Hodnotenie


Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Najnovšie - Beletria - ostatné strana 63 z 311

Az úr a pokolban is úr


De la Motte táborszernagy leánya, Yvonne, szokása szerint százas sebességgel rohant a marokkói úton, mikor is a jobb első kerék defektet kapott. Az autó nagy csörömpöléssel egy fának ütközve megállt. Ekkor tűnt fel a közelben az úriember, aki kilométerköveket festett. Ő volt Vicomte D'Alarcone, a 143-as számú közlegény, a marokkói helyőrségből. Mindent eldobva ugyan nem, de a lány segítségére sietett. Yvonne az ellenállhatatlan fiatalembert tréfából meghívta a kormányzóságra egy teára, nem tudva, hogy ezzel milyen hatalmas botrányt kavar... 1937 március 7-én délután, 4 és 6 óra között Lorimer De la Motte tábornok fogadódélutánján a kormányzósági palotában, a legelőkelőbb katonai és polgári személyek társaságában megjelent a 143-as számú közlegény. Hogy a botrány ne kerüljön napvilágra, hősünket áthelyezték Agadir poklába. De mivel a fiatalok szerelemre lobbantak, és egy úr a pokolban is úr, a kacagtató kalandok során a két fiatal is újra egymásra talál...
U dodávateľa
4,50 €

Jákob lajtorjája


Kornél, a jó nevű színész és Hajnal, az éles eszű ügyésznő szenvedélyektől, érzelmi kitörésektől túlfűtött szerelmi története az életutak sokszor sorsszerű összekapcsolódásának és drámai szétválásának regénye. Jókai Anna az egyéni sorsok tragédiáján keresztül alapvető és megkerülhetetlen kérdésekre keresi a választ. Mennyiben segít az új házasság feledtetni az előző során szerzett sebeket? Ha az előző házasságban már gyerek is van, az apa melyik családjával töltse az ünnepeket? Hol húzódik a határ a kötelesség és a boldogság iránti igény között? Hosszú távon, a konkrét célok elérése, a boldogulás megalapozása után egyben tartható-e egy kapcsolat, ha nincs közös életszemlélet? A kétszeres Kossuth-díjas írónő nemcsak az okokat és az okozatokat mutatja be mesterien, hanem - a görög tragédiák mintájára - a döntéseket motiváló szakrális hátteret is megvilágítja. Bár a mű 1982-ben jelent meg először - már akkor is nagy sikert aratva -, témája, a párkapcsolati dinamika, mely sokszor a szerelem-válság-szakítás-új kapcsolat mókuskerékszerű mintázatát ismétli, ma éppoly időszerű, mint negyven éve volt. A Jákob lajtorjája az évek során sokaknak segített saját elakadt élethelyzetük felismerésében és sorsuk megfordításában.
U dodávateľa
14,08 €

Porcelán z Dachau


Rozsáhlý epický příběh o lásce, zradě a umění, odehrávající se napříč Evropou od Výmarské republiky 20. let přes temný a třpytivý Berlín 30. let až po Ameriku 21. století. Německo, rok 1929. V oslnivém Berlíně svede osud dohromady dva mladé lidi: Maxe, židovského architekta, a Bettinu, krásnou a uznávanou avantgardní umělkyni. Na představy o zářivé budoucnosti však záhy vrhne stín sílící hrozba nacismu. Netrvá dlouho a Max je zatčen a poslán do koncentračního tábora v Dachau, kde jej před smrtí chrání jen nádherné porcelánové figurky, které tam vyrábí. Bettina mezitím dělá vše pro to, aby Maxe z tábora smrti vysvobodila. Každá chvíle bez něho je pro ni utrpením – a co když takové chvíle vyplní celý zbytek života. Amerika, rok 1993. Bettinina dcera Clara se vydává přes oceán pátrat po svém původu a po identitě otce, kterou před ní matka z neznámých důvodů odjakživa tajila. Spolu s Clarou začneme skládat střípky dávného příběhu a přeneseme se zpět do minulosti, kde život visí na vlásku a smrt číhá všude...
U dodávateľa
24,64 €

dostupné aj ako:

Így készült az Assassin's Creed - 15 éves jubileum


Az Assassin’s Creed mára a világ egyik leghatalmasabb, legikonikusabb videojáték-sagájává nőtte ki magát. A franchise 15. születésnapjára készült ez a szemet gyönyörködtető, hihetetlenül tartalmas, egy regénnyi szöveget tartalmazó ünnepi album, amelyben a Ubisoft és az Assassin’s Creed kulcsfigurái mesélik el az egyes játékok készítésének lenyűgöző történetét. Az izgalmas háttérinformációkat és kulisszatitkokat feltáró szöveget a másfél évtizednyi fejlesztés során készült számtalan, szebbnél szebb grafika, festmény, vázlat és tanulmánykép ékesíti, miközben a sorozat múltbeli és mostani alkotói mesélik el saját szavaikkal, hogyan is írtak – szó szerint – történelmet. Fedezd fel te is a 15 éves Assassin’s Creed titkait!
Na sklade 1Ks
33,79 €

Jóemberek - Road movie a Buckaságon


Jászberényi Gábor ajánlója: Margit és Dénes átlagos budapesti házaspár szokványos lakótelepi élettel, látszólag csekély igényekkel és vágyakkal, rég elfeledett és elfojtott álmokkal, soha meg nem valósított tervekkel. Amikor az asszony idős édesanyja meghal, nekivágnak Kiskunhalasnak, ám útközben lerobbannak a parányi Jakabszálláson, és egy ideig ott ragadnak. A helyi pacalozó tulajdonosa, Nyúzó Jóska, a titkait féltve őrző böllér, akit sérült arca miatt csak Idegzsábának hívnak, és az őket mindenhová követő vén albínó ikerpár, a Jolikák sorsdöntő módon sodródnak bele Margiték életébe. A kialakult helyzetben a párnak szembesülnie kell vele, hogy az utazás és a folyvást kiújuló viták, veszekedések, kicsinyes csetepaték mellett valami más, meghatározóbb dolog is történt velük. A szerző kiváló humorral és gazdag iróniával festi meg a fővárosi és vidéki Magyarország jelenét és közelmúltját. Az egzisztenciális és a generációkon átívelő szorongás, álmok és valóság, hűtlenség és magány, és persze a vágy egy jobb, tartalmasabb életre egyszer s mindenkorra eldönti, a főhősök merre tartanak útjukon, és vajon közös-e az út. Tallér Edina regénye beültet a hátsó ülésre, hogy aztán együtt vágjunk neki a párkapcsolati road tripnek, egyenesen Jacobsville felé. Szerkesztő: Péczely Dóra, borító: Szabó Imola Julianna, a szerző fotóját Szöllősi Mátyás készítette
U dodávateľa
12,08 €

CoDex 1962


Dvacet let připravovaná trilogie CoDex 1962 je Sjónovo největší a nejambicióznější dílo. Splétá v něm starověká i moderní témata do jedinečného vyprávění, které zahrnuje snad úplně všechno — beletrii, historii, teologii, folklór, film, poezii, komiks, mýtus, drama a samozřejmě bohatou tradici islandského vypravěčského umění. Vypravěč knihy Josef Löwe se narodil v roce 1962 — ve stejném roce, dokonce ve stejném okamžiku jako autor. Jeho příběh však začíná daleko dříve v postavě hladovějícího židovského uprchlíka za druhé světové války. V maloměstském německém hostinci naváže vztah s místní pokojskou a společně pak stvoří z kousku hlíny dítě, ne nepodobné mýtickému Golemovi. Jestliže první díl je milostným příběhem, druhý je pak příběhem detektivním. Löwe přijíždí na Island se svým hliněným dítětem v krabici od klobouku, aby se zapletl do záhadné vraždy. Na konci této části jeho hliněný syn ožívá. V závěrečné části, která se odehrává v současném Reykjavíku, se Josefův příběh stává science fiction. Pomalu začne vycházet najevo, co se za Josefovým příběhem doopravdy skrývá. Geneze celé knihy se pak uzavírá do kruhu a my nahlédneme na nebezpečnou cestu, která by lidstvo mohla čekat. Budoucnost však podle Sjóna není tak temná, jak se nám může v současnosti zdát.
Na sklade 1Ks
32,95 €

Boj s vyděračem


Hrdinka se snažila zachovat si fazónu lepších lidí, mezi které se provdala. Stůj co stůj! Nepřipustit žádnou ostudu! Jak ale uniknout ze spárů vyděrače? Je pro ní větším nebezpečím on, anebo její tchyně? Potýkala se s hydrou, jak nejlépe to šlo… Posuďte sami. Ale ne moc přísně. Vždyť stát se může leccos leckomu…
U dodávateľa
10,45 €

A szabadság kulcsa


– Felőlem a holdon is lehetnénk. – De szép is lenne, Istenem! Elviszel oda? – El én! A történet Genova után Budapesten folytatódik. Ahogy a természetet elkerülhetetlenül változik és szükségszerűen megújul, úgy ugyanezt Nelli is megtapasztalja a saját életén. Genova megmutatta neki, hogy a színészet után egy csendesebb művészetben kell kiteljesednie, ezért festeni kezd, majd művészeti galériát nyit. De hiába hiszi azt, hogy ezzel a megújulással a múltját végleg lerázhatta magáról, amikor Áron és Balázs megjelennek az életében, ismét minden fenekestül felfordul. Nem elég, hogy a hold elérhetetlen távolságra kerül, de úgy tűnik, hogy az elmúlt kapcsolatok hevéből születő, leküzdhetetlen vágyak fellobbanó lángja ismét felperzseli az életét, hacsak a múltja sötétje ismét magába nem rántja. Vajon Áron ki tud bújni a bőréből, vagy mindenkit bajba kever? Balázs meg tudja tartani az ígéretét, hogy mindenkit megvéd? És ez elég lesz ahhoz, hogy Nelli élete ismét stabil talajra kerüljön?
U dodávateľa
12,65 €

Ženské telo


Pocit hanby, že vlastním telo, sa ma zmocnil v jarné popoludnie. Vnikol do slnečného lúča, prekĺzol cez tričko, zasiahol miesto uprostred hrudníka a navždy prilipol ku kožnému tkanivu. Na začiatku knihy má Erica päť rokov a frajera, ktorého si nevybrala a ktorý jej na ihrisku materskej školy vkĺzne rukou pod tričko. Vtedy zistí, že telo môže byť zdrojom hanby, a od tej chvíle ho pozoruje, uvedomuje si, že ako jediné zachytáva malé aj veľké udalosti našich životov. Erica sa snaží uniknúť túžbe, ktorá do jej života prichádza v rozhovoroch s kamarátkami, na rande či večierkoch, kde je hranica medzi potešením a bolesťou veľmi tenká. Zbiera obrázky svätcov, číta životopisy mučeníc, no čím viac sa z tela snaží uniknúť, tým viac je prítomné. Ženské telo je profánnou púťou dievčaťa, ktoré prechádza etapami dospievania a zmieta sa v paradoxoch túžby, bolesti a rozkoše. Veronica Pacini vyštudovala antropológiu na Bolonskej univerzite a etnografiu a sociálnu antropológiu na EHESS v Paríži. Poviedky a básne publikuje v časopisoch a antológiách.
Na sklade 3Ks
24,90 €

dostupné aj ako:

Rozvod


Bea a Niklas jsou spolu přes třicet let. Bydlí se svými dvěma náctiletými dcerami v krásném prostorném bytě v centru Stockholmu a mají spokojené manželství. Když se Niklas jednoho večera po zcela bezvýznamné hádce nevrátí domů, Bea to vůbec nechápe. Očekává, že se Niklas zase co nevidět uklidní a s pokornou omluvou dorazí zpátky. Jenže hodiny ubíhají a Niklas se neozývá. Místo toho se napětí ještě víc zahušťuje a situace se vyostřuje. Bea zjišťuje, že Niklas nejenže potkal jinou ženu, ale navíc nemá vůbec žádný zájem jejich manželskou krizi jakkoli řešit a rovnou požaduje rozvod. Přichází však tato skutečnost opravdu jako blesk z čistého nebe? Je ten, kdo opouští, vždy ten špatný? Co spatříme, když ve zdánlivě známém vztahu začneme seškrabovat svrchní vrstvy? Vychází v překladu Edity Petrásové.
Na sklade 2Ks
20,90 €

Šťastná nostalgia


Japonsko je krajina, v ktorej sa Amélie Nothomb narodila a o ktorej nikdy neprestala premýšľať a snívať. Pod jej perom a v srdci sa stala fikciou. Ale v tomto autobiografickom rozprávaní má byť všetko skutočné. Autorka knihy V strachu a chvení sa vracia na miesta a k ľuďom, ktorých miluje. Navštívi svoju pestúnku Nišio-san a stretne sa s bývalým priateľom Rinrim, s ktorým sa v dvadsiatke rozišla. Hovorí aj o svojom vzťahu k jazyku, ktorý sa naučila ako dieťa a potom ho zabudla. A bez strachu a ľútosti sa prechádza Japonskom po zemetrasení z 11. marca 2011 a Japonskom svojho detstva a mladosti... Šťastná nostalgia sa dotýka srdca, pretože je krehká ako kniha utkaná z vlákien zabúdania a spomínania.
Na sklade 3Ks
17,95 €

dostupné aj ako:

Üvegfal


"Megőrültél, mondd, te nő?! Hogy engedheted, te, aki okos, szép, erős vagy? Ez a férfi kiszívja a véredet, az agyadat, a lelkedet, tudod-e még, ki vagy egyáltalán, és ki voltál? Menekülj!" Mondják ezt folyton a kívülről beszélők, akik látnak. De a nő belül van, és belülről minden más. És marad. Remél. Küzd. Hisz. Szeret. Függ. Védekezik. Bánt. És a férfi? Remél. Küzd. Hisz. Szeret. Függ. Birtokolni akar. De ki a vádlott, és ki a vádló? Ki a bántott, és ki a bántó? Ki hazudik és ki nem? Mindenki sérült, így vagy úgy. Ki úgy, hogy bánt, ki úgy, hogy hagyja, hogy bántsák. Ki végzetesebben, ki kevésbé, ki gyógyíthatóan, ki gyógyíthatatlanul. Van, aki öl a végén, és van, akit megölnek. Talán csak szerencse kérdése az egész...? Dobray Sarolta egy írói bravúrral szolgál: megpróbálja párhuzamosan a két főszereplő, Léna és Péter szemszögén keresztül követni az egyre örvényszerűbb eseményeket... A regény alapjául szolgáló nagy sikerű sorozatot több százezer olvasó követte a nyomtatott Nők Lapja hasábjain kilenc hónapon át, 2020 áprilisától az év végéig. A könyv e sorozat duplájára bővített változata.
U dodávateľa
14,07 €

Vévoda


Horská vesnice v severní Itálii, starobylá vila s příliš mnoha místnostmi a zpustlou zahradou, poslední dědic vymírajícího šlechtického rodu, dva muži, kteří se nenávidí na život a na smrt, a přitom spolu nemají zdánlivě nic společného... Napínavý příběh s gotickou atmosférou působí, jako by se odehrával v jiném století, a přesto je výpovědí o současnosti a mistrným vykreslením mikrokosmu venkovské společnosti. Epické vyprávění o posedlosti mocí, přírodním živlu a osobní svobodě. Historik Matteo Melchiorre ve svém románovém debutu originálním způsobem uchopil téma individuálního osudu a otázku, jak se osvobodit od tíživé minulosti: člověk na ni nemá zapomenout, ale snažit se ji naopak co nejlépe poznat. „Ten zvláštní, ojedinělý jazyk vás dostane, je jako les, který se kolem vás rozrůstá, aniž byste si toho všimli.“ Paolo Cognetti Vydání knihy podpořilo Centrum pro knihy a četbu italského Ministerstva kultury.
Na sklade 1Ks
27,39 €

A mai naphoz nincsenek emlékeim


- Te is olyan vagy, aki a repülőn a szárnyat fotózza a felhők fölött? - Soha nem ülök a szárnyak mögött. Szentesi Éva új kötetének főhőse képzeletben repülőre száll, hogy fentről vizsgálhassa önmagát, a testét, az életét. A testi és a lelki traumák utáni létezést, az őt körülvevő világot, a véletlenek összefüggéseit (amelyek csak messziről tűnnek véletlennek). Hogy milyen a viszonya a férfival, akivel él abban a sokféle vonatkozásban, ami az újrakezdést jelenti. Ahogy a mozaikszerű gondolatok összeállnak, kirajzolódnak egy olyan nő körvonalai, akin a közösségi média, a közvélemény elvárásai ejtenek sebet, sokkal nagyobbat, mint az egykori drasztikus műtéti beavatkozások. Mert mi marad nekünk, ha mindent megosztunk magunkról? Felsejlik ezzel párhuzamosan korunk is, amelyben szinte minden pusztulásra ítéltetett, de ezt nem veszi észre senki - még főszereplőnk is csak az új niacinamidos krémet reklámozza, miközben darabokra hullik a civilizáció.
Na sklade 3Ks
14,08 €

Mert a napok gonoszok


Anne Karin Elstad (1938-2012) norvég írónő. Elstad tanárként végzett 1963-ban. Viszonylag későn, 1976-ban jelentkezett első könyvével, azóta viszont a legnépszerűbb és legolvasottabb norvég írók közé tartozik, különösen a kilencvenes években kezdett Julie-regényeivel. 1985-ben megjelent hetedik regénye, a Mert a napok gonoszok modern sorstragédia, példázat arról, miféle sötét erők munkálnak a civilizáció máza alatt. A regényből pár évvel később, 1991-ben filmet is készítettek. A fjordmelléki falucskába visszatelepül Amerikából a hetvenöt éves Robert, akit ifjúkorában szegénysége és egyenessége miatt kiközösítettek. Egyetlen emberben lel csupán támaszra: Hildegunnban, a negyvenéves, négygyermekes asszonyban, aki már Robert magára maradt anyjának is a segítője volt. A szívbeteg öreg és Hildegunn között nemsokára erős barátság alakul ki, amire az asszony egyszerű férje lassan izzó féltékenységgel reagál: a faluban pedig feléled a másféleség eltiprására törő ősi ösztön. Névtelen levelekben fenyegetik Hildegunnt és Robertet, szétvagdossák Robert halászhálóit, s elpusztítják enyhet adó nyírfáját. A történet a "kutyanapok" - a nyári kánikula - idején játszódik: akkor, amikor az északi néphit szerint elszabadul a gonosz. Most sincs ez másként, a falubeli részeg férfiak egy este elindulnak Roberthez, hogy "megbeszéljék" vele a dolgokat...
U dodávateľa
8,45 €

Merkúr a retrográdban


Az elveszett főhős két barátnőjével együtt csetlik-botlik a boldogsághoz vezető rögös úton. Összekavarnak a főnökkel, újabbnál újabb diétákba fognak, testi és lelki kezelésekre járnak. Cigarettafüstös konyhákban, borospoharak fölött vitatják meg az élet dolgait, számolnak be nagy hírekről, közben néha összeszólalkoznak, de támogatják egymást. Szentesi Éva regénye látlelet arról, hogyan értelmezi magát egy harmincas, gyermektelen nő a 2020-as években, mit gondol önmagáról, a testéről, az életéről, és hogyan funkcionál egy párkapcsolatban, ha még nem tudott megküzdeni az örökölt anyai mintákkal. A Merkúr a retrográdban egy konyhai nagymonológ, amit végighallgatnak a barátnők, és nem állják meg, hogy ne véleményezzék.
U dodávateľa
14,08 €

Lacná kniha Kapitáni pieskov (-16%)


V najpredávanejšej knihe veľkého brazílskeho modernistu Jorgea Amada Kapitáni pieskov spoznávame osudy bandy opustených chlapcov, žijúcich v starom sklade na pláži. Keďže sa ocitli na ulici, sú nútení postarať sa sami o seba a živia sa podvodmi a krádežami. Spoločnosť ich vníma ako hrozbu, pátra po nich polícia, chcú ich pozatvárať do nápravných ústavov, kde bujnie nespravodlivosť, tyrania a násilie. Kniha o chudobe, beznádeji a zúfalej túžbe po láske, ale aj o sile priateľstva a opojnom pocite slobody v uliciach čarovnej Bahie, ktorá je dnes rovnako aktuálna ako pri prvom vydaní v roku 1937.
Na sklade 3Ks
13,43 € 15,95€

dostupné aj ako:

Kapitáni pieskov


V najpredávanejšej knihe veľkého brazílskeho modernistu Jorgea Amada Kapitáni pieskov spoznávame osudy bandy opustených chlapcov, žijúcich v starom sklade na pláži. Keďže sa ocitli na ulici, sú nútení postarať sa sami o seba a živia sa podvodmi a krádežami. Spoločnosť ich vníma ako hrozbu, pátra po nich polícia, chcú ich pozatvárať do nápravných ústavov, kde bujnie nespravodlivosť, tyrania a násilie. Kniha o chudobe, beznádeji a zúfalej túžbe po láske, ale aj o sile priateľstva a opojnom pocite slobody v uliciach čarovnej Bahie, ktorá je dnes rovnako aktuálna ako pri prvom vydaní v roku 1937.
Na sklade 3Ks
17,90 €

dostupné aj ako:

Zendülők


"Márai Sándor zendülői olyan gyermekek, akiket az idő keze már taszítana kifelé ártatlannak éppen nem nevezhető játékaik közül, de akik önként, konok daccal nem akarják elhagyni a gyermekszobát. Bizonyára nem véletlen, hogy Márai e témában a mienkénél nagyobb európai irodalmak képviselőivel találkozik: Cocteau Les enfants terribles-jére és Glaeser Jahrang 1902-jére gondolok. A jelenség európai s oly kevés írónk van, aki a magyar miliőbe európai problémákat tudna, vagy merne beállítani!" (Sárközi György, Nyugat, 1930/14.) Egy héttel később együtt volt a banda. A laza anyagból egy pillanat alatt lesz kristály, nem lehet tudni, miféle folyamat előzi meg. Nem lehet tudni, mi az, ami bizonyos embereket, kik kevéssel elébb még mit sem sejtettek egymásról, összehajt, egyik pillanatról a másikra összekovácsol, bűntudatnál nyugtalanítóbban, jobban, mint szülőket gyermekekkel, mint a szerelmeseket, mint a gyilkosokat. A terem négy sarkából igyekeztek egymás felé, mohón, mintha évek óta vártak volna erre, s rengeteg mondanivalójuk lenne. Együtt voltak, akik egy hét előtt még alig beszéltek egymással."
Na sklade 2Ks
12,67 €

Beletria je literárna kategória, zameraná na umelecké a imaginatívne diela. Romány, poviedky, novely a divadelné hry tvoria túto rozmanitú literatúru. Beletria je zdrojom emocionálneho a intelektuálneho potešenia a poskytuje čitateľom široký výber žánrov, vrátane dobrodružstva, histórie, detektívok, fantasy a sci-fi.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Prečítajte si najnovšie bestsellery a objavte nezabudnuteľné príbehy.