Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


A semmi megszelídítése


Amikor már jó ideje járjuk a terápiás önismeret útját, és elváltunk mindenkitől, akitől kellett és lehetett - rájöttünk, hogy az apa sosem volt figyelme úgysem fog megérkezni, és az anya jelenléte sem, ahogyan az nekünk szükséges lett volna -, és úgy érezzük, a további terápiák se tudnak mit nyújtani, meg közben öregszünk is, s talán a gyermekeink is a maguk útját járják, akkor ott kinyílik a SEMMI. Ez egy olyan köztes létállapot, ami a VALAMI után jön, de még nem mutatja az előttünk álló mindenséget, sőt úgy érezzük, minden annyira töredezett, hogy EGÉSZ talán már nem is lehet. Sosem volt ilyen nehéz felkelni reggel és másnap újra felkelni és harmadnap még egyszer, mert már nem látunk magunk előtt semmit... Ekkor van a legnagyobb szükség önmagunkra. A semmi mélységes űrjének a megszelídítésére, a betöltésére. Ez a folyamat inkább belülről, mintsem kívülről kínálja a kapaszkodókat, és a szereplők, akik mind a semmiben találják magukat, elindulnak önmaguk felé, egyszer csak.
U dodávateľa
16,89 €

Máshogyan ugyanúgy


Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Mégsem könnyű ezekről a problémákról beszélni, a megbélyegzést máig nem sikerült magunk mögött hagyni. Az érintettek rejtőzködnek, a hozzátartozók egymásra mutogatnak, de hiába, szinte senki nem tudja, mit kell tenni akkor, ha valaki más, mint a többiek. A bizonytalanságok hátterében jellemzően tévhitek sora bújik meg, ezeket a rossz beidegződéseket kívánja e könyv lebontani. A kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel, kivétel nélkül olyan személyekkel, akik életük egy pontján akadályokba ütköztek. Kit a genetikai hajlam, kit egy transzgenerációs trauma, kit a cseppet sem idilli gyerekkor kényszerített arra, hogy megküzdjön a legsötétebb démonaival. Az egyébként önmagában is különleges húsz emberi sorsot húsz szakértői megszólalás teszi teljessé. Többek között olyan szakpszichológusok, pszichiáterek járultak hozzá a kiadvány elkészítéséhez, mint dr. Lukács Liza, dr. Kapitány-Fövény Máté vagy dr. Belső Nóra.
U dodávateľa
14,08 €

Red Flags, Green Flags - Intő és biztató jelek az emberi kapcsolatokban


FEJTSD MEG A MINDENNAPI DRÁMÁK VISELKEDÉSI KÓDJAIT! Olyan helyzetbe kerültél, amiből nem látod a kiutat? Szeretnéd még idejében felismerni a mérgező barátságokat? Esetleg úgy érzed, eleged van bizonyos emberekből, de nehezen húzod meg a határokat? A RED FLAGS, GREEN FLAGS című könyv egy hasznos útmutató, amely segít megkülönböztetni a toxikus és a pozitív viselkedéseket a baráti, szerelmi, családi és munkatársi kapcsolatokban. A közösségi médiából is ismert pszichológustól, Dr. Ali Fenwicktől megtanulhatjuk, mik azok a red flagek és green flagek, az egészségtelen és egészséges társas viselkedés jellemzői, valamint hogyan értelmezzük és kezeljük a mindennapi helyzeteket, legyen szó érzelmi manipulációról, akaratos, tolakodó szülőkről, vagy olyan főnökökről, akik maguknak tulajdonítják a munkánk eredményeit. Fejleszd érzelmi intelligenciádat, és tanuld meg megérteni saját szükségleteidet és elvárásaidat a társas kapcsolatok terén!
U dodávateľa
15,46 €

Intuíció a gyakorlatban szülőknek és gyerekekkel foglalkozó felnőtteknek


Szülőként, gyerekekkel foglalkozó felnőttként számos olyan helyzetbe kerülhetünk, amikor nem egyértelmű, hogy mi lenne a helyes reakció, a megfelelő döntés, a legjobb megoldás. Lehet, hogy nem áll a rendelkezésünkre elegendő információ, vagy éppen ellenkezőleg, annyiféle egymásnak ellentmondó adat, elmélet és tanács zúdul ránk, hogy teljesen összezavarodunk. Melyik szakembernek higgyünk, ha eltér a véleményük? Mit tegyünk, ha egy fontos életterületen több lehetőség is kínálkozik, és mindegyik mellett szólnak érvek, de ellenérvek is? Ha a gyerek eltökélten mást akar, mint ami szerintünk jó lenne? És még hosszan sorolhatnánk a kérdéseket, amelyekre nincs könnyű és magától értetődő válasz, végül mégis döntenünk kell valahogy. Ilyen helyzetekben elemi szükségünk lesz az intuíciónkra, arra az úgynevezett szülői ösztönre, amely rendelkezésünkre is áll, de nem mindig könnyű hozzáférnünk vagy megbíznunk benne. Ahogy Vekerdy Tamás mondta: ma már az ösztönösség "működtetéséhez" is tudatosság szükséges, mert a modern világ elbizonytalanítja megérzéseiben a szülőt. Ha képesek vagyunk felerősíteni a saját ép, támogató belső hangunkat, akkor sok helyzetben ösztönösen érezni fogjuk, hogy mit kell tennünk, mi lesz a legjobb a gyerekünknek, a családunknak. Pattermann Kinga különleges, hiánypótló könyve ehhez nyújt kapaszkodókat és érzelmi támogatást. Nem újabb nevelési elméletekkel és módszerekkel bombáz, hanem ahhoz segít hozzáférni, amit mi magunk érzünk és tudunk. 25 kreatív gyakorlat által térképezhetjük fel és fejleszthetjük saját intuíciónkat, miközben értékes szempontokat kapunk ahhoz, hogy mikor érdemes a belső hangunkra hallgatni, s mikor jobb, ha mégsem hiszünk magunknak. A szerző segítő szakemberként és hatgyerekes anyaként is rengeteg tapasztalat birtokában, óriási empátiával, megelőlegezett bizalommal és játékos kedvvel kísér minket ezen a felfedező úton, amelyen egyre közelebb juthatunk önmagunkhoz és gyerekeinkhez.
U dodávateľa
9,86 €

Szabadíts meg a Gonosztól!


Vajon mit kell tennünk, ha az igazi Gonosszal találjuk magunkat szemközt? Harcoljunk ellene vagy meneküljünk? Vajon alkalmas-e a terápia arra, hogy megszüntesse, elpusztítsa a sötét, gyilkos erőket? Feldmár András négy előadása során időről időre előkerülnek ezek a nyugtalanító kérdések. Ám Feldmár pszichoterápiával kapcsolatos gondolatait és az olykor szórakoztató, máskor megrázó terápiás történetet olvasva úgy érezhetjük: ha nincs is menekvés a Gonosz elől, a szerzővel való együtt gondolkodás felszabadítóan hat. "Vigyáznunk kell arra, hogyan viselkedünk, amikor a Gonosszal küzdünk. Mert két eshetőség van. Egyrészt belehalhatunk, ha a Gonosz megöl minket - akkor mindegy, akkor nincs probléma. De ha megmenekülök, és még élek, akkor bele kell tudnom nézni a tükörbe. Mert amikor belenézek a tükörbe, és meglátom az arcomat, emlékezni fogok rá, hogyan viselkedtem, amikor a Gonosszal küzdöttem. Tehát úgy kell küzdeni a gonosszal, hogy ha túlélem ezt a küzdelmet, akkor tisztelni tudjam azt az arcot, amely rám néz a tükörből."
U dodávateľa
12,67 €

ADHD coach - Hogy végre megértsd önmagad


Milyen valójában ADHD-val élni? Alice Gendront 29 éves korában diagnosztizálták ADHD-val. Azóta szeretetre méltó, humoros rajzaival és praktikus tanácsaival ADHD-s emberek ezreinek segít szembenézni a mindennapok kihívásaival, és fáradhatatlanul igyekszik eloszlatni az ADHD-t övező tévhiteket és félreértéseket. - Hogyan birkózzunk meg a kételyekkel, a haraggal és a félelemmel, miután ADHD-val diagnosztizáltak? - Mi a különbség a hiperaktív-impulzív és a figyelemhiányos ADHD között? - Hogyan hat az ADHD a mindennapokra a felkeléstől a munkán át a randizásig és a főzésig? - Mit jelent például az analízisparalízis, a hiperfókusz, az idővakság vagy az ADHD-adó? A szerző kipróbált és bevált trükkök és tippek sokaságával segít, hogy hogyan tehetjük könnyebbé a mindennapokat, és hogyan bánjunk ADHD-s agyunkkal, hogy végre valóban megértsük önmagunkat.
U dodávateľa
16,90 €

The Dream Cure


Decode your dreams and heal your life. In Dream Cure Theresa Cheung brings her expertise to unravel the mysteries behind common dreams, exploring their deeper meanings and implications for personal growth. She empowers readers to navigate the intricate landscape of their dreams, fostering a deeper understanding o their own psyche. Cheung guides readers on a path of self-discovery, helping them harness the power of dreams to resolve anxieties, overcome obstacles and ignite positive transformation. This book is the ultimate guide for anyone seeking to unlock the potential of their dreams as a tool for healing and self-improvement. Whether you’re plagued by recurring nightmares, seeking guidance on major life decisions, or simply curious about the hidden depths of your subconscious, The Dream Cure offers a wealth of wisdom and practical advice.
U dodávateľa
24,90 €

Užitečné sebeklamy


Autor slavného podcastu Skrytý mozek si v této knize klade neobvyklou otázku: pokud je schopnost lhát a obelhávat se univerzální lidská vlastnost, musí mít pro nás logicky nějakou evoluční výhodu. Ale jakou? Nejde jen o placebo, lži z laskavosti nebo sklon věřit konspiračním teoriím. Autor na nejnovějších vědeckých výzkumech i příkladech z každodenního života ukazuje, že otázka není, zda sobě i druhým někdy lžeme (ano), ale jaký z toho my či oni máme prospěch a zda je vlastně dobrý nápad to měnit.
Na sklade 1Ks
16,49 €

dostupné aj ako:

Překonejme návyky, které nám brání v růstu


Zvládání je dynamický proces. Tuto dovednost si začínáme vytvářet již v dětství a často ji ovlivní různé stresující nebo traumatické události. I když se díky takovým návykům můžeme cítit bezpečně, v dospělosti nám nemusejí prospívat. Tento průvodce založený na kognitivně-behaviorální terapii, schématerapii a teorii vztahové vazby nabízí inovativní přístup založený na ověřených zkušenostech z praxe. Pomůže nám osvobodit se od nezdravých vzorců chování, schémat, která jsme si osvojili v dětství, a rozbít začarovaný kruh negativních myšlenek a sebesabotáže. Tato kniha pomáhá rozpoznat, které vzorce chování nám neprospívají, a ukazuje, jak můžeme tyto destruktivní zvyky proměnit a adoptovat strategie, které nám pomohou rozpoznat, co opravdu potřebujeme. Díky mnoha příkladům z terapeutické praxe se stává autentickým pomocníkem pro náš osobní rozvoj. Richard Brouillette je klinický sociální pracovník, spisovatel, certifikovaný schématerapeut, který pracuje s podnikateli, kreativci a profesionály, kteří se snaží překonat úzkost, najít naplnění a zlepšit své vztahy. Začínal v oblasti lidských práv s lidmi, kteří přežili mučení a válečná traumata. Svůj vlastní terapeutický přístup zakládá na zaměření na dětství, cvičení a techniky založené na příběhu, kreativitě a laskavosti, s důrazem na práci založenou na důkazech. Je praktikující buddhista, ve své praxi také využívá mindfulness.
Na sklade 1Ks
19,20 €

Průvodce klimatickou úzkostí


Jak si udržet chladnou hlavu na zahřívající se planetě Rádce pro „klimatickou generaci“ vysvětluje, proč a jak se musíme zbavit ekologické viny, odolávat vyhoření, pěstovat odolnost a zároveň se nepřestat v malých krocích zasazovat o klimatickou spravedlnost. Kniha Průvodce klimatickou úzkostí je nezbytnou příručkou pro všechny, kteří berou vážně ekologickou hrozbu naší doby a mají problém vypořádat se s pocity bezmoci a zoufalství. Průvodce přináší návod nejen jim, ale i jejich rodinám, učitelům, mentorům a všem, kteří v této hrozbě nevyrostli, ale stojí před ní stejně jako jejich děti. „Vyhledávejte krásu, užívejte si drobné dary života, vnímejte všechno, co dokážete, optikou požehnání, a nikoli oběti, přesměrujte svoje úsilí na malou a lokální úroveň, střádejte a tvořte pozitivní příběhy, držte se svého poslání tím, že se nebudete snažit být víc, než jste, berte se méně vážně a zastavte se, abyste se mohli zhluboka nadechnout a uctít přítomný okamžik.“ Sarah Jaquette Ray je americká environmentální humanistka a vysokoškolská pedagožka. Čerpá z desetiletých zkušeností s vedením studentů v programech environmentálních studií i z řady disciplín a epistemologií ve službách klimatické spravedlnosti. Kombinuje poznatky z psychologie, sociologie, sociálních hnutí, mindfulness a environmentálních věd a snaží se propojovat myšlenky na sociální spravedlnost s důsledky prožívání klimatické hrozby.
Na sklade 1Ks
20,85 €

dostupné aj ako:

Malá knížka o velké paměti


Nepříliš rozsáhlá studie významného ruského psychologa je mimořádným svědectvím o jeho téměř třicetiletém zkoumání člověka, jehož paměť neměla zřetelné hranice nejen pokud šlo o její rozsah, ale i co do trvalosti zapamatování. Luria díky své důvěrné znalosti muže obdařeného mimořádnou pamětí, s nímž vedl řadu rozhovorů a prováděl mnoho testů, popisuje v bohatých detailech nejen zjevné přednosti úžasné paměti, ale i její překvapivé slabiny. I s pomocí doslovných přepisů jeho výpovědí můžeme nahlédnout do mysli člověka neschopného zapomenout a sledovat, jak se jeho mimořádná paměť projevovala v ostatních stránkách jeho osobnosti, v jeho myšlení, představivosti a chování, jak ovlivňovala jeho vnitřní svět i kontakt s okolím. Kniha patří ke klasickým dílům světové literatury o lidské paměti a ani po letech neztratila nic ze své fascinující intenzity. Aleksandr Romanovič Lurija (1902–1977) byl profesorem Moskevské univerzity. Jeho nejznámější příspěvky se týkají paměti, jazyka a mentální retardace. Zpočátku byl propagátorem psychoanalýzy, po setkání se Lvem Vygotskym se stal jeho žákem a posléze klíčovým představitelem jeho nového psychologického směru, tzv. kulturně-historické psychologie.
Na sklade 1Ks
15,35 €

Szerelemhóhér és más pszichoterápiás történetek


Irvin D. Yalom pszichoterápiás történetein átsüt az emberszeretet, empátia, tolerancia, hitelesség és bölcsesség. A legkényesebb kérdésektől sem zárkózik el; saját haláláról vagy az élet értelméről ugyanolyan tárgyilagosan ír, mint a páciens és terapeuta kapcsolatának buktatóiról. Őszintén beszél saját érzelmeiről és arról, hogyan használja fel azokat munkája során. Legsikeresebb könyve, a Szerelemhóhér tíz olyan pácienst mutat be, akiknek története nem csak azt bizonyítja, hogy szembenézhetünk a létezés négy bizonyosságával – a saját és szeretteink halálának elkerülhetetlenségével; a szabadsággal, amely lehetővé teszi, hogy az életünket úgy éljük, ahogy akarjuk; a végső pillanat magányával valamint azzal a ténnyel, hogy létezésünknek nincs egyértelműen meghatározható értelme – hanem azt is, hogy e szembenézéssel tartalmasabbá tehetjük életünket. Irvin D. Yalom (1931) a Stanford Egyetem pszichiátriaprofesszora, író. Az Egzisztenciális pszichoterápia, a Csoportpszichoterápia elmélete és gyakorlata valamint A terápia ajándéka című munkái szakterületének alapművei közé tartoznak. Fikciót, filozófiát és pszichoterápiát ötvöző regényei, A Schopenhauer-terápia, a Spinoza-probléma valamint az Amikor Nietzsche sírt világszerte rendkívül népszerűek.
Na sklade 1Ks
14,08 €

The Power of Moments


In this bestseller by the authors of Switch and Made to Stick, Chip and Dan Heath explore why certain brief experiences can jolt, elevate and change us - and how we can learn to create such extraordinary moments in our own life and work. What if a teacher could design a lesson that he knew his students would remember twenty years later? What if a doctor or nurse knew how to orchestrate moments that would bring more comfort to patients? What if you had a better sense of how to create memories that matter for your children? Many of the defining moments in our lives are the result of accident or luck - but why leave our most meaningful, memorable moments to chance when we can create them? In The Power of Moments, Chip and Dan Heath explore the stories of people who have created standout moments, from the owners who transformed an utterly mediocre hotel into one of the best-loved properties in Los Angeles by conjuring moments of magic for guests, to the scrappy team that turned around one of the worst elementary schools in the country by embracing an intervention that lasts less than an hour. Filled with remarkable tales and practical insights, The Power of Moments proves we all have the power to transform ordinary experiences into unforgettable ones.
U dodávateľa
16,95 €

Už žádné drama


Kolikrát jste zažili pocit, že si s vlastní rodinou vůbec nerozumíte? Kolikrát vás nejbližší zranili více než kdokoli jiný? A kolikrát jste to přešli, protože „je to přece rodina“? Možná už není třeba snažit se být tolerantnější, ale je načase nastavit jasné hranice chování, které vám ubližuje. Ať už jde o nevhodné poznámky při rodinném setkání, traumata z emocionálního zanedbávání, nejrůznější závislosti či duševní onemocnění, nebo dokonce špatné zacházení a zneužívání, o němž se dodnes mlčí u stolu. Nedra Glover Tawwab přichází s výjimečně praktickou a soucitnou knihou plnou příkladů, která vás naučí dysfunkční rodinné vzorce identifikovat a vybrat tu nejlepší možnou cestu pro jejich nápravu tam, kde je to ještě možné. Kniha vás mimo jiné naučí: - Vnímat své rodiče objektivně, jako lidi s vlastními chybami a limity. - Ukončit blízký vztah citlivě, ale rozhodně, pokud se nevyvíjí žádoucím směrem. - Kde nacházet podporu a pozitivní emoce, když ne v rodině. - Že neustálé omlouvání chování našich blízkých nepomáhá k řešení problému. - Jak efektivně zvládat třecí plochy v rodině a využívat je k osobnímu růstu. „Rodinu si nevybíráme, ale to, co si necháme líbit, ano.“
U dodávateľa
17,45 €

dostupné aj ako:

Toxikus szülők


Gyógyítsd meg önmagad a narcisztikus szülői elnyomásból! A narcisztikus szülők által okozott érzelmi sérülések látszólag láthatatlannak tűnhetnek, azonban egy életen át kísértő sérüléseket hagynak maguk után. Akár te is áldozat vagy, akár csak közvetve tapasztalod a gyermekkori abúzus hatásait, Shahida Arabi szakszerű könyve nélkülözhetetlen eszközöket, készségeket és segítő módszereket kínál. A szerző 733 narcisztikus elnyomásban felnőtt személyt kérdezett a gyermekkori pszichés bántalmazás mintáiról és azok hatásairól, így született meg ez a regeneráló gyakorlatok gyűjteménye. A Toxikus szülők című könyv: -segít felismerni a bántalmazó szülői mintákat, rávilágítva a figyelmeztető jelekre, -felfedi, miként viselkednek a narcisztikusok gyermekei a szerelemben és egyéb emberi kapcsolataikban, -átfogó betekintést nyújt a narcisztikus anyák és apák mérgező vonásaira, taktikáik világába - különös figyelmet szentelve a narcisztikus apák lányainak témakörére, amelyet a szakirodalom ez idáig kevésbé érintett, -kutatásokkal alátámasztott hagyományos és alternatív gyógyulási stratégiákat kínál: a belső gyermek gyógyítása és reparentizálása, a belső kritikus átprogramozása, az érzelmi köldökzsinór elvágása, megküzdési és érzelemszabályozási készségek, egészséges határok felállítása és még sok más. Ha téged is narcisztikus szülő nevelt és a gyermekkori narcisztikus bántalmazás a mai napig a traumák megismétlésére késztet, ha nem tudsz eligazodni önmagadban és a világban, ez a könyv neked szól!
U dodávateľa
21,10 €

Optimal


„Az iskolai évek alatt talán nehéz belátni, hogy a tudományos életben (vagy bármely olyan területen, ahol a kognitív képességek fontosak) miért van olyan jelentős szerepe az érzelmi önuralomnak. De gondoljunk csak bele: az iskolai érdemjegyek ritkán tükrözik azt, hogy a hallgatónak milyen képességei vannak a csapatmunkára vagy a vezetésre, a kreativitásról nem is beszélve. Jellemzően azok a hallgatók kapnak jó érdemjegyet, akiknek tehetsége van az új ismeretanyag elsajátítására – vagy a vizsgákra be tudják magolni az anyagot. A karrierben elért sikerhez azonban e kognitív képességek, amelyeket az iskolában oly nagyvonalúan jutalmaznak, szükségesek lehetnek ugyan, de nem elégségesek ahhoz, hogy vezetővé váljunk vagy kiválóan tudjunk csapatban dolgozni” Daniel Goleman az Érzelmi intelligencia című úttörő bestsellerében forradalmasította gondolkodásunkat az intelligenciáról. Új könyvében azt mutatja be szerzőtársával, Cary Cherniss-szel, miként használhatjuk belső erőforrásainkat, hogy elérjük a vágyott magas teljesítményt, elkerülve a kiégést, és megőrizve mentális egyensúlyunkat. A siker nem elszigetelt csúcsélményekből, hanem számos, egyenletesen jó napból fakad. Hogyan tehetjük fenntarthatóvá az egyenletesen magas teljesítőképességet? A két pszichológus szerző megvilágítja, miképp segíthet az érzelmi intelligencia abban, hogy minden egyes nap remek legyen. Elmagyarázza, miként tűzzünk ki reális célokat, hogy elégedettek lehessünk, mert produktív napunk volt, és hogy következetesen az „optimális” szintünkön dolgozzunk. A legfrissebb kutatásokra alapozva részletesen bemutatják az „optimális állapotot”, és bizonyítják, hogy az érzelmi intelligencia a teljesítményünk kulcsa. A magasabb érzelmi intelligencia nagyobb mértékű elkötelezettségben, termelékenységben és kielégítőbb napokban térül meg. A kötet feltárja az érzelmi intelligencia kompetenciájának kulcselemeit és a gyakorlati módszereket, amelyek segítségével alkalmazhatjuk ezt a készséget. Felkészít minket arra is, hogy hatékony vezetővé váljunk. Emellett hozzásegít ahhoz, hogy olyan szervezeti kultúrát építsünk fel, amely képessé teszi a munkavállalókat a magas teljesítmény fenntartására.
U dodávateľa
16,90 €

Síla vize v osobním životě


Náš život je odrazem naší schopnosti snít, mít své vize, ale zároveň je i následovat, realizovat, přivést k životu. Tato kniha vám ukáže, jak znovu snít, ale nejen to. Naučíte se následovat svá přání, vytvoříte si dlouhodobou vizi a život se díky tomu začne měnit. Zamyslíte se nad tím, co je pro vás skutečně důležité, a dozvíte se, jaké každodenní cesty vás dovedou k vysněným cílům. Osvojíte si způsoby, jak pracovat se svými silnými i slabšími stránkami, a konečně si dovolíte žít život podle svých představ. Kniha bude vaším průvodcem na cestě za spokojenějším životem. S vědomím, že si svůj život tvoříme, si do něj můžete vnést vše, co si přejete, a proměnit své vize v realitu. Získáte motivaci k realizaci na první pohled ne úplně možných projektů a objevíte kouzlo synchronicit. Kniha je plná praktických rad i doporučení a vede k zamyšlení, které může skutečně změnit váš život.
Na sklade 2Ks
7,00 € 14,32€

Depresivní společnost


Je naše společnost depresivní? Podle WHO trpí depresí více než 400 miliónů lidí a deprese se řadí mezi největší zdravotní zátěže na světě. V médiích se pravidelně objevují zprávy o zvyšujícím se počtu lidí, kteří navštěvují psychiatra nebo užívají antidepresiva. Je to znamení, že je naše společnost nemocná? Nebo je jen otevřenější a přestala stigmatizovat duševní onemocnění? Je vůbec možné a žádoucí zkoumat depresi a úzkostné poruchy coby sociální fenomén? Studenti Katedry sociologie FF UK společně s odborníky z oborů religionistiky, sociologie, antropologie, ekonomie a psychologie přináší pestrou mozaiku možných pohledů na toto velmi aktuální téma.
U dodávateľa
19,25 €

Ako sa stať príťažlivým pre ľudí


Spoločenská príťažlivosť nie je mágia pre vyvolených, ale zručnosť, v ktorej sa môže zlepšiť každý z nás. Chceli by ste sa v spoločnosti cítiť príjemne a sebavedomo? Radi by ste sa naučili, ako šéfa či zamestnancov presvedčiť, aby s nadšením nasledovali vaše kroky? Túžite prehĺbiť svoj vzťah s partnerom či priateľmi? Ak ste aspoň na jednu otázku odpovedali áno, táto kniha je určená práve pre vás. Náš úspech a šťastie v pracovnom i osobnom živote do veľkej miery závisia od toho, ako vychádzame s inými ľuďmi a ako na nich pôsobíme. Práve tento faktor často rozhoduje o tom, či uspejeme na pracovnom pohovore, získame povýšenie, udržíme si zákazníka alebo nadviažeme nové priateľstvá. Marc Reklau vám ukáže, že môžete byť obľúbený a zostať autentický a že široké pole blahodarnej pôsobnosti vašej obľúbenosti sa ani zďaleka nekončí vaším dobrým pocitom. Autor medzinárodných bestsellerov v knihe zrozumiteľným jazykom pomenúva 62 jednoduchých stratégií, ktoré povedú k veľkým pozitívnym zmenám vo vašom živote i v živote ľudí okolo vás. Dozviete sa napríklad to, čo je najdôležitejšou témou každej konverzácie, ako zanechať skvelý prvý dojem či ako urobiť z ľudského ega spojenca v akomkoľvek vašom úsilí.
Na sklade 1Ks
18,50 €

V kategórii literatúry "Psychológia, etika, logika" nájdete bohatý výber kníh zaoberajúcich sa tymito témami. Táto kategória ponúka literatúru o ľudskej mysli, morálnych hodnotách a logickom myslení.

Nájdete tu diela od svetoznámych autorov, ktorí sa venujú rozličným aspektom týchto disciplín. Ich príspevky pomôžu hlbšie porozumieť ľudskej povahe, morálnym dilemám a logickým princípom.

Medzi najznámejších autorov v oblasti psychológie patrí Sigmund Freud, Carl Jung a Jean Piaget. Ich diela sa zaoberajú psychoanalýzou, archetypmi a behaviorálnou psychológiou.

V oblasti etiky a morálky sú významnými autormi Immanuel Kant, John Stuart Mill a Aristoteles. Ich diela sa zameriavajú na etické teórie a morálne zásady.

V logike sa vynikajúcimi autorami stali Gottlob Frege a Bertrand Russell. Ich diela sa zaoberajú logickým argumentovaním a matematickými princípmi.

Kategória "Psychológia, etika, logika" poskytuje dôležité diela pre lepšie pochopenie ľudskej mysle, morálnych hodnôt a logického myslenia.