Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Hat lehetetlen dolog


Ön se érti a kvantumfizikát? Nem meglepő: a kvantumfizika nagyon furcsa tudomány. Az elmúlt száz évben senki sem tudta megmagyarázni, mi történik valójában a szubatomi világban. Ezért a fizikusok néha őrült elképzeléseken keresztül próbálják értelmezni. A Hat lehetetlen dolog egy szédítő utazáson kalauzolja végig az olvasót a „hat nagy” világában, megismertet többek közt a koppenhágai, a vezérhullám- és a sokvilág-értelmezéssel. Mindegyik modell őrületes, de némelyik még a többinél is őrültebb. A kvantumfizikában azonban az őrült nem feltétlenül a hibás szinonimája. John Gribbin – aki egész életét a bonyolult természettudományok megismertetésének szentelte – egy bizarr világ elképesztően tömör útikalauzát adja az olvasó kezébe.
Na stiahnutie
5,61 €

Leni sír


„Nádas Péter olvasóinak nem meglepetés, hogy a szerző az esszéiben is hű marad a megismerés iránti szenvedélyéhez, miközben a megértés és a tudás határait a lehető legnagyobb távra feszíti ki. Aki évtizedek óta azzal kezdi a napját, hogy az íróasztalhoz ülve darabokra szedi, aztán újrarendezi a tudattartalmait (ahogy Az írásbeliség testmelegében című esszéjében írja), az az idők során a képzelet virtuózává és az emlékezés zsenijévé válik. Hogyan másként magyarázhatnánk azokat az erős kapcsolatokat, amelyek az esszékben elemzett erotikus, történelmi, politikai és művészeti jelenségeket fűzik össze ebben a gondolkodásmódban. Nádas az itt olvasható írásokban szociológusként, pszichoanalitikusként, kultúrantropológusként vagy éppen művészeti alkotások szemlélőjeként jelenik meg, de mindenekelőtt a politikai állapotok éleslátó kritikusaként. Olyan íróként, aki a képzelet és a valóság között gyakorlottan cikázva kérlelhetetlenül tárja fel a látszat megteremtésének, a megtévesztés módszereinek, a színlelés és az elkendőzés gyakorlatának technikáit." - Katharina Raabe. Nádas Péter két kötetbe rendezte összegyűjtött esszéit. Az első kötet, amelyet az olvasó a kezében tart, politikai tárgyú írásait tartalmazza. Az első ilyen esszé 1990-ből, az utolsó 2017-ből származik, és különösen sűrűn követték egymást az 1989-es fordulatot követő évtizedben.  A magyar társadalom zsákutcás fejlődésének következményeit Bibó István óta senki sem elemezte olyan megalkuvást nem tűrő alapossággal, mint Nádas. Hiába bővelkedett a harmadik köztársaság rövid története nevetséges és gyűlöletes politikai szereplőkben, az esszéíró szigora sohasem személyekre, hanem a megtett és elmulasztott dolgokra, de mindenekelőtt a saját gondolatmenetének következetességére irányul. Mert ahogy a kötetzáró esszében írja, „az ítélet koherenciája nem tréfa". Az európai kultúrát kikezdő láthatatlan, belső feszültségekről szólva az amnéziával, az elfojtással, a képmutatással, az öncsalással a logika szigorát és a tények feltétlen tiszteletét, a nem-felejtést szegezi szembe, továbbá ugyanennek a kultúrának egyik legnagyobb találmányát - az iróniát. „Az emberfaj sárkányfog-vetemény" - írta Vörösmarty, és Nádas sem nélkülözheti a szkepszist, amikor elmélkedései tárgyát az emberi közösségek lehetőségeit végső soron behatároló antropológiai törvényszerűségek képezik.
Na stiahnutie
8,31 €

Előadások és beszédek


A magyarul most először megjelenő kötet Camus harmincöt, 1937 és 1958 között elhangzott nyilvános beszédét gyűjti egybe. A Nobel-díjas író számára az individuummal való foglalkozás az az eszköz, amelynek segítségével szembeszállhat a világ nyomorúságával és szenvedésével, ez az eszme hatja át minden előadását. Camus szavára az egész világ figyelt, akár az értelmiség helyzetéről, akár kulturális örökségről, akár háborúról vagy forradalomról beszélt.A magyar kiadást különösen fontossá teszik az '56-os eseményekkel foglalkozó szövegek; Camus többször is kiállt a forradalom ügye mellett. Ma már nehéz ezt elképzelni, de ehhez bátorságra volt szükség, csakúgy, mint a poznańi, illetve az 1953-as berlini munkáslázadások esetében, mivel a francia értelmiség akkoriban erős kommunista befolyás alatt állt, és nem volt hajlandó tudomást venni a „torzulásokról". Camus még több ellenséget szerzett magának, amikor az algériai franciák ügyében emelte fel szavát. S mégis, annyi tűz közé kerülve, nem tartozva egyetlen párthoz, egyetlen irányzathoz sem, így képviselhette, ellenfelei által sem vitatható írói nagysága révén, „Európa lelkiismeretét".
Na stiahnutie
7,01 €

Erdély tragédiája 1657–1662


Ma Magyarországon az 1657. év talán még az érettségizett olvasók számára is csupán egy - a szinte biztosan feledésre ítélt - sok-sok évszám közül a középiskolai tankönyvekből. Az Erdély múltjában tájékozottabb olvasók - és mindenekelőtt az erdélyi és partiumi magyarság - számára ugyanis ez az évszám alighanem az Erdélyi Fejedelemség történetének egyik legnagyobb jelentőségű dátuma: az ebben az évben lejátszódó tragikus eseményeket Csorba Dávid történész joggal nevezte az "erdélyi fejedelemség Mohácsának". A korabeli értelmezések szerint az erdélyi hadsereg ez évi lengyelországi fogságba esése nyitotta meg - s ikonikus módon meg is jelölte - az 1657-1662 közötti időszakot. Ezzel kezdődött Erdély ""fatális"" éveinek sora, amikor öt év alatt öt fejedelem került trónra, s közülük három is erőszakos halállal hunyt el. Az utókor szemében ezzel az évvel vette kezdetét Erdély ""haldoklása"", amikor rövid idő alatt nem maradt talpalatnyi föld sem az országban, amit ne pusztított volna el módszeresen az ellenség. Elveszett a fejedelemség területének közel ötöd része, s ez volt az az idő, amikor több százezres nagyságrendben hurcolhatták rabságba a fejedelemség alattvalóit. Így ez a rövid időszak alighanem maradandó demográfia nyomokat hagyott a Kárpát-medencei magyarság történetében. B. Szabó János történész a nagy sikerű A tatárjárás, A mohácsi csata és a Háborúban Bizánccal után ismét egy, a magyarság históriáját alapjaiban befolyásoló eseménysort vizsgál meg a tőle megszokott alapossággal, mindig a tényekhez ragaszkodva, újszerű felfogásban.
Na stiahnutie
6,76 €

A korszak tekintete


„Sándor Iván esszéit úgy olvasom, akár egy palackposta üzenetét a feledés egyre nagyobb tengerében." (Földényi F. László) „Sándor Iván hangja reményt jelent: az intellektusát folyamatosan mozgásban tartó, szerteágazóan érzékeny, következetesen demokratikus gondolkodót halljuk, és a gondolkodás könyörtelenségét." (Tóth-Czifra Júlia) A regényíró Sándor Iván újra esszékötettel jelentkezik: az elmúlt negyven évben született írások gazdag válogatása a korszak tekintetét próbálja kifürkészni. A jelen korszakét, de nem csak a jelen kérdéseivel. Az esszék mindig egy tágabb összefüggésrendszerben kívánják megfejteni az emberi sorskérdéseket, az időben és térben ismétlődő mintázatokra érzékenyen. Shakespeare, Proust, Kafka vagy Kertész Imre irodalmi művei miképpen jelezték előre azt, ami a történelemben később bekövetkezett? Milyen külön utat választott Füst Milán, Balassa Péter vagy Jancsó Miklós? A kötet esszéiből kiderül.
Na stiahnutie
9,01 €

A tisztességről nehéz időkben


Mit jelent számunkra, ha a hazugság, durvaság és aljasság válik uralkodóvá, bizonyul sikeresnek a közéletben és a mindennapokban? Ha a nyilvánosságban már-már magától értetődően sértik meg a tisztesség minden szabályát? Ilyen körülmények között pontosan mit jelent „tisztességesen" élni?  Axel Hacke a barátjával beszélgetve, személyes tapasztalatait elemezve és a politikai jelenségeket vizsgálva próbálja körbejárni a témát. S miközben eltöpreng emberi kapcsolataink minőségén, újra meg újra felteszi a csehovi kérdést: miért nem élünk úgy, ahogy élhetnénk?  A tisztességről nehéz időkben amellett érvel, hogy önmagunkban keressük a választ, igyekezzünk tisztelettudóan és érdeklődve fordulni embertársaink felé.
Na stiahnutie
4,76 €

A tornádó oldalszele


2008 őszén a Lehman Brothers összeomlását követő pénzügyi cunami csaknem elsodorta Magyarországot. Jöttek az önkínzó kérdések: mit nem vettünk észre, miért hagytuk, hogy így legyen, most mi a teendő, mikor döntünk jól. Különösen nyomasztó volt a magyarországi túlzott eladósodás, a devizahitelezés kiváltotta társadalmi válság, ami valóban az orrunk előtt zajlott. Valóban vakok, semmit sem értők, mindent félrekezelők voltunk? Azt a reménytelen feladatot próbálom megoldani, hogy önkritikusan és - amennyire tőlem telik - távolságot tartva mutassam be döntéseink hátterét. Mit s miért. Mikor ültünk tudásvákuumban, mikor reagáltunk időben és hibátlanul, mit nem vettünk észre, mit láttunk már akkor is tisztán. Nem voltunk tévedhetetlenek. Döntéseink nem voltak hibátlanok. De mindenkor igyekeztünk minden véleményt megismerni, minden megismerhető tényt figyelembe venni, számos szakértő, elemző álláspontjára támaszkodni. Meggyőződésem, hogy az így születő döntések hosszú távon nagy valószínűséggel jobbak, mint amikor egy önmagát minden igazság birtokában tudó vezető irányít és dönt.
Na stiahnutie
10,11 €

A vörös város


Bob Dentet mint történészt és politikai gondolkodót régóta foglalkoztatja a kérdés: mi a magyarázata annak, hogy a később olyan borzalmakhoz, tömeggyilkosságokhoz vezető kommunista eszme a XX. század elején (és még sokáig) a legnagyobb elmék és a legnagyobb művészek közül is sokak számára annyira vonzó volt. Szinte tökéletes példája ennek a magyar Tanácsköztársaság története, amelyben kisebb vagy nagyobb lelkesedéssel az akkori magyar szellemi élet színe-java szerepet vállalt – Bartók és Kodály, Móricz és Balázs Béla… a kor legjelesebb festőművészei, írói, költői, színészei és filmesei.
Na stiahnutie
7,30 €

Túl tehetséges ahhoz, hogy boldog legyen?


Szuperintelligensnek lenni kétségkívül nagy adomány. Másrészt különbözőség, amelynek következtében megesik, hogy eltávolodunk a többiektől, és úgy érezzük, sosem vagyunk igazán a helyünkön. S mi van akkor, ha a túlzott intelligencia szélsőséges érzékenységgel jár? Ha törékenyek leszünk és szenvedünk tőle?  Hogyan tudhatjuk meg, szuperintelligensek vagyunk-e? És ha azok vagyunk, hogyan tehetjük jobbá és sikeresebbé az életünket? Hogyan aknázhatjuk ki ebből fakadó lehetőségeinket?  Ez a könyv segít, hogy jobban megértsük saját személyiségünket, és újra közel kerüljünk önmagunkhoz. Hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, és a többi ember társaságában. Egyszóval, hogy teljesebb életet élhessünk. „Azok a »furcsa zebrák«...  A szuperintelligens emberekre én a zebra kifejezést szoktam használni. A zebra különös állat, az egyetlen lóféle, amelyet az ember nem tudott megszelídíteni, azonnal fel lehet ismerni a szavannán a csíkjairól. A zebracsíkok, akárcsak az ujjlenyomataink, egyediek, és arra szolgálnak, hogy a zebrák felismerjék egymást. Minden zebra különböző. Ezért továbbra is mondom és hajtogatom, hogy ezeknek a »furcsa zebráknak« minden figyelmünkre szükségük van, hogy harmóniában élhessenek a mi követelőző világunkban. Ezután is védelmembe fogom venni ezeket a »csíkos« embereket, akiknek a csíkjai az élettől kapott sebesüléseiket is szimbolizálják. El fogom nekik magyarázni, hogy a sok csík egyben különlegesség is, amely számos buktatótól és veszélyes helyzettől óvhatja meg őket. A csíkjaik csodálatosak, legyenek büszkék rájuk."
Na stiahnutie
7,30 €

Tyúkeszűek-e a madarak?


Természettudományos kutatások és etológia, szociológiai vizsgálatok sora igazolja azt, ami ősidők óta megjelenik irodalmi és mitológiai példázatokban: a madarak tükröt tartanak a Homo sapiens elé. Milyen a szerelmi életük? Hűségesek vagy poligámok? Nyugodtak vagy féktelenek? Egyesek miért megveszekedett vándormadarak, mások miért megrögzött otthon ülők? Mi jobb, sokáig nevelni a fiókákat, vagy hagyni, hogy mielőbb kirepüljenek, és maguk boldoguljanak? Miért van, hogy a gerlepár igazságosan felosztja a házi munkát, a pajzsoscankó (más néven veszekedő sneff) hímje viszont rémes egy macsó? Milyenek a madarak mindennapjai? Hogyan viselik a hideget, esőt, szelet, sötétet, mit jelent nekik a hold s a csillagos éj, igaz-e, hogy elrejtőznek, amikor a halálukat érzik? A legfrissebb kutatási eredményekre és a magunk tapasztalatára támaszkodtunk, és arra jutottunk, hogy okulásunkra szolgálhatnak e légies teremtmények, és nem árt, ha ebben-abban példát veszünk róluk. Tyúkeszűek-e a madarak? Ezt a titkot fejti fel ez a kis könyv. Figyeljük meg a környező világot, okuljunk abból, amire a természet tanít. Szakítsuk meg egy időre a rohanást, és szenteljünk egy kis figyelmet a madaraknak. Szárnyas társaink a maguk módján bölcselők: az élet élvezetére mutatnak példát, arra intenek, hogy használjuk jól az időt, éljük mélyebben az életünket. A 22 rövid és egyszerű „életlecke" segít visszatalálnunk a bennünk szunnyadó természeti lényhez.
Na stiahnutie
4,76 €

Ady megmondja


Sokszor hallottuk már, hogy "Ady publicisztikája mennyire aktuális ma is", és e kötet olvasója látni fogja, hogy ez mennyire így van. Két, ellentétes érzés fog eluralkodni rajta: az egyik az örömé, hogy milyen zseniális próféta élt ebben az országban alig száz éve, és mi a kezünkben tarthatjuk jövendöléseit; a másik viszont a gyötrő dühé és szomorúságé: egy tapodtat sem haladtunk előrébb! Ugyanott vagyunk, mint akkor. Sőt. Ady képes még most is botrányt okozni, hiszen ő, aki költészetében a magyar lélek legmélyebb húrjait pengeti, ezen írásaiban szenvedélyesen küldi el a francba az összes nacionalista, antiszemita és klerikális eszmét és politikust, miközben az évek során (1899-es az első, 1915-ös az utolsó szöveg) egyre harcosabb feminista és (bizony, most figyelj!) szocialista. Nagyon kritikus a fennálló világrenddel, az Európa uralta civilizációval, az oktatási rendszerrel, de legfőképp hőn szeretett hazájával, Komp-országgal, amely ismét Kelet felé igyekszik, mint már oly sokszor az elmúlt ezer évben. Hánykolódik, billeg, s mi a korláton kihajolva, aggódva nézzük a bukdácsolást.
Na stiahnutie
4,79 €

Memoirs


The events discussed in Rákóczi's Memoirs took place after those described in book 1 of Confessio Peccatoris, and the work was finished in his retreat at Grosbois in early 1717, not long after Confessio had been started. It was written in French, more accessible than the Latin of Confessio, and was intended for publication in the West. It did not, how-ever, appear until 1739, four years after its author's death, and though the original manuscript is lost lacer copies are known. The text is an account of the war against Austria which lasted from 1703 until 1711. lt is a cascade of narrative, a constant stream of names of people and places, with much description of fighting and troop movements and discussion of strategy. Although the revolt spread steadily, encompassing much of Hungary, with some 75,000 men under arms at its peak, it was not universally supported. Rákóczi saw himself, despite his youth and inexperience, as sent by divine providence to win the country's liberty. He had no illusions about his fellow Hungarian magnates and the clergy, many of whom favoured Austria, and while appreciating the spirit of the common nobility he deplored the ignorance and vulgarity into which many had sunk. He gives detailed accounts of his deliberations with the Estates of Hungary and Transylvania, of his thoughts on being elected prince of chat province, and of his views on the personal qualities of those serving under him. Despite no little early success the revolt ultimately collapsed. Negotiations wid1 Austria failed, financial problems (especially after the withdrawal of French support) sapped the Hungarian war effort, while the complexity of international affairs precluded outside intervention. 
Na stiahnutie
5,63 €

Mesék a csodakertről


Boldizsár Ildikó és a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület csatlakozott a Művészek a klímatudatosságért csoporthoz, és vállalták, hogy összegyűjtik a világ népmesekincséből azokat a meséket, amelyek a teremtett világ iránti felelősségről, az ember ezzel kapcsolatos feladatairól szólnak, hogy segítsenek a szülőknek, pedagógusoknak és mindnyájunknak a tudatosításban. Olyan meséket adnak közre, amelyekben az ember még harmóniában élt a természettel, és tudta, hogy mit kell tennie, hogy ez így maradjon. Olyan meséket, amelyekben az ember tiszteli a fákat, növényeket, állatokat, és szót ért velük - összhangban léteznek vagy törekszenek rá egy-egy konfliktus után. Olyan meséket, amelyekben a teremtett világ szépsége megmutatkozik, és az ember ennek örülni tud, érzi a felelősségét. És olyan meséket is, amelyekben ezt nem érzi, aztán baj lesz belőle... De még van visszaút, megbocsátás, egy utolsó lehetőség...
Na stiahnutie
7,04 €

12 pravidiel pre život


Ktoré najhodnotnejšie poznatky by mal každý vedieť? Uznávaný klinický psychológ Jordan Peterson významne ovplyvnil súčasné chápanie osobnosti. Vďaka svojim prednáškam o Biblii, ľúbostných vzťahoch, či mytológii, ktoré oslovili desiatky miliónov ľudí, ho možno zaradiť medzi najpopulárnejších mysliteľov na svete. V dobe nevídaných zmien a polarizujúcej politiky našiel jeho priamy a osviežujúci odkaz o dôležitosti osobnej zodpovednosti a starovekej múdrosti odozvu na celom svete. V tejto knihe ponúka dvanásť dômyselných a praktických princípov pre zmysluplný život, ktoré nás nabádajú, aby sme si upratali vo vlastnom dome skôr, než začneme kritizovať iných, alebo aby sme sa porovnávali so svojím včerajším ja, nie s dnešným ja niekoho iného. Ukazuje nám, že sa nemáme snažiť dosiahnuť šťastie. Namiesto toho musíme hľadať zmysel nielen pre zmysel samotný, ale aby sme sa bránili proti utrpeniu, ktoré je neoddeliteľnou súčasťou nášho života. Peterson vychádza z jasných príkladov zo svojej klinickej praxe i osobného života, z prvotriednych poznatkov psychológie a filozofie a ponaučení plynúcich z najstarších mýtov a príbehov ľudstva. Čitateľa tak pozýva na neopakovateľnú intelektuálnu cestu. 12 pravidiel pre život je pútavá, inšpiratívna kniha, ktorá ponúka liek na chaos v našich životoch: nesmrteľné pravdy aplikované na naše súčasné problémy.
Na stiahnutie
11,90 €

dostupné aj ako:

Tragédia celibátu: Mŕtva manželka


Celibát ako podmienka ku kňazstvu je už osem storočí hnisajúcou ranou Rímskokatolíckej cirkvi, ktorá ignoruje výrok Biblie biskup nech je muž jednej ženy. Liečiť túto ranu znamená znovu svätiť ženatých. Tragédia celibátu mŕtva manželka obsahuje nielen historické a biblické fakty, teologické rozpory v dobových pohľadoch na sexualitu, ale aj profily cirkevných otcov a učiteľov, ktoré sú účelovo zamlčiavané. Aké faktory stoja na pozadí vypudenia ženatých z kléru Rímskokatolíckej cirkvi? Prečo Cirkev prestala svätiť otcov a manželov za kňazov, keď Ježiš Kristus si povolával za apoštolov aj ženatých? Prečo Gréckokatolícka cirkev nemá pedofilné škandály? Čo znamená slúžiť Bohu s nerozdeleným srdcom? Čo učili cirkevní otcovia o sexualite? Kým boli ovplyvnení? Od Platónovho telo je hrob duše po wojtyłovské telo je sviatosťou spásy prešla Cirkev kus cesty, avšak dôležitý krok stále neurobila. Na svätenie ženatých mužov sú oveľa hlbšie dôvody ako nedostatok kňazov. Morbídnosť Rímskokatolíckej cirkvi spočíva v tom, že smrť manželky je bránou ku kňazstvu. Azda nikdy nebolo viac potrebné, aby sa Cirkev postavila za manželstvo a rodinu ako v dobe genderizmu. Cieľom tejto publikácie je vyzdvihnutie manželstva a rodiny v spojitosti so sviatosťou kňazstva. Neprinesie svätenie ženatých uzdravenie Cirkvi celibátnikov? Kritická odborná kniha je písaná nielen z lásky k Cirkvi, ale aj z úcty k Pravde. Populárna verzia Mŕtvej manželky vychádza súčasne s vedeckou verziou. Je oživená množstvom náučných kresieb. Kým vedecká verzia je určená prioritne Učiteľskému úradu Cirkvi a teológom, adresátom tejto publikácie sú laici, predovšetkým ženatí muži, ktorých Duch Svätý pozýva ku kňazstvu a k biskupskej službe, a ich manželky. Úvodom k problematike sú pohľady do zákulisia a úvahy autora, rímskokatolíckeho kňaza, vychádzajúce z jeho osobného príbehu. Problémy, ktoré vnímajú mnohí, ale boja sa o nich hovoriť, analyzuje autor bez servítky.
Na stiahnutie
3,00 €

dostupné aj ako:

Trabantovy toulky Knihou – část 1.


Kniha je pomůckou pro toho, kdo si chce přečíst Bibli a mít z toho užitek. Provádí čtenáře biblickým textem, vždy po jedné kapitole ze Starého a Nového zákona, komentuje to, co čtenář v těchto kapitolách čte a vysvětluje souvislosti. První díl této pětidílné publikace provede čtenáře první starozákonní knihou Genesis a zhruba polovinou knihy Exodus. V novozákonních pasážích tohoto 1. dílu série projde čtenář s doprovodem autora téměř celou první novozákonní knihou – evangeliem podle Matouše.
Na stiahnutie
1,90 €

Internetové šialenstvo


Aká je vlastne cena našej identity na čiernom data trhu? Naše osobné údaje na Facebooku majú hodnotu od 2 do 12 dolárov, celý náš digitálny život stojí na čiernom „data“ trhu 800,-euro. Avšak, pokiaľ sa kyber kriminálnik dostane ku kompletnému balíku informácií o nás, teda nielen k našim osobným údajom ale aj k číslam našich kreditných kariet, bankových účtov, vstupných údajov do naších súkromných kont, tak tu už cena za takýto „husársky kúsok“ narastie na cca. 850,-euro. Keby bol Facebook štátom, so svojím celosvetovým ročným príjmom vo výške 39,3 miliardy ze rok 2017, by bol 90-tym najbohatším štátom na svete. Keby táto “Republika Facebook”aplikovala na svojich obyvateľov rovnakú daňovú politiku, ktorú aplikuje na rast svojich ziskov, tí by nepoznali slovo daň. V roku 2016 tento americký gigant dosiahol čistý zisk približne vo výške 45.7 miliárd dolárov s obratom približne 84 miliárd. Aby sme lepšie pochopili reč čísel, tak demonštrujme to na príklade – reálnom príklade. Priemerný mesačný zárobok amerického pracovníka je 859 dolárov za týždeň, Apple zarobí 1445 dolárov za sekundu. Áno, za sekundu. Prenesme to na slovenské miery. V roku 2017 celosvetové príjmy Appl-u dosiahli približne 229,23 miliardy dolárov. HDP Slovenska za rok 2016 bolo 89,8 miliárd dolárov. Teda, príjmy súkromnej spoločnosti, riadenej šikovným daňovým architektom prevýšili viac ako viakrát HDP Slovenska. O niečo chudobnejší brat Appl-u, spoločnosť Alphabet, (v zásade ide o “maskovaný” holding Google Inc. a spoločnosti ním kontrolované), v roku 2016 zarobila 19.5 miliárd dolárov. Ergo, zisk tejto spoločnosti bol 616 dollárov za sekundu. Údaje z roku 2017 hovoria o tom, že celosvetové tržby Alphabet-u boli už vo výške 110,9 miliárd. Čo je stále viac ako HDP Slovenska, Srbska, Luxemburska, Bulharska, Panamy,….
Na stiahnutie
10,00 €

Zdravie z byliniek


Zdravie je to najcennejšie, čo máme. Naši predkovia sa dlhé stáročia spoliehali na silu prírody a na liečenie neduhov, ktoré ich trápili, využívali bylinky a iné prírodné zdroje. Hoci v súčasnosti väčšina z nás pri zdravotných problémoch siahne po výdobytkoch modernej medicíny, čoraz viac ľudí sa so svojimi ťažkosťami obracia aj na bylinkárov. K vyhľadávaným patrí pani Anna Kopáčová z Vrbového, ktorá sa bylinkárstvu venuje už štyri desaťročia. V tejto knižke zhrnula svoje bohaté liečiteľské poznatky a ponúka vlastné bylinkové recepty a overené liečebné metódy. Inšpirovala sa skúsenosťami predchádzajúcich generácií bylinkárov, ktoré doplnila štúdiom u svojich súčasníkov a v rozličných vzdelávacích inštitúciách. V prvej časti knižky vám predstaví svoje obľúbené liečivé rastliny. Pri každej nájdete stručný botanický opis, súhrn zdraviu prospešných látok a liečivých účinkov, využitie v ľudovom liečiteľstve kedysi i dnes. Autorka vám poradí, čo a kedy máte z jednotlivých liečivých rastlín zbierať a čo si z nich môžete pripraviť. Každú rastlinku vám zároveň priblíži originálna ilustrácia, ktorá vám pomôže pri jej spoznávaní v prírode. V druhej časti knihy autorka ponúka množstvo ďalších osvedčených receptov a procedúr na zmiernenie či vyliečenie konkrétnych zdravotných problémov. Na základe zrozumiteľne napísaných postupov si môžete pripraviť vhodné čaje, odvary, maceráty, sirupy, šťavy, tinktúry, octy, oleje, masti či prášky. Nechýbajú tipy na prírodnú kozmetiku, cenné rady navyše ani pohľad na liečiteľské umenie našich predkov.
Na stiahnutie
17,20 €

dostupné aj ako:

C


Chcete začít s programováním v C#? Nenašli jste zatím publikaci, která by vše vysvětlila jednoduše od úplných základů? C# bez předchozích znalostí nevyžaduje žádné dřívější zkušenosti s programováním. Jednoduchou formou na příkladech se postupně seznámíte se základy programovacího jazyka C#, na nichž budete následně stavět u pokročilejších témat a vlastních projektů. Naučíte se pracovat s datovými typy, proměnnými, řídit tok programu a pracovat se soubory, nahlédnete i do základů objektově orientovaného programování. Na konci každé kapitoly si můžete nově nabyté znalosti zopakovat pomocí otázek a cvičení. Publikace vás mimo jiné seznámí s tématy: - Základy práce v Microsoft Visual Studiu - Proměnné a datové typy - Operátory a výrazy - Větvení programu, cykly a pole - Metody, třídy a objekty - Dědičnost a zpracování výjimek - Práce se soubory Čtenáři si mohou na adrese http://knihy.cpress.cz/K2202 pod odkazem Soubory ke stažení stáhnout soubory se zdrojovými kódy použitými v knize. O autorovi: Pavel Bory je seniorním vývojářem a řadu let pracuje zejména na projektech společnosti Unicorn, a.s., především v oblasti financí. Kromě samotného vývoje softwaru se věnuje školení a výuce programování převážně na platformě .NET na vysoké škole Unicorn College, s.r.o.
Na stiahnutie
12,40 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.