Najnovšie - Dobrodružstvo, napätie, western strana 34 z 37

"A sziamangok, (Hyolabates syndactilus F. Cuv.) tudvalevően a nagy és hosszúkarú gibbon-családhoz tartoznak. Az antropomorf-majmoknak ez a negyedik s legkisebb alkatú csoportja a gorillák méltósága, a csimpánzok humora és derűs életfelfogása s az orángután mélyreható pesszimizmusa mellett a szürkeséget, kispolgári opportunizmust, gyakran alattomos gyűlöletet képviseli. Ennél a fajtánál találjuk először a hipokrízis és a megalkuvás első jeleit, amit az is bizonyít, hogy az emberszabású majmok között egyedül a gibbon képes társaséletre.Ha még azt a néhány közkeletű igazságot elmondjuk a sziamangokról, hogy: 18 dorsolumbál csigolyájuk, 13 pár bordájuk s – ellentétben a többi gibbonnal – gégezacskójuk van, viszont farkuk és pofazacskójuk nincsen: akkor az olvasó már szinte többet tud róluk, mint Brentford tudott, amikor közéjük került."

Aki ?hírlapi cikkeit olvassa, valóban csodálkozhat polihisztori hajlamain. Mi mindent tudott az az ember, aki etruszkokról és magyarokról, Napóleon-kultuszról, koleráról, vándormadarakról, fajok kongresszusáról, bányarémről, vámpírokról, szivarokról, árjákról, földrengésről, muzsikáról mert írni. Lexikonok voltak a kedvenc olvasmányai. Testvére, Cholnoky László kételkedik tudása értékében: „sokat tudott, de mindent csak félig”. De amit leírt, azt mégis milyen érdekesen és milyen hevesen tudta! Nem is tudásának értéke a lényeges, hanem sokoldalú érdeklődésének ténye. Mi minden izgatta a fantáziáját! Milyen örömmel ragadott meg mindent, amiből paradoxot és groteszket lehet építeni!… „A halott matériát itt valóban a líra eleven vérhullámai járják át.” Nemcsak a szerkesztésnek, a stílusnak is érzékeny és tudatos művésze volt. Árnyalt, változatos, kipoentírozott mondatokat írt, melyek játékos könnyedséggel alkalmazkodnak a tárgyhoz, tudott ünnepélyes lenni, pompásan értett egy pajzán, a történet mögül ki-kiszóló mesehanghoz, még a szójátékokat is szerette… Értett a régiekhez, megelőzött moderneket, irodalmunk szorgalmas „felfedezői” miért nem vették még észre?

Gozsdu Eleket elbeszélései mind eszmei tartalmát, írói műveltségét és világnézeteit tekintve a magyar irodalom legkiválóbbjai közé emelik. Művei egyaránt elgondolkodtatók, tanulságosak, mindeközben olvasmányosak és helyenként szórakoztatóak; hol az élet nagy kérdéseit feszegetik témái, hol a részletekben merül el. Leveleit olvasva megismerhetjük az író belső értékeit, meglátásait és érzelmeit: magát az embert.

Kabos ?Ede (Nagykároly 1864 – Abbázisa 1923) Író és hírlapíró. Középiskoláit elvégezve Budapesten bölcsészeti előadásokat hallgatott, de a tanári pálya helyett a hírlapíróit választotta. Előbb az Egyetértésnél dolgozott, majd a Pesti Naplónál, Mikszáth Országos Hírlapjánál és a Budapesti Naplónál (melynek szerkesztője is volt) mint tárcaíró és az országgyűlési rovat vezetője. 1913-ban Az Érdekes Újság c. hetilap szerkesztője lett. A Pesti Hírlap egyik vezércikkírója. A Petőfi Társaság 1902-ben megválasztotta tagjának. Regényeket, elbeszéléseket és drámákat írt; mint a naturalisták tanítványát szigorú tárgyilagosság jellemzi, s inkább a jellemzés élességére, mint a cselekvény érdekességére törekszik; világfelfogása kissé komor. Sziverics Borbála, a megejtett nemesbolvári tanítónő naplója ez a könyv. Magáról így ír benne: „Hát mit keresek én még ebben az országban? Azt a hat lépést, amennyivel átlépem ezt az országot, egyszer megtettem. Kezdjem elölről? Menjek visszafelé? Már nem is érdekel. Két különös ember pillanatokra megkapta a lelkemet: egy halandó gnóm, s egy halhatatlan férfi. Már nincsenek. Éppen csak ők nincsenek. Akik mellett elhaladtam, élnek; akiknél megálltam, meghaltak. Jobb nekem meg nem állni. Nem akarok elérzékenyülni, nem idézem lelkem elé az egyiknek üveges tekintetét, a másiknak utolsó mosolyát, nem akarok emlékezni, visszanézni – megyek… utazom messzire, nagyon messzire. – Ott van, arra messze, a világ. Mondd meg, hogy kimentem a világba, ahol elférek. A világban sem fogok elveszni, mert mindenütt az maradok, aki vagyok: Sziverics Borbála.”

Kuncz Aladárnak halála után, posztumusz megjelentett könyve a már legendává vált Fekete kolostortól eltérően a reális látásmód és szürreális szimbolizmus maradandó ötvözetével lep meg. A Trianon utáni magyarság önmarcangolóan néz szembe közelmúltjával, közöttük nem egy akkor élő kortársainak gyarlóságaival, de érdemeivel is. Sokan a regényt a Bánffy család leleplező családregénynek tekintik, mások Szabó Dezső fiatalkorát látják visszaköszönni lázadó főhősének cselekedetében és gondolkodásmódjában. A Re-Vízió sorozat szerkesztői a hiteles valóságkutatóra, a láttató lélekbúvárra, a mindig tapintatos barátra és szerkesztőre emlékeznek, amikor másodikként ezt a művet nyújtják életmintákat kereső mai fiatalságnak!

Nagy Endre 1907-ben megjelent regénye az Apostol a hódságon, realista igénnyel és könnyed, elbeszélői stílusban szól a hazai vidéki életről.

Petelei István a 19. század második felének egyik kiemelkedő, életében komoly tekintélynek és elismerésnek örvendő, ám mára szinte elfeledett írója. Marosvásárhelyen született örmény-székely családban. A papi hivatás helyett választotta az újságírást és az irodalmi pályát. Írásaiban a realizmus társadalmi érzékenysége szenvtelen pszichologizálással párosul, hangvétele egyszerre balladai és meghökkentően komor. Az Élet című antológiájában leginkább szűkebb hazája, Erdély paraszti sorsaival ismerkedhet meg az olvasó. Petelei érzékletesen jeleníti meg a kisemberek tragédiáját, legyen szó elhagyott asszonyról, árván maradt gyerekről, megbomlott elméről. Történetei a pesszimista hangvétel és a költői igazságszolgáltatás teljes hiánya ellenére mégis mélyen megindító emberi és univerzális kérdésekkel foglalkoznak

A szerzőről szinte semmit sem lehet tudni, életútja ismeretlen. Az 1887-ben megjelent regénye azonban azon magyar utópiák sorába tartozik, melynek legnagyobb és legismertebb alkotása Jókai Mór tollából született A jövő század regénye. A regény egy nemzeti vágyteljesítő álmot igyekszik megteremteni, nagy teret engedve a cselekményességnek és a jövőbeli technika találmányok részletes ismertetésének. Privigyey Pál 2000-ben játszódó regényét méltán tekinthetjük a magyar tudományos-fantasztikus regények úttörőjének

Todd, a kegyetlen hadsereg elől menekülve, a végzetes sebesülést szerzett Violával egyenesen a legfőbb ellenség, a Mesterpolgár karjai közé fut. Violát elszakítják tőle, őt börtönbe zárják, és meg kell tanulnia a Mesterpolgár új rendje szerint létezni. Milyen titkok rejtőznek a városon kívül? Viola életben maradt? Hol van? Mi az a titokzatos Válasz? Majd újabb és újabb bombák robbannak… A KÉS A ZAJBAN folytatása, a Chaos Walking trilógia második kötete izgalmas, megrendítő, mélyen megindító regény a helytállásról, a legszélsőségesebb körülmények között is. „Lendületes, akció-dús cselekmény, amely az állhatatosság, a manipuláció, az erkölcsi többértelműség, és az erőszak kérdéseit tárja föl, miközben a hőseink a megváltást és a szerelmet is keresik.” (Daily Mail)

A XVIII. század második felében járunk. Nem kell sok idő, hogy Anglia újvilágbeli gyarmatai kivívják majd önállóságukat. Egyelőre azonban még csak kevesek álmaiban él az Amerikai Egyesült Államok képe. Ilyen ember a Vörös Kalóz is, aki részben személyes bosszúvágyból, részben a „gyarmatok” mielőbbi önállóságának reményében dézsmálja Amerika partjai mentén az anyaországbeli flottákat. Ilyen kalózútja során találkozik először össze egy fiatalemberrel és annak védencével, két kedves nővel. A kalandos találkozást páratlan izgalmasságú tengeri kalandok követik. Iszonyú vihar, és két hajó rettentő csatája a tengeren… amelyből végül is a jó ügy szolgálói kerülnek ki győztesen. Cooper, akit az ifjúság főképpen klasszikus indiánregényeiből ismer, a Vörös Kalóz történetével bebizonyította, hogy nemcsak a prériken, hanem a tengerek és a kikötők világában is otthonosan mozog.

A francia kislány regényhõse Jeanette Rosta, a késõbbi Rosta Annuska. A vadóc kislány egy francia bányászvárosból kerül egy budapesti általános iskola 7/b osztályába. Hogyan válik a gyanakvó és sebzett lelkű Jeanette felszabadult és vidám Annuskává? Erről szól Thury Zsuzsa kitűnő leányregénye.

A szerelem és a halál regénye ez, napjainkban játszódik New Yorkban, de a történet szálai visszavezetnek Magyarországra, ahol a háború utolsó felvonása zajlik. A mély lélekrajzzal jellemzett főszereplő, Nicole gazdag amerikai asszony, a felső tízezer szépsége. Mindegyik házassága súlyos tévedés volt… Jonathan Jordan, a színész hollywoodi ambíciói miatt hagyja el. David Harper, a milliomos bankár meghal. Talán megérkezik a boldogság: az elszegényedett, Magyarországról menekült lengyel grófi sarj , Nedinszky Ádám oldalán. A New York-i és a Palm Beach-i társasági világ csodálattal adózik a harmonikus kapcsolatnak. Ám különös viharfelhők gyülekeznek…

Az a türelmes Grizeldisz, akinek a történetét el akarjuk mondani, az olvasónak régi ismerőse.Mindenki hallott az esetéről valamit. El kell mondanunk tehát: miért elevenítjük föl ezt a régi históriát, és mi újat tudunk róla? De mielőtt erre a kérdésre felelünk, meg kell okolnunk azt is: mi jogon mondottuk a türelmes Grizeldiszt az olvasó régi ismerősének? A türel­mes Grizeldisz régi ismerőse az olvasónak - nem azért, mert hősnőnk az irodalom egyik legrégibb és legszívósabb életű alakja, akit a költők sok száz év óta mindig igen szerettek a feleségeknek például ajánlgatni. Nem azért, mert a türelmes Grizeldiszt már az ősrégi mesék is emlegették.Nem azért, mert Petrarca De obedientia ac fide uxoria címen, költőtársa, Boccaccio nyomán, latin nyelven írta meg Grizeldisz történetét, hogy ebben az olaszul nem tudók is gyönyör­ködhessenek. Nem azért, mert kisasszonyfalvi Istvánfi Pál Petrarcának ezt a Grizeldiszről szóló, latin nyelvű elbeszélését Historia Regis Volter címen magyar versekbe foglalta, és meglehetős szabadon átdolgozta. Nem azért, mert Grizeldisz históriája a magyar népnek is kedves olvasmánya volt, és mert Istvánfi alispán úr munkája több kiadásban járt kézről kézre. Nem. Mindettől még Grizeldisz tökéletesen ismeretlen maradhatott volna a szíves olvasó előtt. A szíves olvasó nem szokott a régi népmesékben búvárkodni, Petrarcának a puszta nagy nevével is megelégszik, tekintetes Istvánfi Pál alispán úr zamatos verseit is csak bölcs mérséklettel élvezi - a többiek meg éppen nem szá­mítanak.Hanem azért Grizeldisz mégis régi ismerőse, mert minden bizonnyal olvasta Boccaccio János mester száz vidám elbeszélését, s ezek között azt is, amely, ha nem is a legvidámabbak, de a legkedvesebbek egyike: a Griseldáról szólót. Talán mohón olvasta, talán már igen fiatalon olvasta.Grizeldisz tehát, meglehet, nem is csak régi, hanem egyik legrégibb ismerőse.De hát ha Grizeldisz történetét már sokan elmondották, megírták, sőt megírta maga Boccaccio János is, az elbeszélők nagymestere - akkor mi szükség volt ezt a régi históriát föleleveníteni? Csak nem képzeli a mai író, hogy ő majd szebben mondja el az esetet, mint ahogy maga Boccaccio mondta el?!... Nem, nem képzeljük azt, hogy szebben mondhatjuk el Grizeldisz történetét, mint ahogyan Boccaccio beszélte el. Csakhogy Boccaccio - mint mindegyik elődje és mindegyik utódja - Grizeldisz történetének csakis az első részét beszélte el, a második részét már elhallgatta.A történet első részét is kissé hézagosan beszélte el - alkalmasint azért, mert a hősnő alakja nem érdekelte valami különösen; mesélgető kedvét inkább csak maga az eset izgatta. Mi el akarjuk mondani Grizeldisz törté

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfajt vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel „termelték” a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.

Aszlányi regényének – mely nagyon régen nem jelent meg, így könyvritkaságnak számít – főhőse egy testi és szellemi tartalékait felélt fiatalember, aki minden lehető és lehetetlen pillanatban álomba zuhan: utcai esőben és kávéházi fülledt melegben, a bútorkereskedő mintatermében és egy asszony mellett az ágyban – s tíz, száz és talán ezer helyzetben még. A talaját vesztett mérnök, Tóth Flórián sorsának alakulását követhetjük nyomon az ázott utcákon át: a selyemfiú és az öntudatos munkanélküli kettéhasadt énjét, a szegény fiatalember és a grófnő szerelmét, vagy éppen a rácsimpaszkodó modern amerikai bakfissal folytatott viszonyát.Vajon szerencse és szerencsétlenség forgandósága, az erő hiánya és a gyöngeség az oka a nyomorúságnak, vagy pedig valami általánosabb, kívülálló ok?Aszlányi megszokott elegáns stílusa, derűs, szellemes és aforisztikus mondatai között bontakozik ki egy sajátos hajléktalansors a XX. század 30-as éveiből.

A’ pári’si per. Egy érzékeny játék. Öt fel-vonásokban. Maros Vásárhellyen, nyomtattatott a ’Reform. Kolégyom’ betüivel, Friedler Gottfried által 1818. 8r. X, 156 p.Tartalma: Kegyes Olvaso! + Öt fel-vonás. + Jegyzet. + Függelék. Jelentés. Az Olvasóhoz.A nyomtatási engedély 1817. december 1-jén kelt.Valószínűleg 500 példányban nyomták.A ’Párisi Per’ várható jövedelméből egy részt szintén jótékony célokra, egy Köz-Capitális működtetésére szánt. 1819. szept. 3-án írta Bodor Pálnak: „a koldusok Capitalissa csak 520 frtra ment, mert az exemplárok nem költek el”.1819.

Aki örökké bujdosott, az egy francia katona a napóleoni hadseregből. Többedmagával orosz fogságba került, végigszenvedte a cári börtönöket, megszökött, bujdosott, kirabolták, megverték, eladták rabszolgának, Törökországba került, ott háremőr lett, és harminc év múltán hosszas hánykódások után Magyarországon át került vissza hazájába. Aki mindezt lebilincselően érdekes módon megírta, a századvégi magyar irodalom egyik kiemelkedő, de máig méltatlanul mellőzött alakja, Eötvös Károly. Nyelve friss, erőteljes és szemléletes, mesebonyolítása mesteri, lendülete sodró és magával ragadó. Az érdekes, kalandos regényhez Albert Gábor írt értő és eligazító utószót. A rajzok Lipták György munkáját dícséri.

„Életem folyásáról csak annyit ereszthetek közre, amennyit minden nagy író biografiáiban találunk, tudniillik, hogy születésem után szoptam, ettem, ittam és aludtam addig, mígnem a magyar két haza csodájára szerzőnek felnevekedtem. Azt mindazáltal szükséges megjegyeznem, hogy már bölcsőm óta örömest hallgattam a dajkám kellemes mesézéseit a zöld királyról, annak három leányáról, kik közül mindig a legkisebbet óhajtottam, az aranyvárakról, melyeket ifjúságom bájos esztendeiben magam is számosat építgettem, s a mindent tehető tátosokról, kiket időjártával pénzes emberekben találtam fel…” "Valamint a lúd minden elmenő állatra nyakat nyújtva sziszeg, de tőle egyik sem fél, sem sziszegésére útjából ki nem tér: úgy én is, a meseíró, hiában mesélek, moralizálok, csipkedek elő s hátra, senki sem fél tőlem, s nem is javítok meg, tudom, senkit." (1820) Fáy András

Az ?újonnan alapított Heinemann könyvkiadó elsőként megjelentetett könyve volt 1890-ben a „The Bondman” amit Mikes Lajos „A vörös Jázon” címmel fordított magyar nyelvre. A könyv azonnali és figyelemreméltó sikert aratott, 11 nyelvre fordították le és az 1920-as évekig folyamatosan készítették az újranyomást. A könyv elképesztő fogadtatása alapozta meg az író, Hall Caine és a Heinemann Kiadó sikerét. A történet számunkra egzotikus tájakon, Izlandon és a Man szigeten játszódik, és két féltestvér tragikusan megható története, akik ugyanabba az asszonyba szeretnek bele. Mindkét féltestvér apjuk egykori bűneit kívánja megtorolni/jóvátenni, így konfliktusuk és összecsapásuk elkerülhetetlen. A zajos sikerek után, száz évvel később mit mondhatunk a műről? Évtizedek óta nem adják ki könyveit. Caine mai életrajzírói szerint megkérdőjelezhető minőségű, reménytelenül szentimentális és melodramatikus és nem is a legjobb Caine-mű. Mit lehet ehhez hozzátenni? Csupán néhány dolgot: lehet, hogy nem a legjobb Caine-mű, de aki felhőtlen kikapcsolódásra vágyik, és egy könyvtől nem vár mást, csak szórakozást, annak szívesen ajánljuk: bár a személyiségek „egydimenziósak”, a történetfűzés izgalmas, és pontosan azt kapjuk, amire számítunk: olvasással töltött, felhőtlen kikapcsolódást.