tech- nika´t• Elsaja´ti´tani forradalmi jellegu? digita´lis tiszti´ta´si e´s a´rnye´kola´si technika´kat az energia´d online ve´delme´re  Fe´rj hozza´ a veled szu¨letett benso? fe´nymunka´shoz, hogy me´g e´le´nkebben ragyoghass! 
Na stiahnutie
13,49 €

A magyar történeti alkotmány


Jelen kötetünk a történeti alkotmány magyar politikai gondolkodásban és gyakorlatban betöltött szerepével foglalkozik. Egy olyan témáról kíván általános áttekintést nyújtani, amely az aktuális magyar politikai vitákban is fontos szerepet játszik. Minden egyes fejezet arra keresi a választ, hogy különböző történelmi korszakokban a politikusok és a teoretikusok pontosan mit értettek a történeti alkotmány eszméjén, amikor beszédeikben és írásaikban hivatkoztak rá, illetve amikor saját politikai érdekeiknek megfelelően újrafogalmazták annak jogi keretét. Éppen ezért a történeti alkotmány eszméjének és gyakorlatának története érdekes lehet azon olvasók számára is, akik a politikai gondolkodás történetével, alkotmánytörténettel foglalkoznak, vagy csak egész egyszerűen érdeklődnek a hazai alkotmányos fejlődés iránt.
Na stiahnutie
5,35 €

A társas lény


Miért gondoljuk, hogy kevésbé vagyunk elfogultak, mint mások? Hogyan válhat egy becsületes ember korrupttá? Mitől függ a bizalom? Igaz, hogy a nők kevésbé agresszívek, mint a férfiak? Mi vonz minket másokhoz, és mitől szerethetnek bennünket? Miért keresünk bűnbakokat?A szociálpszichológia alapművének tekintett könyv bővített, javított kiadása – amelyet Elliot Aronson a fiával írt – olvasmányos összefoglaló a társadalom-lélektan legizgalmasabb jelenségeiről. Megismertet az előítéletek, a diszkrimináció, a propaganda, a háború, az elidegenedés, az agresszió, a társas kapcsolatok és a társadalmi feszültségek hátterével. A társas lény méltán vált generációk számára etalonná világszerte, mivel ötvözi a tudomány elismert módszereit és felismeréseit a tapasztalatokból fakadó bölcsességgel és a személyes történetek tanulságaival. A magával ragadó könyv, amely most új fordításban olvasható, nemcsak rengeteg új tudományos felismeréssel és kutatási eredménnyel szolgál, de továbbra is őrzi egyedi stílusát és szellemiségét. „Modern korunk egyik klasszikusa, egyszerre időszerű és időtálló. Szakszerűen szövi egymásba a megfontolt bölcsességet és a kortárs tudományt, a személyes történeteket és a kutatásokon alapuló tényeket: A társas lény továbbra is a valaha írt legjobb szociálpszichológia témájú könyv.” DANIEL GILBERT, a Harvard Egyetem pszichológiaprofesszora, a Rábukkanni a boldogságra című bestseller szerzője „Ez a kedvenc könyvem a témában (pedig egy szociálpszichológia-professzor fia vagyok!). Aronson egyformán hatékonyan szólítja meg a laikust (én) és a tudóst (apám). Noha a tudományban gyökerezik, A társas lény olyan kortárs és szórakoztató, mint Malcolm Gladwell. JESSE EISENBERG, színész és író „Amikor elolvastam A társas lény eredeti kiadását, megdöbbentett az a rengeteg mély meglátás. A bővített kiadás olvasásakor még jobban megdöbbentem: ezek a korábbi meglátások az akkor még nem is létező, modern jelenségekkel kapcsolatban is tűpontosan relevánsnak bizonyultak.” ROBERT B. CIALDINI, a Hatás és az Előhatás című bestsellerek szerzője
Na stiahnutie
25,33 €

Hogyan vizsgázz sikeresen?


Az ?ilyenkor érzett feszültség vagy lámpaláz teljesen természetes dolog, és egy bizonyos szintig még inspirálhat is, viszont ha túllép ezen a szinten, akkor már bénítólag hat. Érdemes tudatosítanod magadban, hogy ha nem sikerül a beszámolód, az valójában nem veszteség, hanem csak elmaradt haszon. Vagyis ha nem sikerül jól a vizsgád, nem veszítettél semmit az életed legfontosabb területeiből, így megmarad az egészséged, a családod, a szépséged, de még a nap sem fog kevésbé sütni. Legfeljebb nem szereztél újabb jó visszajelzéseket, de ezeket később még mindig megszerezheted.Életem során rengetegszer vizsgáztam, és talán még ennél is többször vizsgáztattam, így jól ismerem a barikád mindkét oldalát. Az, hogy a vizsga szereplői közül ki melyik oldalon ül, csak szerep, de sokszor mégis nagyobb jelentőséget tulajdonítunk ennek, mint a tartalomnak.Éppen ezért segítek most abban, hogy a tanulás egy izgalmas, felfedező játék legyen, a vizsgázás pedig egy produktív, bátorsággal telített és sikeres esemény.Beszélni fogok arról, hogyan érdemes felkészülni a vizsgára, hogyan tanuljuk meg az anyagot, hogyan hozzuk magunkat vizsgára kész testi és lelki állapotba, illetve milyen trükköket érdemes és nem érdemes használni a szóbeli és írásbeli vizsgán.Meglepő módon nem az a cél, hogy sikeresen levizsgázz, hanem az, hogy alkalmazható tudást szerezz, amellyel sikeresen tudsz vizsgázni.
Na stiahnutie
7,30 €

Authority in Contemporary Islam


Authority is a key question in Islamic studies and beyond. This book examines the nature, figures, structures and functions of religious authority in contemporary Islamic ethics. It also discusses how Islamic authority and political power compete and/or cooperate in Muslim contexts and Europe. Moreover, it provides a coherent framework to understand authority as a moral foundation in relation to community, power, tradition and subversion. Various cases from Europe and the Muslim world are studied here to showcase the claims and practices of authority in their contexts. Despite its active role and resourcefulness in contemporary Islam, religious authority has to confront many limitations, including the dynamics of secularisation and individualisation. The author is a senior researcher at the Religion and Society Research Institute of the Eötvös József Research Centre at the University of Public Service (Budapest).
Na stiahnutie
4,70 €

A közigazgatás alapintézményei


Ez a könyv a közigazgatás és a közigazgatási jog alapvető intézményeit tárja az olvasó elé, átfogó elemzést adva róluk. Az egyes tanokat, matériákat logikai egységben, de csak a szükséges mértékben mutatja be elméleti oldalról, inkább a gyakorlatra koncentrál. A kellő mélységű közigazgatási tudás megszerzésére úgy ad lehetőséget, hogy egy-egy fogalmat, tárgykört, jogintézményt részeiben és egymáshoz való kapcsolatában tárgyalja. A közigazgatási jog elsajátítása nehéz, mert bonyolult és gyakran változik, a különböző oktatási műhelyek pedig egy-egy fogalom, elméleti kérdés megközelítésében, tartalmi megragadásában egymástól eltérő tanokat vallanak. A tudásszintű rögzítéséhez pedig sokszor nemcsak a tételes jogi norma megtanulása szükséges, hanem más jogágak, különösen az alkotmányjog ismerete is. A könyv tételes jogi oldalról leképezi a magyar közigazgatás jelenlegi helyzetét. Az I. rész az általános fogalmakat, majd a közigazgatás tevékenységeit, működését, szervezeti rendszerét, jogtanát, aktustanát mutatja be. A II. rész az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény szabályaival és sajátosságaival foglalkozik. Ez a munka az első olyan tananyag, amelyből a rendészet hivatásrendjein tanuló egyetemisták elsajátíthatják a közigazgatási jog teljes általános részi matériáját, de természetesen más karoknak is ajánlott olvasmány.
Na stiahnutie
5,23 €

Manifesztáció


Ne´lku¨lo¨zhetetlen u´tmutato´ a hata´rtalan leheto?se´geid felszabadi´- ta´sa´hoz. Meru¨lj me´lyebbre a manifeszta´cio´ csoda´ja´ban!  A Manifeszta´cio´ megmutatta, mike´nt va´ltoztathatod meg az e´le- tedet.  A Manifeszta´cio´ – Meru¨lj me´lyebbre! most minden egyes le´pe´st ele´d ta´r, amellyel valo´ban eljuthatsz oda. A folytata´sbo´l megtud- hatod, mike´nt e´rhetsz el tarto´s, alapveto? va´ltoza´sokat, e´s hogyan va´ltoztathatod valo´sa´gga´ az a´lmaidat.  „Ne fe´lj az egyedise´gedben tu¨ndo¨ko¨lni e´s a saja´t felte´teleid szerint e´lni az e´letedet!”  Roxie Nafousi – a Sunday Times bestsellerszerzo?je – u´j ko¨nyve´ben me´g me´lyebbre kalauzolja az Olvaso´t a belso? gyo´gyula´s u´tja´n. A manifeszta´cio´hoz vezeto? 7 le´pe´s re´szletekbe meno? ismertete´se sora´n olyan egyedu¨la´llo´ tuda´st e´s hate´kony, gyakorlatias eszko¨- zo¨ket ki´na´l, amelyek elo?segi´tik a manifeszta´cio´s gyakorlatok a´tfo- go´bb mege´rte´se´t e´s megismere´se´t. Inspira´lo´ feladatai elo?segi´tik az o¨nreflexio´t, az o¨nismeretet, az egyu¨tte´rze´st e´s a tiszta´nla´ta´st, amelyek elengedhetetlenu¨l szu¨kse´gesek ahhoz, hogy megero?- si´tsd, fejleszd e´s ko¨nnyedde´ vara´zsold a manifeszta´cio´s folyama- tot.  „Ele´g vagy, mindig is ele´g volta´l, e´s mege´rdemled, hogy olyan e´letet e´lj, amely miatt o¨ro¨mmel kelsz ki az a´gybo´l minden reggel. Me´lto´ vagy mindarra a boldogsa´gra, szeretetre, sikerre e´s bo?se´gre, amivel az Univerzum szolga´l sza´modra. Ba´rcsak azt mondhattam volna a fiatalabb o¨nmagamnak, amit most neked akarok mondani: AZ E´LET CSODA´LATOS, E´S BENNED MEGVAN AZ ERO?, HOGY AZZA´ IS TEDD.”  „A manifeszta´cio´ kira´lyno?je” – Financial Times 
Na stiahnutie
14,62 €

Vatikán a Československo ve 20.století


Kniha se věnuje diplomatickým stykům Československa a Svatého stolce ve 20. století. Jde o mimořádně dramatickou dobu, která ve vztazích Československa a Vatikánu v mnoha ohledech odráží dějiny habsburské monarchie, dvou světových konfliktů, dvou totalitních ideologií 20. století – nacismu a komunismu – a meziválečné i poválečné doby. Již na první pohled je čtenáři zřejmé, že se jednalo o období mnoha těžkostí, nepochopení a řevnivostí, a to jak na české, resp. československé, tak na vatikánské straně.
Na stiahnutie
36,49 €

Tartaria - Mátrix Kódok


A Mátrixban élünk?MI HA MONDNÁM EZT:A világon minden nagy hazugságSok kutató talált bizonyítékokat, amelyek azt mutatják, hogy a világot, amelyben élünk, egy ismeretlen hatalom megszállta és elfoglalta. Ez az ismeretlen hatalom bújik előlünk, és ez egy nagyon titkos hatalom, és több ezer ember dolgozik érte - szerte a világonA kutatók bizonyítékokat találtak, amelyek azt mutatják, hogy a világban zajló események nagy részét egy ismeretlen titkos hatalom tervezte meg sok évszázaddal ezelőtt. A bizonyítékok azt mutatják, hogy ez az ismeretlen hatalom a világ számos részén eluralkodott. Még nem uralta teljesen világunkat, és mindent megtesz annak érdekében, hogy minden lehetséges módon teljesen uralja az emberiséget. A háború még mindig tart
Na stiahnutie
12,65 €

Tanuljon Beloruszul


Ez a könyv a 2000 leggyakrabban használt szó és kifejezés listáját tartalmazza, a napi beszélgetésekben előforduló gyakoriságuk szerint rendezve. A gyors haladás és a motiváltság fenntartása érdekében a szótár a 80/20-as szabályt követve először az alapvető szavak és mondatszerkezetek elsajátítását biztosítja. Kinek érdemes megvenni a könyvet?Ez a könyv olyan motivált kezdő és középhaladó belorusz nyelvtanulóknak szól, akik hajlandóak napi 15-20 percet szavak tanulására fordítani. A szótár egyszerű felépítése annak köszönhető, hogy minden szükségtelen dolgot kivettünk belőle, lehetővé téve, hogy a nyelvtanuló kizárólag azokra a részekre koncentrálhasson, amelyek a lehető legrövidebb idő alatt segítenek a legnagyobb mértékű haladást elérni. Egy olyan kezdő vagy középhaladó szinten lévő nyelvtanuló számára, aki hajlandó napi 20 percet a tanulásra szánni, ez a könyv valószínűleg a legjobb befektetés, amit el lehet képzelni. Le lesz nyűgözve, hogy a mindössze néhány hetes napi gyakorlással milyen gyors haladást fog elérni! Kinek nem ajánljuk a könyvet?Ez a könyv nem haladó szintű belorusz nyelvtanulóknak készült. Ebben az esetben látogasson el honlapunkra, vagy keressen rá a még nagyobb szókészletet tartalmazó belorusz szótárunkra, amely azon haladó nyelvtanulók számára is hasznos témák szerint került felosztásra, akik bizonyos területeken javítani szeretnék nyelvi felkészültségüket.Továbbá, ha olyan teljes körű belorusz tankönyvet keres, amely végigvezeti az belorusz nyelvtanulás különböző lépésein, akkor ez a könyv valószínűleg nem önnek szól. Ez a könyv csak szavakat tartalmaz, ezért a vásárlónak más forrásokból vagy nyelvtanfolyamokon kell megtanulnia olyan dolgokat, mint a nyelvtan és a kiejtés. A könyv erőssége abban rejlik, hogy az alapvető szókészlet gyors elsajátítására összpontosít, nem pedig olyan információkra, amelyeket sokan elvárhatnak egy hagyományos nyelvkönyvtől. Kérjük, ezt vegye figyelembe a vásárlás során! Hogyan használjuk a könyvet?Ez a könyv ideális esetben napi szinten használatos, és az egyes munkamenetekben meghatározott számú oldal áttekintése szükséges. A könyv 50 szóból álló részekre oszlik, ami lehetővé teszi a lépésről lépésre történő fejlődést. Tegyük fel például, hogy jelenleg a 101-től 200-ig tartó szólistát tekinti át. Amikor már elég jól ismeri a 101-től 150-ig terjedő lista szavait, elkezdheti tanulni a 201-250 pontok tartalmát, majd a következő nap elhagyhatja a 101-től 150-ig tartó lista tanulását és folytathatja a 151-250 közötti szavakkal. Így lépésről lépésre haladhat a könyvben, és nyelvi készségei minden egyes elsajátított oldallal fejlődni fognak.
Na stiahnutie
6,45 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.